2021. december 29., szerda

Dutyi-dili - Stir Crazy (1980)

Dutyi-dili - Stir Crazy (1980)

Rendezte: Sidney Poitier

A film Mafab adatlapja: Stir Crazy (1980)

Megtekintés: A nyolcvanas években, sőt, talán inkább a vége felé, a házimozi kezdett nagyon gyorsan elterjedni a háztartásokban. Rengeteg szabadidőt kiváltott azoknál a fiataloknál, akiknek volt és szerették bámulni a videón futott kazettákat. Egy Tom és Jerry rajzfilm válogatás pl. hosszú hetekre megoldotta, hogy a szülők dolgozhassanak, anélkül, hogy a kölykök zavarják őket. Közben viszonylag hamar kialakult a filmkalózok szűk és titokzatos rétege is. Néhányan egész komoly kis bevételeket gyűjtöttek össze abból, hogy horror áron másolták a szomszédoknak a hang alámondásos, friss, néha egy-két éves filmeket. Igen, akkor éveket vártunk az új mozikra és főleg a hetvenes, nyolcvanas évek első felében futó filmekkel volt tele a padlás. Igényesebbeknek persze jutott underground és művészfilmekből, soft és hard pornó, meg ázsiai kungfu filmek. Én az egyszerű hollywoodi mozikat kedveltem és az akció mellett a vígjátékok és komédiák voltak a kedvenceim, közvetlen, mielőtt beleszerettem a horrorba. A Dutyi-dili "csak" három éves csúszással érkezett meg és igen hamar kölcsönzői kedvenc lett. Úgy értve, hogy egyik haver adta kölcsön a másiknak. Szerintem én nem is akkor láttam, talán csak évekkel később, de erre nem is emlékszem, meg talán nem is fontos.

A Dutyi-dili a könnyebbik utat választó mozi volt. Sem túl fikikás forgatókönyv, sem túl eredeti koncepció. A klasszikus buddy mozik egyik fajtája, amikor nem az a lényeg, hogy a két főszereplő, akik teljesen eltérő karakterek, hogyan csiszolódnak össze, hanem amikor a már eleve elválaszthatatlan barátok (pl. Dumb és Dumber vagy Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek egy része) egy számukra idegen helyzetbe kerülve kell, hogy helyt álljanak. Innen nézve pedig a sztori tökéletes iskolapéldája volt ennek a műfajnak.

Skip Donahue (Gene Wilder) a széplelkű és elvarázsolt állástalan forgatókönyvíró és nőhajhász, szerencsevadász cimborája, az alkalmi munkákból vegetáló Harry Monroe (Richard Pryor) az állandó sikertelenség után nyakukba veszik az országutat és a tervek szerint elindulnak valami melegebb, alkalmasabb helyre. New Yorkból kerekednek fel és egyenesen Hollywood felé veszik az irányt, de némi autó-problémának köszönhetően leragadnak félúton egy kisvárosban. Glenboroban. Itt, hogy az utazás folytatásához pénzt szerezzenek, Skip felhajt a helyi bankban egy jelmezes marketing munkát, de szerencsétlenségükre, amíg ebédszüneten vannak két zordabb és náluk lényegesen erőszakosabb arc kirabolja a bankot, a két cimbora jelmezében. Innen pedig a párosnak egyenes az útja a bíróság érintésével a börtönig. Az egyetlen, aki kiáll értük, egy kirendelt zugügyvéd, aki ráadásul teljesen alkalmatlannak bizonyul a védelmükre. Kezdetben.

Skip és Harry pedig bekerülnek az államapparátus zúzdájába, ahol kezdetben igyekeznek csak annyira beilleszkedni, hogy túléljék a napokat, de amikor megtudják, hogy a hivatalos fellebbezéseknek nem lesz foganatja, minden félelmüket lebirkózva kifundálnak egy többé-kevésbé ügyes szökési tervet és innentől azon kell csak izgulniuk, hogy a megfelelő társakkal összeszervezve elmenekülhetnek a naplementébe. Kicsit nehezít a terv végrehajtásában, hogy a börtönigazgató, Warden (Barry Corben a Miért éppen Alaszka? sorozatból!) illegális fogadásokat köt az évente megrendezésre kerülő bika és lóviadalokra, amelyek Skipet is indítani kívánja, miután kiderül, hogy Skip lehet nagyjából bármilyen tevékenységben csapnivaló, ellenben isteni tehetsége van torreádorként megülni a mű-bikát. Az igazgató hatalmas pénzt szimatol a férfi tehetségéből és igyekszik beszervezni, de Skip, naivan azt hiszi, ki tudja magát húzni a verseny alól. 



Végül, az győzi meg a részvételről, hogy az egyetlen lehetőség, amit a szőkésnél felhasználhatnak, ha azt pont a verseny alatt teszik meg. Innentől pedig nem is kérdéses, mire számítsunk, hiszen össze kell szedni a megfelelő embereket a szőkés lebonyolításához. Mellékesen Skip megismeri a védőügyvédjük unokahúgát, a csinos Meredith-et (JoBeth Williams), aki lassan megkedveli a frissen-sittest.

A történet nagyjából ék egyszerű és a főszereplők csetlése-botlása viszi előre, néha szinte szkeccs szerűen. A forgatókönyvet Bruce Jay Friedman követte el, akinek a Csobbanást is köszönhetjük, meg a Neil Simon színdarabjából filmre adaptál "The Heartbreak Kid-et 1972-ben, amelyiknek Ben Stillerrel készítettek Remake-t, "Agyő, nagy ő!" címmel. A két főszereplő szövegeinek nagy részét azonban a színészek rögtönözték, ezért rengeteg jelenetet újra kellett venni az elröhögések miatt.

A filmet nem kisebb név rendezte, mint a világ egyik legfontosabb fekete filmművésze, Sidney Poitier. Mondjuk, annak ellenére, hogy kifejezettem kedvelem Poitier filmszínészi munkásságát, rendezőként szerintem nem alkotott maradandót ezzel a filmmel. Ha nálunk nagy sikerrel futott is, az a kifejezetten remek szinkronnak köszönhető, amiből néhány örökbecsű mondat és részlet beszivárgott a mindennapokba, ha más nem, hogy ismerjük, hogy valahol hallottuk. Pl. Szakácsi Sándor kiváló szinkronjából átkerült egy sor Dopeman-ék egyik nótájába, a "Megbaszlak" címűbe. Lásd.: "Figyelmeztetem, ezzel a tónussal nem sokra megy nálam!" - Talán ez az egész számban a legértékelhetőbb momentum, főleg, hogy ez zárja le a dalt.


Bármilyen hihetetlen, a film elkészülésében nagy szerepe volt egy valódi börtönnek, ami akkor már néhány éve igyekezett saját versenyt szervezni, de ehhez nem kaptak támogatást. Végül a stúdió bartel (vagy barter) megállapodást kötött velük, azaz, ha sikerül megtervezniük egy megfelelően működő viadal-létesítményt és helyszínként használhatják a börtönt is, beleértve a rabok statisztaként való felhasználását, akkor pénzzel támogatják őket. Az üzlet megköttetett, így végül a filmben a legtöbb jelenetben valódi rabokat láthatunk. Kezdetben a produkciós stáb kicsit félt attól, hogy az elítéltekkel esetleg gond lesz a forgatás ideje alatt, de mint később kiderült, sokkal nagyobb volt Poitier és Pryor ázsiója annál, hogy a rabok szabotálják a munkát, sőt, többen igen lelkesen vetették bele magukat a filmes "szakmába", szám szerint 350 fő! Ennek az érdekességnek a fontossága abban rejlik, hogy egyébként a stábok általában nem működő börtönökben forgatnak, talán nem véletlenül. (Bár, itt pont rácáfoltak a helyszín veszélyességére...)

Mivel Poitier kilenc rendezéséből kettőben is főszerepet alakított Gene Wilder, kijelenthetjük, hogy ő volt a kedvenc fehér színésze, hiszen Poitier inkább fekete színészekkel forgatott egyébként. Grossberger szerepéért a hatalmas Erland van Lidth kifejezetten hálás volt Poitiernek, mivel a rendező a teljes forgatókönyvet a rendelkezésére bocsátotta, nem csak azokat a részeket, amikben a férfi szerepelt. Talán azért, mert Poitier tudta, hogy a hatalmas férfi, aki külseje miatt kapta meg a mániákus gyilkos szerepét, a valóságban operaénekesi álmokat dédelget és MIT diplomával rendelkezik. Nem is gondolnád, de a színész az MIT-n szerzett gyűrűjét a forgatás alatt is viselte a legtöbb jelenetben. Tragikus módon, 34 évesen, nagyon fiatalom szívroham végzett vele. Azoknak, akik a hetvenes és nyolcvanas években voltak fiatalok, azonban a mindössze 4 filmszerepével is emlékezeteset tudott nyújtani. Én magam, mind a négy filmjét láttam. Bizony!

A "Brass Rat" elnevezésű emlékgyűrű, amit csak az MIT végzős diákjai kaphatnak meg!

Grossberger, miközben a szökéshez készít egy szerszámot.

Wilder és Pryor szintén 4 filmben szerepeltek együtt vásznon, bár, Mel Brooks "Fényes nyergek" című western paródiájában mindketten dolgoztak, csak azért nem lett az ötödik filmjük, mert itt Pryor pusztán társíróként volt jelen. (Nem, egy egészen pici cameo szerepben sem tűnt fel!) A legsikeresebb mozijuk nálunk talán a Vaklárma volt, ismét csak a kiváló szinkron miatt (Amerikában a Dutyi-dili és az első hetekben átlépte a 100 milliós bevételt, ami a nyolcvanas években még ritkának számított.), de az utána mozikba küldött "Zsák a foltját!" csúnyán megbukott, és igazán komoly filmes megbízást már egyikük sem nagyon kapott. Pryor még becsúszott néhány apró mellékszerepbe, Wilder viszont egyenesen a televíziózás világába került át és többet nem készítettek vele mozifilmet, pedig még tizenöt évet élt, igaz, a filmezéssel 2003-ban végleg felhagyott. Szomorú belegondolni, hogyha a film nem bukik meg, talán még kaptak volna esélyt egy-egy közös filmben, bizonyítani, hogy mennyire jó párost alkotnak. Sajnos, azonban Pryor kábítószer függősége itt már nagyon erősen kiütközött a színész mindennapjain és az esti bulika után volt, hogy csak dél körül állt készen a forgatásra. Mindennaposak lettek a kínos szituációk, amelyekben Pryor allűrjei miatt sokszor állt a forgatás. Az is előfordult, hogy kizökkentették - egyszer egy görögdinnyehéj esett a lába elé és ez annyira felzaklatta, hogy csak azután ment vissza a díszletbe, miután a vétkes stábtagot kirúgták. Azaz Pryor igazi seggfejként viselkedett. Mindezek ellenére Poitier egy következő filmtervében ismét velük dolgozott volna, de Pryor végül kihátrál és szerepét Gilda Radner kapta meg, aki 1984-től azután Wilder felesége lett, A színésznő, 1989-ben bekövetkezett haláláig. Radner egyébként Wilder 4 felesége közül a harmadik volt.

A filmcím mellesleg egy szleng kifejezés és a börtönökben a hosszú ideig börtönben senyvedő, mentálisan erősen leépülő rabokra használják.

Ha akad a forgatókönyvnek felróható hiba, az talán az, hogy bár a film remek humorral indul, a történet vége felé mind jobban elveszti a komikus hangulatot és a befejezés is kicsit összecsapott, nem vicces, pusztán örölünk, hogy megmenekültek a hőseink. (Már, ha ez menekülésnek minősül...)


Töfik: 

- A filmben az erőszakos börtönőrt és egyben az igazgató jobb kezét játszó Craig T. Nelson és a korábban említett, Meredith-et alakító JoBeth Williams házaspárként jelentek meg Spielberg "Kopogó szellem" című misztikus családi horrorjában. (Azért Spielberg, mert állítólag több köze volt a rendezéshez, mint a direktorként megnevezett Tobe Hooper-nek.)

- Pryor egyik negatív húzása az volt, hogy a forgatás alatt nem volt hajlandó viselni a fakopáncs jelmezt, aminek egyébként kulcsfontosságú a szerepe a cselekményben, így ezekben a jelenetekben egy testdublőrt használtak a színész helyett. (Hát, srácok, lehet, hogy a csóka egy remek humorista és színész, de egyre inkább érzem azt, hogy közben egy igazi seggfej is.)

- Terveztek egy folytatást is, amely az előkészítési fázisban megrekedt. Sebaj, később készült egy hasonló mozi Eddie Murphy-vel és Martin Lawrence-el. Ez volt az "Életfogytig"

Néhány baki:

- Skip és Harry nem mentesültek automatikusan, hogy felmentették őket, mert segítettek két másik rab szökésében.

