2022. szeptember 30., péntek

Lou - Lou (2022)

 Lou - Lou (2022)


Rendezte: Anna Foerster

A film Mafab adatlapja: Lou (2022)

Megtekintés: Ha kedveled Allison Janney munkásságát, ezt ne hagyd ki belőle.

Nem szeretem filmekre rátenni a soviniszta jelzőt, mert az Amazonnal kapcsolatban az FB egyik HBO-s posztjában kifejezetten irritált, amiket összehordtak, hogy lehúzzák a sorozatot, mivel "férfigyűlölő" néhány férfi kommentelő szerint, így én sem tenném most ezt a bélyeget, de elvitathatatlan, hogy miután megnéztem és azt is megtudtam, hogy a rendező és részben a forgatókönyvíró is nő, nem tudtam olyan szemmel rátekinteni, mintha egy férfi stáb alkotta volna. Mert már lehet, hogy engem is megfertőztek valamennyire ezek a "férfiak", akik azért rínak, mert néhány filmben a nők kiélik az elnyomásukat. Persze megkaptam, hogy miért támogatom, hogy most meg a nők legyenek azok, akik a férfiakat húzzák le mozifilmekben, de bevallom, nem nagyon érdekel, hogy mozgalmak feszülnek egymásnak azért, mert a társadalomban még mindig nincsenek egyenlőre hozva a férfiak és nők. Én szórakozásból nézek meg filmeket és hacsak nem irritál egy főszereplő, nekem nagyjából mindegy, hogy nő vagy férfi rúgja szét a gonoszok tökét, bár tény, azt néha én is észreveszem, hogy azért a női hősöket nem feltétlenül helyezik olyan szituációkba, amiből egy pasi még vígan kivágja magát.

Allison Janney-t az "Elnök emberei" sorozatban fedeztem fel és utána már felismertem, ha belebotlottam. Még akkor is, ha olyan szépen elcsúfították, mint például az "Én, Tonya" című életrajzi filmben (töredék életrajzi, hiszen egy sporotló életének csak egy botrányos szakaszára fókuszált.) Janney egy tipikus amerikai nő érzetét kelti bennem azóta is, bár, ezt főleg annak a nadrágkosztümös karakternek köszönheti, akit megszemélyesített az elnökös sorozatban.

 film másik főszereplője meg Logan Marshall-Green, aki meg nem tudom miért, de szimpatikus színész számomra, habár, szerepei között negatívra is van azért példa (Pókember: Hazatérés) és néha a forgatókönyv sem túl hálás vele szemben (Prometheus).

Lou (Allison Janney) egy megkeseredett vénkisasszonynak tűnik, akinek egyetlen elfoglaltsága, hogy a gondjaira bízott olcsó ház után beszedje a bérleti díjat. A közösségben tisztelik, bár, ezt inkább csak a seriffel folytatott barátság szerű kapcsolatukban elhangzó párbeszédekből szűrhetjük le. Lou a legtöbb interakciót a szomszédjában lakó fiatal egyedülálló anyukával, Hannah-val (Jurnee Smollett) és kislányával, Vee-val (Ridley Asha Bateman) folytatja le, bár, nem lehet azt mondani, hogy kedvelnék egymást.

Lou azonban úgy tűnik, sötét titkokkal van megterhelve és mikor megismerkedünk vele, egy lépés választja el attól, hogy golyót röpítsen a fejébe. A sajátjába.

Allison Janney, Jurnee Smollett

Azonban előkerül valahonnan Hannah erőszakos, katona múlttal rendelkező férje, Philip (Logan Marshall-Green) és az anyuka valamint a mogorva szomszédasszony utána erednek a vihar miatt elhagyhatatlan sziget sűrű erdőiben, hogy visszaszerezzék a gyermeket.

Az útjuk ugyan nem hosszú, ellenben legalább részben kalandos, hogy a nézőt nem nyomja el a buzgóság. Lou karakterét árnyalja az is, hogy két marcona fickót elintéz közelharcban egy viskó falai között, bár, bevallom, akárhogy próbáltam megérteni, nem igazán értettem, hogyan és miért kerülnek oda. Illetve, mindkettőre kapunk némi szűkszavú választ, ám végig úgy éreztem, szerepük csak annyi, hogy egy kis akciót hozzanak az egyébként komótosan haladó, nem túl pörgős történetbe. Arra legalább jók, hogy az ember ellamentáljon azon, hogy Allison Janney-ből is lehetne egy közepes akciósztárt csinálni, ha a stáb megfelelő mögötte.

Jó, nem állítom, hogy ez a mozi azért készült, hogy a férfiakat lejárassa, bár, utánaolvasva a rendezőnő filmográfiájának, lehetne konteót gyártani arra is, hiszen Anna Foerster rendezett már Jessica Jones epizódot, Az idegen sorozatban is volt jelenése, amiről nézői tudják, hogy szintén egy erős női karaktert helyeznek a középpontba, de készített a rendezőnő Underworld mozit is és a sorozatrendezéseiben megtalálható egy "Katonafeleségek" epizód is, így le sem tagadhatná, hogy vonzódik a harcos női karakterekhez.

Jobban belegondolva, ez egy női-soviniszta alkotás! Le a női sovinizmussal! Le az akciófilmekkel, amiben törékeny nők tőrnek össze sziklakemény férfiakat. Jó, ha Luc Beson csinálja ezt egy-egy akciófilmben, akkor kussol mindenki és max. azzal tüntet, hogy a mozipénztáraknál elbuknak ezek a mozik. Persze nem azért, mert nők a főszereplők, hanem azért, mert néha olyan akcióba kerülnek, amit a gyomrunk nem vesz be. Nem véletlen, hogy nem örülnék, ha egy 80 kilós női tűzoltó jönne be értem, ha ki kellene vonszolni a testem egy lakástűzből.

A Lou egy szépen fényképezett alkotás, igaz, eleve szép, hogy ennyit látunk a természetből. Az akciók sajnos nem túl erősek, de rövidségük ellenére még a hihető határon belül maradnak. A sziget seriffjében pedig egy szintén, számomra szimpatikus színész, Matt Craven jelenik meg, aki szerintem, akárhányszor aláír egy forgatókönyvhöz, az első kérdése az lehet, hogy hányadik percben ölik meg a filmben. A zenéje sem kiemelkedő darab számomra, pedig szerintem sokat emel egy filmen, ha a zenéje jobb, mint a középszer.

A Lou nem egy kiemelkedő darab, és valahogy kicsit a motivációk is sántítottak számomra, de azután az ember elolvas néhány cikket bekövetkező családi tragédiákról és mindjárt jobban elfogadja azt, amit elé tesznek. Ettől függetlenül, a Lou nekem csak egy erős közepes.

55%

Logan Marshall-Green


2022. szeptember 19., hétfő

Fall - Fall (2022)

Fall - Fall (2022)


Rendezte: Scott Mann

A film Mafab adatlapja: Fall (2022)

Megtekintés: Ha tériszonyod van, ez a te filmed!

Évente kijön néhány olyan mozi, amiben igen szűk térben, az emberi félelmekkel néznek szembe a főszereplők. Itt, ugyan eredendően a két női főszereplő nem fél a magasságtól, ellenben én, a néző, még a fotelban ülve is belekóstoltam, hogy mi is a tériszony és milyen érzéseim vannak, ha szembesülök vele. Mert az egészen biztos, hogy magam sosem fogom keresni a necces szitukat, hogy érezhessem, ahogyan a heréim visszahúzódnak a gyomromba. A "Fall" ezt az érzést adta meg nekem a lakás biztonságában. Talán ezért érzem úgy, hogy a tucatnyi mozi közül, ami hasonló alapszitut mesél el, ez a film nekem egy picit emlékezetesebb marad.

Félre ne érts, a "Fall" nem különösebben egy jó film. Nagyjából végig kiszámítható és a csavar is (mert mibe ne tennének már egy picit csavart a stáblista előtt?) olyasmi, amit mostanra már legalább egyszer láttál másik moziban. Azt sem állítanám, hogy a főszereplők különösebben jól átadnák számomra a karaktereik érzéseit és az egyetlen, számomra ismert névként a forgatókönyvbe erőszakolt Jeffrey Dean Morgan szereplését sem érzem nagyon indokoltnak. A helyszín megválasztása és egyébként az alapötlet egynek elmegy és abban sem vagyok biztos, hogy a CGI tökéletes lenne (ezt addig nem is fogom megtudni, amíg személyesen nem mászom fel egy ilyen magas adótoronyba) mégis, rendesen behúzott a mozi és egy percig nem éreztem unalmasnak, még akkor sem, amikor picit leült e cselekmény. Oké, mostanában már láttam néhány filmben olyan jelenetet, amiben női hősök rúgták fel a fizika szabályait és olyan akrobatikus mutatványokat végeznek el, amiket egy valódi ninjának sem hinnék el (emlékeztetnélek itt Chloë Grace Moretz repülőgép szárnyán tett kirándulását az "Árny a felhők között" című, enyhén abszurd háborús drámájában) ezért azon már meg sem lepődtem, hogy egy szöszi harminc közeli biztosító kötél nélkül ugrál fél kilométer magasságban. Nyelek egyet ilyenkor és ha a kamera közben perspektívát váltva még jó pillanatban is mutatja meg az őrjítő magasságot, behúzom fülem és farkam, utóbbit szó szerint.

Azért amikor elkezdődött a film és kiderült, hogy száz percet is tudnak mesélni arról, amit szinopszis alapján nyolcvan percre lőnék be, tudtam, hogy lesz kötelező drámázás, felszínre kerül némi eltitkolt ellentét is, ami már ismerős lehetett a "Barlang"-ból is és talán a legkomolyabb konfliktust generálta abban a remek horrorban. A kezdő képsorok meg, szolgaian nem másolták a "Függő játszma" vagy a "Jég és Föld között" kezdő képsorait,mégis visszahozta azoknak a moziknak az emlékét. Mondjuk, én szeretem, ha eszembe jutnak korábban látott filmek, miközben valami aktuálisat nézek, így, ha neked is van pici hajlamod a nosztalgiára, lehet, hogy belefutsz az érzésbe.

