Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

 Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

Rendezte: Kenneth Branagh

A film Mafab adatlapja: Death on the Nile (2022)

Megtekintés: Ha láttad az előzőt, akkor egyértelmű. Ha kedveled a csavaros krimiket, akkor is szórakoztató lehet. Ha kifejezetten szereted Branagh munkásságát, talán nem ez a legjellemzőbb alkotása, sőt, talán kicsit kommersz, azonban ki hagyná ki egy kedvence munkáját? Agatha Christie rajongóinak szintén kötelező. Ki maradt ki?

Bevallom, a "Halál a Níluson" szinte embert próbáló feladat volt számomra. Már a megtekintése. Elalvás nélkül. Értem ez alatt, hogy nem tudom, élettanilag léptem következő szintre, vagy a tavaszi fáradtság elnevezésű letargia és depresszió palást borult a vállamra, azonban mostanában egyrészt nagyon nehezen kezdek bele egy új film megtekintésébe, másrészt, amikbe belekezdem, rendre bele is alszom és ébredés után bizony nem mindig van kedvem visszatérni a már megkezdett történetbe, mintha elalvásom a film hibája lenne, nem a szervezetemé. Szóval itt azt hiszem egyszerre sikerült letudnom az első órában kifejezetten turisztikai tablóra hajazó mozit, amely sokkal inkább emlékeztetett egy "Miért utazz el Egyiptomba" National Geographic dokura, mint Anglia első számú krimi írójának aktuális feldolgozására. Igen, szerintem Anglia első számú krimi írója nem férfi, hanem nő. Agatha Christie. És lehet, hogy ismertségben Miss Marple és Hercule Poirot egy pöttyet alul marad sherlock Holmes-szal szemben, én mindezek ellenére is Christie-t tartom a Number One-nak és nem Sir Arthur Conan Doyle-t.

Ez ízlésbeli kérdés, amin kár vitázni. Én sem fogok. Ráadásul, a regény, ami miatt ezt gondolom, sem az idős hölgyet, sem a belga magánnyomozót nem tartalmazza a szereplői között, hiszen a "Tíz kicsi néger" című kamarathrillerben egyikük sem jelenik meg. Mégis, talán mert kellő időben olvastam a könyvet, a mai napig úgy érzem, hogy ez a mű a krimi és rejtélyes bűnügyi irodalom csúcsa. Ha nem hiszed, olvasd el. Lehet, hogy nyelvezete és szerkezete miatt, te, a modern világ szülöttje nem fogod annyira értékelni, mint én, ám bízom benne, hogy még te is elismered, hogy a regény megírásához egy zseni gondolkodásmódja szükséges. Rám olyan hatással volt, hogy a mai napig szívesen kezdek neki minden olyan filmnek vagy sorozatnak, amelyik alapjául az 1939-ben megjelent regény szolgált. A belga nyomozó múltjából megismerhető részleteket mind a filmhez találták ki, mivel az írónő a figurának nem írt ilyen részletes életrajzot.

A "Halál a Níluson" szerintem már kategóriákkal alatta marad a magasztalt műnek, mégis érdemes megnézni a moziban, több okból is.

Branagh remek rendező, akinek látásmódja és perfekcionizmusa visszaköszön a vászonról, hiszen a mai, CGI uralta filmes világban - igen ez a film is egészen biztos nagy mértékben épült a számítógép generálta látványra, ami a helyszíneket illeti - ez a film kicsit visszahozza a régi Hollywoodi iskola stílusát és fényét. Kényelmes tempóban mutatja be a szereplőket - és még így is úgy érzem, néhányukkal nem foglalkozik eleget a forgatókönyv - kellő részletességgel kalauzol el minket az angol arisztokrácia világába. A regény két évvel a "Tíz kicsi néger" előtt jelent meg és az írónő a legjobb idegenben játszódó művének tartja.

A rövid összefoglaló szerint Simon Doyle (Armia Hammer) és kedvese Jacqueline (Emma Mackey) útját keresztezi a Jacqueline korábbi barátnője, a tehetős Linnet Ridgeway (Gal Gadot) aki rövid úton le is csap Simonra és sikeresen elszereti a barátnője elől. Hogy ez csak azért sikerül neki, mert ez képezi a történet egyik fontos elemét, az más kérdés, de elég az hozzá, hogy míg Linnet és Simon fényűző életét igyekszik élni Egyiptomban, körülvéve magukat olyan családtagokkal és ismerősökkel, akik nem feltétlenül örülnek a párocska közelgő esküvőjének, rendre megjelenik Jacqueline is a közelükben, hogy Linnet és Simon ne felejtsék el, honnan indultak.

Miközben a trió és holdudvara egy se veled, se nélküled trippen vesz részt, hozzájuk csapódik Hercule Poirot (Kenneth Branagh) is, a belga magándetektív, akinek híre és a társaság egyik tagjának, az első részből megismert Bouc-nak (Tom Bateman) hathatós közbenjárása után első sorból figyelheti a tragédia kibontakozását, amely végül egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Többet nem is árulnék el, csak néhány apróságot megjegyeznék.

Nem nagyon értettem, hogy a bajusz, amely ikonikus védjegye lett a nyomozónak, miért ilyen háttér-történetet kapott. Illetve drámaiság szempontjából teljesen oké, csak a megvalósítás sántít számomra. Poirot kedvese találja ki, hogy a harctéren szerzett szörnyű arcsérülésének elfedésére tökéletes lenne a bajusz. Ez rendben is lenne, de akinek van  durva vágásból szerzett sérülése, az pontosan tudja, hogy a sérült területen mennyire nem szabályosan fog a szőrzet kinőni. Arról nem beszélve, hogy a filmben látható sérülés durvább része nem is maga a száj felső részének felhasadása, hanem Poirot jobb arcának elroncsolódott szövetei, amelyeknek később azonban semmilyen nyomát nem lehet felfedezni a karakteren. Szerintem ez kb. olyan hiba, mint amikor a "Kés alatt" sorozat arról akart meggyőzni az első évad befejezésében, hogy már áll ott a plasztikai sebészet, hogy egy férfi arcára gyakorlatilag ráoperáljanak egy teljesen másik férfi arcát, aki egy létező személy. Hát, elnézve a sok elrontott színésznő és színész operáción átesett arcát figyelve még bőven nem tartunk itt.

A másik, hogy értem én, hogy a krimi rejtélye miatt viszonylag sok karaktert kellett mozgatni a szereplők között és a gyanúsítottak listáját növelendő szükséges volt rájuk építeni néhány negatív múltbéli eseményt, azonban valahogy idegennek és erőltetettnek tűnik számomra, ahogyan ezeket az embereket az író sikeresen egyben tartja az események sodrásában. Ebből a szempontból sokkal logikusabb volt a "Gyilkosság az Orient Expresszen", hiszen ott a cselekmény jellege adta a karakterek egyidejű megjelenését a helyszínen. Itt viszont bennem volt az az érzés, hogy csak azért vannak ennyien, hogy legyenek páran, akikre majd lehet mutogatni. Ennek ellenére a megfejtés meg viszonylag profán is lesz.

Mondjuk az is érdekelt volna, hogy a hajó személyzetének ide-oda pakolása hogyan is működött a helyszínen, mert onnan, ahonnan én néztem - az ágyból - olyan volt, mintha minden éjszakára kivitték volna őket a partra, hogy ne legyenek a gazdagék útjában, és reggel, mikor haladtak tovább, visszatértek volna. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ha belegondolok, hogy helyileg hol is járunk, szerintem logisztikai öngól ilyen lépésekre egyetlen pennyt is fecsérelni, hiszen, a sivatag közepén, megfelelő szállásra vinni a népeket, majd reggel vissza, hogy korán elindulhassanak, totális idő és pénzpazarlás. Vagy abban az időben tényleg tele volt hotelekkel vagy minimális kényelemmel felszerelt barakkokkal a Nílus partja, hogy egy ilyen utazást így le lehessen vezényelni?

Még nagyon zavart, amikor a hajón megjelenik Jacqueline a korábbi események fényében és annyival letudjuk ott tartózkodását, hogy "elővételben vette meg a jegyet". Tényleg? Ezért nem tudom én, a milliomos, aki kvázi megvette a hatalmas hajót, kitenni a hölgyet a partra, hogy ne kelljen a fancsali képét néznem, amiért elvettem a jövendőbeliét? Ezt ki hiszi el? Ma a kis provokátort úgy basznák ki a fedélzetről, hogy a lába nem érné a földet, mindegy, hogy a jegyét mikor vette meg. 

A pillanat, amikor Armie Hammer-ről kiderült, hogy ő a következő Ted bundy.

De ezeken felül kell emelkednem, ha elfogadom a cselekményt. Azonban pont az ilyen, engem picit zavaró megoldások miatt érzem kicsit modorosnak, kimódoltnak a krimi alapját. Persze ettől függetlenül van pozitívum is.

Az előző részhez mérve a második rész kicsit "véresebb", ha lehet ilyet mondani egy visszafogott erőszakossággal dolgozó mozi esetében és mintha a híres nevekből is picit kevesebb akadt volna számomra, az első résszel szemben.

Érdekesség, hogy Bouc karaktere nem szerepelt a könyvben, csak technikai okból írták át a figurát, hogy Poirot mellett legyen még valaki, aki összekapcsolja a filmeket. a többi szereplőnél is történtek átalakítások, változtatások vagy kihagyások. A film 2019 óta hánykolódott a stúdiónál, mert előbb a Covid járvány, utána pedig az Armie Hammer körüli botrány hátráltatta a bemutatót.

A film operatőri munkájában törekedtek a szimmetriára, amely Poirot karakterének is fontos igénye, kényszeres viselkedése.

Youtube videóm a filmről. Természetesen nem olyan részletes, mint amit összehordtam írásban.

