Enter Nowhere - Enter Nowhere (2011)

 Enter Nowhere - Enter Nowhere (2011)

Rendezte: Jack Heller

A film Mafab adatlapja: Enter Nowhere (2011)

Megtekintés: Ez pont egy olyan film, aminél ha kicsit is belemerül az ember a tartalom felvázolásába, már azzal is lelőhet fontos részleteket, amik a film élvezetét leronthatják. Így azt megpróbálnám én is elkerülni, ezért valami mást mesélnék el inkább.

Nem véletlenül nézegetek és olvasok filmes toplistákat a neten: néha olyan mozikat is sikerül így megtekintenem, amik egyébként csont nélkül eltűnnének a radaromról. Ez főleg a B filmekre, szerzői mozikra és alacsony költségvetésű filmekre igaz, hogy a kifejezetten tévé készült filmekről ne is beszéljek. Mert bizony, el sem hinnénk, de nem csak a moziba kerülhetnek megtekintésre érdemes darabok. Jelen esetben például a retroshock oldalán nézegettem egy műfaji gyűjtést, amit inkább nem is hoznék fel, mert már azzal szűkíteném az elméd szárnyalását, ha megszereznéd ezt a darabot. Igen, szerintem elég annyit írnom, hogy a műfaja, leginkább a misztikusnak felel meg. Ha szűkítek, az erősen szpojleres lehet. Sokunknak nagyobb örömet és szórakozást nyújt egy-egy film, ha szinte semmit nem tudunk róla, mielőtt belevágnánk. Én mondjuk kevésbé vagyok finnyás, így éppen a videó miatt kezdtem megkeresni a filmet és bár találtam HD minőséget is, végül a kezembe került feliratot csak egy végtelenül lebutított youtube változathoz tudtam hozzárendelni, márpedig az angol nyelvtudásom a történet teljes megértéséhez igen csekély.

Talán annyit elmondhatok, hogy a felütés nyomokban emlékeztetett az évek alatt masszív rajongói tábort begyűjtő "Azonosság"-ra és már ezzel is eleget mondtam, habár, ez egy teljesen más történet.

Jack Heller első rendezése talán lehetett volna kicsit feszesebbre vágva, azonban szerintem egészen jól feldolgozta Shawn Christensen és Jason Dolan forgatókönyvét, ami egészen csavaros és a csavarossága az utolsó percekig kitart, ami miatt egy kifejezetten remek munkának tartom. Amúgy nem ez az egyetlen közös munkájuk. Ez azért is ügyes tőlük, mert ahhoz, hogy egy néhány szereplős kamaradarab jól működjön, tényleg kell tehetség, lásd, "Az őslakó", "Tortúra" és akár a "12 dühös embert". Ezek a filmek mind nagyon jól megfogják a néző figyelmét, pedig stílusukban teljesen eltérnek egymástól. (Bár, jobban belegondolva, "Az őslakó" és a "12 dühös ember" felépítésében van hasonlóság, ha jobban meggondolom.) De ide sorolhatom még akár az "Ördögöt". Hirtelen még több tucat ilyen szűk helyi kereten játszódó film jutott eszembe, ám nem akartam terhelni vele sem magam, sem téged, csak azokra fókuszáltam, amiket kifejezetten erős alapkoncepciójúnak érzek és amik megfogják a néző kezét és végig kísérik a játékidőn. Ha neked is van ilyen kedvenced, márpedig biztos van, írd meg kommentben, hátha adsz ötletet hozzá, mit nézzek meg legközelebb.