- Nem logikus és a filmben nincs is elmagyarázva, hogy a rabok miért különböző irányból szöknek ki, nem egyetlen úton.

- Meredith a végén skip-pel- tart, pedig a film során nem történik semmi olyan köztük, hogy a nő hirtelen meghozzon egy ilyen fontos döntést.

- A bankrablásnál a jelmezes rablókon tökéletesen látszik, hogy egy fekete és egy fehér férfi követi el a rablást, miközben a film története szerint két fehér férfiról van szó és a végén két fehér férfit tartóztatnak le. WTF?

- A cellákban az ágyak változnak vagy épp hiányoznak. Van, hogy eltűnik az egész, míg máskor az öt főre csak négy van a helyiségben.



2021. december 28., kedd

A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

 A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)


Rendezte: Johannes Roberts

A film Mafab adatlapja: Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

Megtekintés: A hónapban két film is elém került (A Szellemírtókat még nem láttam) amelyik nagyjából húsz éves franchise múltra tekinthet vissza. Egyikről korábban írtam - "Mátrix: Feltámadások" - a másikkal vártam néhány napot, hogy mit is akarok kezdeni a témával. A mostanában rám egyre inkább jellemző, inkább emlékekre épülő érzéseimről mesélek, mintsem a szárazabb, filmes adatokkal telepakolt kritikával. Asszem.

Az első Kaptár (2002) nem azért tetszett annak idején, mert olyan kiemelkedően jó zombies horror lett volna. Nálam a sikere sokkal inkább azért jöhetett létre, mert nagyon tetszett a nyomasztó, föld alatti technikával telezsúfolt környezete és a kiváló zene. Nem Milla Jovovich miatt, sem a színészi alakítások mélysége vagy a történet komplexitása. Egyszerűen egy korrekten összepakolt horror-akció mozi, amin lehetett izgulni is, drukkolni is. Volt egy egészen jó hangulata, néhány megfelelő érzelmi vagy történeti pillanat. Talán ennek köszönhető, hogy a balatoni nyaralások alatt a "Csillagközi invázió" után úgy emlékszem, ezt láttuk lent a legtöbbször.

Azután jöttek a folytatások, változó színvonalon, néhány animációs epizóddal felhúzva, és egyre érdektelenebben fogadtam őket, mert nem tűntek másnak, mint gyorsra vágott videójáték trailereknek. Persze Jovovich lubickolt a karakterben, de ettől még nem ájultam el és az egyre terebélyesebb Umbrella univerzum mind inkább röhejes erőlködésnek tűnt számomra. Ez azért is lehetséges, mert a játéknak sosem voltam sem kedvelője, sem művelője. Talán, ha 10 percet szánhattam a Resident Evilre az életemből, mert a lassú és nehézkes irányítás, a váltakozó kameraállásokkal teljesen idegen volt tőlem. 2-3, a képernyőn lépkedésnek köszönhető gyors oda-vissza külső nézet és már el is döntöttem, hogy ez engem semmilyen formában nem fog sokáig lekötni. Így is lett. Gyakorlatilag, ahogy írtam, talán 10 percet játszottam vele és sosem éreztem hiányát. Persze, azt tudtam, hogy mekkora név a platformon, meg belefutottam vele foglalkozó játék bemutatókba is, azon kívül azonban csak a filmek maradtak és azok, amennyire hallottam, nem túl közeli barátságot ápolnak az ősforrással.

Közben teltek az évek, sokan, köztük magam is, temettem a sorozatot, erre kijött néhány kósza hír, egy trailer és valami olyan ígéret, hogy a Reboot, vagy mi, sokkal közelebb fog állni az eredeti RE játékokhoz. Ezt olyan nehéz nem lehetett betartani, ha tudjuk, hogy a 2002-es első rész is csak nyomokban tartalmazta a koncepciót. Az előzetes pedig nagyjából tetszett is, ezért, amin lehetőségem volt, nekiugrottam a mozinak is.



