Dűne - Dune: part one (2021)

Dűne - Dune: part one (2021)

Rendezte: Denis Villeneuve

A film Mafab adatlapja: Dune (2021)

Megtekintés: A "Dűne" első ránézésre kiharcolta magának az előjogot, hogy moziban nézd meg, azonban, utólag azt gondolom, ha valaki a stream szolgáltatókat választotta, azzal sincs gond. Ebből a mondatomból már sejtheted, hogy alapból nem ragadott magával a film és a hype, ami lassan egy éve övezte.

Leszögezném, hogy Denis Villeneuve szerintem egy nagyon tehetséges rendező, ritka stílusjegyekkel, a lassú, kimért és precíz történetmeséléshez elengedhetetlen tehetséggel. A filmjei azonban, nem a látványosságuk miatt érdekesek számomra, hiszen, ha belegondolok, vizualitása legyen bármennyire is egyedi, a sci-filmjein kívül nem igazán derül ki róla, mennyire mestere a képi világnak és sci-fijei is inkább a földhözragadtabb látványvilághoz húznak inkább és nem a Disney vagy képregényes fantasztikumok már-már pop-corn és rágógumi ízű CGI orgiáihoz. Azaz, van persze az olyan mozikban is kellő varázslat, mint a "Blade Runner 2049 (2017)" térhatású női entitása akivel "K" osztja meg otthonát, vagy az "Érkezés (2016)" félhomályba vesző tripodjai és füstszerű nyelvük felejthetetlen filmes pillanatok, ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy sokkal puritánabb a végeredmény, mint mondjuk bármelyik Wachowski agymenés. És ezt nem negatívumként jegyzem meg, csak nálam valamiért a Villeneuve mozik pont a kiállításuk miatt nem feltétlenül a rongyosra nézem kategória. Mert valahogy hiányzik belőle az a képi diszkógömb pörgés, ami miatt egy pergő ritmusú Marvel filmet inkább újranézek.

Azt persze elismerem, hogy ha al-műfajba akarom erőszakolni a Dűnét és teszem azt, cselekménye miatt rásütöm, hogy űropera, akkor azzal át is kell címkéznem a Csillagok háborúja univerzum filmjeit, amik mellette nem lehetnek mások, mint a kicsit hanyagoltabb kistesó, az űroperett. Tehát, a Dűne a felnőtt film liga a sci-fin belül és ebben a ligában nagyon kevés film osztozik vele. Hirtelen talán csak Kubrick 2001. Űrodisszeája kerülhetne mellé és igen, Kubrick látásmódja erősen emlékeztet Villeneuve-éra. Azaz fordítva. 

Igen. A "Dűne" egy felnőtt film. Nem a könnyen emészthető futószalag tartalom, bár, ha végignézed és figyelsz, a története - már az, amit vászonra vittek - nem sokkal több, mint egy királydráma. Itt pedig belebonyolódhatnék abba, hogy a forrásmű, Frank Herbert író fantasztikus univerzuma mennyire részletes és mennyivel több, mint amit Villeneuve vissza tudott adni az első részben. Ez azonban nem a rendező hibája. Így nem is érzem, hogy ezért elmarasztalni illenék. Még a művészfilmes fronton tevékenykedő mexikói Jodorowsky is több, mint 10 órás mozifilmként tudta elképzelni az első regényt, amiből, talán érthető okokból, nem is lett semmi. (Talán sajnos, mert ugyan Jodorowsky-tól csak 2 filmet láttam, de így is ki merem jelenteni, hogy ha valaki akkoriban képes lett volna fogást találni a regényen, akkor az ő.) Azonban erről is ezer cikket találsz a neten, így ezt sem elemezgetem tovább.

Timothée Chalamet és Rebecca Ferguson néz

Az, hogy a film eseményeit nézve egyértelmű lett számomra, mi lehetett az egyik fő inspirációja George R. R. Martinnak, amikor a "Tűz és Jég dala" sorozatot papírra vetette. Ebből készült a kiváló Trónok harca sorozat, amely a 2010-es évek pop-kultúrájának szerves része lett a televíziós sorozatok között. Mondjuk, ez sem volt titok, mert mintha erről is találtam volna írásokat a világhálón.

Nehéz írnom a filmről. Egyrészt, nyilván, egyszeri nézőként kell kezelnem, akinek nem feladata tudni, valójában mennyire összetett az eredeti forrásmű, hogy Herbert mennyire új utakat keresett a regényében, amikor az Arrakis bolygón játszódó, politikával, intrikával és filozofikus vallástörténettel átszőtte a képzelete teremtett világot. 

Akik olvasták a regényeket (talán nem is mindet) és sikerült eljutniuk az utolsó lapokig, többnyire egyetértenek abban, hogy nem egy átlagos fantasztikus regény és nagyon kevés hasonló írásmű vetekedhet vele. Ha példát kellene felhoznom, akkor esetleg a Tolkien fantasy világát érdemes párhuzamba állítani és legismertebb trilógiáját, a Gyűrűk Urát.

Csépeltem itt neked a szót, miközben ezeket már mind megírták előttem, ráadásul, a jelenlegi filmről gyakorlatilag semmit nem mondtam még. Csak gondoltam, hogy megemlítem, hogy vannak olyan művek, amelyek kontextusban működnek nagyon jól és ha belőlük készül egy-egy film, annak sikere inkább azokon fog múlni, akik jobban ismerik Herbert univerzumát, mint azok, akik semmilyen előzetes információval nem rendelkeznek.

És itt arra akarok most végre kilyukadni, hogy tökéletesem megértem azokat, akik beültek a filmre, semmit nem tudnak Frank Herbertről és a 2 és fél óra után csalódottan állnak fel a moziszékből, mert a Dűne sokkal inkább volt egy nagyon hosszú prológus vagy trailer, mint egy szórakoztató kaland-sci-fi.

A néző csalódottsága - már akinek van - nyilván nem róható fel a film készítőinek, hiszen, már az is dicséretes, hogy belevágtak egy ekkora matuzsálem mamutfenyőbe a fejszéjükkel. Ugyanakkor a nézőknek sem róható fel, hogy a történet teljes megértéséért és megkedveléséért ragadjanak könyvet és olvassák el a regényt/regényeket. Pedig, pont egy ilyen filmnél fontos lehet.

Sokszor előkerül filmeknél a kétoldalú véleménycsere, hogy adott film megértéséhez nem árt tudni, miből készült, amire meg a másik oldal logikusan riposztol vissza, hogy az egyszeri nézőnek nem kötelező tudnia, hogy a megtekintett film ki fia, borja és nem mindenki akar a megtekintésnél több időt szánni egy-egy filmes produktumra.

Így ismétlem magam, hogy megértem azokat, akiknek a film nem adta azt, amit azoknak adhatott, akik "be voltak avatva". Emlékszem, amikor moziban megnéztem a Gyűrűk Ura első részét, előttem egy sorral egy fiatal lány csalódottan fakadt ki a barátjának, hogy: - Akkor most ennek nincs is vége? (Ó, ha tudta volna, hogy még a következő etappal sem lesz, csak majd a harmadikkal, kb. 2 évvel később.)

Zendaya és Timothée Chalamet néz

Én pedig valahol a két oldal között vagyok. Láttam David Lynch 1984-es feldolgozását és kifejezetten kedveltem. Pontosan tudtam, hogy ez egy epikus mű és hiába Villeneuve, legyen bármilyen pazar rendező, nem fogja számomra azt adni, amit sokan vártunk. Talán, mert az 1984-es filmtől megkaptam mindent amit akartam. (Igen, pedig az is kapott rendesen negatív kritikát, hogy mennyire nem tudta visszaadni a regény szellemiségét.) Kaptam legalább egy tucat világsztárt, ami pont abban az időben érkezett számomra, mikor rendkívül fogékony voltam a filmes világra és csak úgy ittam be magamba a színészek arcát és neveit. Azután ott volt a látványvilág, amelyben volt még azóta is egészen remek trükk-effekt (Homokférgek) és olyan is, amelyik már akkor is karcolgatta a röhej kategóriát (3D erőtér testpáncél) az összkép valahogy mégis működött. A színész gárda nem csak színes és illusztris volt, hanem kifejezetten tehetséges. (Nálam még a zöldfülű Kyle MacLachlan is a helyén volt, enyhén nőies vonásaival, kicsit talán még tökéletlen játékával. Ráadásul, mintha mindenki csak húzta volna fel a többiek teljesítményét is.) A karakterek is el lettek találva, bár, gondolom, ez a könyvnek köszönhető, mégis, úgy éreztem, mindenki a helyén. 

És nem elég, hogy voltak monumentális díszletek, jutott némi horror, a Harkonnen bárón keresztül a cselekménybe és az a zene!

A Toto együttes szintipop zenéje sokáig szerves része volt a zenei kultúrának, az Africa című számuk még karaoke bárokban is fel-felcsendül, de szerintem nagyon kevesen gondolták, hogy egy filmzenét is sikeresen el tudnak készíteni. Pedig sikerült. Nem kicsit,... nagyon! Nem tudom, hányszor hallgattam meg a filmzenei albumot.

Ezeket a már bennem rögzült érzéseket kellett volna megugornia Denis Villeneuve-nek. Sajnálom, de nem sikerült.

Az mondjuk pofátlanság lenne, ha felemlegetném, hogy Lynch lezárta a filmet. Aki tudja, az úgyis jogosan fitymálhatja azt a mozit is, mert a vége, ahogy hallom, egyenesen hentesbárddal lett összevagdosva, így annak a filmnek az esetében sem beszélhetünk teljes és hű feldolgozásról, hiszen, nem került minden vászonra, vagy a végleges bemutatott verzióba.

Szóval, azt hagyom is.

De számomra a két Dűne között volt egy lényeges különbség: A Lynch féle, valahogy szórakoztatott, míg Villeneuve filmjénél valahogy végig vártam azt a "történjen már valami" pillanatot. Mert az egész hosszú, elgondolkodtató és minden ízében tabló szerű. Mintha egy mozgóképes vizuális képeskönyv lenne, kevés érdemi szöveggel, pedig, még azt is igyekeztek korrektül beleszuszakolni úgy a forgatókönyvbe, hogy egyszerre legyen érthető és ne túl szájbarágós.

Egészen biztos, hogy végig bennem volt az az érzés, amikor úgy várok valamit.

