![]() |
princecharlescinema.com |
Score bemutató:
Már az első szám megágyaz a filmnek, habár, amikor a „The
Room”-ot hallgatom, nekem egyértelműen az angol BBC, kosztümös mozik idéződnek
meg, ami nem feltétlenül baj, hiszen Tommy Wiseau filmjében is nagyon fontos
szerepet kap egy vörös, női kosztüm.
A „Red Dress” egy melankolikusabb, lassabb szám, amiben
előkerül a főmotívum is, amit elkoptat a végére az album.
Az „I Will” az első szexjelenetet festi alá és szinte végig
is hallgathatjuk az elég hosszúra és sziruposra vágott szeretkezés közben.
Ettől a dal még kellemes, hallgatható dalocska. Kitra Williams és Wayman Davis
szerzeménye, amit az utóbbi énekelt fel. Simán lehetett volna ismertebb darab
is, azonban valahogy elveszett az ezernyi betétdal között, amiket filmekhez
készítettek.
A „Lisa and Mark” egy kissé drámaibb darab, hiszen érezni
benne e terhet, amely a két szereplőt köti össze, Johnnie karaktere mögött.
Néhány kellemes fúvós pillanat.
A „You’r My Rose” a megcsalók akciója alatt csendül fel és
Kitra Williams adja elő. Egy kicsit kevésbé szerethető darab, mint az „I Will”,
talán, mert épp akkor hallható, amikor Lisa a menyasszony és Mark a legjobb
barát épp üzekednek.
A vörös szín fontos lehet valamiért Tommy Wiseau
jelképtárában, hiszen megjelenik a filmben a vörös rózsa is, amit minden
alkalommal ő ajándékoz szerelmének, egy kissé röhejes vásárlás után és a vörös
szín visszaköszönt a korábbi, „Vörös dressz” című számban is. A „Red Roses”
összecseng a „Red Dress”-szel.
A „Street” hangulatot ad az utcaképnek, viszont megtörik a
vége, ami azt jelzi, Milicevic koherens zenei darabok helyett törekedett inkább
arra, hogy hangulatokat adjon vissza. Jó példa erre a „Life”, amiben megjelenik
a főmotívum és a „Red Dress” is, de van része, amely inkább csak néhány hang,
míg a lezárás is elég suta.
A „Street Two” már sokkal tökösebb, hangosabb, előhozva a
„The Room” motívumokat, végigzongorázva a hangszereken.
A „Crazy” Clint Gamboa és Wayman Davis munkája, melyet
Gamboa énekel fel. Tinglitangli popszám, lassú és súlytalan. A „Chocolate is
the Symbol of Love” a triónak a lezárása, amit Tommy Wiseau gondol a romantikus
férfi és annak ajándékairól és a szerelemről. A zene kis fúvós futamokból áll,
hegedűvel és egységet alkot a „Vörös dresszel” és „Vörös rózsával”. Mert mit is
veszünk egy nőnek, ha elakarjuk varázsolni? Virágot, édességet és csinos ruhát.
A „Chris-R” kicsit akciósabb darab, egészen érdekes
zeneiséggel a végére, használva némi ütős szekciót. A „Reason” már koptatja a
paneleket, amiket Milicevic épített fel. Hiába, hisz a „The Room” zenéje bár
nem rossz, erősen tévéfilmes keretek között mozog, köszönhetően a szintetizátor
hangzásvilágának. „Johnny, Mark and Danny on the Roof” egy percnyi vonós dráma,
ami aláfesti a férfiak beszélgetését, végén néhány pengetéssel. „Lisa,
Michelle, and Johnny” Johnny belecsöppen egy beszélgetésbe, amit olyan kínosan
harapnak el a csajok, hogy csak a totál hülye nem vágja, valami nagyon
fontosról és kellemetlenről maradt le az ember. Történetesen Johnny arról, hogy
Lisa kibeszélte Michelle-nek, mennyire elege van a férfiból. Ennek megfelelően
hézagos, halk és drámainak szánt két percet kapunk, amelyben a klarinét (?)
vagy oboa (?) pár taktust enged meg magának, nagybőgő támogatással.
A „Yes or No” Lisa bizonytalanságát hivatott érzékeltetni,
míg az „I’ll Record Everything” pedig Johnny zaklatottságát, miközben
bizonyítéka van a lány hűtlenségére, hogy lassan a tetőpontjához érkezzen a
mozi. Címének ígéretével ellentétben néhány kitartott vonóhúzást kapunk és nem
érezni, hogy Johnny elégtételt érez, mert sikerült felvennie mindent, amint
Lisa mondott Mark-nak a telefonba.
Az „XYZ” már egyenesen egy mókásabb darabként kezd, hogy ez
is melankolikus pillanatokkal zárjon. „Mark and Peter” két férfi vitáját festi
alá, amikor összevesznek a barátság és lojalitás fogalmán. A „Jogging” a kevés
külső helyszínes jelenet alá készült, több szólamú darab, és így érdekesebb is,
mint a legtöbb korábbi zene. A két főszereplő itt még barátként beszélgetnek az
élet, szerintük igen fontos kérdéseiről. A kompozíciót pedig az unásig ismert
futam zárja.
A „Baby You and Me” ismét egy szirupos nóta, ezúttal duett,
amelyet Bell Johnson és Clint Gamboa énekelt fel. Jól illik a többi betétdal
mellé, megidézi a legjobb fekete romantikus duetteket, amiket pl. Lionel
Ritchie és Diana Ross munkásságához köthetünk.