Grace Caroline Currey

Szpojlerezni nem akarok és nem érzem indokoltnak, hogy mély-elemzést kanyarítsak a film mellé, így annyit jegyzek még meg, hogy a színésznőknek van még hova fejlődni, ellenben kifejezetten eye candy-k voltak és egy pötty horrort is sikerült belecsempészni az egyébként túlélő drámába. Szerintem még érdemes megemlíteni néhány cápás filmet is, amikor emberek vízbe esnek és nehezen menekülnek ki a szituból, de itt csak az empatikus képességeimet citáltam ide, hiszen sem az "Elsodródva", sem hasonló tartalmú társait nem láttam még. Egyszerűen, csak érzem, hogy a reménytelenség a menekülésre ott is ennyire erősen van jelen. (Azok alapján, amit hallottam a filmről)

Virginia Gardner

Ahogy először írtam, ezt a filmet látnod kell. Ha nem azért, mert kihagyhatatlan filmélmény, akkor azért, mert ha fogékony vagy, érzéseket fog belőled kiváltani. Nekem masszív gyomorideget sikerült okoznia, főleg, amikor a kamera megmutatta, amit korábban csak az álmaimban láttam. Márpedig, gyermekként visszatérő álmom volt, hogy hasonló magasság vagy mélységből tekintek a világra. És néha bizony, elveszítettem az egyensúlyom, ami után csak repültem... vagy zuhantam.

65%

Egy youtube videó, amiben kiéltem kezdő kreativitásom:



2022. június 18., szombat

A 19. sor - Row 19 - Ryad 19 (2021)

 A 19. sor - Row 19 (2021)


Rendezte: Alexander Babaev, Samantha A. Morrison

A film Mafab adatlapja: Row 19 - Ryad 19 (2021)

Megtekintés: Az ázsiai és orosz filmeknél van bennem egy kicsi plusz érdeklődés. Nem másért, hanem mert ezektől a művektől sosem tudhatjuk, mit fogunk kapni. Pl. egy orosz slasher nem olyan, mint egy amerikai. Azt hiszed, de mégsem... Ez a thriller nem egy kiemelkedő darab a horror mezőnyből és valójában egyetlen előnye, hogy felhívta rá a figyelmem, hogy esetleg érdemes lenne egy toplistát szerkeszteni a repülőgépen játszódó horrorfilmekből. Annak tökéletes.

A végeredmény azonban nagyon emlékeztet egy korábbi mozira, ami, szégyen, nem szégyen, most nem vagyok biztos benne, hogy amerikai vagy ázsiai darab volt-e, nem mintha elvileg olyan egyformák lennének. Csak öregszem, bassza meg. Ott a lényeg az volt a végén, hogy a szereplők gyakorlatilag nem kaptak elég levegőt a repülőgépen és a csökkentett oxigénszintnek köszönhetően hallucináltak össze mindenféle baromságot. Az orosz filmben ez nincs, helyette van egy hasonló megoldás, ami miatt, mint írtam, egy korábbi mozi jutott eszembe. Ezek után ne kérdezd meg, mennyire tartom eredeti koncepciónak. (Mint amikor végignézed a filmet, majd, befejezésként kiderül, hogy a főszereplő álmodta az egészet. Ritka patkány megoldás, embernek nem ajánlom, hogy ilyet írjon filmforgatókönyvben!)

Az orosz film szépen, de nekem kicsit túl statikusan van fényképezve. Ezalatt azt értem, hogy a kamera nem nagyon kezd bele semmilyen mozgásba. Sem mélység állítás, sem ide-oda, sem semmi. Pont, akár egy tévéfilmnél, ahol nem foglalkoztak azzal, hogy kicsit játszadozzanak a végeredménnyel. Itt sincs ilyen. A színészek kifejezetten korrektek, amit azért nem fogsz feltétlenül érezni, mert a forgatókönyvben a párbeszédek néha viszont eszméletlenül szembe mennek mindennel, amit két ember végezhet beszélgetés közben.

A cgi jelenetek talán kevésbé sikerültek, de a helyszín és nagyjából az egész hangulat rendben van. Túl sokat nem is érdemes a filmről összehordani - lehet mondjuk, hisz ismersz - helyette ajánlom egyszeri megtekintésre, mert hivatkozási alap nem lesz belőle, sőt, gyanítom, a héten elfelejtem, hogy láttam - pedig már szombat van - ettől függetlenül, pont oroszsága miatt ajánlom, hiszen ha más nem, ez nem egy tipikus amcsi tömegárú. Még akkor sem, ha az a tipikus russia íz nem érződik annyira, csak talán a színészek fizimiskájában.

Gondolom, rájöttél, hogy a "Row 19" egy tucat darab, semmi kiemelkedő pillanattal. Nem is méltatom tovább. A trailernél a youtube-on kiírták, hogy moziba került, de ha ez meg is történt, nem hiszem, hogy komoly visszhangja lett volna. Még egyszer kiemelném, hogy a fényképezés (Nikolay Smirnov) sterilsége ellenére is nagyon szép. A sterilség, nem feltétlenül pozitív megállapítás részemről, hiszen, más megközelítésből az ötlettelen szinonimája is lehetne, azonban Smirnov miatt legalább nem kell epilepsziás rohamot kapnunk. 

Katerina (Svetlana Ivanova) gyermekkorában egyetlen túlélője volt egy tragikus repülőgép szerencsétlenségnek. Mintha tragikuson kívül lehetne bármi más, egy repülőgép szerencsétlenség... Miután eltelt vagy 20 év, kislányával ismét eljött az idő, hogy repülőre kell szállnia (szállnia, érted...) és ahogyan sejted, történik valami megmagyarázhatatlan. Illetve több ijesztő esemény. Katerina pedig verseny fut az idővel, hogy lehetőleg előbb rájöjjön a rejtélyre, mielőtt az végez vele és gyermekével.

Soha rosszabb orosz horrort, de hozzá teszem, nem egy kiemelkedő darabról van szó.

50%



2022. június 17., péntek

West Side Story - West Side Story (2021)

 West Side Story - West Side Story (2021)


Rendezte: Steven Spielberg

A film Mafab adatlapja: West Side Story (2021)

Megtekintés: Sosem állítottam, hogy a musical legnagyobb rajongója lennék és Spielberg munkásságát is elengedtem kb. a "Lincoln" környékén, azonban vannak olyan címek, amikre oda kell figyelni. A "west Side Story" szerintem ilyen és egyáltalán nem Spielberg miatt.

Már a nyolcvanas években eljutott hozzám az információ, hogy Spielberg szeretne egyszer egy musicalt rendezni. Ez csak annyiban érdekes, hogy a nyolcvanas években nem nagyon volt mód arra, hogy naprakész információkat szerezzünk az amerikai filmek világából, ez az információ mégis eljutott hozzám. Már az "Indiana Jones és a Végzet Temploma" óta tudtam ezt és én pontosan emlékszem, hogy a film elejln, amikor Willie a gyémántokról énekel, az volt a főpróba. Röpke harminc évnek sem kellett eltelnie, hogy végül Spielberg megrendezze az álmát, egy Gershwin alapokon nyugvó musicalt, amely, szépíteni nem lehet, a legközhelyesebb darab, amit el tudok képzelni a musical műfajában: West Side Story.

Miért vontam le a következtetést? Mert a West Side Story, akárhogy szépítenénk, a színházművészet egyik, ha nem a legtöbbet idézett és felhasznált alkotására épült rá, a klasszikus, Shakespeare által papírra vetett Rómeó és Júliáéra. Ez az a darab, amit magam is legalább két változatban láttam színházban. Egyszer a Bárka Színházban, egyszer pedig a francia musical magyar változatát az operettben, amelyben az akkor házaspárként tetszelgő Szinetár-Bereczki páros nevével adtak el. Nem fikáznám, remek volt, mindkettő.

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az alap nem egy fifikás darab és a West Side Story sem bonyolult pont ezért. Persze, ezt ki várná el egy musicaltól? 

Ötvenes évek második felében járunk és Manhattan bevándorlók lakta negyedében. Talán pont ez volt az a plusz, ami miatt Spielberg magáénak érezte a történetet, hiszen a rendező mindig érzékenyen reagált az elnyomott közösségek és népek életével foglalkozó történetekre. Nem is nagyon van mit ecsetelni egyébként a klisés sztorin.

Két rivalizáló tini banda, a kapitalizmus árnyéka vetül lakóhelyükre, de ők még egymást sem viselik el. Az egyik csapat fiú tagja beleszeret a másik banda által érintett lányba. Innentől pedig már borítékolható, hogy a romantikus lányregény helyett valami drámát fogunk kapni, melyben ráadásul valaki, vagy többek, meghalnak. Mindez persze elkerülhető lenne, ha nem lenne mindenki egy komplett reakciós seggfej, ám végül azt kapják, amit megérdemelnek: gyűlölködtök? Nesztek, akkor néhányan mehettek a földbe.

Igen, rájöhettél, hogy bár ismerem az alapokat, nem a kedvencem ez a felépítés. Valahogy idegesít, hogy látom, egyszerűen csak menetelnek a végzetükbe, ami teljesen elkerülhető lehetne, ha nem akarna mindenki a ásik fölé kerekedni. Úgy, hogy valójában arra senki sem érdemes.

Az sem nagyon tetszik, hogy a két főszereplő mennyire ad hoc jelleggel tud egymásba szeretni, bár értem én, hogy létezik első látásra szerelem, de ha ilyen formában, ahogyan a filmben látjuk, akkor el kell fogadnom, hogy ezt csak két tökéletesen életképtelen ember érezheti egymás iránt, hiszen, látjuk, mennyire rosszul funkcionálnak saját környezetükben és logikusan egyikük sem nagyon gondolkodik.

Rachel Zegler

Az is idegesít, hogy bár elvileg Tony (Ansel Elgort) mindent megtesz azért, hogy eltérítse a két bandát a véres leszámolásról, végül maga lesz az, aki betetőzi azt egy meggondolatlan, ostoba tettel. Az pedig még jobban felbassza az agyam, hogy ezek után Maria (Rachel Zegler) a testvére meggyilkolása után még bármilyen érzelmet táplál a fiú irányába. Ó, értem én, hogy ezek előfordulhatnak a valóságban is, csak akkor itt térnék vissza oda, hogy ha ilyen rövid ismeretség után két, korábban idegen ember ennyire végletes tettekre szánja magát és mégis együtt maradnának, akkor valójában nem két enyhén szociopata személyiségről beszélünk, akik kvázi Rick és Mallory vagy Bonnie és Clyde nyomdokaiban szedegetik fel a morzsát? Értem én a pszichológiáját, hogy két tini egymásba szeret, csak ugye, az sem történik ennyire rohamtempóban. Azonban a filmidőt tekintve el kell fogadnom, hogy igen rövid idő alatt olyan érzelmeket ír át bennük a szerelem, amiket azért hosszú hónapok alatt is nehezen tenné meg, szoros együttlét. 