65% 

Rendőrügyelet - Dispatch - 911 Nightmare (2016)

Rendőrügyelet - Displatch - (911 Nightmare címen is) (2016)

Rendezte: Craig Moss

A film Mafab adatlapja: Displatch (2016)

Megtekintés: Ritkán ülök le tévéfilmes krimi elé, mert a végeredmény annyira... tévéfilmes. Még a nagy amerikai filmvilág is képes kifejezetten bugyuta filmeket gyártani házi megtekintésre és ez alól a "Rendőrügyelet" sem volt kivétel. Olyannyira nem, hogy nem tudom eldönteni, hogy vagy az igényeim emelkedtek meg jócskán, vagy a film tartozik a középszer alsóbb régióiba. 

Már az első néhány perc teljesen elveszített: Életemben nem láttam még olyan filmet, amiben egy család két tagja is egyszerre dolgozott volna rendőrként, egy helyen. Eleve feltételeztem, hogy erre jogilag és egyéb gyakorlati okokból nincsen mód, legalábbis egy olyan szervezetben, amely ennyire érintett lehet az erőszakban. Mert az első gondolatom, legyen bármilyen pesszimista, az volt, hogy anyunak milyen elcseszett hétvégéje lenne, ha hajnali kettőkor arra a hívásra ébredne a rendőrfőnöktől, amit egyébként a rendőr családok semmilyen napszakban nem fogadnának soha, ha lehetne: - Elnézést asszonyom (bár, a filmekben szinte mindig személyesen ismerik a hölgyet, névről is) szóval, újra...

- Bocsáss meg Christine, hogy ilyenkor zavarlak, de van egy rossz hírem. Egy járőrözés során lelőtték a férjed és a lányod is.

- Oké, akkor most elperelem a város jelképes gatyáját is, mert voltak olyan idióták, és lehetővé tették, hogy elveszítsem a teljes családom!

Nem. Ilyen csak tévés krimikben fordulhat elő. Ha a forgatókönyvíró lusta egy kicsit túlgondolni a szitut, amibe keverné a hősnőnket.

Azonban, az imdb oldalán található információ is megerősített, hogy a valóságban szinte teljesen lehetetlen, hogy hajnali kettőkor, veszélyes terepen, járőrözés közben apa és lánya kerüljön egy szolgálati járműbe. (Néha direkt, még az osztály vagy kerület sem egyforma, ha megoldható.)

Itt mégis ezzel indítunk és Christine (Fiona Gubelmann) egy további zöldfülű balfaszkodás miatt egyszerre sérül meg súlyosan és veszíti el apját is és állását. Pedig korábban még arról élcelődik vele az apja, hogy Christine sokkal célratörőbben halad a ranglétrán, mint az örege és hamarosan várható is, hogy apu felettese lesz a rendőrlányból.

Erre egy egyébként rutinfeladat során három élet változik meg gyökeresen. Illetve, háromból kettő lenullázódik...

Hónapokkal később Christine egy telefonos diszpécserként igyekszik az embereken segíteni a segélyhívás másik oldalán. Ha valameddig, akkor mostanra már picit kedvelnünk kellene a karaktert, de a forgatókönyv ebben nem segít és ahhoz, hogy a tulajdonképpeni történet elkezdődhessen, Christine-ből a film most ráadásul egy seggfejet kreál. Értsd ez alatt, hogy nemtörődöm viselkedése miatt valaki meghal - mondjuk, ha segít, akkor sem garantált, hogy a gyilkosságra nincs idő vagy eleve le sem zajlott a hívás ideje közben - azonban Christine nem csak járőrözés közben hoz rossz döntéseket, hanem most is, amikor az empátiájára és intuíciójára lenne hatalmas szükség. Csak félve jegyzem meg, hogy a mostanában általam látott hasonló tematikájú mozikban a főszereplők pont szöges ellentétei Christine helyzetkezelésének és ezzel rendre elnyerték a szimpátiámat. Nem tudom, mi volt a forgatókönyvíró terve, miért is kellene kedvelnem Christine McCullers-t, de amit eddig láttam belőle, az alapján teljesen érthető, hogy miért nézik le a kollégái és miért suttognak arról a folyosókon, ha épp nincs a közelben, hogy bár korábban még előléptetésről csevegett apjával, inkább tekintik őt a kollégái egy lúzernek, aki nem bizonyította, hogy rátermett a feladataikra.

És ismét nem sikerül!

Másnap Christine megkapja azt a telefonhívást, amit nem a rendőrök családtagjai, hanem a rendőrök utálnak: - Christine, legyen szíves jöjjön be az irodámba! - bármit is fog hallani, attól egyszer szorul majd össze gyomor és segglyuk.

Christine-nek visszajátsszák az esti konfliktuskezelését, amelyben kvázi leolt egy zavart kisgyereket és miközben hallgatjuk a felvétel, látjuk, ahogy Christine szája is összeszorul és érezzük, ahogy az említett gyomor és popsilyuk is ugyanezt teszi, kicsit lentebb a testén.

Rövid úton meg is válnak Christine-től, amíg a vizsgálat tart és mivel egyébként ráfér még némi szituációs gyakorlat, parkolópályára teszik. (Az, hogy ezek után a fegyvere nála marad, szintén egy olyan pontja a filmnek, ami a valóságban nem így működik.)

Christine pedig, és ezt nem fogod elhinni, de bizonyítani akar önmagának és a testületnek is, ezért, mi sem logikusabb és természetesebb, de nyomozni kezd abban az ügyben, ami személyes érintettsége miatt messzire kerülendő. 

Ne hidd, hogy ezzel van a bajom, hiszen a világ összes krimijének klisés húzása a letiltott nyomozó következetes parancsmegtagadása. Talán az első film, amiben ezzel találkoztam és tetszett, mert nem éreztem, mennyire nem ilyen az élet, az a "Beverly Hills-i zsaru" volt, Eddie Murphy-vel, amikor egyébként bűnöző cimborája gyilkosai után ered, egy számára idegen környezetben.

A bajom az, hogy ehhez a paranccsal szembemenő nyomozáshoz nem igazán ír fékező pontokat a forgatókönyv és nem erőlteti meg magát, hogy Christine keresztezze az ügyben nyomozó kollégáit. Azaz a filmben olyan természetességgel jut el egyik nyomozati ponttól a másikig, hogy egy bimbózó szerelmi ügyben érintett fiatal detektíven kívül senkinek nem tűnik fel, hogy a brutális és a sajtó miatt felkapott gyilkossági ügyben több kérdést tesz fel az érintetteknek egy ideiglenesen letiltott nyomozó, mint azok, akiket az ügyre állítottak, miközben a média is elvileg könyékig turkált Christine szemetes múltjában (Mert az apja halálához vezető egyszeri szakmaiatlanságát igyekeznek holmi pestises közjátékként bemutatni) és a jelenleg futó gyilkossági ügy hájpolt médiaharcában.

Igen. Annyira megúszós a forgatókönyv, hogy az alapján, amit látunk, kb. ez történik:

- Christine, maga fel van függesztve és nem foglalkozhat az üggyel. Már ráállítottam a két legjobb nyomozónkat.

- Értettem!

Néhány nap múlva.

- Főnök!

- Igen, Christine?

- Felgöngyölítettem az ügyet és tudom ki a gyilkos!

- Ügyes!

Nos, nem pont így, de kb. ez történik a filmben, aminek felénél már a néző is tudja, ki lesz a hunyó. Miért? Mert amikor megjelenik a figura, olyan klisésen viselkedik, ahogyan az ilyen tévés krimiknél megszoktuk, elvártuk és mostanra meg is untuk. 

Ez a film minden tekintetben egy olcsó és buta másfél óra. Valójában senkinek nem ajánlom, mert még egy rendes ivós játékot sem lehet ráépíteni, ami azt jelenti, hogy minden hibájával sem lett az a tipikus B, annyira rossz, hanem úgy lett rossz, hogy közben nem igazán szórakoztat.

A magyar szinkron meg egyáltalán nem segít rajta. Nagyon rég hallottam ennyire rossz választást egy elvileg szimpatikus hősnőbe szerelmes zsarunak kiválasztva. Bár, a forgatókönyv is eléggé emeli a srácnál (Drew Fuller) a seggfej faktort.

20%

Az igazság játszmája - The Fix (2019)

Az igazság játszmája - The Fix (2019)

Creators: Marcia Clark, Sarah Fain, Elizabeth Craft

A sorozat Mafab adatlapja: The Fix (2019)

Megtekintés: Nem állítom, hogy nem volt olyan pillanat a sorozat első részeiben, amikor arra gondoltam, hogy lehet, hogy annyira nem izgalmas számomra egy egykori filmsztár gyilkossági ügyének a kibogozása, annak tükrében, hogy a korábbi ügye után sok évvel ismét felmerül a neve egy gyilkossági ügyben.

A szinopszis egyértelműen abba az irányba terelgetett, amelyikbe O. J. Simpson ügyet is találhatnám, azonban hatalmasat tévedtem, mert a "The Fix" köszönő viszonyban sincs egy kőkemény bűnügyi drámával, sokkal inkább egy könnyedebb, nyomozgatós, délutáni matiné, háziasszonyoknak. Bár, ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne szórakoztató a számomra is. Azonban a "The Fix" viszonylag kesztyűs kézzel bánik az erőszakkal, alig mutat valamit, az epizódonként kötelezően meghaló szereplő sem köszön vissza, ami más sorozatoknál kötelező tényező, és a női főszereplő mellé betett szerelmes pasi karaktere mintha egy Romana magazinból lett volna átemelve, annyira eszményi. Ilyen, amikor több nő jegyez egy krimi-sorozatot.

Rejtély van, bogozni való bőven akad, és ezzel nincs is gond, hiszen, a krimi műfaja nem egyértelműen a férfiak terepe. Csak két nevet említenék: Agatha Christie és Patricia Highsmith. Mindketten képesek maguk mögé utasítani a műfajban tevékenykedő férfi kollégáik nagy részét. Sőt, szerintem a krimi-irodalom csúcs pontja a "Tíz kicsi néger"*, Christie-től, bár, a személyes véleményem nem origója természetesen az irodalom bűnügyi történeteinek. (Neked ki a kedvenc krimi íród és melyik krimi volt rád hatással, ha olvasol ilyesmit?) * Tisztában vagyok vele, hogy mostanra a fekete aktivisták miatt ez a címmagyarítás mostanra idejét múlt - és eleve sem ez volt a könyv címe - de nekem már csak Tíz kicsi néger marad.

