Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

 Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

Rendezte: Brian Duffield

A film Mafab adatlapja: No One Will Save You (2023)

Megtekintés: Ez ismét egy olyan horrorfilm, amelyik azoknak a fogyasztóknak fog tetszeni, akik képesek egy filmben meglátni a mélyebb rétegeket és van érzékük mind a pszichológiához, mint a filozófiához. Aki azonban egy hentelős, UFO-s home invasion mozira számít, az nem fog tudni mit kezdeni a hozzá adott plusz rétegekkel, ami szomorú, mert ez a film sokkal több, mint gondoltam, az első percekben.

Brynn (Kaitlyn Dever) egyedül éldegél egy amerikai kisvárosban, saját álomvilágában. És ezt itt szó szerint kell érteni, mert Brynn hobbija reflektál a valóságra. Innentől pedig, mivel kicsit szétszórt leszek, egyszerűbb, ha úgy vesszük, a teljes cikk szpojleres, így csak azután gyűrkőzz az olvasásnak, ha túl vagy rajta és megnézted. A benyomásaimról fogo beszélni és tippeimről, amely nagy részt okoskodó konyhapszichológia lesz, így sokaknak terhes hülyeség, de ha úgy veszed, hogy gondolatjáték és inkább "verselemzés" kategória, csak filmmel, mint egy kritika, akkor lehet, hogy szórakoztató lesz számodra.

Brynn tehát egyedül él egy álomvilágban. Két dologgal szórakoztatja magát:  a városka makett változatának felhúzásával és egy 1956-os slágerrel, amik végül kiderül, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással. A lány külsőre egy igazi kisvárosi lány, semmi szexuális kisugárzással és mintha ez is a koncepció része lenne, hogy nőies, de véletlenül sem erotikus, sem külsejét, sem öltözékét tekintve, hanem mintha az általa választott korra reflektálna minden porcikájában.

Azonban, mikor kiteszi a lábát a házából és kapcsolatba lépne a város többi lakójával, hamar kiderül, hogy a lány múltjára egy elképesztő teher nehezedik, mert a városka lakóitól semmilyen támogatást nem kap. Ez jó felütése a filmnek, mert Brynn ránézésre egy törékeny, tényleg ártatlan kisugárzású fiatal nő és erre azért is szükség van, mert ahogyan halad előre a történet és felfejtjük a titkokat, szükségünk lesz rá, hogy a hősnővel szimpatizáljunk, hiszen róla szól a film, azonban ha nem végtelenül pozitív a kisugárzása, nem kapcsolódunk eléggé rá ás a film végén esetleg nem működik a varázslat és felfeslik az igazság, hogy bizony, Brynn valójában nem pozitív személy és a város lakói jó érzékkel tartják magukat távol tőle.

Brynn egyik nap egy gyűrű forma kiégést vesz észre a gyepén és még aznap este tanuja lesz annak, hogy valami nem evilági lény igyekszik becserkészni őt a saját házában. Brynn pedig nem kérhet segítséget, mert egyrészt, senkire nem számíthat, másrészt, ahogy benne nem bízik senki, úgy ő sem bízhat senkiben a továbbiakban. A lány egy inváziós esemény középpontjába kerül  és minden erejére és szerencséréjére szüksége lesz, hogy ne legyen ennek az eseménynek az áldozata. Mikőzben egyre kérlelhetetlenebbül haladunk a vgéső forrpont felé, homályos utalások útján mind többet tudunk meg Brynn múltjáról és arról, miért nincsenek barátai.

