Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Ezt a filmet nem láttam jönni. Ettől függetlenül adtam neki egy esélyt, hiszen Gerard Butler azért egyelőre nem B listás.
Azután kiderült, hogy valóban lehet Butler A-listás színész úgy is, hogy becsúszott közben ez a B mozi. És nincs ezzel semmi baj, csak éppen a puszta másfél órás szórakoztatáson kívül nem is nagyon jó másra.
Nem tudom, van-e neve annak az alműfajnak, amikor a főszereplő környezetéből hirtelen eltűnik valaki, akinek rejtélyes eltűnésének a kinyomozása lesz a cselekmény a továbbiakban, de ez az a szubzsáner. Vannak remek és kevésbé jó filmek ebben a témában és "A nyoma vesztett" inkább az utóbbi tábort erősíti. Nem tudom, melyik lehet az első ilyen mozi, ami erről szól és, hogy pontosan milyen témák férnek bele, de maradjunk akkor azon a cselekményvázon belül, hogy az eltűnés többé-kevésbé rejtély és az eltűnt személyt kell felkutatni, legyen akár szimplán egy túszdráma, zsarolás vagy földönkívüli szituáció. Úgy veszem, hogy az összes ilyen film alapja Hitchcock "Londoni randevúja" (The Lady Vanished (1938)). Ezt a mozit akkor is érdemes megnézned, ha nem szereted a régi filmeket, mert Hitchcock, európai rendezőként, sokkal figyelmesebb a történetmesélésben, mint az amerikai direktorok és forgatókönyvírók. Mire gondolok? Arra, hogy azon kívül, hogy a cselekmény nagyon ügyesen van felépítve, mellette eleget foglalkozunk a mellékszereplőkkel is, ahhoz, hogy aikor szükséges, tudjunk nekik szurkolni. A film lényegében egy kémfilm, melynek középpontjában egy vonatutazás áll, ami alatt egy fiatal amerikai lány friss ismerőse, egy idős hölgy, egyik percről a másikra nyomtalanul eltűnik, miközben a vonat nem állt meg. A fiatal nő pedig kiegészülve egy kotnyeles zenetörténésszel igyekszik előkeríteni az idős hölgyet, bár, kezdetben minden jel arra mutat, hogy a fpőszereplőmőnk lehet, hogy csak képzelte a találkozást.
Szerintem, ebből építkezik fel nagyjából az összes hasonló alapú mozi, legyen bár sci-fi, amelyben valami kísérlet a ludas az eltűnésekben, (Felejtés - The Forgotten (2004)) vagy egy bűnszervezet igyekszik pénz zsarolni (A félelem országútján - Breakdown (1997)) vagy egy pszichopata gyilkos rabolja el a szívünk hölgyét, esetleg a gyerekünket (Nyom nélkül - The Vanishing (1993), Fogságban - Prisoners (2013) és a többi. Szegről végről ide erőszakolhatnám az "Elrabolvát" (Taken (2008)) vagy akár Schwarzenegger "Kommandóját" (Commando (1985)) de ezeknél a műveknél nincs vagy szinte nincs rejtély, csak a hős útja, amíg visszaszerzi azt, akit elraboltak tőle, míg a jelen tárgyalt film az akció mellett némi rejtélyt is megenged magának, ám valójában valahol az arany középúton halad. És teszi mindezt nagyon kiszámíthatóan és egyenletes tempóban, néha nem is túl logikusan. Marc Frydman forgatókönyve klisés és bár a táma korábban elég izgalmas volt a felsorolt filmekhez, itt alig tartja fenn az érdeklődést, hiába igyekszik néhány flashback-kel és egy időben korábban mutatott jelenettel fenntartani az érdeklődést. A mellékszereplőkről alig tudunk meg valamit, a szülők karaktere eszméletlenül ostoba, a férjet pedig olyan módon támogatja a helyi seriff, ami csak akciófilmekben lehetséges. Nem derül ki, hogy Butler karaktere pontosan milyen múlttal rendelkezik, de, olyan pontosan halad előre a felkutatásban és annyira szerencsés, hogy nagyon izgulni sem tudtm érte. Valahogy az egész mozi olyan átlagosan tévéfilmes. Erre mondod azt, hogy egynek jó. Butler persze most is jó, de a többiek közepesnek érződnek és a forgatókönyv azt sem nagyon részletezi, hogy a barátnője miért is olyan, amilyen, így csak tippelhetsz, hogy talán a depresszióját valamilyen született álapot, pl. borderline befolyásolja.
A film majdnem lehetne egy remek akciófilm is, ha csak picit több a pénz és akció, így azonban, épp, csak nem érzed a végén kidobott időnek a megtekintését. Talán nem kellett volna két héten belül összecsapni és nem ártott volna több idő a kidolgozásra is.
Ja, azt nem is mondtam, miről szól! De szerintem, mostanra már te is tudod... Esetleg, a bejegyzésben megemlített filmek közül nézd meg bármelyiket, ez helyett.
