Sorozat: Orvlövész - Shooter (2016-2018)

Orvlövész - Shooter (2016-2018)

Felelős: John Hlavin

Főszereplők: Ryan Phillippe, Shantel VanSanten, Omar Epps

Meglepetés vagy érdekesebb nevek: Josh Stewart, Tom Sizemore, Beverly DeAngelo, Desmond Harrington, Rhea Perlman, Nestor Serrano, Tony Plana, William Fichtner, Dee Wallace, Corin Nemec

A sorozat MAFAB adatlapja: Orvlövész (2016-2018)

Ajánló: Nem jellemző rám, hogy sorozatokat ajánlok, ami szerintem a lustaságomból ered. Oda kell figyelni rájuk és mégsem 100-200 percről van szó. Aztán az is előfordul, hogy a szinkronos soratok egy részét nem a képrenyőnek feszülve nézem meg, hanem leginkább evés közben, vagy háttérben hallgatom, fél füllel és néha bizony, epizódikus felépítésű krimi sorik esetében, simán be is alszom és nem mindig ragaszkodom hozzá, hogy ébredés után visszaugorja a kimaradt részekre. Ezért néha teleklyukak alakulnak ki bennem és nem érzem szükségét betömni ezeknek. Ez egyébként szerintem a legrosszabb sorozat darálási módszer.

Az Orvlövész azonban nem is volt hosszú a három évaddal, érdekelt is és mivel a rohadék stream gazdi baszott leszinkronálni, a felirat miatt kénytelen voiltam odafigyelni. Ezt sokkal nehezebben teszem meg 6-8 évadok mellett, mert hacsak nem tényleg nagyon erős munkáról van szó, simán elveszítem az érdeklődésem. A harmadik évad végére már éreztem is, hogy figyelmem lankad, ezért örültem, hogy nem húzták tovább és ezért Ryan Phillippe-től elnézést kérek. (De Ryan, azért nem te vagy a kedvencem, azt bevallom.)

Hölgyeim, semmi extra problémám nincs vele, egyszerűen nem érzem elég karizmatikusnak ahhoz, hogy miatta megnézzek egy hosszabb sorozatot. Ryan Phillippe a legenyhébben sem hiszem, hogy kiemelkedő színész lenne, mondom ezt minden sértés nélkül.

Az Orvlövész sorozat Stephen Hunter könyvsorozatából készült és már 2007-ben kapott egy mozifilmes feldolgozást a "Point of Impact" kötet, Antoine Fuqua rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével. Ajánlott darab és évente legalább egyszer újranézős akciófilm. Talán Fuqua egyik legjobban megrendezett filmje. Tudom, hogy nem ezzel ért a csúcsra, akkor is így gondolom. Mark Wahlbergnek meg annyira tetszett a regény, hogy producerként beszállt a sorozatba, csak a főszerepet hagyta meg kollégájának. 

Ha valahová sorolnom kellene a sorozatot, akkor leginkább Jack Reacher mellé tenném. Bob Lee Swegger talán nem olyan erősen maszkulin terminátor, mint Reacher, de pont úgy végigviszi a harcait, mint papírhős kollégája.

Az első évad erősen a "Point of Impact" kötetre épít, de néhány dolgot megváltoztat benne, a korábbi mozifilmhez képest. A könyveket nem ismerem, így ahhoz nincs viszonyítási alapom. A történet szerint Swagger egy veterán katona, aki leszerelt, feleségével és kislányával él és felajánl neki korábbi katonatársa egy feladatot, amit Bob Lee a kisujjából kiráz. Ahogy sejthető, a munka egy összeesküvés része és Swagger bepalizására szolgál, mert szükség volt egy balekra, akire rákenhető a balhé. Az exkatona kénytelen néhány kormányember bevonásával kinyomozni, kik álltak a kusza ügy mögött és bizonyítania ártatlanságát. Szerintem ezer ilyet láttunk már. Amiben ez más, hogy mostanra már eljutott arra a szintre az amerikai sorozatgyártás, hogy szinte moziminőséget kapunk, feszes tempóval. Ha tippelnem kellene, mindhárom évad befejezését úgy készítették el, hogy a kasza lehetősége a fejük felett lebegett, mert bár hoztak be bizonyos fokú rejtélyeket, azért úgy érzem, a lezárásokat nem spilázták túl és az adott évadok lezárása, azért nagyjából korrektül sikerült, ha esetleg nem néznéd tovább.

Évadonként hoznak be fontos ellenfeleket, akik valahogy kapcsolódnak a főhős múltjához és nem minden esetben csak a katonaihoz. Kapunk néhány érdekes mellékkaraktert, akik Swagger mellé csapódnak és segítenek neki, hogy legyen kiért izgulni és a tipikus szereplőket is megkapjuk, akiket egy-egy epizódban csak kb. azért mutatnak be, hogy el is köszönjünk tőlük. Itt is hullanak az emberek, mint a legyek, mert az amerikai sorozatok, előszeretettel ölnek meg karaktereket részenként akát 3-4 esetben is. Főleg olyanokat, akik lekicsinylik a főpszereplőt. Ők rendre elhullanak nagyképűségük okán.

Valamennyi családi drámát is kapunk harcosunk mellél, hiszen, amíg ő a "kertek alatt" futkározik az igazáért, néha az otthonmaradottakra is rájár ezért a rúd. Persze itt is kapunk sajnálni való epizódistákat, de akad olyan szereplő is, aki annak ellenére, hogy a hátán egy hatalmas lapra ráírták, hogy "Ide lőjjetek!" valahogy mégis végigbukdácsolja a sorozatot, már-már vicces karikatúraként.

És most, ha már kiemeltem néhány nevet a szereposztásból, akikre jól vagy rosszul emlékszem korábbi filmes karriejükből, megemlíteném őket egy-egy mondat erejéig.:

Josh Stewart - A kifejezetten szomorú szemű és nagyjából mosolyképtelen Stewart a Collection és Collector című horrorből ismerős, mint aki végül felül kerekedik egy brutális sorozat- és tömeggyilkoson, de rövid jelenése volt Nolan több filmjében is, néha csak valaminek a hangjaként!

Tom Sizemore - Annyit mondok Horvath őrmester. Ha nem segített, akkor nézd meg a Ryan (Nem Phillippe) közlegény megmentése című Spielberg mozit, amiben Sizemore a toppon volt. A sorozat forgatása közben azonban történtek körülötte kellemetlen dolgok, ami miatt végül kurtán-furcsán kiírták. 

Beverly De'Angelo - számomra a "Vakáció" filmekből ismert, hiszen Chevy Chase mellett ő volt a feleség és Bukowski szerelmét alakította a Hair musicalban. És a bulvárnak is adjunk egyet: Ikmreket szült Al Pacinonak, akihez sosem ment hozzá.

Desmond Harrington - Először a Halálos kitérőben láttam főszerepben, azután felbukkant itt-ott, míg egy időben ő alakította Debra Morgan lehetséges pasiját a Dexter sorozatban.

Rhea Perlman - Leginkább komikai szerepeiről ismert apró, de annál impulzívabb színésznő. Talán azért, mert csak így tudja felvenni a tempót Danny De Vitoval, aki 1982 óta a férje!

Nestor Serrano - Ha a neve nem is mond semmit, biztos, hogy tucatnyi filmben láttad rosszfiút vagy rendőrt alakítani a kilencvenes-kétezres években. Véletlen, a napokban nézem a Mentalista sorozatot és abban is benne volt egy epizódban. Azután kinyírták, képen kívül. (Ami nem teljesen igaz, mert a bűneset visszaídézésénél már láthatjuk mi történt vele. Csak néhány cím, amiben láthattad: Halálos fegyver 2. (Na, itt zsaru volt!) A zűr bajjal jár; Bad Boys; Daylights; Nincs alku; X-Akták; Az ítélet eladó; Holnapután; 24; Alias; CSI; Gyilkos elmék; Esküdt ellenségek, stb.

Tony Plana - Akárcsak Serrano, ő is eljátszott mindenféle kétes alakot, míg megöregedve lett egy komoly üzletember vibe-ja és a sittesek után elkezdett "normális" figurákat játszani. Pl. T. J. Hooker; A három Amigo; Ápolandó ápolók; Miami Vice;21 Jump Street; Bizánci tűz (A meleg besugó, Benjy Klopzik); A zöldfülű; JFK - A nyitott dosszié; Vészhelyzet, Gyilkos sorok, A legbelső félelem;Az elnök emberei; Monk, stb.

William Fichtner - A 2010-es években nagyon ment Fichtner szekere és ebbe fontosabb és epizódszerepek is belefértek. Néhány alakítása: Szemtől szemben; Kapcsolat, Armageddon; Viharzóna, Pearl Harbor - Égi háború; A sólyom végveszélyben; A sötét lovag, Féktelen harag, stb.

Dee Wallace - Ne őrjíts meg, hogy nem tudod: Ő volt Elliot anyukája az E.T.-ben!!! Mellesleg benne volt a Törjön ki a frászban is!

Corin Nemec - A neve és fura feje miatt emlékszem rá, hiszen ő volt Parker Lewis, aki sohasem veszített és Stephen King Végígtélet minisorozatában (Nem ebben az új szarban, hanem a régiben) ő volt Harold Lauder, aki talán az egyik legtragikusabb alakja volt a regénynek)

A sorozatot inkább ajánlom, mint nem. Nem ez lesz életed sorozata, de azért le lehet darálni. Elnézést kérek azoktól, akiket kihagytam, mint pl. az FBI nyomozónőjét, de mivel a nevét a sorozat megnézése közben sem tudtam megjegyezni, várnom kell vele, hogy majd később foglalkozzam vele. Páran még így jártak, mint pl. a fekete seriff vagy az összeesküvés szervezőit alakító színészek, akik között akadt ismert arc is.

65%

A McMullen család - The Family McMullen (2025)

 A McMullen család - The Family McMullen (2025)

Rendezte: Edward Burns

A film Mafab adatlapja: The Family McMullen (2025)

Megtekintés: Különleges film, fura kapcsolódás.

