Az utolsó ház - The Last House (2026)
Rendezte: Louis Leterrier
A film MAFAB adatlapja: The Last House (2026)
Szóval ez egy szórakoztató és ajánlott mozi, mert hibái ellenére (akad bőven) fenntartotta az érdeklődésem.
Hol kezdjem? - Az utolsó ház egy érdekes koncepció... lenne, ha tudnánk, hogy azért nem olyan egyedi történet. Mire gondolok? Megvannak azok a filmek, amik tematikája az, hogy emberek ilyen vagy olyan okból egy helyszínt képtelenek elhagyni és ezért a történet főleg arra fókuszál, hogy vagy kijussanak valahogy, vagy a bezártáson belül kialakuló személyes drámáik hova vezetik el a kerektereket. Nem akarom beleásni magam, de talán az egyik legismertebb darab és valószínűleg negyven alatt igen kevesen láthatták, az "Az öldöklő angyal - El ángel exterminador (1962). Luis Bunuel rendezte és aki kicsit mélyebbre ásta magát a mozi világába, annak nem kell többet mondanom. (Akinek mégis kell pici infó, tessék: Bunuel a szürrealizmus híres képviselője, aki olyan barátokkal dolgozott együtt akár filmen is, mint Dalí vagy García Lorca)
Az öldöklő angyal története, hogy egy előkelő házat mindenféle ember tölt meg, és amikor úgy érzik, vége a bulinak, mennének haza, ám valahogy nem sikerül ezt megtenniük, mert egy ismeretlen elő megakadályozza őket.
Azután ott vannak azok a filmek, amikben halálos csapdákon kell átverekedned magad, mint a "Kocka" sorozat és társai, vagy a Szabadulószobás horrorok, illetve ahol nincs ugyan halálos csapda, az ember bőven megteszi halálos tényezőnek, mint a friss, "Téglafal - Brick (2025)" - Szóval az utolsó ház az a műfaj, amikor a saját érettered lett a csapdád, mint pl. a Fal - Die Wand vagy Stephen King sci-fije, A búra alatt.
Szóval nem mondhatjuk, hogy teljesen egyedi a sztori, de valamiért ez a változat kivételesen tetszett, szinte a befejezésig. Szpojler körüli leírás, ezért előbb nézd meg a filmet.
Egy négytagú amerikai család reggel megdöbbenve tapasztalja, hogy valami vízre emlékeztető védőpajzs(?) öleli körbe házukat és képtelenek többi az utcára lépni. Ann (Greta Lee) és Jason (Wagner Moura) egy olyan házaspár, akik két gyereket nevelnek és szerencsére komoly párkapcsolati krízisük sincs, mert akkor a film szerintem viszonylag gyorsan egy túlélő thrillerbe menne át. Ja, mondjuk így is az, csak nem attól kell félnünk, hogy apu és anyu egymást nyírja ki, hanem a gyerekeket... Vicceltem! Szóval, egy szerető családot ismerünk meg, akik főleg apu mérnöki tudásának köszönhetően, a négy fal között képes kialakítani egy olyan biológiai környezetet, amely szűkösen, de életben tartja őket és miközben körülöttük lassan mindenki feladja, ők keresik a választ a bonyolult és ismeretlen titkokkal átitatott helyzetükre.
 |
| A vacsoraasztal egyre üresebb. |
Amikor elkezdtem a filmet, rendesen azon agyaltam, hogy a napokon belül moziba kerülő Oak street végének a kistesó filmjét nézem, de azért hamar kiderült, hogy a sok hasonlóság mellett bőven van eltéris is.
Louis Leterrier biztos kezű rendező, szerintem, ha koherens és kidolgozott a forgatókönyv, amit a kezébe vett. Az utolsó ház pedig, majdnem ilyen darab. Nem tökéletes, de a hibáit nem elemezgetném, mert részben tévedhetek, részben lehet, hogy ront a film élvezeti értékén. Az azonban biztos, hogy Leterrier és a stábja minden megtett, hogy a klausztrofób érzés mellett mégsem éreztem fullasztónak ezt a mikrókörnyezetet. A fényképezés néhány cgi jelenet kivételével kifejezetten szép, néhol már-már festmény szerű. Az optika, képi torzitások, mind alárendelődnek a hangulatnak. A zenét már nem éreztem ennyire markánsnak, de a képi világ miatt mindenféleképpen érdemes megnézni.
Apa szerepében Wagner Maura egy olyan arcát hozta, amit nem is ismertem fel, pedig korábban kiemelkedőt alakított a Narcosban, mint Pablo Escobar, szóval nem egy keződőről van szó és nekem kifejezetten tetszett a játéka. (Tényleg nyomokban sem emlékeztetett a korábbi szerepére, fel sem ismertem.) Greta Lee-t nem ismertem korábbról de szimpatikus volt. A gyerekeket négyen játsszák és szerencsére nem írták őket fárasztóan idegesítőnek. A bezártság miatt több drámára számítottam, ám a forgatókönyv nem lép át egy határon (pl. a tinik szexualitása szóba sem kerül, pedig egy zárt térben ez bizonyos korban biztos, hogy komoly feszültségforrás lenne.) Csak néhány mellékszereplő került a történetbe, de velük n incs időnk megismerkedni.
A film magyarázata a titkokra lehetett volna sokkal erősebb is, sőt, picit olyan érzésem volt, hogy talán összecsapták, mégsem haragszom annyira az összképre, mint sokan mások, akik az utolsó etap miatt minősítették le a filmet. Egyébként meg a hasonló műfajú filmek rendre a befejezés levezetésénél buknak orra és ha fel is tudják kaparni magukat, azért hiányérzet maradhat.
Nálam ez a film legyen olyan 70%. Voltak részek, amik zavartak, mint pl. a benzin felhasználási idejének drasztikus kitolása, vagy egyes gyógyszerek lejárati idejének figyelmen kívül hatása, de sajnos, valahogy ezek állandósult problémái a műfajnak.
 |
| Amikor a szabadság egy karnyújtásnyira van, mégis elérhetetlen távol. |
