Tűzgyújtó - Firestarter (2022)

 Tűzgyújtó - Firestarter (2022)

Rendezte: Keith Thomas

A film Mafab adatlapja: Firestarter (2022)

Megtekintés: Ha fanatikus King rajongó vagy, akkor mindenképpen... illetve... talán pont, hogy akkor nem?

Erről a filmről egyetlen jó cikket nem olvastam. Megtekintés előtt egyet sem, de láttam a címeket amikben mind rendre visszatért, hogy ez egy égés. Azonban, Zac Efron, Stephen King és mert a könyv egyszerűsége ellenére is tetszett annyira, hogy legalább háromszor elolvassam - és mostanra megint alig emlékezzem rá - így nem volt kérdés, hogy adok egy esélyt az újrázásnak. A Remake kifejezés mondjuk annyira nem illik rá, mivel számomra fontos történetszálakat kompletten átírtak. A befejezés pedig pont annyira lett eltolva, mint sokak szerint az új "Kedvencek temetőjének" a vége. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Talán, mert nem akarnak egy korábbi koncepciót szolgai hűséggel másolni, vagy a stúdiók igénylik, mert félnek, hogy előkerül a nézőktől az "ezt már láttuk" toposz. De a legvalószínűbb, és ebben kicsit rosszindulatúnak tűnhetek, hogy néhány forgatókönyvíró ahhoz nem elég eredeti, hogy saját kútfőből emeljen elő egy történetet, így jó alap King, de ugyanakkor igényük van rá, hogy megmutassák, hogy igenis remek saját gondolataik vannak. Azután elkészül egy anyag, amit leforgatnak, amit mi megnézünk és ami nekünk elvileg nem tetszik. Még akkor is, ha majd akad egy-egy rajongó, akinek az új lesz a jó film, a régi meg a nem jó. Mindig akad egy-kettő belőlük. 

A történet röviden: Andy McGee (Zac Efron) és egy Vicky (Sydney Lemmon) nevű csinos lány is részt vesz egy kísérletsorozatban. Ennek egyetlen egy jó következménye, hogy megismerik és megszeretik egymást. Minden egyéb, amit a kísérlettől kapnak, átokként élhető meg számukra, beleértve a kislányukat is, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) aki a szülőkbe oltott anyagnak köszönhetően mutálódik és veszélyes képességeket örököl. A többes szám pedig jogos, mert egyrészt, nem tudjuk, hogy Charlie a pirokinézisen kívül hány egyéb képesség birtokába jut, azonban egyértelmű, hogy akad ott még más is, amik persze összefüggenek a tűzcsiholással, ugyanakkor már átlógnak másféle latin szóval leírható tudományokba, mert pl. mintha tárgyakat is tudna mozgatni. A kísérletet végző titkos kormányzati vagy az felett álló "Műhely" pedig miután megtudja, hogy a McGee család hol bujkál előlük, megjelenik, hogy betakarítsák azt, amit elvetetettek és mostanra kikelt. Ehhez a betakarításhoz egy titokzatos, hasonlóan képességes indián férfit, Rainbird-öt (Michael Greyeyes) használnak fel, aki igyekszik betakarítani a kislányt, akit a férfi nem teljesen ugyanazon a lencsén keresztül figyel, mint a munkáltatói.

A történet cselekménye nagyjából követi az eredeti regényt, azonban úgy érzem, voltak benne behozott és megváltoztatott részletek, amik teljesen átírták a szereplők közötti dinamikát és kapcsolatrendszert. Innentől szpojleresen...

Az, hogy mostanra mindent leuralt szinte a képregényfilm és szuperhős mozik, nem újdonság. Oké, nagy szavak, hiszen ezeken kívül azért ugyanúgy jelennek meg egyéb műfaji filmek is, de azért azt filmszeretőként látjuk, hogy most épp ez a műfajkategória hasít a filmezés világában. Ebből az új Tűzgyújtó sem akart kimaradni, ezért néhányszor megemlítik a szereplők száján keresztül, hogy Charlie McGee egy mutáns, egy szuperhős. Indokolatlanul sokszor. Úgy, hogy King, annak ellenére, hogy ismeri a műfajt és maga is olvassa, nem erőltette ezt bele a regénybe, nem utal rá. Itt azonban nem hagyják, hogy a néző maga hozza meg ezt a következtetést: Charlie McGee kvázi egy X-Men, akinek Xavier professzor mellett lenne a helye.

A másik, amit teljesen átírtak és szerintem elvett a történetből, hogy míg az eredetiben Charlie kifejezetten ragaszkodik a szüleihez és csak az motiválja, itt lerontották a szülő-gyerek viszonyt, nyilván azért, hogy a befejezés logikátlansága vagy erőltetettsége elfogadhatóbb legyen. Az új Charlie McGee is szereti a szüleit, de sokkal erősebben van benne az az érzés, hogy hibáztassa őket az állapotáért, mint korábban, így végül nem érződik az, hogy a kislány foggal-körömmel ragaszkodna az apjáért, hiszen benne látja sorsának egyik okozóját.

És erre azért volt szükség, hogy a megbízott bérgyilkos és problémamegoldó Rainbird karaktere máshogy ugyan, mint az eredetiben, de végül közelebb kerülhessen a kislányhoz, Ráadásul ezt megúszósan teszi, szinte ad hoc jelleggel. Mert az eredeti Rainbird a gyermek naivitását kihasználva igyekszik a gyermek barátságába férkőzni, itt azonban ezt kihagyták, mert talán nem volt kedvük húsz percnyi gyermekpszichológiát beletenni a filmbe, amiben a nagydarab gyilkos takarítóként odadörgölődzik Charlie-hoz, hogy a gyermek lassan megkedvelje és bízzon benne. Dehogy. Itt már viszonylag korán lelepleződik a férfi a kislány előtt és végül, valami kifacsart módon mégis olyan közel kerül hozzá, hogy azt nem is értem. Persze erre is lenne valamiféle pszichológiai magyarázat, mert mindenre is van, csak ez így nem elegáns. Profán. Egyszerű. 

És unalmas.

A film másik komoly hibája az ostobán átírt karakterviszonyok után, hogy szürke, sötét és unalmas. A párbeszédek épp csak annyira gyorsak, hogy a tej ne aludjon meg az ember szájában. A világítás legyen bármennyi lámpa felkapcsolva egy szobában, ahhoz elég, hogy a körülötte látható 30-40 centit bevilágítsa. Az akciók lassúak, ötlettelenek. A legtöbb karakter lebutított, érdektelen, míg az idős farmer, akivel apa és lánya összefut, meg már fárasztóan túltolt és a befejezést tekintve meg teljesen felesleges.

Megnéztem a filmet és pont az jutott eszembe, ami az "Állattemető" újra után. Sötét és felesleges Remake, amiben pont olyan pontokat változtattak meg, amikhez nem kellett volna nyúlni. Csak az Állattemető picit még tetszett is. Ez a film azonban nem hozott lángba. 

Akkor inkább ajánlom a régebbit, 1984-es változatot, ami szintén nem lett egy erős mozi, sőt, szerintem kifejezetten van benne valami tévéfilmes érzés, talán a kamerakezelés miatt, nem tudom, de abban valahogy sokkal mélyebbnek éreztem a karakterek bemutatását és egymáshoz való viszonyát, és az akciójelenetek sem voltak rosszabbak, mint a mostani filmben, ami viszont nagy szó. Csak ott, hogy a korrekt látványvilágot visszaadják, nem tudtak CGI-t használni, bár, a végeredményt látva, talán jobb is. Ennyit számít, hogy Mark L. Lester kicsit otthonosan mozgott az akciófilmek világában. Meg a szereposztás is ismertebb nevekből állt, hiszen Rainbird szerepében az Oscar-díjas George C. Scott jelent meg és még a mellékszereplők is ismertebb neveknek számítottak pl. Martin Sheen, aki a film másik fő antagonistája. 

A régi Tűzgyújtó tehát inkább tűnik mai szemmel egy drámát és akciót vegyítő mozinak, míg ez az új inkább a horror felé kapaszkodik.