Kaitlyn Dever

Ha ez nem lenne elég izgalmas, a film a gyönyörű fényképezés és remek hangi világ mellett egy különleges atmoszférateremtő megoldást is kitalált magának:  a filmben alig hangzik el beszéd, azok egy része pedig nincs fókuszban, mintha Brynn süket lenne, de inkább csak ez egy formai nyelv, hogy még jobban elidegenedjen a saját közösségétől, miközben valódi "idegenek" kezdenek begyűrűzni a lakók közé és erről úgy tűnik, egyedül a lánynak van tudomása. Az nem derül ki, hogy ez Brynn szerencséje miatt, végtelenül erős akaratereje vagy valamilyen mentális állapot problémájára vezethető vissza, azonban végül a kívülállósága és a múltja lesz a legfőbb okai, hogy "megmenekül" szorult helyzetéből, ha lehet ilyet mondani. A film kvázi némasága igen irritáló lehet első olvasatra és még azoknak is megterhelő kicsit, akik nyitottak a különleges hangulatteremtésre. Magam is elszórakoztam a gondolatával, hogy milyen lehetne mondjuk egy Walking Dead epizód, amiben a szereplők 45 percen keresztül nem szólalnak meg és elsőre érdekes és vicces ötletnek tűnik, azonban, a filmélményt befolyásolhatja azoknál, akik inkább profán módon, a szövegek értelmezésével szeretik szórakoztatni magukat, mert nekik megterhelő lesz a beszéd hiánya, és ezen nem segít a dalbetét sem. Kb. olyan érzés lehet, mint amikor azért nem élvezel egy filmet, mert a moziélményt számodra erősen bekorlátozza az, hogy egy zárt térben játszódik a film és nem nyit a "világra", míg te a zárt teret inkább elfogadod egy színházi darabtól, de nem egy nagy váésznas filmtől.

Brynn lépésről-lépésre vívja meg mikrocsatáit az idegenekkel, míg végül már olyan szintre emelkedik ellenállása, hogy az ellenség tudatosan dönt arról, hogy elengedik és nem próbálják megtörni, persze azok után, hogy ráébrednek, a lány akaratereje részben egy traumatikus élmény hatására ért benne meg, vagy inkább mondjuk azt, hogy olyan mértékben áll ellen a vele szemben alkalmazott erőszak legkisebb formájának is, hogy azt még a barátaival szemben is kénytelen kelletlen megtorolja és kétséget nem hagy az felől, hogy ezt akkor azokkal szemben is megteszi, akiktől csak fél. Az idegenek talán hamarabb szabadulnának tőle, ha egyszerűen megölnék, de úgy tűnik, ők nem teljesen vallják a lány pszichéjének működését és bár lenne miért eltörölniűk őt a földről, inkább választják azt a lehetőséget, hogy felkínálnak neki egy helyet a jövőjükben, ami pedig szerencsésen összecseng Brynn gondolatiságával és direkt a kedvére való. 

Ugyanis, Brynn-t az idegenek által megszállt emberek már kedvesen fogadják, és a lány, úgy tűnik, teljesen jól érzi magát a külsőségekbe bujtatott kedveséggel, nem szükséges számára a mély érzelem, ami kicsit felül írja azt is, vajon mennyire volt a múltban elvesztett barátnője a barátnője, vagy csak az volt az utolsó valódi emberi érzése, amit sikeresen felülírt azzal, amikor megtette azt, ami miatt mindenki ferde szemmel nézett rá. Most viszont, Brynn szintet léphetett és nem csak egy apró makettváros az amiben elfelejtkezhet, hanem a saját városkája is, hiszen végre kiléphet az utcára, együtt lehet a többiekkel, mintha a város is a saját tulajdona lenne ettől fogva és akik eddig nem szóltak hozzá, most már kedvesek vele, amit a lány akkor is élvezettel fogad el, hogy amúgy tudja illetve tudnia kell, hogy a város lakóit megszállta egy  entitás és saját kénye kedve szerint irányít mindenkit.

Ez persze tényleg azt a kérdést teszi előtérbe, vajon Brynnek mennyire van szüksége a városra és a közösségre, ha ennyire mindegy számára, hogy a testen belül ki vagy mik lakoznak és ekkor értjük meg, hogy Brynn valójában teljesen ellenne egyedül is és nem azért akart beilleszkedni, mert egyedül érzi magát, hanem mert ez az elvárt társadalmilag és akkor tud végre megint nyugodtan élni, anélkül, hogy a közösség kitaszítaná. Miközben neki nincs rájuk szüksége.

Brynn tehát minden, csak nem egy pozitív hősnő és története egy, a háza falain belül létrejött álomvilág után egy olyanban folytatódik, amelyik kitágította a ház falait és bekebelezte a városát is. Erre utalás az is, amikor egy kis kék ház formájú madáretetőt erősít fel egy közeli ház tornácát, amelyik színben és részben megegyezik az épülettel. Ezzel szinte jelzi számunkra, hogy Brynn kilépett otthona falai közül és most már az egész városkára igényt tarthat valamilyen formában. Hiszen, azzal, hogy csak ő ember, míg a többiek talán mind idegenek, az semmivel sem másabb, mint korábban, hsizen, eddig is idegenként élt a többiek között.