A helyszín egy romos kuckó az erdő közepén. Láttunk már ilyet. A legtöbbször horror és sci-fi filmek környezete, máskor valamilyen drámáé, társadalmi problémákat boncolgató, nyomasztó atmoszférájú darabé. A kuckó körül meg egy ritkás erdő, néhány tereptárgy. Nyilván így a látvány nem nagyon lehet feldicsérni, azonban van hangulata a képeknek, még az esetleges, általam apró hibának ítélt forgatókönyvi megoldás mellett is. Igen, egy valami zavart kicsit csak: a szereplők viszonylag lassan fejtenek meg egy fontos tényt, ami szerintem, három ember esetén, percek alatt ki kellene, hogy derüljön. Majd kiderül, egyetértesz velem, már, ha egyáltalán te is ugyanezt fogod gondolni a megtekintés után.

A színészi játék talán nem olyan kiemelkedő, azonban Scott Eastwood-ot kifejezetten megkedveltem és ebben az is ludas lehet, hogy kísértetiesen hasonlít a fiatal kori apjára. Színészileg van mit tanulnia? Egészen biztos, de nem felejtem el, hogy az apjára sem lehet épp azt rásütni, hogy a színészi teljesítménye kiemelkedő, hiszen egész pályafutása alatt szinte egy karaktert formált meg, csak más környezetben. Scott Eastwood azonban, amennyire filmográfiáját követem, többféle műfajban és többféle karakterben próbálgatja ki magát, ami miatt egészen szórakoztató darabokat is látni tőle.

Scott Eastwood, Katherine Waterson, Sara Paxton

Samantha szerepében Katherine Waterson tűnt talán a leghaloványabbnak, amit azonnal vissza is kell vonnom, hiszen nem tehet róla, hogy az ő karakterét egy csendes és beletörődő nőnek írták meg, aki inkább sodródik az árral, mintsem okozná azt. Számomra nem is volt ismerős, pedig láttam olyan filmet, amiben szerepelt, amiről azt gondolom, hogy ezek szerint nem túl fontos karaktereket formált meg. Így direkt jól jön az ember karrierjében, ha néha bevállal egy-egy olyan munkát, amiben kevés munkatárssal kell megosztani a műsoridőt. Édesapja egyébként az a Sam Waterson, aki többek között közel 400 "Esküdt ellenségek" epizódban alakította Jack McCoy-t. (Aminek utánaolvastam, hiszen amennyire emlékszem, egyetlen rész sem láttam a sorozatból...)

Sara Paxton meg, Jody figurájával meg sokkal inkább extrovertált figura, kicsit talán több is, mint kellene, igaz ez a karakter hátterének is köszönhető. Róla sem tudom elmondani, hogy a munkásságát nagyon ismerném és ez annak is köszönhető, hogy rá még kevésbé jellemző, hogy nagy címekhez írjon alá, az az egy, ami meg ismertté teheti sokak, nálam fiatalabbak számára - az Aquamarine - nekem teljesen kimaradt, csak hallottam róla. Hogy ő se maradjon ki a híres színész rokonok listájáról, unokatestvére Bill Paxtonnak.

Hozzájuk képest a Hans-ot alakító Shaun Sipos szinte már csak mellékszereplő, azonban a mostani generáció a Vámpírnaplókból és sok egyéb horrorfilmből ismerheti a fiatalembert.

Tehát jó érzékkel válogatták össze a kis csapatot és nem mondható el róluk, hogy teljesen a szakma szélén táncikálnának. 

Negatívumnak a párbeszédek döcögősségét jelölném meg, amire korábban még céloztam is, hogy azért nem feltétlenül így zajlik le egy-egy beszélgetés olyan emberek között, akik hasonló helyzetbe kerülnek. A konkrétumok ugyanis lassan kerülnek elő, ami számomra kicsit életidegen. Azonban szükséges és hasznos fogás a csúcspont fokozása miatt és nem is mindenkinek lesz zavaró. Egyszerűen, így jobban adagolja a film a feszültséget.

75%

Szándékosan kerültem szinte mindent a film cselekményének leírásával kapcsolatban. Ajánlott darab, de szpojler nélkül nem lehet mesélni róla.

Remélem jól látszik az arcuk... (Tipikus példája annak, amikor egy filmes fotó pont nem jó!)

355 - 355 (2022)

 355 - 355 (2022)

Rendezte: Simon Kinberg

A film Mafab adatlapja: 355 (2022)

Megtekintés: Nem tudnám jó szívvel ajánlani ezt a mozit. Szeretem az akciófilmeket, vagy legalábbis szerettem. Igazából azzal sincs bajom, ha nőket helyeznek a középpontba és ők lesznek a főszereplők. Mert, megfelelő munkával, működhetnek. Voltak olyan női akciósztárok, akiknél nem volt számomra kérdés, hogy elhiggyem, elég erősek a műfaj követelményeihez. Talán a legkeményebb, aki hirtelen eszembe jut, Cynthia Rothrock. A ma már hatvanöt éves hölgy munkásságát élvezet volt néznem a nyolcvanas években. Egy részét legalábbis, mert néha ő is belenyúlt silány kontár filmesek munkáiba. Aztán ott volt nekünk Sigourney Weaver, aki néhány Alien film miatt érdemelte ki a női akciósztár kategóriát, miközben, valódi harcot talán nem is nagyon kellett vívnia, hiszen az idegenekhez képest törékeny nimfa volt csupán, mégis, a forgatókönyv olyan szépen vitte a figurát Á-ból, B-be, hogy sokaknak ő jut először eszükbe, már a korosztályomból kérdezel meg valakit. Meg a Linda Hamilton, aki pont ugyanazt az utat járta be, mint Weaver, csak földönkívüli helyett robottokkal és androidokkal harcolta végig a saját idővonalát. Sarah Connor kb. tehát Ripley volt, szőkében. A forgatókönyv remekül emelte ezeket a karaktereket akció szintre, pedig mindkettő hölgy törékeny volt a maga módján. Közben is készültek akció mozik, de talán, aki most még eszembe jut, az Uma Thurman, aki már egy másik szintet képviselt, hiszen a túltolt akcióorgiákban tobzódó Kill Bill filmeket nehéz teljesen komolyan venni - megáll a főszereplő egy kard pengéjén a levegőben!!! - de pont ezért a túlpörgetett képregény erőszak miatt elfogadtam, hogy működik a karakter.

És ki volt az, akitől rohamokat kaptam? A Tomb Raideres és utána sok minden másos Angelina Jolie. Hogy őt miért nem kedveltem meg ebben a maszkulin szerepkörben? Talán azért, mert Jolie minden szerepében erősen rájátszott a figurákra és egy csepp humor nélkül tett meg olyanokat, amiket egy férfi sem biztos, hogy megtenne. Azaz erősebbnek állították be, mint Ripley-t és Sarah Connor-t, de semmilyen humorral nem oldották ezt a fékezhetetlen erőt, hogy legalább kicsi cinkos mosollyal elfogadjam, hogy ez egy tökös nő. Dehogy. Úgy éreztem, erőszakkal akarják lenyomni a torkomon, hogy Jolie és a karakterei megegyeznek - én így hittem, bocsi, ha te nem - és képes lábbal megtartani egy mázyás robotto, ha az pengékkel akarja megszabdalni, vagy egyetlen horoggal úgy földre küldeni egy kommandóst, hogy az szaltót dob közben a saller erejétől. Hát, kösz, de kösz nem. Nekem ez nem kell, mert komolyan nem tudom venni, viccesnek meg nem vicces.

Azután érkezett még egy Charlize Theron, aki már majdnem meggyőző volt az Atomszőkében plusz néhány egyéb mozija, Milla Jovovich, aki Jolie stílusban igyekezett legyakni a világ összes zombiját és szörnyét, meg még néhány tucat színésznő, akik néha kirándultak egyet a műfajban, lásd, Jodie Foster-t a Másik én-ben, vagy Michelle Rodriguez, aki mindig keményebb, mint a film férfi szereplői. A felsorolás hézagos, csak arra akartam rávilágítani, hogy ha túltolják egy nő tesztoszteron szintjét és nem igyekeznek ezt legalább önreflexív humorral oldani, már nem is fog annyira érdekelni a végeredmény.