A fényképezés pazar volt, de ugye, Villeneuve. A zene eszméletlenül jól passzolt a képekhez és rendesen adta a hangulatot, de ugye, Hans Zimmer és istállója. A színészi gárda is pazar volt, ugyanakkor nem éreztem, hogy arra törekedtek volna, hogy hozzák azt a pazar szereposztást, amit Lynchnek sikerült. azaz, itt is van jó néhány húzónév, olyan is, akik egyedül is eltolják egy film szekerét, azonban - és ez köszönhető annak is, hogy manapság egyre nehezebben jegyzem meg az új színészeket - legalább fele annyi jelenlegi sztárt tudnék név szerint megemlíteni a fontos szerepekben, mint az 1984-es film esetében.

Többet szerettem volna kapni ettől a feldolgozástól. Katarzist. Vagy valami olyat, amit korábban nem láttam még. De nem éreztem azt, hogy jobbat kapok, csak azt, hogy mást.

Az egyetlen, ami volt olyan különleges és érdekes, hogy azzal szintet léptek szerintem a régihez képest, az a rovarra emlékeztető csapatszállító légi járművek, mert, ahogy azt Kenny is említi a vlogjában - ajánlom mindenkinek a RetroShock! csatornát - az valami eszméletlenül el lett találva.

Persze, lehet, hogy én tévedek és ráfoghatjuk, hogy a régi élvezeti értékén sokat emelt a nosztalgia, meg, hogy a videózás őskorában sikerült látnom a filmet, amikor sokkal fogékonyabb voltam és még minden annyira frissnek tűnt a fantasztikus filmekben. 

Az is lehet, hogy a színészgárda miatt érzek többet a régihez, de azért a mostaniban is vannak kedvencek. (Rebecca Ferguson! Az a nő!)

Nem hinném, hogy a színészek miatt nem kedveltem meg ezt a mostani. Oké, Timothée Chalamet számomra kissé nyálas gyereknek tűnik, de azért a játéka szerintem nem volt rossz.

Talán az a bajom, hogy ezt a mozit nem tudom összevetni mindazzal, amit korábban már láttam és azokhoz képest, nem szépítem, így, a történetileg kiherélt Dűne, a két és fél órájával, nekem hosszú is volt és nem is túl szórakoztató. De erre mintha utaltam volna.

Josh Brolin és Oscar Isaac néz

Nagyon sok mindenről dumálhatnék még a filmmel kapcsolatban, de pont azért nem nagyon látom értelmét elemezgetni a végeredményt, mivel tudjuk, hogy a forrás-regény nem felhasználóbarát.

Villeneuve filmje tehát szerintem mindent megtett, hogy megragadja a néző figyelmét, a történet epikussága is lejön a vászonról, épp, csak nem éreztem, hogy jót szórakozom.

Megfoghatatlan érzés, pont, mint a regényciklus szellemisége.

Ajánlom ettől függetlenül megtekintésre, ha ismered a regényt vagy szereted a nagy léptékű filmeket. Ha kedveled, ha nem az akción van a hangsúly, hanem a hangulaton. A Dűne egy hatalmas, epikus hangulat. Ami akkor működik igazán, ha neked is épp megvan hozzá a hangulatod.

Azonban a film arról szól, hogy mindenki a jövőbe... néz.

65%

Van egy olyan érzésem, hogy a kezdeti elragadtatás a filmmel kapcsolatban lassan enyhülni fog és a rajongók is helyén kezelik majd a mozit. Sokak szerint az évtized sci-fije a Dűne. Lehet. De ettől még nem ez lesz az a sci-fi, amit évente újra akarok majd nézni.

Ja, és volt benne egy Zendaya is. Az első részben inkább csak bio-díszletként.  

Természetesen amikor kész lesz és bemutatják a második részt, azt is moziban nézem meg, mert megérdemli, hogy támogassuk egy jeggyel a filmet. Ajánlom ezt neked is.

De mint az elején említettem, azt is elfogadom, ha ezt csak a tévén darálod le.

Rebecca Ferguson... ...néz!

Az immunis - The Survivalist (2021)

Az immunis - The Survivalist (2021)

Rendezte: Jon Keeyes

A film Mafab adatlapja: The Survivalist (2021)

Megtekintés: Fura érzés lesz majd ez a film azoknak, akik kifejezetten John Malkovich színészi géniusza miatt választanak egy-egy filmet. Miért? Mert Malkovich itt is igyekszik megcsillogtatni költő körmondatainak hatásos elszavalását, azonban a forgatókönyvíró igyekezett olyan mondatokat a szereplők szájába adni, amin még a kultikus színész sem tud sokat segíteni. Mert "Az immunis" kifejezetten rossz, felejthető B mozi.

Jon Keeyes most megmutatta, hogy hiába dolgozik közel 20 éve rendezőként a filmiparban, semmi olyasmit nem tanult el, ami munkáját kiemelné az átlagból. "Az immunis" egy covid mozi. Szó szerint is. Kb. fél tucat színésszel elutaztak egy csendes tanyaházhoz, rittyentettek nekik egy logikát lazán tartalmazó szövegkönyvet. Telepakolták nagy szavakkal és erősnek szánt egysorosokkal - gondolom annak szánták - és nyolcvan percben lezavarták a világ egyik legunalmasabb vírusos, poszt-apokaliptikus akció filmjét. Pedig, a történet lehetett volna jó, de nem az. 

A jövőben a covid egyik számozott válfaja elszabadult a Földön, kiirtva nagyjából mindenkit. A túlélők pedig ki tudja merre kóvályognak, miközben egy nem túl tökös banda igyekszik levadászni egy fiatal nőt, mert vezetőjük úgy véli, a nő lehet a megoldás a víruskérdésre.

Sarah (Ruby Modine) párjával menekül valahol a szürkésre szűrözött vidéken és igyekszik eliszkolni Aaron (John Malkovich) és bandája elől.

Az úti cél Sarah pasijának egy ismerőse, akinek farmja van, és valaha FBI ügynök is volt, így egészen biztos, hogy megfelelő védelmet tud nyújtani a lánynak. Csakhogy, a korábbi ügynök, Ben (Jonathan Rhys Meyers) valójában egyszerű térképolvasó volt egy irodában és azért él egy farmon, mert nem tudott jobbat kitalálni magának a családi örökséggel kapcsolatban. Egy biztos, nem hős típus. Hiába volt apja vadász és tanította ki, hiába a korábbi az ügynöki múlt, Ben minden, csak nem egy tökös mini Rambó, aki majd megmenti a Sarah formás hátsóját.

Hogy mégis szerencséje van?

Persze, hiszen Aaron vezeti a világ legkisstílűbb martalóc bandáját, akik sem egy jót nem ettek hónapok óta, sem elég fegyverük nincs egy rendes ostromhoz, mikor elérkeznek Ben portájához. Mondjuk, nem sok minden derül ki róla, hogy mi lett az élelmiszerpótlással, azt sem vágom, hogyha a lakosság tetemes része tetem lesz, miért jelent gondot a fegyverszerzés egy kiüresedett világban?

Azt szintén nem értem, hogy Aaron minek keménykedik Bennel, annak portája előtt? Semmit nem tud róla, muníciója fogyóban, a terep is ismeretlen, mégis olyan gizdán vetíti előre a férfi sorsát, mintha legalábbis egy komplett hadsereggel érkezett volna és a motivációja kristálytiszta. De nem az. Homályos az egész és elvileg vagy hazudik róla, vagy fingja sincs, milyen állapotban van Sarah.

Nem árulok el titkot azzal, hogy Ben megvédi a lányt, egyesével megszabadul a támadóktól és...

...kész.

Szaglik a filmről, hogy össze kellett dobni valamit és ezt sikerült. Logikátlan, érdektelen, hiteltelen. Más filmben a támadók egyéniségek, veszélyesek. Itt a legveszélyesebb karakter a nő, Marley (Jenna Leigh Green), de belőle is paródiát kreál a forgatókönyv, amikor olyan mondatokat ad a szájába, mint: "A szeretet legszebb kifejezése, a halál!" - hát, baszd meg, akárki írta ezt, tud valamit a szeretetről. Mindenesetre nem találtam hozzá megfelelő latin vagy görög bölcset, talán, mert egy végtelenül macsó, de hatalmas baromság ez a mondat.

Malkovich is megkapja a saját beköpéseit, amik hallgatása alatt halk kuncogással kellett megbirkóznom: "És most megkérdezem: Elfogadjátok a sorsotokat, vagy csak egy újabb folt lesztek eme haldokló világ palettáján?" - értem én, hogy kellett a pátosz, meg a nagy szavak, de érezni kellene, mit eszik meg a néző és mi tolakodik a vászon sarkába és pottyan onnan le egy hatalmas blöffként.

Ráadásul, az, hogy el akarják kapni a lányt és kinyírni a srácot, teljesen felesleges elgondolás. 

Először is, megemlíti Marley, hogy azért nem hátrálhatnak m,eg, mert akkor Ben biztos elhíreszteli a faluban, hogy milyen gyáván meghátráltak és Marley nem lesz senki kutyája! WTF?

Tehát, még létezik falu?

Tehát, Marley, hiába üldöz és lődöz akár ismeretlen emberekre ha úgy van, mégis van szíve és lelke és nem fér bele, hogy számára teljesen idegenek mit súghatnak össze róla a háta mögött?

Ráadásul, mivel fél világon üldözték Sarah-t, teljesen idegen helyen vannak jelenleg. Hát, ha olyan kurva kemény poszt-apok banda vagyunk, nem magasról leszarjuk ki, mit gondol rólunk néhány helyi tahó, akiket egyébként is megtört mostanra a világméretű járvány? Tényleg az lehet a túlélők legnagyobb gondja, hogy arról pletykáljanak, hogy az őket nyilván messzire kerülő féltucat gyilkos miféle, kiféle?

Simán kifarolhatnának Ben portája elől és pár kilométerrel odébb kitalálhatnának egy jobban működő tervet, mint a sétáljunk be hülyén és haljunk meg terv...

De bele is hajthatnának a főkapuba, elrongyolhatnának a főépületig, a kocsi fedezékében betörhetnek az épületbe és végezhetnének Bennel, vagy markolhatnák fel a lányt, ha szerencséjük van.

Nem. Ők sétálva közelítik meg a házat és szét is vállnak, mert az minden filmben bejött eddig.

Valójában sok szót nem is érdemes vesztegetni többet erre a filmre. Pár éve, 2016-ban készült egy "Patthelyzet" című, hasonlóan kis téren belül játszódó kamara-akciófilm. Még abban is jobban kufárkodtak a szűk helyszín adta keretekkel.

