A nyoma vesztett - Last Seen Alive (2022)

 A nyoma vesztett - Last Seen Alive (2022)

Rendezte: Brian Goodman

A film Mafab adatlapja: Last Seen Alive (2022)

Megtekintés: Ezt a filmet nem láttam jönni. Ettől függetlenül adtam neki egy esélyt, hiszen Gerard Butler azért egyelőre nem B listás.

Azután kiderült, hogy valóban lehet Butler A-listás színész úgy is, hogy becsúszott közben ez a B mozi. És nincs ezzel semmi baj, csak éppen a puszta másfél órás szórakoztatáson kívül nem is nagyon jó másra.

Nem tudom, van-e neve annak az alműfajnak, amikor a főszereplő környezetéből hirtelen eltűnik valaki, akinek rejtélyes eltűnésének a kinyomozása lesz a cselekmény a továbbiakban, de ez az a szubzsáner. Vannak remek és kevésbé jó filmek ebben a témában és "A nyoma vesztett" inkább az utóbbi tábort erősíti. Nem tudom, melyik lehet az első ilyen mozi, ami erről szól és, hogy pontosan milyen témák férnek bele, de maradjunk akkor azon a cselekményvázon belül, hogy az eltűnés többé-kevésbé rejtély és az eltűnt személyt kell felkutatni, legyen akár szimplán egy túszdráma, zsarolás vagy földönkívüli szituáció. Úgy veszem, hogy az összes ilyen film alapja Hitchcock "Londoni randevúja" (The Lady Vanished (1938)). Ezt a mozit akkor is érdemes megnézned, ha nem szereted a régi filmeket, mert Hitchcock, európai rendezőként, sokkal figyelmesebb a történetmesélésben, mint az amerikai direktorok és forgatókönyvírók. Mire gondolok? Arra, hogy azon kívül, hogy a cselekmény nagyon ügyesen van felépítve, mellette eleget foglalkozunk a mellékszereplőkkel is, ahhoz, hogy aikor szükséges, tudjunk nekik szurkolni. A film lényegében egy kémfilm, melynek középpontjában egy vonatutazás áll, ami alatt egy fiatal amerikai lány friss ismerőse, egy idős hölgy, egyik percről a másikra nyomtalanul eltűnik, miközben a vonat nem állt meg. A fiatal nő pedig kiegészülve egy kotnyeles zenetörténésszel igyekszik előkeríteni az idős hölgyet, bár, kezdetben minden jel arra mutat, hogy a fpőszereplőmőnk lehet, hogy csak képzelte a találkozást.

Szerintem, ebből építkezik fel nagyjából az összes hasonló alapú mozi, legyen bár sci-fi, amelyben valami kísérlet a ludas az eltűnésekben, (Felejtés - The Forgotten (2004)) vagy egy bűnszervezet igyekszik pénz zsarolni (A félelem országútján - Breakdown (1997)) vagy egy pszichopata gyilkos rabolja el a szívünk hölgyét, esetleg a gyerekünket (Nyom nélkül - The Vanishing (1993), Fogságban - Prisoners (2013) és a többi. Szegről végről ide erőszakolhatnám az "Elrabolvát" (Taken (2008)) vagy akár Schwarzenegger "Kommandóját" (Commando (1985)) de ezeknél a műveknél nincs vagy szinte nincs rejtély, csak a hős útja, amíg visszaszerzi azt, akit elraboltak tőle, míg a jelen tárgyalt film az akció mellett némi rejtélyt is megenged magának, ám valójában valahol az arany középúton halad. És teszi mindezt nagyon kiszámíthatóan és egyenletes tempóban, néha nem is túl logikusan. Marc Frydman forgatókönyve klisés és bár a táma korábban elég izgalmas volt a felsorolt filmekhez, itt alig tartja fenn az érdeklődést, hiába igyekszik néhány flashback-kel és egy időben korábban mutatott jelenettel fenntartani az érdeklődést. A mellékszereplőkről alig tudunk meg valamit, a szülők karaktere eszméletlenül ostoba, a férjet pedig olyan módon támogatja a helyi seriff, ami csak akciófilmekben lehetséges. Nem derül ki, hogy Butler karaktere pontosan milyen múlttal rendelkezik, de, olyan pontosan halad előre a felkutatásban és annyira szerencsés, hogy nagyon izgulni sem tudtm érte. Valahogy az egész mozi olyan átlagosan tévéfilmes. Erre mondod azt, hogy egynek jó. Butler persze most is jó, de a többiek közepesnek érződnek és a forgatókönyv azt sem nagyon részletezi, hogy a barátnője miért is olyan, amilyen, így csak tippelhetsz, hogy talán a depresszióját valamilyen született álapot, pl. borderline befolyásolja.