Évente kijön néhány olyan mozi, amiben igen szűk térben, az emberi félelmekkel néznek szembe a főszereplők. Itt, ugyan eredendően a két női főszereplő nem fél a magasságtól, ellenben én, a néző, még a fotelban ülve is belekóstoltam, hogy mi is a tériszony és milyen érzéseim vannak, ha szembesülök vele. Mert az egészen biztos, hogy magam sosem fogom keresni a necces szitukat, hogy érezhessem, ahogyan a heréim visszahúzódnak a gyomromba. A "Fall" ezt az érzést adta meg nekem a lakás biztonságában. Talán ezért érzem úgy, hogy a tucatnyi mozi közül, ami hasonló alapszitut mesél el, ez a film nekem egy picit emlékezetesebb marad.
Félre ne érts, a "Fall" nem különösebben egy jó film. Nagyjából végig kiszámítható és a csavar is (mert mibe ne tennének már egy picit csavart a stáblista előtt?) olyasmi, amit mostanra már legalább egyszer láttál másik moziban. Azt sem állítanám, hogy a főszereplők különösebben jól átadnák számomra a karaktereik érzéseit és az egyetlen, számomra ismert névként a forgatókönyvbe erőszakolt Jeffrey Dean Morgan szereplését sem érzem nagyon indokoltnak. A helyszín megválasztása és egyébként az alapötlet egynek elmegy és abban sem vagyok biztos, hogy a CGI tökéletes lenne (ezt addig nem is fogom megtudni, amíg személyesen nem mászom fel egy ilyen magas adótoronyba) mégis, rendesen behúzott a mozi és egy percig nem éreztem unalmasnak, még akkor sem, amikor picit leült e cselekmény. Oké, mostanában már láttam néhány filmben olyan jelenetet, amiben női hősök rúgták fel a fizika szabályait és olyan akrobatikus mutatványokat végeznek el, amiket egy valódi ninjának sem hinnék el (emlékeztetnélek itt Chloë Grace Moretz repülőgép szárnyán tett kirándulását az "Árny a felhők között" című, enyhén abszurd háborús drámájában) ezért azon már meg sem lepődtem, hogy egy szöszi harminc közeli biztosító kötél nélkül ugrál fél kilométer magasságban. Nyelek egyet ilyenkor és ha a kamera közben perspektívát váltva még jó pillanatban is mutatja meg az őrjítő magasságot, behúzom fülem és farkam, utóbbit szó szerint.
Azért amikor elkezdődött a film és kiderült, hogy száz percet is tudnak mesélni arról, amit szinopszis alapján nyolcvan percre lőnék be, tudtam, hogy lesz kötelező drámázás, felszínre kerül némi eltitkolt ellentét is, ami már ismerős lehetett a "Barlang"-ból is és talán a legkomolyabb konfliktust generálta abban a remek horrorban. A kezdő képsorok meg, szolgaian nem másolták a "Függő játszma" vagy a "Jég és Föld között" kezdő képsorait,mégis visszahozta azoknak a moziknak az emlékét. Mondjuk, én szeretem, ha eszembe jutnak korábban látott filmek, miközben valami aktuálisat nézek, így, ha neked is van pici hajlamod a nosztalgiára, lehet, hogy belefutsz az érzésbe.
Szpojlerezni nem akarok és nem érzem indokoltnak, hogy mély-elemzést kanyarítsak a film mellé, így annyit jegyzek még meg, hogy a színésznőknek van még hova fejlődni, ellenben kifejezetten eye candy-k voltak és egy pötty horrort is sikerült belecsempészni az egyébként túlélő drámába. Szerintem még érdemes megemlíteni néhány cápás filmet is, amikor emberek vízbe esnek és nehezen menekülnek ki a szituból, de itt csak az empatikus képességeimet citáltam ide, hiszen sem az "Elsodródva", sem hasonló tartalmú társait nem láttam még. Egyszerűen, csak érzem, hogy a reménytelenség a menekülésre ott is ennyire erősen van jelen. (Azok alapján, amit hallottam a filmről)
Ahogy először írtam, ezt a filmet látnod kell. Ha nem azért, mert kihagyhatatlan filmélmény, akkor azért, mert ha fogékony vagy, érzéseket fog belőled kiváltani. Nekem masszív gyomorideget sikerült okoznia, főleg, amikor a kamera megmutatta, amit korábban csak az álmaimban láttam. Márpedig, gyermekként visszatérő álmom volt, hogy hasonló magasság vagy mélységből tekintek a világra. És néha bizony, elveszítettem az egyensúlyom, ami után csak repültem... vagy zuhantam.
65%
Egy youtube videó, amiben kiéltem kezdő kreativitásom:
Megtekintés: Ha fanatikus King rajongó vagy, akkor mindenképpen... illetve... talán pont, hogy akkor nem?
Erről a filmről egyetlen jó cikket nem olvastam. Megtekintés előtt egyet sem, de láttam a címeket amikben mind rendre visszatért, hogy ez egy égés. Azonban, Zac Efron, Stephen King és mert a könyv egyszerűsége ellenére is tetszett annyira, hogy legalább háromszor elolvassam - és mostanra megint alig emlékezzem rá - így nem volt kérdés, hogy adok egy esélyt az újrázásnak. A Remake kifejezés mondjuk annyira nem illik rá, mivel számomra fontos történetszálakat kompletten átírtak. A befejezés pedig pont annyira lett eltolva, mint sokak szerint az új "Kedvencek temetőjének" a vége. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Talán, mert nem akarnak egy korábbi koncepciót szolgai hűséggel másolni, vagy a stúdiók igénylik, mert félnek, hogy előkerül a nézőktől az "ezt már láttuk" toposz. De a legvalószínűbb, és ebben kicsit rosszindulatúnak tűnhetek, hogy néhány forgatókönyvíró ahhoz nem elég eredeti, hogy saját kútfőből emeljen elő egy történetet, így jó alap King, de ugyanakkor igényük van rá, hogy megmutassák, hogy igenis remek saját gondolataik vannak. Azután elkészül egy anyag, amit leforgatnak, amit mi megnézünk és ami nekünk elvileg nem tetszik. Még akkor is, ha majd akad egy-egy rajongó, akinek az új lesz a jó film, a régi meg a nem jó. Mindig akad egy-kettő belőlük.
A történet röviden: Andy McGee (Zac Efron) és egy Vicky (Sydney Lemmon) nevű csinos lány is részt vesz egy kísérletsorozatban. Ennek egyetlen egy jó következménye, hogy megismerik és megszeretik egymást. Minden egyéb, amit a kísérlettől kapnak, átokként élhető meg számukra, beleértve a kislányukat is, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) aki a szülőkbe oltott anyagnak köszönhetően mutálódik és veszélyes képességeket örököl. A többes szám pedig jogos, mert egyrészt, nem tudjuk, hogy Charlie a pirokinézisen kívül hány egyéb képesség birtokába jut, azonban egyértelmű, hogy akad ott még más is, amik persze összefüggenek a tűzcsiholással, ugyanakkor már átlógnak másféle latin szóval leírható tudományokba, mert pl. mintha tárgyakat is tudna mozgatni. A kísérletet végző titkos kormányzati vagy az felett álló "Műhely" pedig miután megtudja, hogy a McGee család hol bujkál előlük, megjelenik, hogy betakarítsák azt, amit elvetetettek és mostanra kikelt. Ehhez a betakarításhoz egy titokzatos, hasonlóan képességes indián férfit, Rainbird-öt (Michael Greyeyes) használnak fel, aki igyekszik betakarítani a kislányt, akit a férfi nem teljesen ugyanazon a lencsén keresztül figyel, mint a munkáltatói.
A történet cselekménye nagyjából követi az eredeti regényt, azonban úgy érzem, voltak benne behozott és megváltoztatott részletek, amik teljesen átírták a szereplők közötti dinamikát és kapcsolatrendszert. Innentől szpojleresen...
Az, hogy mostanra mindent leuralt szinte a képregényfilm és szuperhős mozik, nem újdonság. Oké, nagy szavak, hiszen ezeken kívül azért ugyanúgy jelennek meg egyéb műfaji filmek is, de azért azt filmszeretőként látjuk, hogy most épp ez a műfajkategória hasít a filmezés világában. Ebből az új Tűzgyújtó sem akart kimaradni, ezért néhányszor megemlítik a szereplők száján keresztül, hogy Charlie McGee egy mutáns, egy szuperhős. Indokolatlanul sokszor. Úgy, hogy King, annak ellenére, hogy ismeri a műfajt és maga is olvassa, nem erőltette ezt bele a regénybe, nem utal rá. Itt azonban nem hagyják, hogy a néző maga hozza meg ezt a következtetést: Charlie McGee kvázi egy X-Men, akinek Xavier professzor mellett lenne a helye.
A másik, amit teljesen átírtak és szerintem elvett a történetből, hogy míg az eredetiben Charlie kifejezetten ragaszkodik a szüleihez és csak az motiválja, itt lerontották a szülő-gyerek viszonyt, nyilván azért, hogy a befejezés logikátlansága vagy erőltetettsége elfogadhatóbb legyen. Az új Charlie McGee is szereti a szüleit, de sokkal erősebben van benne az az érzés, hogy hibáztassa őket az állapotáért, mint korábban, így végül nem érződik az, hogy a kislány foggal-körömmel ragaszkodna az apjáért, hiszen benne látja sorsának egyik okozóját.
És erre azért volt szükség, hogy a megbízott bérgyilkos és problémamegoldó Rainbird karaktere máshogy ugyan, mint az eredetiben, de végül közelebb kerülhessen a kislányhoz, Ráadásul ezt megúszósan teszi, szinte ad hoc jelleggel. Mert az eredeti Rainbird a gyermek naivitását kihasználva igyekszik a gyermek barátságába férkőzni, itt azonban ezt kihagyták, mert talán nem volt kedvük húsz percnyi gyermekpszichológiát beletenni a filmbe, amiben a nagydarab gyilkos takarítóként odadörgölődzik Charlie-hoz, hogy a gyermek lassan megkedvelje és bízzon benne. Dehogy. Itt már viszonylag korán lelepleződik a férfi a kislány előtt és végül, valami kifacsart módon mégis olyan közel kerül hozzá, hogy azt nem is értem. Persze erre is lenne valamiféle pszichológiai magyarázat, mert mindenre is van, csak ez így nem elegáns. Profán. Egyszerű.
És unalmas.
A film másik komoly hibája az ostobán átírt karakterviszonyok után, hogy szürke, sötét és unalmas. A párbeszédek épp csak annyira gyorsak, hogy a tej ne aludjon meg az ember szájában. A világítás legyen bármennyi lámpa felkapcsolva egy szobában, ahhoz elég, hogy a körülötte látható 30-40 centit bevilágítsa. Az akciók lassúak, ötlettelenek. A legtöbb karakter lebutított, érdektelen, míg az idős farmer, akivel apa és lánya összefut, meg már fárasztóan túltolt és a befejezést tekintve meg teljesen felesleges.
Megnéztem a filmet és pont az jutott eszembe, ami az "Állattemető" újra után. Sötét és felesleges Remake, amiben pont olyan pontokat változtattak meg, amikhez nem kellett volna nyúlni. Csak az Állattemető picit még tetszett is. Ez a film azonban nem hozott lángba.
Akkor inkább ajánlom a régebbit, 1984-es változatot, ami szintén nem lett egy erős mozi, sőt, szerintem kifejezetten van benne valami tévéfilmes érzés, talán a kamerakezelés miatt, nem tudom, de abban valahogy sokkal mélyebbnek éreztem a karakterek bemutatását és egymáshoz való viszonyát, és az akciójelenetek sem voltak rosszabbak, mint a mostani filmben, ami viszont nagy szó. Csak ott, hogy a korrekt látványvilágot visszaadják, nem tudtak CGI-t használni, bár, a végeredményt látva, talán jobb is. Ennyit számít, hogy Mark L. Lester kicsit otthonosan mozgott az akciófilmek világában. Meg a szereposztás is ismertebb nevekből állt, hiszen Rainbird szerepében az Oscar-díjas George C. Scott jelent meg és még a mellékszereplők is ismertebb neveknek számítottak pl. Martin Sheen, aki a film másik fő antagonistája.
A régi Tűzgyújtó tehát inkább tűnik mai szemmel egy drámát és akciót vegyítő mozinak, míg ez az új inkább a horror felé kapaszkodik.
A film zenéje néhány ponton kellemes és ebben John Carpenternek is volt része. Ez filmvilági szempontból csak azért érdekes, mert ő lett volna a rendezője az 1984-es mozinak, csak utolsó pillanatban a stúdió leváltotta, mert épp akkor bukott meg a mozikban "A dolog". Szerintem senki nem állítja, hogy ez jó döntés volt, hiszen az idő a rendezőt igazolta és a sci-fi-horror műfajon belül "A dolog" igen előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére 1983-ban Carpenter már sikeresen megoldott egy King adaptációt, mert elkészítette a Christine-t és szerintem az talán épp felér egy Top10-be. Hozzáteszem, ha odafigyelsz az első Tűzgyújtóra, bár Lester neve alatt fut a film, ha ezt nem tudod, azért érezni rajta egyfajta Carpenteri jelleget.
Szomorú tény, hogy a producer Martha De Laurentis filmográfiáját foglalta ez a történet keretbe, mert az első munkája az 1984-es változat volt, az utolsó pedig a Remake. Martha, akinek filmes körökben nem szabad meghalnia - jujj - 4 King filmhez adta nevét és benne volt néhány Hannibal Lecter filmben és egy titkos kedvencben, a Felejthetetlenben is, többek között.
Állítólag King nem rajongott a régebbi változatért, bár, akkoriban szinte egyik feldolgozás sem nyerte el a tetszését. Hát, el nem tudom képzelni, hogy mi lehet akkor erről az új változatról a véleménye.
35%
- Elég sok szar kritikát fogunk kapni, de anyának egy szót se. - És King bácsinak se! - Pláne!
Megtekintés: Nem tudnám jó szívvel ajánlani ezt a mozit. Szeretem az akciófilmeket, vagy legalábbis szerettem. Igazából azzal sincs bajom, ha nőket helyeznek a középpontba és ők lesznek a főszereplők. Mert, megfelelő munkával, működhetnek. Voltak olyan női akciósztárok, akiknél nem volt számomra kérdés, hogy elhiggyem, elég erősek a műfaj követelményeihez. Talán a legkeményebb, aki hirtelen eszembe jut, Cynthia Rothrock. A ma már hatvanöt éves hölgy munkásságát élvezet volt néznem a nyolcvanas években. Egy részét legalábbis, mert néha ő is belenyúlt silány kontár filmesek munkáiba. Aztán ott volt nekünk Sigourney Weaver, aki néhány Alien film miatt érdemelte ki a női akciósztár kategóriát, miközben, valódi harcot talán nem is nagyon kellett vívnia, hiszen az idegenekhez képest törékeny nimfa volt csupán, mégis, a forgatókönyv olyan szépen vitte a figurát Á-ból, B-be, hogy sokaknak ő jut először eszükbe, már a korosztályomból kérdezel meg valakit. Meg a Linda Hamilton, aki pont ugyanazt az utat járta be, mint Weaver, csak földönkívüli helyett robottokkal és androidokkal harcolta végig a saját idővonalát. Sarah Connor kb. tehát Ripley volt, szőkében. A forgatókönyv remekül emelte ezeket a karaktereket akció szintre, pedig mindkettő hölgy törékeny volt a maga módján. Közben is készültek akció mozik, de talán, aki most még eszembe jut, az Uma Thurman, aki már egy másik szintet képviselt, hiszen a túltolt akcióorgiákban tobzódó Kill Bill filmeket nehéz teljesen komolyan venni - megáll a főszereplő egy kard pengéjén a levegőben!!! - de pont ezért a túlpörgetett képregény erőszak miatt elfogadtam, hogy működik a karakter.