Nézem a McMullen családot és emlékszem az Ő az igazira, de van, amit nem tudtam: Ez a harmadik film a mostanra sorazatban! Ciki, de hiába kedveltem a második filmet, ha egyszerűen semmit nem tudtam, hogy volt korábban egy első rész is. A McMullen fívérek nekem teljesen kimaradt. Ezt azért érzem cikinek, mert az Ő az igazit legalább jháromszor láttam és kifejezetten kedvelem, olyannyira, hogy mikor megtudtam, hogy jön egy új epizód, azonnal meg kellett néznem. Erre felnézek imdb-re és ott az információ, hogy egy évvel korábban, 1995-ben már volt egy film, amelyben Burns felvezeti a McMullen család életét. Úgy is vehetem, hogy ez egy kései karácsonyi ajándék, mert most lesz mit megnéznem az év utolsó napján.

Az Ő az igazit, mint mondtam, szerettem. Nem állítom, hogy emlékszem rá, leszámítva néhány töredék részletet, de az megmarad az emberben, hogy kellemes volt az emléke. Ha nem így lett volna, nem sietek megnézni az új részt.

Első körben, hihetetlen, de majdnem 30 év eltelt mióta megismerhettük a McMullen családot! Max. 20 évet tippeltem volna, de a tények makacs dolgok. A McMullen fívérek 30 éves, a folytatás, az Ő az igazi pedig 29! Mostanra hőseink elhullatták nemcsak a tej, de valamennyi fogukat. A szereplők egy része nem tudott visszatérni, mert az eltelt évek alatt így vagy úgy elvesztettük őket. 

Az apát alakító John Mahoney sajnos 2018-ban elhunyt, a fontosabb női színészek pedig mind kicsekkoltak, kivétel nélkül, így már csak maximum említés szinten hallunk Jennifer Aniston, Cameron Diaz, Amanda Peet és Leslie Mann karaktereiről. Azonban visszatért Connie Britton, akit szerintem a Tiszta szívvel fociban ismertem és kedveltem meg. A három film egy felnövéstörténet és lehet, jobb lenne megnéznem az első részt, ami eddig valami csoda folytán nekem kimaradt és frissítenem egyet a második résszel, mert hiába láttam többször, talán pont a történet profánsága miatt nem emlékszem egy erős és szoros történetre, inkább, mint egy halvány tablóképként maradt bennem, habár a filmtörténelem egyik legviccesebb boxmeccsét is ebben a filmben láttam.

Szóval 29 évvel később vesszük fel a fonalat, amikorra mind Barry és mind Patrick (Michael McGlone) átnyergelt a szingli létre, ugyanakkor eltemették a szüleiket és az idősebb bátyjukat, Jack-et.

Két középkorú, elvált üzletember, akiknek az üzleti életben nincsenek gondjaik, azonban a párkapcsolataik csődbe mentek, ha nem számoljuk bele, hogy azért gyermekeik születtek. A történethez ott csatlakozunk, hogy Jack elvált és testvére válófélben van valamint párkapcsolati krízisben lévő lánya és szingli fia különféle okokból ideiglenesen hozzá költöznek. Barry ennek részben örül (csemetéi) részben pedig nem annyira (tesó). Mindenesetre a szíve arany a ház meg nagy, ezért a kényszelrakótárs szerepét bevállalja. A szokásos építkező, párbeszédcentrikus módon megismerjük a gyerekeket, akik egyébként már felnőttek és előkerül néhány szereplő, akik keresztezték az útjukat korábban, hogy miközben Barry ismét magára találjon és megtalálja a kapcsolatot a gyerekeivel, mi is megismerjünk mindenkit és együtt szúrkoljunk a McMullen családnak az egyesülésért, amely ilyen-olyan mód megtörténik.

Patty (Halston Sage) kedvese, Terrence (Bryan Fitzgerald) egy rossz ötlet hatására kitalálja, hogy a házasság előtt, amit amúgy már megbeszéltek, lehet, hogy mindkettőjüknek élnie kellene kicsit, ami konkrétan annyit jelent, hogy Terrence szeretne félre dugni. Barry fia, Tommy (Pico Alexander) nem találta meg az igaziját és inkább a hobbijainak él. Patrick meg valóságtagadásban él, és képtelen elfogadni, hogy a felesége nem akat többet vele élni, de legalább, rá nem jellemző módon, nem megy az agyára az örökös nyafogásával, és kesergésével, amit inkább a testvérének tartogat. Amíg úgy tűnik, hogy Patti kapcsolata tönkremenni látszik, addig Tommy lehet, hogy megismerte álmai nőjét, akinek az édesanyjának közös múltja van Barry-vel. Ez is oka a feszültségnek. Patrick-nak is ideje felnőnie és ezért pont kapóra jön neki, hogy elhunyt apjuk háza, amely a McMullen fiúk gyermekkorának helyszíne volt, eladásra került.

Szóval ismét egy párbeszédekben bővelkedő, enyhén feel good mozit nézhettem végig és egy jazz betétnek köszönhetően megvilágosodtam, hogy Burns filmes példaképe egészen biztos Woody Allen, hiszen a film(jei) leginkább ezt a stílust adják vissza. Ha megkérdeznéd Edward Burnst, hogy ki inspirált legjobban, egészen biztos vagyok benne, hogy Woody Allen nevét mondaná ki. 

Bárm ennyire is melankólikus a mozi, a végkifejlett már igazi Hollywoodi love stori befejezést kepott, korrekt módon elvarrt szálakkal, így megkockáztatom kijelenteni, hogy ezzel a filmmel Burns lezárta a McMullen trilógiát.

Halston Sage-nek külön örültem, mióta láttam őt kapcsolódni a Star Trek univerzumhoz. És igen, pontosan tudom, hogy eddig nem játszott Star Trek filmben, viszont 17 epizódon keresztül alakította Alara Kitant az Orville sorozatban, ami kb. megfelel egy Star Trek sorozatnak! (Néhány percig gondolkodtam is, hogy melyik sci-fi sorozatban ismertem meg a színésznőt, mert azt ugyan tudtam, hogy nem igazi Trekker filmben láttam, de a figura mintha abból az univerzumból érkezett volna.

Pico Alexander munkásságát nem ismerem, de kedves karaktert alakít, akit nem lehet nem kedvelni. A Patrikot alakító Michael McGlone szerintem nem öregedett olyan jól, mint Edward Burns és a karakter sem olyan tenyérbemászó, mint a korábbi filmekben. (Amiből az egyiket még mindig nem láttam...) 

A filmet mindenképpen ajánlom, de ti ha lehet, időrendben nézzétek meg a három filmet. Nálam az Ő az igazi olyan 80%, ez pedig legalább 70%-os.

Ha hibát találsz, kérlek jelezd kommentben! :)

Remek és Remake: A kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992)

A kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992)

Rendezte: Curtis Hanson

A film Mafab adatlapja: The Hand That Rocks the Cradle (1992)

Megtekintés: Ha fiatal vagy annyira, hogy először a 2025-ös variációt fogod látni (Nem nagyon lehet remake-nek nevezni.) akkor kap értelmet az olyan boomer kijelentés, hogy régen minden jobb volt. Történetesen ki lehet jelenteni, hogy erre a mozira tökéletesen igaz.

Curtis Hanson rendező valamikor a kilencvenes években ragyogott a zeniten. A minőségi szórakoztatást simán a nevéhez lehet társítani, olyan rendezők mellett, mint John Badham vagy Richard Donner, azaz nem az a liga (Bár, Richard Donner esetében inkább tévedek!) de azért minőségileg szórakoztatott. Voltak kiemelkedő műfaji mozijai, mint a jelen tárgyalt pszicho-thriller, a Veszélyes vizeken, esetleg a Szigorúan bizalmas. Munkásságat leginkább Taylor Hackfordéhoz tudom hasonlítani, akivel rendesen keverem is. Mielőtt szóvá teszed a 8 mérföldet, jelzem, hogy Eminem filmes bemutatkozását a mai napig nem láttam és ez picit égő!

A Kéz, amely a ... egy tökéletes thriller, precíz, mesteri forgatókönyvvel és ha vannak is hibái, olyan dodró a lendülete, hogy nincs nagyon időnk mélyebben vizsgálgatnunk ezeket. Van az átlagamerikai család, akik belekeverednek egy kellemetlen helyzetbe és nem is tudnak róla. Lehet, hogy a filmnek köszönhetően alakult ki bennem, hogy nem szeretek embereket kirúgatni, még akkor sem, ha jogos is lehetne, mindenesetre, tudtommal sosem tettem ilyesmit és fórumokon is elítélem. Ugyanakkor itt azért volt alapja és innentől leszek szpojleres. (Ne felejtsd, ha a filmet eddig nem láttad, az nem az én hibám és ha csak most nem kapsz kedvet hozzá, ki tudja, megnéznéd-e valaha!)

Calire (Annabella Sciorra) szülés előtt álló kismama. Egy költözés után új szülészorvost kap (John de Lancie), aki a nő érzése szerint, visszaél kiszolgáltatott helyzetével. Egy pillanatra Claire és férje is elgondolkodik azon, hogy a feleség nem téved-e, értett félre valamit, de mivel nem egy pereskedésről szól a film (Habár, abban is lenne potenciál.) egyértelművé teszik a nézők számára is, hogy Dr. Mott sajnos egy szexuális ragadozó, igaz, nem a legelfajzotabb fajtából, amin persze lehetne vitatkozni. Azonban Claire feljelentésének nyomán haladva előkerülnek korábbi csontvázak is a szekrényből és a jó doktor rövid úton tesz pontot az ügy végére. Itt érdemes megjegyezni, hogy a férjet alakító színész és a negatív főszereplő, Rebecca De Mornay, nem találkoztak a forgatáson! Külön filmmisztika, hogy mindkét színész nevében ott vagy apró de szócska is, igaz egyikük kis betűvel, másikuk naggyal írja! (Filmmisztika, ez tetszik! Ne felejtsem el később is használni ezt, hasonló haszontalanságok miatt!!!)