Az év egyik meglepetés mozija!

80%

Filmzene - Score: Mladen Milicevic – The Room (2003)

Mladen Milicevic – The Room (2003)

princecharlescinema.com

Score bemutató:

Már az első szám megágyaz a filmnek, habár, amikor a „The Room”-ot hallgatom, nekem egyértelműen az angol BBC, kosztümös mozik idéződnek meg, ami nem feltétlenül baj, hiszen Tommy Wiseau filmjében is nagyon fontos szerepet kap egy vörös, női kosztüm.

A „Red Dress” egy melankolikusabb, lassabb szám, amiben előkerül a főmotívum is, amit elkoptat a végére az album.

Az „I Will” az első szexjelenetet festi alá és szinte végig is hallgathatjuk az elég hosszúra és sziruposra vágott szeretkezés közben. Ettől a dal még kellemes, hallgatható dalocska. Kitra Williams és Wayman Davis szerzeménye, amit az utóbbi énekelt fel. Simán lehetett volna ismertebb darab is, azonban valahogy elveszett az ezernyi betétdal között, amiket filmekhez készítettek.

A „Lisa and Mark” egy kissé drámaibb darab, hiszen érezni benne e terhet, amely a két szereplőt köti össze, Johnnie karaktere mögött. Néhány kellemes fúvós pillanat.

A „You’r My Rose” a megcsalók akciója alatt csendül fel és Kitra Williams adja elő. Egy kicsit kevésbé szerethető darab, mint az „I Will”, talán, mert épp akkor hallható, amikor Lisa a menyasszony és Mark a legjobb barát épp üzekednek.

A vörös szín fontos lehet valamiért Tommy Wiseau jelképtárában, hiszen megjelenik a filmben a vörös rózsa is, amit minden alkalommal ő ajándékoz szerelmének, egy kissé röhejes vásárlás után és a vörös szín visszaköszönt a korábbi, „Vörös dressz” című számban is. A „Red Roses” összecseng a „Red Dress”-szel.

A „Street” hangulatot ad az utcaképnek, viszont megtörik a vége, ami azt jelzi, Milicevic koherens zenei darabok helyett törekedett inkább arra, hogy hangulatokat adjon vissza. Jó példa erre a „Life”, amiben megjelenik a főmotívum és a „Red Dress” is, de van része, amely inkább csak néhány hang, míg a lezárás is elég suta.

A „Street Two” már sokkal tökösebb, hangosabb, előhozva a „The Room” motívumokat, végigzongorázva a hangszereken.

A „Crazy” Clint Gamboa és Wayman Davis munkája, melyet Gamboa énekel fel. Tinglitangli popszám, lassú és súlytalan. A „Chocolate is the Symbol of Love” a triónak a lezárása, amit Tommy Wiseau gondol a romantikus férfi és annak ajándékairól és a szerelemről. A zene kis fúvós futamokból áll, hegedűvel és egységet alkot a „Vörös dresszel” és „Vörös rózsával”. Mert mit is veszünk egy nőnek, ha elakarjuk varázsolni? Virágot, édességet és csinos ruhát.

A „Chris-R” kicsit akciósabb darab, egészen érdekes zeneiséggel a végére, használva némi ütős szekciót. A „Reason” már koptatja a paneleket, amiket Milicevic épített fel. Hiába, hisz a „The Room” zenéje bár nem rossz, erősen tévéfilmes keretek között mozog, köszönhetően a szintetizátor hangzásvilágának. „Johnny, Mark and Danny on the Roof” egy percnyi vonós dráma, ami aláfesti a férfiak beszélgetését, végén néhány pengetéssel. „Lisa, Michelle, and Johnny” Johnny belecsöppen egy beszélgetésbe, amit olyan kínosan harapnak el a csajok, hogy csak a totál hülye nem vágja, valami nagyon fontosról és kellemetlenről maradt le az ember. Történetesen Johnny arról, hogy Lisa kibeszélte Michelle-nek, mennyire elege van a férfiból. Ennek megfelelően hézagos, halk és drámainak szánt két percet kapunk, amelyben a klarinét (?) vagy oboa (?) pár taktust enged meg magának, nagybőgő támogatással.