Ide még behozták flashback formában Ben apját, akit Julian Sands formál meg és aki alig tűnt most öregebbnek a fiát játszó Rhys Meyers-nél. Ő lenne a drámai szál a fiú múltjában, de bár az apa figurája lenne a családi múlt törött fogaskereke, mégis mindig Rhys lesz az, aki végül kiabálni kezd a párbeszédeik közben. Mivel apu állítólag alkalmatlan a farm életben tartására. A csúnya játékszenvedély miatt. Végül egyik hitelezője pontot tesz a faramuci helyzet végére és Ben megörökli mindazt, amivel eddig ketten sem tudtak mit kezdeni. Hogy végül miből sikerült fenntartani, amikor apjá nyakán már ott ültek a hitelezők, Bennek meg egy asztali munkája volt az FBI-ájnál, nem nagyon derül ki.

Az is biztos, hogy a farm gazdája, aki a forgatáshoz biztosította a helyszínt, külön a stáb lelkére kötötte, hogy nagyon-nagyon finoman bánjanak a környezettel, ezért minimális kárt okoznak a szereplők a helyszínekben.Az autóval végül betört főkaput utólag ácsolhatták össze és a kert végében álló vadászlest szintén a filmhez húzhatták fel, ezért épülhetett olyan közel a házhoz, a birtok kerítésén belül. Mondjuk onnan várni a szarvasok átvonulását, ugyancsak türelmes emberekre vall. Azt nem értem, hogyha Ben egyedül maradt a farmon, miért hagy őrizetlenül két vadászpuskát is a vadles széljárta épületében, de gondolom, leolajozta rendesen a puskákat, ha esetleg véletlenül úgy dönt, kimegy és lő valamit. Azt szintén nem értem, hogy amikor Marley felmászik és megtalálja a puskákat, miért csak az egyiket hozza le magával, miközben épp fegyverük nincs elég, ám egyik társát felzavarja, hogy onnan őrködjön (tél van és hát nincsenek túl jól felöltözve) és az egészen sötétedésig eleget is tesz ennek, hogy amikor azután Ben akciózás közben rágyújtja az építményt, a férfinek eszébe se jusson esetleg használni Ben ellen a puskát. (Külön McGuyver díjas a módszer, amivel Ben begyújtja az építményt a pasas alatt.)

Malkovich minden második mondata bullshit, főleg, amikor hosszabb a mondandó.

A befejezés meg...

Olcsó és rossz film "Az immunis". Sok kérdést vet fel, alig válaszol meg valamit. Homályos motivációk, logikátlan döntések. Messzire kerülése javasolt.

20 %

Rendőrügyelet - Dispatch - 911 Nightmare (2016)

Rendőrügyelet - Displatch - (911 Nightmare címen is) (2016)

Rendezte: Craig Moss

A film Mafab adatlapja: Displatch (2016)

Megtekintés: Ritkán ülök le tévéfilmes krimi elé, mert a végeredmény annyira... tévéfilmes. Még a nagy amerikai filmvilág is képes kifejezetten bugyuta filmeket gyártani házi megtekintésre és ez alól a "Rendőrügyelet" sem volt kivétel. Olyannyira nem, hogy nem tudom eldönteni, hogy vagy az igényeim emelkedtek meg jócskán, vagy a film tartozik a középszer alsóbb régióiba. 

Már az első néhány perc teljesen elveszített: Életemben nem láttam még olyan filmet, amiben egy család két tagja is egyszerre dolgozott volna rendőrként, egy helyen. Eleve feltételeztem, hogy erre jogilag és egyéb gyakorlati okokból nincsen mód, legalábbis egy olyan szervezetben, amely ennyire érintett lehet az erőszakban. Mert az első gondolatom, legyen bármilyen pesszimista, az volt, hogy anyunak milyen elcseszett hétvégéje lenne, ha hajnali kettőkor arra a hívásra ébredne a rendőrfőnöktől, amit egyébként a rendőr családok semmilyen napszakban nem fogadnának soha, ha lehetne: - Elnézést asszonyom (bár, a filmekben szinte mindig személyesen ismerik a hölgyet, névről is) szóval, újra...

- Bocsáss meg Christine, hogy ilyenkor zavarlak, de van egy rossz hírem. Egy járőrözés során lelőtték a férjed és a lányod is.

- Oké, akkor most elperelem a város jelképes gatyáját is, mert voltak olyan idióták, és lehetővé tették, hogy elveszítsem a teljes családom!

Nem. Ilyen csak tévés krimikben fordulhat elő. Ha a forgatókönyvíró lusta egy kicsit túlgondolni a szitut, amibe keverné a hősnőnket.

Azonban, az imdb oldalán található információ is megerősített, hogy a valóságban szinte teljesen lehetetlen, hogy hajnali kettőkor, veszélyes terepen, járőrözés közben apa és lánya kerüljön egy szolgálati járműbe. (Néha direkt, még az osztály vagy kerület sem egyforma, ha megoldható.)

Itt mégis ezzel indítunk és Christine (Fiona Gubelmann) egy további zöldfülű balfaszkodás miatt egyszerre sérül meg súlyosan és veszíti el apját is és állását. Pedig korábban még arról élcelődik vele az apja, hogy Christine sokkal célratörőbben halad a ranglétrán, mint az örege és hamarosan várható is, hogy apu felettese lesz a rendőrlányból.

Erre egy egyébként rutinfeladat során három élet változik meg gyökeresen. Illetve, háromból kettő lenullázódik...

Hónapokkal később Christine egy telefonos diszpécserként igyekszik az embereken segíteni a segélyhívás másik oldalán. Ha valameddig, akkor mostanra már picit kedvelnünk kellene a karaktert, de a forgatókönyv ebben nem segít és ahhoz, hogy a tulajdonképpeni történet elkezdődhessen, Christine-ből a film most ráadásul egy seggfejet kreál. Értsd ez alatt, hogy nemtörődöm viselkedése miatt valaki meghal - mondjuk, ha segít, akkor sem garantált, hogy a gyilkosságra nincs idő vagy eleve le sem zajlott a hívás ideje közben - azonban Christine nem csak járőrözés közben hoz rossz döntéseket, hanem most is, amikor az empátiájára és intuíciójára lenne hatalmas szükség. Csak félve jegyzem meg, hogy a mostanában általam látott hasonló tematikájú mozikban a főszereplők pont szöges ellentétei Christine helyzetkezelésének és ezzel rendre elnyerték a szimpátiámat. Nem tudom, mi volt a forgatókönyvíró terve, miért is kellene kedvelnem Christine McCullers-t, de amit eddig láttam belőle, az alapján teljesen érthető, hogy miért nézik le a kollégái és miért suttognak arról a folyosókon, ha épp nincs a közelben, hogy bár korábban még előléptetésről csevegett apjával, inkább tekintik őt a kollégái egy lúzernek, aki nem bizonyította, hogy rátermett a feladataikra.

És ismét nem sikerül!

Másnap Christine megkapja azt a telefonhívást, amit nem a rendőrök családtagjai, hanem a rendőrök utálnak: - Christine, legyen szíves jöjjön be az irodámba! - bármit is fog hallani, attól egyszer szorul majd össze gyomor és segglyuk.

Christine-nek visszajátsszák az esti konfliktuskezelését, amelyben kvázi leolt egy zavart kisgyereket és miközben hallgatjuk a felvétel, látjuk, ahogy Christine szája is összeszorul és érezzük, ahogy az említett gyomor és popsilyuk is ugyanezt teszi, kicsit lentebb a testén.

Rövid úton meg is válnak Christine-től, amíg a vizsgálat tart és mivel egyébként ráfér még némi szituációs gyakorlat, parkolópályára teszik. (Az, hogy ezek után a fegyvere nála marad, szintén egy olyan pontja a filmnek, ami a valóságban nem így működik.)

Christine pedig, és ezt nem fogod elhinni, de bizonyítani akar önmagának és a testületnek is, ezért, mi sem logikusabb és természetesebb, de nyomozni kezd abban az ügyben, ami személyes érintettsége miatt messzire kerülendő. 

Ne hidd, hogy ezzel van a bajom, hiszen a világ összes krimijének klisés húzása a letiltott nyomozó következetes parancsmegtagadása. Talán az első film, amiben ezzel találkoztam és tetszett, mert nem éreztem, mennyire nem ilyen az élet, az a "Beverly Hills-i zsaru" volt, Eddie Murphy-vel, amikor egyébként bűnöző cimborája gyilkosai után ered, egy számára idegen környezetben.

A bajom az, hogy ehhez a paranccsal szembemenő nyomozáshoz nem igazán ír fékező pontokat a forgatókönyv és nem erőlteti meg magát, hogy Christine keresztezze az ügyben nyomozó kollégáit. Azaz a filmben olyan természetességgel jut el egyik nyomozati ponttól a másikig, hogy egy bimbózó szerelmi ügyben érintett fiatal detektíven kívül senkinek nem tűnik fel, hogy a brutális és a sajtó miatt felkapott gyilkossági ügyben több kérdést tesz fel az érintetteknek egy ideiglenesen letiltott nyomozó, mint azok, akiket az ügyre állítottak, miközben a média is elvileg könyékig turkált Christine szemetes múltjában (Mert az apja halálához vezető egyszeri szakmaiatlanságát igyekeznek holmi pestises közjátékként bemutatni) és a jelenleg futó gyilkossági ügy hájpolt médiaharcában.

Igen. Annyira megúszós a forgatókönyv, hogy az alapján, amit látunk, kb. ez történik:

- Christine, maga fel van függesztve és nem foglalkozhat az üggyel. Már ráállítottam a két legjobb nyomozónkat.

- Értettem!

Néhány nap múlva.

- Főnök!

- Igen, Christine?

- Felgöngyölítettem az ügyet és tudom ki a gyilkos!

- Ügyes!

Nos, nem pont így, de kb. ez történik a filmben, aminek felénél már a néző is tudja, ki lesz a hunyó. Miért? Mert amikor megjelenik a figura, olyan klisésen viselkedik, ahogyan az ilyen tévés krimiknél megszoktuk, elvártuk és mostanra meg is untuk. 

Ez a film minden tekintetben egy olcsó és buta másfél óra. Valójában senkinek nem ajánlom, mert még egy rendes ivós játékot sem lehet ráépíteni, ami azt jelenti, hogy minden hibájával sem lett az a tipikus B, annyira rossz, hanem úgy lett rossz, hogy közben nem igazán szórakoztat.

A magyar szinkron meg egyáltalán nem segít rajta. Nagyon rég hallottam ennyire rossz választást egy elvileg szimpatikus hősnőbe szerelmes zsarunak kiválasztva. Bár, a forgatókönyv is eléggé emeli a srácnál (Drew Fuller) a seggfej faktort.

