A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keanu reeves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keanu reeves. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 24., péntek

Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)

 Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)


Rendezte: Lana Wachowski

A film Mafab adatlapja: The Matrix Resurrections (2021)

Megtekintés: Az igazi Mátrix rajongókat az ember meg sem próbálja lebeszélni erről a moziról és nekem az egyébként is csak ritka esetekben szokásom. Azonban arról nem vagyok meggyőződve, hogy szükség volt erre a folytatásra, ebben a formában.

Szpojleres okoskodás következik:

A héten két franchise új epizódját is megnéztem és mindkettő elől csalódottan álltam fel. Az egyik a Resident Evil legújabb, meg ez, a Mátrix: Feltámadások. Bevallom, ez a feltámadás olyan hoztam is, nem is ajándék. Első körben tisztázom, hogy a Mátrix, ha nem is szerepel nálam a Top10-ben, mindenképpen olyan filmes alkotás, amit egyszer látnod kell. Azután, hogy gondolatisága és technikai megoldásai mennyire hengerelnek le, az más kérdés. Az azonban biztos, hogy engem akkor vesztítettek el, amikor a második és harmadik etap a megjósolt egyetlen megváltó szuper fő Neo mellé még egyéb filozofikus rétegeket kezdett halomba pakolni és ezek egy részét nem értettem, másik fele meg nem is érdekelt. Vagy ezek keveréke. Oké, hogy jött a kulcsos, meg a Merovingi, a fehér öltönyös csóka a rengeteg monitorral, meg megváltás, lélek, psziché, stb. de ezek valahogy kívül esnek az én befogadó ingerenciámon. Nekem teljesen elég volt a snassz "leigázták a gépek a Földet és az emberiség átment akkumulátorba" magyarázat és ha ezen belül ötletelgetnek, akkor nincs semmi bajom. Mert a sci-fit, a fantasztikumot és misztikumot kedvelem, azonban amikor a spiritualitás ledobja a gyeplőt a fogat lovai közé, azt köszi, de nem bírom feldolgozni.

De Smith ügynök nem bírt a számítógépes seggén megmaradni, míg végül már azt sem tudtam, hogy mi valóság és mi rémálom, pont, mint Mr. Anderson az első film elején.

A három rész pedig szépen teljesített a pénztáraknál, de a visszajelzésekből arra is lehetett következtetni, hogy azért az átlagos néző, akárcsak én, nem volt elégedett a befejezéssel. Majdnem húsz évvel később pedig Lana Wachowski valamiért úgy döntött, hogy ha a tesó kicsit félre is áll, ő bizony elmeséli azt, hogy vajon Trinity és Neo túlélte-e, hogy egykor meghalt. Mert, mintha úgy emlékeznék, ez történt velük, miután annyi mindent feláldoztak a gépek elleni harcban.

Így azonban nekem már eleve nyögve nyelősnek tűnt a film, még akkor is, ha a létező összes lehetőség lezongorázása után egy önreflexív, a negyedik fal átlépésére törekvő folytatást hoztak tető alá. A film pedig így folytatás helyett tűnik nekem egyfajta csálé rebootnak vagy modernizált Remake-nek. Csakhogy valójában minden és egyik sem.

A történet olyan szépen követi az első rész cselekményeit, minimális változtatásokkal, hogy egyenesen irritált. Azután beemelik a végső fegyvert, ami már Besson Ötödik elemében is legyőzött mindent: az igaz szerelmet. Zseniális. Lehetne. De középszer. Nem mondom, néhány kikacsintás rendben volt, érezni lehetett a szatirikus élt is, ám a végső megoldásban szintet lépő szerelmesek története számomra nem volt érdekes. Neo (Keanu Reeves) és Trinity (Carrie-Anne Moss) számomra már eddig is éppen eléggé szerelmesek voltak. Mégis, valamiért most jött el annak az ideje, hogy ennek behódoljon mind a való, mind a fiktív világ?


Nem tudom, Lana mennyire jó rendező, de az akciós részek korábbi egyedisége úgy tűnik, a tesó, Lilly érdeme lehetett. Mert a film igyekszik néhány remek akció jelenetet becsempészni a történetbe, de a mai technikai színvonal mellett kifejezetten ötlettelenek a megoldások. Semmi katartikus, nagy pillanat. A kamera rossz tempóban vág, túl sok minden történik a képen és néha túl közel is vagyunk az eseményekhez, ezért az egész nem több, mint egy öld ahol éred csihi-puhi. Persze akadnak jópofa ötletek, pl. az épületből kamikaze üzemmódban kirongyoló bot-lakosság, de az egész olyan, mintha a Z, zombi Világháború olcsóbb kistestvére lenne. A vonatos jelenetnél meg eszembe jutott a Lambert féle "A préda (1995)", amiben a jakuzza igyekszik lemészárolni egy teljes szerelvényt. A korábbi akciójelenetek koreográfusai visszavonultak, vagy mi? Nos, valójában az történt, hogy Lana Wachowski valamiért úgy érezte, nincs szüksége másod stábra az akciójelenetek felvételéhez és ezért maga dirigálta le azokat is. Ha egy picit is "vájtszemű" vagy, fel fog tűnni, hogy ez egy elhibázott rendezői döntés. 

