Az elítélt - Felon (2008)

Az elítélt - Felon (2008)

Rendezte: Ric Roman Waugh

A film Mafab adatlapja: Felon (2008)

Megtekintés: Volt közelemben a film, de eddig nem néztem meg. Azután felhívta rá a figyelmemet a Pimp Thy Mind, Magyarország legőszintébb mozicsatornája és valamiért úgy gondoltam, ideje van megtekinteni. A film pedig nem rossz, mégsem érzem azt, hogy teljesen kihagyhatatlan lett volna számomra.

Az amerikai mozi a maga olcsóbb módján mindig szerette boncolgatni az igazságszolgáltatás malmainak kerekei között megrekedt kisember kálváriáját. (Bár, ahogy hiányos irodalmi ismereteim nem csalnak, ezt mégis csak Franz Kafka maxolta ki teljesen "A per" című könyvében.) Azért mertem az olcsóbb módján kifejezést használni rá, mert ezeknek a filmeknek nagy része végül feloldozást ad hőseinek, míg a valóságban a rendszer bedarál mindenkit, testestül-lelkestül. Még akkor is, ha sokan végül megdicsőülve távozhattak börtönükből, hiszen az egy-két benn töltött év (extrém esetekben évtizedek) után az élet már nem lehet ugyanaz, mint előtte.

A filmben felépített dráma alapját egy államonként változó törvény képezi, amelynek lényege, hogy saját védelmedben meddig mehetsz el az erőszak alkalmazásával. Wade Porter (Stephen Dorff) pedig saját bőrén tapasztalja meg - családjával együtt - hogy mit is jelent ez.

Egy hajnali órában fiatal férfi tolakodik be házukba. Porter tökös apuka, baseball ütőt ragad és kikergeti a bűnözőt portájukból, egészen a ház előtti területig. Azonban itt utoléri az illetőt és egy balszerencsés csapással betöri tarkóját, megöli. A törvény azonban világos és komoly következményei lesznek a Porter családra: Ha valakit kiűzöl a magánterületű otthonodból, már nem nem alkalmazhatsz ellene erőszakot, hiszen a veszélyt elhárítottad. 

Lehet vitatkozni ezzel a törvénnyel, mégis mondhatnám, hogy van benne egyfajta "ráció" vagy humanizmus, ugyanakkor a törvény csak arra nem tér ki, hogy egy ilyen betörési kísérlet alatt, amiben a gyermeked is érintett, milyen felfokozott tudatállapotban cselekszel, sokszor egyfajta "ködfüggönyön" keresztül látva a világot, amely amennyire összeolvasott ismereteimből fakadóan bizonyíthatja, hogy egyszerűen, míg a veszélyforrást bármilyen formában nem tudtad kiiktatni, addig ösztönből, szinte öntudatlanul cselekszel.

Nem feltétlenül a saját terepem a pszichológia, főleg nem a börtönök szociológiája, hatása a társadalomra, szóval, amit erről a filmről gondolok, összetallózott ismeretekből eredhet. A legtöbb pedig hasonló börtönfilmekből ragadt rám, ami, mint sejthetjük, néha messze áll a valóságtól.

Jelen esetben azt sem boncolgatnám, hogy Wade megérdemelte a sorsát, vagy nem, mert egyénfüggő, hogyan vélekedünk az esetről, ráadásul, amennyire tudom, maga a törvény sem egységes ebben az ügyben, így Wade lehet, hogy más államban sosem került volna be a büntetés végrehajtási rendszerbe.

Ha szórakoztatóbb filmeket akarsz látni a témában, két mozi emelnék ki, ami "Az elítélt" megtekintése közben azonnal eszembe jutott és már feldolgozta a témát, igaz, az egyik esetben egyértelműen ártatlan volt a főhős.:

Az egyik "A bosszú börtönében", amely Stallone egyik legjobb mozija szerintem, míg a másik hasonló alapkoncepciójú film a Tom Selleck főszereplésével készült "Egy ártatlan ember". Ha hibát kellene felrónom ennek a két filmnek - nem mintha kellene - az talán az lenne, hogy "túl amerikai", bár, ennek jelentése sem ugyanaz minden nézőnél. Összességében könnyedebb darabok ezek. Azután ott van még minden idők egyik legerősebb mozi élménye ami ezzel foglalkozik, csak szerintem magasabb ligában, "A remény rabjai". Ott is van reveláció, abban is van humor, mégis egy árnyaltabb munka, erősen kiemelve a drámát is és, ha jobban belegondolunk, a végén a kvázi gonoszok úgy kapják meg büntetésüket, hogy abban a főhős szinte nem is vesz rész tevőlegesen, hisz addigra messze jár.

Az rendben van, hogy ha mindenkin fehér van, jobban látszik, ha valaki megsérül és vérzik, de férfi seggen fehér boxer? Könyörgöm!!! Egy nagyobb fing és...

Azonban Wade-nek nincsenek túl jó esélyei, mert az amerikai rendszer a film szerint, nem finnyás, ha a bekerült egyedekről van szó és a korábbi példás életű családapát mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül helyezik egy olyan börtönbe, amelyben nagybetűs, Igazi bűnözőkkel kell együtt élnie. Nem tudom, miért nem erősebb a szegregáció az elítéltek között, és miért kell egyszerű fehér embereket, kiknek előéletét a nyomozás és bírósági tárgyalások során nyilván feltérképezték, összeereszteni a kőkemény bűnözői elittel. Értem én, hogy gyilkossági ügyben nincs odabent különbség, de számtalan szociális és társadalmi felmérés bizonyította már, sőt, közhelyesre emelte, hogy sok emberből a rendszer csinál odabent bűnözőt. Már eleve azt nem értem, hogyha valakit évekre beküldenek és egyébként mindenben annyira pc-k vagyunk, akkor miért nincs az elítélteknek lehetőségük kiválasztani, hogy melyik fegyintézetben tölthetik le a büntetésüket? Ezt kérdezem úgy, hogy mintha Amerikában egyébként a börtönbe került elítéltek elszállásolása afféle üzletággá nőtte ki magát. 