Azzal, hogy Claire jogi útra terelte az ügyet, szegről-végről felelős lesz azért, hogy a doktor családja liírtásra kerül. Nyersen végiggondolva ez borzalmas. Arról van szó, hogy miután Mott doktor agyonlötte magát - a forgatókönyv nem avat be minket a családjuk életébe, ezért nem látunk közös jelentet a feleségével, ami tudatos döntésnek tűnhet, hogy lehetőleg minél jobban eltávolodjunk Peyton (De Mornay) karakterétől és könnyebb legyen majd ellene szurkolni, hiszen a doktor felesége kb. mindenórás. A férj elleni ügy miatt egy tárgyaláson a friss özvegy lába alól szó szerint kicsúszik a talaj és közben elvetél.

Fél év telik el, mire ismét találkozunk szereplőinkkel és mikor Peyton, a korábbi özvegy a Bartel családhoz csapódik, mint egy lehetséges dajka, és egyértelmű, hogy nem pozitívak a szándékai. Innentől a film a kilencvenes években megszokott műfaji filmek gerincét magába olvasztva halad a tragikus és erőszakos végkifejletig. Ha otthon vagy az éra mozijaiban, talán eszedbe jutnak olyan, hasonló mozik, mint az Egyedülálló nő megosztaná (szintén 1992) vagy a Csendes terror (1990).

Amanda Silver, az író, egészen mesterien építi fel a cselekményt, megidézve Patricia Highsmith munkásságát, akiről csak szexistán, de elismeréssel tudok nyilatkozni, mert Agatha Christie mellett a thriller irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, annak ellenére, hogy NŐ! És itt azért emelem ki, hogy nő, mert megtisztelem ezzel! (Feminista fröcsögést nem kérek!) Ráadásul Highsmith még élt a film forgatásának idején, így akár láthatta is azt. Highsmith nevéhez fűződik Tom Ripley karaktere, akinek neve lehet, hogy így semmit nem mond neked, pedig kifejezetten tehetséges egy fickó volt és több filmen keresztül gyilkolászta azokat, akik az útjába álltak. Silver regénye mintha csak fejet hajtan tehát Highsmith előtt, annyira feszesen lett megírva, épp, csak minimális halállal, de magas izgalomfaktorral. Valójában, a filmben nem is látunk vért. Hanson nem tobzódik az erőszakban, sőt, talán pont ebben a leggyengébb, ennek ellenére mégis tudunk szurkolni Bartel családnak, de egy ideig azért Payton Flanders (Rebecca De Mornay) céljait is érthetjük. Végül azért az őrület lesz a karakteren úrrá és nem marad más lehetőség, hogyha nem érkezik ki a rendőrség, egyszerűen meg kell szabadulni az elmeháborodott nőtől.

Rebecca De Mornay talán soha nem volt ilyen jó és gyönyörű! Azzal, hogy végül őt választották, millió férfiszívet állítottak az oldalára, a barna és sokkal visszafogottabb szépségű Sciorra mellett. A férjet játszó Matt McCoy, aki idén májusban töltötte be a hetvenet és láthattuk Hanson más filmjében is, jól játszik alá a női karaktereknek és a forgatókönyv is óvatos, nem koszolja be a figurát, habár, könnyen megtehette volna. Én simán elbuktam volna ott, ahol ő nem! De De Mornay, abban a vizes hálóingben...

Fontos mellékszereplők még a család barátja és Michael Bartel korábbi szerelme, Marlene Craven (Julianne Moore) akinek ez az első mozifilmes szerepe! Fontos mellékszerepben még feltűnik Ernie Hudson is, aki 76-tól színészkedett, de 1984-ben a Szellemírtókkal lett viszonylag világhírű. Solomon, az enyhén értelmi fogyatékos kertész és ács karaktere, néhány perces jelenlétével is belopja magát a nézők szívébe. A család elsőszülött gyermekét, Madeline Zima alakítja, aki Moore-hoz hasonlóan először szerepelt filmben, de később inkább a tévésorozatok világában lett ismert és többek között megdugta, David Duchovny karakterét a Kaliforgia sorozatban. Igen, jól olvastad! Ő dugta... végeredményben.

Hanson ügyesen lavírozik a mozi és tévéfilm határán. A forgatókönyv ugyanis annak ellenére, hogy gyönyörűen építi fel a cselekményt, azért nem túl nagy volumenű darab. Ennek ellenére a beállítások és vezetés tekintetében nem lett a végeredmény unalmas, és mint említettem, talán csak a lezáró jelenetsor lett egy kicsit egyszerűbb, túlzásoktól mentes. A gore semmilyen formában nem jelenik meg a filmben, de ez a kilencvenes évek mainstream filmjeire nem is volt jellemző. A legdurvább jelentek egyik például csak annyi, hogy egy férfi levesz a kezéről egy gumikesztyűt. Mondjuk, ahhoz, hogy értsd, látnod kell a filmet. 

Azután eltelt több, mint 30 év és valaki jó ötletnek gondolta, hogy készítsen egy Remaket a filmből, ami inkább egy Reboot. Vagy még az sem. Értem, hogy mit látok, de megnézve a friss Bölcső filmet, számomra inkább csak egy változat volt.

The Hand That Rocks the Cradle (2025)

Egyszerűen nem tudok Remake-ként gondolni a 2025-ös filmre. Már eleve a felütése egy enyhén álomjelenetnek tűnő lakástűz, ami sejthetően ha nem álom, vagy előrevetíti a jövőt, vagy megidézi a múltat. Tippeltem az egyikre. Tévedtem! :) 

In medias Res megismerjük a két főszereplőt és a jól felépített 92-es kezdését felejtsük is el gyorsan, mert ez a feldolgozás teljesen más alapokra helyezi a történetet, alig hagyva meg valamit abból a drámából, aminek a végén a teljes Mott család kiírtásra került. Persze itt is lesz motiváció és talán még árnyaltabb, kinek kellene szurkolnunk, de a forgatókönyv képes lenne arra, hogy mindkét oldal felé szimpátiát gerjesszen, nem használja ki a lehetőségeit és bár kicsit meginogtam a végére, de azért tudtam, hogy kinek szurkoljak.

Caitlin Morales (Mary Elisabeth Winstead) embereknek ad jogi tanácsokat szociális ügyekben. A filmből tudtam meg, hogy a főbérlő nem emelheti csak úgy meg a bérleti díjat! Nem tudom, ez mennyire valóságos és gondolom, lehetnek államonként eltérések, de nem hiszem, hogy ezeket a jogvédőket nagyon kedvelhetik feléjük. Épp egy friss kliensnek, Pollynak (Maika Monroe) ad tanácsokat, hogyan ússza meg a lakbéremelést és már az első jelenetben érezni, hogy ez a két nő összességében gáz. Két tehetséges színésznőről van szó, de már az első snittben érezni, hogy harapható  a feszültség, pedig az ilyen pszicho mozik lényege lenne, hogy lassan építkeznek fel (kép)kockáról-(kép)kockára. Itt azonban amint meglátjuk őket, valami zsigeri balsejtelmem volt. Ennek okán elgondolkodtam, hogyha valakinek van egy sötét folt a múltjában és az elméjében dúló vihart nem képes elcsitítani, akkor, hogyan tud annyira funkcionálni, hogy frigyre lépjen egy olyan pasassal, akivel nem érezhető semmilyen kémia az égadta világon és szűlt neki gyereket is? 

Caitlin-t ugyanis az első perctől mikor megismerjük, valami mardossa belül. Mert így írták meg. Én elhiszem, hogy van az úgy, hogy tettünk valamit, ami miatt képtelenek vagyunk társadalmilag és szociálisan elfogadhatóan funkcionálni, de ahogyan a főszereplőt megismerjük, olyan érzésem volt, hogy aki ilyen traumán van túl (És akkor semmit nem tudunk a trauma természetéről) az sosem lesz képes feldolgozni azt és ezért olyan mélyen dolgozik benne a negatív érzés, hogy olyan pozitív lépések, mint tartós kapcsolat kialakítás, házasság és gyermekvállalás, eszméletlen távol álljon tőle. Azonban Caitlin a forgatókönyv szerint ezek ellenére valahogy egyben maradt. A karakterről azok a horrorfilmes szereplők jutottak eszembe, akik a többiekkel együtt mennek befelé a baljóslatú házba, de míg a többiek nevetgélnek, kiabálnak és pattintják a sört, addig a főszereplő (mert általában pont ő lesz az) idegeskedve nézi a ház oromzatát, amely ház közben elnyeli a társait, akik azután persze majd meghalnak, ahogy kell és én csak azon gondolkodom, hogy vajon mi történik a szereplő fejében, hogy már most ideges, amikor senki más nem az?

Rövid idő múltán Caitlin közelében megjelenik a korábban kitanított Polly, aki munkát keres és mivel Caitlin épp nincs túl jó bőrben (valszeg sosem volt) kap az alkalmon és alkalmazza a lányt, aki körül nincs minden rendben.

Nem nagyon kell beszélni a filmről, de tudok. Szóval, mint Remake, teljesen értelmezhetetlen. Ami feszültség van benne, az főleg a vágásnak és a zenének köszönhető, mert anélkül inkább csak lassú és unalmas. A szereplők főleg néznek.

Azután mivel egy Disney filmet nézünk előkerül egy kis gender-lobbi és bevallom, mostanra kurva unalmasnak érzem ezt. Ráadásul rendesen propaganda íze lesz az egésznek, mikor a gyereket is belekeverik, igaz, dramaturgiailag legalább kihasználták annyira, hogy a szereplők között könnyebben robbanjon a feszültség. A férj, Miguel (Raúl Castillo) pedig talán az egyik legrosszabb férj ever, legalábbis az a fajta támogatás, ami a korábbi Bölcsőben épp csak megingatta Michaelt, Miguelnél folyamatosan generálódik, azaz alig érezni, hogy támogatja a feleségét, pedig akkor talán a családért is jobban izgulnánk. Eleve elbaszottnak érzem, hogy egy olyan jelenettel indít a film, ami elviszi a fókuszt. Az első filmnél is bemutatták, mi a katalizátor, de ott a jelenben vagyunk és így sokkal frissebb a cselekmény háttere, mint itt. Valahogy egyenetlen az egész történet felépítése, senkivel sem lehet azonosulni. Ide is beraktak egy barát karaktert, aki segít megfejteni a múltat és hasonló a sorsa, mint Marlene-é, de közel sem olyan karizmatikus jelenség (konkrétan egy tutyimutyi pasas) ellenben legalább, ha már nem olyan érzékeny a forgatókönyv, bele is tehettük azt a gore-t, amit 92-ben kispóroltak. 