20%

Joe Bell - Good Joe Bell (2020)

Joe Bell - Good Joe Bell (2020)

Rendezte: Reinaldo Marcus Green

A film Mafab adatlapja: Good Joe Bell (2020)

Megtekintés: Jó látni, hogy Mark Wahlberg már régen nem egy poszterfiú, hanem egy tudatos színész, aki igyekszik karrierjét egyenletesen építeni, így fordulhat elő, hogy egy-egy akciófilm közé beilleszt független filmeket, drámai szerepeket. A "Joe Bell" pedig egy nagyon jó választás, ha olyan karaktert akar a színész magára ölteni, akinek érzelmi skálája egészen széles, a gyengéd szeretettől a szélsőséges agresszióig. Mindenképpen ajánlom megtekintésre, ha van másfél órád bekuckózni és odafigyelni, bár van negatívum is.

Nagyon kevés filmnél érzem azt, hogy felbasz. Igen, így, ahogy írom. Vannak mozik - nem sok - amely valamiért kivált belőlem egy erősebb ingert arra, hogy a filmet valamiért támadjam, vagy haragudjak rá. Az egyik ilyen mozi, szerintem, ha leírom a címét, te is rájössz, mire gondolok vele kapcsolatban: Híd Terabithia földjére (2007) - Ritkán érzem erőszakosabban azt, hogy egy film érzelmeket nem csak kicsalni akar, hanem egyenesen ki akarja pofozni belőlem. Márpedig, mikor a főszereplővel közlik barátnője halálát - ha eddig nem láttad a kb. 15 éves filmet, nem érdekel, ha sírsz, hogy ez szpojler volt - az számomra az egyik legindokolatlanabb filmes halál volt, hogy a cselekmény tovább haladhasson egy számomra onnantól totál érdektelen irányba. Igen, annak a filmnek sosem fogok megbocsátani és elhiszem, hogy az élet pont ilyen igazságtalan, csak akkor a mondanivaló ilyetén legyűrése a gyerekek torkán, számomra kiverte a biztosítékot. (A "My Girl -Az első szerelem (1991)" című hasonlóan durva ifjúsági filmet soha nem láttam és mivel tudom, miről szól, valahogy nem is sietek megtekinteni.) Elnézést kérek, ha ez nekem sem megmagyarázható érzés az ilyen filmekkel kapcsolatban zavar engem. A "Joe Bell" pedig nagyon hasonló történet, aminél sokat enyhít végső csalódottságomon, hogy ez egy megtörtént eseményre épülő dráma és egyben olyan fejlődéstörténet, aminek a végén a fejlődés valójában nem teljesen tud végbe menni.

Elnézést, ha írásom szpojleresnek tűnhet, de akik inkább közel állhatnak Joe Bellhez, értem ezalatt az amerikai lakosságot, eleve tudják, mi lett ennek a kényes és egyben felemelő történetnek a tragikus vége. A "Joe Bell" valójában egy görög dráma is lehetne. Ehelyett egy társadalmi dráma, a mai amerikában, ám hasonló módon lassan bárhol megtörténhetne a világban.

Joe (Mark Wahlberg) és élettársa, Lola (Connie Britton) két csodaszép srácot nevelnek. Azután egy nap Joenak olyasmivel kell szembenéznie, amire sosem készült fel, sőt, ami nagyon sok férfiember legijesztőbb rémálma: nagyobbik fiáról, Jadin-ről (Reid Miller) kiderül, hogy meleg. Illetve, a srác, miután az iskolában már rendszeresen zaklatják, otthon kiönti a szívét róla, hogy mi áll a sorozatos erőszak hátterében. Előbb anyját, majd apját is beavatja és nekünk első körben azt kell megismernünk a képeken keresztül, hogy Joe, aki talpig megtestesítője az alfa-hímnek, néha viselkedésével is, hogyan képes elfogadni ezt a számára elsőre olyan idegen tényt.

Persze, hogy a történet nem vesszen bele a lineáris unalomba (Nagyon sok filmet csak azzal lehet érdekesebbé tenni, ha flashback-ek beemelésével emelünk ki korábbi pillanatokat, mert ez ahogy meg is töri a film dinamikáját, a nézőt erősebb koncentrációra ösztönzi) néha ugrálunk az időben, sőt, egy jó pár éve meglévő, működő elemként kvázi életre keltenek egy karaktert, hogy a belső monológok és az apa-fia közötti kapcsolat egészét jobban megismerhessük.

Jadin azonban nem kért időben segítséget és mikor egy nyílt erőszakos támadás után szinte semmilyen segítséget nem kap, sem az iskolától, sem a szüleitől - akik valójában nem tudják, hogyan is kellene segíteniük, hiszen számukra is idegen a szituáció - a fiú végül önkezével vet véget az életének. Testét megtalálják ugyan a halál előtt, de hiába kerül kórházba, már menthetetlen.

Joe pedig, aki nagyon nehezen tudott bármit is kezdeni az életük ezen szakaszával, vezekelni szeretne, apai hiányosságáért, amiért nem tudott idejében és megfelelő módon segíteni idősebb fiának.

Joe ezért nyakába kapja a lábát és elhatározza, hogy önként és gyalog végigmegy azon az úton, amin fia szeretett volna a középiskola után végigmenni, ezért elindul New Yorkba, hogy közben, ahol szükséges vagy lehetősége adódik, beszélhessen a fia történetéről, az apák, a család felelősségéről és elsősorban az iskolai zaklatók szerepéről a mindennapi életben és, hogy zéró tolerancia szükséges a jelenség felszámolásához, amely gyakorlatilag az embert bármilyen életszakaszban érheti. 

Azonban Joe nem csak azt szeretné, ha az iskola vagy a zaklatók hozzáállása változna meg, hanem magában is keresi a válaszokat, hogy megbékélhessen azzal a tudattal, hogy neki is volt szerepe fia halálában és tartozik neki ezzel a jelképes Canossza-járással. 

Közben családja is igyekszik kitartani mellette, ami azért nem könnyű, mert amíg Joe nem képes magában megoldani a tehetetlenségében felgyülemlett dühöt, addig nincs értelme hazatérnie, sőt, valójában, miután kijelölte magának az irányt, nem is teheti meg, hogy feladja az embert próbáló zarándoklatot.

Út közben azonban sokat segít neki, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kap és rádöbben, mennyire nincs egyedül problémájával, gondolataival, érzéseivel.

Azonban az élet néha eltiporja a hétköznapi hősöket és ott tesz pontot egy-egy regény vagy életút végére, ahol nem lett volna rá szükség.

Joe Bell és gyermeke életéről találsz szócikket a wikipédián is és a film megtekintése után, ha érdekel a téma, érdemes átolvasni. Joe Bell a kisember, aki lehetsz egyszer te magad is. Valaki, aki tudja, hogy változtatni kell és a maga, korlátolt módján, igyekszik ezt megtenni.

Szép film, remek alakításokkal. Az apa és fia közötti jelenetek nagyon erősek és Reid Miller nagyon tehetségesen alakítja az elveszett fiút. A kémia érezhető a főszereplők között.

Gary Sinise pedig lassan mostanra megöregedett, de mindig jó látni hasonló szerepekben. Egyenesen a "Halálsoron (1999)" beli karakterének egy kedvesebb változatát hozza ebben a karakterszerepben. Aki látta a két filmet, sejti, mire értem.

Végkövetkeztetés: Szóval, a történet, mivel megfelel a valóságnak - nagyjából - egyértelműen csak így fejeződhetett be. Ezek ellenére is csak ajánlom, mert néha a téma miatt, ilyen hepiend mentes filmekre is figyelnünk kell. Ráadásul, mindig jó látni, amikor egykori plakátfiúk és énekes modellek beérnek és olyan alakításokat nyújtanak, amit már nem sikongató tinik élveznek, hanem a beért anyukák és apukák is, akik annak idején talán ott sem voltak azokon a koncerteken, amiken a mostani anyuk rekedtre üvöltötték magukat.

80%

Itt ugyan nem találkozunk vele, de engem már kifejezetten untat az a filmes klisé, hogy az iskolai zaklatók sok filmben gusztustalankodnak, de a tanárok valahogy mindig akkor kerülnek elő, amikor a megkínzott, gyakran főszereplő végre vissza mer vágni és megüti a zaklatóját. Persze, ezután pont a korábbi áldozatot veszik elő... Végtelenül unalmas forgatókönyvi húzás.

Mondjuk, megérne egy Top10-es összeállítást. :)

Bár, szerintem a Carrie lenne az első, hiszen King története gyakorlatilag pusztán erre a jelenségre lett felépítve. 

Britney kontra Spears - Britney vs Spears (2021)

Britney kontra Spears - Britney vs Spears (2021)

Rendezte: Erin Lee Carr

A film Mafab adatlapja: Britney vs Spears (2021)

Megtekintés: Egészen biztos, hogy felkapott darabja lesz a Netflix szolgáltatónak a franchise-ot jelentő énekesnő sorsáról mesélő dokumentumfilm - akár még a nem rajongók körében is - de szerintem, ha egy dokumentumfilm főszereplője csak archív felvételekben van jelen - igen, tudom, hogy a téma miatt nem sikerült vele kifejezetten a filmhez forgatni, hisz amikor a film készült, apja egészen biztos mindent megtett, hogy ne készülhessen el a doku - akkor igen komoly hiányérzetem lesz.

Először is, ez a poszt rendhagyó lesz több értelemben is.

Az első, hogy a filmről nem fogok írni túl sokat. Egyszerűen nincs rá szükség. Szentesi Éva megtette ezt a wmn női magazin weboldalán egy hosszú cikkben és az annyira jó sikerült, hogy gyakorlatilag, ahogy utána néztem a dokut, egyszerűen olyan érzésem volt, mindent, amit látok, már elolvastam a cikkben. Ez egyeseknek szpojler lehet, másoknak nagy segítség. Szóval, ha nem akarsz rászánni a film megtekintésére egy estét, szánd rá a nyolc percet, amit Szentesi szentelt neki (érted...) és letudtad az egészet.

A cikk: Britney kontra Spears

Másról fogok írni. Érinteni fogja Nritney-t is, persze, de nem a szokásos béna filmleírásos cikket hozom, hanem egy kevésbé szokásos, béna írást, arról, amik eszembe jutottak a film megtekintése alatt és után.

1. Európaiként, sőt, magyarként annyi rálátásom van az amerikai jogrendszerre, amennyit a filmekből és a netes cikkekből, érdekességekből néha látok. Márpedig, az nem is sok, ellentmondásos is, és nyilván, köszönő viszonyban sincs mindig a valósággal.