Tényleg vártam, hogy nagy dolgok történjenek, de sok pici érdekességet kaptam inkább. Viszonylag sok szereplőt visszahoznak ilyen-olyan formában, de azért érezni, hogy nagyon tudnak hiányozni néha azok az arcok, akik az első három részben olyan fontos karaktereket töltöttek be. Hugo Weaving és Laurence Fishburne hiánya számomra tovább csökkentette a folytatás létjogosultságát, hiába hangzott el a rendező szájából itt-ott, hogy eleve nem voltak tervben a mostani forgatókönyvben, miközben más hírekben meg állítólag Weaving egyéb munkái miatt nem tudott részt venni ebben. Elég nagy hiba, ha az ikonikus rosszfiút és az ikonikus tanító karaktert szinte mellékesen parkolópályára teszed. A Merovingit visszahozni ebben a formában meg kifejezetten felesleges volt. Néha úgy éreztem, hogy korábbi jelenetek azért köszönnek vissza a cselekményben és azért kapunk rájuk vizuális megerősítést is, hogy azzal emlékeztessék a korábbi nézőket, hogy "tudod, ez volt korábban". Erre azonban nem lett volna szükség. A folytatásokra az szokott jellemző lenni, hogy minden nagyobb. Itt viszont, mintha ... szóval, elvileg nem kaptak elegendő pénzt a forgatáshoz, ezért kellett beérnünk kicsit visszafogott képi világgal és CGI támogatással. Azonban egy ennyire a vizualitásra építő filmnél ez egyenesen egyfajta gyártói öngyilkosság.

A film javára írom, hogy két és fél órás hossza ellenére nem érződött annyinak, de lehet, hogy csak belealudtam, ami mostanra egy rossz szokásom lett.

Szép a fényképezés, ha épp nem történik valami, de azt is érezni, hogy a képi világgal, a fényképezés hangulatával is igyekeztek egy másik irányba haladni a korábbi kilátástalan poszt-apokaliptikus világból.

A zene szintén nem lett rossz, de az sem lett olyan fülbemászó, igaz, az eredetiben is inkább a remek dalbetétekre lehet emlékezni, nem feltétlenül az eredeti filmzenére. Bár, ezt most inkább mégis visszaszívom.

Végszó: Részemről felesleges, de ha szeretted korábban, ezt is látnod kell, az nem kérdés. Én fáztam ettől a filmtől. Valahogy éreztem, hogy nem kéne erőltetni. Szerintem igazam volt, de ugyanakkor ahhoz, hogy elhidd ezt nekem, jobb, ha te is rászánod az időt.

65% 



2016. szeptember 3., szombat

Neon démon - The Neon Demon (2016)

Neon démon - The Neon Demon (2016)


Rendezte: Nicolas Winding Refn

A film Mafab adatlapja: The Neon Demon (2016)

Megtekintés: Komoly próbatétel.

Csak az amerikai munkásságát ismerem a direktornak. Ez így nem igaz. Korábban két filmjét láttam, abból az egyik amerikai produkció az akkor sztárrá váló Ryan Gosling-gal a másik pedig egy viking történet, amelyben a képi világ sokkal izgalmasabb volt, mint maga a történet. A Gázt! - Drive (2011) nagy közönség kedvenc lett, amiért értetlenül bambulok magam elé. Gosling eszköztelen játéka számomra nem túl érdekes, a film lassú, monoton, alig szakítja meg néhány akció. Drámaként sem tetszett, mert lehetett volna sokkal feszesebb, erősebb. Simán kidobtam volna belőle negyed órát. Ennek ellenére arra elég volt, hogy égbe emelje a rendezőt és főszereplőjét. A 2009-es Valhalla: A vikingek felemelkedése - Valhalla Rising egy szürreális horrorfilm lett számomra, ám arra elég, hogy kapjon egy lehetőséget Amerikában. A blöffje bejött, a filmet a kritikusok imádták, aztán, amikor másodszor kellett valami hasonlót megnézniük a moziban, "Csak isten bocsáthat meg - Only God Forgives (2013) címmel, mintha kipukkadt volna a rózsaszín, vagy inkább neon lufi. Ettől függetlenül kapott még egy lehetőséget és sikeresen összehozta a Neon démont, amelyet, mintha ismét kajálna az értő közönség, de szerintem egy átlagos, szórakozni vágyó nézőnek embert próbáló feladat nem elaludnia rajta.

Az első óra annyira egyenletes és monoton, hogy be kellett iktatnom közbe egy három órás alvást. A stilizált környezet, diszkófények, a szintetizátoros minimál zene, a kimért vágások, szimbólumok és a tudatosan belassított színészi játék - néhány párbeszéden szinte érződik, hogy rászóltak a színészre, hogy lassabban beszéljen, megrágva a szövegkönyvet - mind arra megy ki, hogy elaltassa a nézőt, hátha, mire történik valami, annyira ki legyen éhezve, hogy együtt rágjon a szereplőkkel.


Jesse (Elle Fanning) új lány a városban és egyben új modell, aki munkát keres. Szerencséje van, mert stílusa alapján nehezen képzelném el, hogy egy törtető cafka, pedig, amennyit hallottam erről a bennfentes világról, az létszükséglet. Ő valahogy, lassúsága mellett, hamar a megfelelő emberek kezei között találja magát, és legalább olyan gyorsan maga mögé utasítja a konkurenciát, akik régebben vannak a szakmában, tapasztaltabbak, de pont ezért, lejáróban van a szavatosságuk. Elle Fanning elég szép, törékeny porcelánbaba, bár, azt nem hittem el neki, hogy vidéki virágszál, azt azonban igen, hogy a felfogásával vannak problémák, olyannyira leszedálva reagál mindenre a környezetében, miközben pl. beszélget vagy fényképezik. Amikor mondjuk megvágja magát véletlenül egy üvegszilánkkal, akkor gyorsul fel annyira, hogy kicsit fel is riadtam a szunyókálásból.