A „Yes or No” Lisa bizonytalanságát hivatott érzékeltetni, míg az „I’ll Record Everything” pedig Johnny zaklatottságát, miközben bizonyítéka van a lány hűtlenségére, hogy lassan a tetőpontjához érkezzen a mozi. Címének ígéretével ellentétben néhány kitartott vonóhúzást kapunk és nem érezni, hogy Johnny elégtételt érez, mert sikerült felvennie mindent, amint Lisa mondott Mark-nak a telefonba.

Az „XYZ” már egyenesen egy mókásabb darabként kezd, hogy ez is melankolikus pillanatokkal zárjon. „Mark and Peter” két férfi vitáját festi alá, amikor összevesznek a barátság és lojalitás fogalmán. A „Jogging” a kevés külső helyszínes jelenet alá készült, több szólamú darab, és így érdekesebb is, mint a legtöbb korábbi zene. A két főszereplő itt még barátként beszélgetnek az élet, szerintük igen fontos kérdéseiről. A kompozíciót pedig az unásig ismert futam zárja.

A „Baby You and Me” ismét egy szirupos nóta, ezúttal duett, amelyet Bell Johnson és Clint Gamboa énekelt fel. Jól illik a többi betétdal mellé, megidézi a legjobb fekete romantikus duetteket, amiket pl. Lionel Ritchie és Diana Ross munkásságához köthetünk.

A „Happy Birthday Johnny”egy gyorsabb, szintisebb, jazz-es prüttyögés, túl sok ünnepi nincs benne, ellentétben a címével. A „Lisa and Mark” azt a szürreális pillanatot festi alá, amikor mindenkit kicsalnak a helyszínként használt „The Roomból”, hogy ezzel megágyazzanak a drámai lelepleződéshez és ezt a lassú, megszokott motívummal kezelték. A „Fight During the Party” említésre sem méltó pár másodperc, amiből csak a harci hév hiányzik. „Johnny in the Bathroom”, melyben szomorkás hangokból váltunk drámaibb pillanatokra, ezzel megidézve a hősünkben dúló haragot és kétségbeesést. Mostanra már nem nagyon van olyan pillanata a „Tape Recorder” darabnak, amit korábban nem hallottunk volna. Ennek ellenére Milicevic jól elszórakozik a kitalált motívumaival, amely egyben azt is megmutatja, hogy igencsak korlátozott eszköztárral dolgozik. Mladen több, mint negyven produkcióban vett részt, aminek zöme tévéfilm, rövidfilm vagy dokumentum. Ha úgy vesszük, itt erősen kilépett komfortzónájából, de nem érzem, a sok ismétlés ellenére sem, hogy kudarcot vallott volna.

„Johnny Becomes Crazy” egy zaklatottabb etap, amely kissé eltér a korábbi nyugodt tempójú és hangulatú daraboktól. A feléig. Amikor is Johnny végül eljut a karakter tetőzéséhez. A zongora és szinti pedig ebben partner. A „Why Why Johnny” már címében is megmutatja azt a fajta túljátszott drámaiságot, amely Tommy Wiseau elképzelése a jó filmdrámáról. Szinte már Shakespeare-i a kérdés; Miért, miért Johnny? – ami ismerve Lisa korábbi hozzáállását, megint csak karakteridegen a szereplőktől. Ennek ellenére a darab kellemes, felhasználva a korábbi megismert futamot, amely végig kísérte Milicevic egész albumát.

„Reflection You’re My Rose” pedig elköszön a hallgatótól, egy kellemes, enyhén füstös poppal, amelynek korábbi változatát már hallhattuk.

60%

Top10 Tom Cruise filmzenei videoklip... 1990 előttről.

Top10 Tom Cruise filmzenei videoklip

Ha van hollywoodi szupersztár, akkor Tom Cruise az. Nem csak remek filmekben sikerült elcsípnie szerepeket, hanem sok filmjéhez olyan slágerek is készültek, amik meghódították a világot és a zenéjét unásig játszották a kereskedelmi rádiók.
10-t gyűjtöttem össze azokból, amiket magam is kedvelek vagy kedveltem. Van, amit már akkor szerettem, amikor azt sem tudtam, ki az a Tom Cruise. Más számok azonban rajta keresztül lettek ismertek számomra. És akkor még nem is beszélve arról, hogy van zene, amiben táncolt is.