Mostanában készült egy mozi egyébként arról a viszonyrendszerről, amibe Britney is került a gyámság miatt, illetve, egy hasonló témáról, amit még nem néztem meg, de ezek után erősen rákerült a listámra. A film mellesleg a "Fontos vagy nekem" és bár úgy olvastam, részben erősen elrugaszkodik a valóságtól, mégis vannak benne olyan részletek, amik reflektálnak a valóságra. 

Amerikában állítólag egy rabló beperelt egy férfit, mert amikor a rabló betört hozzá, bennragadt a garázsában és napokig kutyakaját kellett ennie. Nem néztem most frissen utána, de mintha megnyerte volna a pert.

Volt egy másik különleges eset is, amiben egy nő miután elbotlott egy kisgyerekben egy játékboltban, beperelte a boltot és megnyerte a pert. Az ügy szépséghibája az volt, hogy a gyerek az övé volt.

Ez a hír egyébként nem tudom, mennyire valós, de itt egy oldal, ahol megemlítik: stella awards

Bevallom, bár szkeptikus vagyok a hírrel szemben, mégsem merem eltagadni, hogy megtörtént, hiszen annyi mindent hallani az amerikai jogrendszerről és perekről.

Ezekből indultam ki, amikor azon lamentáltam, hogy egy huszas éveiben járó pop-ikont, hogyan tud gyakorlatilag fogságba ejteni a saját apja, miközben az illető élete reflektorfényben zajlik. A film persze tesz fel kérdéseket és ad válaszokat, a világ innenső felén számomra ez kimeríti az abszurd thriller fogalmát. Magam is láttam olyan filmet, amiben a főszereplő hiába bizonygatja igazát vagy épelméjűségét, egyszerűen a rendszerrel egyedül szembe úszni lehetetlen. Említsem itt meg pl. Frances Farmer, amerikai színésznő esetét, aki a negyvenes években került a csúcsra, hogy azután botrányos, korát megelőző bipoláris személyiségként (ebben azért nem vagyok biztos, de az életéről szóló filmben mintha kicsit túl impulzív személynek tűnne) az állam rátegye a kezét és bedarálja a színésznőt, akinek sorsárra egy lobotómia tett pontot, örökre kiölve belőle a valódi személyiségjegyeit. Ebből film is készült, Jessica Lange remek alakításával, 12 évvel az igaz Farmer halála után. (Frances, 1982)

Arra akarok tehát kilyukadni, hogy az eset, amelyről a film szól, számomra nagyon nehezen befogadható és a másfél óra alatt sem értettem meg tökéletesen, hogyan is lehetséges mindez. És nem kívánok áldozatot hibáztatni. Sőt, igazat adok Britney-nek, hogy ezt az ügyet érdemben kell kivizsgálni és ha csak kicsit is kiderül, hogy egy összeesküvés áldozata, amelyben apja és a holdudvar a tehetségéből szedte meg magát, igenis, börtönbe kell kerülnie néhány embernek. Az apjának mindenképpen.

2. Semmit nem tudok Britney Spears munkásságáról, így nehéz lenne abból az aspektusból boncolgatnom az életét, hogy ki ő, mit végzett és honnan jutott el, hová.

Britney Spears egy pop sztárocska számomra, aki legalább olyan húzónév lett a zeneiparban, mint Madonna. Csakhogy, Madonna karrierjébe könnyebben beleláttam, hiszen akkor lett nagy, amikor tini voltam. Az ő slágereit hallgattam, amikor pl. az ember zenei ízlése a legerősebben alakul és rögzül be. Ez olyannyira igaz, hogy a "Material girl" szövegét fonetikusan leírva megtanultam és együtt énekeltem Madonnával. Természetesen ez még az Internet előtt volt, amikor egy-egy dal szövegét csak a zenei világban dolgozók vagy akik perfektek voltak a nyelvből, azok tudták írottan megszerezni. Én persze örültem a saját macskakaparásomnak és amikor valami magazinban még néhány pikáns képet is találtam Madonnáról - egyen pl. nagyon szépen látszott, hogy mennyire buja ott lent - hát volt néhány nedves álmom vele. Meg néhány alkalom, amikor önkezemmel vetetettem véget az izgalmaimnak.

Britney pedig legalább 10-15 évvel ezután érkezett meg, amikor már nem nagyon foglalkoztam a zenei fejlődéssel, ellenben, vendéglátósként, hallottam mindent, amit a mainstream áramlat az arcunkba tolt. Volt, akit megjegyeztem, egy-egy nekem tetszó szám után és volt, a futottak még kategória. Számomra Britney ilyen volt. A megtestesült amerikai tini, nedves álom élő manifesztációja. Olyasmi, amire első klipjeiben még rá is játszottak, az iskolai környezetben forgatott kislányos kosztümökkel. Mert akkor még persze az is volt.

Azután teltek az évek és készültek a dalai és én nem foglalkoztam vele, csak hallgattam, ha szólt. Legközelebb, ami fontos hír volt vele kapcsolatban, az a fejleborotválós korszaka lehetett, ami nem tudom, mikor történt meg vele az életvonalán, de megkockáztatom, hogy az apja kb. ekkor kezdett rátelepedni. A film amúgy nekem ebben nem segített, mert ezt a részt simán meg sem említik a dokuban, pedig emlékszem, majd' két évre elegendő muníciót adott anno a pletykákra, meg a rosszul sikerült, villámházassága. Ha valamikor tehát szüksége lett volna egy erős, felügyeleti kézre, az akkor lehetett volna.

Nem tudom, ez azért nem került a filmbe, mert jóval a gyámügy előtt történt, vagy a film készítői direkt nem akartak olyasmit megemlíteni, ami egy hangyfasznyit is az apa oldalára terelné az egyszeri néző szimpátiáját.

Az sem tetszett, hogy volt, aki úgy szólalt meg, hogy befogta inkább a száját. Mintha úgy piszkálgatnának egy hangyabolyt, hogy az ablakból kiabálnak egy társuknak, hogy a botot merre dugja be és, hogyan rázogassa.

Gyakorlatilag ebben a dokuban senkit nem hallunk megszólalni, aki az események közepében volt. Még azok vallomásai is kevésnek tűnnek nekem, akik pedig egyértelműen ott voltak Britney mellett. Például, a gyermekeinek az apja. Ha valaki, ő biztosan ki tudta volna borítani a bilit, ennek ellenére, a legkeményebb eset, amit felemlegetnek és ami árnyalhatná a karaktereket, az egy összeveszés, amikor a nagypapa, Jamie balhézik egyet az unokákkal, ami miatt az apa, Federline távolságtartási végzést kér ellene. És ez szerintem csupán egy, azokból a konfliktusokból, amikre utalgatnak, de kerek perec nem kerül szóba. 

Engem is zavar, hogy egy olyan ember felett gyakorolnak gyámságot, aki ugyanakkor képes turnékat végigcsinálni, olyan kimerítő fellépéseket, amit csak igazán erős, elhivatott művészek képesek megcsinálni. Nem olyan lusta pacákok, mint én. De ha Britney képes ilyen erőfeszítésre, miért is kell meghajolnia a bíróság döntése előtt? Nyilván ezek is bonyolult kérdések, aminek kifejtésére egyszerűen nincs időnk.

Hallunk neveket, akik Britney pénzéből élnek, halljuk, kik ők, de mivel nem hajlandóak megszólalni a filmben - még szép, hogy a legtöbb nem, és ezért is gondolom azt, hogy van ott vaj a fül mögött - be kell érnünk a másik oldal véleményével, történeteivel, azonban, egy ilyen komplex történetnél ez csak egy kóstolónak felel meg számomra. Mert ez az ügy sokkal nagyobb, sőt, megkockáztatom, amit a filmben is megpedzeget valaki, hogy precedens értékű lehet. Márpedig, pont ez az oka, hogy erős hiányérzetem volt a pillanatok alatt elrepülő film láttán és várom a korrekt lezárást.

Mert, ahogy Britney is mondja egy hangfelvételen, itt valakinek bűnhődnie kell.

https://www.instagram.com/britneyspears/

A film befejezésében megtudjuk, hogy állítólag a duko befejezésének idején kérte Jamie Spears a gyámság eltörlését és közben megnézhetjük már Britney Instagram oldalát is, amin az énekesnő erősen szexuális tartalmú meztelen fotókat posztol magáról. Hogy ez is egy kifejezése annak, hogy ledobná béklyóit, vagy egyértelmű jele annak, hogy felügyelet nélkül megkérdőjelezhető döntéseket hoz karrierje során, mindenki döntse el maga.

És, bár negyven évesen kifejezetten tetszetős a teste, lehet guvadt szemmel lesni őt, szerintem, meglettünk volna nélküle is, mert az eset ismeretében kifejezetten zavarba ejtő, szerintem.

60%

Valaki van a házadban - There's Someone Inside Your House (2021)

Valaki van a házadban - There's Someone Inside Your House (2021)

Rendezte: Patrick Brice

A film Mafab adatlapja: There's Someone Inside Your House (2021)

Megtekintés: Horrorrajongónak nem is kérdés, hiszen már a cím is a tipikus klisét vezeti fel, amikor a gyilkos az áldozattal egy házban tartózkodik. Azután kiderül, hogy a cím csak hányaveti módon kapcsolódik a filmhez és legalább egy tucat filmet láttál az elmúlt 3-4 évben, amelyik közelebb állna hozzá.

Patrick Brice vonzódik a horror műfajához, de ez nem jelenti azt, hogy ötösre visszamondja a leckét. Utolsó filmje, amit 2 éve bemutattak a mozik, egyáltalán nem volt meggyőző számomra, sőt, 2019 talán egyik legnagyobb csalódása volt számomra. a "Hivatali eltávozás (2019)" Az a film horrorkomédia lehetett volna, de sem a humor, sem a horror nem működött benne, így nem csodálkoztam, amikor a filmet forgalmazó vállalat FB posztja alatt elszabadult a nézők kommentáradata és sok jót nem mondtak a moziról. Egyébként tényleg azt hittem, hogy írtam a filmről, ám úgy tűnik, csupán álmodhattam ezt és ezek szerint komment-szekciókban osztottam meg róla a véleményem. Sebaj.

Brice mozija tökéletes tinihorror lehetne, ha egy pöttyet ötletesebb és jobban mozgatja a karaktereket. Az áldozatai maszkját viselő gyilkos nem rossz ötlet, de a maszkok minősége túl jónak tűnik ahhoz képest, hogy komoly maszkmestereknek is szükségük van a kiváló végeredményhez az arc gazdájára. Itt természetesen gyilkosunk senkiről nem vesz gipszmintát, a végeredmény mégis kifejezetten korrekt, amikor felhúzza a következő áldozata "arcát". (Szőrszálhasogatás!)