Összebarátkozik egy sminkes lánnyal, Ruby-val (Jena Malone) akiről elsőre, a megfelelő vágástechnikának köszönhetően, már azt hittem leszbikus, azután kiderül, hogy csak azért mászott bele Jesse aurájába, hogy egy pamaccsal megspékelje amúgy is gyönyörű arcát. Ez jó húzás volt, Refn, le a kalappal. Jena Malone figurája nagyjából megfelel a színésznő  ázsiójának a filmiparban. Masszív mellékszerepek, amik lehet, hogy egy érdekesebb karaktert rejtenek, mint a főszereplő, épp, csak nem annak lettek megírva. Malone-t jobban szeretném már abszolút főszerepben látni és nem egy csapat részeként. (Az Éhezők viadalában és az Álomháborúban is elaprózódott a tehetsége. Refn korábban már elsüt egy hasonló poént a vágásokkal zsonglőrködve, mikor Jesse halottat alakít egy díványon, majd "hirtelen" eltűnik, miközben a jelenetsor dinamikája nem indokolná azt. Utána derül ki, hogy valójában a vágás ismét a ludas abban, hogy tudatosan elbizonytalanítsa a nézőt, hogy mit lát, miközben annyi történik, hogy Jesse végzett és kiment a sminkszobába, letörölni magáról a piros kukoricakeményítőt. A következő órában ezek a kis nüanszok teljesen elvesznek és belekeveredünk egy horrorba, amely az első óráig inkább amolyan unalmas konkurenciaharc a modellek között, akik rendesen megidézik számomra az angol felsőbb osztály modorosságát, amelyet már a kosztümös filmekben is annyira utáltam. Az a fajta csillogás és pezsgés teljesen hiányzik, ami olyan izgalmassá és szórakoztatóvá tette számomra a Verhoeven rendezte Showgirls-t, amelyet ugyan lehúzott a kritika és a mozipénztáraknál is bukott, utólag mégis megtalálta a közönségét és aki látta és nem ismeri a film pénzügyi hátterét, izgalmas drámának írja le. Itt nem érzetem, hogy jól szórakoznék. Az apátiából még Keanu Reeves teljesen kilógó karaktere sem rángatott ki. Ahogy teltek a percek, egyre inkább akartam csak túl lenni az egészen. Sejtelmem sincs, Reeves miért vállalta ezt a szerepet be, ahelyett, hogy saját filmterveket szövögetne és azokban játszana főszerepet, mielőtt kiöregedik az olyan jó kis akciófilmekből, mint a John Wick volt. (Szerencsére készül a második etap, de nyugtával dicsérd a napot.)


Aki korábban sem kedvelte a modellek fényűző, vagy inkább fényben úszó életét - több fényeffekt és elmosódás van a moziban, mint JJ Abrams utolsó mozijaiban, pedig ő aztán nagy lens flare buzi - az nem ez miatt fog beleszeretni a témába. Engem külön zavart a háromszög, mint képi metafora megjelenése, mert kb. annyira sem értettem, mint a Circle című sci-fi horror motivációs tréningjét abban a bizarr világító kőrben. Mindegy, Refn biztos ezzel is ki akart fejezni valamit, ami az éles kép ellenére is homályos maradt számomra.


Aztán végül a nyolcvanadik perctől "beindul" a film. Nem véletlenül volt addig olyan elidegenítő a produkció. Sokan még ma is tüntetően kivonulnak egy filmről, ami nem tetszik a nézőknek. Refn nyolcvan percig erre játszik, mert utána olyasmiket látunk - enyhe pedofília, nekrofília, stb. - ami nem minden néző gyomrának lesz befogadható. Főleg nem az agyának. Mostantól Jena Malone-ra is másképp fogok nézni, az tuti. Ennek ellenére a film nem elég bevállalós, ami nem meglepő, hiszen a forgatás alatt Elle Fanning még csak tizenhat éves volt és a bemutató idejére töltötte be a tizennyolcat, így a filmben elhangzó párbeszéd a koráról nagyjából helytálló momentum. Viszont hirtelen megcsavarodik a történet, olyan irányba, amire nem számítasz.


Eredetileg azt hitted, hogy Jesse konkurenciaharcát látod, két másik modellével, Gigi-vel (Bella Heathcote) és Sarah-val (Abbey Lee) szemben, akik már jóval régebben a városban vannak és féltékenyek a lányra és bimbózó sikereire és ezért Ruby segítségével visszavonhatatlan lépésre szánják el magukat?

- Volt már lány, aki kitúrt egy munkáról?
- Igen.
- Mit tettél vele?
- Megettem.