Tudom, szőrszálhasogató vagyok, meg nem értem a musical világát. Lehet. Azonban azt mondom, hogy a Legnagyobb showman számomra egy kiemelkedő filmélmény volt, míg a West Side Story egy idejét múlt darab, amiben nem nagyon találtam szerethető karaktert. Márpedig, ha az nincs, nincs kinek szurkolnom és ha nem szurkolok, akkor a végén teljesen érdektelenül fogom kikapcsolni a lejátszót.

Spielberg megtette, amit meg lehetett. A rendezésbe nem kötnék bele. Buta történet, ennyit bírt.

A színészek egy része számomra rendben volt. A leggyengébb talán pont a főszereplő, Ansel Elgort, de ezt betudom annak, hogy a figura motivációi és tevékenysége teljesen kívül van azon, amit elfogadok. Az sem segít, hogy sikerült néhány színészt átemelni az eredeti darabból.

A zene meg remek, hiszen egy korábbi, szuper darab zenei anyaga. Már kölyökként imádtam egyik-másik zenét és most, hogy már tudom, miről szól, teljesebb az élmény. Ettől függetlenül nem állítom azt sem, hogy a West Side Story lenne a legjobb musical, amit ismerek.

Nálam így ez a darab inkább csak erősen korrekt, de pont azért is, mert egy Remake és a történet elcsépelt, nem érzem jobbnak a közepesnél.

50%

Ansel Elgort


2022. május 17., kedd

Tűzgyújtó - Firestarter (2022)

 Tűzgyújtó - Firestarter (2022)


Rendezte: Keith Thomas

A film Mafab adatlapja: Firestarter (2022)

Megtekintés: Ha fanatikus King rajongó vagy, akkor mindenképpen... illetve... talán pont, hogy akkor nem?

Erről a filmről egyetlen jó cikket nem olvastam. Megtekintés előtt egyet sem, de láttam a címeket amikben mind rendre visszatért, hogy ez egy égés. Azonban, Zac Efron, Stephen King és mert a könyv egyszerűsége ellenére is tetszett annyira, hogy legalább háromszor elolvassam - és mostanra megint alig emlékezzem rá - így nem volt kérdés, hogy adok egy esélyt az újrázásnak. A Remake kifejezés mondjuk annyira nem illik rá, mivel számomra fontos történetszálakat kompletten átírtak. A befejezés pedig pont annyira lett eltolva, mint sokak szerint az új "Kedvencek temetőjének" a vége. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Talán, mert nem akarnak egy korábbi koncepciót szolgai hűséggel másolni, vagy a stúdiók igénylik, mert félnek, hogy előkerül a nézőktől az "ezt már láttuk" toposz. De a legvalószínűbb, és ebben kicsit rosszindulatúnak tűnhetek, hogy néhány forgatókönyvíró ahhoz nem elég eredeti, hogy saját kútfőből emeljen elő egy történetet, így jó alap King, de ugyanakkor igényük van rá, hogy megmutassák, hogy igenis remek saját gondolataik vannak. Azután elkészül egy anyag, amit leforgatnak, amit mi megnézünk és ami nekünk elvileg nem tetszik. Még akkor is, ha majd akad egy-egy rajongó, akinek az új lesz a jó film, a régi meg a nem jó. Mindig akad egy-kettő belőlük. 

A történet röviden: Andy McGee (Zac Efron) és egy Vicky (Sydney Lemmon) nevű csinos lány is részt vesz egy kísérletsorozatban. Ennek egyetlen egy jó következménye, hogy megismerik és megszeretik egymást. Minden egyéb, amit a kísérlettől kapnak, átokként élhető meg számukra, beleértve a kislányukat is, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) aki a szülőkbe oltott anyagnak köszönhetően mutálódik és veszélyes képességeket örököl. A többes szám pedig jogos, mert egyrészt, nem tudjuk, hogy Charlie a pirokinézisen kívül hány egyéb képesség birtokába jut, azonban egyértelmű, hogy akad ott még más is, amik persze összefüggenek a tűzcsiholással, ugyanakkor már átlógnak másféle latin szóval leírható tudományokba, mert pl. mintha tárgyakat is tudna mozgatni. A kísérletet végző titkos kormányzati vagy az felett álló "Műhely" pedig miután megtudja, hogy a McGee család hol bujkál előlük, megjelenik, hogy betakarítsák azt, amit elvetetettek és mostanra kikelt. Ehhez a betakarításhoz egy titokzatos, hasonlóan képességes indián férfit, Rainbird-öt (Michael Greyeyes) használnak fel, aki igyekszik betakarítani a kislányt, akit a férfi nem teljesen ugyanazon a lencsén keresztül figyel, mint a munkáltatói.

A történet cselekménye nagyjából követi az eredeti regényt, azonban úgy érzem, voltak benne behozott és megváltoztatott részletek, amik teljesen átírták a szereplők közötti dinamikát és kapcsolatrendszert. Innentől szpojleresen...

Az, hogy mostanra mindent leuralt szinte a képregényfilm és szuperhős mozik, nem újdonság. Oké, nagy szavak, hiszen ezeken kívül azért ugyanúgy jelennek meg egyéb műfaji filmek is, de azért azt filmszeretőként látjuk, hogy most épp ez a műfajkategória hasít a filmezés világában. Ebből az új Tűzgyújtó sem akart kimaradni, ezért néhányszor megemlítik a szereplők száján keresztül, hogy Charlie McGee egy mutáns, egy szuperhős. Indokolatlanul sokszor. Úgy, hogy King, annak ellenére, hogy ismeri a műfajt és maga is olvassa, nem erőltette ezt bele a regénybe, nem utal rá. Itt azonban nem hagyják, hogy a néző maga hozza meg ezt a következtetést: Charlie McGee kvázi egy X-Men, akinek Xavier professzor mellett lenne a helye.

A másik, amit teljesen átírtak és szerintem elvett a történetből, hogy míg az eredetiben Charlie kifejezetten ragaszkodik a szüleihez és csak az motiválja, itt lerontották a szülő-gyerek viszonyt, nyilván azért, hogy a befejezés logikátlansága vagy erőltetettsége elfogadhatóbb legyen. Az új Charlie McGee is szereti a szüleit, de sokkal erősebben van benne az az érzés, hogy hibáztassa őket az állapotáért, mint korábban, így végül nem érződik az, hogy a kislány foggal-körömmel ragaszkodna az apjáért, hiszen benne látja sorsának egyik okozóját.

És erre azért volt szükség, hogy a megbízott bérgyilkos és problémamegoldó Rainbird karaktere máshogy ugyan, mint az eredetiben, de végül közelebb kerülhessen a kislányhoz, Ráadásul ezt megúszósan teszi, szinte ad hoc jelleggel. Mert az eredeti Rainbird a gyermek naivitását kihasználva igyekszik a gyermek barátságába férkőzni, itt azonban ezt kihagyták, mert talán nem volt kedvük húsz percnyi gyermekpszichológiát beletenni a filmbe, amiben a nagydarab gyilkos takarítóként odadörgölődzik Charlie-hoz, hogy a gyermek lassan megkedvelje és bízzon benne. Dehogy. Itt már viszonylag korán lelepleződik a férfi a kislány előtt és végül, valami kifacsart módon mégis olyan közel kerül hozzá, hogy azt nem is értem. Persze erre is lenne valamiféle pszichológiai magyarázat, mert mindenre is van, csak ez így nem elegáns. Profán. Egyszerű. 


És unalmas.

A film másik komoly hibája az ostobán átírt karakterviszonyok után, hogy szürke, sötét és unalmas. A párbeszédek épp csak annyira gyorsak, hogy a tej ne aludjon meg az ember szájában. A világítás legyen bármennyi lámpa felkapcsolva egy szobában, ahhoz elég, hogy a körülötte látható 30-40 centit bevilágítsa. Az akciók lassúak, ötlettelenek. A legtöbb karakter lebutított, érdektelen, míg az idős farmer, akivel apa és lánya összefut, meg már fárasztóan túltolt és a befejezést tekintve meg teljesen felesleges.

Megnéztem a filmet és pont az jutott eszembe, ami az "Állattemető" újra után. Sötét és felesleges Remake, amiben pont olyan pontokat változtattak meg, amikhez nem kellett volna nyúlni. Csak az Állattemető picit még tetszett is. Ez a film azonban nem hozott lángba. 

Akkor inkább ajánlom a régebbit, 1984-es változatot, ami szintén nem lett egy erős mozi, sőt, szerintem kifejezetten van benne valami tévéfilmes érzés, talán a kamerakezelés miatt, nem tudom, de abban valahogy sokkal mélyebbnek éreztem a karakterek bemutatását és egymáshoz való viszonyát, és az akciójelenetek sem voltak rosszabbak, mint a mostani filmben, ami viszont nagy szó. Csak ott, hogy a korrekt látványvilágot visszaadják, nem tudtak CGI-t használni, bár, a végeredményt látva, talán jobb is. Ennyit számít, hogy Mark L. Lester kicsit otthonosan mozgott az akciófilmek világában. Meg a szereposztás is ismertebb nevekből állt, hiszen Rainbird szerepében az Oscar-díjas George C. Scott jelent meg és még a mellékszereplők is ismertebb neveknek számítottak pl. Martin Sheen, aki a film másik fő antagonistája. 

A régi Tűzgyújtó tehát inkább tűnik mai szemmel egy drámát és akciót vegyítő mozinak, míg ez az új inkább a horror felé kapaszkodik.

A film zenéje néhány ponton kellemes és ebben John Carpenternek is volt része. Ez filmvilági szempontból csak azért érdekes, mert ő lett volna a rendezője az 1984-es mozinak, csak utolsó pillanatban a stúdió leváltotta, mert épp akkor bukott meg a mozikban "A dolog". Szerintem senki nem állítja, hogy ez jó döntés volt, hiszen az idő a rendezőt igazolta és a sci-fi-horror műfajon belül "A dolog" igen előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére 1983-ban Carpenter már sikeresen megoldott egy King adaptációt, mert elkészítette a Christine-t és szerintem az talán épp felér egy Top10-be. Hozzáteszem, ha odafigyelsz az első Tűzgyújtóra, bár Lester neve alatt fut a film, ha ezt nem tudod, azért érezni rajta egyfajta Carpenteri jelleget.

Szomorú tény, hogy a producer Martha De Laurentis filmográfiáját foglalta ez a történet keretbe, mert az első munkája az 1984-es változat volt, az utolsó pedig a Remake. Martha, akinek filmes körökben nem szabad meghalnia - jujj - 4 King filmhez adta nevét és benne volt néhány Hannibal Lecter filmben és egy titkos kedvencben, a Felejthetetlenben is, többek között. 

Állítólag King nem rajongott a régebbi változatért, bár, akkoriban szinte egyik feldolgozás sem nyerte el a tetszését. Hát, el nem tudom képzelni, hogy mi lehet akkor erről az új változatról a véleménye.