A karaktereket el lehet viselni, és bár teljesen klisések azok is, áldozat final girl, sötét múlttal, csini barátnő, meleg sportoló, gazdag vicces, gender-semleges, stb. az egész csapat valahogy kicsit kilúgozott, színtelen és szagtalan. Elég fura, hogy még a legszimpatikusabb karakternek azt a lányt éreztem, akinek nemi identitását egyedül a szinkron teszi egyértelművé. Igen, a beszuszakolt gender-semleges fiatal. Tehát a film igyekszik minden sztereotípiát beemelni, hiszen a többi szereplő között van latinó és afroamerikai leányzó is. Sőt, ha tudjuk már, ki a gyilkos, akkor a film egyenesen csontig benyal mindenkinek, akiknek olyan divatos mostanában.

A gyilkos indítékait még a főszereplő is röhögve kérdőjelezi meg. Én is, csak nem röhögtem. De hát az ilyen filmeknél nem feltétlenül számít az, hogy logikus legyen minden tett, hanem, hogy legyen min körmöt rágni és a gore jelenetek hozzák a kötelezőt. A gore pedig hozza is a kötelezőt, csak sajnos spórolósan. A történetben érzek néhány logikai bakit is, de hát azokra rá se rántunk már, nem igaz? Pl. a film felénél a házibuli közben gyakorlatilag a tömegből kimazsolázott latin-amerikai első napos szerelmes srác leölése számomra totál wtf jelenetsor, onnan indulva, hogy a házban, a tömeg közepén megjelenik a gyilkos, majd mindenki elmenekül a világába, egyedül a srác marad a ház mellett, hiszen a forgatókönyv szerint ő következik. Oké... nyeltem egyet. Mégsem lehet haragudni nagyon a filmre, hiszen, pici hangulata is van, a fényképezés, vágás és zene legalább korrekt. Persze meglepődnék, ha ez lenne a NETFLIX következő slasher sikere.

Makani (Sydney Park) egy álmos Nebraskai városkában igyekszik elfelejteni a múltját, amelyben egy súlyos baleset következményei miatt a családja szétesett. Az alvajáró nagyival és maroknyi különös, az iskola diákjainak perifériáján mozgó tagjával körbevéve pedig lassan halad előre az úton, hogy talán maga mögött hagyjon mindent, mire emlékezni fájdalmas. Azonban a városkában van valaki, aki pont a diákok múltjában vájkálva érzi magát feljogosítva rá, hogy vélt és valós sötét foltokért véres elégtételt vegyen a fiatalokon. Makani és barátai is hamar érintettek lesznek a gyilkossági sorozatban és vészesen fogy az idejük, hogy kitalálják, ki a maszkos gyilkos, aki félelem nélkül mészárolja le a város bűnöseit. 

Mondanom sem kell, vannak elterelő információk, ám ezek ellenére is igen hamar ki lehet szaszerolni, kit rejthet a maszk. Én nem lepődtem meg, és aki úgy falja a horrort, mint én, az szintén nem fog. Kifejezetten fájó, hogy a karaktereket nem tudja jól mozgatni a forgatókönyv és a gyilkos illetve főszereplők között kicsit ad hoc jellegű a konfrontáció. Amiben lenne jó ötlet, pl. a gyilkos és a helyi látványosság védelmére kirendelt biztonsági erők esetleges találkozása, megoldódik egyetlen holttest mutatásában, pedig lett volna lehetőség benne, hogy néhány nagyképű menő csávót, aki életét a védelemre tette fel, képtelen lebirkózni egy vagy akár több maszkos gyilkost. A slasher filmekben mindig is külön élvezetes, amikor rendőrök, katonák és egyéb, "komoly" emberek esnek áldozatul a vérszomjnak. Hát, itt mikor már dörzsöltem a tenyerem, kiderült, kár volt. Még szerencse, hogy a film nem vállal sokat és alig másfél órát rabol az időnkből.

Szóval, bár vannak szerethető pillanatai a mozinak, ez így is csak egy közepesre futotta. A "Valaki van a házban" nem hiszem, hogy egy sokat idézet darab lesz később, mert eléggé elveszik a 2020 körüli horror dömpingben. 

Megjegyzem, sosem láttam még ilyen egyenletesen égő kukoricaföldet. Az utolsó jelenetben, amiben Makani és a gyilkos mögött pusztán egy sor kukoricát látni, mögötte meg a tűzfüggönyt, az kifejezetten egy szép háttér, épp csak valahogy nem úgy tűnik, hogy valódi tüzet látunk. De mondom, legalább szép!

50%

Kate - Kate (2021)

Kate - Kate (2021)

Rendezte: Cedric Nicholas-Troyan

A film Mafab adatlapja: Kate (2021)

Megtekintés: Az egyetlen ok, amiért minél gyorsabban látni akartam, az Mary Elizabeth Winstead. Méghozzá úgy, hogy nem is tartom a kedvenceim között.

Megöregedtem. Ahogy ez megtörtént, szép lassan, előkerült egy teljesen új generációnyi filmrendező, akiknek munkásságát, nevét, egyáltalán nem ismerem. Nincs ezzel baj, hiszen a legtöbb stílusban egyébként sem ér fel azokhoz a nevekhez, akiket korábban megjegyeztem. Nicholas-Troyan szintén egy ilyen név. Előző filmjéről már csak azért sem tudom megítélni - A Vadász és a Jégkirálynő - mert egyszerűen nem néztem még meg a filmet. Végig... Sejtésem szerint a film legalább vizuálisan rendben lehetett, hiszen Troyan (ez nem egy óvszer márka???) korábban pont ilyesmivel foglalkozott a filmiparon belül. Vizuális effektekkel.

Winstead-et pedig a Végső állomás 3. részében memorizáltam, hogy azután, sok kisebb szerep után eljusson John McLane pikírt lányának szerepéig a Die Hard 4. és vizuálisan talán legerősebb részében. Hatalmas szemei és nőies alakja miatt - értsd, nem volt vékony, hanem inkább husi - kifejezetten tetszetős hölgynek tűnt. Az évek elrepülte, Winstead kicsit megnyúlt, megerősödött és mostanra, mintha női akcióhősként érezné jól magát. (Néha ruházata és testfelépítése enyhén emlékeztet Sigourney Weaver Ripley karakterére.)

A "Kate" tökéletesen beáll abba a vonalba, amely címében egyetlen női nevet tartalmazó, erős női karakter erőszakos kalandjait meséli el. Nem tudom, ki volt az első, de szerintem Luc Besson "Nikitájával" eredeztethető ez, bár visszaszívom. Mintha a blaxploitation idején előkerült volna néhány fekete nővér, akik hasonló alapú mozikban igázták le a férfiakat. (Foxy Brown, Cleopatra Jones) Besson talán inkább egy új szintre emelte ezeket a hölgyeket azáltal, hogy néha a férfiakat megszégyenítő akaraterővel és végsőkig, önmagukból kifacsart energiával zárták rövidre a kalandjaikat, amelyben a legtöbbször kifejezetten erős, maszkulin férfiakat amortizáltak le, néha már komikus képekben. A "Nikita2 talán még komolyan vehető változata volt ennek az alműfajnak, de pl. a 2019-es Anna már-már paródiája annak, amit az akciófilmekről megszoktunk. Ebben madárcsontú, törékeny modell lány gyilkolja halomra a közelharcra szakosodott, kőkemény férfiakat, néha balett-táncosi koreográfiákra. Mondjuk, mintha Anna tényleg valami hasonló miliőből érkezett volna.

Winstead-nek nem ez az első akciófilmes figurája, hiszen a Will Smith sci-fi, Gemini emberben már hozott egy tökös női katonát és Vadásznőként a képregényfilmes "Ragadozó madarakban" meg mintha a mostani film főszereplőjének közeli rokonát személyesítette volna meg.

A történet alapja, hogy a főszereplő egy kőkemény bérgyilkos, aki rádöbben, hogy megmérgezték és napjai sincsenek hátra, ezért utolsó óráit azzal tölti, hogy igyekszik felkutatni azt, aki hamarosan bekövetkező haláláért felelős lehet. Ha ismerős a történet, nem véletlen, mert Jason Statham már készített erre az alapra egy elborult akciófilmet (Crank - Felpörgetve (2006), és ott már kimaxolták a témában fellelhető őrületet, főleg, mivel megtámogatták egy folytatással is.

Troyan mozija közel sem olyan szürreális, Winstead pedig sokkal sérülékenyebb és empatikusabb karakter. Ettől függetlenül, elbírt volna még néhány szépen megkomponált harci jelenetet, bár, az is igaz, hogy amit beletettek, az tetszetős és le a kalappal a színésznő előtt, hogy végigcsinálta a forgatást, még akkor is, ha sok jelentben kaszkadőrök helyettesíthették. Ha így is történt, akkor is jobban tetszett a női amazon ilyen megközelítése, az Angelina Jolie féle műmájerkodással szemben, mert Winstead alkatánál fogva egy picit maszkulinabb, vastagabb. No, nem sokkal, csak egy pöttyet fiúsabb, mégis inkább elhiszem, amit itt látok, azzal szemben, amit pl. a Tomb Raider filmek vagy a Salt ügynök akart letolni a torkomon. (Bár, a Salt ügynök egy kifejezetten kellemes akciófilm, még így is.)

Szóval, korábban Kate (Mary Elizabeth Winstead) elvégzett egy munkát, aminek köszönhetően valakik később halálos sugárzással fertőzték meg. Főnöke, Varrick (Woody Harrelson) szerint az ázsiai hatalmi harcok áldozata lett a lány, de komoly segítséget nem tud neki nyújtani, lévén, egy árnyéktársaságnak dolgoznak mindketten. Kate a minimális információkkal igyekszik lépésről lépésre kinyomozni, ki áll a közelgő halála mögött, mely során közeli kapcsolatba kerül a korábbi munkája miatt elárvult fiatal lánnyal, Ani-val (Miku Patricia Martineau). Ani ráadásul nem elég, hogy lelkiismeretfurdalást okoz a bérgyilkosnőnek, még a rokona is a feltételezett gyilkosának. Ketten kötnek tehát dacszövetséget, hogy Kate elérje a célját, ám ez közel sem egyszerű, hiszen egészségi állapota óráról órára romlik.

Néhány pici csavar és jól elkészített akció végén kapunk egy korrekt lezárást.