A film majdnem lehetne egy remek akciófilm is, ha csak picit több a pénz és akció, így azonban, épp, csak nem érzed a végén kidobott időnek a megtekintését. Talán nem kellett volna két héten belül összecsapni és nem ártott volna több idő a kidolgozásra is.

Ja, azt nem is mondtam, miről szól! De szerintem, mostanra már te is tudod... Esetleg, a bejegyzésben megemlített filmek közül nézd meg bármelyiket, ez helyett.

45%

Kőkemény család - The Family Stone (2005)

 Kőkemény család - The Family Stone (2005)

Rendezte: Thomas Bezucha

A film Mafab adatlapja: The Family Stone (2005)

Megtekintés: A "Kökemény család" mindenképpen egy ajánlott karácsonyi mozi. Kezdetben azt gondolnád, hogy egy komédia, de Thomas Bezucha szeretne valamit elmesélni a történettel és ezért igyekszik ízlésesen lavírozni a humor és dráma között. Olyan tökéletesen sikerül ez a művelet, hogy a film ezért lett számomra többször nézős darab.

Valójában, ez az egyetlen olyan mozi, amiben kifejezetten tetszik Sarah Jessica Parker... játéka. A színésznőt nem azért nem kedvelem, mert Kim Catrall miatta nem volt hajlandó a Szex és New York rebootban szerepelni, bár, ez is egy lehetséges ok lenne. Ha választanom kellene, egyértelműen Catrall! Ám Parkert már akkor sem kedveltem, amikor először találkoztam vele. (Árral szemben - Stirking Distance (1993) Igen, tudom, hogy már feltűnt a Gumilábban (Footloose (1984)) és valójában az 1991-es L. A. - Az őrült város (L. A. Story) tette fel a térképre, de azt hiszem, amiket én láttam tőle akkor, ebben volt talán a legfontosabb szerepe. Mások szerint meg a Hókusz-pókuszban (Hocus pocus (1993)) mint Sarah boszorkány (Állítólag néha a forgatásokon is hozza a boszi attitűdöt).

Néhány filmben láttam persze utána is, de sosem kerestem a filmjeit, nem lettem követője. Ellenben a "Kőkemény család" valahogy elém került és kifejezetten tetszett. Talán, mert toronymagasan kiemelkedik a középszerű ünnepi mozik közül. Ez főleg annak köszönhető, hogy a film a rendező, Bezucha szerelemgyereke volt és a siker érdekében mindent megtett, hogy a filmben látható családról elhigyjük, hogy valódi. Ezt azzal érte el, hogy a forgatás előtt közel egy hónapra összezárta a színészeit egy házba, ahol megszokták és ráhangolódtak egymásra, hiszen a film fontos része, hogy a szereplők között meglegyen a kémia, amibe azután egyikük barátnője kívülállóként csöppen bele, hogy a nő, Meredith (Parker) élesen kilógjon a sorból.

A Stone család pedig nem nagyon könnyítik meg a nő dolgát, mert az anyuka, Sybil (Diane Keaton) és a legfiatalabb gyermek, a kezdetben kifejezetten irritáló Amy (Rachel McAdams) zsigerből elutasítják az erkező üzletasszonyt, mondván, hogy nem lesz soha képes beilleszkedni a családba és a legidősebb fiú, Everett (Dermot Mulroney) érezhetően nem is szerelmes belé igazán, pusztán valamiféle személyes dacból akarja elvenni, hogy így elszakadhasson végre az anyja köténye mellől. Meredith ráadásul nem elég, hogy karót nyelt és kissé tartózkodó, valójában egy sérülékeny nő, aki görcsösen küzd azért, hogy elfogadják és megszeressék, miközben, úgy nőhetett fel, hogy ez a megfelelési kényszer az élet minden területén meggátolta a kapcsolatok kialakításában. Amikor végül néhány kellemetlen közjáték után már-már elmenekülne a család nehéz természete elől, amin a leendő hitvese sem sokat tompít, utolsó ötletkét Meredith az ünnepre hívja a hugát, aamerika másik végéből, hogy belőle merítsen erőt, hiszen Julie (Claire Danes) mindenben szöges ellentéte: laza, kedves és azonnal képes elfogadtatni magát másokkal. 