Ennél a résznél eszembe jutott megint a Showgirls, hogy ott is úgy tettek a lányok pontot egy-egy felmerülő konkurenciaharcra, hogy a másik lánnyal "tettek valamit". Csak Verhoeven nem ment el a horror irányába, míg Refn elrugaszkodott a valóságtól. Tényleg az a módja, hogy bizonyos szakmákban talpon tudjunk maradni és értékünk elvész, hogy a másik értékeit próbáljuk kisebbíteni? A másik piaci értékét rontjuk le szándékosan, ha a miénket már nem tudjuk tartani? Ebből a szempontból a film parafrázisa a világgazdaságnak. A régi cégekkel szemben újak jelennek meg és néha bizony, egyik bekebelezi a másikat. A szépségipar pedig manapság az egyik legnagyobb befolyásoló erő a kereskedelemben. Nem feltétlenül pozitív irányba.
Ugyanakkor azt is boncolgatja a mozi, hogy a külső szépség nem feltétlenül jelent belső harmóniát, szépséget. Azért, mert valaki kifogástalan látványra - pszichológiai tesztek és kutatások tömege foglalkozik a témával, hogy a külső tulajdonságok milyen mértékben befolyásolják az adott emberhez való viszonyulásunkat, pl. első benyomás - az illető még lehet velejéig romlott.


Vagy csak három földönkívüli lény, akik női testben akarnak érvényesülni egy nagyvárosban, azzal a munkával keresni a betevőt, amelyről a legkevesebb fogalma van egy átlagembernek, amelyről rengeteg tévképzet és városi legenda mesél. A modell szakma pont ilyen. aki nincs benne, annak kevés a rálátása és pusztán annyit gondol róla, hogy ezeknek a lányoknak semmi más dolguk a világon nincs, mint szépnek lenni, pedig ez nem így van. Sok a lemondás, sok a fájdalom. A film sem képes teljes képet adni róla, hiszen alig néhány fotózást látunk, meg ruhapróbát. Innen nézve, talán még a rendezőnek és a forgatókönyvírónak sem volt elég rálátása erre az iparágra. Földönkívüliink pedig ha valaki veszélyezteti a pozíciójukat, egyszerűen megeszik az illetőt. Ha ezt a verziót preferálom, máris sokkal érdekesebb az a két óra, amit sosem kapok vissza. Ha innen nézem, akkor ez tényleg egy sci-fi, mint ahogyan Refn utalt rá néhány interjúban.

Hangulatát tekintve a film számomra közel olyan volt, mint Scarlett Johansson agymenése a "Felszín alatt - Under the Skin (2013). Hasonlóan dekódolhatatlan mondanivaló. Női főszereplő, feltehetőleg nem e világi identitás. Lassú, monoton történetvezetés. Szimbólumok, meghökkentő halálesetek. Idegesítő zene és szürreális fényképezés. Ha ez tetszett és azt nem láttad, akkor uccu neki!

70% - De csak mert a végére kihámoztam belőle némi rejtett tartalmat is.


Ha érdekelne:

N E O N  D É M O N

C I R C L E

J O H N  W I C K

S H O W G I R L S

Á L O M H Á B O R Ú

A  F E L S Z Í N  A L A T T


2015. október 12., hétfő

Kopp-kopp - Knock-Knock (2015)

Kopp-kopp - Knock-Knock (2015)


Rendezte: Eli Roth

A film Mafab adatlapja: Knock-Knock (2015)

Megtekintés: Keanu Reeves miatt mindenképp. A csajok miatt mindenképp. Valahogy sántít az összkép.

Kedvelem Eli Roth munkásságát, talán mert bennem is van annyi abszurd és fekete humor, mint amennyit benne érzek. Roth szerintem egy perverz állat és cáfolj meg, hogy nincs igazam. Azonban most úgy érzem, kicsit mellé lőtt, mert a film bár lehetett volna egy erkölcsi tanmese is, sajnos a vége felé meglép egy olyan jelenetsort, amely felülír mindent, amit addig gondoltunk és gyakorlatilag a porba rántja az egész - elvileg - megtisztulási folyamatot.

Szpojleres kritika!
Csak akkor olvasd el, ha ennek ellenére megnézed a filmet vagy már láttad!!!

Ha megnéznéd, akkor itt a link és térj vissza utána, bár akkor már annyira nincs értelme. :)
Kopp-kopp!

Igyekszem nem bő lére ereszteni:
Evan Webber (Keanu Reeves) otthon ülő építész, aki apák napját is inkább otthon szöszöli el, ahelyett, hogy feleségével és gyermekeivel elmenne egy hosszú hétvégére, kikapcsolódni. A fő indok, hogy dolgoznia kell egy tervezeten, ami határidős, ám sejtetni engedik a nézőnek, hogy talán Evan kissé szeretne gyerekzsivaj nélküli mini-szabadságot kivenni a családjától, hogy kissé kifújja magát két munka között. Alig halad a munkával és inkább régi DJ korából kedvelt középszerű dalokkal múlatja az időt, amikor az eső elől menekülve két igencsak attraktív fiatal nő bekopog hozzá az éjszakába. Szó szót követ - nem vitáznak persze, akkor még nem - és ahelyett, hogy útjára bocsájtaná a két fiatal csajszit, inkább ismét férfinak akarja érezni magát, mintha a kapuzárási pánik negyed óra alatt ugrott volna a hátára. Rendesen bezavarja a macit a málnásba csak az a szépséghibája a dolognak, hogy a két Piroska nem akar a szép szóra hallgatva hazamenni a nagymama házába. Evan számára Grimm és Hauff legrosszabb rémálom meséi elevenednek meg a forró éjszaka után. A lányok kezdeti bájos pimaszsága nagyon hamar erőszakos zsarolás felé veszi útját és mielőtt végképp elszabadulna a pokol, valahogy csak megszabadul tőlük és kiteszi őket otthon.
Evan azért sejti, hogy olyasmibe ugrott bele, amit bánni fog további életében és ha a gyomorgörcse nem lenne elég, a két kis boszorkány este visszatér, hogy birtokba vegyék a házat, az életét és őt magát.
Azután belecsöppenünk egy olyan terrorba, amely akár lehetett volna egy megtisztulós erkölcsi tanmese vagy akár egy csavaros válási procedúra első fejezete, ha nem lépünk át a sokkal profánabb horror világába.