A film gyenge pontja azonban, hogy a történet miatt, ahogy romlik Kate állapota és egyre nehezebben tud talpon maradni, az akciók értelem szerűen az ő esetében nem egyre grandiózusabbak lesznek a filmidő előre haladtával, hanem kicsit megúszósabbak, hiszen, ha a hölgy még haldokolva, vért köhögve is olyan elánnal ütné az ellent, mint az első órában, nem lenne hihető az állapotára felhúzott karakter viselkedése. Egy haldokló ugyanis csak a szamuráj-filmekben képes méh leszámolni egy hadsereggel. Valahogy egyébként is az ázsiai és környező népek sajátossága a szereplők halálának pátoszossá tétele. Néha, mintha sosem lehetne őket legyőzni. Lásd a török és indiai filmeket is mellé, amikben szintén képes a karakter halálában is megváltani a világot.

A forgatókönyv azonban egészen jól fel lett építve, hogy ahogy haladunk, mégse kelljen átmenniük abszurdba és akcióra is maradjon idő.

Összességében tehát a Kate nem is feltétlenül új, nem is grandiózus, azonban egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Winstead tényleg kellemes jelenség.

A fényképezés remek, a zene ugyan nem kiemelkedő, de a képek alatt kellemesen tesz a hangulathoz. Troyanra meg érdemes figyelni, mert kicsit több pénzből és jobb forgatókönyvből egészen biztos, hogy kifejezetten ajánlott akciófilmeket tud majd még összedobni.

65%

Édes kislányom - Sweet Girl (2021)

Édes kislányom - Sweet Girl (2021)

Rendezte: Brian Andrew Mendoza

A film Mafab adatlapja: Sweet Girl (2021)

Megtekintés: Nem ez az első akciófilm, amit a Trónok harcával befutott Jason Momoa főszereplésével megnézek, de egyre inkább az az az érzésem, hogy ha nem húznak bele nagyon, nem lesz értékelhető akciósztár belőle. Ahhoz az Aquaman szerepe nem lesz elég.

Az "Édes kislányom" nagyjából úgy indul, akár a legtöbb bosszúfilm, amelyben van a magányos hős, aki egy legyőzhetetlen ellenséggel veszi fel a verseny, legyen az egy árnyékszövetség, társulás, esetleg komplett hadsereg, bármi. A lényeg: a jó nagyjából egyedül, a rossz meg sok-sok emberrel. Aztán had szóljon az izomerő, technika és szerencse. Mehet ez kicsiben, mint a Die Hard-ban, egy kis csapat ellen, vagy nagyban is, mint mondjuk a Marvel filmekben, a Hydra szövetség. Azután pedig, jobb eseteben, a jó legyőzi a legyőzhetetlent.

Itt csúnya politikai erők szövetkeznek a gyógyszergyártókkal és a végeredmény jó néhány halott. Ez az érdekszövetség szerint járulékos veszteség, míg az érintettek szerint szimpla gyilkosság. Egy férj pedig odáig merészkedik, hogy egy betelefonálós műsorban, élő adásban fenyegeti meg az egyik lehetséges főkolompost. Azután... valahogy az egész film olyan buta lesz.

Az eleve fura volt számomra, hogy Ray Cooper (Jason Momoa), miután megfenyegette akit kellett, két évig - ha jól olvastam a feliratokat - semmi olyasmit nem tesz, ami alátámasztaná, hogy márpedig a fenyegetése be lesz tartva. Ahhoz, hogy végül elinduljon a bosszú útján, végül az kell, hogy egy oknyomozó újságíró pont őt keresse fel, hogy van néhány bizonyítéka (Nem tudom, de részemről elég ergya újságíró lennék, ha tudok valami fontosat, de nem befolyásosabb körök felé venném az irányt vagy az olvasószerkesztőhöz, hanem az ügy egyik egykori érintettjéhez, aki kb. 2 éve nagyjából semmi érdemlegeset nem tett az ügy előrehaladásában.) Ray sem szívesen veszi rá magát a találkozóra, ráadásul, a legklisésebb lehetőség is megtörténik: az újságírót pont a találkozó kellős közepén késeli halálra egy ismeretlen támadó.

Ray igyekszik megállítani az illetőt és olyat verekszik vele, ami egyrészt, sokkal hosszabb azok után, amiket adnak egymásnak és arra a test reagálna. Nem tudom, hányszor fejeltetik meg egymással a metrószerelvény különböző részeit, de valamiért, a harci jelenetekben ha csak egy-egy a felállás, sosem sikerült az egy ütéses kiiktatás. Eleve mutatják korábban, ahogyan Momoa edz és azért az látszik, hogyha nekiáll, az ellen nem fogja sokáig bírni az ütéseit. A bérgyilkosunk nem is egy masszívabb forma, mégis, elég jól állja a sarat, ami miatt megint úgy érzem, nem akarják, hogy Momoa olyan kérlelhetetlen státuszú harci gép legyen, mint korábban a Schwarzi. Mert ő a kisebb srácokat egy sallerral intézte el és azokkal verekedett kicsit többet, akik a súlycsoportjában, vagy picit felette voltak. Igen, arra akarok kilyukadni, hogyha a főszereplő akciósztár minden ellenségével percekig küzd, akkor az nekem fárasztó. Elhiszem, hogy ez áll közelebb a realitáshoz, de lehet, hogy mégsem. Valahogy, az egész filmben, a legtöbb összecsapás - nincs is túl sok - túl steril, ötlettelen. Hiányzik belőlük az a kraft, ami mondjuk ma már elvárható a John Wick filmek után. Én legalábbis azt várom.

Miután a metrón őt és lányát is eldádázza a bérgyilkos, eltelik röpke két év, hogy tovább haladva az időben bakugrásokkal, végre elkezdődjön Cooper bosszúja. Első körben, bár elvileg tapasztalata nincs hozzá - a film nem árnyalja a figurát annyira, hogy utaljon rá, hogy a család előtt mivel foglalkozott, pedig, bosszú filmeknél nem árt, ha tudjuk, ki fia borja a főhős, és egyszerű pék volt korábban, vagy egy katonai alakulat tizedese - eljut ahhoz a személyhez, akit egykor az élő adásban megfenyegetett. És persze, hogy az úriember félelmében besároz másokat és egyértelmű az is, hogy a találkozás rosszul sül el és az úr meghal. Valahogy mindig így van.

Innentől a Cooper család menekülni kénytelen, mert apu amúgy roppant okosan építette fel bosszútervét. Lánya, Rachel (Isabela Merced) nagyon nem érzi, hogy jó felé haladnának, de egyelőre az apja a családfő és az erősebb, így kénytelen vele maradni, pedig két oldal küzd benne. Az egyik segítene és bosszút állna, ám a racionálisabb nem akar élete végéig menekülni, hiszen, szinte még gyerek.

A bérgyilkos, Amos (Manuel Garcia-Rulfo) pedig folyamatosan a nyomukban van és bár hullanak körülötte az emberek, Cooperrel nem bír. (Ami a film végén lévő csavar miatt eleve fejtörésre adott okot.)

Szóval, Cooper és lánya menekül, a társaság legjobb gyilkosa a nyomukban, a farvízen meg az FBI is igyekszik lecsapni a családra, hogy az utolsó húsz percben kapjunk egy teljesen butus és mostanra kicsit elkoptatott fordulatot, ami sokat nem tesz hozzá a filmhez, hacsak nem terelgeti inkább az abszurd és vicces irányba, ha jobban belegondolunk.

Momoának szüksége lenne végre egy tökös mozira, amiben nem szuperhős, de mégis szétcsap mindenkit. Az az ember közel 2 méter és ha pár hónapot edz, akkor, mint egy állat. Nekem ne futkározzon egy moziban, meg szarakodjon, birkózzon. Puszta kézzel hányja kétfelé az ellent!

Isabela Merced, korábban Isabela Moner minden évvel gyönyörűbb kis latina nő lesz. Szinte félévente jönnek ki filmjei és már az is látta szerintem, aki nem is sejti, hogy látta. Kívánom, hogy sok, izgalmas moziban legyen ő a csini hősnő. Habár, így, húsz évesen még mindig olyan, mint egy kislány, azért, ebben a filmben, amikor edzés közben látjuk, azért nem olyan rossz az összkép róla.

A forgatókönyv szerintem nagyon ostoba. A karakterek néha totál logikátlanul viselkednek, a csavar felesleges és kicsit (lófaszt, nem kicsit) nevetségessé teszi a cselekményt. Akciófilmnek vérszegény, más kategóriába meg nem könnyű belőni. 

(Vicces volt, hogy az újságíró milyen körülményesen találkozik Cooper-rel és mégis, milyen könnyen és gyorsan levadásszák. pl.) Több apróságot nehéz kiemelni a szpojler nélkül, így inkább nézd meg te is. A film alig érződik többnek egy költségesebb tévéfilmnél, ezért nem értem, miért láttak fantáziát a mozibemutatóban bárhol is. A logikátlanságok a forgatókönyv hibái. A témából többet ki lehetett volna hozni. Ha hasonló mozit néznék, akkor inkább megint elővenném a "A szökevényt", Harrison Forddal. Tudom, csak hasonló, de kb. megfelel ennek a sztorinak.

Kivétel, ha a "Sweet girl" egyfajta eredettörténet, a korrupt szervezeteket felszámoló hőst bemutató első felvonás volt. No, nem azért, mert ha ebben a szellemben folytatják, nagyon érdekes lehet a nézőnek. De Cooper akciója nem sokban különbözik pl. a Megtorló motivációjától, csak egyelőre kisebb durranásokkal. Szóval, ha egyszer elkészül egy folytatás vagy mini-sorozat, nem fogok meglepődni. Rachel Cooper karaktere megérdemelne egy megfelelő folytatást.

45%

Lőpor turmix - Gunpowder Milkshake (2021)

Lőpor turmix - Gunpowder Milkshake (2021)

Rendezte: Navot Papushado

A Mafab adatlapja: Gunpowder Milkshake (2021)

Megtekintés: Nem tudom, mire számítottam Papushado harmadik mozijával kapcsolatban, főleg, hogy korábban csak a "Csúnya, gonosz bácsikat (2013)" láttam és az egy kifejezetten rétegfilmnek tűnik ma visszagondolva, erősen kamaradráma jellege miatt. Az azonban biztos, hogy erre a első ránézésre tecsó gazdaságos James Gunn stílusra emlékeztető akciófergetegre nem számítottam. Csak ott csúszott el nekem a dolog, hogy végig úgy éreztem, hogy sokkal többnek akar látszani, mint ami.