35%

- Elég sok szar kritikát fogunk kapni, de anyának egy szót se. - És King bácsinak se! - Pláne!


2022. május 1., vasárnap

Boszorkány vadászat - Witch Hunt (2021)

 Boszorkány vadászat - Witch Hunt (2021)


Rendezte: Elle Callahan

A film Mafab adatlapja: Witch Hunt (2021)

Megtekintés: Amikor elkezdtem a filmes blogomat, a terv az volt, hogy azokról a filmekről fogok írni, amiket megnéztem. És nem csupán a tartalmukat, hiszen, azt megteszi a tévéműsor is, amelyik épp adja a filmet. A terv az volt, hogy ami gondolataim feltörnek a látottakkal kapcsolatban, azt osztom meg azokkal, akiket érdekelhetnek a gondolataim. Az évek során két dolog is kiderült, ezer más mellett: Vannak olvasóim és nem minden filmről jut sok minden eszembe. Mert vannak filmek, amik nem mozgatnak meg eléggé ahhoz, hogy írjak róluk néhány mondatnál többet. Na, most az első vállalás miatt, hogy írjak arról, amit láttam, eleve bele kellett volna mennem a kompromisszumba. Néhány filmnél meg is tettem: pár mondatot kapartam csupán össze a látottakról. Hiába, ez van, ha nem érdekel a történet, mert nem fog meg vagy annyira messze áll tőlem.

Hogy miért most ontom ezt rád? Magam sem tudom. Talán azért, mert a "Witch Hunt" egy számomra egyszer nézős mozi, amiről túl sokat, nem tudok összehordani, sem pozitívat, sem negatívat. Azért, azt hiszem, ha már megnéztem és nem is volt egy nehéz darab, adjunk annak a blogolásnak, ami miatt itt vagyunk.

Ahhoz, hogy egy picit hitelesebben fogalmazzam meg a véleményemet a rendező-forgatókönyvíró Elle Callahanről, talán segített volna, ha első rendezését a 2018-as Head Count-ot. De nem láttam. Azonban a szinopszis miatt feltételezem, hogy Callahan erősen vonzódik a spirituális témák iránt, hisz míg ebben a boszorkányok beilleszkedését az átlagemberek közé boncolgatja, addig az első filmjében meg valamiféle démon megidézéséről van szó és mindkettő műfaji besorolásában szerepel a horror. Szóval, Callahan, azon kevés női rendező közé tartozik, aki kedveli ezt az erőszakos műfajt.

Hinném, de a "Witch Hunt" valójában a boszorkányok nélkül is működő mozi lenne, amely a beilleszkedés és idegengyűlölet témájával foglalkozik. A "Witch Hunt" központi szála a boszorkányok kihagyásával ugyanis arról szól, ahogy az amerikai államokban mennyire üldözik az idegeneket és azokkal sem bánnak kesztyűs kézzel, akik segítségükre vannak.

Nem állítom, hogy Elle Callahan harcos feminista, de a mozija még laikus szemmel is erősen kerüli a férfi karaktereket. Gyakorlatilag két férfi színészen kívül szinte csak nőket látunk és a pasasok közül az egyik a polkorrektség jegyében fekete és pozitív figura, míg a másik fehér és a film genyája, aki könyörtelenül üldözi a boszorkányság adottságával rendelkező karaktereket. A fekete pasast meg ráadásul a film elején kiírják.

Martha (Elizabeth Mitchell) két lányával él a város szélén. Férje meghalt, mert állítólag érintett volt boszorkányságban. Hogy pontosan mi történt, nem fontos, de Martha nem tartja a kapcsolatot a nagyszülőkkel, ám a viszonylagos nyugalom helyett mégis nyakig van valamiben, ami az ő világukban roppant veszélyes: Martha boszorkányokat bújtat és juttat ki az országból. A fekete "tejesember", Jacob (Treva Etienne) ebben partnere. A boszorkányokat a hatalmas ház titkos, fal mögött kialakított rejtekhelyekre szállásolják, amíg Jacob meg nem érkezik és autójában nem viszi őket át a határon.

Már a történet elején épp egy kudarcba fulladó menekítés tanúi leszünk, és bár Jacob igyekszik eltitkolni a segítőtársai kilétét, a boszorkány vadász, Smith ügynök (ki más?)(Christian Hicks) elől, de a férfi nem véletlenül a legjobb a hivatásában.

Közben Claire (Gideon Adlon), Martha lánya rémálmokkal küzd és rendre megkérdőjelezi anyja lépéseit, a boszorkányok mentésével kapcsolatban. Martha pedig minduntalan igyekszik meggyőzni őt, hogy ez szükséges lépés és Claire-ért is történik. Kis bepillantást teszünk Claire iskolai életébe, de hiába tűnik különcnek, mégis van baráti köre és bár más filmekben biztos plusz súlyt kapna a történetben a lány szerepe és barátnői között a kommunikáció, itt elég minimálisan keverik bele a többieket a történetbe, ami így kihagyott ziccer. 

Smith ügynök eljut a házukig és rövid úton konfrontálódik velük, hogy közben kiderüljön néhány olyan családi titok, amit már rég meg kellett volna osztaniuk egymással, hogy azután Martha az iker fiaival, Claire pedig friss tudásának birtokában folytassa tovább az útját.

Egyértelmű áthallások vannak a migráns kérdéssel, ami Amerikában ugye, főleg a mexikói bevándorlókkal, sőt, beszökdősökkel kapcsolatos. A film nem tűnik úgy, hogy nagyot akarna markolni és nem is tesz ilyesmit. Röpke másfél órácska, eléggé tévéfilmes ízzel, megoldásokkal, képi világgal. Elle Callahan mint rendező, nem tűnik kimagasló tehetségnek, pusztán korrektül elmesél egy nem túl izgalmas történetet. A befejezés pedig nagyjából már korán borítékolható. Nem állítom, hogy a női kéz hibája lenne a film langyossága, de egy férfiasabb mesélő és hozzáállás egy kicsit erősebb mozit eredményezhetett volna, mert az alaptörténetben még lehetett volna kicsit több is.

Egyszeri megtekintésre elég, de egészen biztos nem lesz egy idézett darab belőle. Ahhoz hiányzik a craft.

A poszteren megemlített Carrie keveredik a Szolgálólány meséjével meg barokkos túlzás...

35%



2022. április 12., kedd

Enter Nowhere - Enter Nowhere (2011)

 Enter Nowhere - Enter Nowhere (2011)


Rendezte: Jack Heller

A film Mafab adatlapja: Enter Nowhere (2011)

Megtekintés: Ez pont egy olyan film, aminél ha kicsit is belemerül az ember a tartalom felvázolásába, már azzal is lelőhet fontos részleteket, amik a film élvezetét leronthatják. Így azt megpróbálnám én is elkerülni, ezért valami mást mesélnék el inkább.

Nem véletlenül nézegetek és olvasok filmes toplistákat a neten: néha olyan mozikat is sikerül így megtekintenem, amik egyébként csont nélkül eltűnnének a radaromról. Ez főleg a B filmekre, szerzői mozikra és alacsony költségvetésű filmekre igaz, hogy a kifejezetten tévé készült filmekről ne is beszéljek. Mert bizony, el sem hinnénk, de nem csak a moziba kerülhetnek megtekintésre érdemes darabok. Jelen esetben például a retroshock oldalán nézegettem egy műfaji gyűjtést, amit inkább nem is hoznék fel, mert már azzal szűkíteném az elméd szárnyalását, ha megszereznéd ezt a darabot. Igen, szerintem elég annyit írnom, hogy a műfaja, leginkább a misztikusnak felel meg. Ha szűkítek, az erősen szpojleres lehet. Sokunknak nagyobb örömet és szórakozást nyújt egy-egy film, ha szinte semmit nem tudunk róla, mielőtt belevágnánk. Én mondjuk kevésbé vagyok finnyás, így éppen a videó miatt kezdtem megkeresni a filmet és bár találtam HD minőséget is, végül a kezembe került feliratot csak egy végtelenül lebutított youtube változathoz tudtam hozzárendelni, márpedig az angol nyelvtudásom a történet teljes megértéséhez igen csekély.

Talán annyit elmondhatok, hogy a felütés nyomokban emlékeztetett az évek alatt masszív rajongói tábort begyűjtő "Azonosság"-ra és már ezzel is eleget mondtam, habár, ez egy teljesen más történet.

Jack Heller első rendezése talán lehetett volna kicsit feszesebbre vágva, azonban szerintem egészen jól feldolgozta Shawn Christensen és Jason Dolan forgatókönyvét, ami egészen csavaros és a csavarossága az utolsó percekig kitart, ami miatt egy kifejezetten remek munkának tartom. Amúgy nem ez az egyetlen közös munkájuk. Ez azért is ügyes tőlük, mert ahhoz, hogy egy néhány szereplős kamaradarab jól működjön, tényleg kell tehetség, lásd, "Az őslakó", "Tortúra" és akár a "12 dühös embert". Ezek a filmek mind nagyon jól megfogják a néző figyelmét, pedig stílusukban teljesen eltérnek egymástól. (Bár, jobban belegondolva, "Az őslakó" és a "12 dühös ember" felépítésében van hasonlóság, ha jobban meggondolom.) De ide sorolhatom még akár az "Ördögöt". Hirtelen még több tucat ilyen szűk helyi kereten játszódó film jutott eszembe, ám nem akartam terhelni vele sem magam, sem téged, csak azokra fókuszáltam, amiket kifejezetten erős alapkoncepciójúnak érzek és amik megfogják a néző kezét és végig kísérik a játékidőn. Ha neked is van ilyen kedvenced, márpedig biztos van, írd meg kommentben, hátha adsz ötletet hozzá, mit nézzek meg legközelebb.

A helyszín egy romos kuckó az erdő közepén. Láttunk már ilyet. A legtöbbször horror és sci-fi filmek környezete, máskor valamilyen drámáé, társadalmi problémákat boncolgató, nyomasztó atmoszférájú darabé. A kuckó körül meg egy ritkás erdő, néhány tereptárgy. Nyilván így a látvány nem nagyon lehet feldicsérni, azonban van hangulata a képeknek, még az esetleges, általam apró hibának ítélt forgatókönyvi megoldás mellett is. Igen, egy valami zavart kicsit csak: a szereplők viszonylag lassan fejtenek meg egy fontos tényt, ami szerintem, három ember esetén, percek alatt ki kellene, hogy derüljön. Majd kiderül, egyetértesz velem, már, ha egyáltalán te is ugyanezt fogod gondolni a megtekintés után.