Igen.
Kezdetben, sőt, már-már a film végéig azt lehet hinni, hogy a két lány, Genesis (Lorenza Izzo - nem mellesleg Roth felesége és nem tehetségtelen a csaj!) és Bel (Ana de Armas, karaktere neve talán a Szép és a szörnyetegből Belle neve lehetett az alapozás, igaz, a filmben inkább ő a szörnyeteg) csupán önszorgalomból keresnek fel családos apákat, hogy megkísértve őket, végül sajátos módszereikkel móresre tanítsák a férfiakat. Ez tökéletesen elég és működött volna, szerintem. Kaptunk utalást még külső segítségre is, amikor már elmentünk egy olyan irányba, ami újraírta a filmet.
Ugyanis Louis (Aaron Burns) a menedzser segéd halálával a két lány átlépett egy olyan képzeletbeli határt, ami a morálisan elfogadható érveiket simán letörölte a picsába és őket tette meg a film igazi szemétládájának. Persze, ettől még Evan félre lépett és sokak szemében elítélendő, amit tett, viszont a tízparancsolat nem csak a paráznaságot bünteti, hanem a gyilkosságot is, ezért bármilyen pozitívumot hordozott a két lány által hozott leckéztetés, nagyon hamar azt veszi észre a néző, hogy puszta kézzel akarja szarrá verni a két diliflepnist.
Louis után már nem kérdéses, hogy nem egy fifikás és pozitív tanulságokat felvonultató filmet látunk, hanem két tökéletesen őrült gyilkos magánszámát, amelynek levét egy hibázó kisember issza meg.
Pedig ennél még az is jobb lett volna, hogy a feleség a gyanúját beigazolandó csélcsap férjéről, lefizetett két profit, hogy a válást előkészítendő készítsenek terhelő bizonyítékot.
Sajnos azonban a film ennél sokkal butább és befejezése nem, hogy nem megnyugtatóan zárul, hanem még a nézőt is butának nézi.
Tényleg az volt a két nőstény célja, hogy végül Evan felvételével lehetetlenné tegyék az életét és beégessék a világhálón, hogy mennyire csapodár?
Vajon mennyi idő alatt mossa ki magát az asszony előtt Evan a mocsokból, ha kiderül, hogy a két angyalka, aki elvileg csak aput akarták helyes útra terelni, közben szétbarmolták az egész lakást és anyuci jobbkezét simán a halálba kergették, majd papírszobrot "faragtak" belőle?
Márpedig, így még egy bíró sem fogja Evan-t elítélni semmiért, sőt, ha kézre kerülnek kislányaink, alakíthatnak bármit a bíróság előtt őzike szemeikkel, rájuk fog rohadni a műanyag lakat.
Pedig volt a történetben potenciál.
Ami maradt egy üres horror mozi.


A másik, ami fájt, hogy Roth nem saját ötletet hozott, hanem egy Remake-t tett elénk, ami egyszerre idézi meg az 1977-es Death Game című thriller-t és Michael Haneke "Furcsa játékát - Funny Games (1997), aminek szintén készült már Remake-je!
Még rosszabb, hogy van, amit egy az egyben átvesz az eredetiből. Nincs meg benne a bátorság, hogy komolyabban átírja a filmet és az alaptörténetet sem fordít semmit. Talán a befejezés annyiban másabb, hogy a leckéztetést komolyabban vették a lányok, ám elég nehéz azzal kezdeni valamit, hogy a.) a megleckéztetett férfit végül életben hagyták, miközben a mellékszereplő fiatalembert simán leírták az "adóból". b.) Nincs erkölcsi tanítás és mélység, hiszen, a véget tekintve, gyakorlatilag a lányok erőszakolták ki a félrelépést, nem a főszereplő tette azt, saját akartból, ez pedig kb. annyira pofátlan húzás, mint amikor rád erőszakolja egy nő a telefonszámát, amiről később kiderül, hogy hamis volt.

A forgatókönyvön öten is dolgoztak - az eredeti írók mellé feljött Eli Roth és még ketten - és ennek ellenére sem lehet azt mondani, hogy a film logikus és jutott bele valami új az első változat után.
Aranyos húzás cameo szerepbe behozni Colleen Camp-et, aki a 77-esben az egyik imposztort alakíthatta.

A filmben van némi humor is:
A két lány simán lemossa Keanu Reeves-t a vászonról, pedig ő sem hozza rosszul a figurát, igaz, érezni, hogy takarék lángon ég. Lehet, hogy elveszített egy fogadást és így került a stáblistába.
Louis karaktere és ahova kifut a szerep, az is egy vicc.

Különvélemény: Amennyiben a film semmilyen erkölcsi tanítást nem akart bemutatni, csak két elmebeteg nőt, akik férfiak életét cseszik el, akkor majdnem tökéletes a vállalás, csupán azt nem értem, végül miért nem végeznek az áldozattal? :)
Az eredeti, 1977-es változat legalább vette arra a fáradtságot, hogy ha kissé hamisan is, mellékesen is, de úgy zárja le a filmet, hogy etikailag a családapát felmenti azzal, hogy a hölgyek halálát alátámasztja egy kisfurgonos gázolással.
Ezzel legalább a rendező ítéletet mondott "hősei" felett, irányítva a nézőket.
Roth ezt a kegyet megtagadja tőlünk, így miután Genesis és Bel lelép, csak reménykedhetünk abban, hogy vagy legközelebb emberükre akadnak, vagy a rendőrség vadássza le őket.