1. Végtelen szerelem - Endless Love - Endless Love movie (1981)
Ez a filmzene egyáltalán nem miatta lett ismert, hanem Brooke Shields miatt, aki valami számomra érthetetlen okból, nagy népszerűségnek örvendett még nálunk is a nyolcvanas években. Azután a színésznő kikopott a filmvilágból és habár néha megjelenik filmes munkákban, már megkopott gyermeki varázsa, amelyet ezzel a filmmel is felépített. a másik ok, amiért a dal sikeres volt, hogy Lionel Ritchie és Diana Ross akkor már a csúcson voltak, mint előadóművészek. Bár a film sikere viszonylag szerény volt otthon, a dal bekerült a Billboard listára, hosszú hónapokig előkelő helyen tanyázva rajta és több díjat is nyert. Egyes híres magazinok szerint minden idők egyik legjobb zenei duettje.

2. A kívülállók - Stay Cold - The Outsiders (1983)
Bármilyen fura, Cruise, apró termete ellenére, első filmszerepeiben egyáltalán nem a szimpatikus figurákat hozta. A takarodóban egy meghasonlott katonai kadét, ebben a filmben meg egy tinibanda erőszakos tagját alakítja. Szerepe viszont nagyon apró a többi, akkor még igéretesebb karrier előtt álló színész között. A filmet Francis Ford Coppola rendezte és főcímdalként Carmine Coppola és Stevie Wonder készítette el a Stay Cold című dalt. Kellemes melankolikus nóta, amely hangulatában már nem emlékeztet a film süvölvényeiről szóló dráma stílusára.

3. A szerelemben vesztes - Losin' It - Losin' It (1983)
Negyedik filmjében Cruise már abszolút főszereplő. Curtis Hanson később olyan remek filmet dirigált, mint a "Szigorúan bizalmas", de ez a tini komédia, drámai beütéssel, gyenge közepes. Olyannyira nem volt a stúdió elégedett a film végső változatával, hogy gyakorlatilag az utána következő "Kockázatos üzlet"-et egyfajta alternatív változatnak gondolták a folytatáshoz. John Stockwell-el már ebben a filmben is együtt játszik, akivel később a "Top Gun"-ban is szerepelnek. A "Losin' it" tipikus amerikai popzene a nyolcvanas évekből. Akkoriban szinte valamennyi vígjáték vagy tinifilm hasonló főcímdallal kezdődött.

4. Kockázatos üzlet - Old Time Rock and Roll - Risky Business (1983)
Azt hiszem, Tom Cruise kb. innentől számít a mai napig szupersztárnak. Ebben a filmben egy középiskolást alakít, aki jó üzleti érzékkel garázs-kupit kezd üzemeltetni, hogy bebizonyítsa az egyik tanárának, hogy vinni fogja valamire az életben, de valójában, magának akar bizonyítani, hogy kiléphessen szülei árnyékából. Beleszeret közben egy prostiba is, akivel tökéletes párost alakítanak a moziban. Habár a film eredetileg egy romantikus tini-komédia lenne, valójában egy kőkemény társadalmi drámát is magában hurcol. A bemutató óta talán az egyik legtöbbet idézett Cruise pillanat - leszámítva a sziklamászást a M.I 2.-ben illetve a Winfrey showban előadott heverő ugrálást - amikor Bob Seger énekére Cruise táncot lejt a nagyszobában. A jelenetet improvizálta!

5. Top Gun - Take My Breath Away - Top Gun (1986)
Ha valaki korábban még nem hitt abban, hogy IV. Thomas Cruise Mapother viszi valamire a filmes szakmában, az mostanra elhitte róla, mert Maverick pilóta szerepével Cruise kasszát robbantott és világsztárrá avanzsált. (A filmet a mai napig nem néztem végig, egy ültő helyemben, ellenben a film leghíresebb betétdalát unásig hallgathattuk a nyolcvanas és még a kilencvenes években is. A "Berlin" együttes nem tudom, miket csinált még ezen a slágeren kívül, de ezt mindenki ismeri, aki a hetvenes években született és még ma is él... és szokott filmeket nézni, zenét hallgatni.) A dalt azonban másodmagával az a Giorgio Moroder komponálta, aki akkoriban erős szinti hangzású zenei világot preferált és többek között a "Végtelen történet" és a "Flashdance" filmek zenéjéért is felelős. A "Take My Breath Away" Oscar-díjat nyert legjobb betétdal kategóriában, és még tucatnyi másikat is. Nem tudom, mit szólt ehhez Harold Faltermeyer, mert a film eredeti score zenéért viszont ő volt a felelős. Faltermeyer neve a szintén világsikerű Axel F. téma kapcsán lehet ismerős, a Beverly Hills-i zsaruból.