Egyértelmű, hogy a két film közül a régebbit ajánlom, a 25-öset csak akkor, ha tudni akarod, milyen, amikor egy történetet frissítenek és annak egyáltalán nem volt értelme. Nem nézhetetlen, de felesleges újrázás.

Kéz, amelyik (1992) (80%) és Kéz, amelyik (2025) (45%)

r

Abigail - Abigail (2024)

 Abigail - Abigail (2024)

Rendezte: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett

A film Mafab adatlapja: Abigail (2024)

Megtekintés: Mindenképpen ajánlott mozi, ha kedveled a horrorfilmeket és ha a vámpírok a gyengéid, akkor meg ha még nem láttad, mi van veled?

A három alap szörnyes filmműfajból mindig is a zombis filmek lesznek a kedvenceim, és mögöttük kb. holtversenyben érkezik a vámpíros és farkasemberes mozi. (Most hagyjuk a leágazásokat és keveredéseket, mivel a vámpír és farkasember mítoszt erősen összekeverte mostanra a filmes kultúra.) Az Abigail egy vámpír horror és talán nem újítja meg a műfajt és nem is durrant túl nagyot, egy igen szórakoztató darab lett, egészen jól adagolt feszültséggel és olyan humorral, amit összességében kedvelni tudtam. Szerintem az igazi ereje nem is a vérszívó alakja miatt található benne, hanem a karakterek közötti kémia miatt, mert azt szinte végig éreztem és kedveltem.

Az alap, hogy egy kis csoport miután elrabol egy kislányt, elfurikázzák a gyereket egy mindentől kivül eső helyre, ahol a további feladatuk, hogy vigyázzanak rá még 24 órán keresztül, aminek letelte után átveszik tőlük a kis hölgyet (valami homályos váltságdíj ügy) és kapnak egy rakat pénzt, amivel akár azonnal nyugdíjba vonulhatnak. És mi már tudjuk, hogy ez nem lesz ennyire könnyű, és igazán akkor vagyunk szerencsések, ha korábban nem láttunk trailert és senki nem avatott be minket abba, hogy mit fogunk látni. Mert a film akkor üt igazán, ha semmire nem vagyunk felkészítve. Szóval, ha eddig nem láttad, most hagyd abba az olvasást, mert innentől szpojler!

- Igazad van, már akkor szpojlereztünk, mikor leírtam, hogy vámpíros a történet! (Bocsi!)

A történet nagyon nem bonyolult. Adva van egy mikrokörnyezet, fél tucat válogatott karakter, akik inkább szerethetőek, mint nem, és megfelelő mennyiségű vérengzés. Az első, amit éreztem a film megtekintése közben, hogy nem sokkal korábban láttam egy történetben alig eltérő (leginkább ott a jók és rosszak aránya fordult meg) filmet, ami szinte azonnal eszembe jutott, mikor elkezdődik a mozi kb. huszadik perce, ez pedig az "Aki bújt" (Ready or Not) című szórakoztató horror komédia. Nen annyira véletlen a hasonlóság, mivel a két filmet ugyanaz a rendező duó vitte vászonra. Nagyon jó érzékkel irányítják a szereplőiket és eléggé hasonló a fényképezett világ, a holttesteket emésztő helyiség pedig mindkettőben előkerül. 

A másik, ami azonnal rágni kezdte az agyamat, miután már kiderült, miről is szól a szituáció, hogy közel húsz éve írtam egy rövid novellát, amelynek alapötlete erősen hajazott erre a filmre, amitől egy picit bosszús lettem, de az meg az én nyomorom. Valamikor, réges-régen, mikor hozzájutottam egy apró REVO nevű csodához, azt gondoltam, hogy ezzel a kézi elektronikus notesszel milyen jó novellákat fogok írni. Bele is pötyögtem néhány REMEK művet (szándékosan külön írva) melyek közül az egyik egy ír ikerpárról szólt, akik bérgyilkosságból élnek és aktuális megbízatásuk teljesítésére kísérjük el őket, ahol egyikük bemegy egy csinos épületbe, ahol terveik szerint egy fiatal nővel kell végezniük. A férfi miután az előre eltervezett időn belül nem jön ki, testvére utána megy, hogy azután odabent döbbenjen rá, hogy akit meg kellene ölniük egy több ezer éves vámpír hercegnő és ő bérelte fel őket közvetítőkön keresztül, mert hosszú ideje tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy csak olyanokat mészáról le, akik a bűn útján járnak. Nem részletezem tovább a rövid novellát, hátha egyszer újra magírom, mert elfelejtettem mondani, hogy a kapott REVO egyik komoly hibája az volt, mint utóbb kiderült, hogy rendszeresen lefagy és ilyenkor törlődött róla minden korábbi adat.

Tehát, ott tartunk, hogy a kis csapat pernahajder (van ilyen szó!) szembesül azzal, hogy valójában ők a préda és habitusuknak megfelelően igyekeznek megoldani a problémát, miközben valójában vámpírvadászatból kifejezetten gyengék és az egyébként címszereplő kislány, Abigail (Alisha Weir) nem is felel meg mindenben a vámpír sztereotípiának.

Vele szemben kapunk egy kifejezetten szórakoztató fél tucat bűnözőt, akik közé szerethető karaktereket is sikerült becsempészni. A kedvencem a verőember Peter (Kevin Durand) aki az mellett, hogy ha kell simán keresztüllőne egy gyermeket is, ugyanakkor egy csupaszív medve, aki a gyengébb nemmel mégis igyekszik kedvesen bánni. A főszereplő pedig egy katonai múlttal rendelkező fiatal anyuka, Joey (Melissa Barrera) aki a gyermeke miatt kénytelen vállalni a zűrös munkát. Barrerát a Sikoly ötödik és hatodik részéből hozta magával a rendező páros és kifejezetten jó választás, mert szerethetően alakítja azt a karaktert, akiért igazán izgulni kell a történet alatt. Fontos mellékszerepben látszik és játszik Dan Stevens, aki főleg eddig horror zsánerben mozgott otthon, mellette azonban néhányszor a komikus vénáját (érted... vénáját!) is megcsillogtatta már néha-néha és abban is kifejezetten jól helytállt. Egy rövid karakterszerepben az ismert nevek táborát erősíti Giancarlo Esposito, de ő inkább csak amolyan ismert névvel bővítsünk figura.

ABigail számomra nem volt idegesítő, pedig a horrorfilmes gyerekszínészek nem mindig szuperálnak tökéletesen. Néhány apró részlet nem tetszett annyira, például, hogy Abigail miért játszik az étellel (Egyiküket megöli, hogy kicsit összezavarja a többieket, hogy vajon közöttük van-e a gyilkos, vagy valahol az épületben, de ha belegondolok, ez is logikus, szóval nem is tudom, miért zavart. a másik pedig az egyik karakter gyors likvidálása, miközben később úgy tűnik, mégsem megy a gyilkolás egy szempillantás alatt, de ha akarom, ezek is mind a vámpír szórakozását támogatják meg, hogy amíg megjön a reggel, addik kiélvezze hatalmát a rettegő szereplőkön. A film a legjobban a leleplezés pillanatáig működik a legjobban, utána kicsit felhigul. Mikor ezt írom, szándékosan nem néztem meg az utolsó 20 percet, hogy ne emlékezzem a befejezésre. De úgy emlékszem, a történetből eredően nem olyan gyorsan zárul le, mint az "Aki bújt", hiszen ott az átok motívum miatt a végén nem tudsz egy több fázisú lezárást odatenni, hiszen a koncepcióból fakad, hogy kb. mindenki egyszerre veszti el a fejét. Az Abigailt viszont tavaly láttam, ezért most megint felfedezem a befejezést, amit neked is ajánlok, ha eddig elkerülted. Röpke másfél óra, egyenletes humor és vér elosztással, jó hangulatban.

Bár, van, ahol lehúzták, nekem olyan 70% körül leng ki az élvezet mutatóm.

Amikor leszáll az éj - Arcadian (2024)

 Amikor leszáll az éj - Arcadian (2024)

Rendezte: Benjamin Brewer

A film Mafab adatlapja: Arcadian (2024)

Megtekintés: Számomra az "Amikor leszáll az éj" egy be nem váltott ígéret. Ahogy öregszem, egyre többször érzem ezt.

Nicolas Cage a producere is ennek a valamikor a jövőben játszódó filmnek is nem csak a főszerep... Ugyan, kit akarok becsapni? Nicolas Cage nem a főszereplője ennek az utopisztikus horror filmnek, hanem a húzóneve, hogy azután miatta beülj egy olyan középszerű filmre, amire nem fogsz emlékezni néhány hét (nap) múlva. Két napja láttam, de alig tudnék kiemelni valamit a filmből. Lehet, hogy Cage csak azért ugrott bele ebbe a munkába, mert korábban látta, hogy néhány kollégája is készített hasonló alapra épített sztorikat és azoknak lett némi rajongó tábora. Volt, amelyiknek folytatása is.

Az "Amikor leszáll az éj" csak egy azon filmek sorában, amely olyan divatos lett az utóbbi néhány, talán bő tíz évben. Nem követném vissza, hol kezdődött, de olyan címeket sorolnék a zsánerbe (szubjektív véleményem) mint a "Hang nélkül", amely hamarosan trilógiává bővül, a "Madarak a dobozban" vagy a kevésbé ismert, Stanley Tucci-s "A hallgatás". Kifejezetten kedvel ezt az alműfajt, amiben a világot leuralja valamilyen szörnyűséges lény, amely tőlem jöhet az űrből vagy akár a föld mélyéről, csak jók legyenek a karakterek, tudjak izgulni értük és koherens legyen mind a törénet és a benne bemutatott világ. Azonban néha a koncepció mögött nem érzem úgy, hogy kielégítő kreatív munka állna és akkor olyan filmeket kapunk, mint ez a mozi, amit a trailer megtekintése után nagyon vártam, de ha jobban odafigyelek, talán hamarabb észreveszem, hogy ez itten kérem inkább csak egy lufika.