Bízom benne, hogy legközelebb Eli Roth valami személyesebbel és frissebbel jelentkezik.

55%

- Nézd, ide fogjuk írni a szöveget, így nem kell bemagolnod, viszont nem látszik a képen! - És mi lesz a szöveg? - Hagyjatok békén, ribancok!



2015. január 23., péntek

John Wick - John Wick (2014)

John Wick - John Wick (2014)


Rendezte: Chad Stahelski, David Leich

Megtekintés? - egyértelmű. Úgy elrepül, észre sem veszed.

A John Wick az az akciófilm, amely szinte minimális eltévelyedést mutat a történet fonalán. Egyszerű, mint egy faék. Keanu Reeves pedig a legjobb formáját hozza. Nem mint drámai színész, habár az alapja a filmnek tényleg elég drámai. Reeves az akciósztárt formázza meg, tökéletesen. Sosem voltam nagy Keanu Reeves fan. Tetszett pár fontosabb filmje (Mátrix, Féktelenül), ugyanakkor emlékszem pár vállalhatatlan baromságra is (A leskelődő, Amikor megállt a föld), amihez a nevét adta. Nálam ő a biztos középszer. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jó színész, de azt el tudja velem hitetni, hogy veszélyes figura, hiába olyan a külseje, mint egy kissé arab beütésű szívtipró.

A John Wick alapötletén el lehet kicsit rágódni - miután túl tettük magunkat azon, mennyire sok benne a véletlen. Wick (Keanu Reeves) felesége betegségben elhunyt, de halála előtt még küld férjének egy kiskutyát, hogy a férfi azon az úton haladjon tovább, amelyen közösen indultak el. Johnnak ugyanis sötét a múltja. Nem is lenne semmi baj, ha a nem kicsi városban történetesen ne futna bele egy benzinkúton Iosof Tarasov-ba (Alfie Allen) a bevándorló maffia család egyetlen és persze nem szimpatikus örökösébe, aki azonnal szemet vet John gyönyörű Mustang-jára. Miután John, a nyegle vásárlási ajánlatot visszautasítja, éjszaka meglátogatja pár maszkos férfi, és őt elverik, kutyáját elpusztítják, a kocsit pedig elkötik. (Ami fura annak fényében, hogy milyen sötét legenda szövi be a karaktert és a film további részében magasabb szintű túlélési szokásokat mutat.) John talán a kocsi miatt is felkutatná a tetteseket, de plusz motiváció, hogy szerelme búcsú ajándékát olyan gerinctelen módon vették el tőle. John eltemetett múltját szó szerint előássa a pincéjének betonja alól és talpig fegyverben, könyörület nélkül igyekszik elégtételt venni sérelmein, az egész éjszakai élet felbolygatásának árán.
Egyrészt megértem John Wick motivációit, másrészt el kell fogadnom, hogy az egykori harcostárs, Viggo (Michael Nyqvist - zseniális svéd színész) miért teszi azt, amit. John ellen talán csak az szól, hogy a rengeteg megölt testőr és kidobó között biztos kicsinál néhány olyat is, akik simán csak rossz nap mentek be dolgozni és nem kaptak megfelelő felső/belső utasítást. Én nem szeretnék egy olyan diszkóban dolgozni, ahol csak azért lő valaki fejbe, mert az egyik törzsvendéggel elszámolni valója van...


Néhány kérdés:
- Ha John olyan vérprofi gyilok, hogyan tudja néhány közepes gengszter első éjjel meglepni? (Főleg, ha tudjuk, hogy később tucatjával likvidálja őket...)
- Ha a gyerek, aki beleköt, az egykori társa fiatal kölyke, és tudjuk, hogy John alig öt-hat éve lépett le a bizniszből, akkor hogy lehet, hogy a kölyök és ő nem ismerik egymást, nem tudnak a másikról? (Jó, a srác halott némi mende-mondát John Wick-ről, aki amolyan mumus az alvilági berkekben, ennek ellenére akkor is furcsa, hogy egymást nem ismerik fel.) Oké, lehet, hogy apu igyekezett a munkát és a családot külön választani, de akkor is nehéz elképzelni, hogy a kis Iosof és Wick sosem keresztezték egymás útját. Főleg úgy, hogy a film idején Iosof már bőven az apja kisebb ügyeit intézi, így nehéz elképzelni, hogy alig pár éve nem téblábolt a srác az apja lábai körül. Jó, ezen lépjünk túl.
- Miért kell egy ennyire egyszerű akció filmbe beletenni azt az unásig ismert, James Bond filmek jellemző dramaturgiai húzását, hogy a főgonosz elkapja John Wick-et, de ahelyett, hogy simán és kérdés nélkül fejbe lőné, még elbeszélget vele és mielőtt kivégeztetné, emberei nagyjával távozik a helyszínről, ahelyett, hogy megnyugtatásul, végig nézné nemezisének halálát. Persze tudjuk, hogy főszereplőnk nem fogja a székhez kötözve végezni, hiszen egy nem túl ötletes "csavar" miatt kiszabadul szorult helyzetéből.