6. Koktél - Kokomo - Cocktail (1988)
A "The Beach Boys" sem előtte, sem utána nem lett olyan sikeres, mint amikor Cruise filmjével kapcsolt áruként eladták a "Kokomo" című dalukat. A zenei album már a téma miatt is szolgáltatott remek party dalokat, de mind közül ez az enyhén karibi hangulatú popszám lett számomra a legismertebb.

7. Esőember - Iko Iko - Rain Man (1988)
Magam innen datálom Cruise-t, mint remek színészt. Ne felejtsd, hogy volt filmje, amit korábban nem láttam, vagy azóta sem, viszont, itt, amit az országúton művel a "gatya-gatya-gatya" jelenetben, az teljesen meggyőzött, hogy van benne kraft, bár, ne kérdezd miért pont ez a kirohanása volt rám ilyen hatással. Dustin Hoffmann meg mindig is az egyik kedvenc színészem volt. Mondjuk, ami ritka, hogy a "The Belle Stars" Iko Iko Iko nótájánál sokkal sikeresebb lett Hans Zimmer instrumentális filmzenéje, amit a filmhez komponált. Viszont a sláger később ismét fel lett használva a Cruise filmográfiában, átdolgozva a Mission: Impossible II. részében. Erre a dalra mássza meg Cruise a hegyet, amit később több film megidézett vagy parodizált.

8. Született július 4.-én - A Hard Rains Gonna Fall - Born On the Fourth of July (1989)
Az 1962-ben Bob Dylan által írt dal Edie Brickell féle előadását már akkor imádtam, amikor a filmet még nem is láttam, köszönhetően az MTV zenei csatornának. A lágy rockos dal és Brickell mezítlábas táncoló előadása teljesen elvarázsolt. Volt, hogy végtelenítve hallgattam mp3-ban. Brickell Paul Simon felesége 1992 óta.

9. Mint a villám - Show Me Heaven - Days of Thunder (1990)
Egy másik Cruise film, amit a mai napig nem láttam rendesen. Sőt, ezt eddig sehogyan sem, töredékekben sem. Viszont a Show Me Heaven című soundtrack, Maria McKee előadásában legalább olyan unásig játszották, mint a Berlin által sikerre vitt top Gun nótát. Ez azonban már nem lett annyira sikeres, de még így is sikeresebb lett, mint a film zeneszerzőjének, Hans Zimmernek a filmhez írt dala, a "The Last of Note Freedom", amit Billy Idol-al szereztek közösen és David Coverdale adott elő.

10. Legenda - Lily's Song - Legend (1985)
És, hogy benne maradjunk a nyolcvanas években, ezzel is esélyt adni egy másik Top10-nek, utolsónak egy kevésbé sikerült, de nekem titkos kedvencem, a Legenda egyik betétdalát tenném ide, amit Mia Sara énekel a filmben. Egyébként már csak azért is helye van itt, mert ha lenne Top10 kedvenc filmzeném, akkor a legenda előkelő első helyet foglal el benne! A film esetében az a faramuci helyzet állt elő, hogy más az Európai verzió filmzenéje és más az Amerikai változaté. Az Európai szerencsére Jerry Goldsmith zenéje lett, és talán ez miatt a kereskedelmi baromság miatt megismerhettem a kedvenc filmzeneszerzőm és annak szerintem egyik legjobb, számomra azonban legkedvesebb munkáját. Az Amerikai változathoz a legalább annyira ismert Tangerine Dream szerezte a filmzenét, de miután már meghallgattam azt is, állíthatom, hogy Goldsmith munkájához képest harmatgyenge próbálkozás.
Mia Sara nem futott be sem nagy filmes, sem nagy zenei karriert, ebben a filmben, mint Lily hercegnő, tökéletesen kapja el a pillanatot.