Itt kellene dicsérnem a végterméket, azonban nem fog menni. Az tény szerintem, hogy a hangulata azért nem lett rossz. A fényképezése kifejezetten tetszett, a helyszínek is szépek. Az egész kiállítása kifejezetten korrekt. Azonban a végeredmény kicsit klisésnek, összecsapottnak tűnik, olyan apró, számomra logikai hibákkal, amik a filmet nem tartják a realitáson belül, még akkor sem, ha az élőholtak gyilkos városkája eleve nem éppen realista alapötlet. Az biztos, hogy nagyon sok finom részletet emeltek át a játékok világából, néha csak képeket, háttér elemeket, de van, hogy zenei motívumot, ami mondjuk egy, a játékkal foglalkozó promócióban hangzott csak el. 

Eredetileg ráadásul két, a horror világában két ismert név is érdekelt volt kezdetben a film miatt, mert az első vázlatokat szépen kidolgozták James Wan és Greg Russo közösen, majd mindketten kihátráltak, hogy inkább a szintén videójáték alappal és hasonló utat bejáró Mortal Kombattal töltsenek el némi időt.

Claire Redfield (Kaya Scodelario) néhány év után visszatér abba a kisvárosba, ahol gyermekként cseperedett, majd egyszer csak az apja terrorja elől lelépett, hátrahagyva öccsét, Christ (Robbie Amell). Claire az év egyetlen, legszarabb napját választja a hazatérésre, amikor a minden is elbaszódik. A városkát fenntartó cég, az Umbrella elátkozott tevékenységeinek köszönhetően pont ez a karácsony közeli este az, amikor a város utolsó túlélői hosszas fertőző betegeskedés után bezombulnak és rátámadnak azokra, akik még nem azok. A történetben még találkozunk olyanokkal, akiknek nevei a játékból lehet ismerős és néha együtt, máskor szétválva igyekeznek átverekedni magukat az ellenségen, miközben szűkös határidejük is ketyeg visszafelé, mert a szimpatikus óriásvállalat, amelyik évtizedekig mérgezte a környéket, mostanra úgy döntött, hogy a problémát gordiuszi csomónak tekintik és egy komolyabb rakétatámadással orvosolják. 

Ebből az alapötletből egy rém szórakoztató mozi is lehetett volna és végül azt merem mondani, hogy a horror rajongóknak, akik a kevésbé szofisztikált tartalmakat kedvelik, tetszeni fog ez a jellegében Carpenter ostrom filmjeinek tematikáját is megidéző mozi. Sötét kisváros, néhány lakó, misztikus jelenségek, járkáló holtak és a múltba temetett rémület miatt a mozi ha kiemelkedő nem is, de szórakoztató tud lenni. Ha nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, amikkel boncolgatósabb nézőként fogok foglalkozni.

Néhány észrevétel:

A helyi prof, William Birkin (Neal McDonough) akinek sokkal több köze van a városban zajló eseményekhez, mint néhányan gondolják, miért vár a távozással az utolsó pillanatokig, miközben családja van? Hülye?

A szellemváros miért tűnik olyan kihaltnak a film elején, és ha annyira elköltözött már mindenki, honnan kerül elő annyi holt az este folyamán? Ez vonatkozik arra a létesítményre is, ahova a rendőrök kimennek és alig látszik élet nyoma, majd mégis, mikor elszabadul a pokol, egy városnyi köpenyes és egyéb zombie jelenik meg, hogy megölje a szereplőket.

Miféle vírus az, amely ilyen, kvázi egy időben lett mindenkin úrrá? 

Miféle hatalommal bírhat egy konzorcium, amelyik megengedhet magának egy rakétatámadást egy város ellen? Ha ilyen hatalmuk van, miért nem tettek meg minden lépést, hogy a város ne jusson ilyen szellemváros sorsra, aminek elpusztítását egészen biztos ki kell majd magyarázniuk?

A legtöbb filmben, ahol kisvárosi rendőrséget ismerünk meg, nagyobbak esetében is, amikor virágzik a hely, alig van néhány rendőr. Itt, miközben végig arról van szó, mennyire a végét járja a város és mindenki elmenekül, mégis van kamion forgalom és a helyi rendőrség 6-8, lényegében ütőképes egyedből áll, nem 3-4 alakból, akik inkább iskolai tanárnak tűnnének.