A film zenéje néhány ponton kellemes és ebben John Carpenternek is volt része. Ez filmvilági szempontból csak azért érdekes, mert ő lett volna a rendezője az 1984-es mozinak, csak utolsó pillanatban a stúdió leváltotta, mert épp akkor bukott meg a mozikban "A dolog". Szerintem senki nem állítja, hogy ez jó döntés volt, hiszen az idő a rendezőt igazolta és a sci-fi-horror műfajon belül "A dolog" igen előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére 1983-ban Carpenter már sikeresen megoldott egy King adaptációt, mert elkészítette a Christine-t és szerintem az talán épp felér egy Top10-be. Hozzáteszem, ha odafigyelsz az első Tűzgyújtóra, bár Lester neve alatt fut a film, ha ezt nem tudod, azért érezni rajta egyfajta Carpenteri jelleget.

Szomorú tény, hogy a producer Martha De Laurentis filmográfiáját foglalta ez a történet keretbe, mert az első munkája az 1984-es változat volt, az utolsó pedig a Remake. Martha, akinek filmes körökben nem szabad meghalnia - jujj - 4 King filmhez adta nevét és benne volt néhány Hannibal Lecter filmben és egy titkos kedvencben, a Felejthetetlenben is, többek között. 

Állítólag King nem rajongott a régebbi változatért, bár, akkoriban szinte egyik feldolgozás sem nyerte el a tetszését. Hát, el nem tudom képzelni, hogy mi lehet akkor erről az új változatról a véleménye.

35%

- Elég sok szar kritikát fogunk kapni, de anyának egy szót se. - És King bácsinak se! - Pláne!

Boszorkány vadászat - Witch Hunt (2021)

 Boszorkány vadászat - Witch Hunt (2021)

Rendezte: Elle Callahan

A film Mafab adatlapja: Witch Hunt (2021)

Megtekintés: Amikor elkezdtem a filmes blogomat, a terv az volt, hogy azokról a filmekről fogok írni, amiket megnéztem. És nem csupán a tartalmukat, hiszen, azt megteszi a tévéműsor is, amelyik épp adja a filmet. A terv az volt, hogy ami gondolataim feltörnek a látottakkal kapcsolatban, azt osztom meg azokkal, akiket érdekelhetnek a gondolataim. Az évek során két dolog is kiderült, ezer más mellett: Vannak olvasóim és nem minden filmről jut sok minden eszembe. Mert vannak filmek, amik nem mozgatnak meg eléggé ahhoz, hogy írjak róluk néhány mondatnál többet. Na, most az első vállalás miatt, hogy írjak arról, amit láttam, eleve bele kellett volna mennem a kompromisszumba. Néhány filmnél meg is tettem: pár mondatot kapartam csupán össze a látottakról. Hiába, ez van, ha nem érdekel a történet, mert nem fog meg vagy annyira messze áll tőlem.

Hogy miért most ontom ezt rád? Magam sem tudom. Talán azért, mert a "Witch Hunt" egy számomra egyszer nézős mozi, amiről túl sokat, nem tudok összehordani, sem pozitívat, sem negatívat. Azért, azt hiszem, ha már megnéztem és nem is volt egy nehéz darab, adjunk annak a blogolásnak, ami miatt itt vagyunk.

Ahhoz, hogy egy picit hitelesebben fogalmazzam meg a véleményemet a rendező-forgatókönyvíró Elle Callahanről, talán segített volna, ha első rendezését a 2018-as Head Count-ot. De nem láttam. Azonban a szinopszis miatt feltételezem, hogy Callahan erősen vonzódik a spirituális témák iránt, hisz míg ebben a boszorkányok beilleszkedését az átlagemberek közé boncolgatja, addig az első filmjében meg valamiféle démon megidézéséről van szó és mindkettő műfaji besorolásában szerepel a horror. Szóval, Callahan, azon kevés női rendező közé tartozik, aki kedveli ezt az erőszakos műfajt.

Hinném, de a "Witch Hunt" valójában a boszorkányok nélkül is működő mozi lenne, amely a beilleszkedés és idegengyűlölet témájával foglalkozik. A "Witch Hunt" központi szála a boszorkányok kihagyásával ugyanis arról szól, ahogy az amerikai államokban mennyire üldözik az idegeneket és azokkal sem bánnak kesztyűs kézzel, akik segítségükre vannak.

Nem állítom, hogy Elle Callahan harcos feminista, de a mozija még laikus szemmel is erősen kerüli a férfi karaktereket. Gyakorlatilag két férfi színészen kívül szinte csak nőket látunk és a pasasok közül az egyik a polkorrektség jegyében fekete és pozitív figura, míg a másik fehér és a film genyája, aki könyörtelenül üldözi a boszorkányság adottságával rendelkező karaktereket. A fekete pasast meg ráadásul a film elején kiírják.

Martha (Elizabeth Mitchell) két lányával él a város szélén. Férje meghalt, mert állítólag érintett volt boszorkányságban. Hogy pontosan mi történt, nem fontos, de Martha nem tartja a kapcsolatot a nagyszülőkkel, ám a viszonylagos nyugalom helyett mégis nyakig van valamiben, ami az ő világukban roppant veszélyes: Martha boszorkányokat bújtat és juttat ki az országból. A fekete "tejesember", Jacob (Treva Etienne) ebben partnere. A boszorkányokat a hatalmas ház titkos, fal mögött kialakított rejtekhelyekre szállásolják, amíg Jacob meg nem érkezik és autójában nem viszi őket át a határon.

Már a történet elején épp egy kudarcba fulladó menekítés tanúi leszünk, és bár Jacob igyekszik eltitkolni a segítőtársai kilétét, a boszorkány vadász, Smith ügynök (ki más?)(Christian Hicks) elől, de a férfi nem véletlenül a legjobb a hivatásában.

Közben Claire (Gideon Adlon), Martha lánya rémálmokkal küzd és rendre megkérdőjelezi anyja lépéseit, a boszorkányok mentésével kapcsolatban. Martha pedig minduntalan igyekszik meggyőzni őt, hogy ez szükséges lépés és Claire-ért is történik. Kis bepillantást teszünk Claire iskolai életébe, de hiába tűnik különcnek, mégis van baráti köre és bár más filmekben biztos plusz súlyt kapna a történetben a lány szerepe és barátnői között a kommunikáció, itt elég minimálisan keverik bele a többieket a történetbe, ami így kihagyott ziccer. 

Smith ügynök eljut a házukig és rövid úton konfrontálódik velük, hogy közben kiderüljön néhány olyan családi titok, amit már rég meg kellett volna osztaniuk egymással, hogy azután Martha az iker fiaival, Claire pedig friss tudásának birtokában folytassa tovább az útját.

Egyértelmű áthallások vannak a migráns kérdéssel, ami Amerikában ugye, főleg a mexikói bevándorlókkal, sőt, beszökdősökkel kapcsolatos. A film nem tűnik úgy, hogy nagyot akarna markolni és nem is tesz ilyesmit. Röpke másfél órácska, eléggé tévéfilmes ízzel, megoldásokkal, képi világgal. Elle Callahan mint rendező, nem tűnik kimagasló tehetségnek, pusztán korrektül elmesél egy nem túl izgalmas történetet. A befejezés pedig nagyjából már korán borítékolható. Nem állítom, hogy a női kéz hibája lenne a film langyossága, de egy férfiasabb mesélő és hozzáállás egy kicsit erősebb mozit eredményezhetett volna, mert az alaptörténetben még lehetett volna kicsit több is.

Egyszeri megtekintésre elég, de egészen biztos nem lesz egy idézett darab belőle. Ahhoz hiányzik a craft.

A poszteren megemlített Carrie keveredik a Szolgálólány meséjével meg barokkos túlzás...

35%

Halál-ranch - Death Ranch (2020)

Halál-ranch - Death Ranch (2020)

Rendezte: Charlie Steeds

A film Mafab adatlapja: Death Ranch (2021)

A poszter rájátszik a műfajra, mind a színvilágban,
mind a betűtípusban.

Megtekintés: Rendesen az volt az érzésem, hogy mivel erőltetik a kvótákat az amerikai filmgyártásban (több egyéb rassz szerepeljen vagy dolgozzon egy filmen, mint eddig, minimum 30%) így eljön az ideje az olyan moziknak, amelyben fekete szereplőket fognak fehér szereplők kínozni, ha már kötelezően szerepelniük kell(ene). A „Death Ranch” pedig nagyon jó példa lenne erre, ha a befejezés pesszimistább.

Brandon (Deiondre Teagle) megszökik a börtönből és segítséget kér idősebb testvéreitől, ahogy korábban megbeszélték. A nővére, Angela (Faith Monique) ötlete után a gyermekkori nyaralások színhelyére mennek vissza, ahol olyan boldogok voltak. Azonban mostanra a környéken elharapódzott a KKK tevékenysége és miután Brandon véletlenül szemtanúja lesz és beleavatkozik egy fekete nő feláldozásába, a fehér testvérek üldözni kezdik a fekete testvéreket. Hogy mi sül ki ebből? Másfél óra buta gore.

Ez a film nem jó. Ostoba, rossz színészek, ötlettelen forgatókönyv és random, egymásra pakolt akciójelenetek. Az egyetlen, ami miatt egyszer végig lehet szenvedni, az az, hogy az erőszakkal nem bánnak kesztyűs kézzel. A filmtörténet legkiheréltebb fehér redneck csapata nem képes leszámolni három néger emberrel. Ez történik, nem több.

Az egyetlen oka, hogy képes voltam végigülni, hogy a véres jelenetek egészen jó tempóban követték egymást, így, annak ellenére, hogy nem voltam meggyőződve róla, érdemes a film rá, sikerült végigülni. Valójában a cím elé dukál a fika jelző, és csak azért felületes az elemzésem, mert a megtekintés után két héttel kezdtem írni róla, de az az Isten nem született még meg, aki miatt újra nézném.

Inkább kiemelnék néhány apróságot, amik nélkül, vagy ezek átdolgozásával egy sokkal értékelhetőbb alkotás lenne ez a mozi.

Első körben, pozitívum a fényképezés és ennek köszönhetően a főcím is, ami kiválóan megidézi a hetvenes éveket – szerintem – amikor a történet játszódik, illetve, az akkor idők blaxploitation mozijait. Már csak annál is inkább, mert a történet abban az évben játszódik, (1971) amikor a fekete közösség a filmművészetben útjára indította azt a műfaji leágazást, aminek köszönhetően végre feketék lehettek a tökös akcióhősök, férfiak és nők vegyesen, hogy megmutassák magukat a szélesebb közönségnek, sok erőszakkal és szexszel, ami korábban nem volt jellemző. Akkoriban, a hatvanas évek végén, a feketéket nagyjából Sidney Poitier reprezentálta az amerikai moziban, de Poitier egész kisugárzása inkább arisztokratikusabbnak mutatta be a kora fekete férfiját, ami azonban összességében nem volt már akkor sem jellemző a fekete közösségre. Érkezik Melvin van Peebles, Richard Rountree, a női vonalon pl. Pam Grier, és felrúgtak komfortzónát és szabályokat. (Schreiber András cikke a filmvilág oldalán a témáról!!!)

A nővér karaktere a kedvesebb, a szerethető figura, míg a báty, Clarence (Travis Cutner) a problémásabb, aki a haragos karakter, de néhány odamondás után a szerepe kimerül abban, hogy funkció nélkül piázik magában a parasztházban, míg az öcsi és a neki húgi beszélgetnek is, ezáltal halvány mélységet adnak a karaktereknek.

Éjjel valaki segítségért kiabál az erdőből. Annak ellenére, hogy Brandon épp szökésben van és ezért nem kellene nagyon pörögnie az arcán, anélkül, hogy a tesókat felébresztené (ez is milyen logikus lépés tőle... az írótól), utána jár a hang forrásának és sikeresen belebotlik egy tisztáson egy csapat KKK tagba, akik egy fekete nővel igyekeznek végezni, némi teátrális máglyaégetés megejtése közben. Sejthető, hogy Brandon, mint a börtönből szökött jó fiú (oximoronnak tűnik), ezt igyekszik megakadályozni és innen a testvér trió kalandjai kerülnek fókuszba, akiket egy csapat Klu Klux klán tag szeretne megkínozni, majd meggyilkolni. Ha ez nem lenne elég, hamar kiderül, hogy fehéreink még kannibálok is, mert a fekete hús ízletes – ki lehetett a társaságukból első gyökér, aki úgy gondolta, hogy kulináris élvezetként profitál a környéken fellelhető néger lakosságból? – és nem csak kínzás utáni gyilkolásban lelik örömüket, hanem a barbeque szakszerű elkészítésében is. A film végéig pedig azt élvezhetjük, ahogyan Brandon igyekszik meggyőzni a siserahadat, hogy van jobb dolguk is, mint szegény fekete fiatalokat szívatni. Ez pedig azt jelenti, hogy elvileg az erőszakhoz szokott, elvileg, vadászatban is jeleskedő csoport nem képes szakszerűen megbirkózni a főszereplőkkel.

A fényképezésnek a pocsék mellett vannak jó pillanatai is.

Amit a film második felében látunk, az élő példája annak, amikor a forgatókönyv nyomokban sem található meg a forgatás helyszínén és koherens történetvezetést sem sikerül jobban prezentálni, mint amikor két tizenéves asztalhoz ül és kiöntve a fröccsöntött katonáit, igyekszik kerek történetben elmesélni, miért is hal meg a játék végére szinten minden figura.

Teljesen logikátlan az egész és a filmtörténet leggyávább és legidiótább KKK bagázsát sikerült megidézni a film kedvéért. Egyszerűen lehetetlen komolyan venni mindazt, ami történik, kezdve a zacskós, pörkölt mogyoró látványát, amitől legalább harminc centire van az égő Zippo öngyújtó, mégis sikerül, karamellizálnia a golyszikat, egészen a végső lövöldözésig, ami úgy röhejes, ahogy van. A fő-gonosz lehetne tényleg félelmetes, de akik körülveszik, teljesen elveszik a belőle áradó fenyegetés erejét.

Az erdőben a távolságok pont úgy rendeződnek át, ahogyan a szereplőknek szükséges. Ha kell, a sérült karakter is képes egy egészségeset utolérni, ha a történet megkívánja, még akkor is, ha a sérült legalább 2-3 perccel később indul, miközben a helyinek elvileg még terepismerete is kellene, hogy legyen. Sebaj, nem is a logika a film lényege, hanem, hogy Brandon rendet vágjon a suttyók között. Mivel így írták meg a filmet, ezt annak ellenére is sikerül megtennie, hogy előbb a zacsiját pörkölik véresre – máig nem tudom, ezt, hogyan sikerült a bemutatott módon véghezvinni – vagy egy baltát basznak a mellkasába.

Ha a rendező ezek után csak jobb mozikat fog csinálni, szódával el fog menni a munkássága, azonban ez téka, alsó polc kategória.

35%

Még úgy is tökösebbek az ellenségnél, hogy egyiküknek nincs, a másiknak meg megpirítják.

Kés a zajban - Chaos Walking (2021)

Kés a zajban - Chaos Walking (2021)

Rendezte: Doug Liman

A film Mafab adatlapja: Chaos Walking (2021)

Megtekintés: Hiába kedvelem Liman rendezői vizualitását, ha ő valamiért úgy érzi, bele kell tenyerelnie a tutiba, nem jó értelemben.

És Liman megint megtette! Megint nekiugrott egy fantasztikus és érdekes koncepciójú young adult trilógiának, hogy - bár nem ismerem az írott művet, ami amúgy már magyar nyelven is kapható, Kés a zajban címmel - kisajtoljon belőle egy érdektelen sci-fi kalandfilmet, amelyben valahogy semmiből nem kapunk eleget.

Patrick Ness trilógiája egy komplex történet, melyet kiegészített közben három novellával is, melyek a cselekmény körül még jobban elmélyítik az univerzumot, amiben járunk. A film azonban, pont dramaturgiai okokból, nem lesz világos azoknak, akik nem ismerik az alapművet vagy kimennek közben legalább egyszer a konyhába egy sörért. Egyszerűen vannak olyan mesék, amelyek háttere annyira bonyolult és komplex, hogyha nem kapunk megfelelő mankót hozzá, nem tudunk beleolvadni a történetbe és kívülállóként kissé érdektelenül fogjuk bámulni az eseményeket, anélkül, hogy berántott volna minket a mű. Azonban sokan azt is negatívumként fogják fel, ha egy film azzal kezdődik, hogy hosszú expozícióval igyekszik előre betömni a lyukakat és válaszolná meg a később esetleg felmerülő kérdéseinkre a választ.

A Chaos Walking pedig pont egy ilyen mese, amit ráadásul eléggé megváltoztattak a könyvhöz képest, hogy annak se sikerüljön a tökéletes átélés, aki olvasta korábban, pedig az alapötletben akadnak zseniális elemek.