Erre itt ez a film, amire, megjelenése előtt lecsaptak a forgalmazók és a mozi után viszonylag gyorsan megérkezett a stream világába, illetve jelenleg az egyik legnézettebb Netfilx akciófilm és én csak pislogok, hogy miért? Talán azért, mert hirtelen megnézi mindenki és még nem volt ideje annak, hogy elterjedjen, hogy mennyire középszerű darabról van szó. Ami szintén az a fajta akció mozi nőkkel, ami olyan komolyan veszi magát, mint egy szívroham. Pedig, bőven lehetett volna a guilty pleasure, ha kicsit jobban ráfekszenek azokra a momentumokra, amik számomra itt röhejesnek tűntek. Aza, vagy vegyék ki azt, amitől túl komolynak akar látszani a mozi, vagy kicsit húzták volna fel a komédia szintet, hogy éreztessék velem, azért tudjuk jól, hogy ez nem így lenne az életben. De nem.

A 355 egy tisztelgés az 1700-as évek amerikai forradalmának második felében tevékenykedő és azóta sem azonosított kémnője előtt, épp csak az az egy bajom van ezzel, hogy ez semmi másból nem áll, mint a címből. Ha nem ismerem az amerikai történelmet, főleg azt az időszakot, amikor a hölgy tevékenykedett, semmit nem fog nekem jelenteni ez a három szám. Valójában így sem, mert mint említettem, pusztán kirakat az egész és a filmben egyetlen tény állítható párban mellé: kémnőkről szól a film! Gyorstalpalón eldarálják ugyan nekünk, mi ez az egész, de azzal vége.

Thx!

A másik, hogy a film rendezőjével már meggyűlt korábban a bajom. Simon Kinberg korábban már rendezett egy nagyjátékfilmet, amely nem tudom, pontosan milyen eredménnyel zárt a pénztáraknál, de, hogy az X-Men: Sötét főnix a számomra eddig legélvezhetetlenebb Marvel mozi volt, azt most ki mertem jelenteni. Akkor is, ha kis aknamunka után még egy tucat képregényfilmet találnék, amik rosszabbul sikerültek. Szerintem Kinberg egyelőre nem jó rendező. Lehet, hogy jó producer - legalábbis ügyesen választ - lehet, hogy ügyes filmes szakember egyéb területeken, de, mint rendező, valami hiányzik belőle. A stílus az például mindenképpen. Pedig, elsőre nem is tűnik ez a film rossznak, de ahogy haladunk előre, egyre több részletről kopik le a csillogó máz és a vége egy korrekt, de lélektelen iparosmunka. Az operatőre néha egyáltalán nem arra koncentrál, amire talán kellene és ez meg van támogatva egy hektikus vágással is, ami miatt az akciójelenetek töredezettek, kapkodóak és lehet, hogy keménynek szánták őket, azonban olyanok, mint egy laikus átlagember munkája lenne, aki a közelharcot sem, és a fegyver ropogást sem érti.

Tessék, egy jelenet, ami talán jól mutat, de feleslegesen keménykedő és túltolt: 13:30-nál Mace (Jessica Chastain) gyalog igyekszik beérni az akkor még motoron menekülő ellen ügynököt, Marie-t (Diane Kruger) és egy emberektől hemzsegő sikátorban majdnem sikerül is. Mace méterekre van a motoros hátától és akkor még nem tudja ki az, minden áron meg kellene állítania, akár úgy is, hogy meglövi. Erre mit tesz Mace, akiről itt kiderül, hogy milyen kibebaszott badass? Felugrik egy asztalra, ahonnan elvileg - a kamera szögből a vágások ellenére is lehet látni - rálát a motoros alakra, még úgy is, hogy körülötte nagy a tömeg. Alig pár méter. Mondjuk, legyen olyan tíz, max. tizenöt. Mace pedig nem a motorra lő, vagy a motorosra, hanem a fejük felett logó egyik kandeláberre, amelynek egyetlen jól irányzott lövéssel eltöri a tartó szálát, ami így a menekülő motoros elé zuhan, amit ki kell kerülni. Kurva gyors, kurva kemény, kurva felesleges jelenet, ráadásul, csak arra tudtam gondolni, hogy mi alapján választanám ki a másodperc tört része alatt, hacsak nem én vagyok Annie Oakley, mert akkor elhiszem, hogy így rámegyek az egy pálcásra. Persze, néhány másodperc múlva végül csak kilövi a hölgy alól a motort, mert közben rájön, hogy azt is lehet.