Komoly hiányosságom tehát ez ügyben, hogy nem néztem előtte utána, hogyan is működik ez a rendszer, hogy vannak-e állami fegyintézetek vagy csak magánkézben működőek? Azt sem tudom, milyen kvótái vannak ezeknek az intézményeknek, vagy, hogy államonként milyenek a felosztásaik, stb. Hirtelen rá kellett jönnöm, hogy ez egy sokkal komplexebb probléma, mint amiről viszonylag hitelesen tudnék írni.

Szóval, Wade bekerül, klisésen belekeverik egy rab meggyilkolásába, és mire feleszmél, már meg is fejelték őt is, a büntetését is és átkerül a pokolba. Igaz, minden filmben másik börtön nyeri el a kitüntető titulust.

Wade cellatársa lesz John Smith (Val Kilmer) akinek a neve szerintem tudatos döntés, amely lehet, arra utal, hogy odabent bárkiből lehet az a veszélyes szörnyeteg, aminek kezdetben a Val Kilmer által játszott karaktert mutatni akarják. Ráadásul a Smith körül kialakult misztikus hangulatot hamar eloszlatja, amikor elmeséli személyes tragédiáját és egyetlen perc alatt szinte feloldozza a karaktert. 

2008-ban még nem volt BLM mozgalom, így a fontosabb szereplők simán lehettek fehérek, míg a kegyetlen smasszert szerepét egy fekete színészre bízták. Még szerencse, hogy az újonc börtönőr figurája is afroamerikai, mert mostanra tuti eltűnt volna a film a csatornákról, mondván, hogy rasszista. Ha valamiben pl. különleges ez a mozi, az az, hogy talán először láttam Nick Chinlund-ot már-már majdnem pozitív szerepben. Ezt köszönöm! Tényleg, ez a fickó mikor kap felkérést valami sorozat főszerepére, amiben végre kiderül, hogy amúgy nem egy akkora seggfej? Az idén 60 (!) éves színész jelenleg majdnem 120 produkcióban alakított kisebb-nagyobb szerepet ám a nagy áttörést szerintem még nem érte el.

Wade tehát igyekszik ellavírozni a falak közötti hierarchiában, miközben egyetlen szövetségese személyes haragot ápol az őket felügyelő és terrorizáló Jackson hadnaggyal. (Harold Perrineau) Hejj, Perrineau messzire került attól az áldozati karaktertől, akit például több, mint tíz évvel korábban eljátszott "A vadon fogjai"-ban. Jól áll neki az öregség és annak ellenére elhittem neki a figurát, hogy egyébkét külsőjét tekintve a színész nem feltétlenül duzzad a tesztoszterontól.

A kezdő foglár szerepét véletlenül meg pont az a Nate Parker alakítja, aki előző cikkemben a legfontosabb szereplő. Nate Parker ugyanis lassan a rendezés felé fordul és egy erős, bár nem hibátlan túszdrámát készített "American Skin" címmel. (Klikk a címre és eljutsz az íráshoz, bár, szinte biztos, hogy olvastad már...) Mellékesen jegyzem meg, úgy lehet könnyen megjegyezni egy-egy színész nevét, ha nagyon rövid időn belül találkozol a munkáival és azok ráadásul hagynak benned valamennyi nyomot is!

Közben, ha védnek nem lenne elég baja, odakünn az asszonykája szintén a mindennapi életben maradásért küzd, igaz, nem nagyon értem, hogy miért? A film azt akarja belém sulykolni, hogyha egy fiatal amerikai nő egyedül marad a gyermekével és a férje börtönbe kerül, egyszerűen lehúzhatja magát a vécén! De miért???

Amerikában tényleg annyira szar a helyzet, hogyha eladod a házad, feléled egy lehetséges üzletre félretett pénzed, kiárusítod minden ingóságod, plusz az autód, majd hazaköltözöl az édesanyádhoz - aki jelen esetben Anne Archer, akit a "Hajszál híján" című feszes akció-thrillerben kedveltem meg - és munkát is keresel, ennek ellenére is csak néhány évig tudsz úszni az árral?

Na, most tényleg valami kurvára el van ott baszva Amerikában, vagy Laura Porter (Marisol Nichols) sorsát igyekeztek a drámaiság miatt a szokásosnál is jobban szétcseszni a forgatókönyvben, hogy ezáltal is emeljék a férje tehetetlenségének érzetét a börtön falai között. Oké, a filmekből tudjuk, hogy a bank néha mindent visz, de itt konkrétan úgy tűnik, hogy a feleség a férje nélkül teljesen életképtelen. Ha volt olyan pontja ennek a mozinak, ami kicsit hiteltelen volt számomra, akkor az ez a terület, amely az egyedülálló anyát mutatta be. Értem én, hogy tök jó, hogy azt hisszük, végül feladja a harcot és ezzel is belehajszolja Wade-t néhány nehéz, kérdéses döntésbe, ám végül a film marad a hepiend közelében és Laura nem csak kitart, hanem tevőlegesen is belekeveredik a végjáték megoldásába, amire töketlenkedése után - jó, hát nőként csak töketlen lehet, de nem úgy, persze, nehogy felkoncoljanak most a női jogvédők - meglepődve figyeltem fel.

Történnek események a másfél óra alatt. Megismerünk néhány kellemetlen figurát, ám a zsiványbecsületet is. Wade pokoljárása nem feltétlenül megy el a végletekig és még a legnegatívabb szereplő is kap egy olyan motivációt, ami után azért vele is együtt tudtam érezni.

Az elítélt nem rossz film, mégsem ez volt a legjobb börtönös mozi, amit láttam. Simán el tudtam volna képzelni ebben a formában akár, hogy "A kemény motorosok" egyik tagjának a kálváriáját láthatom spin-offként, mert Wade azért elég tökös kis csávó odabent is, nem a tipikus amerikai fater, aki bekerülve azonnal összetörik, hogy a földről tápászkodjon fel. Wade valahogy sosem érzem, hogy teljesen a padlóra került volna, így a jellemfejlődése számomra annyira nem érezhető.