A színészi játék talán nem olyan kiemelkedő, azonban Scott Eastwood-ot kifejezetten megkedveltem és ebben az is ludas lehet, hogy kísértetiesen hasonlít a fiatal kori apjára. Színészileg van mit tanulnia? Egészen biztos, de nem felejtem el, hogy az apjára sem lehet épp azt rásütni, hogy a színészi teljesítménye kiemelkedő, hiszen egész pályafutása alatt szinte egy karaktert formált meg, csak más környezetben. Scott Eastwood azonban, amennyire filmográfiáját követem, többféle műfajban és többféle karakterben próbálgatja ki magát, ami miatt egészen szórakoztató darabokat is látni tőle.

Scott Eastwood, Katherine Waterson, Sara Paxton

Samantha szerepében Katherine Waterson tűnt talán a leghaloványabbnak, amit azonnal vissza is kell vonnom, hiszen nem tehet róla, hogy az ő karakterét egy csendes és beletörődő nőnek írták meg, aki inkább sodródik az árral, mintsem okozná azt. Számomra nem is volt ismerős, pedig láttam olyan filmet, amiben szerepelt, amiről azt gondolom, hogy ezek szerint nem túl fontos karaktereket formált meg. Így direkt jól jön az ember karrierjében, ha néha bevállal egy-egy olyan munkát, amiben kevés munkatárssal kell megosztani a műsoridőt. Édesapja egyébként az a Sam Waterson, aki többek között közel 400 "Esküdt ellenségek" epizódban alakította Jack McCoy-t. (Aminek utánaolvastam, hiszen amennyire emlékszem, egyetlen rész sem láttam a sorozatból...)

Sara Paxton meg, Jody figurájával meg sokkal inkább extrovertált figura, kicsit talán több is, mint kellene, igaz ez a karakter hátterének is köszönhető. Róla sem tudom elmondani, hogy a munkásságát nagyon ismerném és ez annak is köszönhető, hogy rá még kevésbé jellemző, hogy nagy címekhez írjon alá, az az egy, ami meg ismertté teheti sokak, nálam fiatalabbak számára - az Aquamarine - nekem teljesen kimaradt, csak hallottam róla. Hogy ő se maradjon ki a híres színész rokonok listájáról, unokatestvére Bill Paxtonnak.

Hozzájuk képest a Hans-ot alakító Shaun Sipos szinte már csak mellékszereplő, azonban a mostani generáció a Vámpírnaplókból és sok egyéb horrorfilmből ismerheti a fiatalembert.

Tehát jó érzékkel válogatták össze a kis csapatot és nem mondható el róluk, hogy teljesen a szakma szélén táncikálnának. 

Negatívumnak a párbeszédek döcögősségét jelölném meg, amire korábban még céloztam is, hogy azért nem feltétlenül így zajlik le egy-egy beszélgetés olyan emberek között, akik hasonló helyzetbe kerülnek. A konkrétumok ugyanis lassan kerülnek elő, ami számomra kicsit életidegen. Azonban szükséges és hasznos fogás a csúcspont fokozása miatt és nem is mindenkinek lesz zavaró. Egyszerűen, így jobban adagolja a film a feszültséget.

75%

Szándékosan kerültem szinte mindent a film cselekményének leírásával kapcsolatban. Ajánlott darab, de szpojler nélkül nem lehet mesélni róla.

Remélem jól látszik az arcuk... (Tipikus példája annak, amikor egy filmes fotó pont nem jó!)


2022. április 9., szombat

355 - 355 (2022)

 355 - 355 (2022)


Rendezte: Simon Kinberg

A film Mafab adatlapja: 355 (2022)

Megtekintés: Nem tudnám jó szívvel ajánlani ezt a mozit. Szeretem az akciófilmeket, vagy legalábbis szerettem. Igazából azzal sincs bajom, ha nőket helyeznek a középpontba és ők lesznek a főszereplők. Mert, megfelelő munkával, működhetnek. Voltak olyan női akciósztárok, akiknél nem volt számomra kérdés, hogy elhiggyem, elég erősek a műfaj követelményeihez. Talán a legkeményebb, aki hirtelen eszembe jut, Cynthia Rothrock. A ma már hatvanöt éves hölgy munkásságát élvezet volt néznem a nyolcvanas években. Egy részét legalábbis, mert néha ő is belenyúlt silány kontár filmesek munkáiba. Aztán ott volt nekünk Sigourney Weaver, aki néhány Alien film miatt érdemelte ki a női akciósztár kategóriát, miközben, valódi harcot talán nem is nagyon kellett vívnia, hiszen az idegenekhez képest törékeny nimfa volt csupán, mégis, a forgatókönyv olyan szépen vitte a figurát Á-ból, B-be, hogy sokaknak ő jut először eszükbe, már a korosztályomból kérdezel meg valakit. Meg a Linda Hamilton, aki pont ugyanazt az utat járta be, mint Weaver, csak földönkívüli helyett robottokkal és androidokkal harcolta végig a saját idővonalát. Sarah Connor kb. tehát Ripley volt, szőkében. A forgatókönyv remekül emelte ezeket a karaktereket akció szintre, pedig mindkettő hölgy törékeny volt a maga módján. Közben is készültek akció mozik, de talán, aki most még eszembe jut, az Uma Thurman, aki már egy másik szintet képviselt, hiszen a túltolt akcióorgiákban tobzódó Kill Bill filmeket nehéz teljesen komolyan venni - megáll a főszereplő egy kard pengéjén a levegőben!!! - de pont ezért a túlpörgetett képregény erőszak miatt elfogadtam, hogy működik a karakter.

És ki volt az, akitől rohamokat kaptam? A Tomb Raideres és utána sok minden másos Angelina Jolie. Hogy őt miért nem kedveltem meg ebben a maszkulin szerepkörben? Talán azért, mert Jolie minden szerepében erősen rájátszott a figurákra és egy csepp humor nélkül tett meg olyanokat, amiket egy férfi sem biztos, hogy megtenne. Azaz erősebbnek állították be, mint Ripley-t és Sarah Connor-t, de semmilyen humorral nem oldották ezt a fékezhetetlen erőt, hogy legalább kicsi cinkos mosollyal elfogadjam, hogy ez egy tökös nő. Dehogy. Úgy éreztem, erőszakkal akarják lenyomni a torkomon, hogy Jolie és a karakterei megegyeznek - én így hittem, bocsi, ha te nem - és képes lábbal megtartani egy mázyás robotto, ha az pengékkel akarja megszabdalni, vagy egyetlen horoggal úgy földre küldeni egy kommandóst, hogy az szaltót dob közben a saller erejétől. Hát, kösz, de kösz nem. Nekem ez nem kell, mert komolyan nem tudom venni, viccesnek meg nem vicces.

Azután érkezett még egy Charlize Theron, aki már majdnem meggyőző volt az Atomszőkében plusz néhány egyéb mozija, Milla Jovovich, aki Jolie stílusban igyekezett legyakni a világ összes zombiját és szörnyét, meg még néhány tucat színésznő, akik néha kirándultak egyet a műfajban, lásd, Jodie Foster-t a Másik én-ben, vagy Michelle Rodriguez, aki mindig keményebb, mint a film férfi szereplői. A felsorolás hézagos, csak arra akartam rávilágítani, hogy ha túltolják egy nő tesztoszteron szintjét és nem igyekeznek ezt legalább önreflexív humorral oldani, már nem is fog annyira érdekelni a végeredmény.

Erre itt ez a film, amire, megjelenése előtt lecsaptak a forgalmazók és a mozi után viszonylag gyorsan megérkezett a stream világába, illetve jelenleg az egyik legnézettebb Netfilx akciófilm és én csak pislogok, hogy miért? Talán azért, mert hirtelen megnézi mindenki és még nem volt ideje annak, hogy elterjedjen, hogy mennyire középszerű darabról van szó. Ami szintén az a fajta akció mozi nőkkel, ami olyan komolyan veszi magát, mint egy szívroham. Pedig, bőven lehetett volna a guilty pleasure, ha kicsit jobban ráfekszenek azokra a momentumokra, amik számomra itt röhejesnek tűntek. Aza, vagy vegyék ki azt, amitől túl komolynak akar látszani a mozi, vagy kicsit húzták volna fel a komédia szintet, hogy éreztessék velem, azért tudjuk jól, hogy ez nem így lenne az életben. De nem.

A 355 egy tisztelgés az 1700-as évek amerikai forradalmának második felében tevékenykedő és azóta sem azonosított kémnője előtt, épp csak az az egy bajom van ezzel, hogy ez semmi másból nem áll, mint a címből. Ha nem ismerem az amerikai történelmet, főleg azt az időszakot, amikor a hölgy tevékenykedett, semmit nem fog nekem jelenteni ez a három szám. Valójában így sem, mert mint említettem, pusztán kirakat az egész és a filmben egyetlen tény állítható párban mellé: kémnőkről szól a film! Gyorstalpalón eldarálják ugyan nekünk, mi ez az egész, de azzal vége.

Thx!

A másik, hogy a film rendezőjével már meggyűlt korábban a bajom. Simon Kinberg korábban már rendezett egy nagyjátékfilmet, amely nem tudom, pontosan milyen eredménnyel zárt a pénztáraknál, de, hogy az X-Men: Sötét főnix a számomra eddig legélvezhetetlenebb Marvel mozi volt, azt most ki mertem jelenteni. Akkor is, ha kis aknamunka után még egy tucat képregényfilmet találnék, amik rosszabbul sikerültek. Szerintem Kinberg egyelőre nem jó rendező. Lehet, hogy jó producer - legalábbis ügyesen választ - lehet, hogy ügyes filmes szakember egyéb területeken, de, mint rendező, valami hiányzik belőle. A stílus az például mindenképpen. Pedig, elsőre nem is tűnik ez a film rossznak, de ahogy haladunk előre, egyre több részletről kopik le a csillogó máz és a vége egy korrekt, de lélektelen iparosmunka. Az operatőre néha egyáltalán nem arra koncentrál, amire talán kellene és ez meg van támogatva egy hektikus vágással is, ami miatt az akciójelenetek töredezettek, kapkodóak és lehet, hogy keménynek szánták őket, azonban olyanok, mint egy laikus átlagember munkája lenne, aki a közelharcot sem, és a fegyver ropogást sem érti.