Mivel szépen kikerekedett a tízes lista, várható egy folytatás is.
Vagy rábízom filmbookos kollégámra, Scal-ra!
Scal, tessék, te jössz!!!

Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)

Score: Andy Hull - Robert McDowell - Swiss Army Man (2016)

A filmet magát még nem volt szerencsém látni, de a trailer és a cd-n hallható dalok annyira elborultak, hogy mindenképpen meg fogom nézni Dan Kwan és Daniel Scheinert moziját. A film címe egy szójáték az ezer dologra használható svájci bicskára, amelyet a filmben, amennyire eddig kihámozhattam, maga Daniel Radcliffe fog alakítani. A történet szerint Paul Dano egy lakatlan szigeten ragadva már épp az öngyilkosságot fontolgatja - akár az Utolsó ember a földön című komédia sorozat főszereplője a pilot epizódban - amikor a tenger vagy óceán partra veti a Radcliffe által alakított holttestet és ez az esemény elég ahhoz, hogy Paul Dano elálljon a tervétől és egy képzelt barátként felhasználva a halottat, megoldja problémáit a szigeten való túlélésben. Szóval egy az abszurd humorra rájátszó filmre számítok és ebben a zenei anyag megerősít.

Ha hallottál már olyan együttesekről, mint a The Voca People formáció vagy a Petra Haden együttes, esetleg a youtubeon csatangolva láttál vicces acapella számokat felénekelve, akkor nem lesz teljesen idegen számodra a hangzásvilág, mert a lemez zenei anyagának a felét teszik ki az emberi hangok és az azokkal való játék. Amelyik szám esetleg véletlenül nem egy acapella, még abba is jut a szereplőkből. A végeredmény egy különleges élmény, amelyből például kiemelkedő a "finale". Csak ajánlani tudom. A dalokat a két főszereplő hangjával énekeltették fel. A Jurassic Park motívum a filmzene kedvelőknek különösen tetszhet.

Ha szeretnéd meghallgatni: S W I S S  A R M Y  M A N

Kezdem komálni Radcliffe-t a szerepvállalásai miatt. Gondolom, igyekszik nagyon elszakadni a Harry Potter féle világtól, ezért is ír alá ilyen produkciókhoz és ilyen extrém szerepekhez.

90%

01. Intro Song (feat. Paul Dano) (02:26)
02. Where Did You Come From? (feat. Paul Dano) (02:42)
03. Cave Ballad (feat. Paul Dano) (01:46)
04. Hank Drinks (01:28)
05. History Of The Universe (feat. Daniel Radcliffe) (02:52)
06. Fetishes (feat. Daniel Radcliffe) (00:58)
07. When I Think About Mom (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:00)
08. Don’t Overthink Things (00:59)
09. Loved Back To Life (00:30)
10. Cotton Eye Joe (feat. Daniel Radcliffe) (00:58)
11. Jurassic Park (feat. Daniel Radcliffe) (00:54)
12. Talk To Her (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:02)
13. Love Love (Manny’s Song) [feat. Daniel Radcliffe] (00:46)
14. Montage (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (03:08)
15. Underwater (02:02)
16. River Rocket (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (01:58)
17. Liar (00:58)
18. The Big Raccoon (02:12)
19. Treetops (feat. Daniel Radcliffe) (02:10)
20. Goodbye / Hello (feat. Paul Dano And Daniel Radcliffe) (02:53)
21. Don’t Tell Sarah (04:13)
22. Run Down The Mountain (01:33)
23. Finale (02:48)
24. A Better Way (03:09)

Score: Heather McIntosh - Z For Zachariah (2015)

Nem túl könnyű a filmzenékről írni, hiszen mit is lehetne képzettség nélkül? Nem tudom megfogalmazni kerek szakszavakkal mindazt a munkát, amit a fülemmel hallok, mert nem ismerem az idevágó szakszavakat (szóismétlés???), zenei kifejezéseket.

Amiről beszélni tudok, hogy a film alatt is feltűnt a zene finomsága, simulékonysága a képekhez, ahogy nem tolakodva megtámogatta a látottakat.
Enyhén, mintha Philip Glass érzékenyebb munkáit idézte volna fel számomra a filmzene.

Heather McIntosh nevét meg fogom jegyezni, mert amit a poszt-apokaliptikus drámához készített hanganyagot, az nagyon tetszetős a fülemnek.
Semmi sallang, nagy kitörések. Nagy-zenekari darab, kimért vonósokkal, fúvósokkal.
Még háttérzenének is kellemes.

Heather McIntosh, cselló művész, akit ha úgy vesszük, filmzeneszerzőként jelen filmzenéhez kapcsolódó rendező, Craig Zobel fedezett fel, legalábbis ő adta neki első score munkáját a "Szolgálatkészség - Compliance (2012)" című filmdrámájánál. McIntosh zenei ösztöndíjat kapott 2013-ban a Sundance intézettől és ezt a munkáját gyakorlatilag 2014-ben befejezte. Pusztán a film elhúzódó marketinges és végső változatának utómunkálatai miatt került kis késéssel a munkája a filmnek köszönhetően a mozikba.
McIntosh már jóval a film forgatása előtt zenét kezdett szerezni a rendező kérésére, mivel tudták, hogy lesz benne jelenet, amelyben a női főszereplő, Ann (Margot Robbie) hangszeren játszik. A csellóművész ezért igyekezett a karakterhez megfelelő hangszert választani és ahhoz kidolgozni egy motívumot, amely valamennyire a karaktert is kiegészíti.

Weboldala: www.heathermcintosh.com

2012 óta eltelt három évben több, mint egy tucat filmes produkció munkálataiban vett részt!

Z mint Zakariás - Z For Zachariah (2015)

Nem nagyon érdemes kiemelni számokat az egészből, de ha meg kellene tennem, az egyik legerősebb kompozíció a Hymn part 2. és a fülemnek nagyon kedves még a főtéma a maga puritán egyszerűségében, az "Outside the Valley".

A score album többek között megrendelhető innen, az Amazon oldaláról is: Z mint Zakariás Amazon oldal.

Zenelista:

1. Outside the Valley (2:43)
2. Stranger (3:15)
3. Worry (2:23)
4. Prayer (1:38)
5. Library (1:25)
6. Danger (0:18)
7. Lady (1:38)
8. Generator (0:49)
9. Thief (0:52)
10. Ann Plays (0:27)
11. A Visitor (2:11)
12. Caleb’s Plan (1:02)
13. First Meal (2:15)
14. Your Brother (3:25)
15. The Hunt (1:35)
16. The Church (2:11)
17. After A Walk (0:50)
18. Everyone Working (2:02)
19. I Love You (2:07)
20. While Loomis Sleeps (1:25)
21. The Wheel (2:48)
22. The Falls (0:50)
23. Electricity (6:07)
24. Hymn Part 1. (0:44)
25. Hymn Part 2. (5:54)
26. End Credits (1:24)

Nálam 90%.

Filmzene - Score - The Homesman - Marco Beltrami

Marco Beltrami nem a kedvenc zeneszerzőm, még akkor sem, ha a "Sikoly" trilógiához ugyancsak odatette magát hangulatkeltésben.
Azóta rengeteg filmhez adta művészetét, köztük drámákhoz és westernekhez, de ez a score, amit tommy Lee Jones filmjéhez készített, ismét olyan munkája, ami miatt érdemes komolyan venni őt.

A Main Title egy erős dallam, zongorával és hegedűvel megtámogatva. Sokáig nem tudtam, honnan ismerős a melódia hangulata, míg rájöttem, hasonló volt a Face/Off egyik melankolikusabb zenei betétje. (Igaz, az John Powell)

Az "On the Plains" 2. score már ellátogat a film központi témájába az őrületbe is. A visszhanghatás, a húrok közé csapás, mind kísérteties aláfestés.
A 4. Sod Buster kicsit Psycho-s hegedűfutammal indít.
Az album nagyja azonban nem erőszakos, lágy zenékkel operál.

A Bathtime ismét egy gyönyörű rész. (A nőket itt a filmben épp fürdetik.). A szereplők karaktere ellenpontozza a zene szépségét, ezért a dal végére ismét előkerülnek a szimbolikus futamok.

A Main Title több változatban köszön vissza az albumon és mivel nagy zenekedvelő vagyok és általában ami nagyon tetszik az megmarad bennem, ki merem jelenteni, hogy bár a motívumok nem feltétlenül a dúdolható fajtához tartoznak, Beltrami egyik legjobb zenéjéhez van szerencsénk és 2014 egyik legjobb filmzene albumjához.

85%

Szerezd meg! Hallani kell!