Marisol Nichols megmotozása egy kellemetlen jelentsor, ami ráébreszti a nézőt, hogy egy egyszerű anyuka is megérzi a börtönben, hogy miről is szól, ha a rendszer hatalmat gyakorol rád.

A rendező, Ric Roman Waugh saját forgatókönyvéből készített filmet és minőségét tekintve, munkássága lassan fejlődik. Jelenleg már két Gerard Butler filmet is moziba küldött az elmúlt években. Waugh 1984-től dolgozott Hollywood-ban kaszkadőrként, tucatnyi fontos moziban, míg lassan más területeken is kipróbálta magát. Tehetséges művész és remélhetőleg, még lesz lehetősége néhány filmet megrendezni, habár már ötven felett jár. Waugh egyébként egy Kaliforniai börtönben történt eseményeket vett forgatókönyvéhez alapul, így mondhatjuk, hogy megtörtént események felhasználásával történt. A kilencvenes évek közepén a Kaliforniai Corcoran állami börtön, aminek a legrosszabb minősítése volt az Államokban, a Los Angeles címlapjára került azzal, hogy falai között az őrök visszaélnek hatalmukkal és több esetben megöltek vagy megsebesítettek rabokat, majd igyekeztek eltusolni ezeket az ügyeket. Az üggyel a CBS televíziós műsorban is foglalkozott, komoly sajtóvisszhangja lett az ügynek és rejtett kamerás felvételeket készítő nyomozókat is be kellett építeni a börtön falai közé, míg végül egy botrányos tárgyalássorozat végén több rab és érintett családtag is komoly kártérítést kapott.

Pár apró baki is becsúszott a filmbe, amik persze közel sem fontosak, de például a jogrendszerben ha 1 milliót kiszabnak rád óvadékként, csak a tíz százalékát kell letenned biztosítékként, hogy kimehess. A másik, hogy valójában csak akkor erőltetnének be ennyi bűnözőt ilyen kis udvarra, ha a cél az, hogy azonnal megöljék egymást.

A zene, ami nekem vesszőparipám, itt nem volt rám hatással, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy nagyon lett volna zene a képek alatt. A színészi játék azonban nagyon erős és kiváló teljesítményt hozott ki Perrineau-ból és Dorff-ból is. Kilmer bár nagyon nehéz színész, itt mégis vállalta, hogy órákig sminkeljék a tetoválásait, ráadásul úgy, hogy komoly háttérmunkát végzett a rendezővel, azok autentikusságával kapcsolatban.

Talán Sam Shepard megjelenése az, ami kicsit kilóg, hiszen a végső monológja John Smith-ről, teljesen átírja a figurát, hogy a végén még kisajtoljon valamiféle szimpátiát a korábban rettegett karakterért. Annak annyira nem éreztem szükségét.

A színészek meglepően erős alakításai és a feszes rendezés emeli az átlag fölé a "Felon-t".

75%

American Skin - American Skin (2019)

American Skin - American Skin (2019)

Rendezte: Nate Parker

A film Mafab adatlapja: American Skin (2019)

Megtekintés: Erősen kamaradráma egy nagyon erős alapszituációval, melynek feloldása logikusan következik a cselekményből, ennek ellenére mégis letaglózott.

Egy veterán hadi-tengerész egyetlen fiával tart haza a csendes környéken, amikor megállítja őket két rendőrjárőr és némi szóváltás után egyikük lelövi a 14 éves gyereket. Linc (Nate Parker) egészen addig törvényes úton várja, hogy valamiféle megoldást kapjon az ügye, míg végül a gyilkos lövést leadó rendőrt (Beau Knapp) felmentik és a város a szőnyeg alá seperné az esetet. Linc azonban jó katona volt, aki elvárta volna, hogy a háborút ne a hazájában kelljen megvívnia és ne a fia legyen az első áldozata. Maroknyi társával és egy dokumentum filmes egyetemista csoporttal elfoglalják azt a rendőrőrsöt, ahol a gyilkosságot elkövető rendőr is épp szolgálatot teljesít és igyekeznek egy olyan gyilkossági pert lefolytatni a túszok és rabok segítségével, amely kielégítő választ adhat a kínzó kérdésekre, amiket Linc nap, mint nap feltesz magának a tragikus nap óta.

Nate Parker előtt le a kalappal, mert forgatókönyve nagyon fontos kérdéseket feszeget, azonban, roppant nehéz helyzetben van, mert egy szélsőséges szituációban kell hőse mellé állítani a nézőt és ez még úgy sem egyszerű, hogy a gyilkos lövést leadó rendőr - Beau Knapp hihetetlenül jó színész és amit itt alakít, az díjesélyes lenne szerintem - alapból egy tenyérbemászó, piperkőc, rasszista figurának tűnik. Azonban amikor szép lassan megfeszülnek az idegek és színt kell vallani, kiborul a bili és nem vagyok teljesen biztos, hogy maradéktalanul bűnösnek tartom a férfit, sőt, néhány apróság miatt még némi áldozathibáztatást behozok a képbe, amit a katalizátor történések bemutatása okozott bennem.

Mert legyen bár Linc fia, Kajani (Tony Espinosa) bármennyire is imádni való fiatalember, olyan helyzetben tesz meggondolatlanságot, amelyben elvileg minden valamirevaló átlagos fekete fiatalember behúzná fülét-farkát.

Viszonylag fontosabb szerepben látható még Theo Rossi, aki a "Sons of Anarchy"-ban a törvény ellentétes oldalán állt,

A film ezért szerintem nem is feltétlenül a vakbuzgóságában gyilkosságot elkövető rendőr felett akar pálcát törni, hanem a rendszeren, amely démonizálja a fiatal feketéket a rendőrség szemében és ez vezet néha olyan tragikus esetekhez, mint amit tárgyalunk. 