A "The Fix" persze nem ennyire fifikás, sőt, behoz sok apró szálat, amelynek semmi köze a fősodorhoz, azonban szükségesek, hogy a karaktereket mélyítsék és néha eltereljék a figyelmünket attól, hogy mi magunk kibogozzuk a szálakat, esetleg túl korán. A sorozat vége azonban egyrészt meglepetést is hozott a lezárással, ugyanakkor meg mégsem volt akkora katarzis és "hoppá" élmény. Talán, mert a lezáráshoz hasonló befejezést már láttunk máshol is, én pl. nagyon hasonlót véltem felfedezni Kate Winslet "Easttowni rejtélyek" hasonló témára épülő sorozatában. Mondjuk, az igazságtalan "Az igazság játszmájával", hogy az korábban készült, mint a 2021-es, sikeres Winslet sorozat, mivel azonban ezt láttam most, a Winslet sorozatot meg korábban, másképpen hasonlítom össze őket, mintha fordítva lenne. Így azonban nem is vagyok eléggé objektív, szóval, félretenném a összehasonlításokat.

A jók: Adam Rayner, Robin Tunney, Merrin Dungey

A történet középpontjában egy ügyvédnő és egy ex-filmsztár áll, akik a törvény két oldalára kerültek egy nyolc évvel korábbi ügy miatt, amikor az akkor még ismert és népszerű "Sevvy" Johnson (Adewale Akinnuoye-Agbaje) állítólag meggyilkolt két nőt, köztük az akkori feleségét. Az ügyvédnő, Maya Travis (Robin Tunney) pedig hiába mozgatott meg minden követ a törvényes kereteken belül és hiába hitt sziklaszilárdan a férfi bűnösségében, végül elbukta a pert és ez ahhoz vezetett, hogy hátrahagyott mindent és nulláról kezdte az életét újra. 

Most azonban kap egy telefonhívást a korábbi ügyben vele dolgozó ügyvédtársától, hogy úgy tűnik, Sevvy Johnson jelenlegi barátnőjét meggyilkolta és itt az idő, hogy valahogy csak megszabaduljanak a férfitól.

Azonban egyre több zavaró tényező kerül elő, valamit Johnson ügyvédje, Ezra Wolf (Scott Cohen) aki a korábbi per során nyert Maya ellen, még mindig a sztárnak dolgozik, így fel kell kötnie mindenkinek a gatyáját.

Innentől tíz részen keresztül nézhetünk végig egy olyan nyomozásos sorozatot, amelyben néha túl sok a véletlen, a legnagyobb ármánykodások is képesek percek alatt elbukni, mert valaki épp jókor hallgatózik, jó helyen, ettől függetlenül az a 10 rész végig kellemes szórakozás és egyenletes minőségű, még akkor is, ha egyes lépései kicsit sután esetlegesek, vagy kevésbé fifikás megoldást kapnak.

A "The Fix" szerintem nem egy különösebben kiemelkedő sorozat, azonban mivel nem akarták több évadra elhúzni, és a 10 rész pedig végig képes szórakoztatni, érdemes tenni vele egy próbát.

Az mondjuk kicsit fura számomra, hogy Sevvy életében mennyire nem kap szerepet, hogy korábban kvázi egy világsztár volt, egészen a gyilkossági ügyig, mert a film alig tér ki arra a világra, amelyben egy ilyen egykori színész, jelenleg inkább celeb mozgolódik. Szóval, ha valaki azt hiszi, egy percnyi betekintést is látunk a Hollywoodi filmes gépezetbe és annak hatásait egy gyilkossági ügy nyomozására, az nem fogja megtalálni a számítását, mert a sorozaton belül szinte semmi jelentősége nincs annak, hogy Sevvy korábban mennyire keresett színész volt, talán az egy sportoló komájának behozásától eltekintve, aki szóba kerül egy óvadékkifizetés kapcsán, azonban ott sem sok vizet kavar be az ő sztár világuk.

Robin Tunney kezd beérni, de van valami a kisugárzásában, ami miatt különösebben sosem kedveltem meg a színésznőt. Egyszerűen a nevét sem vagyok képes megjegyezni, pedig még azt is tudom, hogy pl. a Dr. House pilot epizódjában pont ő volt a főszereplő House mellet, azaz a fura páciens. Figurája és jelenlegi szerelme, Riv (Marc Blucas) között a kémiát nem annyira érzem, és szerintem ez nem Blucas hibája. Egyszerűen a forgatókönyvben az egymás közötti kémia erősítésére inkább csak szöveges bizonyítást kapunk, fizikai kontaktus alig jelenik meg a filmben, pedig néhány simogatás vagy akár egy-egy szájra puszi sokat dobott volna a két karakter közötti dinamikán és segített volna jobban megérteni Riv ragaszkodását Maya irányába, mert így, túl kevésnek érződik a női karaktertől érkező pozitív visszacsatolás, amire szükségük lett volna, főleg a végjáték tekintetében.

55%

Ritka pillanat, amikor a két oldal szó szerint szemben áll egymással. Ez nem véletlenül lett a sorozat egyik legfeszültebb jelenete: Robin Tunney, Adewale Akinnuoye-Agbaje

Nyom – Clue (1985)

Nyom – Clue (1985

 Felismered a trailer zenéjét, melyik filmben hallhattad?

Rendezte: Jonathan Lynn

A film Mafab adatlapja: Clue (1985)

Megtekintés: Egyszer valahol olvastam, hogy a társasjáték-filmek között ez a mű az alap. Van egy sejtésem, hogy félreértettem valamit.

Valójában ez a film tényleg egy népszerű, még nálunk is ismert társasjáték alapjait felhasználva készült, azonban nem merném azt állítani, hogy a kész mozi hiánypótló alkotás. Sőt, ha ez alapján kellene megvennem a játékot, egészen biztos, hogy tovább porosodik a bolt polcain.

A játék wikipédia oldala, sok információval!

Rendben van, hogy egy olyan játékról beszélünk, amely családi szórakozás. Ez azonban morális kérdéseket mozgat meg bennem: Valóban szükség van olyan játékra, amelyben egy gyilkossági ügyet kell a csemetéknek kilogikázniuk? Nem mintha az lenne az elvem, hogy neveljünk puhány kölyköket. És nem mintha a népmese univerzum nem eleve a horror műfajjal járna kéz a kézben. De na...

A játék népszerűsítéséhez pedig olyan személy csatlakozott, mint John Landis, aki készített korábban és utána is remek komédiákat. Hogy úgy érzem, ebben mégsem bízott eléggé, azt abból merem kikövetkeztetni, hogy az erősen kamaradarab történet rendezését lepasszolta egy olyan újoncnak, akinek ez volt az első mozija (!). Oké, születtek már ilyen kooperációból csodák is, hogy mindjárt a legjobb filmek egyikeként aposztrofált „A remény rabjait” hozzam fel példának, amit Rob Reiner rendezett volna, ha Frank Darabont átengedte volna a forgatókönyv írása után a gyeplőt. De nem engedte és végül elsőfilmesként egy olyan alkotást tett az asztalra, amilyet talán az ismertebb kollégája sem tudott volna összehozni. Állítólag Darabont makacssága ellenére végül Reiner a háttérből segítette a törető kollégát, azonban ennek "hivatalos" nyomát nem találni az imdb-n.

Itt azonban az van, hogy olyan, mintha híres rendezőnk kihátrált volna a projecktből és odaadta volna valakinek, aki ha esetleg nem hozza a kötelezőt, akkor sincsen baj, hiszen miről beszélünk? Egy hihetetlenül sikeres játékról, amely azt sem fogja megsínyleni, ha a belőle készült adaptáció elhasal.
Nem néztem utána, hogy végül világszinten sikerről beszélhetünk-e a filmmel kapcsolatban, ám miután rászántam a másfél órát, kétlem, hogy meggyőzte volna a kritikusokat. Mert végül, amit kapunk, az egy bohózat, amely leginkább a „Meghívás egy gyilkos vacsorára” című műre emlékeztet. Mintha annak lenne a kelekótya kistestvére. Mellesleg a "Meghívásban..." is akadnak blőd poénok, ott azonban a karakterek rendesen a helyükön vannak, míg itt gyakorlatilag a nevük, ami kapcsolódik a játékhoz, azonban a figurákban rendesen turkálni kell, hogy a néző megtalálja a kapcsolatot, mint pl. az autóik színe, mert a ruháik valami kifacsart humor miatt, ellentétesek a neveikkel.

A szereposztás nem rossz. Többen, akik benne voltak, akkoriban voltak a csúcson (Madeline Kahn, Tim Curry) néhányan valójában sosem lettek elég ismertek (Michael McKean) míg mások pont ettől az évtől emelkedtek fel Hollywood csúcsára, hogy végül megállapodjanak valahol a biztos középszerűségben (Christopher Lloyd, akinek Vissza a jövőbe című moziját szintén ebben az évben mutatták be.). Főszereplő nem is lehet, a történet lényegét tekintve, leszámítva talán Curry-t, aki talán a legtöbb lehetőséget kapta a moziban. Még két nevet ismerek a stáblistáról. Mindketten nők és mindketten ekkoriban tündököltek, hogy a kilencvenes évek után masszív mellékszerepekre kárhozzanak: Colleen Camp és Lesley Ann Warren.