Tessék, egy jelenet, ami talán jól mutat, de feleslegesen keménykedő és túltolt: 13:30-nál Mace (Jessica Chastain) gyalog igyekszik beérni az akkor még motoron menekülő ellen ügynököt, Marie-t (Diane Kruger) és egy emberektől hemzsegő sikátorban majdnem sikerül is. Mace méterekre van a motoros hátától és akkor még nem tudja ki az, minden áron meg kellene állítania, akár úgy is, hogy meglövi. Erre mit tesz Mace, akiről itt kiderül, hogy milyen kibebaszott badass? Felugrik egy asztalra, ahonnan elvileg - a kamera szögből a vágások ellenére is lehet látni - rálát a motoros alakra, még úgy is, hogy körülötte nagy a tömeg. Alig pár méter. Mondjuk, legyen olyan tíz, max. tizenöt. Mace pedig nem a motorra lő, vagy a motorosra, hanem a fejük felett logó egyik kandeláberre, amelynek egyetlen jól irányzott lövéssel eltöri a tartó szálát, ami így a menekülő motoros elé zuhan, amit ki kell kerülni. Kurva gyors, kurva kemény, kurva felesleges jelenet, ráadásul, csak arra tudtam gondolni, hogy mi alapján választanám ki a másodperc tört része alatt, hacsak nem én vagyok Annie Oakley, mert akkor elhiszem, hogy így rámegyek az egy pálcásra. Persze, néhány másodperc múlva végül csak kilövi a hölgy alól a motort, mert közben rájön, hogy azt is lehet.

Itt volt még egy jelenet, aminél kiköptem a teát. Mace a metró alagútig üldözi Marie-t és közben szorgalmasan lövi, de a korábban megmutatott céllövői képessége mostanra elpárolgott, mint a kámfor. Marie ugrál a síneken és alig sikerül az érkező metrószerelvény előtt átugorva megmenekülnie. Mace pedig folyamatosan célra tart, hogyha elmegy a szerelvény elrobog, eltalálhassa a másikat. Erre tudod mi történik?

Ülsz?

Mace felnézve látja, hogy Marie az utolsó (!!!) kocsiban állva kinéz rá az ablakból és gizdán csókot küld neki.

Hallod, annak idején még a Penge karját is majdnem letépte az elrobogó szerelvény az első részben, itt meg a nő nem elég, hogy a robogó metróra felkapaszkodik - amit állva nem is tehetnél meg, mert elsodor, tehát elvileg futnod kellene mellette - és mire elsuhan a másik ügynök előtt, benne áll a kocsiban és nézi a másikat. azaz kurva gyorsan felmászott és kurva gyorsan az ablakig jutott, mert egy metrószerelvény elrobogása nem percekben mérhető...

Itt már tudtam, hogy a forgatókönyv igen lazán fogja kezelni a valóságot. Nem is nagyon éreztem jól magam a mesefilm nézése közben.

Pl. adott egy hardver, amely tartalmaz egy olyan programot, amelyikkel real time-ban, másodpercek alatt tudod meghackelni a tőled pár kilométerre égen suhanó repülőgépet, majd miután egy gombnyomással felrobbantod, még a levegőben, másodpercek alatt tovább haladsz a készülékkel és leállítod egy nagyváros áramellátását. Na, ezt még a James Bond filmek gonoszai is megirigyelnék. Persze, ahelyett hogy a film címe például a készülék lehetséges nevével vagy hatásával játszadozna el, mint pl. "A halál üzenete" vagy a "Pusztulatchip" kapott egy ilyen komolyat: 355...

Sokkal jobb.

Azután itt van Mace legjobb, exCIA-s barátnője, Khadijah (Lupita Nyong'o) aki a számítógépes feladatokért felelős. És a csaj tud is mindent. Másodpercek alatt térképezi fel az összes létező infrastruktúrát, beleértve a kamerákon kívül akár a titkos trezorok helyzetét és kódjait, mintha csak én kennék meg egy szelet kenyeret. Dupla vajjal! Gyakorlatilag leiskolázza a teljes Anonymus csoportot.

Még melléjük csapódik egy pszichiáter hölgy, Graciela (Penélope Cruz) akinek ez olyannyira nem a terepe, hogy első bevetésén olyan olajozottan segít a másik három nőnek, ahogy korábban a vajas kenyeret kentem. Tudod, duplán vajjal!

De, hogy ne csak fikázzak, remek ötlet, hogy szokás szerint a halálos készüléket el akarja adni az, aki megszerezte, mert... hülye??? Biztos eladnék egy olyan holmit, amit utána akár ellenem is lehet fordítani, például a kifizetett pénz tranzakciót visszafordíthatják, majd a fejemre robbantják az eget. Meg, ha van egy ilyen technikám, minek adnám el, ha jó pénzért mások helyett is elvégezhetnék egy-egy piszkos munkát? Meg akarod ölni a helyi drogkonkurenciát? Fizess, és majd én kinyírom őket. Biztosítási csalást akarsz véghez vinni? Fizess, és majd elintézem azt is. Stb. Stb. 

Ha a korlátlan hatalom van a kezemben nehogy már elaprózzam.



Kapunk még a végén egy szokásos csavart, vagy talán többet. Megmenteni nem tudja a filmet, mert már az első percekben tudta, hogy az lesz. A verekedések ötlettelenek és nehézkesek és a film végi nagy lövöldözés is csak a kötelezőt hozza, egyetlen jó ötlet, látványos megoldás nélkül. Nem fogsz egy John Wick-et kapni és igazából még az Atomszőke szintjéig sem jutunk el.

És, hogy a végén a hölgyek közül egyik sem teszi meg azt, amit egyértelmű, hogy meg kellene tenni - legyen mondjuk egy fejlövés - az meg egyenesen vicc. Csak azért nem fejtegetem ki jobban, mert szpojler lenne.

Részemről sok szerethetőt nem találtam a filmben, bár, zenei fronton a képek alatt egészen kellemes a hangzás és van benne egy feszült és gyors jelenet, amiben azért elég durván elbánnak a hőseinkkel, és amit talán nem sikerült teljesen szarrá vágni, bár, kicsit itt is kilógott a lóláb. Szerintem Simon Kinberg nem jó rendező. Két mozifilmje nem győzött meg róla, hogy valaha tehetséges lesz, igaz, nálam azért jobb filmeket rendezett... :)

50%

 

2022. április 2., szombat

Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

 Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)


Rendezte: Kenneth Branagh

A film Mafab adatlapja: Death on the Nile (2022)

Megtekintés: Ha láttad az előzőt, akkor egyértelmű. Ha kedveled a csavaros krimiket, akkor is szórakoztató lehet. Ha kifejezetten szereted Branagh munkásságát, talán nem ez a legjellemzőbb alkotása, sőt, talán kicsit kommersz, azonban ki hagyná ki egy kedvence munkáját? Agatha Christie rajongóinak szintén kötelező. Ki maradt ki?

Bevallom, a "Halál a Níluson" szinte embert próbáló feladat volt számomra. Már a megtekintése. Elalvás nélkül. Értem ez alatt, hogy nem tudom, élettanilag léptem következő szintre, vagy a tavaszi fáradtság elnevezésű letargia és depresszió palást borult a vállamra, azonban mostanában egyrészt nagyon nehezen kezdek bele egy új film megtekintésébe, másrészt, amikbe belekezdem, rendre bele is alszom és ébredés után bizony nem mindig van kedvem visszatérni a már megkezdett történetbe, mintha elalvásom a film hibája lenne, nem a szervezetemé. Szóval itt azt hiszem egyszerre sikerült letudnom az első órában kifejezetten turisztikai tablóra hajazó mozit, amely sokkal inkább emlékeztetett egy "Miért utazz el Egyiptomba" National Geographic dokura, mint Anglia első számú krimi írójának aktuális feldolgozására. Igen, szerintem Anglia első számú krimi írója nem férfi, hanem nő. Agatha Christie. És lehet, hogy ismertségben Miss Marple és Hercule Poirot egy pöttyet alul marad sherlock Holmes-szal szemben, én mindezek ellenére is Christie-t tartom a Number One-nak és nem Sir Arthur Conan Doyle-t.

Ez ízlésbeli kérdés, amin kár vitázni. Én sem fogok. Ráadásul, a regény, ami miatt ezt gondolom, sem az idős hölgyet, sem a belga magánnyomozót nem tartalmazza a szereplői között, hiszen a "Tíz kicsi néger" című kamarathrillerben egyikük sem jelenik meg. Mégis, talán mert kellő időben olvastam a könyvet, a mai napig úgy érzem, hogy ez a mű a krimi és rejtélyes bűnügyi irodalom csúcsa. Ha nem hiszed, olvasd el. Lehet, hogy nyelvezete és szerkezete miatt, te, a modern világ szülöttje nem fogod annyira értékelni, mint én, ám bízom benne, hogy még te is elismered, hogy a regény megírásához egy zseni gondolkodásmódja szükséges. Rám olyan hatással volt, hogy a mai napig szívesen kezdek neki minden olyan filmnek vagy sorozatnak, amelyik alapjául az 1939-ben megjelent regény szolgált. A belga nyomozó múltjából megismerhető részleteket mind a filmhez találták ki, mivel az írónő a figurának nem írt ilyen részletes életrajzot.

A "Halál a Níluson" szerintem már kategóriákkal alatta marad a magasztalt műnek, mégis érdemes megnézni a moziban, több okból is.

Branagh remek rendező, akinek látásmódja és perfekcionizmusa visszaköszön a vászonról, hiszen a mai, CGI uralta filmes világban - igen ez a film is egészen biztos nagy mértékben épült a számítógép generálta látványra, ami a helyszíneket illeti - ez a film kicsit visszahozza a régi Hollywoodi iskola stílusát és fényét. Kényelmes tempóban mutatja be a szereplőket - és még így is úgy érzem, néhányukkal nem foglalkozik eleget a forgatókönyv - kellő részletességgel kalauzol el minket az angol arisztokrácia világába. A regény két évvel a "Tíz kicsi néger" előtt jelent meg és az írónő a legjobb idegenben játszódó művének tartja.



A rövid összefoglaló szerint Simon Doyle (Armia Hammer) és kedvese Jacqueline (Emma Mackey) útját keresztezi a Jacqueline korábbi barátnője, a tehetős Linnet Ridgeway (Gal Gadot) aki rövid úton le is csap Simonra és sikeresen elszereti a barátnője elől. Hogy ez csak azért sikerül neki, mert ez képezi a történet egyik fontos elemét, az más kérdés, de elég az hozzá, hogy míg Linnet és Simon fényűző életét igyekszik élni Egyiptomban, körülvéve magukat olyan családtagokkal és ismerősökkel, akik nem feltétlenül örülnek a párocska közelgő esküvőjének, rendre megjelenik Jacqueline is a közelükben, hogy Linnet és Simon ne felejtsék el, honnan indultak.