Van még sok egyéb apróság, amin el lehet mélázni, csak a film ezt nem igényli. Amit igényel, hogy ülj le, fogd a söröd, bambulj, élvezd, és mire vége a filmnek, rádöbbenj, hogy a söröd sem fogyott el, mert annyira lekötött a látvány.

Adrianne Palicki, mint kőkemény bérgyilkos. A forgatókönyv elegánsan megoldja, hogy ne a főszereplőnkre haragudjunk a halála miatt. (Mert egy úriember nem öli meg a női ellenséget.)

A filmet két kaszkadőr szakértő rendezte, akik szakmájukon belül már mindent megcsináltak. A kis pénzű produkcióktól pedig fokozatosan vándoroltak át a mainstream világába. Filmjük igazi bűnös élvezet, ami kicsit felidézi a klasszikus, szem rágógumi akciófilmeket, amiket annyira szerettünk a nyolcvana és kilencvenes években. Mindketten keresztezték már Keanu Reeves útját, így szépen össze tudtak dolgozni.

70%

A Beagle kutyus ellopja a show első húsz percét.
Megjegyzések:
Mindenképpen látnod kell kategória.
Leginkább a Commando testvérfilmje.
Willem Dafoe ismét szerepel.

2014. november 17., hétfő

Féktelenül - Speed (1994)

Féktelenül - Speed (1994)


Rendezte: Jan De Bont

A Speed nem feltétlenül egy viszonylag olcsó party drog, hanem a kilencvenes évek egyik legütősebb, legpörgősebb akciófilmje, amelyik A listás sztárt csinált Keanu Reeves-ből és elindította Sandra Bullock-ot a világhírnév felé. Azután dolgoztak még együtt, csak sajnos, annak nem lett ilyen visszhangja.
Jan De Bont operatőrként kezdte a filmes szakmát és első filmrendezése volt a Féktelenül. Hibái ellenére, talán a legjobb filmje is egyben. A Graham Yost által szállított forgatókönyvben benne volt minden, ami az íróra és a kor akciófilmjeire jellemző: tökös főhős, csinos és védtelen partnernő, karizmatikus, de minimum veszélyes ellenség, hihetetlen kalandok, vicces beszólások, akció-akció hátán. Yost szinte összes filmje erre a kaptafára lett ráhúzva, egészen a kétezres évekig, amikor végre tudott váltani.

A történet nem túl bonyolult: kiábrándult rendőrünk bombatámadással akarja az anyagi helyzetét feljavítani. A levesébe beleköp egy fiatal rendőr, ezért miután a terv kudarcba fullad, kieszel egy másikat és a fiatal rendőrt amolyan sakkjátszma partnerként, kihívja maga ellen.
Feleslegesen.
Ha nem olyan izgága és nem teszi személyessé, talán másodszorra sikerül a terv és leléphet a pénzzel.


Howard Payne (Dennis Hopper) egy rosszul sikerült rendőrségi akció következtében megsérül, ezért leszerelik a megnyomorodott bombaszakértőt. Az aranyóra és a sovány nyugdíj, mellyel a szemét kinyomják, csak arra elég, hogy új városba költözzön és kitalálja az évszázad bűnügyét; egy felhőkarcoló liftjébe pokolgépet helyez és megzsarolja a várost, hogy fizessenek neki három millió dollárt, vagy egy tucat emberrel repíti levegőbe a felvonót.

Jack Traven (Keanu Reeves) őrmester és társa megakadályozza a merényletet. Payne hoppon marad, Jack pedig kitüntetést kap. Az öreg bombás viszont ezt nem hagyja annyiban és kieszel egy még bonyolultabb tervet, hogy váltságdíjhoz jusson; bombát szerel egy buszba, amely miután átlépte az ötven mérföldes sebességet, ha ötven mérföld alá lassít vissza, levegőbe repül.
Hogy biztos legyen, hogy a busz nem áll meg több megállóban és a terv idő előtt füstbe menjen, Payne megadja Jacknek a járatszámot és az fel is küzdi magát a buszra, hogy figyelmeztesse az utazókat. Annyit azonban sikerül késnie, hogy a szerkezet már működésbe lépett, ezért megállni nincs mód. Versenyt futnak az idővel, mert nem elég, hogy a terrorista figyeli őket, de különféle akadályokat gördít az útjukba a sors.


A Féktelenül a kilencvenes évek egyik legnagyobb mozis sikere lett. Én magam kb. háromszor néztem meg filmszínházban a filmet!
Kedvenc jelenetem, amikor elfogy a híd és egyetlen esélyük a túlélésre, egy vad ugratás a több tonnás járművel.
Csodálatosan tudnak repülni a buszok!

"- Van valami ami megállíthatja a felvonót? - Igen... a pince!"

Jack Traver egy igazi laza csávó. Szíve is helyén, mersz is van. Csak kedvelni lehet. És szinte mindent egymaga csinálna.
Annie (Sandra Bullock) meg simán imádni való a kotnyeles, de bártor tanulólány szerepében, aki végül a buszt kénytelen a városon keresztül vezetni.
A cselekmény szinte végig pörög. A drámai szitukat jó tempóban váltogatja az akció.
Mai szemmel már könnyebb kiszúrni a film hibáit, akkoriban viszont elég menő mozinak számított.


