Hajszál híján úriember - En ganske snill mann (2010)

Hajszál híján úriember - En ganske snill mann (2010)

Rendezte: Hans Petter Moland

A film Mafab adatlapja: En ganske snill mann (2010)

Megtekintés: Első találkozásunk óta kedvelem Stellan Skarsgardot (Ronin), pedig akkor már jócskán volt mögötte filmes múlt. A populárisabb mozijai mellett pedig élvezet felfedezni a skandináv gyöngyszemeket, amikben igazán elemében van.

A „Hajszál híján úriember” tipikusan az a hideg, skandináv fekete komédia, amiben szöveges poén alig akad, ellenben a verbális humor végig jelen van, ha arra fogékony a néző.

Ulrik (Skarsgard) 12 év után végre szabadul. Hogy mennyire nincs senkije, jól jelzi, hogy senki nem jön a fogadására. Megkeresi korábbi munkáltatóját, aki homályos okokból igyekszik arra rávenni a férfit, hogy a szemtanút ölje meg, aki miatt végül bebörtönözték. Közben szerez neki munkát, hogy valamivel eltölthesse az időt és habár beilleszkedni ennyi idő után esélytelen, azért talán neki is kijárna egy nyugodt élet.

Tetszik, hogy az Európai színészek mennyire messze vannak a filmsztár külsőtől és ennek ellenére . vagy pont ezért, néha a rezdüléseik elvisznek a hátán egy karaktert vagy egy egész filmet. Nehéz elképzelni, hogy melyik amerikai sztár lenne elég tökös – szó szerint is – hogy bevállaljon egy ilyen szélsőséges szerepet, mint amit Skarsgard csípőből hoz.
Ulrik kívülálló és ráadásul nem mondhatni – a cím is erre utal – hogy viselkedésével szerethető hőstípus. Nem hajszolja ugyan az élvezeteket, de nem mond nemet egy ingyen numerára – pedig néha kellene – és morálisan sincs nagyon a helyzet magaslatán. Azonban szeretné a múltat elfelejteni, de legalábbis lezárni. Új életet már nincs ideje elkezdeni, de miután megbűnhődött, neki nem jár egy kis esély a megnyugvásra?

Az emberek éppen kisugárzása miatt enyhe távolságtartással kezelik. Korábban embert ölt, ezért ült annyit rács mögött, azonban közel sem olyan szörnyeteg, mint ahogyan gondolhatnánk. Szállásadónője rendre kihasználja szexuálisan, korábbi munkáltatója érzelmileg zsarolja és a felesége sem kíván részt az életéből már, sőt, a hosszú évek alatt a fiát is erre ösztönözte. Ulrik a nulláról indul tehát, sztoikus nyugalommal fogadja, amit az élettől kap és nem igazán érzi úgy, hogy tartozna bárkinek az őt börtönbe juttató férfi halálával. És jó is ez így, mert a forgatókönyv egyetlen pontja, ami kicsit sántít, hogy vajon miért akarna bosszút a főnöke az áldozat öccsét, ha Ulrik ezt nem kívánja. Annak ellenére, hogy motivációi homályosak, elvágja magától az ex-sittest, aki igyekszik „jó útra térni”, ám a sors ezt nagyon nem akarja. Lehetséges barátnőjénél bekavar a házinéni és a munkáját is elveszíteni látszik. Minden abba az irányba hajtja, hogy bevégezze azt, amire ráerőszakolnák.

Aksel Hennie a fegyverkereskedő rövid, de emlékezetes szerepében. Hennie is játszott már amerikai filmekben: Herkules, Mentőexpedíció

A kérdés, hogy végül elbukik-e a hősünk és ismét gyilkossággal nehezíti meg a lelkiismerete nyugalmát?

Ha van egy nyugodt délutánod, érdemes adni egy esélyt ennek a keserédes skandináv mozinak, amely jól beleillik Skarsgard munkásságába, sőt, néha olyan érzésem van, mintha direkt egy alternatív univerzumban mozgolódna karaktere, aki volt már bérgyilkos is (Kiss, kiss, bang, bang) majd bosszúálló, haragvó gyilkológép apuka (Az eltűnés sorrendjében - a hasonlóság nem csoda, hiszen mindkét filmet Moland rendezte!) és most ezzel a figurával valahol a kettő között kalandozik. A színész arca kész tanulmány. Élvezet nézni eszköztelen játékát, villanásait. A humor pedig néha abszurd formában köszön be az ablakon, máskor direkt. Kicsit emlékeztet Takeshi Kitano mozijaira, ahol a nyugalmat néha drámai jelenetek váltogatják, ironikus, minden kultúrában érthető humorral.

A női színészek is kiválóak (Kiemelkedik Jorunn Kjellsby, aki Ulrik szállásadónőjét alakítja!), de a legjobb pillanatok a férfiaknak jutnak.
Ha készülne egy amerikai Remake, kíváncsi lennék, kit nyernének meg a figurára?

75%

A romantikára nagy hangsúlyt fektettek a filmben! Aha...

A belleville-i zsaru - Le flic de Belleville (2018)

 A belleville-i zsaru - Le flic de Belleville (2018)

Rendezte: Rachid Bouchareb

A film Mafab adatlapja: Le flic de Belleville (2018)

Megtekintés: Nekem kellemetlen ez az összecsapott, gyermeteg Beverly Hills-i (Még a város vagy negyed nevei is hasonlóak) zsaru koppintás.

Mert két héttel a megtekintés után, hogy rászántam magam pár sor megírására, egyszerűen nem jut jobb az eszembe a filmről, ráadásul, azt sem állítom, hogy maradandó emlék lesz számomra. Mert már most sem az. Ezért foglalkozom azzal, ami megmaradt.