Még sok ilyen apróság basztatott közben. Nem állítom, hogy így jó filmet nézni, de még a valóságot felülíró filmeknél is vannak olyan logikai lépések, amit a néző elvárhat. Ha ezekből túl sok kezd foglalkoztatni, kiesem a cselekményből. Az biztos, hogy sose költözöm olyan városba, amelyiket egy nagyobb vállalat tart életben.

Mindezek ellenére sem unatkoztam a filmen, de nem lesz olyan kedvenc, mint az első Kaptár. Azért merem ajánlani megtekintésre.

Külön tetszenek Carpenter munkásságára tett utalások, pl. a fényképezés stílusában vagy a feliratok betűtípusa. Sok, korábbi RE forgatókönyvet átrágtak, köztük George A. Romero változatát is, amit még a 2002-es első részhez írt, de kukázták, explicit világa miatt.

65%



2021. december 24., péntek

Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)

 Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)


Rendezte: Lana Wachowski

A film Mafab adatlapja: The Matrix Resurrections (2021)

Megtekintés: Az igazi Mátrix rajongókat az ember meg sem próbálja lebeszélni erről a moziról és nekem az egyébként is csak ritka esetekben szokásom. Azonban arról nem vagyok meggyőződve, hogy szükség volt erre a folytatásra, ebben a formában.

Szpojleres okoskodás következik:

A héten két franchise új epizódját is megnéztem és mindkettő elől csalódottan álltam fel. Az egyik a Resident Evil legújabb, meg ez, a Mátrix: Feltámadások. Bevallom, ez a feltámadás olyan hoztam is, nem is ajándék. Első körben tisztázom, hogy a Mátrix, ha nem is szerepel nálam a Top10-ben, mindenképpen olyan filmes alkotás, amit egyszer látnod kell. Azután, hogy gondolatisága és technikai megoldásai mennyire hengerelnek le, az más kérdés. Az azonban biztos, hogy engem akkor vesztítettek el, amikor a második és harmadik etap a megjósolt egyetlen megváltó szuper fő Neo mellé még egyéb filozofikus rétegeket kezdett halomba pakolni és ezek egy részét nem értettem, másik fele meg nem is érdekelt. Vagy ezek keveréke. Oké, hogy jött a kulcsos, meg a Merovingi, a fehér öltönyös csóka a rengeteg monitorral, meg megváltás, lélek, psziché, stb. de ezek valahogy kívül esnek az én befogadó ingerenciámon. Nekem teljesen elég volt a snassz "leigázták a gépek a Földet és az emberiség átment akkumulátorba" magyarázat és ha ezen belül ötletelgetnek, akkor nincs semmi bajom. Mert a sci-fit, a fantasztikumot és misztikumot kedvelem, azonban amikor a spiritualitás ledobja a gyeplőt a fogat lovai közé, azt köszi, de nem bírom feldolgozni.

De Smith ügynök nem bírt a számítógépes seggén megmaradni, míg végül már azt sem tudtam, hogy mi valóság és mi rémálom, pont, mint Mr. Anderson az első film elején.

A három rész pedig szépen teljesített a pénztáraknál, de a visszajelzésekből arra is lehetett következtetni, hogy azért az átlagos néző, akárcsak én, nem volt elégedett a befejezéssel. Majdnem húsz évvel később pedig Lana Wachowski valamiért úgy döntött, hogy ha a tesó kicsit félre is áll, ő bizony elmeséli azt, hogy vajon Trinity és Neo túlélte-e, hogy egykor meghalt. Mert, mintha úgy emlékeznék, ez történt velük, miután annyi mindent feláldoztak a gépek elleni harcban.

Így azonban nekem már eleve nyögve nyelősnek tűnt a film, még akkor is, ha a létező összes lehetőség lezongorázása után egy önreflexív, a negyedik fal átlépésére törekvő folytatást hoztak tető alá. A film pedig így folytatás helyett tűnik nekem egyfajta csálé rebootnak vagy modernizált Remake-nek. Csakhogy valójában minden és egyik sem.

A történet olyan szépen követi az első rész cselekményeit, minimális változtatásokkal, hogy egyenesen irritált. Azután beemelik a végső fegyvert, ami már Besson Ötödik elemében is legyőzött mindent: az igaz szerelmet. Zseniális. Lehetne. De középszer. Nem mondom, néhány kikacsintás rendben volt, érezni lehetett a szatirikus élt is, ám a végső megoldásban szintet lépő szerelmesek története számomra nem volt érdekes. Neo (Keanu Reeves) és Trinity (Carrie-Anne Moss) számomra már eddig is éppen eléggé szerelmesek voltak. Mégis, valamiért most jött el annak az ideje, hogy ennek behódoljon mind a való, mind a fiktív világ?