És ki volt az, akitől rohamokat kaptam? A Tomb Raideres és utána sok minden másos Angelina Jolie. Hogy őt miért nem kedveltem meg ebben a maszkulin szerepkörben? Talán azért, mert Jolie minden szerepében erősen rájátszott a figurákra és egy csepp humor nélkül tett meg olyanokat, amiket egy férfi sem biztos, hogy megtenne. Azaz erősebbnek állították be, mint Ripley-t és Sarah Connor-t, de semmilyen humorral nem oldották ezt a fékezhetetlen erőt, hogy legalább kicsi cinkos mosollyal elfogadjam, hogy ez egy tökös nő. Dehogy. Úgy éreztem, erőszakkal akarják lenyomni a torkomon, hogy Jolie és a karakterei megegyeznek - én így hittem, bocsi, ha te nem - és képes lábbal megtartani egy mázyás robotto, ha az pengékkel akarja megszabdalni, vagy egyetlen horoggal úgy földre küldeni egy kommandóst, hogy az szaltót dob közben a saller erejétől. Hát, kösz, de kösz nem. Nekem ez nem kell, mert komolyan nem tudom venni, viccesnek meg nem vicces.
Azután érkezett még egy Charlize Theron, aki már majdnem meggyőző volt az Atomszőkében plusz néhány egyéb mozija, Milla Jovovich, aki Jolie stílusban igyekezett legyakni a világ összes zombiját és szörnyét, meg még néhány tucat színésznő, akik néha kirándultak egyet a műfajban, lásd, Jodie Foster-t a Másik én-ben, vagy Michelle Rodriguez, aki mindig keményebb, mint a film férfi szereplői. A felsorolás hézagos, csak arra akartam rávilágítani, hogy ha túltolják egy nő tesztoszteron szintjét és nem igyekeznek ezt legalább önreflexív humorral oldani, már nem is fog annyira érdekelni a végeredmény.
Erre itt ez a film, amire, megjelenése előtt lecsaptak a forgalmazók és a mozi után viszonylag gyorsan megérkezett a stream világába, illetve jelenleg az egyik legnézettebb Netfilx akciófilm és én csak pislogok, hogy miért? Talán azért, mert hirtelen megnézi mindenki és még nem volt ideje annak, hogy elterjedjen, hogy mennyire középszerű darabról van szó. Ami szintén az a fajta akció mozi nőkkel, ami olyan komolyan veszi magát, mint egy szívroham. Pedig, bőven lehetett volna a guilty pleasure, ha kicsit jobban ráfekszenek azokra a momentumokra, amik számomra itt röhejesnek tűntek. Aza, vagy vegyék ki azt, amitől túl komolynak akar látszani a mozi, vagy kicsit húzták volna fel a komédia szintet, hogy éreztessék velem, azért tudjuk jól, hogy ez nem így lenne az életben. De nem.
A 355 egy tisztelgés az 1700-as évek amerikai forradalmának második felében tevékenykedő és azóta sem azonosított kémnője előtt, épp csak az az egy bajom van ezzel, hogy ez semmi másból nem áll, mint a címből. Ha nem ismerem az amerikai történelmet, főleg azt az időszakot, amikor a hölgy tevékenykedett, semmit nem fog nekem jelenteni ez a három szám. Valójában így sem, mert mint említettem, pusztán kirakat az egész és a filmben egyetlen tény állítható párban mellé: kémnőkről szól a film! Gyorstalpalón eldarálják ugyan nekünk, mi ez az egész, de azzal vége.
Thx!
A másik, hogy a film rendezőjével már meggyűlt korábban a bajom. Simon Kinberg korábban már rendezett egy nagyjátékfilmet, amely nem tudom, pontosan milyen eredménnyel zárt a pénztáraknál, de, hogy az X-Men: Sötét főnix a számomra eddig legélvezhetetlenebb Marvel mozi volt, azt most ki mertem jelenteni. Akkor is, ha kis aknamunka után még egy tucat képregényfilmet találnék, amik rosszabbul sikerültek. Szerintem Kinberg egyelőre nem jó rendező. Lehet, hogy jó producer - legalábbis ügyesen választ - lehet, hogy ügyes filmes szakember egyéb területeken, de, mint rendező, valami hiányzik belőle. A stílus az például mindenképpen. Pedig, elsőre nem is tűnik ez a film rossznak, de ahogy haladunk előre, egyre több részletről kopik le a csillogó máz és a vége egy korrekt, de lélektelen iparosmunka. Az operatőre néha egyáltalán nem arra koncentrál, amire talán kellene és ez meg van támogatva egy hektikus vágással is, ami miatt az akciójelenetek töredezettek, kapkodóak és lehet, hogy keménynek szánták őket, azonban olyanok, mint egy laikus átlagember munkája lenne, aki a közelharcot sem, és a fegyver ropogást sem érti.
