A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hans zimmer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hans zimmer. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 6., szombat

Dűne - Dune: part one (2021)

Dűne - Dune: part one (2021)




A film Mafab adatlapja: Dune (2021)

Megtekintés
: A "Dűne" első ránézésre kiharcolta magának az előjogot, hogy moziban nézd meg, azonban, utólag azt gondolom, ha valaki a stream szolgáltatókat választotta, azzal sincs gond. Ebből a mondatomból már sejtheted, hogy alapból nem ragadott magával a film és a hype, ami lassan egy éve övezte.

Leszögezném, hogy Denis Villeneuve szerintem egy nagyon tehetséges rendező, ritka stílusjegyekkel, a lassú, kimért és precíz történetmeséléshez elengedhetetlen tehetséggel. A filmjei azonban, nem a látványosságuk miatt érdekesek számomra, hiszen, ha belegondolok, vizualitása legyen bármennyire is egyedi, a sci-filmjein kívül nem igazán derül ki róla, mennyire mestere a képi világnak és sci-fijei is inkább a földhözragadtabb látványvilághoz húznak inkább és nem a Disney vagy képregényes fantasztikumok már-már pop-corn és rágógumi ízű CGI orgiáihoz. Azaz, van persze az olyan mozikban is kellő varázslat, mint a "Blade Runner 2049 (2017)" térhatású női entitása akivel "K" osztja meg otthonát, vagy az "Érkezés (2016)" félhomályba vesző tripodjai és füstszerű nyelvük felejthetetlen filmes pillanatok, ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy sokkal puritánabb a végeredmény, mint mondjuk bármelyik Wachowski agymenés. És ezt nem negatívumként jegyzem meg, csak nálam valamiért a Villeneuve mozik pont a kiállításuk miatt nem feltétlenül a rongyosra nézem kategória. Mert valahogy hiányzik belőle az a képi diszkógömb pörgés, ami miatt egy pergő ritmusú Marvel filmet inkább újranézek.

Azt persze elismerem, hogy ha al-műfajba akarom erőszakolni a Dűnét és teszem azt, cselekménye miatt rásütöm, hogy űropera, akkor azzal át is kell címkéznem a Csillagok háborúja univerzum filmjeit, amik mellette nem lehetnek mások, mint a kicsit hanyagoltabb kistesó, az űroperett. Tehát, a Dűne a felnőtt film liga a sci-fin belül és ebben a ligában nagyon kevés film osztozik vele. Hirtelen talán csak Kubrick 2001. Űrodisszeája kerülhetne mellé és igen, Kubrick látásmódja erősen emlékeztet Villeneuve-éra. Azaz fordítva. 

Igen. A "Dűne" egy felnőtt film. Nem a könnyen emészthető futószalag tartalom, bár, ha végignézed és figyelsz, a története - már az, amit vászonra vittek - nem sokkal több, mint egy királydráma. Itt pedig belebonyolódhatnék abba, hogy a forrásmű, Frank Herbert író fantasztikus univerzuma mennyire részletes és mennyivel több, mint amit Villeneuve vissza tudott adni az első részben. Ez azonban nem a rendező hibája. Így nem is érzem, hogy ezért elmarasztalni illenék. Még a művészfilmes fronton tevékenykedő mexikói Jodorowsky is több, mint 10 órás mozifilmként tudta elképzelni az első regényt, amiből, talán érthető okokból, nem is lett semmi. (Talán sajnos, mert ugyan Jodorowsky-tól csak 2 filmet láttam, de így is ki merem jelenteni, hogy ha valaki akkoriban képes lett volna fogást találni a regényen, akkor az ő.) Azonban erről is ezer cikket találsz a neten, így ezt sem elemezgetem tovább.

Timothée Chalamet és Rebecca Ferguson néz


Az, hogy a film eseményeit nézve egyértelmű lett számomra, mi lehetett az egyik fő inspirációja George R. R. Martinnak, amikor a "Tűz és Jég dala" sorozatot papírra vetette. Ebből készült a kiváló Trónok harca sorozat, amely a 2010-es évek pop-kultúrájának szerves része lett a televíziós sorozatok között. Mondjuk, ez sem volt titok, mert mintha erről is találtam volna írásokat a világhálón.