Az idegen bolygón, ahol járunk, egy külső hatás miatt - a könyvben azt hiszem, valami spóra, de a filmben ha ezt meg is említik, én tuti átaludtam azt a jelenetet - a férfiak gondolatai zabolázhatatlanul felszínre törnek és szinte élő hologram-videóként keringenek az ember feje körül, a belső monológjaikkal együtt. Ez, szerintem nem kérdés, hogy mennyire frusztráló. Azonban igaz itt is a mondás, ha mindenkinek van egy szuper-képessége, akkor az valójában már nem az! (Először ezt a felvetést a "Hihetetlen családban" hallottam, de nem tudhatom, korábban ennek nem volt-e nyoma a művészetekben.) 

Prentisstown peremén él Todd Hewitt (Tom Holland) két nevelőapjával, asszonyok nélkül, mivel az új otthonként szolgáló bolygón a nőket korábban kiirtotta egy helyi életforma, vagy legalábbis, Toddnak, a közösség legfiatalabb lakójának ez az információja. Todd faluja nagyban függ a helyi elöljáró, Prentiss (Mads Mikkelsen) kényétől és kedvétől, illetve a város vallásos rendfenntartójától, Aaron-tól (David Oyelowo) is. (Már az is beszédes, hogy az elöljáró Prentiss saját magáról nevezte el a városkájukat.)

Todd nevelőszülei, Ben (Demián Bichir) és Cillian (Kurt Sutter) nem véletlenül költöztek a várostól kicsit messzebb, hogy valamennyire megtarthassák függetlenségüket. A függetlenségüknek köszönhető, hogy Todd állandóan a környéken túrázik, meglógva a házi, de főleg kerti munka elől és persze, hogy történik vele valami, miközben erdőt és munkát kerül: összefut az életében látott legszebb nővel. Ez azért nem olyan nehéz, ha tudjuk, hogy Todd eddig egyetlen nőt sem látott. (A film ennek ellenére a homoszexualitásnak még az árnyékát sem hozza be a történetbe. Vagy tovább voltam a konyhában...)

Todd tehát belefut Violába (Daisy Ridley) és képessége miatt ez kb. 3 percig sem titok a falu homogén lakossága előtt.

Innentől kezdve számomra kissé erőltetett okokra hivatkozva Prentiss és kolóniája igyekszik megkaparintani a lányt, hogy számomra homályos okból szex helyett inkább máglyán égessék el, vagy ahogy jön. Hivatkoznak persze a múlt sötét árnyaira, meg egyéb marhaságok, ezért nem csoda, hogy a közben libidófröccsöt kapott fiatal Todd, aki eddig fogadalom nélküli erőszakos szüzességben - érted: erőszakos - leledzett, inkább úgy dönt, megragadja Viola törékeny kacsóját és átmenekül vele ahhoz a titokzatos területhez, amelyet a férfiak úgy neveztek meg, hogy ott a lány békében élhet.

Prentiss nem adja könnyen a napi akasztásra valót, ezért követi a párost és vértelen kalandok közben elérkezünk egy olyan fináléhoz, aminél unalmasabb young adult trilógia első rész záróepizódot talán még életemben nem láttam. Ha az volt a terv, hogy egy izgalmasnak ígérkező franchise-t építsenek fel, sikerült azonnal kiherélniük azt. 

Nem segít ezen a kiváló szereplőgárda sem, akik között pl. igen komoly meglepetés volt nekem Cillian karakterét játszó Kurt Sutter, hiszen a "Kemény motorosok" rendező-kreátora nem szokott saját munkáin kívül másnál szerepet elvállalni. A végeredményt tekintve egyébként nem is lett volna rá szükség. Mads ismét egy tökéletes főgonosz karakter, a szeme most rendben van. Daisy Ridley számomra legalább húsz percig volt a femme fatale helyett az a színésznő, akit tudom, hogy már láttam valahol, de ki ez, te, ki ez te? Nem Ridley hibája, hogy a borzalmas frizura alatt nem ismertem rá azonnal, bár tény, az és a sminkje teljesen megváltoztatta számomra az arcának karakterét. Tom Holland még mindig képes eljátszani egy már nem teljesen tini fiút és csibészes humora is megcsillan a belső monológoknak köszönhetően. Rövid szerepben megjelenik a mostanában felkapott Cynthia Erivo is (Harriett filmjének kritikája) ám a trilógia nyitó epizódjában, amelyet szerintem fog követni a többi, neki sincs ideje tehetségeskedni.

Nem igazán szpojlereznék, így van karakter, akit kihagytam, és az összes bennem kavargó kérdésnek sem engednék itt teret. Azonban azt nem tudom, miért nincs szerencséje ezekkel a young adult sorozatokkal Liman-nak. Azonban, az biztos, hogyha lenne hasonló trilógiám, egészen biztos nem merném rábízni.

A "Chaso Walking" egy érdekes koncepcióból fújt fel egy hatalmas lufit, hogy már a film első felében kipukkassza, hogy a végén egy tökéletesen feledhető befejezéssel segítsen a nézőnek álomra hajtania a fejét.

Kár, hogy sem az író Ness-nek, sem a forgatókönyvet vele jegyző Christopher Ford-nak nem sikerült elég érdekesen megírnia a scriptet, pedig, korábban neki is került már ki szórakoztató munka a kezéből. Talán az eredeti forgatókönyv alap, amit állítólag Charlie Kaufman jegyzett le, nem volt eléggé megfelelő. Fel nem foghatom, hol csúszott félre ez a koncepció, de borítékolható, hogy nem lát benne egy fanatikus lehetőséget, pont úgy jár, mint a 2008-as Hipervándor, aminél szintén minden adva volt a sikerhez, ám végül a közönség teljes érdektelenséggel fogadta a felvezető mozit.

35%

Töfi: - Az imdb triviái szerint Tom Holland megszenvedte a forgatást rendesen: egy jelenetben majdnem megfulladt, egy kaszkadőr már az első nap eltörte az orrát és még a bölcsesség fogával is meggyűlt a baja.

- A watchmojo youtube csatorna két videóban is megjósolta a film lehetséges bukását.

Fika: Fej-játék - HeadGame (2018)

Fej-játék - HeadGame (2018)

Rendezte: Steven Judd

A film Mafab adatlapja: HeadGame (2018)

Általában minden ötletes horrornak rendkívül örülök, mert ebben a műfajban igen nehéz újat mutatni, igaz, néha becsúsznak apró „csodák”. Mivel kedvelem a horrort, az apróbb logikai bukfenceket is gyorsan kiheverem és szórakozom a látottakon. Azonban a „Head Game” a baromságaihoz egy lavórt húz a néző elé, hogy a tarkónkat megszorítva belenyomja a fejünket. A továbbiakban szpojleres különvéleményt olvashatsz.

Tetszett az alapötlet. Mert profán. Nem eredeti persze, sőt, akciófilmben is ellőtték – Öld, ahol éred – és mostanában elég sok sci-fi illetve horror épít erre a klisére (azaz szűk terület, titkos társaság elrabol embereket és élet-halál harcra vagy valamilyen versenyre kényszeríti őket), azonban szeretek nekik esélyt adni, hogy végignézzem őket. Azonban már a felvezetés közben rájöttem, hogy a rendező a történetmesélés helyett inkább helyezi a hangsúlyt az önkifejezésre és egy félkész forgatókönyvre építi a másfél órát. A forgatókönyvíró, Roberto Marinas azért megérdemelne egy alapos verést, amiért szállít egy alapötletet, azután a film, ahogy írom, semmit nem kezd ezzel. A homlokra szerelt (ragasztott? Nem derül ki) kameráknak a filmben nincs gyakorlati haszna, leszámítva, hogy a savat tartalmazzák. Működés közben nem is emlékszem, látjuk-e bármelyik képét, pedig adná magát, hogy azon keresztül közelebb kerüljünk a sovány akcióhoz. Annak ellenére, hogy a rendező és az operatőr némi művészi kvalitást is megcsillogtat, eléggé zilált a végeredmény. Van lassítás, montázs, néhány rövid osztott képernyős jelenet, klasszikus zene, sőt, narrátor szöveget is kapunk a szereplők megismerése miatt, hogy Nietzsche idézetéről már ne is beszéljek, erre melyik ziccert hagyják ki? Az FPS látásmódot... Nem sok pénz lehetett a forgatásra. Frankón egyszerűbb lett volna, hogyha kihagyják ezt a kamera marhaságot és a puszta savas fenyegetés marad a történetben.