Azonban ez pontosan az a film, amiben nem igazán lehet megmutatni a tehetséget, hiszen a célközönséget úgy kellett belőni, hogy a család együtt nézhesse meg a filmet. És pont ez az egyik legfontosabb motívuma a filmnek: Egyszerűen nem képes komolyan vennie magát és így ez a lehetőség a nézők számára is elveszik. Ugyanis, nem tudom, láttam-e már olyan krimit, ami megfelelően tálalt volna gyilkossági ügyet a fiatalabb korosztálynak, ugyanakkor nem annyira lebutítva, hogy apu is élvezhesse azt a gyerekkel. Ezt a filmet pedig nem fogja az egész család élvezni. A színészek produkciói nagyjából kimerítik a burleszk mozik humormagvait, amelyeket akkor fedezett fel a filmgyártás, amikor megjelent a hangos film. Így, amit látunk, nem vicces, hanem nevetséges, sőt, néha ciki. Számomra a díszletben kóválygó színészek sosem voltak szórakoztatóak, ha úgy éreztem, a mondanivaló hézagait kell betömködni. Márpedig a játék nyomozása, amely aprólékos logikára épül, elveszik, mert a filmes karakterek egytől-egyig impotensek a gondolkozásban és végül a konklúziót a lakáj vonja le, Wadsworth (Tim Curry), igaz, ő rögtön több verzióban. Sajnos, nem más ez, mint lusta maszatolás, pedig egy feszesebb és érdekesebb forgatókönyv megmenthette volna a filmet. Például egy olyan, hogy mindhárom lehetséges változatot más karakter vezeti le előttünk, a saját képen belüli és kívüli tapasztalataiból. Azonban ne várjunk ilyen csavarosságot, hiszen a tizenéves korosztályt is le kell ültetni és még az ostoba hozzáállás ellenére sem túl egyszerű.

Az már eleve mindegy is, hogy a játékra felhúzni egy kerek történetet, szinte lehetetlen feladat. Itt mégis majdnem sikerült, bár, pont azt nem értettem, minek keverték bele a film elején a közjátékot, amikor a "Mustársárga" tábornok a valódi nevén bemutatkozna, a komornyik Wadsworth leinti, hogy hagyatkozzanak azokra a nevekre, amit ő talált ki az érkező vendégeknek. Teljesen felesleges és indirekt a történet szempontjából. Ha már úgyis a komikum a fő irányvonal, miért nem maradtunk annál, hogy a karaktereknek valójában ez a neve és kész???

A másik, hogy hiába ennyi remek karakter ha a történet előre haladásával kiderül, nem nagyon tud velük mit kezdeni a forgatókönyv és csak csetlenek meg botlanak.

Akad pozitívum is: A film befejezése bár erősen kimódolt, mindhárom változat egészen jól sikerült. Merthogy, a Clue egy olyan film, aminek három befejezést – valójában négyet, de az utolsó változatot a készítők is szégyellték és sikeresen eltüntették – forgattak le és ezeket keverve juttatták el a filmszínházakba. Ennek köszönhetően még ma is sokan élnek, akik egy befejezés szerint ismerik a mozit... Mindenesetre, később, mikor megjelent otthoni forgalmazásra a film, már mindhárom lezárást beillesztették, sőt, az egyik mellé odabiggyesztették, hogy ez a valódi, míg a másik kettő elmejáték. Ez amennyire jó húzás, annyira ki is rántja a szőnyeget a kevés néző alól, aki a kissé szétszórt forgatókönyvet eddig követni tudta.

Ettől függetlenül részemről egyszer nézős szórakozás és már ez előre vetítette, hogy táblás, asztali társasjátékból, bizonyos esetekben eléggé segglyukból előrángatott ötlet egy kerek filmet felépíteni. Itt is az a probléma, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy valamennyire "játékban maradjanak". Persze, ez másik oldalról meg pozitív is, mint említettem. Így azonban a komolyságát teljesen elveszíti a film és nem krimiként funkcionál, ami izgalmas, hanem bohózatként, amely színházba való és nevetséges, bazári poénkodással – nem poénokkal... – operál.

Ha már operál, mi annak a játéknak a neve, amikor van egy baba teste, rajta kis égők és a drótokat hozzá érintve tudjuk megnézni, mi a baja? Az melyik játék is volt...?
Talán szabadabban kellene kezelni az alapanyagokat. Ha készülne játék a „Ki az úr a tengeren”-ből, egészen biztos, abból is pont a lényeg nem működne a vásznon – a kötvények, rakományok papírjainak vásárolgatása – és ami mellékes a játékban, arra lehetne építeni – lásd a szerencsekártyákat, pl. a kalóztámadással!

Le a kalappal Tim Curry kaszkadőr munkája előtt.

Mindegy. Egynek elmegy. Azonban, ha jó kamaradarabot akarunk látni, amely egy épületben játszódik , sok ismert színésszel és Tim Curry is benne van, akkor nézzük meg inkább ezredszer Stallone Oscar című vígjátékát, mert ott a bárgyú poénokra rengeteg tényleg vicces jelenet, párbeszéd is jut.

A „Clue”-ban gyakorlatilag vagy ötven perc után nevettem fel először, amikor a ház vendégei megpillantva a pár perce meggyilkolt cselédlány holttestének a látványára az égvilágon semmilyen érzelmi kitöréssel nem reagáltak, csak elfordulnak és elcsoszognak. Az vicces volt! Azon felröhögtem!

A végén jegyezném meg, hogy a filmben megjelenő rengeteg játékos utalást egyedül azért nem szedegettem össze, mert magam ezzel a játékkal ha játszottam is valaha, az olyan régen volt, hogy semmire nem emlékszem belőle.

45%

4 légy a szürke bársonyon - 4 mosche di velluto grigio (1971)

4 légy a szürke bársonyon - 4 mosche di velluto grigio (1971)

Rendezte: Dario Argento

A film Mafab adatlapja: 4 mosche di velluto grigio (1971)

Megtekintés: Én nagyon későn láttam ezt a filmet. Túl későn.

Gyerekkoromban, miután első horrorfilmjeimen túl voltam és néha több tucat kazetta szabadult ránk csoportos vásárlásból – apám így szerezte, sokat, egyben – a hétvégéken vagy vakációk idején mindig volt idő egy kis kincsvadászatra közöttük. Néha letépett matricák, angol nyelvű ismeretlen feliratok között kellett eligazodni és milyen remek időtöltés volt ez egy magamfajta, enyhe kockának. Enyhe, mert a számítógépes játékok már akkor sem vonzottak annyira, inkább a filmek világa. Tényleg, ha valaki filmeket szeret nézni, annak mi a „hívószava”? A horrort hamar megkedveltem, azonban az olaszok Giallo elnevezésű leágazását már nem annyira. Talán, mert ezekből nem sok került a kezembe és talán azért is, mert a rossz narrátori munkának köszönhetően legtöbbször csupán a gyilkosságok kivitelezése volt számomra érdekes, a történetek önmagukban nem. Pont, mint a pornónál...

Rájöhettél, hogy nem én vagyok a Magyarországi Giallo klub legélesebb kése a témában. Szerencsére, bár országunk kicsi befogadóképességgel rendelkezik bizonyos műfajok irányában, azért hazánkban is találni embereket, akik magas szinten képesek foglalkozni egy-egy témával. Jelen esetben egy 1990-ben született fiatalember, Hegedűs Márk Sebestyén hosszú, de roppant érdekes esszéjét ajánlom figyelmedbe, amit a linken érsz el. De figyelem: Készülj rá, hogy nem 2 perc elolvasni, ellenben sokkal többet fogsz tudni erről a műfajról, mellyel sokan bánnak oly mostohán: A Gialloról, szakszerűen!

A Giallo így nálam majdnem kimaradt és az egyetlen oka, hogy mégis tudok róluk, hogy mivel szeretem a filmeket, sok olyasmit is összeolvastam a mozi világáról, amiben nem mozogtam otthonosan, esetleg kevésbé érdekelt. Mert lehet, hogy nem szívesen ülök végig 6x100 percnyi olasz Giallo-t, de olvasni róluk egy órát már közel sem olyan „alantas” tevékenység.

Az olyan vegyes filmeseket meg egyébként is kötelező volt ismernem, akár csak haloványan is, de néha horrorfilmet is készítettek. (Pl. innen tudok a Hammer filmekről is, amikből szintén talán elvétve, ha láttam egyet-egyet. Róluk itt tudhatsz meg többet: Geekz, Hammer Horror Filmek) A Fangoria magyarul kiadott változata és későbbi testvére a Borzongás pedig ugyancsak tetszetős formában és tartalommal okította a magamfajtát!

Argento az olasz film világán belül előkelő helyet foglalt el tevékenysége miatt. Nem feltétlenül azért, mert piedesztálra emelték volna azért, mert olyan kiemelkedőt nyújtott volna a műfaji filmeken belül, hanem mert ha elkészült egy filmje, azért annak volt egy masszív befogadó csoportja, akik magasztalták a direktort és ez a csodálat pont miattuk utat tört a világba. Ma már fontos filmesek is elismerik bizonyos Európai rendezők hatását a munkásságukra, hiszen (főleg) az olasz filmgyártás és annak sok darabja egyenesen megkerülhetetlen (lásd. spagetti westernek és lenyomata a filmművészetben), pont azért, mert a látvány, a vágás és a hang triója náluk különösen érdekes végeredményeket produkált. (Miközben a forgatókönyveik és a benne leírt cselekmények vagy párbeszédek néha pont ellentétes minőséget képviseltek.)
Talán azért történt mindez, mert sok filmes ezekben az időkben – hetvenes évek – feszegette annak a határait, mit lehet megosztani a nézővel, mit lehet elmesélni neki. Ennek köszönhetően az olaszok kitermelték a krimi durvásított változatát, a néha horrorba hajló giallót, amelyben fontosabb a gyilkosságok megkomponálása, mint maga a nyomozás, amely néha egészen tessék-lássék, hányaveti, hiszen csak alibi ahhoz, hogy minél több mellékszereplőt küldjünk a halálba.

Az 1971-es „4 légy” ennek ékes példája. Ez volt Argento állat trilógiájának záró darabja. Hozzá teszem, hogy bár kaptak a "legyek" funkciót a filmben, azért ne érezzük, hogy valami mélyen gyökerező filozófia van a tartalom megett!