Nem tudom, Lana mennyire jó rendező, de az akciós részek korábbi egyedisége úgy tűnik, a tesó, Lilly érdeme lehetett. Mert a film igyekszik néhány remek akció jelenetet becsempészni a történetbe, de a mai technikai színvonal mellett kifejezetten ötlettelenek a megoldások. Semmi katartikus, nagy pillanat. A kamera rossz tempóban vág, túl sok minden történik a képen és néha túl közel is vagyunk az eseményekhez, ezért az egész nem több, mint egy öld ahol éred csihi-puhi. Persze akadnak jópofa ötletek, pl. az épületből kamikaze üzemmódban kirongyoló bot-lakosság, de az egész olyan, mintha a Z, zombi Világháború olcsóbb kistestvére lenne. A vonatos jelenetnél meg eszembe jutott a Lambert féle "A préda (1995)", amiben a jakuzza igyekszik lemészárolni egy teljes szerelvényt. A korábbi akciójelenetek koreográfusai visszavonultak, vagy mi? Nos, valójában az történt, hogy Lana Wachowski valamiért úgy érezte, nincs szüksége másod stábra az akciójelenetek felvételéhez és ezért maga dirigálta le azokat is. Ha egy picit is "vájtszemű" vagy, fel fog tűnni, hogy ez egy elhibázott rendezői döntés. 

Tényleg vártam, hogy nagy dolgok történjenek, de sok pici érdekességet kaptam inkább. Viszonylag sok szereplőt visszahoznak ilyen-olyan formában, de azért érezni, hogy nagyon tudnak hiányozni néha azok az arcok, akik az első három részben olyan fontos karaktereket töltöttek be. Hugo Weaving és Laurence Fishburne hiánya számomra tovább csökkentette a folytatás létjogosultságát, hiába hangzott el a rendező szájából itt-ott, hogy eleve nem voltak tervben a mostani forgatókönyvben, miközben más hírekben meg állítólag Weaving egyéb munkái miatt nem tudott részt venni ebben. Elég nagy hiba, ha az ikonikus rosszfiút és az ikonikus tanító karaktert szinte mellékesen parkolópályára teszed. A Merovingit visszahozni ebben a formában meg kifejezetten felesleges volt. Néha úgy éreztem, hogy korábbi jelenetek azért köszönnek vissza a cselekményben és azért kapunk rájuk vizuális megerősítést is, hogy azzal emlékeztessék a korábbi nézőket, hogy "tudod, ez volt korábban". Erre azonban nem lett volna szükség. A folytatásokra az szokott jellemző lenni, hogy minden nagyobb. Itt viszont, mintha ... szóval, elvileg nem kaptak elegendő pénzt a forgatáshoz, ezért kellett beérnünk kicsit visszafogott képi világgal és CGI támogatással. Azonban egy ennyire a vizualitásra építő filmnél ez egyenesen egyfajta gyártói öngyilkosság.

A film javára írom, hogy két és fél órás hossza ellenére nem érződött annyinak, de lehet, hogy csak belealudtam, ami mostanra egy rossz szokásom lett.

Szép a fényképezés, ha épp nem történik valami, de azt is érezni, hogy a képi világgal, a fényképezés hangulatával is igyekeztek egy másik irányba haladni a korábbi kilátástalan poszt-apokaliptikus világból.

A zene szintén nem lett rossz, de az sem lett olyan fülbemászó, igaz, az eredetiben is inkább a remek dalbetétekre lehet emlékezni, nem feltétlenül az eredeti filmzenére. Bár, ezt most inkább mégis visszaszívom.

Végszó: Részemről felesleges, de ha szeretted korábban, ezt is látnod kell, az nem kérdés. Én fáztam ettől a filmtől. Valahogy éreztem, hogy nem kéne erőltetni. Szerintem igazam volt, de ugyanakkor ahhoz, hogy elhidd ezt nekem, jobb, ha te is rászánod az időt.