Érdekességek:
- Sandra Bullock tényleg megtanult olyan buszt vezetni a film kedvéért.
- A Fox a tesztvetítések után kiosztott kérdőívek egyéb rubrikájában többszőr találkozott azzal a megjegyzéssel, hogy a film olyan izgalmas volt, hogy sok néző inkább visszatartotta a vizelési ingerét, hogy ne maradjon le az izgalmas cselekményről.
- A film humoros beköpéseinek nagyját Joss Whedon írta. (Tudjuk, aki a Firefly sorozatért és a Bosszúállókért felelt!)
- Bullock rágógumis jelenete rögtönzés vége lett.
- Amikor Reeves a busz után fut és ráver az ablakra, ami betörik, az véletlen volt, de olyan jól sikerült, hogy benn maradt a filmben.
- Reeves kb. 90%-át maga csinálja a filmben a fizikai eseményeknek. Elég kevés munkát adva ezzel a kaszkadőrének.
- Tarantino felajánlotta a rendezői segítségét amikor hallott a fim tervéről, de nem kapott lehetőséget. Ettől függetlenül a Féktelenül az egyik kedvenc filmje a kilencvenes évekből.
- A néger színész, Glenn Plummer jogosítványát a jelenteinek forgatása előtt két nappal vették el, amikor Reeves-szel a busz mellett akcióznak a sportkocsival.
- Kb. Két tucat színésznő utasította vissza a szerepet, amivel végül Bullock befutott.
- Eredetileg a Dodgers stadionban körözött volna a busz, de arra a produkció nem kapott engedélyt.
Bullock és Reeves csupán a forgatás előtt két héttel csatlakozott a stábhoz. Előtte rengeteg nagyobb sztár kezében megfordult a forgatókönyv, de visszadobálták.
- Volt egy olyan terv, hogy a merénylő Jack barátja, Harry lenne - akit akkor még a tervek szerint Ed Harris játszott volna - de később a szkriptet megváltoztatták és külön merénylőt írtak bele.
- A haverkodó turista karakterét eredetileg egy váratlan halál-jelenettel akarták kiírni, ám végül elvetették ezt az ötletet is.

80%

2014. április 2., szerda

47 ronin - 47 Ronin (2013)

47 ronin - 47 Ronin (2013)
Nagyon jó poszter, csak kurvára nincs szerepe a figurának a filmben. Nem kevés plusz pénzt tolhattak a számlájára, amiért ennyi reklámot rá építettek...

Rendezte: Carl Rinsch

Előre le kell szögeznem, hogy ez a 47 ronin kb. annyira az eredeti történet feldolgozása, mint a Jancsi és Juliskának volt a "Boszorkányvadászok". Ha az tetszett, akkor nagyjából ez is fog.

Nem akarok történelemleckét. Idevágó 47 ronin története az internetről.

Mi maradt ebből a filmben? Az éra és a nevek... nagyjából. A többi, ami fantasy-vá tette a filmet, pedig egyértelműen a hollywoodi gépezet - még akkor is, ha esetleg pont Hollywood keze nem volt benne olyan mélyen - agymenése.

Amúgy a Ronin című filmben - itt írtam róla - egy rövid monológban gyönyörűen, sallang mentesen felidézik a 47 ronin történet, így ha láttad De Niro filmjét, ismered a történetet.

Kai-t (Keanu Reeves) a félig európai fiút, démonok nevelgették fel az erdőben. Csináltak vele mindenféle szexuális bisz-baszt - azaz elbaszták vele az időt. Amíg cseperedett, addig megtanult némi démonológiát. Ettől nem lett éppen legyőzhetetlen x-men, de azért tudott, ha akart. A gond az volt, hogy ő amúgy nem nagyon akart.

Aszano nagyúr magához vette, felnevelte lánya mellett és tök jól ellettek volna a tatamin, ha a gonosz aktuális intrikus nem akarja olyan nagyon Aszano nagyúr földjeit. Akár népesség nélkül is.
A gonosz intrikus addig keveri a szart, míg kiborul a biliből és Aszano nagyúrnak - tisztességes okokból - önkezével kell véget vetnie magának. Miután ezt megteszi, a gonosz intrikus szélnek ereszti Oishi-t és további roninokat, akik mire elegendő vért találnak a pucájukban a bosszúra, 47-en lesznek.

Carl filmjében még elfér nem kevés boszorkányság, némi démonság, mészárlás és szépen fényképezett akciók. A valósághoz sok köze nem lehet, de egyszeri popcorn mozinak tökéletes szórakozás a film.

Sajnos, ha valakit érdekel a japán történelem, azt nem ebből a moziból fogja tudni magába szippantani. A film egyszerű szórakoztatás. A valóságot csak nyomokban lehet felfedezni benne. Kai figurája - a boszorkányról már nem is beszélve - olyan utakra vitte a művet, ahova nem lehet mosoly nélkül követni. A film ezért annyira mainstream, hogy abban hiba nincs. Megtekintése közben az ember visszasírja Akira Kuroszava "A hét szamuráj" című művét, amely bár egy teljesen más történet, még így is közelebb állhat a 47 ronin kalandjaihoz.

Figyeld:
- A filmet promotálták egy egész testét tetoválással borított fickóval, aki történetesen egy kalóz. A filmben két percet sem szerepel, sőt, a helyszín, ahová Kai kalandozásai közben eljut, teljesen mellékes és felesleges filmes kitérő.
- A boszorkány nem kicsit hajaz Electra egyik ellenfelére a bukott képregényfilmből.
- Állítólag a film egy részét nálunk forgatták. Nekem nem sikerült segítség nélkül felfedezni, melyiket.

45% - ha komolyan érdekelne japán
65% - ha szereted a butuska fantasy filmeket