A főszereplő játéka egészen pocsék. Michael Brandon – aki később egy laza nyomozó szerepében tökéletesen ellentéte az ebben a filmben alakított figurának – csupán azokban a jelenetekben képes mosolyogni, amikor kilép kicsit a figura komfortzónájából – szeretkezés a kádban, megismeri a meleg nyomozót, legyilkol egy legyecskét a cintányérral (A légy pedig amúgy fontos lesz később a megfejtésnél!) – minden más jelenetben indokolatlanul merev és barátságtalan figura., még akkor is, ha tudjuk, nyomja valami a karakter lelkét. A film szerint egy rock-együttes dobosa, azonban a stúdión kívül forgatott jelenetek erre egyáltalán - vagy roppant halványan - nem utalnak, pedig pont a hetvenes évek az, amikor a zenészek elkezdenek a marketinggel kacsingatni, azaz úgy viselkednek, hogy a reflektorfény mellett tökéletes ösztönlényként éljenek. Nők, kábítószer, balhék, filozófia az elfogadásról, az élet élvezetéről, a szex szabadságáról és szabadosságáról, hippie kommunák, beintés a hatalomnak, stb. Főhősünk azonban amikor nem a stúdiómunkában vesz részt, pont olyan, mint te vagy én. Sőt, talán még unalmasabb. Nálad biztos...

A film felütése is zilált. Roberto (Michael Brandon) és zenésztársa egy totál érdektelen párbeszéd után különválik, hogy Roberto észrevegye, majd kövesse azt a titokzatos férfit, akit pár perccel később, eszméletlenül bugyután és véletlenül meggyilkoljon. Egyértelmű jelek arra engednek következtetni, hogy van egy szemtanúja az esetnek, aki a továbbiakban zsarolni, ijesztgetni kezdi a főszereplőt., hogy később már azzal fenyegesse, hogy megöli. Ha ennyiből nem tűnik túl kimódoltnak az alapkonfliktus, az azért lehet, mert látatlanban még nem olyan csálé a felvezetés, azonban, ha nézed, annak ellenére, hogy később kapunk válaszokat, még mindig kissé túl csinált a kezdés. Egyszerűen, az események tükrében valójában teljesen szükségtelen az egész "gyilkossági ügy", és most, pár nappal később, tényleg elcsodálkozom, hogy a film lezárásának tudatában miért is kellett ez a nevetséges alapszituáció. Hm?

Roberto innentől komor arccal szenvelgi végig a filmet és igyekszik kinyomozni és nyomoztatni, ki zaklatja telefonon és ki tör be a házába hajnalban. Persze a filmben mindenki előbb rájön a titkok nyitjára, mint ő és ennek megfelelően, néha bizarr módon, elhaláloznak. És itt nem arra gondolok, hogy a gyilkosság a bizarr, hanem a körítés. Azonban élettársa/felesége, Nina (Mimsy Farmer) jóval pragmatikusabb, ezért simán faképnél hagyja párját a bajban, hogy a következő időszakot tőle távol, egy másik családi objektumban élje túl.
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mindkét színész kapcsolódik a Marvel univerzumhoz!!! - Brandon Brandt szenátort alakította az Amerika kapitány első részében, míg Farmer szobrász tevékenységével erősítette a "Galaxis őrzői" stábját.

Első halálnak mindjárt a házvezetőnőé (Marisa Fabbri), aki megzsarolja a gyilkost – itt már sejted, hogy közel van az emberünk Robertohoz, ezért mindenki gyanús – és lebeszél egy randit az illetővel a játszótéren. Azután... olyasmi történt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy egyfajta művészi koncepció, hogy bekerülünk egy rémálomba vagy csupán a forgatókönyv néhány oldala keveredett el, mindenesetre a hölgy egyszer csak egyedül marad a korábban zsúfolt játszótéren és miközben elhagyná azt (a gyerekeknek és családtagoknak érdekes mód sikerült) két vágás között rásötétedik. Ha ez nem elég, a játszótérről kijutni kb. olyan, mint mikor Di Caprio menekült az "Eredetben" a falak között. Azután sikítozás, egy erőtlen mentési kísérlet és egy szereplővel kevesebb.

Nem mesélném végig a filmet, mert olyan, mintha néhány iskolás csapta volna össze, beleértve a meleg nyomozó karakterét is, aki ennél vásáribban nem is hozhatná a figurát., még akkor is, ha a színész, Jean-Pierre Marielle találta ki a karaktert. Az egyetlen, aki meg kilóg a filmből, de piszkosul, az maga a nagy Bud Spencer, aki Roberto egyfajta titkos cimborája, aki végig adja a tippeket és Gyurcsók Tibort megszégyenítően sugározza képen kívül a manát, hogy Roberto bírja épp ésszel. Nem tudom, mit akartak Bud-dal vagy a két komikus mellékalakkal, akiből az egyik a postás a másik Bud amolyan jobbkeze, de megjelenésük viszi komolytalan irányba a filmet. Biztos, hogy oldják a nézőkben felgyülemlő feszültséget. Már ha volt, akiben gyülemlett.

A film címét adó rejtély egészen fantasztikus módon kerül a moziba és megelőlegezi a Will Smith-Kevin Kline fiaskó, "Vadiúj vadnyugat" azon jelenetét, amiben az áldozat levágott fejében lévő szeme mutatja meg, mit láthatott halála pillanatába. Csak, míg ott ez belefért az amúgy sem acélos koncepcióba, itt röhejes kérdésekkel gyarapítja a filmet, amire annak semmi szüksége. Ráadásul, hiába kerültek állat a címbe, ha eredetileg még a rendező is kihagyta volna a jelenetet, amely eljuttat minket ideáig, mert szerinte az túl lehetetlen volt. Azután az E.T. megálmodója, Carlo Rambaldi megmutatta elképzeléseit a jelenetről és ez meggyőzte a rendezőt, hogy érdemes vele foglalkozni.

Végül a gyilkos felfedi magát, a rejtély megoldódik és Bud Spencer is képbe kerülhet én meg nem tudom, szükség volt erre ebben a formában? Ha ez lenne az első giallo, amit látnék, biztosan elkerülöm a többit és nem állítom, hogy totál nézhetetlen a film, bár mai szemmel kifejezetten megterhelő és komolyan vehetetlen.

Az egyetlen, ami viszont tényleg tetszett benne, mert az mintha megelőzte volna a korát és pszichológiailag is érdekes okfejtésre enged következtetni, az a gyilkos indítéka. Csak a köret. Az felesleges.

A trailert érdemes megnézni. Bizarr és hangulatban totál elborult.

65%

Csőbe húzva – Framed by My Fiancé (2017)

Csőbe húzva – Framed by My Fiancé (2017)

Rendezte: Fred Olen Ray

A film Mafab adatlapja: Framed by My Fiancé (2017)

www.imdb.com

Megtekintés: Egyszer bele fogsz csúszni valamelyik csatornán. egyszer-nézős krimi, de összességében jó az az átlagfogyasztónak. Néha nekem is.

Fred Olen Ray neve nem ismeretlen számomra, de halványan úgy emlékszem, hogy azért nem tévéfilmes berkekben kezdte a munkát direktorként. Frissítsük csak fel, néhány címmel, ki is ő: - Aha, bele is tört a bicskám. Ray eddig – 2018 év vége – 155 (!) produkciónál tette le a nevét, mint rendező. Ezek nagyja sorozat epizód, tévé film és egyéb nyalánkságok. Becsúszott néhány mozifilm is, a jobbikból... 1971-ben készült a Honey Britches, aminek újravágását készítette el 1986-ban. Valójában 1978-ban kezdett rendezőként dolgozni és a kilencvenes években még nálunk is belecsúszhattál néhány munkájába videókazettán. A videó nagyjából kikopott a mindennapokból, de Ray a mai napig is gyártja munkáit, aminek egyik nem túl erős, de szódával elmegy darabja a „Csőbe húzva”.

Nagyjából egy Columbo epizód erősségét felmutató krimi, vagy valami hasonló kategória lenne, de nem nagyon tudom besorolni. Drámának nem eléggé erős karakterábrázolásban. Kriminek nem igazán bűnügyi, habár a végén csak becsúszik egy gyilkossá is. Tárgyalóterminek borzasztó kevés, hiába bíró az egyik főszereplő. Van benne rendőr is, viszont hevenyészett a nyomozás. Bosszúfilm is lehetne, ám, pont aki a lényeges lenne a bosszú szempontjából, elveszíti a varázsát, miután agyoncsapják egy kerámiadísszel. Hitchcock-inak profán, izgalmasnak gyengus. A színészek nem is annyira rosszak. Az ex-hapsi kellően tenyérbemászó. A női főszereplő ha nem is túl okos és tökös, legalább nem néz ki rosszul.

Az egész kicsit steril. A fényképezés az ízlésemnek túl statikus. A képek amúgy szépek. Látszik, hogy a legtöbb belső helyszínt szépen kitakarították forgatás előtt, hogy ne legyen poros a drága kölcsönzői kamera.

hdo.to

Akció az minimális, kimerül három percben, ebből másfél egy dulakodás egy sportos pasas és egy törékeny virágszál között zajlik le. A csaj győz. Mégis csak tökös ez a baby!
Nem mondom, hogy tetszett, mert ezek azok a filmek, amiket már akkor is elkapcsoltam, amikor még leültem a tévé elé. Ettől függetlenül, ha nincs más és érdekel, hogy két nő milyen gyorsan tud halálos ellenségességből érdekszövetséget összekovácsolni, akkor látni kell. Forgatókönyvi bravúr a javából. Nem szarkazmus, tényleg jópofa jelenet. Legalább azzal megleptek, hogy az egyenletből kihúzták a majdnem legfontosabb tényezőt. Pedig azt hittem...

Jenny Fisher (Katrina Bowden) pasijával, Daniellel (Jason-Shane Scott) szórakozik egy étteremben, amikor a férfi megkéri a kezét. A válasz egy boldog igen.