Azt nélkülem is tudhatod, hogy Nicolas Cage-dzsel nincs bírás. Az érdekesebb koncepciójú filmek közötti szüneteket rendre betömi valami moslékkal, és az évek alatt csak az érdemes művek és a moslékok aránya változott meg drasztikusan. Ezek mellett Cage abban is különleges, hogy a drámai alakításai mellett képes önön paródiáját is megmutatni és mintha semmiféle szégyenérzet nem lenne benne. Még nem épp olyan, mint Eric Roberts vagy Michael Madsen, hogy évente egy tucat fosban tegye tiszteletét, de mintha hajtaná valami titokzatos tatár, és ezért alig néztem meg az egyik moziját, napokon belül érkezik egy másik munkája is. Azonban úgy gondolom, ha úgy kufárkodik a játékidővel, mint ebben a filmben, akkor hamar képes lesz ő is évente 10-12 filmet lezavarni. Igen, ez nem Cage filmje, hiába bitorolja a posztert és a bemutatót. A film egy testvérpárról és logikátlan döntésekről szól.

A történet: Valamikor a jövőben egy amerikai kisvárosban... inkább tanyavilágban, ijesztő, halálos szörnyek kezdenek pusztítani az éjszakában. Az emberek rendre bezárkóznak és némán várják, hogy a kaparászás elcsituljon az ajtókon. Cage egy apát játszik, akinek két fiúgyermekre van gondja és egy egész tinikor áll a rendelkezésére, hogy beleverje gyermekei fejébe, hogy az éjszakai élet nem nekik való. Ennek ellenére persze egyértelmű, hogy a drámát az fogja okozni, hogy a gyerekek makacsul keverik magukat a bajba. 

Nem tudom, hol kezdjem? A fényképezés egészen eklektikus. Néhány jobb beállításra jut egy csomó pocsék. A kamera néha annyit mozog, hogy azt hittem, nincs állványuk. Egyszer mintha még azt a zoomhatást is megtenné, amit már a Battlestar Galaktikában is gyűlültem és itt nem is indokolt. (Valójában sehol sem, nem csoda, ha mostanra kikopott ez az effekt a filmekből.) A családfő beújít egy működő járművet, miközben nem tudjuk meg, létezik-e egyáltalán infrastuktúra, amely üzemanyaggal tud szolgálni. Nem derül ki, hogy a szörnyek támadása lokális vagy globális és bármelyik is, akik érintettek, miért nem fognak össze, hogy együtt győzzék le azt, ami leselkedik rájuk, vagy miért nem költöztek egy szintekkel magasabb biztonságú helyszínre. Semmit nem tudunk meg a világról, csak egy másik tanyát ismerünk meg, amin állatokat nevelnek, akiket este karámba terelnek, de nem tűnik fel, hogy különösebben megerősítenék azokat is akár. Bajtársiasság az nem nagyon van, így amikor a Cage famili bajba kerül simán ajtót mutat nekik a szomszéd, ami nagyon nem logikus, főleg olyasmikre hivatkozni, hogy nincs elég hely (van) vagy arra, hogy a gyógyszert nem akarják megosztani mert kevés van. Ezt mondjuk megérteném, ha tudnánk, hogy Cage-nek egyáltalán milyen gyógyszerre van szüksége, hiszen miközben menti egyik fiát az éjszakában, túlélik a kalandot, de apu buksija megsérül és a továbbiakban csak ballaszt, egészen a röhejesen sovány lezárásig, amikor kb. tök feleslegesen és ad hoc beáldozza magát.

A szörnyek épp annyira agresszívak, amennyire a karakter fontossága megköveteli. Ha mellékszereplők, akkor pillanatok alatt szétkapnak tetterős férfiakat, de ha arról van szó, egy a lábán alig álló férfi, vagy vézna gyerek is képes agyonverni őket egy bottal. A megjelenésük viszonylag érdekes, egészen addig a pillanatig, amikor egy csak rájuk jellemző állkapocsmozgással nem akarnak plusz félelmet kicsikarni belőlünk, mert onnantól inkább röhejesek és a csupafog cápamosolyos darálást már elsütötte King Langolierekje. Tényleg azok, az idő "vasfogai" jutottak eszembe, mikor Cage szörnyei elkezdtek ... tököm tudja mit csinálni az állkapcsaikkal. Kaffogni, talán???

A történet borzalmasan lapos, ezért a játékidőt sem lehet a végtelenségig nyújtani, mégis untam már a vége felé ezt a cseppet sem koherens agymenést. A szörnyekkel kapcsolatban semmilyen választ nem kapunk, a biológiájuk is teljesen random mód lett a vászonra dobva. Ez akkor látszik, amikor az egyik benyúl egy ablakon és kiderül, hogy akár 2-3 méteresre is nyújtózkodhatnak, aminek később semmilyen jelentősége nincs, de legalább egy feszült jelentsort sikerült vele elkészíteni, habár a végén a csapdába ejtés ismét egy nevetséges fejlemény, ha tudjuk, hogy máskor milyen könnyen dobálnak szét holmikat és embereket ezek a lények.

A film főszereplője a két fiúgyermek, akik viszont szerintem nagyon jól alakítanak. A Josephet játszó Jaeden Martell ismerős lehet az "Az"-ból. A fiatalabb tesó pedig Maxwell Jenkis, aki meg a Lost in Space tévésorozatból lehet ismerős.

Amit kifejezetten hiányoltam, hogy rendesen bemutassák azt a világot, amelyben járunk, és értem én, hogy a "Hang nélkül"-ben sem estek túlzásokba, de ott valahogy mégis egészen korrekt módon építettek univerzumot, hogy már az első résznél is viszonylag sejtettem, hogyan képzeljem el az életet illetve, miként jutottak oda, ahol épp tartanak a filmidőben. Itt az univerzum építés számomra hézagos, pedig talán minimális ráfordítással is lehetett volna tenni valamit az ügyben, hogy jobban beleélhessük magunkat az eseményekbe. Engem azonban teljesen kiránt már az is, hogy a szörnyek teljesen össze-vissza módon reagálnak a szituációkban és bár elfogadható az is számomra, hogy "Csillagközi inváziós, Ahová lépek szörnyes módon" arra is képesek legyenek, hogy aláássanak akár egy családi háznak is, a másik két filmnél valahogy fizikailag jobban elhittem, hogy képesek ilyen teljesítményre, itt azonban hazugnak éreztem ezt a megoldást. 

Egyszer azonban érdemes megnézni, ha szereted az ilyesmit és valszeg attól sem kell félnünk, hogy franchise lesz belőle, mert ahhoz kicsit trehányan dobták össze a filmet. Igen, azt érezni, hogy egy olcsósított "Hang nélkül", sokkal kevesebb kreatívitással.

Érdemes megnézni, hogyan vezet meg minket a trailer és sugallja azt, hogy egy akciós Cage horrort fogunk látni. A fontosabb jeleneteket bevágják tőle és a narrátorszöveg felmondásai is azt sejteti, hogy Cage a legfontosabb karakter. Ráadásul, szpojler - - - szpojler!!! - - - de a figura az utolsó percekben teljesen indokolatlanul erőre kap és beáldozza magát, miközben alig éreztem drámaiságot és izgulni sem tudtam érte. A lezárás is Temu-s, majdnem unalmas. Márpedig az ilyen műfaji moziknál két dolgot érzek nagyon fontosnak: A karakterek hitelesek legyenek és a világ, amiben mozognak, ne tűnjön összecsapottnak.

Max. egy erős közepes: 50%

Orvlövész - Shooter (2007)

 Orvlövész - Shooter (2007)

Rendezte: Antoine Fuqua

A film Mafab adatlapja: Shooter (2007)

Megtekintés: Az "Orvlövész" még akkor is egy szórakoztató akciófilm, ha nem kedveled Mark Wahlberget. De kedveled!

A film felütése a tipikus James Bond indítás. Kalandfilmeknél és akciósabb sorozatoknál megszokott független akciós felütés. Ebben a főhős nehéz helyzetbe kerül, megoldja és néha semmi köze a film további történetéhez, alakulásához. Itt azonban részben lesz értelme a későbbiekben, mert a főszereplőnk múltja bekavar majd a történésekbe. 

Két mesterlövész rejtezik egy olyan területen, ahol az amerikai erők elvileg karitatív tevékenységet végeznek, mégis erős támogatást kapnak az orvlövész katona, Bob Lee Swagger (Mark Wahlberg) és támogatója személyében. Amikor az aktuális segélykonvojt támadás érné, Swagger egy kiszögelésről fedezi csapattársait és ritkítani kezdi a helyi erőket. Néhány fejlövés után azonban felfedezik a két amerikai katona rejtekhelyét és miközben becserkészi őket egy ellenséges harci helikopter (ne gondold, hogy amolyan óvatos módon, hanem kb. szétlövi a fél hegyet) saját seregük simán feláldozhatóvá téve őket, megszűntetik a két férfi támogatását. Egyikük meghal, Swagger képen kívül hazatér és 36 hónappal később látjuk ismét. Swagger introvertált életét éli az amerikai hegyek között (ne kérdezd, pontosan hol él, talán a sziklás hegység környékén, de nem figyeltem a földrajzra) és egyetlen társa Sam, a kutyája. A három éves szabadság után azonban néhány kormányügynök felkeresi, hogy hazafias beálítottságára számítva rávegyék egy kifejezetten testhez álló feladatra, azaz, hogy tervezzen meg egy merényletet az elnök ellen, hogy az ügynökség képes legyen felkészülni egy korábban titkos csatornákon keresztül felfedett esetleges gyilkos akciót amerika első embere ellen. Itt a néző már sejti, hogy ez egyrészt izgalmas lesz, ha Swagger vállalja, ugyanakkor, ha korábban más filmben hasonló feladattal kerestek meg hasonlóan ügyes kvalitású embereket, annak sosem lett később jó vége. A legtöbb esetben mindenféle Kennedy gyilkossági összeesküvések kerülnek szóba, mert ma sem tudni, hogy magányos elköcvető vagy egy titkos csoport állt a merénylet mögött. 