A történet azonban lassan a dráma és a romkom határán kezd ügyesen egyensúlyozni és bár van benne egy karakter, akinek viselkedése számomra kissé hiteltelen, ha ettől eltekintek, kifejezetten kellemes a mozi és karaktereinek kapcsolati hálója. Pofátlan lennék, ha nem mondanám el, hogy ami kicsit zavar, az Everett viselkedése, mert elvileg ő viszi oda Meredith-et a farkasok elé, nem elég, hogy a támogatásáról sem biztosítja megfelelően, amikor Julie megérkezik, hát, hogy úgy mondja, egy nem túl szép gesztus tőle, hogy gyakorlatilag beleszeret a hugicába. De, ha alszom rá egyet, akkor elfogadom azért, mert valójában Everett nem szereti igazából Meredith-et és, hogy senkinek ne legyen az ünnepe teljesen elrontva, azért a család középső gyereke és egyben a középső fiú, (öt gyerek van, 2 lány, 3 fiú) Ben (Luke Wilson) valamiért azonnal megkedveli a kimért és karót nyelt Meredith-et és bár első körben nem éppen ügyesen közelít a lányhoz, lassan kiderül, hogy társaságában az egyébként merev üzletasszony, aki sehol sem érzi biztonságban magát és szinte képtelen megnyílni mások előtt, hirtelen megváltozik és az a laza csaj lesz, akit Julie természetéből fakadóan állandóan mutat.

A film az elfogadásról mesél és 2005-ben már ízlésesen foglalkozik a meleg szerelemmel (a család legfiatalabb fiú tagja, Thad (Tyrone Giordano) ugyanis homoszexuális és afroamerikai párjával érkezik az ünnepekre) kényesen ügyelve arra, hogy azoknak se legyen kellemetlen és tolakodó a páros kapcsolata, aki kifejezetten nem nyitott erre. A film legerősebb jelenete talán pont az, amikor Meredith, az egyik vacsora alkalmával igyekszik a meleg fiúval kapcsolatban néhány kényes kérdésre választ kapni, de mivel pont a kapcsolatok feltérképézésében és az önkifejezésben nem túl erős, félreértik, hogy végül a családfő, a máskülönben nyugodt és talán legtoleránsabb férj és apa, Kelly (Craig T. Nelson) fojta csúnyán a szót a nagyvárosi lányba. Azonban, ha jobban belegondolunk, a kérdés, amivel Meredith kissé felzaklatja a családot, teljesen jogos lehetne más körülmények között, pusztán félreértik, hiszen a két álláspont, a család, aki ebben él és Meredith, aki most csöppent csak ebbe, egyszerűen túl naiv és tájékozatlan. A film igyekszik a karakterek közötti beszélgetésekbe és gesztusokba csomagolni a humort, hogy ne erőltesse a profán viccelődést, bár, a reggelire előkészített étel sorsa azért miközben a két idősebb tesó épp kvázi megvív Meredith kezéért, kissé burleszk szerű és nem feltétlenül illik az összképbe, igaz, nem is zavaró és talán pont ez az a pillanat, amikor végül a felgyülemlett feszültés kissé oldódik a család és a nagyfiú által oda citált merev Meredith között.

A film lezárása egyszerre hepiend és kicsit drámai, de ezt inkább meghagyom a nézőknek. Ha tetszett pl. Az "Igazából szerelem" vagy kedveled az elgondolkodtató család ünnepekkel foglalkozó szerethető mozikat, ez a te filmed. És sokadik megtekintés után végre megértettem a címben rejlő kettősséget is, ami egyszere a család, másrészt pedig egy fontos apróság, amely jelképezi a generációk közötti erős kapcsolatot és szeretetet.

80%

Töfi: - A színészek tanárral tanulták meg a jelbeszéd alapjait, de a rendező koncepciója az volt, hogy nem baj, ha nem sajátítják el tökéletesen, mert állítólag felmérések szerint sok családban, ahol hallássérült is él, a többi családtag sem feltétlenül tanulja meg professzionális szinten a jelelést, hanem csak annyira, hogy azért elboldoguljanak egymással.

- Tyrone Giordano valóban halláskárosult.