Ugyanaznap este a várandós és ebből kifolyólag hormonálisan démon szállta May Langford (Valynn Turkovicz) kierőszakolja a férjétől, hogy hozzon neki csokifagyit. Mi pedig tudjuk, hogy ennek a kitérőnek van dramaturgiai fontossága. Jenny szétdobálja a frissen kapott jegygyűrűjét a kocsiban, mire Daniel is beszáll a keresgélésbe, szemből feltűnik a férj, Michael (Christopher Glenn Cannon) és... nem ütköznek ugyan össze, de Michael beleszalad egy az úton álló járműbe és fejre áll. Nos, nem értek sokat a KRESZ-hez, de úgy vélem, Amerikában jobb-kéz szabály van és Michael jött rossz oldalról, neki kellett volna megállnia és a szabályosan érkező párost szabályosan elengednie. Ha ezt teszi és nem erőlködik annyira, nem rohan bele a parkoló gépkocsiba és nem borul meg.
Szóval, vannak kétségeim, a baleset felelősével kapcsolatban, de lehet, hogy én tudom rosszul és a kaszkadőrszakértő által megkomponált karambol egyetlen vétkese Daniel. Tény, hogy a vágás közben látszik, hogy kissé átsodródik a szembe sávba, de Michael akkor sem fért volna el a parkoló kocsi mellett, ha történetesen Danielék autója kifelé kanyarodott volna. Michael-nek egyértelműen le kellett volna lassítania – megállni utána és megnézni a rossz helyen álló kocsit, hogy tud-e segíteni valakinek, aki esetleg a kocsiban van – és miután elmentek Danielék, kikerülhette volna az álló autót. És ezért fog végül a negatív hős annyit szopni: Egy rohadt csokifagyi!

Valamiért a férfi annyira hibásnak érzi magát, hogy friss jegyesét átcibálja a saját oldalára és még a kocsit is neki megfelelően állítja be, hogy később a helyszínelőknek azt mondhassa, nem ő vezetett. Mint később a kórházban levezeti az egészet Jenny-nek, inkább a nő ápolónői karrierjén essen csorba, mint Daniel igen gyümölcsöző bírói pályafutásának.

Csakhogy, May, közben elvetél és bár a gyermek elveszik, helyette a korábban emlegetett démon megszállja a nőt, olyannyira, hogy valamennyi befolyását beveti azért, hogy az időközben elhagyott Jenny életét pokollá tegye. Azután végre találkoznak, megtörténik a nagy felelősségre vonás és végre kiderül, hogy Jenny ártatlan. (Szerintem Daniel is, de mindegy...) Az egyetlen, aki ezt elhiszi, meg pont az, aki eddig a halálát kívánta. Furák a nők, na!

yts.am

Végül a két hölgy egyesíti erőit, mert Daniel egy karrierista mocsok, akinek túl jó megy sora, mióta, drága öltönyöket vásárol, amelyiknek van vagy ötven különböző árnyalata. A gazdag faszinak pusztulnia kell!
Ezt meséli el ez a remek kis alkotás.

50%

Különvélemény:

Valójában nem érzem helyénvalónak a magyar címfordítást, mert bár tényleg azt hittem, hogy a két nő majd jól csőbe húzza a férfi karaktert, nem ez történik. Gyakorlatilag saját magát buktatja le, mert egy idő után a rendőr nyomozó gyanakszik rá. Csőbe nem így húzol embert, hanem mikor végül elszólja magát, vagy valami hasonló...

Ha nincs jobb dolgod: C s ő b e  h ú z l a k h e j j 

Az tükrön túl - Looking Glass (2018)

Az tükrön túl - Looking Glass (2018)

Rendezte: Tim Hunter

Megtekintés: Ritka ügyetlen krimi, ami a hajnali műsorsávban biztosítja a kényelmes, pihentető alvást.

Tim Hunter (Másodszor javítom nagybetűre a nevét... vajon tudat alatti kivetítés?) régi motoros és bár igaz, hogy zömében televíziós produkciókat készített, azért 80 munka az 80 munka. És ennek ellenére is azt mondom, talán nem véletlen, hogy a hetven éves rendező hosszú ideje csak szűkített költségvetéssel dolgozik. Egyszerűen semmi nincs ebben a filmjében, ami miatt érdemes lenne rá időt áldozni. Vagy mégis: Egy újabb Nicolas Cage blama, ha nem kedveled és a feleségét alakító - egyébként szerintem kifejezetten irritálóan hideg kisugárzású színésznő - Robin Tunney egy táncjelenetben végre úgy tud mosolyogni és nevetni, hogy szimpatikus lett. A jelenet végéig. Sajnos, saját hülyeségem, de egyszerűen sosem tudtam megkedvelni. Most sem.
Szóval, nem nézek utána, de ha ez a film bárhol moziba került, akkor onnan nagyon gyorsan kivették. Mert ez a történet és megvalósítás, mind a száz percében, unalmas és vállalhatatlan. Ketten írták. Kegyeleti okokból a nevüket nem említem meg itt, mert az imdb és a stáblista megtette. De minek.

Először is, a történet feleslegesen túl van bonyolítva. Így is unalmas. Felesleges karakterek, misztifikálás, igyekeznek úgy tenni, mintha, oszt nem.

A trailer egyébként nagyon ügyes, mert rendesen olyan érzésem volt, mintha egy "Elhagyott szoba" klónt tisztelhetnék ebben a celluloid hulladékban. A trailer, ha nem figyelek a szövegre, csak a képekre, olyasmit ígért, hogy egy házaspár megvesz egy motelt, amiben rátalálnak néhány olyan ablakra, amelyen keresztül beláthatnak a szobákba és szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak, azután indul a buli.
A film kb. ugyanaz, mint a trailer, csak két perc helyett száz.

- A te hibád, hogy játszunk ebben a szarban! - Na, neked sem kellett könyörögni!

Ray (Nicolas Cage) és felesége, Maggie (Robin Tunney) új életet kezdene, korábbi életüktől távol, miután kislányukat tragikus körülmények között elvesztették. A nagy ötlet, hogy vesznek egy motelt, amelyet Ray, mint ezermester karban tart, Maggie pedig néha beenged néhány vendéget, két tabletta vagy alvás között. Az előző tulajdonos hirtelen és olcsón adott túl az egész létesítményen, azonban nem akarja, hogy hőseink elérjék a vásárlás után. A helyi rendőri erő (Marc Blucas) napról-napra tiszteletét teszi náluk és valamiért nagyon szeretné az előző tulajdonossal felvenni a kapcsolatot.
Közben néhány szexmunkás és szexmániás tölti estéit az olcsó szobákban és gerjesztenek unalmas párbeszédeket. Történik is egy gyilkosság, amelynek nem lesz Ray a tanúja, de lehetett volna. Mert miközben a szemeteket szortírozza és a medencét is beüzemelte, rátalál egy titkos folyosóra, amely egészen az egyik szobáig vezet egy kétoldalú tükörrel, amely kukkoló üzemmódot segít elő. Természetesen nem unalmas az élete, mert csupa szexuális központú ember veszi ki azt. És némelyik, mintha sejtene valamit. De ez a szál nem vezet később sehova, pedig még egy lebujba is elmegyünk, hogy azután valakinek elkenje Ray a száját. Tényleg olyan, mintha valami nagy titok lengene körbe mindent, de Ray azt mondja: - Többet ne gyere hozzánk szobát kivenni!
És ezzel ez a történetvonal kipukkadt.
A szomszédos boltos is olyan furcsán néz, hogy azt hinnéd, tud valamit. A közeli punk-ok is véres jeleket festenek a falra, disznót dobnak a medencébe, és itt ez a történet szál is kihal.
Végül egyetlen marad, ami meg annyira kiszámítható és unalmas, hogy azt hittem, jön egy csavar a végén.
Nem jött. Két perc bunyó egy motelszobában és over.
Adjon neked 30%-nál többet, aki akar.

Cage, ennyire kell a pénz?

A film Mafab adatlapja: Looking Glass (2017)

30%

Ha megnéznéd:
- A tükrön túl (2018)

Ha megnézted véletlenül - direkt nem fogod - írd meg nekem a véleményed!
Az, hogy "Egynek elment!" az jelen pillanatban kevés! Fejtsd ki, neked mi tetszett benne!

A helyi kemény csávók. Szerepük semmi... Egyrendes balhéba sem keverednek hőseinkkel.

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Rendezte: Dwight H. Little

A film Mafab adatlapja: Murder at 1600 (1997)

Megtekintés: Húsz éve került mozikba ez a thriller és évente újra tudom nézni. Ez annak is köszönhető, hogy remek karaktereket alakítanak jó színészek és a történet sem faék egyszerűségű.

Egy fiatal nőt, bizonyos Carla Town-t (Mary Moore) holtan találnak a Washingtoni elnöki Fehér Házban. Mivel gyilkossági ügyről van szó, bizonyos protokoll-helyzetek kikerülésével bevonnak a nyomozásba egy városi rendőrhadnagyot, Regis-t (Wesley Snipes) is, majd a nyakára szabadítanak gátló/segítő tényezőnek egy ügynököt (Diane Lane), akinek kezdetben nem az a fő feladata, hogy sikeres legyen az együttműködésük (sokkal inkább Regis féken tartása), azonban hamar összecsiszolódnak, amikor rádöbbennek, hogy a szövevényes gyilkossági ügy valószínűleg egy politikai összeesküvés apró szelete, amely komoly kihatással lehet az ország politikai életére, kezdve azzal, hogy az aktuális elnököt (Ronny Cox) lemondatnák bizonyos befolyásos, elitista körök.

A film elkészülésének idején nagyon ment Snipes szekere és szívesen vállalt be tökös figurákat. Regis nyomozó története pedig egyértelműen összerímel egy korábbi alakításával, amelyet Michael Crichton regényének filmváltozatában játszott el, az 1993-as Gyilkos napban - Raising Sun, amelyben szintén egy nő meggyilkolása volt egy összeesküvés katalizátora, szintén egy zárt környezetben, csak ott az amerikai kultúra ütközött a japán szemlélettel. Meglepődtem, hogy a forgatókönyvírói kreditben nincs átfedés a két történet között. Aztán még ott van a Clint Eastwood féle "Államérdek" - Absolute Power (1997), amely szintén egy hasonló, az elnököt érintő gyilkossági ügyről szól.