Nehéz írnom a filmről. Egyrészt, nyilván, egyszeri nézőként kell kezelnem, akinek nem feladata tudni, valójában mennyire összetett az eredeti forrásmű, hogy Herbert mennyire új utakat keresett a regényében, amikor az Arrakis bolygón játszódó, politikával, intrikával és filozofikus vallástörténettel átszőtte a képzelete teremtett világot
Akik olvasták a regényeket (talán nem is mindet) és sikerült eljutniuk az utolsó lapokig, többnyire egyetértenek abban, hogy nem egy átlagos fantasztikus regény és nagyon kevés hasonló írásmű vetekedhet vele. Ha példát kellene felhoznom, akkor esetleg a Tolkien fantasy világát érdemes párhuzamba állítani és legismertebb trilógiáját, a Gyűrűk Urát.

Csépeltem itt neked a szót, miközben ezeket már mind megírták előttem, ráadásul, a jelenlegi filmről gyakorlatilag semmit nem mondtam még. Csak gondoltam, hogy megemlítem, hogy vannak olyan művek, amelyek kontextusban működnek nagyon jól és ha belőlük készül egy-egy film, annak sikere inkább azokon fog múlni, akik jobban ismerik Herbert univerzumát, mint azok, akik semmilyen előzetes információval nem rendelkeznek.
És itt arra akarok most végre kilyukadni, hogy tökéletesem megértem azokat, akik beültek a filmre, semmit nem tudnak Frank Herbertről és a 2 és fél óra után csalódottan állnak fel a moziszékből, mert a Dűne sokkal inkább volt egy nagyon hosszú prológus vagy trailer, mint egy szórakoztató kaland-sci-fi.
A néző csalódottsága - már akinek van - nyilván nem róható fel a film készítőinek, hiszen, már az is dicséretes, hogy belevágtak egy ekkora matuzsálem mamutfenyőbe a fejszéjükkel. Ugyanakkor a nézőknek sem róható fel, hogy a történet teljes megértéséért és megkedveléséért ragadjanak könyvet és olvassák el a regényt/regényeket. Pedig, pont egy ilyen filmnél fontos lehet.

Sokszor előkerül filmeknél a kétoldalú véleménycsere, hogy adott film megértéséhez nem árt tudni, miből készült, amire meg a másik oldal logikusan riposztol vissza, hogy az egyszeri nézőnek nem kötelező tudnia, hogy a megtekintett film ki fia, borja és nem mindenki akar a megtekintésnél több időt szánni egy-egy filmes produktumra.
Így ismétlem magam, hogy megértem azokat, akiknek a film nem adta azt, amit azoknak adhatott, akik "be voltak avatva". Emlékszem, amikor moziban megnéztem a Gyűrűk Ura első részét, előttem egy sorral egy fiatal lány csalódottan fakadt ki a barátjának, hogy: - Akkor most ennek nincs is vége? (Ó, ha tudta volna, hogy még a következő etappal sem lesz, csak majd a harmadikkal, kb. 2 évvel később.)