Azonban tűnhetek ez miatt rasszistának, de amit nem tárgyal meg a nézőkkel a film, hogy maga ez a démonizáló helyzet miért alakult ki mára Amerikában és miért lőnek a zsaruk és csak azután kérdeznek.

Mert szerintem itt nincs rossz vagy jó, csak emberek, akik a tapasztalatokat átviszik a munkájukba és tenni ellene nem lehet, mert már a rendőr iskolában is olyasmiket tanítanak, ami egyértelműen képes a feketék ellen hangolni a törvény szolgáit, ugyanakkor, ezek a következtetések, amiket a feketékkel kapcsolatban megtanulnak, a sok éves rossz tapasztalatokból nyert energiát. Tudod, nem rasszista vagyok, hanem tapasztalt. Árnyalatnyi lehet a különbség, mégis nagyon fontos.

Nem szükséges túlmagyaráznom ezt a filmet. A képi világ részben dokumentarista, a filmesek közreműködése miatt - sok felvétel a kameráik vagy a helyszínen kiépített biztonsági kamerákból van beemelve, hogy reálisabbá, kevésbé csinált mozivá tegye a filmet, mintegy áthelyezve a nézőt abba a közegbe, amit be askart mutatni. Úgy pedig könnyebb, ha szinte a szereplők között mozgunk. Ugyanakkor nem olyan tolakodóan élnek ezzel, hogy kidobja a nézőt a film nézése közben a valóságba.

Ma már fontosnak tartom, ha egy film le tud úgy kötni, hogy a fáradtságom vagy problémáimat elfelejtve, egyetlen nekifutásra végi tudjam nézni. Ráadásul, habár közel sem tökéletes, és néha egy-egy érv vagy bekiabált mondat nem segít az eset megítélésében - néha kifejezetten a rendőrök oldalára álltam, de ismétlem, ez főleg azért is van, mert fehér negyvenes férfiként zsigerből kicsit a rend és a fehér ember felé húz a szívem. Másrészt tény, hogy az esküdtek egy része, főleg a rabok, nem kaptak sem okos, sem szimpatikus szöveget a szájukba, ezért mondandójuk számomra nem minden esetben releváns.

A feszültséggel azonban jól kufárkodik a film, a színészek szerintem egész elképesztő munkát végeztek a filmben és a lezárás, bár említettem, hogy logikusan csak így végződhetett, tartogatott egy kis meglepetést.

Szerintem amit bemutat a film, az a jelen kor leküzdhetetlen akadálya, azonban kell beszélni róla, mert ha tökéletes megoldása nincs is, enyhíteni csak-csak kellene a szakadékot az afroamerikai állampolgárok és a fehér rendőrség között. Mert nem lehet úgy élni, hogy mindkét oldalnak rettegnie kell.

A sors pikantériája, hogy a film már készült, mikor megtörtént az egész Amerikát felbolygató George Floyd eset, ami miatt a filmben látott események átkerültek a valóságba, mindezt úgy, hogy Floyd amúgy a lehető legtávolabb állt a filmben áldozatként megismert Kajani figurájától. 

Ezt a filmet legalább egyszer látnod kell, hiszen mondanivalója friss és szinkronban van a jelennel. Nem állítom, hogy többször nézős darab, mert a párbeszédeken még lehetett volna csiszolni - a tökéletes párbeszédek, szűk helyen, etalonként a "12 dühös ember" című filmben hangzanak el talán a legjobban, hasonló témát boncolgatva, hasonló környezetben - és elég nehéz is léleknek, azonban egyszer mindenképpen látni kell.

Szerintem, nem is kapott elég reklámot, valahogy nem éreztem körülötte felhajtást, pedig pont az ilyen szerzői filmek - Parker írta, rendezte és főszereplő benne - azok, amiket sokan hiányolnak az amcsi filmgyártásból. Sajnos az "American Skin" nehéz helyzetben van, mert sem nem egy sorozat sokadik része, sem mutánsok vagy egyéb szuperhősök nincsenek benne, ami most annyira trendi lenne.

Lehet, hogy később azért újra nézem és kicsit elemezgetem benne az utolsó fél óra beszélgetéseit, hogy jobban megértsem, hogyan működik ott a világ. Mert jelenleg, kicsit mind a két oldalnak igazat adtam, de pont emiatt az ambivalencia miatt borulhatott fel odakint a bili, mert ha valami ennyire megosztja az embereket, az mindig esély arra, hogy indulatokat generáljon.

Nate Parker munkásságát érdemes lesz követni!

Ha kedveled a fekete túszejtős filmeket, érdemes megnézned Samuel L. Jacksonnal és Kevin Spacey-vel a Nincs alkut, vagy Denzel Washingtonnal a "Végszükséget".

75%

Valamikor az elkövető is áldozata annak, amit tesz. 

Igen nap - Yes Day (2021)

Igen nap - Yes Day (2021)

Rendezte: Miguel Arteta

A film Mafab adatlapja: Yes Day (2021)

Megtekintés: Bár nem szívem csücske Jennifer Garner, már úgy vártam az új filmjét, mint egy falat kenyeret. Némi túlzással.

Az utolsó film, amit Ben Affleck ex-nejétől legutóbb láttam, még moziban, a v. e. (vírus előtt), a Peppermint című, nem túl jól sikerült akciófilm volt. Szóval, vagy 3 éve. Közben azt hiszem szét is mentek, bár, ez nem tartozik ide.

A Peppermint nem igazán tetszett, mert pontosan tudom, hogy megfelelő kezekben Garner kifejezetten ütős akciókra is képes, (Nézd csak meg Peter Berg rendezését, A királyság-ot) ebben a filmben viszont az akció egyszerűen túl halovány volt. Az ötlet meg a szokásos. Pont hihető…

Erre itt ez az új mozi, amit igyekeztem gyorsan letudni. Nem számítottam rá, hogy ezzel visszatér a színésznő a csúcsra. Az alaptörténet már megint egy tipikusan amerikai filmes téma: Az Igen nap, amikor a szülők egész nap azt teszik, amit a gyerekek szeretnének. Az amerikai filmkultúra egyik erős szelete, hogy olyan filmeket készítenek, amik egy adott ünneppel, ünnepnappal, vagy szimplán a buli fogalmával hozhatók összefüggésbe. Igen, ha most belegondolok, egy elég nagy halmaz, amelyben elférnek a karácsonyi, hálaadási mozik, mellette a horrorfilmes al-műfajú Halloween és Péntek 13 filmek, vagy pl. az esküvő kérdéskörbe tartozó komédiák a Koszorúslányoktól az Agglegénypartiig, vagy az iskolai szüneti filmek, melyekben elszabadulnak a fiatalok vagy egy egész család, mint a Vakáció mozik, vagy a Házibulis marhaságok. Kezded érzékelni, hogy azért ez egy szép nagy halmaz, igaz?

Az Igen Nap pedig szépen megkapta a maga kis alsó polcát, ahol osztozhat az olyan filmekkel, mint az X-A buli elszabadul és hasonló mókák.

A koncepció tehát egy ismert vagy kitalált közösségi program, ami lehet ünnep vagy kreált indok, és megtapasztalhatjuk, hogy ennek ideje alatt mi történik. Amerikai filmben, főleg, ha családi filmről van szó, leginkább előkerül némi kapcsolati probléma, hogy a végén kiderüljön, mindenki nagyon szereti a másikat.

Upsz, sajnos ennél többet azt hiszem nem is lehet erről mondani, hiszen, minek írogassak erről, ha elemezni fölösleges, annyira habkönnyű? Ha már hab, annak is lesz benne szerepe. Alig nyolcvan perc, ami szintén azt mutatja, hogy a kedves alapötlet mellett túl sok mindennel nem duzzasztották fel. Valójában totál csinált az egész balhé, ami a kis család kalandjait kiváltja és már az első percekben, hogy elkezdődik az Igen nap, arra gondoltam, hogy ahogyan aput és anyut bemutatják az első percekben, nekik alapból később is ilyen lenne minden napjuk, el sem jutottak volna addig a pontig, amit a film bemutat. Ilyen anyukával soha.

Oké, jól megmagyarázzák, mekkora felelősség szülőnek lenni és előkerül a tipikus rossz zsaru-jó zsaru hasonlat, de egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra, hogy a bevállalós anyu egy percig ne élvezze a gyermekeivel töltött időt, találjanak ki a kölykök akármekkora őrültséget. Bár, ennek ellenére jót mosolyogtam a home videón, amelyet a gyermek összedobott, mert totál bele tudtam élni magam és szerintem, gyerekkoromban nekem is összejött volna belőle pár perc - fakanál tört, de van másiiiiik - annak ellenére, hogy imádtam anyámat.

Mellette apu és munkahelyi problémái kifejezetten felületesen, mellékesen kerülnek megemlítésre, emiatt nem éreztem azt, hogy tényleg ennyire alá kellene rendelnie egy szombati napot is, mint itt sikerül neki majdnem. Azután a film végére el is felejtjük, hogy volt odabent némi gebasz, pedig megérdemelte volna, hogy korrektül lezárjuk azt a vonalat is, így a film elején bemutatott kollégák, akikből kinéztem volna még pár poént, nem lettek kihasználva.

Fura, hogy a film anyut negatívnak akarja beállítani, miközben látjuk, hogy a gyermekeinek pl. milyen magas szinten készíti össze a uzsitáskáit. Más filmben ilyenkor ez apára marad, mert anya elvesztette valahol a kapcsolatot a családdal. Úgy elhiszed, hogy két nagyobb gyermeke egyfajta hadvezért lát benne. Whatever.

Hiányoltam még a nagylány és barátnőjének a történeti lezárását, amiben kiderül, hogy rossz érzéseinek volt-e alapja, vagy nem, mert azzal mélyíthették volna a karaktert annyiban, hogy lássuk, anyu mégis csak jól nevelte fel a lányát, aki még tudat alatt is, belső sugallatra képes megfelelni a szülői elvárásnak és ha megszólal benne egy belső hang - ahogyan említi is, hogy rossz az érzése a srácok bulijával kapcsolatban - annak később van alapja, ami egy pár soros anya-lánya beszélgetésben megmutatta volna, hogy sokkal több bennük a közös, mint gondolnák, vagy, anyu egyszerűen a jelenlegi lázadozás ellenére is kifejezetten jó munkát végzett kislánya nevelésével.

Igen, ott csak kerekíthettek volna a bulizós srácok randinak a végére valami kis apró problémát, mondjuk, hogy előkerül egy füves cigi és akkor a rendőrünknek is lett volna plusz funkciója, amikor a srácokat fegyelmezni kell, ahelyett magában beszélve igyekszik hozni a comic relief figurát.

Szóval, a forgatókönyv szerintem a felszínt karcolgatta és inkább amolyan marketing-filmnek éreztem, ami pusztán igyekszik kedvet csinálni már megint egy amerikai őrületnek, ami majd jól körbejárja a világot, hogy pár év múlva a magyar női magazinokban is arról olvassak, hogy a bezzeg anyák hogyan teszik még személyesebbé ezeket a közös IGEN napokat.

A színészek rendben vannak. A legnagyobb lány, Jenna Ortega gyönyörű kis hölgy és valójában épp 19 éves, a kicsi, Everly Carganilla a szokásos cukiság, a fiú, Julian Lerner pedig, nem tudom miért, kb. olyan kis béna töki, mint majd’ az összes hasonló, családi moziban. Mintha a fiúk kapnák a leggyengébb karaktereket. (Lásd még a Instant család.)

Sajnos, ez a családi mozi sem lett túl erős. Mintha az amerikai nézők nem igényelnének mély karaktereket, ha családi filmet néznek, pusztán legyen mindenki csinos, kedves, színes.  Az biztos, hogy nem hiszem, fogom még látni ezt a filmet. Akkor inkább az Instant család.

Ha úgy vesszük, az ilyen bulis napos feldolgozások igazából nem rendelkeznek valódi ötlettel. Olyan, mintha végigkísérnénk egy család napját. Ezt lehetne sokkal szórakoztatóbban is csinálni. Itt valahogy kicsit minden súlytalan, a mellékszereplőkből meg az aki kicsit több figyelmet kap, az volt a legkevésbé érdekes számomra, ráadásul, itt és érezni kis hiányt, hiszen, kiderül, hogy hat gyerekes apa, azonban a filmben semmit nem tudunk meg a családjáról, holott, abban is lett volna akkor már lehetőség, hogy keveredjen a két család.

45%

Apu az állandó jó zsaru. Mikor végre árnyalhatnák a figurát a munkahelyével kapcsolatban, anyu finoman kipöccinti a témát parkolópályára. Végül persze megoldódik minden, csak nem éreztem a helyzet súlyosságát, pedig, arra ebben az esetben lehet, hogy szükség lett volna.

Árny a felhők között – Shadow in the Cloud (2020)

Árny a felhők között – Shadow in the Cloud (2020)

Rendezte: Roseanne Liang

A film Mafab adatlapja: Shadow in the Cloud (2020)

Megtekintés: Érdemes, mert gyakorlatilag ebből a filmből megtudhatjuk, hogy egy nő meddig képes elmenni, ha meg akarja szerezni a gyermeke apját!

Elnézést kérek a készítőktől profán pofátlanságomért, de miután végeztem a megnézésével, valamiért ez volt az egyik első gondolatom.

Kifejezetten kedvelem Grész-MoreccNorecc-et és csak egy bajom van vele: Ha gyorsan akarom kimondani a nevét, még véletlenül sem találom el. Szóval, Chloé Grace-Moretz szerintem egy nagyon tehetséges fiatal színésznő, és nekem kellemetlen, hogy szexinek tartom, pedig szinte még ki sem bújt a tojáshéjból. Már 24 éves, szóval rég nem egy elveszett kislány, bár, aki látta, mit művelt a Ha/Ver című képregényfilmben, az sosem gondolt róla ilyesmit. Igen, nem tartozik a tárgyhoz, színészi képességeit sem feltétlenül az alapján kell megítélnem, hogy egyébként képzett harcművész és mind a harminc kilójával lehet, hogy másodpercek alatt földre küldene. Szóval, bocs, hogy vicceltem a nevével.

Tehát, kifejezetten kedvelem, ennek ellenére nem gondolom, hogy elvisz egy filmet a hátán. Az első hír, amit erről a moziról olvastam, hogy női pilóta, aki gépével megy innen-oda. Na, mondok is magamnak: - Hejj, ez nem lesz túl érdekes, hiszen hacsak nem bikiniben vezeti a repülőgépet, másfél órát nem biztos, hogy végig bírok nézni ebből. Mert akkor, felületes információ-morzsák beszopkodásával azt hittem, egyszemélyes kamaradarab lesz, egy pilótáról, aki viszi a gépet és közben van baj dögivel. Azután már olvastam is róla valahol és még a trailer előtt megnéztem.

Szpojler lesz, szóval előbb te is nézd meg!

Tehát. Ez a film elég pofátlan! Már az elején sikerül belecsempészni két olyan momentumot, aminek sikerül tökéletesen elhitetnie velem, hogy egy szemfényvesztést látok, ha úgy tetszik, valamiféle kísértet mozit, aminél még épp azt nem tudom, hogy a gép a fantom, a többi katona, vagy épp a Maude nevű pilótanőt alakító Grace-Moretz.

Elmondom miért. Első félrevezetés, amikor a kifutópályán Maude várja a gépet, odasiet egy pályamunkáshoz, aki fényjeleket ad épp le, majd szőrén-szálán eltűnik a ködben, mivel Maude egy pillanatra kitakarja. WTF? Pontosan ezt kérdeztem magamtól és egészen biztos vagyok benne, hogy az is a szándék itt. Hogy belekeveredjünk a misztikum megoldásának keresésébe.

A másik ilyen megvezetés, amikor Maude már a gép hasán ül géppuska állásban és a gépen tartózkodó katonák bemutatkoznak neki a rádión, hogy csak a hangjukat hallhatja, de a nézőknek minden egyes katonáról bevágnak egy felvételt, amin vörös-zöld fénnyel vannak megvilágítva, tök sötét háttér előtt. Bármi más filmben ez jelentene valamit. Mert kilép a vászonról. Mert nem simul a film világába – igaz, eddig még simán beleférne, hisz nem tudom, mire számítsak – és mint később kiderül, totál funkciótlan volt az egész, pusztán öncélú művészi megoldás. Miért gondolom? Azért, mert a továbbiakban semmi hasonló vágástechnika nem készül ebben a stílusban és a katonákról sem derül ki, hogy szellemek, vagy a fantázia szüleményei, pusztán, hogy egy válogatott, hímsoviniszta majom, akik azért igyekeznek tökösek lenni.

Maude egyébként azért van a gépen elvileg, mert egy tábornok – vagy ki – rábízott egy rendkívül fontos táskát, amely miatt már-már komikusan eltúlzottan ragaszkodik és tiltja, hogy felnyissák. (Itt egy bevágás Brad Pittről, hogy „Mi van a dobozban?” – Hetedik) Azután haladva az események sodrásában a táska elkerül tőle, ő bezáródik az alsó lövegtoronyba (Vagy mi a neve hivatalosan?) és nem elég, hogy egy japán repülőgép igyekszik őket becserkészni a felhők takarásában, még egy amolyan „Gremlins” is megjelenik a gépen, módszeresen szétszedegetve azt, ami egy idő után magában hordozza azt a veszélyt, hogy ha rossz helyről tép ki egy-két alkatrészt, lezuhannak úgy, ahogy vannak.

Közben itt a „Ponyvaregénnyel” és a „Ronin”-nal ellentétben kiderül, mi van a táskában és talán ezért is lesz egy kicsit hősiesebb a legénység.

Azután végig kell szenvednünk legalább fél órát, amikor Maude és a legénység orális hadviselést folytat egymás ellen és ez az álomszerű mozi csak akkor lép vissza szinte a teljes realitásba, amikor végre a japán repülőgépek fenyegetése egyértelművé lesz. Itt felgyorsulnak az események és a forgatókönyv csupa olyasmit igyekszik letolni a torkomon, aminél inkább a fejem fogtam. Egy biztos: Láttam pár Ninja Warriort, de amit itt Maude karaktere leművel a gép alján, az kimerítette nálam a „Na, ne viccelj” métert.

Csodálatos menekülésének utolsó állomása pedig (robbanás, léghuzat), egyenesen lehetett volna egy tökéletes álomvízió lezárása, ehelyett, akárhogy is figyeltem, a film totál komolyan gondolta az egészet!

A szereplők pont úgy hullnak, ahogy megszoktuk az ilyen háborús filmektől. Egy-egy szereplő megkapja a jelenetét, vagy monológját és történetesen hát nem pont utána végzi holtan? De!

A végső lezárást is Maude teszi meg, mert megmaradt katonatársai herélt kakasként csak pislognak az eseményekre. Nekem összességében ez is tetszett, ám ott motoszkált bennem a kisördög, hogy a női rendező miért érezte fontosnak, hogy az egyetlen nőből csinálja meg a legtökösebb karaktert és, hogy a forgatókönyv korábbi változatában a Gremlinnek volt-e bármilyen motivációja a tetteire vagy válasza arra, hogy mit is akart azzal a csecsemővel?

Mindegy, mert az egyébként falat Grace-Moretz a végére mini-Linda Hamiltonná avanzsált és egy igen szürreális háborús-horror végére tett pontot némi kézitusa után, megerősítve abban, hogy valahogy nagyon nehezen áll össze a második világháború és a horror műfaja, még akkor is, ha akad pár sikerültebb próbálkozás. (Overlord pl.) Azért érdekelne, hogy a megjelenő Gremlin az vajon minek a metaforája, ha van neki olyan?

Roseanne Liang meglovagolta az egyenjogúság vonatát és egy férfias műfajban tett meg hőssé egy törékeny lányt. Sokaknak nem fog ez tetszeni, mert sehogy nincs összhangban a történet eleje és vége. Max Landis forgatókönyvét azután dolgozta át a rendezőnő, hogy Landis (John Landis fia. Az a John Landis, aki a legutóbbi cikkem, az Amerikába jöttem 2, cimű mozi 1. részét rendezte 1988-ban!) belekeveredett egy metoo botrányba. A végeredmény ennek ellenére Landis szerint még mindig nagy százalékban az ő műve, így neki köszönöm meg, hogy kicsit úgy érzem, nem oda érkeztem a film végén, ahova indított az elején. Mintha a felszínre törő anyai ösztönökkel egyenes arányban vedlette volna le a film magáról a misztikus kulimászt, ami – még egyszer! – lehet, hogy csak az én fejemben élt igazán. Ezektől függetlenül egyszeri alkalomra szórakoztató kis badarság ez a mozi, de a világon semmi hihető momentum nincs benne, ezért háborús filmnek még így sem tudom tekinteni. Lehet, hogy azért, mert műfaja miatt inkább férfiaknak áll kézre ilyesmit rendezni. (Tényleg, az egy Kathryn Bigelow-n kívül van még nő, aki ebben a műfajban készített maradandót?)

Inkább egy drámát kapunk, amibe belecsempésztek némi horrort is. Nem olyan régen megjelent egy Stephen King nevével eladott novellás kötet. Rettegés a felhők felett. Abban vannak ilyen történetek.

Amit még kiemelnék, az a filmzene. Mahuia Bridgman-Cooper nevét nehezen fogom megjegyezni, de eszméletlenül kellemes szinti zenét készített a film képei alá, rendesen megidézve a nyolcvanas évek olasz horrorfilmek stílusát és erősen neki is köszönhető, amiért a misztikum annyira beette magát az agyamba. Köszi, Cooper, szép volt! :) A trailerben felhasználták a zenéjét, érdemes figyelni.

60% - Csak Grace-Moretz miatt!

Talán nem klasszikus szépség, de cuki!

Amerikába jöttem 2 - Coming 2 America (2021)

Amerikába jöttem 2 - Coming 2 America (2021)

Rendezte: Craig Brewer

A film Mafab adatlapja: Coming 2 America (2021)

Megtekintés: Nem vagyok benne biztos, hogy ez a film a pontos definíciója a "feel good" mozinak, azonban 30 évvel az első rész után végig bírtam egyfajta nosztalgikus, mosolygós hangulattal nézni ezt a laza kis komédiát.

Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy ettől ez egy remek film lenne, de egynek elmegy. Az mindenféleképpen dicséretes, hogy ilyen-olyan formában nagyjából mindenki tiszteletét tette az első részből és ha lehet, még tettek is rá egy kicsit. Persze ma már keresve sem fogjuk megtalálni azt a bájt, amit harminc éve éreztem, és ez köszönhető nekem is, aki megöregedtem, meg a filmkészítésnek is, ami szintén sokat változott és nem előnyére. Egyszerűen, az átlagos amerikai moziból hiányzik valami, ami olyan szerethetővé tette a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeit. A technika fejlődése egészen biztos nem egy ilyen összetevő. Azonban volt potenciál egy folytatásban és bár a forgatókönyv szerintem cseppet sem egy acélos munka, ha eltekintünk attól, hogy egy kerek, jól felépített filmet nézünk, akkor marad egy közepes bohóckodás, amihez nagyon sokat hozzá tesz, hogy keresünk benne valamit, amit lassan elhagytunk az eltelt évek alatt.