Itt volt még egy jelenet, aminél kiköptem a teát. Mace a metró alagútig üldözi Marie-t és közben szorgalmasan lövi, de a korábban megmutatott céllövői képessége mostanra elpárolgott, mint a kámfor. Marie ugrál a síneken és alig sikerül az érkező metrószerelvény előtt átugorva megmenekülnie. Mace pedig folyamatosan célra tart, hogyha elmegy a szerelvény elrobog, eltalálhassa a másikat. Erre tudod mi történik?

Ülsz?

Mace felnézve látja, hogy Marie az utolsó (!!!) kocsiban állva kinéz rá az ablakból és gizdán csókot küld neki.

Hallod, annak idején még a Penge karját is majdnem letépte az elrobogó szerelvény az első részben, itt meg a nő nem elég, hogy a robogó metróra felkapaszkodik - amit állva nem is tehetnél meg, mert elsodor, tehát elvileg futnod kellene mellette - és mire elsuhan a másik ügynök előtt, benne áll a kocsiban és nézi a másikat. azaz kurva gyorsan felmászott és kurva gyorsan az ablakig jutott, mert egy metrószerelvény elrobogása nem percekben mérhető...

Itt már tudtam, hogy a forgatókönyv igen lazán fogja kezelni a valóságot. Nem is nagyon éreztem jól magam a mesefilm nézése közben.

Pl. adott egy hardver, amely tartalmaz egy olyan programot, amelyikkel real time-ban, másodpercek alatt tudod meghackelni a tőled pár kilométerre égen suhanó repülőgépet, majd miután egy gombnyomással felrobbantod, még a levegőben, másodpercek alatt tovább haladsz a készülékkel és leállítod egy nagyváros áramellátását. Na, ezt még a James Bond filmek gonoszai is megirigyelnék. Persze, ahelyett hogy a film címe például a készülék lehetséges nevével vagy hatásával játszadozna el, mint pl. "A halál üzenete" vagy a "Pusztulatchip" kapott egy ilyen komolyat: 355...

Sokkal jobb.

Azután itt van Mace legjobb, exCIA-s barátnője, Khadijah (Lupita Nyong'o) aki a számítógépes feladatokért felelős. És a csaj tud is mindent. Másodpercek alatt térképezi fel az összes létező infrastruktúrát, beleértve a kamerákon kívül akár a titkos trezorok helyzetét és kódjait, mintha csak én kennék meg egy szelet kenyeret. Dupla vajjal! Gyakorlatilag leiskolázza a teljes Anonymus csoportot.

Még melléjük csapódik egy pszichiáter hölgy, Graciela (Penélope Cruz) akinek ez olyannyira nem a terepe, hogy első bevetésén olyan olajozottan segít a másik három nőnek, ahogy korábban a vajas kenyeret kentem. Tudod, duplán vajjal!