Zendaya és Timothée Chalamet néz


Én pedig valahol a két oldal között vagyok. Láttam David Lynch 1984-es feldolgozását és kifejezetten kedveltem. Pontosan tudtam, hogy ez egy epikus mű és hiába Villeneuve, legyen bármilyen pazar rendező, nem fogja számomra azt adni, amit sokan vártunk. Talán, mert az 1984-es filmtől megkaptam mindent amit akartam. (Igen, pedig az is kapott rendesen negatív kritikát, hogy mennyire nem tudta visszaadni a regény szellemiségét.) Kaptam legalább egy tucat világsztárt, ami pont abban az időben érkezett számomra, mikor rendkívül fogékony voltam a filmes világra és csak úgy ittam be magamba a színészek arcát és neveit. Azután ott volt a látványvilág, amelyben volt még azóta is egészen remek trükk-effekt (Homokférgek) és olyan is, amelyik már akkor is karcolgatta a röhej kategóriát (3D erőtér testpáncél) az összkép valahogy mégis működött. A színész gárda nem csak színes és illusztris volt, hanem kifejezetten tehetséges. (Nálam még a zöldfülű Kyle MacLachlan is a helyén volt, enyhén nőies vonásaival, kicsit talán még tökéletlen játékával. Ráadásul, mintha mindenki csak húzta volna fel a többiek teljesítményét is.) A karakterek is el lettek találva, bár, gondolom, ez a könyvnek köszönhető, mégis, úgy éreztem, mindenki a helyén. 
És nem elég, hogy voltak monumentális díszletek, jutott némi horror, a Harkonnen bárón keresztül a cselekménybe és az a zene!
A Toto együttes szintipop zenéje sokáig szerves része volt a zenei kultúrának, az Africa című számuk még karaoke bárokban is fel-felcsendül, de szerintem nagyon kevesen gondolták, hogy egy filmzenét is sikeresen el tudnak készíteni. Pedig sikerült. Nem kicsit,... nagyon! Nem tudom, hányszor hallgattam meg a filmzenei albumot.

Ezeket a már bennem rögzült érzéseket kellett volna megugornia Denis Villeneuve-nek. Sajnálom, de nem sikerült.
Az mondjuk pofátlanság lenne, ha felemlegetném, hogy Lynch lezárta a filmet. Aki tudja, az úgyis jogosan fitymálhatja azt a mozit is, mert a vége, ahogy hallom, egyenesen hentesbárddal lett összevagdosva, így annak a filmnek az esetében sem beszélhetünk teljes és hű feldolgozásról, hiszen, nem került minden vászonra, vagy a végleges bemutatott verzióba.
Szóval, azt hagyom is.
De számomra a két Dűne között volt egy lényeges különbség: A Lynch féle, valahogy szórakoztatott, míg Villeneuve filmjénél valahogy végig vártam azt a "történjen már valami" pillanatot. Mert az egész hosszú, elgondolkodtató és minden ízében tabló szerű. Mintha egy mozgóképes vizuális képeskönyv lenne, kevés érdemi szöveggel, pedig, még azt is igyekeztek korrektül beleszuszakolni úgy a forgatókönyvbe, hogy egyszerre legyen érthető és ne túl szájbarágós.
Egészen biztos, hogy végig bennem volt az az érzés, amikor úgy várok valamit.
A fényképezés pazar volt, de ugye, Villeneuve. A zene eszméletlenül jól passzolt a képekhez és rendesen adta a hangulatot, de ugye, Hans Zimmer és istállója. A színészi gárda is pazar volt, ugyanakkor nem éreztem, hogy arra törekedtek volna, hogy hozzák azt a pazar szereposztást, amit Lynchnek sikerült. azaz, itt is van jó néhány húzónév, olyan is, akik egyedül is eltolják egy film szekerét, azonban - és ez köszönhető annak is, hogy manapság egyre nehezebben jegyzem meg az új színészeket - legalább fele annyi jelenlegi sztárt tudnék név szerint megemlíteni a fontos szerepekben, mint az 1984-es film esetében.
Többet szerettem volna kapni ettől a feldolgozástól. Katarzist. Vagy valami olyat, amit korábban nem láttam még. De nem éreztem azt, hogy jobbat kapok, csak azt, hogy mást.
Az egyetlen, ami volt olyan különleges és érdekes, hogy azzal szintet léptek szerintem a régihez képest, az a rovarra emlékeztető csapatszállító légi járművek, mert, ahogy azt Kenny is említi a vlogjában - ajánlom mindenkinek a RetroShock! csatornát - az valami eszméletlenül el lett találva.
Persze, lehet, hogy én tévedek és ráfoghatjuk, hogy a régi élvezeti értékén sokat emelt a nosztalgia, meg, hogy a videózás őskorában sikerült látnom a filmet, amikor sokkal fogékonyabb voltam és még minden annyira frissnek tűnt a fantasztikus filmekben. 
Az is lehet, hogy a színészgárda miatt érzek többet a régihez, de azért a mostaniban is vannak kedvencek. (Rebecca Ferguson! Az a nő!)
Nem hinném, hogy a színészek miatt nem kedveltem meg ezt a mostani. Oké, Timothée Chalamet számomra kissé nyálas gyereknek tűnik, de azért a játéka szerintem nem volt rossz.
Talán az a bajom, hogy ezt a mozit nem tudom összevetni mindazzal, amit korábban már láttam és azokhoz képest, nem szépítem, így, a történetileg kiherélt Dűne, a két és fél órájával, nekem hosszú is volt és nem is túl szórakoztató. De erre mintha utaltam volna.

