Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)
Rendezte: Kenneth Branagh
A film Mafab adatlapja: Death on the Nile (2022)
Bevallom, a "Halál a Níluson" szinte embert próbáló feladat volt számomra. Már a megtekintése. Elalvás nélkül. Értem ez alatt, hogy nem tudom, élettanilag léptem következő szintre, vagy a tavaszi fáradtság elnevezésű letargia és depresszió palást borult a vállamra, azonban mostanában egyrészt nagyon nehezen kezdek bele egy új film megtekintésébe, másrészt, amikbe belekezdem, rendre bele is alszom és ébredés után bizony nem mindig van kedvem visszatérni a már megkezdett történetbe, mintha elalvásom a film hibája lenne, nem a szervezetemé. Szóval itt azt hiszem egyszerre sikerült letudnom az első órában kifejezetten turisztikai tablóra hajazó mozit, amely sokkal inkább emlékeztetett egy "Miért utazz el Egyiptomba" National Geographic dokura, mint Anglia első számú krimi írójának aktuális feldolgozására. Igen, szerintem Anglia első számú krimi írója nem férfi, hanem nő. Agatha Christie. És lehet, hogy ismertségben Miss Marple és Hercule Poirot egy pöttyet alul marad sherlock Holmes-szal szemben, én mindezek ellenére is Christie-t tartom a Number One-nak és nem Sir Arthur Conan Doyle-t.
Ez ízlésbeli kérdés, amin kár vitázni. Én sem fogok. Ráadásul, a regény, ami miatt ezt gondolom, sem az idős hölgyet, sem a belga magánnyomozót nem tartalmazza a szereplői között, hiszen a "Tíz kicsi néger" című kamarathrillerben egyikük sem jelenik meg. Mégis, talán mert kellő időben olvastam a könyvet, a mai napig úgy érzem, hogy ez a mű a krimi és rejtélyes bűnügyi irodalom csúcsa. Ha nem hiszed, olvasd el. Lehet, hogy nyelvezete és szerkezete miatt, te, a modern világ szülöttje nem fogod annyira értékelni, mint én, ám bízom benne, hogy még te is elismered, hogy a regény megírásához egy zseni gondolkodásmódja szükséges. Rám olyan hatással volt, hogy a mai napig szívesen kezdek neki minden olyan filmnek vagy sorozatnak, amelyik alapjául az 1939-ben megjelent regény szolgált. A belga nyomozó múltjából megismerhető részleteket mind a filmhez találták ki, mivel az írónő a figurának nem írt ilyen részletes életrajzot.
A "Halál a Níluson" szerintem már kategóriákkal alatta marad a magasztalt műnek, mégis érdemes megnézni a moziban, több okból is.
Branagh remek rendező, akinek látásmódja és perfekcionizmusa visszaköszön a vászonról, hiszen a mai, CGI uralta filmes világban - igen ez a film is egészen biztos nagy mértékben épült a számítógép generálta látványra, ami a helyszíneket illeti - ez a film kicsit visszahozza a régi Hollywoodi iskola stílusát és fényét. Kényelmes tempóban mutatja be a szereplőket - és még így is úgy érzem, néhányukkal nem foglalkozik eleget a forgatókönyv - kellő részletességgel kalauzol el minket az angol arisztokrácia világába. A regény két évvel a "Tíz kicsi néger" előtt jelent meg és az írónő a legjobb idegenben játszódó művének tartja.
A rövid összefoglaló szerint Simon Doyle (Armia Hammer) és kedvese Jacqueline (Emma Mackey) útját keresztezi a Jacqueline korábbi barátnője, a tehetős Linnet Ridgeway (Gal Gadot) aki rövid úton le is csap Simonra és sikeresen elszereti a barátnője elől. Hogy ez csak azért sikerül neki, mert ez képezi a történet egyik fontos elemét, az más kérdés, de elég az hozzá, hogy míg Linnet és Simon fényűző életét igyekszik élni Egyiptomban, körülvéve magukat olyan családtagokkal és ismerősökkel, akik nem feltétlenül örülnek a párocska közelgő esküvőjének, rendre megjelenik Jacqueline is a közelükben, hogy Linnet és Simon ne felejtsék el, honnan indultak.
Miközben a trió és holdudvara egy se veled, se nélküled trippen vesz részt, hozzájuk csapódik Hercule Poirot (Kenneth Branagh) is, a belga magándetektív, akinek híre és a társaság egyik tagjának, az első részből megismert Bouc-nak (Tom Bateman) hathatós közbenjárása után első sorból figyelheti a tragédia kibontakozását, amely végül egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Többet nem is árulnék el, csak néhány apróságot megjegyeznék.