Miközben a trió és holdudvara egy se veled, se nélküled trippen vesz részt, hozzájuk csapódik Hercule Poirot (Kenneth Branagh) is, a belga magándetektív, akinek híre és a társaság egyik tagjának, az első részből megismert Bouc-nak (Tom Bateman) hathatós közbenjárása után első sorból figyelheti a tragédia kibontakozását, amely végül egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Többet nem is árulnék el, csak néhány apróságot megjegyeznék.

Nem nagyon értettem, hogy a bajusz, amely ikonikus védjegye lett a nyomozónak, miért ilyen háttér-történetet kapott. Illetve drámaiság szempontjából teljesen oké, csak a megvalósítás sántít számomra. Poirot kedvese találja ki, hogy a harctéren szerzett szörnyű arcsérülésének elfedésére tökéletes lenne a bajusz. Ez rendben is lenne, de akinek van  durva vágásból szerzett sérülése, az pontosan tudja, hogy a sérült területen mennyire nem szabályosan fog a szőrzet kinőni. Arról nem beszélve, hogy a filmben látható sérülés durvább része nem is maga a száj felső részének felhasadása, hanem Poirot jobb arcának elroncsolódott szövetei, amelyeknek később azonban semmilyen nyomát nem lehet felfedezni a karakteren. Szerintem ez kb. olyan hiba, mint amikor a "Kés alatt" sorozat arról akart meggyőzni az első évad befejezésében, hogy már áll ott a plasztikai sebészet, hogy egy férfi arcára gyakorlatilag ráoperáljanak egy teljesen másik férfi arcát, aki egy létező személy. Hát, elnézve a sok elrontott színésznő és színész operáción átesett arcát figyelve még bőven nem tartunk itt.

A másik, hogy értem én, hogy a krimi rejtélye miatt viszonylag sok karaktert kellett mozgatni a szereplők között és a gyanúsítottak listáját növelendő szükséges volt rájuk építeni néhány negatív múltbéli eseményt, azonban valahogy idegennek és erőltetettnek tűnik számomra, ahogyan ezeket az embereket az író sikeresen egyben tartja az események sodrásában. Ebből a szempontból sokkal logikusabb volt a "Gyilkosság az Orient Expresszen", hiszen ott a cselekmény jellege adta a karakterek egyidejű megjelenését a helyszínen. Itt viszont bennem volt az az érzés, hogy csak azért vannak ennyien, hogy legyenek páran, akikre majd lehet mutogatni. Ennek ellenére a megfejtés meg viszonylag profán is lesz.

Mondjuk az is érdekelt volna, hogy a hajó személyzetének ide-oda pakolása hogyan is működött a helyszínen, mert onnan, ahonnan én néztem - az ágyból - olyan volt, mintha minden éjszakára kivitték volna őket a partra, hogy ne legyenek a gazdagék útjában, és reggel, mikor haladtak tovább, visszatértek volna. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ha belegondolok, hogy helyileg hol is járunk, szerintem logisztikai öngól ilyen lépésekre egyetlen pennyt is fecsérelni, hiszen, a sivatag közepén, megfelelő szállásra vinni a népeket, majd reggel vissza, hogy korán elindulhassanak, totális idő és pénzpazarlás. Vagy abban az időben tényleg tele volt hotelekkel vagy minimális kényelemmel felszerelt barakkokkal a Nílus partja, hogy egy ilyen utazást így le lehessen vezényelni?

Még nagyon zavart, amikor a hajón megjelenik Jacqueline a korábbi események fényében és annyival letudjuk ott tartózkodását, hogy "elővételben vette meg a jegyet". Tényleg? Ezért nem tudom én, a milliomos, aki kvázi megvette a hatalmas hajót, kitenni a hölgyet a partra, hogy ne kelljen a fancsali képét néznem, amiért elvettem a jövendőbeliét? Ezt ki hiszi el? Ma a kis provokátort úgy basznák ki a fedélzetről, hogy a lába nem érné a földet, mindegy, hogy a jegyét mikor vette meg. 

A pillanat, amikor Armie Hammer-ről kiderült, hogy ő a következő Ted bundy.

De ezeken felül kell emelkednem, ha elfogadom a cselekményt. Azonban pont az ilyen, engem picit zavaró megoldások miatt érzem kicsit modorosnak, kimódoltnak a krimi alapját. Persze ettől függetlenül van pozitívum is.

Az előző részhez mérve a második rész kicsit "véresebb", ha lehet ilyet mondani egy visszafogott erőszakossággal dolgozó mozi esetében és mintha a híres nevekből is picit kevesebb akadt volna számomra, az első résszel szemben.

Érdekesség, hogy Bouc karaktere nem szerepelt a könyvben, csak technikai okból írták át a figurát, hogy Poirot mellett legyen még valaki, aki összekapcsolja a filmeket. a többi szereplőnél is történtek átalakítások, változtatások vagy kihagyások. A film 2019 óta hánykolódott a stúdiónál, mert előbb a Covid járvány, utána pedig az Armie Hammer körüli botrány hátráltatta a bemutatót.

A film operatőri munkájában törekedtek a szimmetriára, amely Poirot karakterének is fontos igénye, kényszeres viselkedése.

Youtube videóm a filmről. Természetesen nem olyan részletes, mint amit összehordtam írásban.


65% 

2022. február 22., kedd

Sorozatajánló: Ozark (2017)

 Sorozatajánló: Ozark (2017)

Mostanában kicsit hézagosan írok filmekről. Talán, mert inkább sorozatokkal szórakoztattam magam és az egész estés filmek nem feltétlenül fogtak meg annyira, hogy írja róluk. Pedig, elvileg azért írok filmekről itt, hogy később emlékezzem, hogy mit láttam már, ennek ellenére több tucat mozi van, amit lepörgetek és végül egy sort sem szentelek neki. Talán kicsit meguntam, vagy sajnálom rá az időt, ezt magam sem tudom. De az is tény, hogy sokkal jobbak azok a posztjaim, amiket olyasmiről írtam, ami tetszett. Vagy nagyon nem. Tehát, amin később is tudtam gondolkodni.

Tehát, most egy sorozatról pár szót.

Az Ozarkba szokás szerint véletlenül botlottam bele. A leírása tetszett annyira, hogy rálessek. A főszereplő meg Jason Bateman, akinek vicces fizimiskáját kedvelem. Bateman gyerekszínészként kezdte, így nagyjából azt az utat járta be, hogy gyerekfilmek, azután meg komédiák, vígjátékok. Azonban, ahogy beért és férfi lett, filmográfiájában fel lehetett fedezni, hogy a vicces srác kategóriából igyekszik kitörni és olyan filmekben részt venni, amik szakmailag is érettebbek, ezért drámai szerepeket is keresett és a rendezést is elkezdte.

Az Ozark, témáját tekintve egy bűnügyi sorozat egy olyan családról, akik a szervezett drogkartell karmaiba kerültek és az életükért folytatnak könyörtelen harcot, mert a kartell nem az a buksisimogató fajta csoportosulás. 

Martin Bryde (Jason Bateman) könyvelő és ráadásul az a fajta, aki nem csak, hogy jó abban, amit csinál, hanem kiemelkedő. Bármilyen papírokban megtalálja a rendszert vagy épp a káoszt és annak forrását. Ez a tudása pedig felkelti egy bűnszervezet vezetőjének figyelmét és előbb behálózza Martint, majd bekebelezi és onnan nincs visszaút. A Bryde család pedig alkalmazkodik egy kialakult új helyzethez, elköltözik Chicago-ból, hogy a Missouri vidék perifériáján, Ozark városában szedje össze magát és a kartellnek azt a pénzt, amit Martin kollégája elsikkasztott a legveszélyesebb kenyéradójuktól.

Nem volt kérdés a költözés, mivel ez volt az egyetlen ötlet, amit Martin ki tudott találni, hogy életben maradjon: Ozark csendes vidékén, megfelelő pénzügyi alapokkal és a város területi adottságainak kihasználásával egy komoly pénzmosó hálózatot igyekszenek ott kiépíteni, ami talán nem vagy csak lassan szúr szemet az amerikai kormánynak.

A film első körben segít, hogy kicsit tisztábban lássuk, mi is az a pénzmosás és hogyan működhet az életben. Másodsorban meg azt látjuk, hogyha valaki ilyen illegális hálózatba kerül, óhatatlanul besározódik. Martin és felesége, Wendy (Laura Linney) minden egyes nap azért küzd, hogy életben maradhassanak és nevelésük van annyira liberális, hogy a fejük felett lebegő Damoklész kardjáról a két csemetének is beszámoljanak.

Az eddig kész 3 és fél évad pedig megmutatja, hogy Martin első könyörgésétől, hogy ne lőjék fejbe egy csendes raktárban, mert lopott (valójában ő nem volt benne a lopásban, de kezeskedett azért, aki igen) eljutottunk odáig, hogy a kartell pénzét, Martin számviteli tudását és Wendy korábbi, a politikában szerzett ismereteit mind felhasználják azért, hogy erős közösséget kovácsoljanak Ozarkból, szerezzenek maguknak némi hatalmat és nem utolsó sorban tevőlegesen közbeavatkozzanak a mexikói drogbáró, Omar Navarro (Felix Solis) és kvázi uruk, szakmai döntésébe és életébe, még úgy is, hogy mindentől függetlenül egy szó és az egész Byrde család egy acéltartályban végezhetné.

A Bryde família: Sofia Hublitz, Jason Bateman, Laura Linney, Skylar Gaetner

A sorozat közben megismerünk rengeteg kisstílű amerikait, akik igyekeznek talpon maradni és belekeverednek a Byrde család üzleti ügyeibe, illetve a környék valamennyi fontosabb bűnözőjét is sikerül így vagy úgy bevonni a történésekbe. Közben a két gyermekük életét is megismerjük, hogyan változik személyiségük, erősödik illetve torzul a rengeteg probléma megoldása utáni hajsza közepette. 

Természetesen amerikai és bűnügyi sorozat lévén hullanak a karakterek, mint a legyek és néha olyanok is, akikért korábban erősen izgulhattunk. 

Martin pedig végig szem előtt tartja, hogy a végső cél, hogy lehetőleg úgy fizesse ki a kartellt, hogy közben már a menekülésüket is megtervezze, ha kell, akár a Föld túlsó oldalára, csak soha többet ne kelljen hallaniuk a Navarro klánról. Eddig pedig úgy tűnik, hogy a felesége lesz ebben a legnagyobb gátlója, mert ahogy alakulnak a dolgaik és Wendy még a hirtelen, segglyukból előrántott öccsét is elveszíti, egyre inkább az a könyörtelen politikussá kezdi kinőni magát, aki egyenes ágú megfelelője Omar Navarronak, csak drogok nélkül... bár, ez sem igaz, hiszen Wendyék is érintettek és így a drogkereskedelem tagjaiként épp csak nem az ő családjuk a kartell tulajdonosa. 