Josh Brolin és Oscar Isaac néz


Nagyon sok mindenről dumálhatnék még a filmmel kapcsolatban, de pont azért nem nagyon látom értelmét elemezgetni a végeredményt, mivel tudjuk, hogy a forrás-regény nem felhasználóbarát.
Villeneuve filmje tehát szerintem mindent megtett, hogy megragadja a néző figyelmét, a történet epikussága is lejön a vászonról, épp, csak nem éreztem, hogy jót szórakozom.
Megfoghatatlan érzés, pont, mint a regényciklus szellemisége.

Ajánlom ettől függetlenül megtekintésre, ha ismered a regényt vagy szereted a nagy léptékű filmeket. Ha kedveled, ha nem az akción van a hangsúly, hanem a hangulaton. A Dűne egy hatalmas, epikus hangulat. Ami akkor működik igazán, ha neked is épp megvan hozzá a hangulatod.
Azonban a film arról szól, hogy mindenki a jövőbe... néz.

65%

Van egy olyan érzésem, hogy a kezdeti elragadtatás a filmmel kapcsolatban lassan enyhülni fog és a rajongók is helyén kezelik majd a mozit. Sokak szerint az évtized sci-fije a Dűne. Lehet. De ettől még nem ez lesz az a sci-fi, amit évente újra akarok majd nézni.
Ja, és volt benne egy Zendaya is. Az első részben inkább csak bio-díszletként.  
Természetesen amikor kész lesz és bemutatják a második részt, azt is moziban nézem meg, mert megérdemli, hogy támogassuk egy jeggyel a filmet. Ajánlom ezt neked is.
De mint az elején említettem, azt is elfogadom, ha ezt csak a tévén darálod le.

Rebecca Ferguson... ...néz!


2017. február 2., csütörtök

Top10 Tom Cruise filmzenei videoklip... 1990 előttről.

Top10 Tom Cruise filmzenei videoklip

Ha van hollywoodi szupersztár, akkor Tom Cruise az. Nem csak remek filmekben sikerült elcsípnie szerepeket, hanem sok filmjéhez olyan slágerek is készültek, amik meghódították a világot és a zenéjét unásig játszották a kereskedelmi rádiók.
10-t gyűjtöttem össze azokból, amiket magam is kedvelek vagy kedveltem. Van, amit már akkor szerettem, amikor azt sem tudtam, ki az a Tom Cruise. Más számok azonban rajta keresztül lettek ismertek számomra. És akkor még nem is beszélve arról, hogy van zene, amiben táncolt is.

1. Végtelen szerelem - Endless Love - Endless Love movie (1981)
Ez a filmzene egyáltalán nem miatta lett ismert, hanem Brooke Shields miatt, aki valami számomra érthetetlen okból, nagy népszerűségnek örvendett még nálunk is a nyolcvanas években. Azután a színésznő kikopott a filmvilágból és habár néha megjelenik filmes munkákban, már megkopott gyermeki varázsa, amelyet ezzel a filmmel is felépített. a másik ok, amiért a dal sikeres volt, hogy Lionel Ritchie és Diana Ross akkor már a csúcson voltak, mint előadóművészek. Bár a film sikere viszonylag szerény volt otthon, a dal bekerült a Billboard listára, hosszú hónapokig előkelő helyen tanyázva rajta és több díjat is nyert. Egyes híres magazinok szerint minden idők egyik legjobb zenei duettje.