Tessék, egy jelenet, ami talán jól mutat, de feleslegesen keménykedő és túltolt: 13:30-nál Mace (Jessica Chastain) gyalog igyekszik beérni az akkor még motoron menekülő ellen ügynököt, Marie-t (Diane Kruger) és egy emberektől hemzsegő sikátorban majdnem sikerül is. Mace méterekre van a motoros hátától és akkor még nem tudja ki az, minden áron meg kellene állítania, akár úgy is, hogy meglövi. Erre mit tesz Mace, akiről itt kiderül, hogy milyen kibebaszott badass? Felugrik egy asztalra, ahonnan elvileg - a kamera szögből a vágások ellenére is lehet látni - rálát a motoros alakra, még úgy is, hogy körülötte nagy a tömeg. Alig pár méter. Mondjuk, legyen olyan tíz, max. tizenöt. Mace pedig nem a motorra lő, vagy a motorosra, hanem a fejük felett logó egyik kandeláberre, amelynek egyetlen jól irányzott lövéssel eltöri a tartó szálát, ami így a menekülő motoros elé zuhan, amit ki kell kerülni. Kurva gyors, kurva kemény, kurva felesleges jelenet, ráadásul, csak arra tudtam gondolni, hogy mi alapján választanám ki a másodperc tört része alatt, hacsak nem én vagyok Annie Oakley, mert akkor elhiszem, hogy így rámegyek az egy pálcásra. Persze, néhány másodperc múlva végül csak kilövi a hölgy alól a motort, mert közben rájön, hogy azt is lehet.
Itt volt még egy jelenet, aminél kiköptem a teát. Mace a metró alagútig üldözi Marie-t és közben szorgalmasan lövi, de a korábban megmutatott céllövői képessége mostanra elpárolgott, mint a kámfor. Marie ugrál a síneken és alig sikerül az érkező metrószerelvény előtt átugorva megmenekülnie. Mace pedig folyamatosan célra tart, hogyha elmegy a szerelvény elrobog, eltalálhassa a másikat. Erre tudod mi történik?
Ülsz?
Mace felnézve látja, hogy Marie az utolsó (!!!) kocsiban állva kinéz rá az ablakból és gizdán csókot küld neki.
Hallod, annak idején még a Penge karját is majdnem letépte az elrobogó szerelvény az első részben, itt meg a nő nem elég, hogy a robogó metróra felkapaszkodik - amit állva nem is tehetnél meg, mert elsodor, tehát elvileg futnod kellene mellette - és mire elsuhan a másik ügynök előtt, benne áll a kocsiban és nézi a másikat. azaz kurva gyorsan felmászott és kurva gyorsan az ablakig jutott, mert egy metrószerelvény elrobogása nem percekben mérhető...
Itt már tudtam, hogy a forgatókönyv igen lazán fogja kezelni a valóságot. Nem is nagyon éreztem jól magam a mesefilm nézése közben.
Pl. adott egy hardver, amely tartalmaz egy olyan programot, amelyikkel real time-ban, másodpercek alatt tudod meghackelni a tőled pár kilométerre égen suhanó repülőgépet, majd miután egy gombnyomással felrobbantod, még a levegőben, másodpercek alatt tovább haladsz a készülékkel és leállítod egy nagyváros áramellátását. Na, ezt még a James Bond filmek gonoszai is megirigyelnék. Persze, ahelyett hogy a film címe például a készülék lehetséges nevével vagy hatásával játszadozna el, mint pl. "A halál üzenete" vagy a "Pusztulatchip" kapott egy ilyen komolyat: 355...
Sokkal jobb.
Azután itt van Mace legjobb, exCIA-s barátnője, Khadijah (Lupita Nyong'o) aki a számítógépes feladatokért felelős. És a csaj tud is mindent. Másodpercek alatt térképezi fel az összes létező infrastruktúrát, beleértve a kamerákon kívül akár a titkos trezorok helyzetét és kódjait, mintha csak én kennék meg egy szelet kenyeret. Dupla vajjal! Gyakorlatilag leiskolázza a teljes Anonymus csoportot.
Még melléjük csapódik egy pszichiáter hölgy, Graciela (Penélope Cruz) akinek ez olyannyira nem a terepe, hogy első bevetésén olyan olajozottan segít a másik három nőnek, ahogy korábban a vajas kenyeret kentem. Tudod, duplán vajjal!
De, hogy ne csak fikázzak, remek ötlet, hogy szokás szerint a halálos készüléket el akarja adni az, aki megszerezte, mert... hülye??? Biztos eladnék egy olyan holmit, amit utána akár ellenem is lehet fordítani, például a kifizetett pénz tranzakciót visszafordíthatják, majd a fejemre robbantják az eget. Meg, ha van egy ilyen technikám, minek adnám el, ha jó pénzért mások helyett is elvégezhetnék egy-egy piszkos munkát? Meg akarod ölni a helyi drogkonkurenciát? Fizess, és majd én kinyírom őket. Biztosítási csalást akarsz véghez vinni? Fizess, és majd elintézem azt is. Stb. Stb.
Ha a korlátlan hatalom van a kezemben nehogy már elaprózzam.
Kapunk még a végén egy szokásos csavart, vagy talán többet. Megmenteni nem tudja a filmet, mert már az első percekben tudta, hogy az lesz. A verekedések ötlettelenek és nehézkesek és a film végi nagy lövöldözés is csak a kötelezőt hozza, egyetlen jó ötlet, látványos megoldás nélkül. Nem fogsz egy John Wick-et kapni és igazából még az Atomszőke szintjéig sem jutunk el.