A sorozat ráadásul sztár kategóriába emelte a helyi redneck sittes egyetlen lányát, az egész világra dűhös, ugyanakkor érzékeny és okos, Ruth Langmore-t alakító Julia Garner-t, akinek innen az ázsiója az egekbe szökött, főleg, hogy a sorozattal behúzott két Emmy-díjat is.

Csak ajánlani tudom, még azoknak is, akik nem kedvelik Batemant, mert bár akadnak vicces pillanatok és párbeszédek a filmben, nem oldja fel a drámaiságot annyira, hogy elkomolytalankodja a filmet.

80%

Julia Garner


2022. január 12., szerda

Anya kontra androidok - Mother / Android (2021)

 Anya kontra androidok - Mother / Android (2021)


Rendezte: Mattson Tomlin

A film Mafab adatlapja: Mother / Android (2021)

Megtekintés: Kezd olyan érzésem lenni, hogy a Netflix presztízst csinál abból, hogy B filmeket vásároljon össze, csak, hogy idővel elmondhassák, a legtöbb sci-fi náluk van a mozi-tárban. Bár, jelen esetben ezt a filmet a Hulu követte el.

A rendező, Mattson Tomlin saját forgatókönyvéből készítette el ezt a sci-finek álcázott filmdrámát, egy anyáról, akinek le kell mondania elsőszülött gyermekéről, ha azt szeretné, a kicsi élete jobb legyen, mint amit nyújtani tudhat. A film pedig egészen jó is lehetett volna, ha Tomlin megtalálja a kényes egyensúlyt az akció és a drámázás között, de úgy látszik, valamiért az utóbbi érdekelte jobban és ezért a filmje végül egy be nem váltott ígéret lett.

Pedig milyen jól indul. Nem láttam mostanában minden filmet és sorozatot, amely az ember és androidok sorsára fókuszál és a Westworld-ot is elengedtem a harmadik évad környékén, ennek ellenére, kedvelem a műfajt, amelynek pl. a Terminátort vagy a Feltámad a vadnyugatot köszönhetjük. Itt a háztartásban használt, szolgáknak tartott műemberek lázadnak fel - ahogy megszokhattuk - és megkerülve a robotika törvényét, melyet egyetlen hasonló film sem kerül ki, legalább említés szintjén, szinte lenullázzák Amerika lakosságát. A túlélők kisebb, aránylag védhető csoportokra szakadva igyekeznek még ellenállni az öntudatra, vagy inkább csak mészárlás programozódott gépeknek, de nehéz harcolni egy olyan ellenséggel, amelyik sosem alszik vagy fárad el.

Amikor kitör az apokalipszis, Georgia (Chloë Grace Moretz) épp megtudja, hogy állapotos, pedig abban sem biztos, hogy megtartaná barátja, Sam (Algee Smith) gyermekét. Pillanatok alatt felfordul a világ és a két fiatal biztonságot keresve elmenekül a kisvárosból, ahol éltek. Hónapokkal később, mikor Georgia már minden órás, elhatározzák, hogy hallgatva a kósza hírekre, amik eljutottak hozzájuk, felkerekednek és megkísérelnek áthatolni egy senki földje területen, hogy eljutva az óceán partján várakozó egyik menekítő hajóval elmenekülhessenek a biztonságosnak kikiáltott Dél-Koreába.

A szinopszis teljesen felizgatott. Moretz-et eleve kedvelem, a fellázadó robotok meg egyébként is hálás téma, amennyiben szeretjük, hogy gépemberek gyilkolásznak le embereket. Fel is készültem egy kellemes mészárlós mozira és az egyetlen előzetes, amibe belefutottam, erősen rá is játszott erre, mivel olyan szépen vágták össze, hogy azt hittem, kemény adok-kapok várható. Azonban Tomlin, aki eddig rövidfilmeket készített, egyáltalán nem kelti azt az elsőfilmes és általam megszokott benyomást, hogy nagyjátékfilmes készítők sorába lépve igyekezne elkápráztatni és megmutatni, hogy mennyire jó is tud lenni. Nem. Filmje jó ötlet vet fel, de az olcsóbb utat választja, ráadásul, az akciók, amik a trailerben még érdekeseknek tűntek, a filmben már unalmasabbnak hatnak és nagyjából, be is kell annyival érnünk, amit láttunk a reklámban, mert Tomlin nem érzi az akciót, mint műfajt és amit meg készít, az feledhető, cseppet sem izgalmas.

Pl. a film elején, amikor elkezdődik a mészárlás, még rendben van, hogy a főszereplők nem azonnal kerülnek bele, hanem miután elkezdődik a sikoltozás, belesétálnak a már megkezdett durvulásba - lásd, Georgia épp a fürdőszobában lelkizik és a sikoltozásra megy vissza a többiekhez, hogy megnézze, miért szabadult el a buli. Majd kimenekülés az utcára, ahol olyan moziknál, mint a "Holtak hajnala", szépen megmutatja a rendező, hogyan szabadul el az örület és menekül meg hősnőnk. Tomlinnál azonban egy percet áldoz arra, hogy Sam és Georgia menekülni kezd és be kell érnünk a madártávlattal, hogy rögtön utána ugorjunk az időben. Ember! Hát azt akartam látni, ahogyan az androidok szétdobálják az embereket!



Oké, majd később... De később is csak némi futkározást kapunk, egy osonást és egy olyan, a haditámaszpont elleni lerohanást, ahol Georgia popsijába mászva egy röhejes EMP löket elintéz mindent, miközben ami érdekes lenne, off screen történik. Nagyjából minden off screen történik, ha már itt tartunk.

A két fiatal néha drámázik egy sort, és az egyetlen lépés, amiben tökös a forgatókönyv, az Sam sorsának alakulása, habár, lezárása szintén off screen, ami annak tudatában, hogy ha már dráma, akkor szép jelenet lehetett volna a végső búcsú, meghagyták a képzeletnek.

Egyszerűen a film nem is működik sem sci-fi, sem akció szinten. Az egyetlen ok, hogy nem aludtam be rajta, hogy végig lebegteti a bármi történhet a következő pillanatban érzést. A kb. egyetlen csavar pedig meg sem lepett, mert nem túl jó arányérzékkel építették fel.

Hogy mégsem rinyálom tele a párnámat, annak az az oka, hogy Moretz nagyon kellemes színésznő és valamiért tetszik, hogy a Netflix igyekszik annyi sci-fi műfajú mozi összeharácsolni, amennyit nem szégyell. Igaz, ez nem emeli ennek a mozinak a minőségét, amely végeredményben inkább felel meg a tévéfilmes kereteknek, annyira nem grandiózus. A végén pedig, a Dél-Koreai kapcsolat, azzal a 4-5 statisztával a mólón, valahogy alá is húzta, hogy a költségvetés nem nagyon szabadult el. Értem ez alatt, hogyha tényleg egy ilyen hajó jelentheti a túlélést, akkor miért csak Georgia alkudozik azzal az alig pár emberrel, hogy feljuthasson rá és miért nem több tucatnyi kétségbeesett ember szeretne átvergődni mindenen, hogy elhagyhassa a veszélyes amerikai földeket? 

Mégis, a mélypont az EMP válaszcsapásos jelenet, amelyben el kell hinnem, hogy egyetlen lány, aki több hónap nélkülözés és egy pár órás szülésen van túl, képes lábbal egy egyébként sem túl masszív kerítést megtartani, miközben egy tucat droid igyekszik áttörni rajta. De Moretz lába kitart, már-már sikerül megtörni, de... de nem! Hú, de kemény! De hol volt közben mindenki más? És ha az EMP jelenti a túlélést, amikor megszólalnak a szirénák, miért nem rohan oda egy tucat, állig felfegyverzett katona, hogy megvédjék vagy még jobbat mondok, megnyomják a gombot? Méretéből ítélve, elég nagy kell, hogy legyen a hatósugara, szóval, azt nem veszem be, hogy nem nyomkodják meg, csak ha az ellenség már rálépett a farkukra. Azt gondolnám, hogy amint betörnek a bázisra és felvijjog a kürt, legalább egy kommandós fogja magát és odarohan, hiszen, ettől függ az életük. Ehelyett az a kishölgy lesz a megmentő, aki ráadásul eleve nem is tudhatja, hogy a készülék létezik-e, hol van, vagy hogyan kell működtetni.

Csak úgy agyalgatok: Abba is csak felületesen gondolok bele, hogy miért készítene bárki olyan androidokat, amiket utána alig lehet hatástalanítani és milyen társadalom az, ahol olyan sok az android, hogy lázadás esetén kb. kiirtják az embereket. Ez már az "Én, a robotban" is egy igen furcsa problémát vetett fel nekem, hogy milyen az a világ, ahol egy ilyen bonyolult gépezet, mint a robotok, akár egy kisnyugdíjasnak is hozzáférhető technika. Vajon, melyik az a cég, amelyik olyan komoly bevételeket tud produkálni egy olyan termékből, amit bárki meg tud vásárolni és nyilván, nem mehet tönkre havonta... Itt ugyan egy félmondatot mintha tennének rá, hogy úri huncutság az android szolga, de ha egyet szét tudtak csapni a baseball ütővel, akkor az amerikai hadsereg mennyire nem lehetett toppon, hogy a film szerint, az történt velük, amit látunk: Nem lövik halomra az androidokat - amikből nyilván nem lehet végtelen emnnyiség használatban - hanem kis csoportokban próbálnak túlélni. Lesz valaha olyan társadalom a közeli jövőben, amelynek tagjai, akik ennyire sokféleképpen gondolkoznak, képesek annyi gépet a közösségre szabadítani, ami átveheti felette a hatalmat? Legalábbis egy annyira közeli jövőben, mint a filmben ábrázolt Amerika?

Ettől függetlenül persze még mindig azt gondolom, hogy igen izgalmas a történet felütése, és kár, hogy a megvalósítása ennyire olcsóra sikerült.

Tomlin tehát mint forgatókönyvíró, még fejlődésképes. Azt mondjuk aláírom, hogy a korábbi, lopakodós jelent az android táborban, egészen feszültre sikerült, és a kiabáló fogoly pluszban hozzátett. Mindentől eltekintve, végeredményben egy közepes. Nem a túl erős fajtából.

Moretznek ez már nem az első mozija, amiben a gyermekéért mindent igyekszik megtenni és karistolja a sci-fi határait. Az "Árny a felhők között" hasonlóan drámás agymenés volt, amiben valahogy a férfiak mellett Moretznek kellett megoldani a problémákat.

50%