2. A kívülállók - Stay Cold - The Outsiders (1983)
Bármilyen fura, Cruise, apró termete ellenére, első filmszerepeiben egyáltalán nem a szimpatikus figurákat hozta. A takarodóban egy meghasonlott katonai kadét, ebben a filmben meg egy tinibanda erőszakos tagját alakítja. Szerepe viszont nagyon apró a többi, akkor még igéretesebb karrier előtt álló színész között. A filmet Francis Ford Coppola rendezte és főcímdalként Carmine Coppola és Stevie Wonder készítette el a Stay Cold című dalt. Kellemes melankolikus nóta, amely hangulatában már nem emlékeztet a film süvölvényeiről szóló dráma stílusára.


3. A szerelemben vesztes - Losin' It - Losin' It (1983)
Negyedik filmjében Cruise már abszolút főszereplő. Curtis Hanson később olyan remek filmet dirigált, mint a "Szigorúan bizalmas", de ez a tini komédia, drámai beütéssel, gyenge közepes. Olyannyira nem volt a stúdió elégedett a film végső változatával, hogy gyakorlatilag az utána következő "Kockázatos üzlet"-et egyfajta alternatív változatnak gondolták a folytatáshoz. John Stockwell-el már ebben a filmben is együtt játszik, akivel később a "Top Gun"-ban is szerepelnek. A "Losin' it" tipikus amerikai popzene a nyolcvanas évekből. Akkoriban szinte valamennyi vígjáték vagy tinifilm hasonló főcímdallal kezdődött.


4. Kockázatos üzlet - Old Time Rock and Roll - Risky Business (1983)
Azt hiszem, Tom Cruise kb. innentől számít a mai napig szupersztárnak. Ebben a filmben egy középiskolást alakít, aki jó üzleti érzékkel garázs-kupit kezd üzemeltetni, hogy bebizonyítsa az egyik tanárának, hogy vinni fogja valamire az életben, de valójában, magának akar bizonyítani, hogy kiléphessen szülei árnyékából. Beleszeret közben egy prostiba is, akivel tökéletes párost alakítanak a moziban. Habár a film eredetileg egy romantikus tini-komédia lenne, valójában egy kőkemény társadalmi drámát is magában hurcol. A bemutató óta talán az egyik legtöbbet idézett Cruise pillanat - leszámítva a sziklamászást a M.I 2.-ben illetve a Winfrey showban előadott heverő ugrálást - amikor Bob Seger énekére Cruise táncot lejt a nagyszobában. A jelenetet improvizálta!


5. Top Gun - Take My Breath Away - Top Gun (1986)
Ha valaki korábban még nem hitt abban, hogy IV. Thomas Cruise Mapother viszi valamire a filmes szakmában, az mostanra elhitte róla, mert Maverick pilóta szerepével Cruise kasszát robbantott és világsztárrá avanzsált. (A filmet a mai napig nem néztem végig, egy ültő helyemben, ellenben a film leghíresebb betétdalát unásig hallgathattuk a nyolcvanas és még a kilencvenes években is. A "Berlin" együttes nem tudom, miket csinált még ezen a slágeren kívül, de ezt mindenki ismeri, aki a hetvenes években született és még ma is él... és szokott filmeket nézni, zenét hallgatni.) A dalt azonban másodmagával az a Giorgio Moroder komponálta, aki akkoriban erős szinti hangzású zenei világot preferált és többek között a "Végtelen történet" és a "Flashdance" filmek zenéjéért is felelős. A "Take My Breath Away" Oscar-díjat nyert legjobb betétdal kategóriában, és még tucatnyi másikat is. Nem tudom, mit szólt ehhez Harold Faltermeyer, mert a film eredeti score zenéért viszont ő volt a felelős. Faltermeyer neve a szintén világsikerű Axel F. téma kapcsán lehet ismerős, a Beverly Hills-i zsaruból.