Nem nagyon értettem, hogy a bajusz, amely ikonikus védjegye lett a nyomozónak, miért ilyen háttér-történetet kapott. Illetve drámaiság szempontjából teljesen oké, csak a megvalósítás sántít számomra. Poirot kedvese találja ki, hogy a harctéren szerzett szörnyű arcsérülésének elfedésére tökéletes lenne a bajusz. Ez rendben is lenne, de akinek van durva vágásból szerzett sérülése, az pontosan tudja, hogy a sérült területen mennyire nem szabályosan fog a szőrzet kinőni. Arról nem beszélve, hogy a filmben látható sérülés durvább része nem is maga a száj felső részének felhasadása, hanem Poirot jobb arcának elroncsolódott szövetei, amelyeknek később azonban semmilyen nyomát nem lehet felfedezni a karakteren. Szerintem ez kb. olyan hiba, mint amikor a "Kés alatt" sorozat arról akart meggyőzni az első évad befejezésében, hogy már áll ott a plasztikai sebészet, hogy egy férfi arcára gyakorlatilag ráoperáljanak egy teljesen másik férfi arcát, aki egy létező személy. Hát, elnézve a sok elrontott színésznő és színész operáción átesett arcát figyelve még bőven nem tartunk itt.
A másik, hogy értem én, hogy a krimi rejtélye miatt viszonylag sok karaktert kellett mozgatni a szereplők között és a gyanúsítottak listáját növelendő szükséges volt rájuk építeni néhány negatív múltbéli eseményt, azonban valahogy idegennek és erőltetettnek tűnik számomra, ahogyan ezeket az embereket az író sikeresen egyben tartja az események sodrásában. Ebből a szempontból sokkal logikusabb volt a "Gyilkosság az Orient Expresszen", hiszen ott a cselekmény jellege adta a karakterek egyidejű megjelenését a helyszínen. Itt viszont bennem volt az az érzés, hogy csak azért vannak ennyien, hogy legyenek páran, akikre majd lehet mutogatni. Ennek ellenére a megfejtés meg viszonylag profán is lesz.
Mondjuk az is érdekelt volna, hogy a hajó személyzetének ide-oda pakolása hogyan is működött a helyszínen, mert onnan, ahonnan én néztem - az ágyból - olyan volt, mintha minden éjszakára kivitték volna őket a partra, hogy ne legyenek a gazdagék útjában, és reggel, mikor haladtak tovább, visszatértek volna. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ha belegondolok, hogy helyileg hol is járunk, szerintem logisztikai öngól ilyen lépésekre egyetlen pennyt is fecsérelni, hiszen, a sivatag közepén, megfelelő szállásra vinni a népeket, majd reggel vissza, hogy korán elindulhassanak, totális idő és pénzpazarlás. Vagy abban az időben tényleg tele volt hotelekkel vagy minimális kényelemmel felszerelt barakkokkal a Nílus partja, hogy egy ilyen utazást így le lehessen vezényelni?
Még nagyon zavart, amikor a hajón megjelenik Jacqueline a korábbi események fényében és annyival letudjuk ott tartózkodását, hogy "elővételben vette meg a jegyet". Tényleg? Ezért nem tudom én, a milliomos, aki kvázi megvette a hatalmas hajót, kitenni a hölgyet a partra, hogy ne kelljen a fancsali képét néznem, amiért elvettem a jövendőbeliét? Ezt ki hiszi el? Ma a kis provokátort úgy basznák ki a fedélzetről, hogy a lába nem érné a földet, mindegy, hogy a jegyét mikor vette meg.
 |
| A pillanat, amikor Armie Hammer-ről kiderült, hogy ő a következő Ted bundy. |
De ezeken felül kell emelkednem, ha elfogadom a cselekményt. Azonban pont az ilyen, engem picit zavaró megoldások miatt érzem kicsit modorosnak, kimódoltnak a krimi alapját. Persze ettől függetlenül van pozitívum is.
Az előző részhez mérve a második rész kicsit "véresebb", ha lehet ilyet mondani egy visszafogott erőszakossággal dolgozó mozi esetében és mintha a híres nevekből is picit kevesebb akadt volna számomra, az első résszel szemben.
Érdekesség, hogy Bouc karaktere nem szerepelt a könyvben, csak technikai okból írták át a figurát, hogy Poirot mellett legyen még valaki, aki összekapcsolja a filmeket. a többi szereplőnél is történtek átalakítások, változtatások vagy kihagyások. A film 2019 óta hánykolódott a stúdiónál, mert előbb a Covid járvány, utána pedig az Armie Hammer körüli botrány hátráltatta a bemutatót.
A film operatőri munkájában törekedtek a szimmetriára, amely Poirot karakterének is fontos igénye, kényszeres viselkedése.
Youtube videóm a filmről. Természetesen nem olyan részletes, mint amit összehordtam írásban.
65%