A film tipikus nyomozós akciófilmes kliséket követve épül fel.
Az első percekben, a történettől szinte független akciójelenetben ismerhetjük meg Regis karakterét, aki egyedül intézi el az öngyilkos hajlamú aktakukacot (Charles Rocket) egy forgalmas útszakaszon, mielőtt az orvlövészek tennék el láb alól az egyébként egyértelműen idegileg összeroppant férfit. (Szomorú, hogy a színész végül 2005-ben valóban önkezével vetett véget az életének. Elvágta a saját torkát! - A nyomozás során idegenkezűségre utaló jeleket nem találtak, így további nyomozást nem folytattak halálának ügyében.)
A film kezdése persze jó apropóját adja annak, hogy megismerjük a társát (Dennis Miller), aki a humoros beszólásokért felelős a filmben, hogy a drámaiságot kicsit ellensúlyozzák. Miller tipikusan az a színész, aki a főszereplő mellé kerülhet segítőnek, komikus karakternek, aki néha feláldozható is.

A kötelező körök után Regis megjelenik a gyilkosság helyszínén, ahol persze a Fehér Ház fontosabb karaktereit ismerjük meg és egymáshoz való viszonyukra is kapunk pici rálátást. A történetben itt már elkezdődik a titokzatoskodás és a figurák befeketítése, hogy legyenek gyanús alakok, akik terveinek miben létéről találgathat a néző.
Regis és Nina Chance (Diane Lane) ügynök között kezdetben feszült a kapcsolat - melyik hasonló krimiben nem az - főleg, mert az egyik karakter egy laza fekete férfi a másik pedig ennek ellentéteként egy karót nyelt, fehér nő.
Az persze hamar kiderül, hogy Nina annak ellenére, hogy egy savanyú picsának (Bocsánat, de tényleg kicsit ebbe az irányba terelik a néző véleményét a nő stílusával.) tűnik, bőven nem az. A szabályok betartása csupán a sportolói múltjának folyománya lehet, hiszen egykori olimpikonként megszokta, hogy van a feje felett valaki aki irányíthatja és engedelmesen kell törtetnie a céljaiért. Regis logikusan érvel, lassan bogozza ki a szövevényes kapcsolati rendszert a meggyilkolt nő körül és közben Nina rádöbben, hogy bár kerülendő lenne az esetleg kirobbanásra váró botrány, lelkiismerete azt mondja, ahelyett, hogy pusztán megfigyeli és akadályozza Regis-t, inkább teljes mellszélességgel álljon ki mellette, akkor is, ha ez visszaüthet rájuk, hiszen ezzel az életük és karrierjük is veszélybe kerül.

Alan Alda, Wesley Snipes

Közben jobban megismerjük Regis-t is, aki lehet, hogy egy kőkemény nyomozó, ennek ellenére mégis magánéleti válságban van, egy hajszálnyira attól, hogy kilakoltassák. Visszatérő poén, hogy a nyomozás közben igyekszik valakit találni, akinek lehet befolyása a lakásának lebontását szorgalmazó cég bizottságánál, hiszen mind a szomszédok macerálják, mint "fontos embert", mind pedig a hobbija - egy hatalmas történelmi tablóként funkcionáló terepasztal - akadályozza az egyszerű elköltözést.
Nináról sokkal kevesebbet tudunk meg, azonban az kiderül, hogy szenvedélyes nyomozó azon belül, hogy ügynök is és nem hajol meg a felettesei előtt sem, ha úgy érzi, valami nincs rendben az üggyel kapcsolatban, mivel rendkívül erős az igazságérzete. Felettese pedig (Daniel Benzali) tipikusan a gyanús figura, ám gyakorlott nézőt nem tudnak félrevezetni.

Fontos karakter még a Fehér Ház biztonsági főnöke, Jordan, akit Alan Alda, Woody Allen egyik kedvenc színésze alakít. Látszólag a férfi mindent megtesz azért, hogy hamar pontot tegyenek a nyomozás végére és lecsukják a gyilkost, mert az ügy egyértelműen rossz fényt vet az elnökségre és környezetére.

A nyomozás csak elsőre tűnik bonyolultnak, pont, mint a Gyilkos napban. Lassan összeáll a kép az elejtett megjegyzésekből és a főszereplők összerakják a puzzle darabokat.
Végül a film több ponton hepienddel zárul. Milyen szerencse, hogy az elnök rendelkezik kellő befolyással a ház lebontásának meggátolásában.
Szerethető akció-krimi-thriller, amelyben még Snipes sem az a legyőzhetetlen akcióhős, mint sok másik filmjében. Itt még rendesen megküzd egyik éjszakai támadójával, harcművészeti tudását nem előtérbe tolva. (Máskor szarrá ver mindenkit.)

Kap egy feszült jelenetet az ügynöknő, valamit a humorforrás kolléga, hogy egyenletesen ki legyenek használva a színészek.
Nem hibátlan mozi, sokadik megtekintés után azért találni benne kisebb dramaturgiai bakikat. (Pl. Az elején Regis ártalmatlanná teszi Jeffrey-t, de a többi rendőr, mikor odaérnek, miközben Regis lelép, csak állnak a fekvő férfi felett és ráfogják a fegyvereiket. A valóságban egy pillanat alatt megbilincselik és viszik is. Pl. Regis-t meglepi a házába betörő férfi, amikor hátulról rátámad. A pasas ennél fogva simán kinyírhatta volna a nyomozót és vége a filmnek, ehelyett kergetőznek egy sort.)

Dennis Miller, Wesley Snipes

Remek nyomozós film, kliséi ellenére. Amikor kijött, már akkor sem volt teljesen friss, de a kilencvenes években sok tucat hasonló mozi készült, ezért megvolt a helye közöttük. Az akciójelenetek finomításra szorultak volna.
A zenéje (Christopher Young) hangulatos, ahol kell, jól hozza a feszültséget.
Ha van rá időd, hallgass bele:

65%

Töfi:
- Bruce Willis volt eredetileg kiszemelve Regis szerepére, de a színész kilépett.
- Vicces, de a trailerben Regis egy helikopterrel érkezik a Fehér Házhoz, azonban a filmben ezt a részt újravágták, mivel helyi nyomozóként tök felesleges volt ez a belépő.
- A film Margaret Truman regényciklusának egyik kötetét vette alapul. Truman könyvei mind fontos helyszíneken történt gyilkosságokat meséltek el. Mindegyik címe "Gyilkosság a..." valahol. Margaret Truman egyébként egy korábbi elnök, Harry S. Truman lánya!

Suburra - Suburra (2015)

Suburra - Suburra (2015)

Rendezte: Stefano Sollima

A film Mafab adatlapja: Suburra (2015)

Megtekintés: Szerintem ez volt az egyik legjobb film 2015-ben. Pofám leszakad, hogy csak most néztem meg.

A befejezés egyfajta hepiendként felfogható és rendesen érzetem egy mini katarzist. Stefano Sollima nevére sokkal jobban fogok figyelni. Még akkor is remek film a "Suburra", ha néha már-már népmesei elemeket mutat, mint a fő karakterek által levezényelt sikeres bosszú hadjáratok.

Sollima már 2012-ben letett egy olyan bűnfilm drámát az asztalra, aminek megtekintése után szétnyalogattam a tíz ujjamat. Az "A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék (2012)" kőkemény zsánerfilm volt és a legjobb francia és amerikai bűnfilmek hagyományait követve mutatta be több szálon, ahogyan néhány rendőr, akik munkájuk folytán a közember gyűlöl (Készenléti zsaruk voltak) de azért nekik is van emberi oldaluk és mindennapi megoldásra váró problémáik. Már azt a mozit is két éves csúszással tekintettem meg, 2014-ben és már azt is jóval magasabb ponttal mertem jutalmazni, mint amit az imdb rásózott. Ez a film pedig még jobban tetszett.
A fényképezés és a vágás pazar és gyönyörű, pedig nem állíthatom, hogy kísérletező jellegű lenne, vagy hatásvadász. Egyszerűen csak mindig jó helyen van a kamera és a megfelelő szögből mutatja, amit látnom kell, hol a háttérre fókuszálva, hol a színészek arcjátékára. A színvilág hangulatos, érzelmes. A színészi játék tökéletes. A film zenéje (Pasquale Catalano) meg simán szintén 2015 Top10-es darab, a borongós hangulatú, főleg szintetizátort használó halk klimpírozással és Anthony Gonzalez M83 elnevezésű, 2001-ben alakult szinti-pop és egyéb stílusjegyek felvonultató formációjával megtámogatva.
A színészek méltatásába nem mennék bele mélyen, mivel az olasz kortárs színészekkel és neveikkel eléggé hadilábon állok, viszont a megkenhető politikus Malgradi szerepében remekelő Pierfrancesco Favino fizimiskája az A.C.A.B. vásznát is erősítette.
Ha van mozi, amihez hasonlíthat a "Suburra", akkor az pl. Michael Mann "Szemtől szembe - Heat (1995)" című akció-drámája vagy Gérard Depardieu számomra utolsó értékelhető mozija - nem láttam persze mindent azóta - a "36 - 36 (2004)"

Míg a 2012 dráma a rendőrök életébe engedett egyoldalú bepillantást és azért voltak benne szimpatikusabb karakterek is, a "Suburra" fontosabb szereplői a politikai hadszíntérből és a bűnözői társadalomból kerülnek ki, és keresve sem lehet közöttük pozitív figurát találni, csak talán kevésbé antipatikusat. A forgatókönyv pedig, talán egyetlen hibájaként, kissé idealizálja ezt a néhány karaktert és a többiek fölé emeli, ami egy ilyen filmnél nem hagy keserű szájízt bennünk, de azért azt pontosan tudjuk, hogy a valóságban nem ez történne és pont ezért említettem a "népmesei" elemeket.