6. Koktél - Kokomo - Cocktail (1988)
A "The Beach Boys" sem előtte, sem utána nem lett olyan sikeres, mint amikor Cruise filmjével kapcsolt áruként eladták a "Kokomo" című dalukat. A zenei album már a téma miatt is szolgáltatott remek party dalokat, de mind közül ez az enyhén karibi hangulatú popszám lett számomra a legismertebb.


7. Esőember - Iko Iko - Rain Man (1988)
Magam innen datálom Cruise-t, mint remek színészt. Ne felejtsd, hogy volt filmje, amit korábban nem láttam, vagy azóta sem, viszont, itt, amit az országúton művel a "gatya-gatya-gatya" jelenetben, az teljesen meggyőzött, hogy van benne kraft, bár, ne kérdezd miért pont ez a kirohanása volt rám ilyen hatással. Dustin Hoffmann meg mindig is az egyik kedvenc színészem volt. Mondjuk, ami ritka, hogy a "The Belle Stars" Iko Iko Iko nótájánál sokkal sikeresebb lett Hans Zimmer instrumentális filmzenéje, amit a filmhez komponált. Viszont a sláger később ismét fel lett használva a Cruise filmográfiában, átdolgozva a Mission: Impossible II. részében. Erre a dalra mássza meg Cruise a hegyet, amit később több film megidézett vagy parodizált.


8. Született július 4.-én - A Hard Rains Gonna Fall - Born On the Fourth of July (1989)
Az 1962-ben Bob Dylan által írt dal Edie Brickell féle előadását már akkor imádtam, amikor a filmet még nem is láttam, köszönhetően az MTV zenei csatornának. A lágy rockos dal és Brickell mezítlábas táncoló előadása teljesen elvarázsolt. Volt, hogy végtelenítve hallgattam mp3-ban. Brickell Paul Simon felesége 1992 óta.


9. Mint a villám - Show Me Heaven - Days of Thunder (1990)
Egy másik Cruise film, amit a mai napig nem láttam rendesen. Sőt, ezt eddig sehogyan sem, töredékekben sem. Viszont a Show Me Heaven című soundtrack, Maria McKee előadásában legalább olyan unásig játszották, mint a Berlin által sikerre vitt top Gun nótát. Ez azonban már nem lett annyira sikeres, de még így is sikeresebb lett, mint a film zeneszerzőjének, Hans Zimmernek a filmhez írt dala, a "The Last of Note Freedom", amit Billy Idol-al szereztek közösen és David Coverdale adott elő.


10. Legenda - Lily's Song - Legend (1985)
És, hogy benne maradjunk a nyolcvanas években, ezzel is esélyt adni egy másik Top10-nek, utolsónak egy kevésbé sikerült, de nekem titkos kedvencem, a Legenda egyik betétdalát tenném ide, amit Mia Sara énekel a filmben. Egyébként már csak azért is helye van itt, mert ha lenne Top10 kedvenc filmzeném, akkor a legenda előkelő első helyet foglal el benne! A film esetében az a faramuci helyzet állt elő, hogy más az Európai verzió filmzenéje és más az Amerikai változaté. Az Európai szerencsére Jerry Goldsmith zenéje lett, és talán ez miatt a kereskedelmi baromság miatt megismerhettem a kedvenc filmzeneszerzőm és annak szerintem egyik legjobb, számomra azonban legkedvesebb munkáját. Az Amerikai változathoz a legalább annyira ismert Tangerine Dream szerezte a filmzenét, de miután már meghallgattam azt is, állíthatom, hogy Goldsmith munkájához képest harmatgyenge próbálkozás.
Mia Sara nem futott be sem nagy filmes, sem nagy zenei karriert, ebben a filmben, mint Lily hercegnő, tökéletesen kapja el a pillanatot.


Mivel szépen kikerekedett a tízes lista, várható egy folytatás is.
Vagy rábízom filmbookos kollégámra, Scal-ra!
Scal, tessék, te jössz!!!