65% 



2021. december 16., csütörtök

Bakugrás: Slumber Party Massacre (2021)

 Bakugrás: Slumber Party Massacre (2021)

A film Mafab adatlapja: Slumber Party Massacre (2021)

Nem vagyok benne biztos, hogy új műfaj lesz a bakugrás film-kritika, de abban viszont igen, hogy 86 percet rááldozni az életemből egy SyFy horror filmre, nagyon ostoba lépés lenne. Tekerve néztem meg a filmet, bár, ez így nem igaz. Inkább bakugrással, azaz, bakugrással, melyet az állapotsoron való nyomkodással idéztem elő. Laza csávó voltam, így kb. az első 30 percet eleve skippeltem. Tini horrorfilmnél mi érdekes történhet addig? Ha nem vagy Wes Craven, nem sok minden. Egy Drew Barrymore sem szerepelt a stáblistán, így engedtem egy kicsit a szerzői szabadságnak.

Szóval, egy tucat fiatal bulizik egy vidéki nyaralóban. Csupa meleg gyanús pasi és kb. ugyanannyi, de tökösebb csajszi. A gyilkos pedig, ahogyan minden egyes hasonló moziban, pont, ahogyan imádjuk, legyilkolászik mindenkit. Főleg a srácokat. Annak idején, az első Slumber Party idején nem tudom, hogy történt, de itt a srácok húzták a rövidebbet. Voltak egyébként horror franchise-ok, amiket néztem unásig: Péntek 13, Halloween, Freddy és voltak olyanok, amik teljesen kimaradtak nekem és pótlásukra sem nagyon látok esélyt: Lepreraccser, Silent Night, izé Night illetve a Slámber párti maszakre.

Tudtam, hogy a friss epizódot sem fogom elejétől a végéig megtekinteni, akkor se ha feliratos. Akkor se, ha szinkronos. Ez van, előítéletes lettem öregségemre és egyszerűen sajnálom az időt a szarról. Honnan tudom, hogy szar? Onnan, hogy amiben a gyilkos egy hatalmas fúróval grasszál és közben olyan teátrálisan faszfej arcot vág, mint a gyilkosunk, az műfajparódia, nem egy komoly mozi. Igen, úgy érzem, a horrorfilmek piacán van egy nem feltétlenúl szűk réteg, amely a horrorfilmen belül kb. olyan, mint a Disney tini filmek nagyja, amiben nagyon csinos színészek teátrális grimaszolással igyekeznek elhitetni a nézővel - lehet, hogy tévedek, és senkivel sem akarnak semmit elhitetni - hogy amit látunk, az megfelel a mai tini amerikai valóságnak.

Ha tippelnem kellene és a bakugrásnak köszönhetően a film leginkább a meleg férfi közösségnek igyekszik vagy egy rossz reklámot csinálni, vagy egyszerűen túl sok rossz férfiszínész jelentkezett castingra és őket ki bírták fizetni. Szerencsére, az utolsó percekre megszabadulunk tőlük - beleértve a gyilkost is - és a végső leszámolást a nők vívják meg egymás között.

Sem méltatni, sem lehúzni nem szeretném Danishka Esterhazy rendezését, hiszen, ahhoz túl keveset vettem igénybe a film hosszából, hogy elég hiteles legyek. Bár, az is igaz, hogy voltak filmek, amikből elég volt 5-10 percet látnom ahhoz, hogy borítékoljam, a többi is egy rakat szar. Első blikkre Danishka nem rokona magyar hazánkfia Joe Eszterhas-nak, amin nem tudom, miért csodálkozom, hiszen totál máshogyan írják a nevüket. 

Minden köpedék mondatom ellenére úgy vélem, a SyFy horrorja meg fogja találni a közönségét, főleg azok között, akik fogékonyak a Troma filmek stílusát megidéző röhejes filmek kedvelői között. A film csúcspontja meg egészen végig Hannah Gonera, aki nem tudom, mennyire jó színésznő, de mivel ő a főszereplő és jelenléte egyébként is elég erős, bízhatunk benne, hogy többre fogja vinni.

A film semmi újat nem fog neked mutatni, ha a horror a kedvenc műfajod és nem két filmet láttál eddig belőle. Ellenben egy baráti sörözős estéhez kellemes hátteret tud biztosítani, ha beszélgetnétek közben. A gore egészen vállalható. A többi meg olyan, amilyen egy olcsó tévés csatornától elvárható. A film egyszerűen korrekt. Semmi több.

50%