És, hogy a végén a hölgyek közül egyik sem teszi meg azt, amit egyértelmű, hogy meg kellene tenni - legyen mondjuk egy fejlövés - az meg egyenesen vicc. Csak azért nem fejtegetem ki jobban, mert szpojler lenne.
Részemről sok szerethetőt nem találtam a filmben, bár, zenei fronton a képek alatt egészen kellemes a hangzás és van benne egy feszült és gyors jelenet, amiben azért elég durván elbánnak a hőseinkkel, és amit talán nem sikerült teljesen szarrá vágni, bár, kicsit itt is kilógott a lóláb. Szerintem Simon Kinberg nem jó rendező. Két mozifilmje nem győzött meg róla, hogy valaha tehetséges lesz, igaz, nálam azért jobb filmeket rendezett... :)
Megtekintés: Ha láttad az előzőt, akkor egyértelmű. Ha kedveled a csavaros krimiket, akkor is szórakoztató lehet. Ha kifejezetten szereted Branagh munkásságát, talán nem ez a legjellemzőbb alkotása, sőt, talán kicsit kommersz, azonban ki hagyná ki egy kedvence munkáját? Agatha Christie rajongóinak szintén kötelező. Ki maradt ki?
Bevallom, a "Halál a Níluson" szinte embert próbáló feladat volt számomra. Már a megtekintése. Elalvás nélkül. Értem ez alatt, hogy nem tudom, élettanilag léptem következő szintre, vagy a tavaszi fáradtság elnevezésű letargia és depresszió palást borult a vállamra, azonban mostanában egyrészt nagyon nehezen kezdek bele egy új film megtekintésébe, másrészt, amikbe belekezdem, rendre bele is alszom és ébredés után bizony nem mindig van kedvem visszatérni a már megkezdett történetbe, mintha elalvásom a film hibája lenne, nem a szervezetemé. Szóval itt azt hiszem egyszerre sikerült letudnom az első órában kifejezetten turisztikai tablóra hajazó mozit, amely sokkal inkább emlékeztetett egy "Miért utazz el Egyiptomba" National Geographic dokura, mint Anglia első számú krimi írójának aktuális feldolgozására. Igen, szerintem Anglia első számú krimi írója nem férfi, hanem nő. Agatha Christie. És lehet, hogy ismertségben Miss Marple és Hercule Poirot egy pöttyet alul marad sherlock Holmes-szal szemben, én mindezek ellenére is Christie-t tartom a Number One-nak és nem Sir Arthur Conan Doyle-t.
Ez ízlésbeli kérdés, amin kár vitázni. Én sem fogok. Ráadásul, a regény, ami miatt ezt gondolom, sem az idős hölgyet, sem a belga magánnyomozót nem tartalmazza a szereplői között, hiszen a "Tíz kicsi néger" című kamarathrillerben egyikük sem jelenik meg. Mégis, talán mert kellő időben olvastam a könyvet, a mai napig úgy érzem, hogy ez a mű a krimi és rejtélyes bűnügyi irodalom csúcsa. Ha nem hiszed, olvasd el. Lehet, hogy nyelvezete és szerkezete miatt, te, a modern világ szülöttje nem fogod annyira értékelni, mint én, ám bízom benne, hogy még te is elismered, hogy a regény megírásához egy zseni gondolkodásmódja szükséges. Rám olyan hatással volt, hogy a mai napig szívesen kezdek neki minden olyan filmnek vagy sorozatnak, amelyik alapjául az 1939-ben megjelent regény szolgált. A belga nyomozó múltjából megismerhető részleteket mind a filmhez találták ki, mivel az írónő a figurának nem írt ilyen részletes életrajzot.
A "Halál a Níluson" szerintem már kategóriákkal alatta marad a magasztalt műnek, mégis érdemes megnézni a moziban, több okból is.
Branagh remek rendező, akinek látásmódja és perfekcionizmusa visszaköszön a vászonról, hiszen a mai, CGI uralta filmes világban - igen ez a film is egészen biztos nagy mértékben épült a számítógép generálta látványra, ami a helyszíneket illeti - ez a film kicsit visszahozza a régi Hollywoodi iskola stílusát és fényét. Kényelmes tempóban mutatja be a szereplőket - és még így is úgy érzem, néhányukkal nem foglalkozik eleget a forgatókönyv - kellő részletességgel kalauzol el minket az angol arisztokrácia világába. A regény két évvel a "Tíz kicsi néger" előtt jelent meg és az írónő a legjobb idegenben játszódó művének tartja.
A rövid összefoglaló szerint Simon Doyle (Armia Hammer) és kedvese Jacqueline (Emma Mackey) útját keresztezi a Jacqueline korábbi barátnője, a tehetős Linnet Ridgeway (Gal Gadot) aki rövid úton le is csap Simonra és sikeresen elszereti a barátnője elől. Hogy ez csak azért sikerül neki, mert ez képezi a történet egyik fontos elemét, az más kérdés, de elég az hozzá, hogy míg Linnet és Simon fényűző életét igyekszik élni Egyiptomban, körülvéve magukat olyan családtagokkal és ismerősökkel, akik nem feltétlenül örülnek a párocska közelgő esküvőjének, rendre megjelenik Jacqueline is a közelükben, hogy Linnet és Simon ne felejtsék el, honnan indultak.