A James Gunn hasonlat behozását már az elején tisztáznám: Ez a film is erősen képregényes stílusú beütésű, mint a képi világban, mind a története szerint. Néha itt is kifejezetten nagy hangsúlyt kap, hogy a díszlet, fényezés, operatőri munka, az egész összkép rendben legyen, amolyan színes-szagos érzést nyújtott, főleg, amikor a harsányan színes jelenetekkel dolgoztak. Mondhattam volna, hogy Argento képi világ, a néhol stilizált árnyalatok, meg az erős vörös szín árnyalata, de mivel az egész filmen keresztül vonul a szivárvány kavalkád és az akció jellege meg inkább Gunn-ra volt kicsit jellemző - ő jutott eszembe róla, na, lehet, hogy mostanában nem láttam elég hasonló filmet - így végül ezért mertem őt felhozni, összehasonlítás miatt. Plusz, a negatív szereplők bemutatása, elhullása, a humorvilág, mind erre mutatott. Egy másik hasonló mozi, ami eszembe jutott kb. húsz perc után, az a "Golyózápor (2007)", amiben Giamatti, aki itt is fontos szereplő, szerepelt. Igaz, abban jobban hullottak a srácok és az akció is lehet, hogy leheletnyit elborultabb volt. Már, ha emlékszünk a répára...

Azonban, Papushado filmje kicsit olcsóbb, kicsit visszafogottabb, épp, hogy nem olyan elborult - bár az erőszak szint igen közeli egy-egy harcban - mégis, úgy érzem, ez még nem az "igazi", ha van olyan. A "Lőpor turmix" nem egy rossz akció film, mégis, van ami miatt talán nem lesz klasszikus.

A film elején már eleve kapunk olyan két harcos jelenetet, amik egyszerűen nem kerültek a filmbe. Igen, az esemény képen kívül történik és gondolkodni kezdtem, hogy azért úgy indítani egy akciómozit, hogy a szereplők elvileg beleugranak a csatába, de nem mutatjuk meg, az nekem nem fog tetszeni, ha így folytatódik. Értem ez alatt, amikor kinyílik az ajtó és Sam (Karen Gillan) üvöltve felemeli lövésre pisztolyait, illetve utána, amikor anyja, Scarlet (Lena Headey) az étteremben legyakja az ellent és menekülésre kényszerül (amit a forgatókönyv szintén nem nagyon magyarázott el nekem eléggé értelmesen.) hátrahagyva a kislányát.

De utána a film felpörög és közel két órában egy női Joan Wick-et fogunk nézni, akinek combja vékonyabb, mint a karom és szerencsére annyi nőismerőse akad a szakmáján belül, hogy egy kifejezetten emanci-mozi lett a végére a darab. Először is romantikus szállal nem bolygatják meg egyik női karakter figuráját sem. Ami szerencse, hogy leszbikusság sem opció. Az első komolyabb adok-kapok egyszerre emlékeztetett egy Jackie Chan jelenetre, ugyanakkor, mivel Paul Giamatti is tiszteletét tette - az a pasas remek színész, de mostanában főleg olyan szerepekben kapom el, amik nem méltóak a színészi teljesítményéhez lásd pl. a napokban látott Dzsungeltúrát is, amiben hasonlóan mellékes szerepben van a vásznon kb. 5 pernyi játékidővel.

Lena Headey, Karen Gillan, a filmben anya lánya, a valóságban csak 14 év a korkülönbség.

Karen Gillan remek komika, kifejezetten nőies színésznő, de ha azt kell látnom, hogy egyedül legyilkol egy teljes bűnszervezetet, akkor vagy fel kell kicsit gyúrni a szerepre szerintem - amúgy gyúrt ő rendesen, de nem tehet róla, hogy madárcsontú a drágám - vagy a kaszkadőröknek úgy meg kell tanítaniuk a szakmájukra, hogy a végeredmény kifejezetten tetszetős és ugyanakkor hihető is legyen. A legtöbb hasonló mozi pedig ott siklik félre kicsit, hogy a főhős nem mindig meggyőző a karakter bőrében. Én eleve már rosszul voltam, amikor Angelina Jolie a Tomb Raiderben leszkanderozza a gyakorló robotot, vagy amikor egy horoggal - ha az volt - földre küldi a kommandóst, akin még maszk is van, meg minden. A törékeny Jolie meg odabasz egyet, a fickó meg szaltót dob. Tudom, hogy imádnom kellene az ilyesmit, de nekem teljes vizuális-anomália. Ismerek olyat, akinek pl. Gal Gadot lett tökéletes félre-casting a Wonder Woman-re, ő nekem mégis telitalálat, pedig pár évvel korábban, amikor keszeg-popsiját megmutatta az egyik Halálos iram moziban, azt hittem, sosem látom többet. Erre ma nem tudok elképzelni jobb Wonder Womant. (Kivétel talán Linda Cartert) Nos, Gillan itt ugyanez, ami azért fura, mert ezt például nem éreztem annyira, amikor Nebulaként karcolta a harcot. Vagy például, Johansson Fekete özvegye is olyan kaszkadőrnőket szerzett a színésznő testdublőreinek, akiknek a mozgáskultúrája, jelenléte nem tette kérdésessé, hogy azok a lányok a szakmájuknak legjobbjai. Nem véletlen hívta fel őket Johansson egy gálán a színpadra a helyetteseit és mutatta be őket a világnak, ami kifejezetten szimpatikus gesztus volt tőle. Valahogy mindig szimpatikus, amikor a világerős szupersztárok felvállalják, hogy azért a vásznon látott sebezhetetlenség nagyrészt a mozimágia része. (Lásd pl. Jackie Chant, amikor erről beszél vagy Jet Lit, aki nevetve mesélte, hogy egyik filmje akciójelenete közben úgy verekszik egy tucat ketrecharcossal, hogy nagyjából bármelyikük ketté tudná törni, mint a ropit. Ez jól hangzik a szájából, de esetében lehet, hogy kicsit túl szerény is.

Gillan tehát cuki, a női brigád, a tündér keresztanyák, akik még ruházatuk színében is megidézték a Csipkerózsikát, három olyan hölgy, akik szintén letettek már ezt-azt az asztalra, különös tekintettel Michelle Yeoh-ra, aki konkrétan Jackie Chan mellett tanulhatta ki első kézből a szakma csínjait és csínyeit. Ha ő nem lenne elég, a másik könyvtáros Angela Bassett, aki szintén volt már női akciósztár, ha emlékezünk a Strange Days-re, ahol folyamatosan ő menti meg Ralph Fiennes seggét. Az mondjuk egy Bigelow mozi, így lehet, hogy azért is került be a kemény női karakter fontos szerepbe. Pályája során azért alakított már néhányszor kemény női karaktereket. (Fekete Párduc, Támadás a Fehér Ház ellen) Igen, a keményet úgy értem, hogy befolyásos karakter, nem feltétlenül verekedős.

A harmadik pedig hármójuk közül Carla Gugino, aki bőven a legfiatalabb közülük, és akibe picit a Jet Li "Az egyetlen" óta vagyok belezúgva, így mindig örülök, ha egy filmben fontosabb szerepet kap. Bár, az "Álomháború" madámja nem volt túl értékelhető figura, azért a "The Watchmen" és a Stephen King adaptáció, a "Bilincsben (2017)", már sokkal izgalmasabb. Mellesleg, augusztus 29.-én lesz kerek ötven! És milyen dögös!!! 

A film tehát, nekem túl sokat nem mutatott. Elbagatellizál egy apagyilkosságot, kiherél egy teljes bűnszövetkezetet, mutat néhány pörgő, de nem túl fifikás akció-jelenetet, de ha nem a te világod az a fajta száraz, kicsit angol humor, ami a filmben végig jelen van, talán nem is fogod teljesen érteni, hogy mit látsz. Az imdb pl. jelenleg nem sorolta a filmet műfajilag a komédiák közé, pedig, néhány jelenet és beköpés miatt simán oda is befér. Csak nem a harsány, Deadpool féle humoros akciómozik közé, hanem, és tudom, hogy nem jó példa, mégis eszembe jutott a film nézése közben ez az angol film is: Bosszúállók. Annyi a különbség, hogy azt a filmet nem bírtam egyben még soha megnézni. (Sőt, nagyon kevés filmről jöttem ki a moziból, de ennél konkrétan megtörtént.)(Pótlás: Természetesen minden filmnél kijövök a moziból... csak itt vetítés közben tettem meg.)

Michelle Yeoh, Angela Bassett, Carla Gugino

A rövid történet sem bonyolult.

Sam-et anyu korábban egy maffia-munka miatt elhagy. A lány, ahogy felnő, maga is a családi bizniszt viszi tovább, esetünkben bérgyilkos lesz. Nem írom, hogy profi, mert a filmekben általában csak addig amatőrök, amik elkezdik a szakmát, és a filmben Sam, mikor felnőtten látjuk, már túl van a tanuló éveken. Egyébként is ritka az olyan film, amiben a karakterre a profi bérgyilkos helyett azt mondják, hogy ő Carl, a kezdő-bérgyilkos. Vagy amatőr-bérgyilkos Fred. Az milyen hülyén hangzik már. Bájdövéj.

Sam legutolsó megbízatása, hogy kapjon el egy pasast, aki lopott a bűnszövetkezettől. Olyan sokat ráadásul, ami ugyan belefér egy guruló bőröndbe, de a szervezet minden áron vissza kell szerezze, mert... másnap nem lesz csokis tej a verőemberek briósa mellé, vagy mi a tököm? Szóval, a film kifejezetten kiemeli, hogy egy olyan összegről beszélünk, ami komoly érvágás a csoportnak. Erre elfér egy gurulós bőröndben. Aztdekurvaszarul csináltok valamit, ha egy bőröndnyi pénz hazavágja a rendszert...

Sam pedig, nem tudni miért, de ahelyett, hogy agyonlőné a pasast és vinné a táskát, felajánlja neki, hogy szökjön el. A hapsi nem akar, dulakodás, Sam lő és nagyon gyorsan egy olyan mentőakcióban találja magát, ami miatt a teljes brigád egyik leágazásával találja magát szembe. Vagy várj, nem is. Egy másik ügy miatt kinyírt valakit, akinek az apja bosszút üvölt, de közben a saját megbízója is a nyakára küld embereket. Azután, meg mintha már a megbízója emberei lennének azok is, akik egyébként egy másik banda, akinek a vezetője amúgy bosszúért kiált... A tököm sem tudja már, most akkor ki vert át kit és ki áll a tápláléklánc csúcsán, de a lényeg, Sam menekül, és vagy kinyír mindenkit, vagy nem.

Ahogy ilyen filmeknél megszoktuk.

Igyekeztem nem szpojlerezni.

60%