De, hogy ne csak fikázzak, remek ötlet, hogy szokás szerint a halálos készüléket el akarja adni az, aki megszerezte, mert... hülye??? Biztos eladnék egy olyan holmit, amit utána akár ellenem is lehet fordítani, például a kifizetett pénz tranzakciót visszafordíthatják, majd a fejemre robbantják az eget. Meg, ha van egy ilyen technikám, minek adnám el, ha jó pénzért mások helyett is elvégezhetnék egy-egy piszkos munkát? Meg akarod ölni a helyi drogkonkurenciát? Fizess, és majd én kinyírom őket. Biztosítási csalást akarsz véghez vinni? Fizess, és majd elintézem azt is. Stb. Stb. 

Ha a korlátlan hatalom van a kezemben nehogy már elaprózzam.

Kapunk még a végén egy szokásos csavart, vagy talán többet. Megmenteni nem tudja a filmet, mert már az első percekben tudta, hogy az lesz. A verekedések ötlettelenek és nehézkesek és a film végi nagy lövöldözés is csak a kötelezőt hozza, egyetlen jó ötlet, látványos megoldás nélkül. Nem fogsz egy John Wick-et kapni és igazából még az Atomszőke szintjéig sem jutunk el.

És, hogy a végén a hölgyek közül egyik sem teszi meg azt, amit egyértelmű, hogy meg kellene tenni - legyen mondjuk egy fejlövés - az meg egyenesen vicc. Csak azért nem fejtegetem ki jobban, mert szpojler lenne.

Részemről sok szerethetőt nem találtam a filmben, bár, zenei fronton a képek alatt egészen kellemes a hangzás és van benne egy feszült és gyors jelenet, amiben azért elég durván elbánnak a hőseinkkel, és amit talán nem sikerült teljesen szarrá vágni, bár, kicsit itt is kilógott a lóláb. Szerintem Simon Kinberg nem jó rendező. Két mozifilmje nem győzött meg róla, hogy valaha tehetséges lesz, igaz, nálam azért jobb filmeket rendezett... :)

50%

 

Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

 Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

Rendezte: Kenneth Branagh

A film Mafab adatlapja: Death on the Nile (2022)

Megtekintés: Ha láttad az előzőt, akkor egyértelmű. Ha kedveled a csavaros krimiket, akkor is szórakoztató lehet. Ha kifejezetten szereted Branagh munkásságát, talán nem ez a legjellemzőbb alkotása, sőt, talán kicsit kommersz, azonban ki hagyná ki egy kedvence munkáját? Agatha Christie rajongóinak szintén kötelező. Ki maradt ki?

Bevallom, a "Halál a Níluson" szinte embert próbáló feladat volt számomra. Már a megtekintése. Elalvás nélkül. Értem ez alatt, hogy nem tudom, élettanilag léptem következő szintre, vagy a tavaszi fáradtság elnevezésű letargia és depresszió palást borult a vállamra, azonban mostanában egyrészt nagyon nehezen kezdek bele egy új film megtekintésébe, másrészt, amikbe belekezdem, rendre bele is alszom és ébredés után bizony nem mindig van kedvem visszatérni a már megkezdett történetbe, mintha elalvásom a film hibája lenne, nem a szervezetemé. Szóval itt azt hiszem egyszerre sikerült letudnom az első órában kifejezetten turisztikai tablóra hajazó mozit, amely sokkal inkább emlékeztetett egy "Miért utazz el Egyiptomba" National Geographic dokura, mint Anglia első számú krimi írójának aktuális feldolgozására. Igen, szerintem Anglia első számú krimi írója nem férfi, hanem nő. Agatha Christie. És lehet, hogy ismertségben Miss Marple és Hercule Poirot egy pöttyet alul marad sherlock Holmes-szal szemben, én mindezek ellenére is Christie-t tartom a Number One-nak és nem Sir Arthur Conan Doyle-t.