A történet nagy vonalakban:
A közepesen befolyásos politikus félrelép egy hotelben és közben sikeresen asszisztál egy fiatalkorú kurva túladagolásához. Ostoba módon a másik kurvára bízza a holttest éltüntetését, ami elindít egy dominó sort. A lányt eltüntető kisstílű strici azonnal zsarolni kezd. A politikus megbíz valakit a zaklatás leállításával. A zaklatót rövid úton megölik, de persze az egyik legbefolyásosabb bűnszervezet kis kedvencéről és családtagjáról van szó. A cigány maffiózó fejeket akar látni és mire észbe kapunk, mindenki veszélyben van, mindenkit megakarnak ölni. A film, ha figyelünk, nem bonyolúlt, végig követhető. Bizonyos tekintetben - értem a politikai szálat - reflektál akár ránk is: Rég láttam ennyire irritáló politikai figurát, mint Malgradi, aki csak egy nővel szemben tud kemény lenni, egyébként egy beszari féreg, aki ott halmozza az élvezetet, ahol senki nem látja és szinte mindenét alárendeli a hatalmának megerősítésére, megtartására.
A kemény bűnözőknek mind van gyengéje, ami nem biztos, hogy jó ómen, legyen az ilyen vagy olyan házi kedvenc, mert amit megtanultunk a filmből, hogy bizony ezek a kedvencek visszamarnak, ha van esélyük rá.
Szereplőink sorsa mind azért teljesedik be sötét módon, mert elvakítja őket önön hatalmuk és azt gondolják, felette állnak akár istennek is. Aztán kilépsz egy sötét folyosóra és valaki pisztollyal vár rád a homályba burkolózva.
Egyedül a vallási szál kibontása volt számomra felesleges és hiányos, ám jobb is így, mert a játékidő így még épp belefért a kibírható alig több, mint két órába. (Egyébként sem vagyok vallásos.)

Csak kívánni tudom, hogy a mi politikai elitünket hasonló módon öntsék majd ki az ablakon, mint ahogyan a film végén a szakadó eső mossa tisztára a város, elmosva mindazt a mocskot, amit korábban lassan kinevelt az éjszakába.
A gyenge emberek pedig erőt vesznek magukon és pontot tesznek a végére.

90%

Ha megnéznéd:
- Suburra (2015)

Porcelánhold - China Moon (1994)

Porcelánhold - China Moon (1994)

Rendezte: John Bailey

A film Mafab adatlapja: China Moon (1994)

Megtekintés: Csodálkozom, hogy nem zavartam le ezt a filmet korábban. Na, nem mintha katartikus élmény lett volna.

Kedvelem Ed Harris munkásságát. Madeleine Stowe-val nincs komolyabb gondom. Benicio Del Toro-t meg egy zseninek tartom. Ennek ellenére, ezt a filmjüket korábban nem láttam, csupán a címe volt eddig ismerős. Az alapján azt hittem, holmi társadalmi dráma, pedig egy nem túl fifikás bűnügyi thriller.

Ed Harris két Stephen King film forgatása között (Hasznos holmik / főszerep, Végítélet / nagyon kis mellékszerep) állt kamera elé, hogy a Roy Carlson forgatókönyve alapján készült filmben eljátssza Kyle Bodin nyomozót, aki beleszeret a "titokzatos" nőbe, majd kirántják alóla a szőnyeget. Carlson nem vitte túlzásba az írást, hiszen ez a film volt a harmadik forgatókönyve és azóta nem emelte tollát mozis munkához. A rendező, Bailey is inkább operatőrként lett ismert és keresett név, mert rendezni négyszer volt eddig kedve, és látva a végeredmény, amelyben van némi tévéfilmes íz is, meg néhány ritmustalanság, pl. a befejezés hirtelen összecsapottsága, nem hiányolom a direktori munkákat tőle. A "Porcelánhold" pusztán egy erősen közepes krimi, amelyet az húzott ki az erős középszerből - igaz, fulladozik - hogy a főszerepekre sikerült akkori sztárokat és egy még tejfeles képű Del Toro-t megnyernie. Nem ez az első olyan krimi-thriller, amiben ismert és markáns színész - általában pont azok, akik akkor vannak sikereik csúcsán és még tehetségesek is - egy szövevényes bonyodalomba keverednek, amiből igyekeznek kimászni, mert sokszor a karrierjük, rosszabb esetben az életük a tét. A teljesség igénye nélkül, hirtelen két film jutott eszembe, erősen hasonló témában, amiket ajánlok is megtekintésre: "Időzavarban - Out of Time (2003) Denzel Washingtonnal, amelynek a címe is beszédes, vagy "Az ideális gyanúsított - Under Suspicion (1991)", Liam Neeson-nel. Mindkettőt csak ajánlani tudom, mert ehhez a filmhez képest, tényleg jobban kufárkodnak a feszültség és információk rétegeivel.

Madeleine Stowe, ha valaha is mondhatunk olyat, hogy karrierje fent volt az égben, akkor az a kilencvenes évek, amikor "Az utolsó mohikán - The Last of the Mohicans (1992)" miatt sokan megismerték a színésznőt. A kilencvenes években egyre kevesebb főszerepet kapott, magam pedig nem nagyon emlékszem, hogy találkoztam volna vele az elmúlt kb. tíz évben, megfelelő produkcióban*.
* - Amire érdemes lenne emlékeznem.

Benicio Del Toro A kilencvenes években kezdett ismertségre szert tenni, ma meg már sörreklámokból mosolyog ránk. Annak idején főleg epizód szerepekben láthattuk, néha fontosabban, máskor mellékesben. Viszonylag ritkán kapott abszolút főszerepet, inkább amolyan második, harmadik ember szokott lenni a stáblistán. Ha a független, korai filmjeit nem számolom bele - mivel nem ismerem mindet - akkor talán az első, és egyértelműen Del Toro film a Che Guevara életét bemutató, két részes életrajzi dráma, a 2008-ban készült, "Che - Az argentin - Che: Part One" és a "Che - A gerilla - Che: Part Two" volt. Hogy mégis sokan ismerjük ma a nevét, és még kedveljük is, az annak köszönhető, hogy a nem túl fontos szerepeiből is képes volt néha kihozni a maximumot, a jól eltalált gesztusainak köszönhetően. Ebben a filmben és van két jelenete, ami előre vetíti a tehetséges Del Toro-t: Az egyikben kimegy a parkolóba a tárcájáért, de közben még áttáncol a táncparketten, a másik jelentben meg, ahogy ujjal belekavar a limonádéjába. Így csak egy nagy színész tud belekavarni az italba...

Ed Harris pedig azt hiszem "A mélység titkával - The Abyss (1989) lett nagy kedvencem, amit "A szikla - The Rock (1996) című filmben nyújtott katonai alakításával erősen elmélyített. Fájdalom, hogy ahogyan öregszik, egyre kevesebb nívós szerepben találkozom vele. Sokszor azok is negatív feladatok, bár, fizimiskája alapján mindig is volt egy jó karakterszínész és nem egy szívtipró bájgúnár.

Akit még érdemes kiemelnem, az a Rachel Munro (Madeleine Stowe) férjét alakító Charles Dance, aki a kilencvenes évben az általam látott filmekben ritkán hozott - Az utolsó akcióhős, Az aranygyermek, Ali G - pozitív karaktert. Talán nem is ugrik be gondolkodás nélkül más, mint a "Végső megoldás a halál - Alien3 (1992)" sittes orvosa, Clemens, de ha beleszámítjuk, hogy nagyjából orvosi műhiba miatt vezekelt a Ripley által "meglátogatott" börtönbolygón, akkor az sem pozitív karakter. Másodvirágzását meg a Trónok harca sorozatnak köszönheti, ahol ismételten egy negatív figurát hozott.

A történet röviden, mert úgy is ismered már, hiszen mint írtam, pár évente készül egy ebben a témában, annyi, hogy a nyomozó, Kyle, megpillantja élete vagy épp álmai nőjét. Egy csapásra vagy szempillantás alatt beleszeret. A nő persze először titokzatos, mert az plusz játékidő. Majd összejönnek. Majd kiderül, hogy rossz a sorrend, mert előbb nem ártott volna tudni, hogy a nő férjnél van. Majd a férjről kiderül, hogy csapnivaló, több értelemben is. Aztán persze a nő rágni kezdi a nyomozónk fülét, nem pusztán szexuális célzattal, hogy bizony mennyivel jobb lenne, ha a férj nem néha, hanem állandóra lenne néhai.
Van, hogy főszereplőnk maga kezdeményezi a kényes szitut, hogy elteszi az egyenlet kellemetlen részét láb alól, van, hogy csak sodródik az árral és igyekszik kárt menteni. Kyle mivel történetesen gyilkossági nyomozó és azon belül meg felső polc kategóriás, pillanatok alatt összerántja a tökéletes tervet az időközben elhunyt férj eltüntetésére.
Aztán aggasztó jelek kezdenek szaporodni, hogy esetleg nem véletlen balesetről van szó, amit elsikálnak a szerető és exnej, hanem valami összeesküvés, amelynek persze, hogy az a szenvedő alanya, aki az egész szarból a nehezét magára vállalta. Köszi, baby!

Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy lehetőleg a főszereplőnk élete nem menjen visszavonhatatlanul gallyra. Vagy tönkre. Ez általában a probléma nagyságától függ.

Különvélemény:
- Megfigyelted, hogy a legtöbb hasonló témájú filmben pont egy nyomozót vagy hasonló munkát végző férfit hálóznak be? (Pl. Elemi ösztönben is zsaru volt... Az Időzavarban rendőr, az Ideális gyanúsítottban magánnyomozó.
Vajon miért jár együtt sokszor a hasonló dramaturgiájú történet ezzel a foglalkozással?
Gondolom, mert egy nyomozónak viszonylag nagyobb tere van a szálak kibogozásához, mint egy péknek, mondjuk...

Töfi:
- Tök véletlen, hogy ebben a filmben és talán a legnagyobb sikerének minősülő Az utolsó mohikánban is Munro-nak hívják Stowe-t.
- A film porosságához az is hozzáadódott, hogy eredetileg már 1990-ben elkezdték forgatni, de mivel az eredeti gyártó cég 1991-ben csődöt jelentett, így további forgalmazási idő telt el, míg végül 1994-ben bemutatták a filmet.
- A filmben látható csónakot, amit Ed Harris használ, Del Toro édesapja készítette a forgatás előtt pár héttel.

50%

Ha megnéznéd:
- Porcelánhold (1994)
- Időzavarban (2003)
- Az ideális gyanúsított (1991)