Unalmas klisének tartom, hogy szinte valamennyi komédiában, vígjátékban vagy gyermekfilmben az anyukák általában ránőnek a fontos beosztású fiúcskáik fejére, gyakorlatilag terrorban tartva őket. Itt sincs másképpen. Omar Sy karakterét anyukája fogja vasmarokkal, úgy, hogy azt érezzük, bármit is csinál a „gyermek” az sosem lesz elég jó anyunak. Nem állítom, hogy ne lenne igaz a klisé, hogy egy személy az anyukájának mindig a gyereke marad, de... ezt már annak idején Sylvester Stallone sem tudta megfelelően átadni a közönségnek, így talán az „Állj, vagy lő a mamám!” lett az egyik leggyengébb filmje mozis karrierje alatt, ha nem számítjuk, amit hatvan felett kezdett letenni az asztalra, hiszen ahogyan öregszik, munkásságának minősége is egyre ráncosabb.

Oké, Sy roppant kelendő színész, mióta megmutatta, mennyire életrevaló, mégis úgy vélem, hogy a menedzsmentje kissé ügyesebben is választhatna számára mozit. Lenne potenciál a történetben és azt is elfogadom, hogy szükség van rendőrös haverkodós buddie mozikra, ám azt nem értem, hogy a humornak miért kell átmennie infantilisbe, ha úgy veszem, a célközönség nem a 12-15 éves fiúk. Ha jelen esetben mégis ők voltak, akkor elnézést kérek és ez a film remek szombati matiné.
Omar Sy tehát jó, az anyukáját alakító fehér matróna kiváló – bár ütném – a párosukban érezni némi kémiát, bár erre még gyúrhattak volna néhány apró gesztussal.

A másik főszereplő pedig egy titkos kedvencem, Luis Guzmán, aki esetében azonban megértem, hogy bármibe fejest ugrik, amiben a stáblistán rögtön a főszereplő mögött megjelenik a neve, még akkor is, ha jelen esetben ő az egyik főszereplő. Mert Guzmán már csak kiállása miatt is örök második helyre van kárhoztatva. (Tévéfilmes alakításait nem vettem figyelembe, pedig elképzelhető, hogy pont a kis-képernyőn már volt lehetősége brillírozni.) Guzmán remek karakterszínész, amit csupán azért nem biztos, hogy felismerünk, mert szinte soha nincs eleget a vásznon, hogy bizonyíthassa. Szerencsére több tucat kisebb szerepben találkoztam vele és enyhén crô-magnoni fizimiskájával, ezért is tudtam megjegyezni a becses nevét! Én kedvelem, de nem vagyok benne biztos, hogy szakmai képességei elegek arra, hogy a hátára tegyünk egy produkciót. Így a két főszereplővel persze kicsit elbukdácsol a mozi, azonban sajnálatos, hogy pont Guzmán karaktere az, ami megsínyli a forgatókönyvet és magára húzta a komikus mellékszereplő gúnyáját.

A film tényleg nagyjából követi a ismert Eddie Murphy mozi történetét.: Zsarunkat élőhelyén meglátogatja egy barátja, mert belebonyolódott valami komolyba. (ott egy kisstílű sittes figura, itt egy rendőrségen belül mozgó fontos ember) Mindkét filmben főszereplőnk nyomozni kezd, ami elvileg kizárt, ha bármilyen formában érintettek az ügyben – kerülendő az elfogultságot, önbíráskodást – mégis azt kell látnunk, hogy a forgatókönyv ezt kimagyarázza és elutaznak egy-egy lebilincselően gyönyörű helyre – kis nyaralás vajon befigyelt forgatás közben – ahol majd a lehetséges gonoszok körmére koppinthatnak, hiszen minden felső utasítás ellenére lassan belebonyolódnak a bűnügybe, megismerik a gyanúsítottakat, kellemetlen helyzetbe hozzák azt valahogy nyilvánosan, mert egyértelműen úgy lehet jól kinyomozni valakit, ha hatalmas táblákat aggatunk magunkra az „Elkaplak!” felirattal. Közben kapnak a nyakukba egy helyi erőt, aki persze közel sem akkora nagy penge, mert akkor hogyan hinnénk el, hogy a főhős olyan igazi tökös legény, aki végül meggyőzi ideiglenes társát is, hogy bizony érdemes arra a fajta baráti bizalomra, amely végén a frissen megismert kolléga is hajlik rá, hogy elhagyja a törvényes és járható utat, csakhogy segítsen elkapni a film negatív figuráit.

Csak ez Murphy esetében – talán a helyszín miatt is – sikerült stílusosan előadni. Volt benne valami elegancia. (Eleve a filmben mindenki elegáns volt, az egy Axel Foley-t leszámítva...) Itt viszont kicsit összecsapott és erőltetett, hogy az anyukákat is belekeverjük, hogy a főnökség mennyire keresztbe akar tenni – pedig nem is érdekük – és, hogy a helyi kemény kolléga milyen burleszk figurává silányul. Nagy szerencse, hogy az amúgy nem túl érdekes nyomozás végül sikerrel jár és a magát komolyan nem vevő film végén csak azt veszítjük el, akit egy mesefilmben sem siratnánk meg. Kár, hogy olyan butuska az egész. Felnőtteknek ezért könnyű szívvel nem is lehet ajánlani. Negyven év felett mind a bűnügyi, mind a vígjáték kategóriáktól többet vár az ember. Itt meg talán a legkomolyabb jelent már lezavarásra kerül a film elején, onnantól pedig egy kiszámítható limonádét kapunk.

Alig emlékszem rá, pedig most láttam pár hete.

De mintha Guzmán vízbe esne. Többször is. Nos, ennél több kell, hogy egy komédiát jónak nevezzünk! Ráadásul, mindezt közel kettő órában.

40%