Adva van egy csinos nő, Jackie (Jamie Hill Fuller) aki becserkészik egy jóképű, charme-os – szerintem inkább amolyan „kihanemén” típusú – pasas, Kris (Chris Hayes) aki kapcsolaterősítés neve alatt elviszi őt egy igen komoly rave partiba, ahol megismerjük a szereplőket. Azok két táborát. Mert lesznek a játékosok és lesznek azok, akik a játékot figyelik és fogadnak rá.

Különvélemény: Milyen szerencsés a charme-os manus, hogy viszonylag gyorsan elcsavarta csinos csaj fejét és így nem kellett erőszakkal szereznie valakit a játékba. De lehet, hogy kivárták volna a társai? Ahogy én csajozom, ez évekbe is telhetett volna... Ráadásul, amennyi pénzem van, tuti, hogy csak játékos lehetnék.
Mindegy.

Másnap a korábbi narrátoros bemutató után – ami segít megismerni a játékosokat a legszájbarágósabb módon, hogy megtudjuk, kicsodák, holott kurvára nem fontos – felébrednek a fiatalok és mindegyikük homlokát egy kamera ékesíti, amely savat is rejt magában, hogy ne tudd levenni magadról. Ezt onnan tudjuk meg, hogy egyikük – még talán pont egy olyan színész (Edward Gelhaus) alakításában, aki nem volt teljesen tehetségtelen – letépi a masinát, majd elhalálozik, de dúlván ám! Tegye fel a kezét, aki látott már olyan filmet, amelyikben nem demonstrálják a játékosoknak és velük együtt a nézőnek, valaki halálával az aktuális "játékot".

Különvélemény: Azon kívül, hogy ijesztő, semmit nem tesz a filmhez, hogy a kamerák hogyan vannak rajtuk. Azonban tényleg ez a legjobb módja, hogy egy csapat gyökér milliomos egy csapat hullajelöltet mozgásban tartson? Egyáltalán, miért véres valakinek a homloka, míg másokon egyáltalán nem látszik sérülés, pusztán a készülék? Kik helyezik ezt rájuk és akkor most bele van „építve” a fejükbe vagy pusztán rá van ragasztva? Maguk a milliomos gyökszik teszik fel azt az áldozatokra, vagy a büdzsé emelését előmozdító technikai csapat teszi ezt meg? A kérdés azért érdekel, mert nem mindegy, hogyan veszi be a gyomrom, amit látok: néhány ember durva szórakozását látom, vagy egy sokkal komplexebb valamit?

Hölgy sorolja el játékosainknak, amit tudniuk kell: Van 12 órájuk, hogy megtalálják a labirintusból kivezető utat, ugyanakkor csak egyetlen egy játékos maradhat életben a végére. Persze ilyenkor van egy kötelező pár perc, amikor néhányan felháborodnak, mások sírnak, hogy nem játszanak, de mi tudjuk, hogy ez nem választható opció, ezért vagy együtt kell kitörniük, és lesz, ami lesz, vagy modern gladiátorharcként lenyomják az harcot és néhány perc alatt marad egy túlélő. Ezzel szemben ahogy elvárható, szétszélednek több felé, miközben megtörténik az első gyilkosság is. Egyik srác nyakon vágja másik srácot, hogy a vérszag kedvet csináljon a milliomosoknak a fogadásra. Azután emberünk, ahelyett, hogy folytatná, amit elkezdett, kooperálni kezd két játékossal, nem tudom, milyen logikai megfontolásból, bár a teniszcsillag csaj azért megjegyzi, hogy ne most, hanem később ölje meg, mikor végeztek a többiekkel. Mi van? Hogy addig is minden perccel adjak egy esélyt, hogy hátba támadhass??? – Ennek ellenére machetés emberünk megkíméli két játékostársa életét, hogy a többiek után eredjenek. Aha.

Közben, hárman eltévelyegnek egy raklapokból álló csapdáig, ami fényvillogásból és gyilkos szögek kilövésével keresztezi a menekülők útját. Egyikük – a csini csaj, aki eddig amolyan főszereplő minőségben tetszeleg – kitalálja, hogy van ám rendszer a fények mozgásában és ki lehet cselezni a halálos csapdát. Megteszik!

Különvélemény: Oké, szóval feltételeznem kell, hogy a milliomosok mellett csak áll valami crew, mert egy olyan precíziós műszert felépíteni és működtetni, mint ez az amúgy teljesen feleslegesen túltolt szögbelövő csapda, nem mindennapi teljesítmény. Csak két kérdés? 1. Ha oldalból jól meglököm a raklapokat, esetleg nem baszkodom azzal szét ezt a technikát, hogy tönkremenjen? 2. Minden villanásnál repülnek a szögek... 12 órás a játékidő... Mennyi szög van akkor ebben a kilövő szerkezetben és ahova érkezik, az mennyit képes elnyelni? Mert amúgy tök látványos a hal süvítéssel és megvilágítással, de maradjunk már a realitás talaján.

Gyilkosék kis fáziskéséssel odaérnek, hogy teniszcsillag lány, Sarah (Liv von Oelreich) elunja magát a fények és szögek láttán, hogy kifakadjon, akár a geci kismalac a viccben: - Én nem várok! – és ezzel átmegy! Meg a társai is... WTF? Tehát van egy ördögi csapdánk, amelyet még meg is dicsérnek milliomosék odakint, hogy eddig senki nem élte túl (!) most meg mindjárt az egész derékhad fittyet hány rá!

Az ilyesmi miatt veszíti el az ember az érdeklődését egy film iránt.

Menekülők nagy terembe érnek, ahol hologramos rásegítéssel megtalálják a kimeneküléshez szükséges kulcsot (Valóban azt? Kipróbálni ugye, nem tudták még, ellenben az egész labirintus hemzseg az eldobált kulcsoktól, így ember legyen a talpán, aki ki tudja választani a megfelelőt.)
Különvélemény: Megemlíteném közben a labirintus rejtélyét is: 12 órát kapnak kimenekülni. Közben elvileg egyik csoport menekül – van egy-egy külön álló személy is, de nem lényeges – míg a másik nagyjából a nyomában. Sétáltál már bármilyen labirintusban? Vagy mondjuk egy laktanyában? Esetleg erdőben? Városban?

Most őszintén! 12 óra alatt Budapestet bejárod gyalog, nemhogy egy raktárépületet, amely, mint díszlet, még csak nem is tűnik túl fifikásnak. Arra akarok kilyukadni, hogy semmi nem indokolja, hogy szereplőink órákig kóvályogjanak, mielőtt összecsapnak, a film mégis lazán kezeli a helyszín és az eltelt idő függvényét. Egyszer ugrunk kettő és fél órát, majd mindjárt csak hat óra van vissza. Nos, ha viszont abból indulok ki, hogy közben nagyjából végig mozgásban voltak, akkor vagy körbe-körbe mentek, elkerülve egymást, vagy milliomosék rendelkeznek a földön a legnagyobb területű elhagyott telephellyel, amit a világ látott!

Közben, hogy lássuk, nincs igazi barátság a szervezők részéről sem, egyikük összekap a csinos csajt elraboló, úgymond főszereplő negatív karakterrel, hogy azután nézeteltérésüket egy szipka versenyben rendezzék le, miközben a társaik pont úgy fogadnak rájuk, mint a játékosaikra. Ezt nevezem elkötelezettségnek.
Itt lejátszódik egy az egyben az Indiana Jones első filmjének Marionos belépője, csak nem felesek fogynak az asztalon, hanem e-cigit szopogatnak „harcosaink”. Egyikük megpusztul – vajon vele, hogyan számol el a díszes társaság a világ felé? – míg értelem szerűen a negatív főszereplő megnyeri a versenyt. Itt jegyzem meg, nem sikerült rájönnöm párbajuk koncepciójára, mert nagyvonalúan elhallgatja a film, hogy a szipokázásnak mi a tétje és, hogy az egyik szipóka mérgezett, amit abból tudunk meg, hogy amelyik bukja ezt az újfajta orosz rulettet, miután lefordul az asztalról, pont úgy néz ki, mint amikor Cercei király fia véres habot köpött az esküvőjén. (Hogy hívták, a franc essen a memóriámba!)

Szemlátomást a díszes kompániát pont annyira hagyja hidegen egy társuk halála, mint a leszervezett szerencsétleneké.

Közben menekülő csinos csajék megtalálják a kulcsot, és beérik őket gyilkosék. Kialakul némi hadicsel, miközben félős-hajtépős – tényleg ennyit tudsz meg a karakterről – elcseni a kulcsot és felmenekül vele a magasba. Egészen a terem közepéig araszol egy gerendán a magasban, miközben egyik oldalról csini lány könyörög a kulcsért, a másik oldalon meg a teniszcsillag szöszi kiabál, hogy ugyan tegyen már egy szívességet és a kulccsal együtt ugorjon fejest a mélybe.

Félős-hajtépős végül felőrlődik a közel egyperces kiabálás végére – ha ennyire nem karakán, vajon hogyan vették rá, hogy egyáltalán részt vegyen a rave bulin, ami tele van idegenekkel és ami szemlátomást nagyon nem az ő világa? – és eldobja magát, mint Ripley a kohóban. Csinos csaj ezen úgy kifakad, hogy megbillen, lefordul a biztonságos helyéről és kis kapaszkodás után utána esik. Ez annyira jól sikerül, hogy miután felriad egy röpke ájulásból, egy méterre sem fekszik félős-hajtépős-leesőstől, akit meg felnyársalt egy random vasrúd! Csinos csaj a talajhelyezkedés szerint akár kézzel is elérte volna a félőset, hogy elvegye a kulcsot, de úgy látszik, itt csak egy igazi zuhanás hozza közel az embereket.

Gyilkosék közben hadakoztak kicsit a menekülő trió férfi tagjával, sőt, bekapcsolódott még egy csajszi, aki azután elszaladt a sötétben. Gyilkos és teniszcsillag meg mostanra érzi úgy, hogy a saját triójuk harmadik tagjától megváljanak, mert szakállas trükközni akar a kulccsal. Gyilkos bele is vág a legyilkolásba, ezzel együtt szakállas vádlijába, aki, bár korábban célozgatott rá, hogy erőnlétileg nem indokolt, hogy egy órát is túléljen ebben a szar helyzetben, most megtáltosodik és valami csoda hatására simán elhagyja a gyilkost valahol, pedig azt hinnéd, két méteren kapott volna mattot. Szóval a horror mellé itt már erőteljesen jelen van a sci-fi irányvonal is!
Nem részletezném nagyon tovább.

A befejezés összecsapott és elnagyolt. Kapunk egy kis misztikus háttér-történetet, ám már ilyet is láttunk korábban. Logikailag erősen kikezdhető és minimálisan sem magyarázzák meg a nézőnek, hogy mit kell látnia. Lásd, pl. miért pont Carlo a játék nagy vesztese?

A lezárás is csak arra elég, hogy kielégítse az igazságérzetünket, mert amúgy hihetetlenül butuska.
Egyszer talán ráfordítható a mozira a másfél óra, de meglepődnék, ha újranézésre adna okot és bekerülne bárkinek a kedvenc filmjei közé.
Az a homlokbizgentyű... csak azt tudnám feledni.

35%

Lakat alatt - House Arrest (1996)

Lakat alatt - House Arrest (1996)

Rendezte: Harry Winer

A film Mafab adatlapja: House Arrest (1995)

Megtekintés: 1996-ban egészen biztos egy szórakoztató komédia volt ez gyerekeknek, de nem bánom, hogy gyerekként nem láttam...

Mert a végén még lehet, hogy tetszett volna. Akkor. Sem biztos.

A történet pofonegyszerű pszichológiai kísérlet, melyet egy Disney film ostoba kliséi köré húztak fel. Gregory (Kyle Howard) összeparázza magát, amikor úgy tűnik, szülei, Janet (Jamie Lee Curtis) és Ned (Kevin Pollak) különköltözik. Gyerekként tudjuk mit jelent ez: nagyjából válást, hiszen a környezetünkben tapasztaljuk, utána már nem nagyon jön össze anyu és apu. Nálunk sem így történt, bár, nekünk nem volt ennyire jó ötletünk, hogy ismét egymásra hangoljuk őket, lévén, panellakásba szorultunk. Nekünk maradt a párnába zokogás, a remegő gyomor és az ágyba vizelés, azután apa lelépett, hogy kiteljesedjen egy fiatalabb nőben, majd néha küldjön gyerektartást, anyánk meg önsajnálatba meneküljön.

Gregory nem kíváncsi azonban erre és húgát is félti tőle, ezért kitalálja az évszázad legnagyobb ötletét: Bezárja az ősöket a pincébe és majd ott szépen visszatalálnak egymáshoz. A terv persze hamar elszabadul, miután Gregory egyik iskolai terrorizálója karakteridegen módon hirtelen tisztelni kezdi a srácban a harcos és felbuzdulva a lehetőségen, a családterápiát kiteljesíti még hármójuk szüleivel. Mert kell az a rengeteg elpocsékolt karakterszínész a pincébe, hogy azután senkinek ne jusson kellő mennyiségű játékidő, így a karakterfejlődés mehet a kukába, hogy átadja a helyét az ötlettelen helyzetkomikumnak.
A végeredmény egy roppant felejthető komédia, amiben egyetlen értékelhető poént találtam és amiről még Roger Ebert, Amerika rettegett kritikusa is lehúzta a keresztvizet valamikor egy 96-os filmeket boncolgató műsorban. Nem érdemtelenül.
A forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a karakterekkel. A gyerekek burleszk jelenetekben kaja-csatáznak és lakják le a házat, miközben hét remek karakterszínész irányítás nélkül igyekszik kihozni valamit abból, hogy csoportos párterápiának szánva össze vannak zárva.

A kilencvenes években Michael Hitchcock forgatókönyvíró elénk tett néhány szánalmasan gagyi művet, hogy azután beletenyereljen a tutiba a Glee című sorozatával. Legalább fejlődött. A "Lakat alatt" azonban egy ostoba mozi, amelyikben a gond szinte varázsütésre oldódik meg és amelyiknek legjobb jelenete, amikor a fiatalka Jennifer Love Hewitt a stáblistán táncikál 5 másodpercig.
Az olyan nevek, pedig, mint pl. Christopher McDonald vagy Jennifer Tilly, kihasználatlanok maradnak. Illetve, McDonald esetében ez is csak egy a száz hasonlóan apró vagy mellékes szerepéből. Az a pasi ezért él. Nem csoda, ha közel 200 címben találkozhatunk a nevével.
Aki még valamit ér intenzitásával a gyerekszereplők közül, az Herbert Russell, akinek ez volt az első komolyabb filmszerepe, de valahogy azóta sem futott be.

Tipikusan az a mozi, amire napok múlva te sem emlékszel és szerintem a készítői sem.

35%

Ha megnéznéd:
- Lakat alatt (1996)

A félelem útján - Carjacked (2011)

A félelem útján - Carjacked (2011)

Rendezte: John Bonito

A film Mafab adatlapja: Carjacked (2011)

Megtekintés: Szigorúan tévében. Alvás közben. Pl.

Két rendezése alapján meg merem jósolni, hogy John Bonito vagy élete végéig alig középszerű akciót imitáló tévéfilmszerű darabokat fog rendezni, vagy átnyergel tévésorozat pályára, mert amit művel, az ott tökéletesen megfelelő. Nem akarom bántani, de annyira elcsépelt filmeket készít, hogy fáj. Az első, 2006-os rendezése, a "Tengerészgyalogos", két következménnyel bírt: 1.) Elindította John Cena filmszínészi karrierjét - igen, a korábbi munkái csak popsifüstnek minősültek - 2.) Útjára bocsátott egy amúgy tök felesleges franchiset, amelynek visszatérő főszereplője egy tengerészgyalogos. (2017-ig öt részen keresztül izgulhatunk, de John Cena jó érzékkel az első rész hihetetlen sikere után kiszállt a sorozatból, akárcsak a második etap főszereplője, hogy a következő három részben egy számomra ismeretlen srác ossza a skulót. Nevét nem fogom megjegyezni, mivel nem nézem a többi tengerészes és egyben gyalogos akcióorgiát.)

Második rendezésének két főszereplője van.
Az egyikük még úgy is titkos kedvenc, hogy gyakorlatilag ha megerőltetem az agyamat, egy film jut az eszembe, amivel megismertem, és onnantól kezdve nekem is utána kell néznem, hogy vajon, minek köszönheti Stephen Dorff - mert róla van szó - hogy mozifilmes pályán mozog azóta is. Az a mára enyhén kult szagú mozi pedig Wesley Snipes egyik legnagyobb filmes sikere is egyben, a "Penge - Blade (1998)". Ebben jött a fehér bőrű vérszívó szerepében a kisfiús charme-mal rendelkező Dorff, lemosta a főszereplőt - saját véleményem - és azóta ha fel is tűnik A listás mozik stáblistáján, nem ő a húzónév, az biztos. Ennek ellenére örülök, ha látom dolgozni, annak már kevésbé, hogy sokszor az a munka simán kerülhetne macskaköröm közé is, lásd egyik utolsó, általam látott moziját, a Maisie Williams főszereplésével készült, nulla költségvetésű kamaradrámát, a "Lesújtó forróságot - Heatstroke (2013)", amelynek szerepe annyi lehetett, hogy kicsit ismertebbé tegye a tini Maisie nevét, két évad Trónok harca között. Vagy egyszerűen erre volt ideje két sorozatforgatás között.

A másik főszereplő, Maria Bello, akinek azért jóval rövidebb, ennek ellenére, markánsabb számomra a filmográfiája, de, ahogy az évek szaladnak és egyre több ráncnyomot hagynak az amúgy dögös színésznő arcán, a neve is mintha a hangzatos moziposzterek helyett egyre inkább a videós borítókon díszelegne inkább, vagy az esti tévés műsorsávjában. Ez külön fáj, mert azért Bello egyik legnagyobb fegyvere eddig számomra pont az volt, hogy gatyaduzzasztó a szexiség, ami árad belőle. Tökös szórakozóhely-főnök a "Sakáltanyában - Coyote Ugly (2000)", dögös régészkutató, a Múmia sorozat harmadik részében, dögös zsarupszichiáter, a "13. rendőrőrs ostromában", dögös életművész, piti szélhámos és egyben remek karaoke énekes a "Tuti duókban", dögös anyuka az "Erőszakos múltban", majd elröpült vagy tíz év és a dögöst felváltotta a konszolidált milf nő, akiket alakítani kezdett. Konszolidált agyturkász a "Démontól megszállva" című moziban, amiből semmire nem emlékszem mostanra, vagy visszafogott kihívósággal rendelkező írónő a King művéből forgatott "A dagadt sofőrben", amire csak a híres író munkássága miatt emlékszem mostanra. És most ez is...

Mit árul el nekünk a két színész arcjátéka? (Ezt minek csinálom???)

"A félelem útján" magyar címe kicsit átverős, hiszen hasonló címmel moziba került már egy, a cikkem írása közben pontosan húsz éves thriller is, "A félelem országútján (1997)" címmel. Felületes nézőnek meg lehet, hogy bekúszik tudat alatt a cím, hogy "Nofene, nem láttam egy jó kis akciós mozit Kurt Russell-lel vagy mi a neve, jó régen? De, volt valami. Akkor megnézem ezt, hátha az, vagy a folytatása, vagy hasonló." Azután negyed óra múltán elveszíted az érdeklődés, mert nyögve nyelős a főszereplő nő és nyögve nyelős a film is.

Lorraine (Maria Bello) alkalmatlan anyának. Miért? Mert hiányzik belőle a mami-power. Meghajol az ex férjének, meghajol az ismerőseinek és meghajol a világnak. Még a gyerekét sem képes rendesen irányítani, és ha ebben nem jó egy anya, akkor miben?
Parában. Lorraine ugyanis túlizgul mindent és alapjáraton nehezen hoz döntéseket. Az ilyen nő az, akire szigorúan csak a háta mögött mondják rá az ismerősök, hogy életképtelen. Kivétel az ex. Az ex belemondja pacekba.
Lorraine pont azon fáradozik, hogy meggyőzze a bíróságot, hogy bár egy rendesen fizető állása sincs és gyűlésekre jár, ahol a társai is agyonvernék a női Woody Allen-t (csak humor nélkül hozza), amikor a semmiből jön a segítség egy bankrabló képében.
Roy (Stephen Dorff) pont Lorraine autóját szúrja ki magának, hogy némi ingyen fuvarral eljusson Mexikóba. Az anyuka ebben nem nagyon partner, hiszen az exe is hívogatja, a gyerek is éhes, a bíróság is szeretné látni, mennyire jó anya és ha ez nem lenne elég, az emberrablás ténye is kicsit felkavaró. Roy így a legjobbkor jön.
A férfi nyers stílusa kihozza a kalandvágyó az anyuból, aki a film végére John McLane-t megszégyenítő karakterfejlődésen megy keresztül.
A kezdetben hebegő nő nyolcvan perc múlva autós-kaszkadőrködik és az sem nagyon zavarja, ha egy olyan kocsit kell leszorítania az útról, amiben egy őrá erősen emlékeztető csonka anya-lánya család utazik.
Roy azonban, fenyegető magatartásával nem csak Lorraine-ből hozza ki a túlélőt, hanem annak elég passzív, Chad nevű fiából. Mondjuk nem emlékszem, mikor láttam ennyire ütni való kölyköt filmen, és néha, amit a forgatókönyv a srácra mér a filmidő alatt, az kimeríti a nettó baromságot. (Egy ízben az anyja menekülés közben leüvölti a fejét, hogy fusson el. Chad pedig áll, mint a fa...szán a hóban, pedig a szerep szerint se nem kakatón, se nem autista.)

- Te most tényleg lelövöd a poént?

Roy egy ideig hozza a fenyegető ellenfelet, de mire kitelik az ideje, egy szánalmas majommá vedlik, akinek legnagyobb problémája a végleszámolásnál is az, hogy ostoba egysorosokkal bombázza a fülkagylónkat. Szinte csoda, hogy egy-egy szitokszó is elhagyja a száját.
Amúgy, embert így még nem ütöttek el, mint rabló hősünket a végén a fészerben.
Jön a kocsi, Roy lő rá, elfogy a golyó, Roy vár, áll, üvölt, jön a kocsi, hatszáz vágás, jön a kocsi...
...telibeba**za a srácot.
Ezzel meg mi a tré van? (Gondolom, innen vette az ötletet Ridley Scott a Prometheusba, amikor Vickers a film végén csapásirányban fut a ledőlő űrhajó előtt, nehogy elkerülje a halálos lapítást. Itt meg Roy nem lép oldalra, pedig közel egy perce van rá. Ez noooormális???)
Vagy aki írta???

A film pontosan az, amit véleményem sugall. Egy erősen ostoba dráma, amelyben Stockholm szindrómára idő nincs, de tököt ereszteni és Sarah Connor nyomdokaiba lépni, igen.
A film, amiben a rendőrség még statisztának is gyenge.
Film, amiben a statiszták nagy része pedig irritálóan irritáló. (Az a pincérnő a végén, a pultos gyerek az elején. Én sem vagyok az az örök mosoly, főleg nem tíz óra meló után, de ezeknek az arcán csak olyan érzelmek tükröződnek, ami láttán úgy vélem, rosszabb, mintha anyáznának.)

A Ford dzsipes csávó meg külön tanulmány. Azzal a jófej csávós bevonulásával biztos a kedvenc törzsvendégem lenne, ha átszokna hozzánk.
Ja, nem.

35%
- Mert a főszereplőket csípem.

Megnéznéd?
Biztos?
Akkor keresd erre:
- A félelem útján (2011)

De tudod mit?
Nézd meg ezt!
- A félelem országútján (1997)

A főnix incidens - The Phoenix Incident (2015)

A főnix incidens - The Phoenix Incident (2015)

Rendezte: Keith Arem

A film Mafab adatlapja: The Phoenix Incident (2015)

Sajnos, ez a részletesség hiányzik a filmből

Megtekintés: Nem szükséges. Ha már láttál found footage filmet és tetszett, ne rontsd le ezzel az emléket.