Johnson tábornok (Danny Glover) a megfelelő húrokat pengeti meg és pillanatok alatt részesei leszünk, ahogyan Swagger módszeresen végigjárja az elnök körútját érintő három fontos amerikai várost, hogy feltérképezze, vajon hol kell számítani egy esetleges merényletre.

Gondolom, sejthető, hogy ami lehet elszaródik, legalábbis főhősünk szempontjából, mert mikor végül részt vesz a megtartott beszéden, mint megfigyelő, megtörténik a merénylet és Swagger nagyon gyorsan egy veszélyes összeesküvésben találja magát, amiben minden vádló ujj őrá szegeződik és nincs ember, akihez fordulhatna.

Azonban a múltja visszaköszön, amikor végső lehetőségként, egykori célzója barátnőjénél, Sarahnál (Kate Mara) keres menedéket és ha ez nem lenne elég, egy viszonylag zöldfülű kormányügynökbe is belebotlik, Nick Memphis-be (Michael Pena) szó szerint, akinek meg kérdései lesznek az üggyel kapcsolatba, míg végül, miután az ügynök is megtapasztalja, milyen erők munkálkodnak a háttérben, segítségéről biztosítja a veterán mesterlövészt. Teszem hozzá, az orvlövész cím pöttyet zavart, mert Swagger katonaként inkább mesterlövész, mint orvlövész, még akkor is, ha egyes támadóit "orvul" iktatja ki. A kifejezést inkább használnám egy bérgyilkosra, orvgyilkosra, mint egy katonára, akinek ez a feladata. De ez csak az én hülyeségem.

Fuqua filmje megfelelően izgalmas, feszült. Néha picit soknak érződik a mázli faktor és Swagger karaktere is olyan, mintha egy szuperkatona lenne, mínusz belső fémváz. A negatív szereplők és picit klissések, talán Ned Beatty kormányzóját kivéve. Az akció jelenetek rendben vannak, ötletesek, néhany kifejezetten szépen fényképezve és vágva. A mozi tipikusan olyan darab, amit többször tudok megnézni és ha hirtelen kell választanom, lehet, hogy ezt indítom el, egy vadonatúj filmmel szemben.

A forgatókönyv nem bonyolult és konteó kedvelőknek kiemelten szórakoztató lehet. Az író, Stephen Hunter egyébként nyolc Swagger regényt írt, és karaktere kb. húsz évvel idősebb, mint Wahlberg karaktere. A könyvben lévő Swagger a vietnami háborúban tevékenykedett, míg a filmes a 90-es évek Afrikájában. Még három előzményregényt is írt, Swagger apjával a középpontban és Hunter megkapta a Pulitzer díjat, filmkritikusi tevékenységéért.

A trükkjelenetek egy része, mint pl. a helikopteres akció, nem túl elegánsak és a szereplők rangjelzései, ruházata sem mindig pontosan lettek megjelenítve. Elvileg a rendőrkutyák is megkapják a megfelelő kiképzést, hogy ne a társukat harapják meg a támadó helyett. Ettől függetlenül számomra az egyik legszórakoztatóbb Fuqua mozi az "Orvlövész". 

Nálam 80% 

Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

 Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

Rendezte: Brian Duffield

A film Mafab adatlapja: No One Will Save You (2023)

Megtekintés: Ez ismét egy olyan horrorfilm, amelyik azoknak a fogyasztóknak fog tetszeni, akik képesek egy filmben meglátni a mélyebb rétegeket és van érzékük mind a pszichológiához, mint a filozófiához. Aki azonban egy hentelős, UFO-s home invasion mozira számít, az nem fog tudni mit kezdeni a hozzá adott plusz rétegekkel, ami szomorú, mert ez a film sokkal több, mint gondoltam, az első percekben.

Brynn (Kaitlyn Dever) egyedül éldegél egy amerikai kisvárosban, saját álomvilágában. És ezt itt szó szerint kell érteni, mert Brynn hobbija reflektál a valóságra. Innentől pedig, mivel kicsit szétszórt leszek, egyszerűbb, ha úgy vesszük, a teljes cikk szpojleres, így csak azután gyűrkőzz az olvasásnak, ha túl vagy rajta és megnézted. A benyomásaimról fogo beszélni és tippeimről, amely nagy részt okoskodó konyhapszichológia lesz, így sokaknak terhes hülyeség, de ha úgy veszed, hogy gondolatjáték és inkább "verselemzés" kategória, csak filmmel, mint egy kritika, akkor lehet, hogy szórakoztató lesz számodra.

Brynn tehát egyedül él egy álomvilágban. Két dologgal szórakoztatja magát:  a városka makett változatának felhúzásával és egy 1956-os slágerrel, amik végül kiderül, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással. A lány külsőre egy igazi kisvárosi lány, semmi szexuális kisugárzással és mintha ez is a koncepció része lenne, hogy nőies, de véletlenül sem erotikus, sem külsejét, sem öltözékét tekintve, hanem mintha az általa választott korra reflektálna minden porcikájában.

Azonban, mikor kiteszi a lábát a házából és kapcsolatba lépne a város többi lakójával, hamar kiderül, hogy a lány múltjára egy elképesztő teher nehezedik, mert a városka lakóitól semmilyen támogatást nem kap. Ez jó felütése a filmnek, mert Brynn ránézésre egy törékeny, tényleg ártatlan kisugárzású fiatal nő és erre azért is szükség van, mert ahogyan halad előre a történet és felfejtjük a titkokat, szükségünk lesz rá, hogy a hősnővel szimpatizáljunk, hiszen róla szól a film, azonban ha nem végtelenül pozitív a kisugárzása, nem kapcsolódunk eléggé rá ás a film végén esetleg nem működik a varázslat és felfeslik az igazság, hogy bizony, Brynn valójában nem pozitív személy és a város lakói jó érzékkel tartják magukat távol tőle.

Brynn egyik nap egy gyűrű forma kiégést vesz észre a gyepén és még aznap este tanuja lesz annak, hogy valami nem evilági lény igyekszik becserkészni őt a saját házában. Brynn pedig nem kérhet segítséget, mert egyrészt, senkire nem számíthat, másrészt, ahogy benne nem bízik senki, úgy ő sem bízhat senkiben a továbbiakban. A lány egy inváziós esemény középpontjába kerül  és minden erejére és szerencséréjére szüksége lesz, hogy ne legyen ennek az eseménynek az áldozata. Mikőzben egyre kérlelhetetlenebbül haladunk a vgéső forrpont felé, homályos utalások útján mind többet tudunk meg Brynn múltjáról és arról, miért nincsenek barátai.

Kaitlyn Dever

Ha ez nem lenne elég izgalmas, a film a gyönyörű fényképezés és remek hangi világ mellett egy különleges atmoszférateremtő megoldást is kitalált magának:  a filmben alig hangzik el beszéd, azok egy része pedig nincs fókuszban, mintha Brynn süket lenne, de inkább csak ez egy formai nyelv, hogy még jobban elidegenedjen a saját közösségétől, miközben valódi "idegenek" kezdenek begyűrűzni a lakók közé és erről úgy tűnik, egyedül a lánynak van tudomása. Az nem derül ki, hogy ez Brynn szerencséje miatt, végtelenül erős akaratereje vagy valamilyen mentális állapot problémájára vezethető vissza, azonban végül a kívülállósága és a múltja lesz a legfőbb okai, hogy "megmenekül" szorult helyzetéből, ha lehet ilyet mondani. A film kvázi némasága igen irritáló lehet első olvasatra és még azoknak is megterhelő kicsit, akik nyitottak a különleges hangulatteremtésre. Magam is elszórakoztam a gondolatával, hogy milyen lehetne mondjuk egy Walking Dead epizód, amiben a szereplők 45 percen keresztül nem szólalnak meg és elsőre érdekes és vicces ötletnek tűnik, azonban, a filmélményt befolyásolhatja azoknál, akik inkább profán módon, a szövegek értelmezésével szeretik szórakoztatni magukat, mert nekik megterhelő lesz a beszéd hiánya, és ezen nem segít a dalbetét sem. Kb. olyan érzés lehet, mint amikor azért nem élvezel egy filmet, mert a moziélményt számodra erősen bekorlátozza az, hogy egy zárt térben játszódik a film és nem nyit a "világra", míg te a zárt teret inkább elfogadod egy színházi darabtól, de nem egy nagy váésznas filmtől.

Brynn lépésről-lépésre vívja meg mikrocsatáit az idegenekkel, míg végül már olyan szintre emelkedik ellenállása, hogy az ellenség tudatosan dönt arról, hogy elengedik és nem próbálják megtörni, persze azok után, hogy ráébrednek, a lány akaratereje részben egy traumatikus élmény hatására ért benne meg, vagy inkább mondjuk azt, hogy olyan mértékben áll ellen a vele szemben alkalmazott erőszak legkisebb formájának is, hogy azt még a barátaival szemben is kénytelen kelletlen megtorolja és kétséget nem hagy az felől, hogy ezt akkor azokkal szemben is megteszi, akiktől csak fél. Az idegenek talán hamarabb szabadulnának tőle, ha egyszerűen megölnék, de úgy tűnik, ők nem teljesen vallják a lány pszichéjének működését és bár lenne miért eltörölniűk őt a földről, inkább választják azt a lehetőséget, hogy felkínálnak neki egy helyet a jövőjükben, ami pedig szerencsésen összecseng Brynn gondolatiságával és direkt a kedvére való. 

Ugyanis, Brynn-t az idegenek által megszállt emberek már kedvesen fogadják, és a lány, úgy tűnik, teljesen jól érzi magát a külsőségekbe bujtatott kedveséggel, nem szükséges számára a mély érzelem, ami kicsit felül írja azt is, vajon mennyire volt a múltban elvesztett barátnője a barátnője, vagy csak az volt az utolsó valódi emberi érzése, amit sikeresen felülírt azzal, amikor megtette azt, ami miatt mindenki ferde szemmel nézett rá. Most viszont, Brynn szintet léphetett és nem csak egy apró makettváros az amiben elfelejtkezhet, hanem a saját városkája is, hiszen végre kiléphet az utcára, együtt lehet a többiekkel, mintha a város is a saját tulajdona lenne ettől fogva és akik eddig nem szóltak hozzá, most már kedvesek vele, amit a lány akkor is élvezettel fogad el, hogy amúgy tudja illetve tudnia kell, hogy a város lakóit megszállta egy  entitás és saját kénye kedve szerint irányít mindenkit.