Miközben a trió és holdudvara egy se veled, se nélküled trippen vesz részt, hozzájuk csapódik Hercule Poirot (Kenneth Branagh) is, a belga magándetektív, akinek híre és a társaság egyik tagjának, az első részből megismert Bouc-nak (Tom Bateman) hathatós közbenjárása után első sorból figyelheti a tragédia kibontakozását, amely végül egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Többet nem is árulnék el, csak néhány apróságot megjegyeznék.
Nem nagyon értettem, hogy a bajusz, amely ikonikus védjegye lett a nyomozónak, miért ilyen háttér-történetet kapott. Illetve drámaiság szempontjából teljesen oké, csak a megvalósítás sántít számomra. Poirot kedvese találja ki, hogy a harctéren szerzett szörnyű arcsérülésének elfedésére tökéletes lenne a bajusz. Ez rendben is lenne, de akinek van durva vágásból szerzett sérülése, az pontosan tudja, hogy a sérült területen mennyire nem szabályosan fog a szőrzet kinőni. Arról nem beszélve, hogy a filmben látható sérülés durvább része nem is maga a száj felső részének felhasadása, hanem Poirot jobb arcának elroncsolódott szövetei, amelyeknek később azonban semmilyen nyomát nem lehet felfedezni a karakteren. Szerintem ez kb. olyan hiba, mint amikor a "Kés alatt" sorozat arról akart meggyőzni az első évad befejezésében, hogy már áll ott a plasztikai sebészet, hogy egy férfi arcára gyakorlatilag ráoperáljanak egy teljesen másik férfi arcát, aki egy létező személy. Hát, elnézve a sok elrontott színésznő és színész operáción átesett arcát figyelve még bőven nem tartunk itt.
A másik, hogy értem én, hogy a krimi rejtélye miatt viszonylag sok karaktert kellett mozgatni a szereplők között és a gyanúsítottak listáját növelendő szükséges volt rájuk építeni néhány negatív múltbéli eseményt, azonban valahogy idegennek és erőltetettnek tűnik számomra, ahogyan ezeket az embereket az író sikeresen egyben tartja az események sodrásában. Ebből a szempontból sokkal logikusabb volt a "Gyilkosság az Orient Expresszen", hiszen ott a cselekmény jellege adta a karakterek egyidejű megjelenését a helyszínen. Itt viszont bennem volt az az érzés, hogy csak azért vannak ennyien, hogy legyenek páran, akikre majd lehet mutogatni. Ennek ellenére a megfejtés meg viszonylag profán is lesz.
Mondjuk az is érdekelt volna, hogy a hajó személyzetének ide-oda pakolása hogyan is működött a helyszínen, mert onnan, ahonnan én néztem - az ágyból - olyan volt, mintha minden éjszakára kivitték volna őket a partra, hogy ne legyenek a gazdagék útjában, és reggel, mikor haladtak tovább, visszatértek volna. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ha belegondolok, hogy helyileg hol is járunk, szerintem logisztikai öngól ilyen lépésekre egyetlen pennyt is fecsérelni, hiszen, a sivatag közepén, megfelelő szállásra vinni a népeket, majd reggel vissza, hogy korán elindulhassanak, totális idő és pénzpazarlás. Vagy abban az időben tényleg tele volt hotelekkel vagy minimális kényelemmel felszerelt barakkokkal a Nílus partja, hogy egy ilyen utazást így le lehessen vezényelni?
Még nagyon zavart, amikor a hajón megjelenik Jacqueline a korábbi események fényében és annyival letudjuk ott tartózkodását, hogy "elővételben vette meg a jegyet". Tényleg? Ezért nem tudom én, a milliomos, aki kvázi megvette a hatalmas hajót, kitenni a hölgyet a partra, hogy ne kelljen a fancsali képét néznem, amiért elvettem a jövendőbeliét? Ezt ki hiszi el? Ma a kis provokátort úgy basznák ki a fedélzetről, hogy a lába nem érné a földet, mindegy, hogy a jegyét mikor vette meg.
A pillanat, amikor Armie Hammer-ről kiderült, hogy ő a következő Ted bundy.
De ezeken felül kell emelkednem, ha elfogadom a cselekményt. Azonban pont az ilyen, engem picit zavaró megoldások miatt érzem kicsit modorosnak, kimódoltnak a krimi alapját. Persze ettől függetlenül van pozitívum is.
Az előző részhez mérve a második rész kicsit "véresebb", ha lehet ilyet mondani egy visszafogott erőszakossággal dolgozó mozi esetében és mintha a híres nevekből is picit kevesebb akadt volna számomra, az első résszel szemben.
Érdekesség, hogy Bouc karaktere nem szerepelt a könyvben, csak technikai okból írták át a figurát, hogy Poirot mellett legyen még valaki, aki összekapcsolja a filmeket. a többi szereplőnél is történtek átalakítások, változtatások vagy kihagyások. A film 2019 óta hánykolódott a stúdiónál, mert előbb a Covid járvány, utána pedig az Armie Hammer körüli botrány hátráltatta a bemutatót.
A film operatőri munkájában törekedtek a szimmetriára, amely Poirot karakterének is fontos igénye, kényszeres viselkedése.
Youtube videóm a filmről. Természetesen nem olyan részletes, mint amit összehordtam írásban.