Ez ízlésbeli kérdés, amin kár vitázni. Én sem fogok. Ráadásul, a regény, ami miatt ezt gondolom, sem az idős hölgyet, sem a belga magánnyomozót nem tartalmazza a szereplői között, hiszen a "Tíz kicsi néger" című kamarathrillerben egyikük sem jelenik meg. Mégis, talán mert kellő időben olvastam a könyvet, a mai napig úgy érzem, hogy ez a mű a krimi és rejtélyes bűnügyi irodalom csúcsa. Ha nem hiszed, olvasd el. Lehet, hogy nyelvezete és szerkezete miatt, te, a modern világ szülöttje nem fogod annyira értékelni, mint én, ám bízom benne, hogy még te is elismered, hogy a regény megírásához egy zseni gondolkodásmódja szükséges. Rám olyan hatással volt, hogy a mai napig szívesen kezdek neki minden olyan filmnek vagy sorozatnak, amelyik alapjául az 1939-ben megjelent regény szolgált. A belga nyomozó múltjából megismerhető részleteket mind a filmhez találták ki, mivel az írónő a figurának nem írt ilyen részletes életrajzot.

A "Halál a Níluson" szerintem már kategóriákkal alatta marad a magasztalt műnek, mégis érdemes megnézni a moziban, több okból is.

Branagh remek rendező, akinek látásmódja és perfekcionizmusa visszaköszön a vászonról, hiszen a mai, CGI uralta filmes világban - igen ez a film is egészen biztos nagy mértékben épült a számítógép generálta látványra, ami a helyszíneket illeti - ez a film kicsit visszahozza a régi Hollywoodi iskola stílusát és fényét. Kényelmes tempóban mutatja be a szereplőket - és még így is úgy érzem, néhányukkal nem foglalkozik eleget a forgatókönyv - kellő részletességgel kalauzol el minket az angol arisztokrácia világába. A regény két évvel a "Tíz kicsi néger" előtt jelent meg és az írónő a legjobb idegenben játszódó művének tartja.

A rövid összefoglaló szerint Simon Doyle (Armia Hammer) és kedvese Jacqueline (Emma Mackey) útját keresztezi a Jacqueline korábbi barátnője, a tehetős Linnet Ridgeway (Gal Gadot) aki rövid úton le is csap Simonra és sikeresen elszereti a barátnője elől. Hogy ez csak azért sikerül neki, mert ez képezi a történet egyik fontos elemét, az más kérdés, de elég az hozzá, hogy míg Linnet és Simon fényűző életét igyekszik élni Egyiptomban, körülvéve magukat olyan családtagokkal és ismerősökkel, akik nem feltétlenül örülnek a párocska közelgő esküvőjének, rendre megjelenik Jacqueline is a közelükben, hogy Linnet és Simon ne felejtsék el, honnan indultak.

Miközben a trió és holdudvara egy se veled, se nélküled trippen vesz részt, hozzájuk csapódik Hercule Poirot (Kenneth Branagh) is, a belga magándetektív, akinek híre és a társaság egyik tagjának, az első részből megismert Bouc-nak (Tom Bateman) hathatós közbenjárása után első sorból figyelheti a tragédia kibontakozását, amely végül egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Többet nem is árulnék el, csak néhány apróságot megjegyeznék.

Nem nagyon értettem, hogy a bajusz, amely ikonikus védjegye lett a nyomozónak, miért ilyen háttér-történetet kapott. Illetve drámaiság szempontjából teljesen oké, csak a megvalósítás sántít számomra. Poirot kedvese találja ki, hogy a harctéren szerzett szörnyű arcsérülésének elfedésére tökéletes lenne a bajusz. Ez rendben is lenne, de akinek van  durva vágásból szerzett sérülése, az pontosan tudja, hogy a sérült területen mennyire nem szabályosan fog a szőrzet kinőni. Arról nem beszélve, hogy a filmben látható sérülés durvább része nem is maga a száj felső részének felhasadása, hanem Poirot jobb arcának elroncsolódott szövetei, amelyeknek később azonban semmilyen nyomát nem lehet felfedezni a karakteren. Szerintem ez kb. olyan hiba, mint amikor a "Kés alatt" sorozat arról akart meggyőzni az első évad befejezésében, hogy már áll ott a plasztikai sebészet, hogy egy férfi arcára gyakorlatilag ráoperáljanak egy teljesen másik férfi arcát, aki egy létező személy. Hát, elnézve a sok elrontott színésznő és színész operáción átesett arcát figyelve még bőven nem tartunk itt.