Ez persze tényleg azt a kérdést teszi előtérbe, vajon Brynnek mennyire van szüksége a városra és a közösségre, ha ennyire mindegy számára, hogy a testen belül ki vagy mik lakoznak és ekkor értjük meg, hogy Brynn valójában teljesen ellenne egyedül is és nem azért akart beilleszkedni, mert egyedül érzi magát, hanem mert ez az elvárt társadalmilag és akkor tud végre megint nyugodtan élni, anélkül, hogy a közösség kitaszítaná. Miközben neki nincs rájuk szüksége.

Brynn tehát minden, csak nem egy pozitív hősnő és története egy, a háza falain belül létrejött álomvilág után egy olyanban folytatódik, amelyik kitágította a ház falait és bekebelezte a városát is. Erre utalás az is, amikor egy kis kék ház formájú madáretetőt erősít fel egy közeli ház tornácát, amelyik színben és részben megegyezik az épülettel. Ezzel szinte jelzi számunkra, hogy Brynn kilépett otthona falai közül és most már az egész városkára igényt tarthat valamilyen formában. Hiszen, azzal, hogy csak ő ember, míg a többiek talán mind idegenek, az semmivel sem másabb, mint korábban, hsizen, eddig is idegenként élt a többiek között.

Az év egyik meglepetés mozija!

80%

Prédák - Haunt (2019)

Prédák - Haunt (2019)

Rendezte: Scott Beck és Bryan Woods

A film Mafab adatlapja: Haunt (2019)

Megtekintés: Ahogy öregszem, egyre kevesebb a türelmem a horrorfilmekhez, pedig azt gondolom, hogy a kedvenc filmes műfajom. Ez a darab korrekt, de az írók miatt úgy érzem, így ez kevés.

Beck és Woods szerintem, bár nem találták ugyan fel a spanyolviaszt, egy nagyon erős franchise-t indítottak útnak a "Hang nélküllel - A Quiet Place (2018). Persze vannak egyébb és 2023-ban friss munkájuk is, egyelőre mégsem jegyeztem meg a nevüket. A "Prédák" pedig nem az a film, ami miatt emlékezni kellene rájuk. Szégyen, de lehet, hogy ezt a "Hang nélkülnél" már meg kellett volna tennem? Egyszerűen fogy a türelmem és érdeklődésem és nem gondolom, hogy ez jobb lesz idővel.

Ez egy slasher horror. Semmi több. Ez azonban néha bőven elég a műfaj szerelmeseinek, ha a történet vagy bármi kiemelkedő a filmben. Pl. a helyszínek. Vagy a színészi játék. Vagy a vágás, stb. Annyi minden tehet emlékezetessé egy ilyen mozit. A "Prédák" is ilyen lehet, ám részben. Maga a film, mint írtam, erős közepes, de néhány gore jelenetnek köszönhetően azért megmaradt a fejemben. Ezért is néztem végül meg. Korábban beletekertem és az egyik karakter meggyilkolása kifejezetten igényesnek nézett ki. Arra nem volt elég, hogy frissiben lezavarjam az élményt, azonban néhány év pihentetés után, úgy tűnik itt volt az ideje. Annyiban nem jellemző rám, hogy eddig pihentettem, hogy azért közben szerintem legalább fél tucat ilyen témájú filmet néztem meg, amikre mostanra nem emlékszem. Igaz, erre sem fogok.

A "Prédák" ismét egy film, ami valamilyen össznépi szórakozást tesz meg kiinduló pontnak. Nem ez az első film - az elmúlt évben legalább egy jött ki évente - amelyikben a szórakoztató ipar egyik legprolibb szegmensét teszik meg főszereplőnek. Talán, mert amerikában kifejezetten kedvelt szabadidős borzongás bemenni egy lepukkant épületbe és ott összeszarni magunkat jelmezbe öltözött emberektől. A film pedig elemel innen-onnan, pont úgy, ahogy majd ebből is fognak meríteni mások.

Egy csapat fiatal, akik közül a lányok kb. jelentéktelenek, a srácok meg kevesen vannak, elautózik a világ végére, hogy véletlenül rátaláljanak egy ilyen épületkomplexumra, ahol lehet borzongani, hogy majd később menőzhessünk egymásnak a pizsomapartin, saját magunknak, hisz, a pizsomapartin is valszeg csak azok vesznek részt, akikkel elmegyünk egy ilyen horror-kalandparkba. A telefonokat le kell adni, ami necces, attól függ, honnan nézzük. Egyrészt, mert ha levideózol mindent és kikerül a világhálóra, erősen megcsappanhat az érdeklődők száma, hisz virtuálisan már megismerhették az élmény. Ugyanakkor meg, a mai társadalom egy lépést nem tesz a mobil nélkül, arról nem is beszélve, hogy unalmas életünkben bármilyen apró eltérés, érdekesség, kis színes jó lehet arra, hogy megosztva mások érdeklődésére tartsunk számot.

Ha van főszereplő, akkor az biztosan Harper (Katie Stevens), az enyhén introvertált lány, aki csak rászánja magát a mini-kalandra, hogy jó eséllyel, ha túléli az eseményeket, soha többet ne akarjon hasonlón részt venni. Harper most van túl, vagy épp nem túl egy kellemetlen szakításon, ami még nem teljesen lezárt, mivel expasija úgy érzi, a lányt nem kellene csak úgy elengednie. Néhány barátot vesz maga mellé a lány és belép ott, ahova mi persze sosem lépnénk be. Ahogy várható, színes és mocskos helyszíneken keresztül aprózódik el a társaság, hogy azután néhány kegyetlen ember (?) martaléka legyen, néha olyan logikátlan szituációkban, hogy rendesen kezdtem felpaprikázódni. Válaszokat, ha lenne kérdés, sokat nem kapunk, izgulni lehet azért. Ugyanakkor itt is előkerül egy olyan karakter, akinek megjelenése pont annyira volt releváns, mint Hallorann befutása a Panoráma Hotelbe, az "A ragyogás" végén. Ha láttad a klasszikust, tudod,miről karattyolok.

A befejezés hasonlít olyan filmekére, mint a "The collector", a "Fantom az éjszakában" vagy a "Cult of Chucky", bár az utolsó címnél már lehet, hogy keverem a sorozat egy másik részével.

Egyszer nézős, korrekt, de nem kiemelkedő. Eli Roth, mint producer, valamiért kedveli ezt a vonalat. 

Húzónevet nem találtam a szereposztásban, pedig az lehet, hogy felhúzta volna néhány százalékkal a megítélésemet.

60% 

Remake: Gumiláb - Footloose (1984) + Footloose (2011)

 Remake: Gumiláb - Footloose (1984) + Footloose (2011)

Footlose (1984)

Rendezte: Herbert Ross

Footloose (2011)

Rendezte:

A két film Mafab adatlapja: 

Footloose (1984)

Footloose (2011)

Megtekintés: Az eredeti Footloose-t még akkor láttam, amikor "kellett". Gyerekkoromban, amikor kifejezetten fogékony voltam az amerikai életérzésre és a zenésfilmek is tetszettek. (Mondjuk, érdekes, hogy azokat mennyire eklektikusan kedvelem.)

Az amerikai kisvárosba érkező nagyvárosi ficsur, aki fenekestül felforgatja a helyiek életét, mondanám, hogy egy izgalmas történet, de inkább az lehetett az oka, hogy megnéztem a filmet, hogy Kevin Bacon szimpatikus volt és a korszak zenei betétei - beleértve a nekem nagyon tetsző főcímet - az ízlésembe illettek. Mert a történet, bevallom, nem túl érdekes. Tehát, érkezik egy lázadó srác, Ren (Kevin Bacon) Bomont-ba, ahol a lelkész lányát szemeli ki magának. Annak a lelkésznek a lányát, aki történetesen egy korábbi tragédia miatt kvázi egy bigott közösségé formálja a városkát, hogy többé ne történhessen olyan baleset, amiben fiatalok halhatnak meg. Ez persze kivitelezhetetlen anélkül, hogy visszafejlődjünk szociálisan és a renitens, lázadó ifjúság nem is tud partner lenni ebben. Ron felkavarja az állóvizet, ami nem egy nagy feladat és mikor végül megküzd a bürokráciával és a vaskalapos felnőttekkel, már elbukná kereszteshadjáratát, de a lelkész felülvizsgálja az állaspontját és a korábban hozott és alkalmatlan rendeleteket úgy vágják ki az ablakon, mintha meg sem történtek volna. Közben pedig Ren is kicsit konszolidálódik, mert a kisvárosi életen ahogyan ő nyomot hagy, az szintin hatással van az idegenre is. Hiszen, közös a jövőjük.

Nem bonyolult történet, de ha jobban belegondolok, kevés musical vagy táncos film mondhatja el magáról, hogy egy szalvétára írt pár sornál több a szinopszisa. Kevin Bacon itt már túl volt egy horrorfilmen, amit utána közel negyven évig igyekezett elfelejteni és egy generációs mozin, az "Étkezde - Diner (1982), ami miatt kitárult előtte Hollywood (Ha a Péntek 13 - Friday 13th első része nem lett volna erre elég.) Bacon felfelé kezdett lépdelni, de a női főszereplő, az Ariel alakító Lori Singer valamikor a kilencvenes években megfeneklett, hiába játszott olyan remek mozikban, mint a Warlock (1989) vagy a Rövidre vágva - Short Cuts (1993).