A „Happy Birthday Johnny”egy gyorsabb, szintisebb, jazz-es
prüttyögés, túl sok ünnepi nincs benne, ellentétben a címével. A „Lisa and
Mark” azt a szürreális pillanatot festi alá, amikor mindenkit kicsalnak a
helyszínként használt „The Roomból”, hogy ezzel megágyazzanak a drámai
lelepleződéshez és ezt a lassú, megszokott motívummal kezelték. A „Fight During
the Party” említésre sem méltó pár másodperc, amiből csak a harci hév hiányzik.
„Johnny in the Bathroom”, melyben szomorkás hangokból váltunk drámaibb
pillanatokra, ezzel megidézve a hősünkben dúló haragot és kétségbeesést.
Mostanra már nem nagyon van olyan pillanata a „Tape Recorder” darabnak, amit
korábban nem hallottunk volna. Ennek ellenére Milicevic jól elszórakozik a
kitalált motívumaival, amely egyben azt is megmutatja, hogy igencsak
korlátozott eszköztárral dolgozik. Mladen több, mint negyven produkcióban vett
részt, aminek zöme tévéfilm, rövidfilm vagy dokumentum. Ha úgy vesszük, itt erősen
kilépett komfortzónájából, de nem érzem, a sok ismétlés ellenére sem, hogy
kudarcot vallott volna.
„Johnny Becomes Crazy” egy zaklatottabb etap, amely kissé
eltér a korábbi nyugodt tempójú és hangulatú daraboktól. A feléig. Amikor is
Johnny végül eljut a karakter tetőzéséhez. A zongora és szinti pedig ebben
partner. A „Why Why Johnny” már címében is megmutatja azt a fajta túljátszott
drámaiságot, amely Tommy Wiseau elképzelése a jó filmdrámáról. Szinte már
Shakespeare-i a kérdés; Miért, miért Johnny? – ami ismerve Lisa korábbi
hozzáállását, megint csak karakteridegen a szereplőktől. Ennek ellenére a darab
kellemes, felhasználva a korábbi megismert futamot, amely végig kísérte
Milicevic egész albumát.
„Reflection You’re My Rose” pedig elköszön a hallgatótól,
egy kellemes, enyhén füstös poppal, amelynek korábbi változatát már hallhattuk.
60%
- Ha az ember sokáig él és más szemmel figyeli a világot, túlnő azon, hogy tárgyakkal vegye körbe magát. Mellesleg a buddhizmus része, hogy nem hagyjuk, hogy a tárgyak irányítsanak minket, ergo nincs rájuk szükség egy teljes élethez.
2. John Oldman állítása szerint sok nyelvet beszél, hiszen rengeteg helyen élt, vajon miért nem mutatja meg ezen képességét? Ez aztán nem került volna sok energiába a készítők részéről, és semmi mást nem sugall - mint amatörizmust... - Előttem is írták: Hiába gagyog idegen nyelven, ha társai nem beszélik azt. A történet lényege, hogy lebegtet, azaz nincs konkrét bizonyíték a végéig, csak a "lehetősége", hogy igazat mond.
3. John Oldman szinte semmi olyan információval nem tud szolgálni, amelyet a mai tudósok, középiskolai diákok, régészek ne tudnának. Valóban ennyire teljes a mai "tudásunk"? Az ősi babiloniakról, egyiptomiakról, főníciaiakról és egyéb népekről szóló ismeretanyagunk valóban ennyire megbízható és cáfolhatatlan? Természetesen, nem. - Mit kellett volna mondania? Bármit is mesél a saját tapasztalatairól, azt vagy már tudják a többiek a könyvekből, vagy megkérdőjelezik, hiszen nem tudhatják. Kellett volna valami plusz "pletyka", hogy Van Gogh meleg volt és kikezdett vele? Ettől lett volna hitelesebb a sztori?
4. John Oldman állítása szerint nem hegesedik. Bizonyítani ezt sem bizonyítja, de még csak véletlenül se karcolja meg magát a többiek előtt. Hiszen ez legalább még 100 dollárjába került volna a filmkészítőknek. - Erről is volt szó korábban: Nem hegesedik, de azt nem mondta, hogy a bőre nem sérülhet meg. A hegesedés talán azt jelenti, hogy megsérül, de az évek alatt nyomtalanul eltűnik a sérülése.
5. 14.000 év alatt el lehet kerülni a halált? Mármint az erőszakosat, vagy a baleset általit. Nem hinném. - A film a hitről szól eleve, te pedig nem hiszel. A film arról szól, el lehet e hinni, amit hallunk. Ha úgy állsz hozzá, hogy nem hiszed, akkor te vagy az irritáló idős nő, aki végig szkeptikus volt és a vallásos résznél is csak sértődöttséget tudott felmutatni. Mit jelent ez? Hogy nem vagy érett a témához.
6. A csattanón ezek után már csak röhögni támadt kedvem. - Pedig nem vicces. Újabb jele, hogy nem vagy a filozofálgatáshoz elég érett. Mellesleg, lehet, hogy nem a többség a hülye, akik hype-olja ezt a filmet, és a magas pontszám sem véletlen. Ha száz emberből egynek nem tetszik egy film - főleg, ha elég széles spektrumon mozog a nézők életkora és egyéb habitusa - akkor nem lehet, hogy az az egy néző téved?