Pont úgy keresem benne a "valamit", mint Akeem - mostanra már - király is teszi, aki megtudja, hogy van egy fiú gyermeke. Talán ez volt a legnehezebb pontja a forgatókönyvnek, ám szerintem egészen hihetően hozták be a cselekménybe ezt a részt. Azzal tehát nincs nagyon gond, hogy megidézzék és összemossák a két film közötti távolságot. Percenként köszön be egy korábbi karakter vagy helyzet, néha kicsit kiszámíthatóan, néha kínosan, én mégis úgy éreztem, egyszer látnom kell ezt a filmet, hiszen, annak ellenére, hogy ezernyi mozit láttam, vannak filmek, amiket többször és mondhatom, hogy a gyermekkoromba is beépültek kicsit. Például Eddie Murphy filmes élete, akinek Beverly Hills-i zsaruját legalább annyiszor láttam, mint mondjuk a Die Hard-ot és nem igazán tudnám eldönteni, melyik a jobb. Az Amerikába jöttem pedig még bőven akkor készült, amikor nem volt ciki végignézni egy Murphy filmet és bár nem volt sem harsány, sem grandiózus - a Zamundás jeleneteket leszámítva - mégis volt benne elég humor és báj, ami kiemelte a tucat vígjátékok közül. Mondjuk ehhez egy olyan, akkor még megbecsült rendező is kellett, mint John Landis. Az a Landis, aki már tíz éve nem készített mozi filmet, ráadásul utolsó nagyfilmjét még ma sem láttam, pedig egyik kedvencem, Simon Pegg a főszereplője. Bevallom, ez nekem kellemetlen. Arsenio Hall meg már az első részben is a segédszerep volt, itt azonban, kicsit úgy éreztem, egészen mellékes figurává silányult és ez a szerepe mérföldekre van a korábbitól. Egyszerűen nem tudtak neki megfelelő teret biztosítani, így míg korábban tényleg érezhető volt Akeem és Semmi között egyfajta szoros barátság, itt ennek a nyomát sem éreztem.

Az biztos, hogy 1988-ban, amikor az első részt bemutatták, mindenki a csúcson volt, aki benne dolgozott. Akkor még úgy tűnt, Murphy karrierje csak felfelé képes törni. Már az első rész is egy afroamerikai színész tabló volt, ám ott ez fel sem tűnt, mert a történet vitt magával mindent. Most azonban megfejelték a mozit néhány zenei legendával és olyan színészekkel, akik saját maguk is elvittek korábban egy franchise-t. Morgan Freeman mint "tolmács" élvezetes néhány perc, egyértelműen az eredeti orgánuma miatt és Wesley Snipes is egy olyan oldalát mutatta meg, amit nem ismertem, de egészen tűrhetően mozog a felvett kabátban. Eriq La Salle kameóját kicsit hiányoltam, bár a színész a Logan óta nem forgatott. Nem kívánok több szereplőn most végigmenni.

Tehát, az alapötlet, hogy Akeem édesapja meghal és Akeem lett végül a törvényes király. Azonban Zamundában korábban mindig a fiú leszármazott örökli a trón, ám Akeem és Lisa történetesen három gyönyörű leánygyermeket nevelt fel, kisklampóra viszont már nem volt lehetőségük. Erre nem kiderül, a legtöbb amerikai sorozat tipikus rákfenéje? - Tudniillik, előkerül egy korábban nem említett rokoni szál, aki itt egy törvénytelen zabigyerek, aki fiú és mostanra 31 éves lett.

- Mi, hogy már több, mint harminc éve?

Ha ez egy másik sorozatban látom, már csak nevetek rajta, mert szinte nincs olyan tévés sorozat, ahol ne éltek volna ilyen húzással már, hogy berántanak valakit, akiről addig szó sem volt. Ez annyira megszokott lehet a filmiparban, hogy az "Aranyoskám" című Dustin Hoffman mozi, ami egyik kedvencem, a végén pont egy ilyen jelenetsorral zárja le a főszereplő karrierjét a mozin belül. Aki látta, tudja mire gondolok - Edward Kimberly - aki meg nem, nézze meg az egész filmet, mert kb. olyan szórakoztató, mint az Amerikába jöttem. Persze, mert egy jó korban készültek. Több lélek, levesebb CGI, kreatívabb ötletek. 

Szóval, Akeem megtudja, hogy van egy fia - egészen jól hozzák be a karaktert - és mivel mostanra Akeem is belegyepesedett Zamunda királyi életébe, igyekszik megfelelni a korábban szerinte is elavult törvényeiknek. Persze jócskán lesz ebből feszültség közte és királynője között, amin fogjuk rá, hogy felülemelkedik a forgatókönyv. Megismerünk néhány új szereplőt, már kezdünk azon gondolkodni, hogy milyen módon lesz ez az egész szétbogozva, hogy a végére senki ne kerüljön hátrányba, azaz a hepiend iránti igényünket maradéktalanul kielégítsék, amikor kicsit megtörik a logika és erőltetettebbnek tűnik a befejezés. Ha nem lenne ennyire reflektáló a nők szerepére a világban jelenleg, talán nem érezném egy pc mozinak, így azonban egy kicsit olyan, mintha lobbizna azért, hogy feltöltse a férfiak és nők közötti, eddig csak részben feltöltött képlete gödröt.

Mert ugye, még ma is elég patriarkális a társadalom és betokosodott nézeteinkhez ragaszkodunk. Apu dolgozik, anya főz...

Gondolom, sejted, hogy az összekuszált örökösi rendszert a végén igyekeznek megfelelően kezelni, hogy minden kecske és kápi megmaradjon és Izzy tábornok se akarja Akeem seggét szétrúgni, mert jó harminc éve faképnél hagyta húgát az oltár előtt. (Azt hiszem a húga volt a lány.)

Hogy jó film lett-e a végeredmény? - Nem állítom, de egyszer, a nosztalgia miatt, főleg annak, aki ismeri is kedvelte az első részt, nézhető lesz.

Nem biztos, hogy sokszor meg akarnám még nézni, mert azért annyira nem sikerült, így inkább nézném újra az első, ami talán nem ilyen színes, nem ennyire tökéletes, mint film - fényképezés, díszletek, színvilág, stb. - de kicsivel több benne a lélek.

55%

- Te, valaki szerint ez a folytatás, egy jó ötlet volt!