Keith Arem neve nekem semmit sem mond, de ezzel nincs baj, hiszen nem állíthatnám, hogy egy nagy játékos lennék. Sem PC-n, sem egyéb konzolon. Arem Közel két évtizede dolgozik a játékiparban és készít jobb-rosszabb programokat, amikkel elszórakozhat a nagyérdemű. 1994-ben egy nálunk sikeres Stallone film videójáték változatának elkészítésével (Demolition Man) kezdte a rendezői kreditet és félszázig meg sem állt mostanra. 49 videójáték után pályafutása egy következő szintre lépett az ötvenedik munkájával. Első megtekintés után azonban nem így van. A Főnix incidens a found footage filmek közül inkább a rosszabb kategóriát erősíti. A mozi eleve alig hosszabb, mint sok egész estés rajzfilm. A műsoridő alig éri el a hetven percet. A történet meg kb. egy akció játék átvezető képeinek is megfelelhetne, annyira ötlettelen és élvezhetetlen.

A történet még ígéretes is lenne: 1997 márciusában Phoenix felett rejtélyes fényeket észleltek az emberek és több felvételt is készítettek róla kamerákkal. A film ezt az azóta is titokzatos jelenségként kezelt történést helyezte bele egy áldokumentum filmbe, amely szerint, miközben a fények megjelentek, egyszerre történtek más események is, amelyek végül négy fiatal amerikai adrenalinfüggő életébe került. Ők, miközben a fények felgyulladtak, a várostól távol vezették le feszültségeiket, miközben az égen látható események újakat szültek. A srácok kameráik segítségével végig követnek egy leginkább idegen kontra földi repülőgépek összecsapásának tűnő eseménysort, melynek lezárásaként a földbe csapódik egy légi jármű, tőlük nem is olyan távol. Egyikük logikusnak nem mondható érvekkel meggyőzi a társait, hogy a helyszínre kell sietniük, hátha tudnak a pilótán segíteni. A valóságban inkább gondolom, hogy hugyos gatyával menekülünk a környékről is, itt azonban a négy fiú quad-jaikon odasietnek, ahol a becsapódást szimatolták. A korábban haveri baromkodás azonnal átcsap fejvesztett menekülésbe. Ha korábban voltak problémák a kamerakezeléssel, akkor most sokadik fokozatba lépünk. Még az olyan műfaj kedvelők is hamar megcsömörlenek már, ha olyasmit kell a szemeinknek követni a vásznon, amely egyébként simán képes lenne epilepsziás tüneteket produkálni rajtunk illetve inkább azon, aki hajlamos erre a betegségre. Az első negyvenöt perc még a bevágott kamu dokumentum jelenetek és megrendezett interjúk ellenére sem túl érdekes, míg az utolsó huszonöt perc a szinte végig rángó kameraképpel és más hasonló filmekből már unásig ismert felépítésével egy erősen felejthető darabbá állt össze.

Kamerafelvételek sok változata

A főnix szó jelentését nem nagyom értem, hacsak nem abból indulunk ki, hogy a gép roncsából élve kerül elő egy tucatnyi Tremors és Alien szerelemgyerekeként leírható szörnyeteg. A film végig menekülést, kapkodó képeket, egyesével végrehajtott levadászásokat láthatunk. De ilyet már láttunk korábban ezer moziban. Az, hogy esetleg nem pont ebben a tálalásban, az mindegy, mert ennél állítom, hogy mind szórakoztatóbb. Arem filmje nem más, mint egy vágóképekkel megtoldott hetven perces végigjátszás, melynek utolsó jelentében a játékosunk is elvérzik. Még igyekszenek erőltetetten megteremteni egyfajta mitológiát az azóta sem megmagyarázott 1997-es eseményekhez, de nem fogsz ennek bedőlni.

A főnix incidens az elmúlt tíz év found footage termésének egyik legbutább és leggyengébb darabja. A színészek kicsit hozzátesznek. Néhányan elég tekintélyes filmográfiával rendelkeznek, igaz, ebből a zöme főleg szinkronhang animációs és egyéb produkciókban. Mégis egészen jól hozzák a figurákat. Elhiszed, hogy egy összeszokott négyes haveri társaság.

Még belekevernek a történetbe egy vallási fanatikus sivatagi remetét, hogy árnyalják a mozi történetét, ám teljesen feleslegesen; nem lesz érdekesebb darab.
A hetven percet is hosszúnak, céltalannak éreztem.
Ezt már láttuk, sokkal jobban is.

35%

Aztán be kell érnünk ennyivel.

Ha megnéznéd:
- Főnix incidens (2015)

Found Footage: Ghoul - Ghoul (2015)

Found Footage: Ghoul - Ghoul (2015)

Rendezte: Petr Jákl

A film Mafab adatlapja: Ghoul (2015)

Megtekintés: A leghatározottabban nem!

Nagyon boldog vagyok, hogy újfent sikerült egy found footage műfaji keretek között készült, ismételten frissítésmentes, kamera rángatós mozifilmet elkészíteni. De részemről ebből most lett elég. Még a lejátszó program szaggatott ugrálása mellett is pontosan látható az unásig ismételt formula, amellyel ezeket a filmeket készítik, és amelyet mostanra legalább tucatnyi filmben vettek át. Ami változni szokott, az a szereplők személye, a megoldásra váró rejtély neve és formája, a játékidő és a stáb.

Minden más egy bevett forma szerint készül, amiben helyet kapnak az ál-archív felvételek, az ideges kamerarángás, kihalt környezet, lepusztult helyszín vagy fordítva, kihalt helyszín, lepusztult környezet, kamu múltban vájkálás, a karakterek egymás utáni halála, night vision, a mindig épp csak alig az esemény lényegét mutató kamera és végül az utolsó főszereplő halála.

Ez a leírás bőven megfelelt az "Ideglelésnek - The Blair Witch Project (1999)" és az azóta eltelt 17 év alatt minimum egy tucatnyi hasonló mozinak. A teljesség igénye nélkül igyekszem ideírni néhány címet, amelyik történetileg a legközelebb áll e darabhoz: A Trollvadász - Trolljegeren (2010), Rec - Rec (2007), Cannibal Holocaust - Cannibal Holocaust (1980), Az átok - Noroi (2005), A Frankenstein-teória - The Frankenstein Theory (2013), Halálhegy: A Gyatlov-rejtély - The Dyatlov Pass Incident (2013), Az alagút - The Tunnel (2011), Ideglelés Csernobilban - Chernobyl Diaries  (2012) és még vagy féltucat másik, amelyekre halványan emlékszem már csupán. Volt, amikor egymás után néztem meg párat és mostanra simán összemosódnak a történetek.

A mozik felépítése eléggé egysíkú: Valamilyen információ után kutatva egy kis csoport, kamerákkal felszerelkezve elvonul egy a komfortzónájukon kívüli helyszínre, ahol előbb megismerkednek a környezettel, akár személyekkel is - interjú töredékek - majd elkezdődnek az ijesztő és végzetes események, ami során a szereplők legtöbbször elhaláloznak, míg végül az utolsó is elbukik, lehetőség szerint a kamera közelében, majd vége-főcím.
Röhej, hogy ez a 2015-ös mozi pontosan követi ezt a dramaturgiai felépítést, ezért pontosan a már unásig ismert panelekből épül fel, amiért simán, gondolkodás nélkül ki merem jelenteni, hogy szükségtelen a megtekintés. És ha még nem ismered ezt a műfajt, akkor sem ezt a filmet ajánlanám megtekintésre, annyira klisés a befejezése.

Jákl Peti főleg filmekben volt korábban látható és mostanra úgy gondolta, van tehetsége egy film elkészítéséhez. Nem állítom, hogy nincs, hiszen a tekerés közben pont fel lehetett mérni, hogy amit korábbi, hasonló filmekből ellesett - a forgatókönyvíróval egyetemben - azt teljesen vegytisztát adta vissza a képernyőn. De attól, hogy valami korrekt munka, nem biztos, hogy engem érdekelni fog.
Talán majd máskor. Általában az jellemző rám, hogy ajánlom, hogy megnézd a filmet, hiszen a saját véleményed kell, hogy kialakuljon a moziról és ahhoz látnod is kell. Viszont, vannak kivételek, amikor valamilyen okból csak azt tudom tanácsolni, hogy nyerj magadnak azzal másfél órát, hogy kihagysz valamit, amit lehet, hogy korábban már láttál, csak sokkal izgalmasabb formában.

Ha esetleg te úgy érzed, volt a filmben valami plusz, ami miatt érdemes megtekinteni, írd meg a facebook oldalamon vagy ide.

35%

Ha látnád: G H O U L