A másik, hogy értem én, hogy a krimi rejtélye miatt viszonylag sok karaktert kellett mozgatni a szereplők között és a gyanúsítottak listáját növelendő szükséges volt rájuk építeni néhány negatív múltbéli eseményt, azonban valahogy idegennek és erőltetettnek tűnik számomra, ahogyan ezeket az embereket az író sikeresen egyben tartja az események sodrásában. Ebből a szempontból sokkal logikusabb volt a "Gyilkosság az Orient Expresszen", hiszen ott a cselekmény jellege adta a karakterek egyidejű megjelenését a helyszínen. Itt viszont bennem volt az az érzés, hogy csak azért vannak ennyien, hogy legyenek páran, akikre majd lehet mutogatni. Ennek ellenére a megfejtés meg viszonylag profán is lesz.

Mondjuk az is érdekelt volna, hogy a hajó személyzetének ide-oda pakolása hogyan is működött a helyszínen, mert onnan, ahonnan én néztem - az ágyból - olyan volt, mintha minden éjszakára kivitték volna őket a partra, hogy ne legyenek a gazdagék útjában, és reggel, mikor haladtak tovább, visszatértek volna. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ha belegondolok, hogy helyileg hol is járunk, szerintem logisztikai öngól ilyen lépésekre egyetlen pennyt is fecsérelni, hiszen, a sivatag közepén, megfelelő szállásra vinni a népeket, majd reggel vissza, hogy korán elindulhassanak, totális idő és pénzpazarlás. Vagy abban az időben tényleg tele volt hotelekkel vagy minimális kényelemmel felszerelt barakkokkal a Nílus partja, hogy egy ilyen utazást így le lehessen vezényelni?

Még nagyon zavart, amikor a hajón megjelenik Jacqueline a korábbi események fényében és annyival letudjuk ott tartózkodását, hogy "elővételben vette meg a jegyet". Tényleg? Ezért nem tudom én, a milliomos, aki kvázi megvette a hatalmas hajót, kitenni a hölgyet a partra, hogy ne kelljen a fancsali képét néznem, amiért elvettem a jövendőbeliét? Ezt ki hiszi el? Ma a kis provokátort úgy basznák ki a fedélzetről, hogy a lába nem érné a földet, mindegy, hogy a jegyét mikor vette meg. 

A pillanat, amikor Armie Hammer-ről kiderült, hogy ő a következő Ted bundy.

De ezeken felül kell emelkednem, ha elfogadom a cselekményt. Azonban pont az ilyen, engem picit zavaró megoldások miatt érzem kicsit modorosnak, kimódoltnak a krimi alapját. Persze ettől függetlenül van pozitívum is.

Az előző részhez mérve a második rész kicsit "véresebb", ha lehet ilyet mondani egy visszafogott erőszakossággal dolgozó mozi esetében és mintha a híres nevekből is picit kevesebb akadt volna számomra, az első résszel szemben.

Érdekesség, hogy Bouc karaktere nem szerepelt a könyvben, csak technikai okból írták át a figurát, hogy Poirot mellett legyen még valaki, aki összekapcsolja a filmeket. a többi szereplőnél is történtek átalakítások, változtatások vagy kihagyások. A film 2019 óta hánykolódott a stúdiónál, mert előbb a Covid járvány, utána pedig az Armie Hammer körüli botrány hátráltatta a bemutatót.

A film operatőri munkájában törekedtek a szimmetriára, amely Poirot karakterének is fontos igénye, kényszeres viselkedése.

Youtube videóm a filmről. Természetesen nem olyan részletes, mint amit összehordtam írásban.

65%