Amikor meghallottam, hogy Remake készül a filmből, nem igazán tudott érdekelni. Egyrészt, mert mint írtam, a zenés filmek nem a gyengéim és nem is hittem, hogy az eredetit képes megugorni egy új feldolgozás, mert valahogy az egész alapötlet szerintem jobban működik a 80-as években, mint a 2010-esben. És igazam volt. Az új Gumiláb, ha engem kérdezel, tökéletesen felesleges és talán két dolog miatt lehet érdekes: Dennis Quaid-nek így egyel több filmje van és Miles Tellert is előrébb hozta talán a sztár ranglétrán. Igaz, Teller nem a főszerepre jelentkezik be, hanem a korábban Chris Penn által alakított, táncolásból gyengus karakterre. Tellert amúgy a Whiplash óta kedvelem, ám az a film akkor még nem készült el. Az eredeti egy hangulat. Egy korszak felett tör pálcát. A friss feldolgozás valahogy már nem olyan átütő és mintha a karakterek is picit súlytalanabbak lennének. A főszereplő, Kenny Wormald távolról sem olyan karizmatikus, mint Bacon volt és az elmúlt 12 évben kiderült, hogy talán a szakmai haladása sem lesz olyan sikeres. Arra nem emlékszem már, hogy Lori singer milyen Ariel volt, de a mostani karakter, talán, mert megöregedtem, valahogy nem lett számomra szimpatikus, ezzel a ledér hozzáállásával, azonban feltételezem, a figura ugyanezt tette 1984-ben is. Én azonban nem kedvelem az olyan női figurákat, akik járnak valakival, majd ha jön egy új arc, hirtelen félredobnak mindent, mert... Miért? Értem én, hogy kurva izgalmas egy városi fiú, meg apunak is oda kell dörgölni, hogy mi mennyire lázadunk, de ettől még nem fogom a lányt megkedvelni, sőt, amikor tánc közben, kismajomként egyik ágról (pasiról) átugrik a másik ágra (pasira) kifejezetten viszolyogtam tőle. Az, meg, hogy ezek után apu becsicskítja és hazarendeli, jól mutatja, mennyire álomvilágban él ez a csaj. Ettől függetlenül az Ariel bőrébe bújó Julianne Hough ha nem is kápráztatott el, azt mondhatom, hogy csinos, de nem ebből a filmből tudom meg, mennyire jó színésznő.

A lelkész feleségét pedig Andie MacDowell játszhatta el, és nyúlfarknyi szerepe jól mutatja, milyen mostohán tud bánni a filmes világ a korábban körülrajongott sztárokkal, annyira nem mondható, hogy ez a pici szerep méltó lenne. 

Ami még tetszett, hogy az eredeti főcímzenét nem csak átdolgozva használták fel és Teller tánctanulási montázsi is sokat merített a Chris Penn féle eredetiből.

Eredeti 70% + Remake 50%

Ja, és bármilyen hihetetlen, a történet részben megtörtént eseménykre alapozva lett megírva!

Kőkemény család - The Family Stone (2005)

 Kőkemény család - The Family Stone (2005)

Rendezte: Thomas Bezucha

A film Mafab adatlapja: The Family Stone (2005)

Megtekintés: A "Kökemény család" mindenképpen egy ajánlott karácsonyi mozi. Kezdetben azt gondolnád, hogy egy komédia, de Thomas Bezucha szeretne valamit elmesélni a történettel és ezért igyekszik ízlésesen lavírozni a humor és dráma között. Olyan tökéletesen sikerül ez a művelet, hogy a film ezért lett számomra többször nézős darab.

Valójában, ez az egyetlen olyan mozi, amiben kifejezetten tetszik Sarah Jessica Parker... játéka. A színésznőt nem azért nem kedvelem, mert Kim Catrall miatta nem volt hajlandó a Szex és New York rebootban szerepelni, bár, ez is egy lehetséges ok lenne. Ha választanom kellene, egyértelműen Catrall! Ám Parkert már akkor sem kedveltem, amikor először találkoztam vele. (Árral szemben - Stirking Distance (1993) Igen, tudom, hogy már feltűnt a Gumilábban (Footloose (1984)) és valójában az 1991-es L. A. - Az őrült város (L. A. Story) tette fel a térképre, de azt hiszem, amiket én láttam tőle akkor, ebben volt talán a legfontosabb szerepe. Mások szerint meg a Hókusz-pókuszban (Hocus pocus (1993)) mint Sarah boszorkány (Állítólag néha a forgatásokon is hozza a boszi attitűdöt).

Néhány filmben láttam persze utána is, de sosem kerestem a filmjeit, nem lettem követője. Ellenben a "Kőkemény család" valahogy elém került és kifejezetten tetszett. Talán, mert toronymagasan kiemelkedik a középszerű ünnepi mozik közül. Ez főleg annak köszönhető, hogy a film a rendező, Bezucha szerelemgyereke volt és a siker érdekében mindent megtett, hogy a filmben látható családról elhigyjük, hogy valódi. Ezt azzal érte el, hogy a forgatás előtt közel egy hónapra összezárta a színészeit egy házba, ahol megszokták és ráhangolódtak egymásra, hiszen a film fontos része, hogy a szereplők között meglegyen a kémia, amibe azután egyikük barátnője kívülállóként csöppen bele, hogy a nő, Meredith (Parker) élesen kilógjon a sorból.

A Stone család pedig nem nagyon könnyítik meg a nő dolgát, mert az anyuka, Sybil (Diane Keaton) és a legfiatalabb gyermek, a kezdetben kifejezetten irritáló Amy (Rachel McAdams) zsigerből elutasítják az erkező üzletasszonyt, mondván, hogy nem lesz soha képes beilleszkedni a családba és a legidősebb fiú, Everett (Dermot Mulroney) érezhetően nem is szerelmes belé igazán, pusztán valamiféle személyes dacból akarja elvenni, hogy így elszakadhasson végre az anyja köténye mellől. Meredith ráadásul nem elég, hogy karót nyelt és kissé tartózkodó, valójában egy sérülékeny nő, aki görcsösen küzd azért, hogy elfogadják és megszeressék, miközben, úgy nőhetett fel, hogy ez a megfelelési kényszer az élet minden területén meggátolta a kapcsolatok kialakításában. Amikor végül néhány kellemetlen közjáték után már-már elmenekülne a család nehéz természete elől, amin a leendő hitvese sem sokat tompít, utolsó ötletkét Meredith az ünnepre hívja a hugát, aamerika másik végéből, hogy belőle merítsen erőt, hiszen Julie (Claire Danes) mindenben szöges ellentéte: laza, kedves és azonnal képes elfogadtatni magát másokkal. 

A történet azonban lassan a dráma és a romkom határán kezd ügyesen egyensúlyozni és bár van benne egy karakter, akinek viselkedése számomra kissé hiteltelen, ha ettől eltekintek, kifejezetten kellemes a mozi és karaktereinek kapcsolati hálója. Pofátlan lennék, ha nem mondanám el, hogy ami kicsit zavar, az Everett viselkedése, mert elvileg ő viszi oda Meredith-et a farkasok elé, nem elég, hogy a támogatásáról sem biztosítja megfelelően, amikor Julie megérkezik, hát, hogy úgy mondja, egy nem túl szép gesztus tőle, hogy gyakorlatilag beleszeret a hugicába. De, ha alszom rá egyet, akkor elfogadom azért, mert valójában Everett nem szereti igazából Meredith-et és, hogy senkinek ne legyen az ünnepe teljesen elrontva, azért a család középső gyereke és egyben a középső fiú, (öt gyerek van, 2 lány, 3 fiú) Ben (Luke Wilson) valamiért azonnal megkedveli a kimért és karót nyelt Meredith-et és bár első körben nem éppen ügyesen közelít a lányhoz, lassan kiderül, hogy társaságában az egyébként merev üzletasszony, aki sehol sem érzi biztonságban magát és szinte képtelen megnyílni mások előtt, hirtelen megváltozik és az a laza csaj lesz, akit Julie természetéből fakadóan állandóan mutat.

A film az elfogadásról mesél és 2005-ben már ízlésesen foglalkozik a meleg szerelemmel (a család legfiatalabb fiú tagja, Thad (Tyrone Giordano) ugyanis homoszexuális és afroamerikai párjával érkezik az ünnepekre) kényesen ügyelve arra, hogy azoknak se legyen kellemetlen és tolakodó a páros kapcsolata, aki kifejezetten nem nyitott erre. A film legerősebb jelenete talán pont az, amikor Meredith, az egyik vacsora alkalmával igyekszik a meleg fiúval kapcsolatban néhány kényes kérdésre választ kapni, de mivel pont a kapcsolatok feltérképézésében és az önkifejezésben nem túl erős, félreértik, hogy végül a családfő, a máskülönben nyugodt és talán legtoleránsabb férj és apa, Kelly (Craig T. Nelson) fojta csúnyán a szót a nagyvárosi lányba. Azonban, ha jobban belegondolunk, a kérdés, amivel Meredith kissé felzaklatja a családot, teljesen jogos lehetne más körülmények között, pusztán félreértik, hiszen a két álláspont, a család, aki ebben él és Meredith, aki most csöppent csak ebbe, egyszerűen túl naiv és tájékozatlan. A film igyekszik a karakterek közötti beszélgetésekbe és gesztusokba csomagolni a humort, hogy ne erőltesse a profán viccelődést, bár, a reggelire előkészített étel sorsa azért miközben a két idősebb tesó épp kvázi megvív Meredith kezéért, kissé burleszk szerű és nem feltétlenül illik az összképbe, igaz, nem is zavaró és talán pont ez az a pillanat, amikor végül a felgyülemlett feszültés kissé oldódik a család és a nagyfiú által oda citált merev Meredith között.

A film lezárása egyszerre hepiend és kicsit drámai, de ezt inkább meghagyom a nézőknek. Ha tetszett pl. Az "Igazából szerelem" vagy kedveled az elgondolkodtató család ünnepekkel foglalkozó szerethető mozikat, ez a te filmed. És sokadik megtekintés után végre megértettem a címben rejlő kettősséget is, ami egyszere a család, másrészt pedig egy fontos apróság, amely jelképezi a generációk közötti erős kapcsolatot és szeretetet.

80%

Töfi: - A színészek tanárral tanulták meg a jelbeszéd alapjait, de a rendező koncepciója az volt, hogy nem baj, ha nem sajátítják el tökéletesen, mert állítólag felmérések szerint sok családban, ahol hallássérült is él, a többi családtag sem feltétlenül tanulja meg professzionális szinten a jelelést, hanem csak annyira, hogy azért elboldoguljanak egymással.

- Tyrone Giordano valóban halláskárosult.