2022. február 22., kedd

Sorozatajánló: Ozark (2017)

 Sorozatajánló: Ozark (2017)

Mostanában kicsit hézagosan írok filmekről. Talán, mert inkább sorozatokkal szórakoztattam magam és az egész estés filmek nem feltétlenül fogtak meg annyira, hogy írja róluk. Pedig, elvileg azért írok filmekről itt, hogy később emlékezzem, hogy mit láttam már, ennek ellenére több tucat mozi van, amit lepörgetek és végül egy sort sem szentelek neki. Talán kicsit meguntam, vagy sajnálom rá az időt, ezt magam sem tudom. De az is tény, hogy sokkal jobbak azok a posztjaim, amiket olyasmiről írtam, ami tetszett. Vagy nagyon nem. Tehát, amin később is tudtam gondolkodni.

Tehát, most egy sorozatról pár szót.

Az Ozarkba szokás szerint véletlenül botlottam bele. A leírása tetszett annyira, hogy rálessek. A főszereplő meg Jason Bateman, akinek vicces fizimiskáját kedvelem. Bateman gyerekszínészként kezdte, így nagyjából azt az utat járta be, hogy gyerekfilmek, azután meg komédiák, vígjátékok. Azonban, ahogy beért és férfi lett, filmográfiájában fel lehetett fedezni, hogy a vicces srác kategóriából igyekszik kitörni és olyan filmekben részt venni, amik szakmailag is érettebbek, ezért drámai szerepeket is keresett és a rendezést is elkezdte.

Az Ozark, témáját tekintve egy bűnügyi sorozat egy olyan családról, akik a szervezett drogkartell karmaiba kerültek és az életükért folytatnak könyörtelen harcot, mert a kartell nem az a buksisimogató fajta csoportosulás. 

Martin Bryde (Jason Bateman) könyvelő és ráadásul az a fajta, aki nem csak, hogy jó abban, amit csinál, hanem kiemelkedő. Bármilyen papírokban megtalálja a rendszert vagy épp a káoszt és annak forrását. Ez a tudása pedig felkelti egy bűnszervezet vezetőjének figyelmét és előbb behálózza Martint, majd bekebelezi és onnan nincs visszaút. A Bryde család pedig alkalmazkodik egy kialakult új helyzethez, elköltözik Chicago-ból, hogy a Missouri vidék perifériáján, Ozark városában szedje össze magát és a kartellnek azt a pénzt, amit Martin kollégája elsikkasztott a legveszélyesebb kenyéradójuktól.

Nem volt kérdés a költözés, mivel ez volt az egyetlen ötlet, amit Martin ki tudott találni, hogy életben maradjon: Ozark csendes vidékén, megfelelő pénzügyi alapokkal és a város területi adottságainak kihasználásával egy komoly pénzmosó hálózatot igyekszenek ott kiépíteni, ami talán nem vagy csak lassan szúr szemet az amerikai kormánynak.

A film első körben segít, hogy kicsit tisztábban lássuk, mi is az a pénzmosás és hogyan működhet az életben. Másodsorban meg azt látjuk, hogyha valaki ilyen illegális hálózatba kerül, óhatatlanul besározódik. Martin és felesége, Wendy (Laura Linney) minden egyes nap azért küzd, hogy életben maradhassanak és nevelésük van annyira liberális, hogy a fejük felett lebegő Damoklész kardjáról a két csemetének is beszámoljanak.

Az eddig kész 3 és fél évad pedig megmutatja, hogy Martin első könyörgésétől, hogy ne lőjék fejbe egy csendes raktárban, mert lopott (valójában ő nem volt benne a lopásban, de kezeskedett azért, aki igen) eljutottunk odáig, hogy a kartell pénzét, Martin számviteli tudását és Wendy korábbi, a politikában szerzett ismereteit mind felhasználják azért, hogy erős közösséget kovácsoljanak Ozarkból, szerezzenek maguknak némi hatalmat és nem utolsó sorban tevőlegesen közbeavatkozzanak a mexikói drogbáró, Omar Navarro (Felix Solis) és kvázi uruk, szakmai döntésébe és életébe, még úgy is, hogy mindentől függetlenül egy szó és az egész Byrde család egy acéltartályban végezhetné.

A Bryde família: Sofia Hublitz, Jason Bateman, Laura Linney, Skylar Gaetner

A sorozat közben megismerünk rengeteg kisstílű amerikait, akik igyekeznek talpon maradni és belekeverednek a Byrde család üzleti ügyeibe, illetve a környék valamennyi fontosabb bűnözőjét is sikerül így vagy úgy bevonni a történésekbe. Közben a két gyermekük életét is megismerjük, hogyan változik személyiségük, erősödik illetve torzul a rengeteg probléma megoldása utáni hajsza közepette. 

Természetesen amerikai és bűnügyi sorozat lévén hullanak a karakterek, mint a legyek és néha olyanok is, akikért korábban erősen izgulhattunk. 

Martin pedig végig szem előtt tartja, hogy a végső cél, hogy lehetőleg úgy fizesse ki a kartellt, hogy közben már a menekülésüket is megtervezze, ha kell, akár a Föld túlsó oldalára, csak soha többet ne kelljen hallaniuk a Navarro klánról. Eddig pedig úgy tűnik, hogy a felesége lesz ebben a legnagyobb gátlója, mert ahogy alakulnak a dolgaik és Wendy még a hirtelen, segglyukból előrántott öccsét is elveszíti, egyre inkább az a könyörtelen politikussá kezdi kinőni magát, aki egyenes ágú megfelelője Omar Navarronak, csak drogok nélkül... bár, ez sem igaz, hiszen Wendyék is érintettek és így a drogkereskedelem tagjaiként épp csak nem az ő családjuk a kartell tulajdonosa. 

A sorozat ráadásul sztár kategóriába emelte a helyi redneck sittes egyetlen lányát, az egész világra dűhös, ugyanakkor érzékeny és okos, Ruth Langmore-t alakító Julia Garner-t, akinek innen az ázsiója az egekbe szökött, főleg, hogy a sorozattal behúzott két Emmy-díjat is.

Csak ajánlani tudom, még azoknak is, akik nem kedvelik Batemant, mert bár akadnak vicces pillanatok és párbeszédek a filmben, nem oldja fel a drámaiságot annyira, hogy elkomolytalankodja a filmet.

80%

Julia Garner


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: