Amerikába jöttem 2 - Coming 2 America (2021)

Amerikába jöttem 2 - Coming 2 America (2021)

Rendezte: Craig Brewer

A film Mafab adatlapja: Coming 2 America (2021)

Megtekintés: Nem vagyok benne biztos, hogy ez a film a pontos definíciója a "feel good" mozinak, azonban 30 évvel az első rész után végig bírtam egyfajta nosztalgikus, mosolygós hangulattal nézni ezt a laza kis komédiát.

Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy ettől ez egy remek film lenne, de egynek elmegy. Az mindenféleképpen dicséretes, hogy ilyen-olyan formában nagyjából mindenki tiszteletét tette az első részből és ha lehet, még tettek is rá egy kicsit. Persze ma már keresve sem fogjuk megtalálni azt a bájt, amit harminc éve éreztem, és ez köszönhető nekem is, aki megöregedtem, meg a filmkészítésnek is, ami szintén sokat változott és nem előnyére. Egyszerűen, az átlagos amerikai moziból hiányzik valami, ami olyan szerethetővé tette a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeit. A technika fejlődése egészen biztos nem egy ilyen összetevő. Azonban volt potenciál egy folytatásban és bár a forgatókönyv szerintem cseppet sem egy acélos munka, ha eltekintünk attól, hogy egy kerek, jól felépített filmet nézünk, akkor marad egy közepes bohóckodás, amihez nagyon sokat hozzá tesz, hogy keresünk benne valamit, amit lassan elhagytunk az eltelt évek alatt.

Pont úgy keresem benne a "valamit", mint Akeem - mostanra már - király is teszi, aki megtudja, hogy van egy fiú gyermeke. Talán ez volt a legnehezebb pontja a forgatókönyvnek, ám szerintem egészen hihetően hozták be a cselekménybe ezt a részt. Azzal tehát nincs nagyon gond, hogy megidézzék és összemossák a két film közötti távolságot. Percenként köszön be egy korábbi karakter vagy helyzet, néha kicsit kiszámíthatóan, néha kínosan, én mégis úgy éreztem, egyszer látnom kell ezt a filmet, hiszen, annak ellenére, hogy ezernyi mozit láttam, vannak filmek, amiket többször és mondhatom, hogy a gyermekkoromba is beépültek kicsit. Például Eddie Murphy filmes élete, akinek Beverly Hills-i zsaruját legalább annyiszor láttam, mint mondjuk a Die Hard-ot és nem igazán tudnám eldönteni, melyik a jobb. Az Amerikába jöttem pedig még bőven akkor készült, amikor nem volt ciki végignézni egy Murphy filmet és bár nem volt sem harsány, sem grandiózus - a Zamundás jeleneteket leszámítva - mégis volt benne elég humor és báj, ami kiemelte a tucat vígjátékok közül. Mondjuk ehhez egy olyan, akkor még megbecsült rendező is kellett, mint John Landis. Az a Landis, aki már tíz éve nem készített mozi filmet, ráadásul utolsó nagyfilmjét még ma sem láttam, pedig egyik kedvencem, Simon Pegg a főszereplője. Bevallom, ez nekem kellemetlen. Arsenio Hall meg már az első részben is a segédszerep volt, itt azonban, kicsit úgy éreztem, egészen mellékes figurává silányult és ez a szerepe mérföldekre van a korábbitól. Egyszerűen nem tudtak neki megfelelő teret biztosítani, így míg korábban tényleg érezhető volt Akeem és Semmi között egyfajta szoros barátság, itt ennek a nyomát sem éreztem.

Az biztos, hogy 1988-ban, amikor az első részt bemutatták, mindenki a csúcson volt, aki benne dolgozott. Akkor még úgy tűnt, Murphy karrierje csak felfelé képes törni. Már az első rész is egy afroamerikai színész tabló volt, ám ott ez fel sem tűnt, mert a történet vitt magával mindent. Most azonban megfejelték a mozit néhány zenei legendával és olyan színészekkel, akik saját maguk is elvittek korábban egy franchise-t. Morgan Freeman mint "tolmács" élvezetes néhány perc, egyértelműen az eredeti orgánuma miatt és Wesley Snipes is egy olyan oldalát mutatta meg, amit nem ismertem, de egészen tűrhetően mozog a felvett kabátban. Eriq La Salle kameóját kicsit hiányoltam, bár a színész a Logan óta nem forgatott. Nem kívánok több szereplőn most végigmenni.

Tehát, az alapötlet, hogy Akeem édesapja meghal és Akeem lett végül a törvényes király. Azonban Zamundában korábban mindig a fiú leszármazott örökli a trón, ám Akeem és Lisa történetesen három gyönyörű leánygyermeket nevelt fel, kisklampóra viszont már nem volt lehetőségük. Erre nem kiderül, a legtöbb amerikai sorozat tipikus rákfenéje? - Tudniillik, előkerül egy korábban nem említett rokoni szál, aki itt egy törvénytelen zabigyerek, aki fiú és mostanra 31 éves lett.

- Mi, hogy már több, mint harminc éve?

Ha ez egy másik sorozatban látom, már csak nevetek rajta, mert szinte nincs olyan tévés sorozat, ahol ne éltek volna ilyen húzással már, hogy berántanak valakit, akiről addig szó sem volt. Ez annyira megszokott lehet a filmiparban, hogy az "Aranyoskám" című Dustin Hoffman mozi, ami egyik kedvencem, a végén pont egy ilyen jelenetsorral zárja le a főszereplő karrierjét a mozin belül. Aki látta, tudja mire gondolok - Edward Kimberly - aki meg nem, nézze meg az egész filmet, mert kb. olyan szórakoztató, mint az Amerikába jöttem. Persze, mert egy jó korban készültek. Több lélek, levesebb CGI, kreatívabb ötletek. 

Szóval, Akeem megtudja, hogy van egy fia - egészen jól hozzák be a karaktert - és mivel mostanra Akeem is belegyepesedett Zamunda királyi életébe, igyekszik megfelelni a korábban szerinte is elavult törvényeiknek. Persze jócskán lesz ebből feszültség közte és királynője között, amin fogjuk rá, hogy felülemelkedik a forgatókönyv. Megismerünk néhány új szereplőt, már kezdünk azon gondolkodni, hogy milyen módon lesz ez az egész szétbogozva, hogy a végére senki ne kerüljön hátrányba, azaz a hepiend iránti igényünket maradéktalanul kielégítsék, amikor kicsit megtörik a logika és erőltetettebbnek tűnik a befejezés. Ha nem lenne ennyire reflektáló a nők szerepére a világban jelenleg, talán nem érezném egy pc mozinak, így azonban egy kicsit olyan, mintha lobbizna azért, hogy feltöltse a férfiak és nők közötti, eddig csak részben feltöltött képlete gödröt.

Mert ugye, még ma is elég patriarkális a társadalom és betokosodott nézeteinkhez ragaszkodunk. Apu dolgozik, anya főz...

Gondolom, sejted, hogy az összekuszált örökösi rendszert a végén igyekeznek megfelelően kezelni, hogy minden kecske és kápi megmaradjon és Izzy tábornok se akarja Akeem seggét szétrúgni, mert jó harminc éve faképnél hagyta húgát az oltár előtt. (Azt hiszem a húga volt a lány.)

Hogy jó film lett-e a végeredmény? - Nem állítom, de egyszer, a nosztalgia miatt, főleg annak, aki ismeri is kedvelte az első részt, nézhető lesz.

Nem biztos, hogy sokszor meg akarnám még nézni, mert azért annyira nem sikerült, így inkább nézném újra az első, ami talán nem ilyen színes, nem ennyire tökéletes, mint film - fényképezés, díszletek, színvilág, stb. - de kicsivel több benne a lélek.

55%

- Te, valaki szerint ez a folytatás, egy jó ötlet volt!

Miss Daisy sofőrje - Driving Miss Daisy (1989)

Miss Daisy sofőrje - Driving Miss Daisy (1989)

Rendezte: Bruce Beresford

A film Mafab adatlapja: Driving Miss Daisy (1989)

Megtekintés: Jessica Tandy úgy lett kedvencem, hogy korábban egyetlen filmjét láttam és abban is egy olyan karaktert alakított, aki a való életben egészen biztosan őrületbe kergetne. 

Nem emlékszem pontosan már, de azt hiszem, az első mozi, amiben felfigyeltem a színésznőre, egy hasonlóan a barátságra épülő keserédes dráma volt, mint a Miss Daisy. A „Sült zöld paradicsomban” Tandy egy öregotthonban rekedt, végtelenül barátságos, ugyanakkor enyhén szenilis hölgyet keltett életre. Őt egy középkorú háziasszony (Kathy Bates) menekíti ki a szeretetotthonból. Egyfajta makro road movie, amelyben flashback-eknek köszönhetően megismerjük Amerikát abból az időből, amikor a nőknek még nem volt ildomos nadrágban járni és a férfiak az öklükkel nyomatékosították az igazukat, ha a családon belül kérdések merültek fel, hogy ki viseli a nadrágot. Nem is feltétlenül a földrajzi út az érdekes, amit abban a filmben a két nő bejár, hanem a fejlődésüké.

Már abban a filmben bemutatott barátság is két egymástól eltérő karakter kapcsolatára helyezte a hangsúlyt, ám ebben a moziban a két főszereplő közötti szakadék nem csak generációs, de vallási, etnikai, nemi és társadalmi is.

Daisy Werthan (Jessica Tandy) erőskezű zsidó asszony, aki egyik nap egy buta malőr miatt nem vezethetne többé autót. A fia, Boolie (DanAykroyd), hogy segítsen anyján, felfogad mellé egy középkorú fekete férfit, Hoke Colburn-t (Morgan Freeman), hogy talán majd így édesanyja végre nem akar többé volán mögé ülni. Azonban Miss Daisy végtelenül akaratos nőszemély és bár magát nem tartja egy elítélő személyiségnek, kezdetben rendkívül nehezen fogadja el a fekete férfi jelenlétét maga körül. Azonban Hoke olyan arisztokratikus nyugalommal hajt fejet az idős asszony akarata előtt, hogy az fokozatosan megenyhűl irányába, sőt, hosszú évek alatt egyfajta hűvősnek tűnő, de mély barátság alakul ki közöttük. Persze, a neveltetésük miatt sosem lépnek át egy határt, azonban ahogyan megismerik egymást, elfogadják a másik korábban kimondatlanul is elítélt viselkedési normáit.

Nem megkerülhetetlen mozi, talán voltak jobban elkészített darabok is, amelyek feltárják egy szoros kapcsolat mögött rejlő pszichológiát, azonban a szereposztás miatt mindenféleképpen érdemes adni egy esélyt az amúgy erősen tévéfilmes érzetű feldolgozásnak.

Tandy csípőből hozza a karót nyelt zsidó nőt, és remekül támogatja meg Freeman, aki talán sosem játszott ennyire tipikusan „néger” karaktert. Hisz volt ő már amerikai elnők, sőt, az isten is. Hoke karaktere azonban a tipikus déli fekete férfi, aki alárendeli magát „gazdáinak” és olvasni sem tud.

Mellettük szinte csak alájátszik Aykroyd, Miss Daisy fiaként, viszont azzal, hogy alkalmazza Hoke-ot, ő lesz a katalizátora, hogy anyja hűvös viselkedését megpuhítsa egy idegen férfi segítségével.

Persze ne gondoljunk egy klasszikus buddie mozira, hiszen a két világ tényleg nagyon távol áll egymástól, azonban az utolsó pillanatok, amelyben Hoke tortával eteti Miss Daisy-t, mindent elárul a karakterek fejlődéséről, még úgy is, hogy jobban belegondolva Miss Daisy barátságos viselkedése akár szellemi állapotával is magyarázható. Itt nem az egymást hátba verő, poénkodós barátság alakul ki közöttük, hanem a hosszú együtt töltött idő alatti csiszolódásnak köszönhetően egyfajta kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatnak. Mert amikor Hoke megeteti Miss Daisy-t a tortával, akkor már rég nem azért teszi, mert megfizetik, hanem mert lényéből fakad a segítőkészség és megszerette az asszonyt. Daisy pedig, amikor egyenesen Hoke kezéből fogadja el a tortából lekanyarított falatot, majd hálásan a férfire mosolyog, a legtávolabb áll már attól a nőtől, akit kapcsolatuk legelején megismertünk. És ez benne a szép: két ember, akiknek sosem kellett volna megismernie egymást, most boldogan tölti egymással az időt.

Alfred Uhry kamaradarabja lassan építkezik fel, itt-ott talán hézagos is kicsit. Döcögése ellenére nagyon jól megismerjük a karaktereket, ahogyan az egymással szemben támasztott gátakat apránként elbontják. Nem véletlen, hogy a filmet olyan sok díjra jelölték és ezért az alakításáért Tandy megkapta az Oscar-díjat, a forgatókönyvíró-szerző Alfred Uhry-val egyetemben. Azóta még két feldolgozása készült képernyőre a filmnek, olyan nevekkel, mint James Earl Jones, Angela Lansbury és Joan Plowright. A darab bizonyos formában még ma is aktuális.

Nem hibátlan mozi. Bruce Beresford biztos kezű rendező, azonban nem sok kísérletező kedv szorult belé, talán ezért sem érzem filmjei megtekintése közben a rá jellemző stílusjegyeket. Pedig biztosan vannak.
A „Miss Daisy-nél” ilyesmire azonban nincs szükség. A darab egyenesen színházba kívánkozik. Hogy a kész film ne legyen száraz dráma, abban lehet Beresford tehetsége. Mert végig szórakoztató a munkája.

Hans Zimmer filmzenéje pedig sokat emel rajta.

A film sokban emlékeztet egy korai Nicholas Cage filmre, "Az öreg hölgy és a testőr" című mozira, amelyben Cage egy testőrt alakít, aki a Shirley MacLaine által alakított ex First Ladyre vigyáz. Ott persze igyekeznek a thriller vonalon elindulni, bár a film első fele hangulatában inkább egy komédiára emlékeztet.

70%

Töfi:

- Tandy az ügynökével 100 dollárban fogadott, hogy ezért a szerepért már nem nyeri meg az Oscar-díjet. Miután veszített, kijelentette, hogy még életében nem volt még boldogabb így veszíteni el egy fogadást.

- Bár hihetetlennek tűnhet, Zimmer a zenét zenekar nélkül, szintetizátorral rögzítette.

- Dan Aykroyd egyetlen Oscar jelölése, ami nem is rossz, ha tudjuk, mennyire közepes támogató szerepet kapott.

Ben-Hur - Ben-Hur (2016)

Ben-Hur - Ben-Hur (2016)

Rendezte: Timur Bekmambetov

A film Mafab adatlapja: Ben-Hur (2016)

Megtekintés: Nézd meg inkább a második feldolgozást, ami 1959-ben készült. (Igen, már 1925-ben elkészült az első komolyan vehető adaptáció.)

Ha hallasz egy ismerőstől egy jó viccet és tudod, hogy nem vagy feltétlenül olyan jó előadó, akkor hagyod, hogy az ismerős mesélje el azt a barátaidnak és te vele nevetsz, még véletlenül sem erőlteted magad a mesélő helyébe.
Ha megfilmesítenél egy már elkészített filmet, tehát Remake-re készülsz, akkor a minimum, hogy jobban meséld el, ami már korábban jól elkészítettek. A "Ben-Hur" esetében ez sajnos felesleges vállalás, mert a Charlton Heston főszereplésével készült 1959-es epikus és klasszikus változatot szinte lehetetlen méltó módon újraforgatni.
Miért?
Mert amikor elkészült William Wyler kosztümös filmje (Wyler, bármilyen hihetetlen, de részt vett egy korábbi feldolgozás, az 1925-ös verzió elkészítésében is), akkor az volt a csúcs és filmkészítési sajátosságok miatt, manapság szinte lehetetlen abban a minőségben újra elkészíteni, modern lehetőségekkel. Pl. mert manapság, költségkímélő szempontok miatt sok filmet szarrá számítógépeznek, CGI-jal, ami egy epikus filmnél, ha nem kellő szakértelemmel készül, a szép képek ellenére is lehet művi és élvezhetetlen. Másrészt, fényképezési technikák is fejlődtek, változtak és az 1959-es változat egy remek, szélesvásznú mozi lett, amit manapság simán felvált a digitális filmezés, amivel lehet tűéles képet produkálni, ám mélységében és kiállásában közel sem lesz olyan grandiózus, hogy rácsodálkozva élvezzük.
Vagy baromságokat hordok össze, mert gyerekkoromban láttam a Heston félét és meghatározó filmes élmény lett számomra - nagymamám vitt el rá, aki nem tudta, hogy mennyire hosszú film lesz, de nem nyafogtam, pedig nem voltam tíz éves sem - és örökre beégett mind agyamba, mind retinámba.
Egy biztos; amikor hallottam, hogy az orosz fenegyerek, Bekmambetov kapta meg a rendezői széket, kirázott tőle a hideg. Nem azért, mert rossz rendezőnek tartanám. Egyedi stílusa van, kicsavart látásmódja. Viszont nem tartom megfelelő személynek arra, hogy egy ilyen, epikus darabot megrendezhessen és, hogy olyan hatást érjen el, amilyet a történet megkíván. Nem is sikerült.

Tényleg ő a legalkalmasabb Ben-Hur figurájának eljátszására?

Két jelenetet vártam nagyon a filmmel kapcsolatban és jól sejted, hogy a két legepikusabbat: a hajók összecsapását és a fogatversenyt.
A hajók közötti csata sajnos nagyon elnagyolt lett, beleértve Judah Ben-Hur "kalandjait" is a fedélközben. Nem csoda, hiszen az új változatban szinte fele játékidő állt rendelkezésre, hogy szépen, kereken meséljék el azt, amit korábban sem sikerült kevesebb percben. (Már az 1925-ös is két és fél órásra sikerült, 1959-ben meg három és fél órát áldoztak a történetre - nálunk gyerekkoromban szünettel játszották, hogy kicsit felfrissítsük a zsibbadó valagunkat.)
Ami szembeszökő változás volt, hogy a korábban számomra dramaturgiailag fontos és egyik kedvenc karakteremet - a megmentett, magas rangú római centúriót, Quintus Arrius (Jack Hawkins) egy az egyben kihagyták az új változatból, ezzel semmissé téve egy amúgy meseszerű elemet, amit nagyon szerettem: Arriust a csata után Hur kimenti a vízből és segít neki életben maradni, amiért hálából a római, fiává fogadja a férfit, aki így teljes jogú rómaiként léphet fel Messala ellen.
Ez nekem fontos része volt a történetnek, még akkor is, ha - a könyvet nem olvastam, ami azért szégyenletes, mert meg is van, meg a filmet nagyon szeretem - nem így írta meg Lee Wallace a könyvben.
Ha Arrius szerepel a regényváltozatban, akkor kihagyása miatt fekete pont jár az új változat íróinak. Oké, belátom, hogy karaktere kileng a mesebeli fordulat jelző felé, viszont mint figura, fontos része a kerek egésznek.

A fogathajtás elkészítése meg egy egyenesen lehetetlen vállalás. Tudom, hogy manapság 1-esekkel és 0-ákkal bármire képes egy arra szakosodott szakember, de... Ne felejtsük el, hogy amikor 1959-ben Wyler és a szekérversenyt leforgató second unit (Andrew Marton, Yakima Canutt) összedobta tehetségét, akkor csupán makettek és kaszkadőrök voltak a filmesek segítségére, ezért, a hihetetlen munka, amit a vásznon látunk, elismerésre méltó. (Nagyját élesben forgatták.)
Bekmambetov, annak ellenére, hogy több fórumon hangot adott annak a véleményének, hogy a fogatversenyt a lehető legrealisztikusabban akarja elkészíteni, és visszaszorítja a számítógépes technikát a kaszkadőrmunka javára, mégis rengeteg CGI effekteket használt és nem tagadom, bár éreztem némi feszültséget a fogathajtók versenye alatt, a végeredmény mégis kicsit papírízű számomra, köszönhető talán annak, hogy a képek és beállítások sokszor mesterkéltnek hatottak nekem. Ettől függetlenül, Hur visszamászása a sérült szekérbe elég izgalmasra sikerült. A verseny befejezése azonban szerintem nem lett olyan katartikus, mint amikor Messalán 1959-ben áthajtott az egész lovas miskulancia.

Tényleg ő a legjobb Messala figurájának eljátszására?

Érdekes húzás volt Jézus beépítése is a filmbe, hiszen korábban vigyáztak arra, hogy a figurát ne tegyék teljesen kézzelfoghatóvá: Claude Heather, aki Jézus alakította, nem tudott profitálni a film sikeréből, lévén, hogy alakját a dramaturgia homályban -vagy épp vakító napfényben - hagyta. 2016-ban azonban Rodrigo Santoro, Brazil szappanoperasztár kapta a megváltó szerepét és mivel több jelenetben szerepel - itt ő ad vizet Judah Ben-Hurnak és nem fordítva (Bár, jobban belegondolva, mintha az 1959-ben is benne lett volna, csak nem emlékszem teljesen...), a misztikumot ki is ölték ebből a történetszálból. Arról nem is beszélve, hogy amikor a vizet úgy adja oda Hurnak, hogy közben egy katona végül nem ugrik neki, akkor kicsit bugyutának éreztem a megoldást. Gondolom, egy elvakult római katona magasról tojt volna a szakállas fiatalemberre és magánakciójára, hogy a fogolynak vizet adjon; leszúrta volna, mint a disznót.
Azért a Jézus ábrázolás még mindig kérdéses, ezért Santoro jelenteit eléggé "elszerkesztették" a világ azon egységein, ahol vallás tiltja pl. a megváltó realisztikus megjelentetését.

Szóval, amit el lehet mondani erről a változatról, hogy kevésbé markánsak a színészei, sokkal modernebb, a zene tökéletesen jelentéktelen - Rózsa Miklós muzsikája fülbemászó, grandiózus és minden, ami egy filmzene lehet - és benne van Morgan Freeman. Freeman? Nagyjából ugyanazt a karaktert kapjuk tőle, amit a Gladiátorban Oliver Reed nyújtott, ennélfogva felesleges volt a figura és a történethez is alig tett hozzá, viszont húzónévnek legalább felhasználhatták a színész hírnevét, mivel a főszereplők csupa, eddig másodvonalbeli színész, akik ettől a filmtől sem léphettek az A ligába - pedig a téma igényelte volna.

Tényleg ő a legjobb...? Santoro véletlenül egy remek színész,
de a közel-keleten és muszlin országokban ebből nem sokat tudunk meg,
hiszen ott vallási okokból nem ábrázolják filmen Jézust.

Ben-Hur film, igazi, markáns, férfias főszereplő nélkül? Tudom, Charlton Heston karizmáját nem nagyon lehet megközelíteni, de ha nem jól választunk főszereplőket egy ilyen munkához, a színvonal erősen konvergálni fog egy költségesebb Hallmark produkció szintjéhez. A végeredmény kb. ennek lett megfelelő.
Ben-Hur szerepében Jack Huston, akinek nem idegen a római kor és fontos filmes átöltetések, hiszen első mozis megmérettetésében pont a Spartacus 2004-es televíziós feldolgozásában játszotta a fiatal Flaviust. Miért rossz választás egy ilyen fontos, filmtörténeti szerepre? Mert tíz éve van a szakmában, közel negyven produkcióban vett részt és még sem tudtam, kicsoda. Hát köszi.
Azért, kíváncsi lettem volna, mit hoz ki ebből Loki, azaz Tom Hiddlestone, hiszen neki is felajánlották a film főszerepét, de az új King-Kong film miatt (az is kötőjeles című lett volna, ha kiírják a majom nevét és az is kultikus darab.) nem vállalta. Jó érzékkel.
A filmben a karaktere meg sokkal negatívabban adja vissza számomra azt a kettős meghasonlást, hogy az "árulók" mellé álljon vagy a testvéreként szeretett és vele együtt felnőtt Messala oldalára. Eleve nem szimpatikus számomra, hogy valakinek az életére annyira rátelepedjen a vallás és hit, hogy bár elvileg az illető erőszak ellenes és igyekszik magát a politikán kívül helyezni, mégis szembefordul a barátjával, amikor az egy kényes kérdésben, ami az életével kapcsolatos, segítséget kér tőle. Egyenesen megfoghatatlan volt számomra az a forgatókönyvi fordulat is, hogy saját és családja életét semmibe véve elengedi a lázadó merénylőt, amikor az korábban visszaélt a vendégszeretetével. Hát, ne legyünk már ennyire elvhűek, hogy hagyunk mindent veszni, amikor nekünk lenne választásunk. Egyértelmű, hogy Messalának abban a helyzetben nincs másik lehetősége.
Ebből kifolyólag, úgy vélem, tényleg csak magát okolhatja Ben-Hur a történtek miatt.
Az 1959-es változatban azért igyekeztek élesebben elhatárolni egymástól a sötét és világos oldalt és sikerült is. Ott Messala inkább tűnt egy bosszúálló és kikosarazása után sértett római katonának, mint itt, ahol jobban látszik, hogy gyakorlatilag a jövője múlik azon, hogy megregulázza a lázadókat és ebben Ben-Hur nem partner.

Valahogy az egész egy költséges tévéfilmre emlékeztet.

Apropó, Messala.
A Messalát alakító Toby Kebbell pontosan 2004-ben kezdte a mozis karriert - bár 2000-ben már dolgozott filmes produkción - mint Jack Huston és jelenleg ugyanúgy 38 produkció részese volt, mint főszereplő társa, viszont sokkal érdekesebb, számomra is ismert munkákban. Ennek ellenére őt sem ismerem jobban és fizimiskája valahogy végig elidegenített Messala karakterétől. Már csak halványan emlékszem az 1959-esben játszó Stephen Boyd-ra, de sokkal erősebb jelenségnek tűnt, hitelesebb alakítással. Kebbell néha egy elhagyott bernáthegyire emlékeztet szomorú szemeivel és eszméletlen nagy szájával. Nem érzem benne a kisugárzást, amit Messala szerepe megkövetelt volna. Bár, azt szinte senkiben nem érzem.
A női szereplőkről még kevesebbet tudok elmondani, ami meg szintén a forgatókönyv elnagyoltságának köszönhető.
Bekmambetov persze interjúkon hangoztatta, hogy számára a film annyiban más a korábbi feldolgozástól, hogy itt a történet lényege a megbocsátás. Ez jól hangzik, de ha végignézzük a filmet, láthatjuk, hogy az a rész, ami megmozgatta a rendező fantáziáját, kb. 3 percet tesz ki a filmben és ezért leforgatni a többi két órát, hát, simán időpocsékolás.
Ez a film számomra csalódás és elmondhatatlan, mennyire felesleges.
Ha utánozol valakit, csináld jobban!
Ha nem megy, minek utánoznád?
Hogy egy halovány másolat legyél?
Szükségtelen!

45%

Ha megnéznéd:
- Ben-Hur (2016)
- Ben-Hur (1959)

Átemelés: A minden6ó - Bruce Almighty (2003)

Átemelés: A minden6ó - Bruce Almighty (2003)

Rendezte: Tom Shadyac

A film Mafab adatlapja: Bruce Almighty (2003)

Megtekintés: Jim Carrey itt volt a csúcson. Remek 100 perc a gumiarcú komikustól. Nem lehet nem élvezni.

Az alábbi cikkem már megjelent korábban a moziplussz.hu oldalán, Godzi néven publikálva:

Van reggel, mikor az ébresztőóra bemondva az unalmast elősegíti késésünket a munkánkból. Az újságunkat kilopják a postaládából, a lift pedig megakad velünk két emelet között. Kollégánk előnyösebb ajánlatot kap, amit nekünk ígértek, kocsink pedig lefullad a sztráda közepén, pont olyan helyen, ahonnan a legközelebbi benzinkút szinte órákra található.

Kinek ne lett volna peches napja? Vagy szerencsétlen hete, netán éve? Fortuna kiszámíthatatlan istenasszonya nem mosolyog mindegyikünkre egyformán, ezért néhányunknak kerekebb, másikunknak viszonylag szűkösebb élet jutott.

Bruce Nolan (Jim Carrey) pontosan ugyanerre a következtetésre jutott. Munkahelyén mellőzik, fúrják, ezért magánéletével sincs megelégedve. Útón-útfélen megalázzák, kinevetik, belerúgnak. Barátnője, (Jennifer Aniston) igyekszik biztosítani őt szerelméről, de Bruce kellemetlen pillanataiban elfelejtkezik róla, pedig a legnagyobb szerencse éppen őt érte, barátnője által. De hogyan lehetne erről meggyőzni egy majd negyvenéves, elkeseredett fiatalembert. Csak a jóisten (Morgan Freeman) tudja! És a jóisten nem habozik, hogy eltávolítsa Bruce szürke hályogát, mely elvakította, elvonta figyelmét az élet apró szépségeitől. Isten felajánlja Bruce-nek a saját munkáját, hogy a fiú megtapasztalja mindazt az összetett problémát, amivel felelősséggel kell szembenéznie, és amit Bruce nevetve kigúnyolt. Istennek lenni nem könnyű, és megfelelni mindenkinek egyenesen lehetetlen. A riporter-palánta kezdetben csak a hatalom adta ajándékokat használja ki; ruhalopás legálisan, bevándorló bűnbanda megfélemlítése, sportkocsik felpörgetése városban. Csupán saját örömét hajszolja, a saját szerencséjét kovácsolja, de mint a mondás tartja: Minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Ám a jóisten hamar figyelmezteti új helyettesét, hogy a világ gondjait igenis komolyan kell venni, és jól cselekedni bizony nem egyszerű, még a mindenhatónak sem, és az is lehet szerencsés ember, aki nem is érzi azt.

Hisz már élni is szerencse! Főleg, ha szeretik az embert.

Újabb tanmese Hollywoodból, cukormázzal, kedves jelenetekkel, néhány szellemes utalással. Jim Carrey nem tud tévedni (leszámítva a stáblistán futó bakikat) olyan kedvesen alakítja Bruce Nolan megfáradt, csalódott tv-riporter figuráját. A barátnőjét alakító Jennifer Aniston sajnos jóval kevesebb lehetőséget kap, de van egy nagyon jó jelenete, melyben megtudjuk, hogy milyen az isteni szex. (Szigorúan a korhatárhoz mérten!) Morgan Freeman már minden karaktert eljátszott életében, amit fekete színész nem kaphatott volna meg 50 éve. Alakított már CIA vezetőt, intelligens és egyenes sittest, szerethető pénzrablót, vajszívű bérgyilkost, sőt, még az amerikai elnököt is, de most megkapta a jóisten szerepét is. És, hogy milyen isten lenne Morgan Freeman? Természetesen isteni. Olyan isten, akihez szívesen imádkozna még az is, aki nem hisz semmiben. Feltűnik még a Jag című sorozat csinos ügyvédnője, Catherine Bell, hogy megpróbálja elcsábítani Jim-et Jennifer mellől, de ez kudarcra ítélt ötlet tőle. Naná!
A film rendezőjének, Tom Shadyac-nak nem ez az első közös filmje Carrey-vel, de eddig talán ez a legnagyobb sikerük. Már együtt készítették az Ace Ventura első részét, mely Carrey-t az élvonalba lőtte fel. A történet pajkosan gyermeki, tele vicces gag-ekkel, melyekért Jim kreativitása a felelős. A forgatókönyvet két ember írta, Steve Koren, aki sokáig tartozott a Saturday Night Live stábjába, és többek között felelős a Diszkópatkányokért is, valamint Mark O‘Keefe aki tv sorozatokban volt hangulatfelelős.

Mert hinni kell valamiben, meg persze bátraké a szerencse! (Közhely, de lehet benne valami, merem hinni!)

70%

Ted 2. - Ted 2. (2015)

Ted 2. - Ted 2. (2015)

Rendezte: Seth MacFarlane

A film Mafab adatlapja: Ted 2. (2015)

Megtekintés: Ha rajongója vagy Seth MacFarlane-nek vagy bejött a Ted humora, akkor ez a te filmed.

Be kell vallanom, hogy már nem is emlékszem az első részre. Olyannyira nem, hogy még azt is elfelejtettem, hogy Mila Kunis a punis játszott benne. Meg úgy a történetet is. Egyedül Giovanni Ribisi figurája maradt meg, mert a srácot valahogy mostanában nem látom filmben. Van neki, tuti, csak nekem kimaradt.
Jól szórakoztam az első részen. Elröhögcséltem a figurákon és helyzeteken. Viszont, hogy ma szinte semmire nem emlékszem a filmből, az jól példázza a film humorát és annak értékét. Számomra nehéz lesz később erre a filmre nosztalgikusan visszatekinteni, hiszen, nem lesz miről nosztalgiáznom. Mint egy fesztivál, amit részegen bulizunk végig és mikor otthon megkérdezik; Na milyen volt! - adunk válasznak egy mosolyt és vállrándítást.
Nem akarom ezzel lefitymálni MacFarlane-t. Amit ő tesz ezekben a filmekben, arra szükség van. Kell, hogy legyen valaki, aki felidézi nekünk mindazt, ami fonák és amit szeretünk Hollywoodban. Mert arra a két órára jól esik elkalandozni az emlékekben. Igen. A Ted 2. kalandozás az emlékekben és így nem várható el, hogy rá is emlékezzünk majd, hiszen azért elég fonák dolog lenne emlékek emlékeire emlékezni... vagy miről beszélek?

Spielberg például így emlékezett meg Busby Berkeley-ről, mint fent látod a videóban.

Seth MacFarlane nagy filmrajongó. Ez hamar átüt a filmben látható utalásokon keresztül. Már a főcím megidézi a harmincas évek zenés filmjeinek egyik őstípusát, a Busby Berkeley féle zeneiséget, amely a látvánnyal karöltve egy egységes táncelemet alkot. (Steven Spielberg is adózott az úrnak az Indiana Jones és a Végzet Temploma elején.) Később, a Berkeley féle stílus már cikinek számított, ám mivel megkerülhetetlen, időről-időre tisztelegnek munkássága előtt ilyen kikacsintások formájában. Egy nagyon jó kis humoros jelenetben, megidézi Spielberget is, ha már itt tartunk, csak a füves rész valahogy el lett nagyolva. Szinte csodálom is, hogy nem jelent pár red-neck, hogy halomra lőjék szereplőinket, amiért lopják a dzsangát. Vagy Liam Neeson abszurd magánszáma, amely akár egy Monthy Python szkéna is lehetett volna. Ezek az apróságok. Meg még ezer másik, amiket felsorolni is nehéz.

Apróságok, amik nem tartják össze a filmet. Sajnos.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ezekre a jelenetekre talán fogok emlékezni valamikor, később, de Ted maci kálváriája, hogy emberszámba vegyék, teljesen ki fog ürülni a szervezetemből. Így lesz.
Ezen nem segít, hogy Mark Wahlberg készségesen és szolgaian asszisztál ehhez, hogy Amanda Seyfried megkapta a Gollam jelzőt, baszom nagy kék szemeiért és, hogy Morgan Freeman-nek is megy az anyázása.

A Ted 2. olyan srácoknak szól, akik nem tudnak és nem akarnak felnőni. Csak ezt sajnos nem mi döntjük el. Az élet dönt helyettünk és akkor ez a film nem lesz más, mint egy kellemes indok a közös sörözésre, hogy másnap blokkoljunk egy órán és megkeressük a pénzt a sörre.

Persze, van erkölcsi tanítás is, ami kicsit sántít, inkább csak szükséges, hogy ne keserű szájízzel távozzunk Teddy maci életéből.
Részemről ennyi épp elég volt. Nekem is jobban esne, ha a filmet tudnám értékelni egészében, mint egy lineárisan működő komédiát, de sokkal inkább szkeccsfilm, ami ezer apró részből tevődik össze. Így viszont legalább felépítésében hű MacFarlane rajzfilmsorozataihoz, ami nem mindenkinek fog tetszeni, hiszen ez egy másik médium.
Vagy csak kinőttem a beszélő macik világából.

Észrevételek:
- Amanda Seyfried eszméletlen komika. Már egy korábbi filmjében megmutatta ezt számomra, egy kivágott jelenetben, hogy nem megy a szomszédba, ha viccelődik. Itt csak rátett egy lapáttal. A Gollamos hasonlat ül.
- Dicséretes mennyi celebet és sztárt sikerült megnyerni a filmhez, néha nem éppen szimpatikus formában.
- Sam Jones, aki élő példája, hogy meg lehet élni egy filmből, amit harmincöt(!) éve forgattak le!
- Nem lepődnék meg egy folytatáson, bár, a csúcson kellene abbahagyni.
- Elég lanyha a gonosz oldal felhozatala. Donny az első részből még oké, de a Hasbro elnök mintha nem lenne eléggé tökös.

60%

Érdekességek:
- Mila Kunis babát várt Aston Kucher-től, ezért kimaradt a filmből.
- Wahlberg első folytatása!
- Gondoltad volna, hogy amikor a Stand-Up előadókkal viccelődnek 9/11-ről, annak van némi fura íze, hiszen mind a rendező, mind a főszereplő utazott volna aznap, mikor a terrortámadás történt, csak egyikük lemondta a repülőjegyét, másikuk meg másnaposság miatt késte le a gépet. Találd ki, melyik melyik.
- Az éjszakai spermavadász jelenetben Ted az öltözetével képletesen fejet hajt a Paddington macija előtt.

Ha velem ellentétben neked nagyon bejött a Ted első része, ne habozz és nézd meg a másodikat is, egyik kedvenc oldalamon! klikk a macira!

Lucy - Lucy (2014)

Lucy - Lucy (2014)

Rendezte: Luc Besson

Tagadhatatlan, hogy Besson, ha elég időt fordít egy projektre, egészen stílusos darabokat tud összerendezni. Sajnos, nem mindig fordít kellő időt egy történet kidolgozására és olyankor a végeredmény egy látványos, de annál üresebb akcióorgia lesz. A Lucy szép, színes, szagos ötletkavalkád, egyszerű sztorivonallal, kevés filozófiai maszlaggal, ziccereket kihagyva.



















Lucy-t, (Scarlett Johansson) aktuális barátja csúnyán beleviszi a tutiba. Rábilincsel egy táskát, amelyet a lány végül kénytelen kedve ellenére átadni egy koreai üzletembernek. A balhé ezzel megkezdődik. Besson nem egy Tarantino, ezért a film első, közel öt perces beszélgetése inkább fárasztó egy idő után, mintsem izgalmas, érdekes. A pasas igyekszik rábeszélni Lucy-t, hogy egy táskát vigyen be a hotelbe és adja át valakinek. Erről a lányt olyannyira lehetetlen meggyőzni - azaz hiába állítja be a film kezdetben a lányt egy ostoba, tanulatlan csajnak - hogy végül a srác a rövidebb utat választva a csuklójára kattintja a bilincset és azzal engedi útjára. Lucy tehát hiába volt állhatatos, hiszen végül csak ő húzza a rövidebbet. Mehet az épületbe befelé. Ez az első öt perc. Besson, hogy kirángasson minket a filmből, néha természetképeket vág össze a történessel, mintegy megtámogatva a nézőben esetleg kialakult gondolatokat: gepárdok igyekeznek elkapni a kis, gyámoltalan négylábúakat. Az egész szájbarágós és zavaró.

Lucy rövid úton a koreai üzletember emeletén találja magát, ahol bőven csorog a vér, embereket vernek agyon és egyáltalán, aki nem úgy ugrál, ahogy a vállalkozónk fütyül, gyorsan fűbe harap. Mr. Jang (Min-Sik Choi) nem ismer tréfát, sem második esélyt. Simán a lány testébe varrat némi kábítószert, amelynek mellékhatása egy rugdosást követően nem túl áldásos hatását fejti ki a hordozó testére. Jelen esetben felszívódik a lányban, kissé megváltoztatva az agy működését. Lucy ennek hatására brutális gyilkológéppé válik, előbb csak szimpla erőszakkal oldva meg a helyzeteket, később már csak gondolati úton ad utasításokat, hogy az történjen, amit ő akar. Szó szerint.

Az alapötlet nem újszerű. A sci-fi történetében régóta visszatérő téma az agy magas fokú kihasználtsága és ami ezzel jár. Megnövekedett I.Q. vagy agykapacitás általában pedig erőszakkal, horrorral párosul. Mintha valamiért az intelligencia az "ész" feltétlenül erőszakkal kellene, hogy párosuljon. Lucy is pillanatok alatt legyilkolja az ellent, beleértve egy elvileg - számomra legalábbis - vétlen taxis-t is, hogy később pl. hasonló támadás közben a hidegvérű gyilkosság helyett csak simán ellevitálja az útjából a gonosz ellent. Nem is értettem... Hasonló apró baromságok és egészen jó ötletek katyvasza a film további része. Egészen a befejezésig, amelyet mintha már láttunk volna valahol. (Pl. Fűnyírógép ember)

Ilyet már a bukott Alfák sorozatban is tudott az egyik szereplő. Telefonálás vizuálisan.

Lucy miután szervezetébe áramlik a drog, folyamatosan növekedni kezd az agykihasználása. A film elszórakozik a lehetőséggel, hogy mit is jelent mindez. Megerősíteni azonban nem tudjuk, hiszen az egész alapsztori csak puszta fikció, elmélet. Viszont van benne valami:  Ha az agyunk csupán 10%-ban dolgoztatjuk meg életünk folyamán, vajon mit találnánk a többi 90%-ban? Az agy nagyságával együtt a képességeink milyen mértékben erősödnek fel? Élő képregényhősök lehetnénk? X-Menek, akik uralják az anyagot, a világot? Átok lenne e vagy lehetőség? Vajon, választ kapnánk e a kérdéseinkre és az élet rejtélyére, hogy miért is vagyunk?
Stb.

A film sajnos inkább akciófilm, amikor meg nem, az nem áll jól neki. Besson jó drámában, sci-fiben, akcióban. Filozófiában nem annyira. Nem érzem úgy, hogy ez a nagy rendezői visszatérése. Talán megint vissza kellene nyúlnia a kezdetekhez. Semmi trükkök, semmi nagy név, csak egy kemény dráma, jó színészekkel.

A film első 5 perce komolyan embert próbáló. Akárcsak egy nőt rábeszélni valamire, amit nem akar. Tanulság: erőszak!

Viszont Johansson sosem tetszett még ennyire, ami nálam nagy szó, mert nem kedvelem a zsebtigrist és a hype-ot, ami körül veszi. A film egyértelműen legjobb figurája és színésze az Oldboy sztárja, Min-Sin Choi, aki nagyon lezseren hozza ezt a képregény gonoszt. Rajta nem múlik, hogy nem lesz a film erősebb. Morgan Freeman pedig Morgan Freeman. Mint megszoktuk.

55%

Figyeld:
- Lucy ránézésre megérti a koreai nyelvet. Zseniális megoldás a feliratok 3D-s angollá változása.
- Az orvosok nagyon jók a filmben. Mind a drogbevarró, mind a kioperáló.
- Lucy egy idő után nem a gonoszokkal harcol, hanem inkább magába néz az atommagig.

Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen (2013)

Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen (2013)

Rendezte: Antoine Fuqua

Fuqua az a rendező, akinek láttam a filmjeit, de van bennük valami elemi komorság, amiért enyhén léleklehúzós filmélményként emlékszem rájuk. A nagyjára. Nem rosszak ezek a filmek, sőt, némelyikbe kerül annyi realizmus, amitől úgy véli a néző, hogy kellő hozzáértéssel nyúltak a témához, mégis, miután elég idő eltelt, az emlékezetben olyan filmélményként emlékszem Fuqua darabjaira, amit nem nézek meg évente, hanem sokkal ritkábban. A komor hangulat miatt? Vagy a témák lavírozna az ingerküszöböm határán? Nem tudom. Mégis, ha egy poszteren azt látom: Antoine Fuqua filmje, akkor tudom, hogy bár jó filmet fogok látni, nem lesz a kedvencem.






A "Kiképzés - Training Day" nem szégyellt az isteni Denzel Washingtonból gonosztevőt csinálni, mindezt úgy, hogy ő a rend derék őre. Ha vallatásról van szó, egészen biztosan ő lenne a rossz zsaru... Korrekt film egy újonc beavatásáról, mégis, az egy napot feldolgozó zsarufilm nem a kedvencem. A korábbi "Gyilkosok gyilkosa - The Replacement Killers" szórakoztató akciófilm, de kicsit túl sok, kicsit túl John Woo-s lett. Egyszer végig lehet ülni, ám inkább pergős kaszkadőr videóklipp, mint fontos darab. "A nap könnyei - Tears of the Sun" randifilmként nagyon nem jött be és mivel annyira emlékszem belőle, hogy szinte végig sötétben játszódótt, szintén nem nőtt a szívemhez. A témaválasztás sem volt annyira érzékeny számomra, mint mondjuk a Hotel Ruanda, pedig hasonlós feketéket vegzáló film az is. Az "Artúr királyt - King Arthur" az sem mentette meg számomra, hogy tele pakolták minőségi színészekkel. Annyi lovagos feldolgozás után ez nem tudott lekötni. A sok szűrő a lencsén... talán. Bealudtam rajta. Az "Orvlövész - Shooter" végre már belemászott az ízlésembe, igaz, nem ez volt az első, elnökös-merényletes-átverős film, így az alaptörténet nem túl eredeti, viszont Mark Wahlberg jó színész és lehetett izgulni. Fuqua még mindig él-hal a szűrőzésért, de legalább ez a filmje tetszett annyira, hogy többször megnézzem. És 2013-ban jött a "Támadás a Fehér Ház ellen".

Történelmi háttér:
A filmbe belekevert észak-Korea valós fenyegetés. Ha más nem, dél-Koreának egészen biztos. 2014-ben pl. rakétákat lődöznek, fenyítik a dél-Koreai hadsereget és amerikai turistákat tartóztatnak le, valószínűleg koholt vádakkal. Észak-Korea korábbi vezetője, Kim Dzsongil, közel húsz éves uralma alatt megtett mindent, hogy Amerika eltörölje a föld színéről, ha egyszer egy elnök rosszul ébred. Politikai nézeteit terrorcselekményekkel is megtámogatta, ha kellett, és hosszú uralkodása alatt szinte minden létező, befolyásos, politikai címet megszerzett magának. Aki gátolni próbálta... az valahogy rosszul járt. A szomorú, hogy miután meghalt, gyermeke vette át a helyét és ahelyett, hogy haladva a korral és civilizációval, virág gyermeke legyen és hamburgert zabáljon, élvezve apja megszerzett vagyonát, inkább folytatja a megfélemlítést és lebegtetést, hogy bizony, ha kell, megnyomja a gombot és akkor mindenki reszkessen. Bár elemzők szerint ez inkább csak egy nagy farkú páva násztánca és Kim Dzsongun egy fogatlan kopó, nagy étvággyal. Ha érdekel észak-Korea történelme, kutass a wikipédián:
Kim Dzsongil

Első öt perc: Megfelelő hátteret generálni a szereplők kapcsolata mögé. Pl. ügynök nem tudja megmenteni az első asszonyt, így apa csalódott és mérges, meg egyébként is, ha meglátja ügynökünket, eszébe jut az asszony...
(Bár, az asztalon álló fényképek is megteszik ezt.)

Történet:
Mike Banning (Gerard Butler), a jelenlegi amerikai elnök legjobb ügynöke, aki a személyes védelméért felelős. Még Mike is kevés azonban egy téli balesetben, hogy megakadályozza a First Lady halálát és hiába az elnök, Benjamin Asher (Aaron Eckhart) és Mike szabadidejükbe is átnyúló barátsága, a hőst parkolópályára teszik. Az adóhivatalnál koptatja a széket, amikor a dél-Koreai miniszterelnök tiszteletét teszi a Fehér Házban. A barátságos tárgyalás, néhány beépült terroristának köszönhetően hamar átfordul egy többlépcsős, ellenséges támadásba. Az elnök fogságba esik a védelmére épített bunkerben, az épületben szolgálatot teljesítő fegyveres erőket szétcincálják és egyedül Mike az, aki rendet tud teremteni, miután beszivárgott az épületbe. A film felépítése tökéletesen megfelel egy "Die Hard" kalandnak. Ha ez lett volna az ötödik Die Hard film története és nem a Moszkvai lövöldözős, Csernobili helikopterezés, most nem fanyalognának a rajongók, hogy Willis eladta McClane figuráját bagóért.
Butler legalább hasonlóan karizmatikus, mint Willis volt egykor és ha dráma kell, vagy őrült fény a szembe, akkor is jól teljesít. Kicsit pocakosodott a "300" óta, ám gondosan behúzza hasát, ha futni kell, vagy verekedni. Egyetlen hibája, hogy "túl cool". Oké, kommandós volt... meg egy igazi patrióta.

A túszdráma után lehet tiszta lappal indulni, avagy, még emlékeztetsz rá, hogy asszony meghalt, de mivel én meg élek, ismét barátkozhatunk. Nem csak az elnök sántikál, hanem a pszichológiai okfejtés is.

Aaron Eckhart szintén szimpatikus színész, ebben a filmben sajnos nem tud eleget mozogni - főleg, mivel a film játékidejének zömében kikötözik egy korláthoz. Azért, ha érzelmeket kell visszaadni, nagyon jól használja az arcát.
A First Lady nyúlfarknyi szerepében Ashley Judd hozza, amit öt percben lehet.
Ha már a fiatalabb generáció van az akció középpontjában, kívülre, a megfigyelő és töketlen szekcióba is kell néhány név. A házelnök szerepében: Morgan Freeman. Vannak mások is, ám a kamera figyelmét ez a közel hetvenes fekete színész vonja el.
Persze van kötelező töketlen katonai vezető és az elmozdított ügynökkel szimpatizáló fontos pozíciójú ember is, hiszen hasonló filmek miatt tudjuk, hogy ez a klisé.
Fuqua használja itt is a barnító szűrőt és nem kevés CGI füstöt küldd a néző szemébe, ettől függetlenül és a filmben maradt ilyen-olyan hibák ellenére a film élvezhető, izgulható és szerethető.

Se szűrő, se utólag befestett lövedékek és vérfoltok. Jól látszik, hogy a testőrség csak úgy "odadobja magát".

Kiemelném a Fehér Ház elfoglalását, mely húsz perc igazi akció csemege. A valóságban persze az ügynökök nem futkároznak ki a nyílt terepre a védett épületből, hogy agyaggalambként lőjék őket szarrá, ám akkor miről szólna a film? Egy átlagnézőt egyébként sem zökkent ki az olyasmi, hogy a délelőtti beszélgetésnél még frissen borotvált a Mike, de mire bejut a Házba, már tesztoszterontól vastag szőr van a képén. Az sem nagy gáz, hogy a légtérbe anélkül be tud repülni egy baszom nagy és névtelen repülőgép, hogy a légierő análisan szét ne vegzálná. Idejében. Amikor meg megjelennek, eléggé impotensen kezelik a helyzetet. Az is aranyos, hogy az áthelyezett Banning a korábbi kódjaival be tud lépni a Fehér Ház számítógépes rendszerébe és nem elég, hogy a kést forgatja jól, később a terrorista hacker lánnyal is kibabrál. Ja és Banning miután elkezdődik a támadás, munkahelyét gyalog és futva hagyja el, hogy barátja, az elnök segítségére siessen, ami Forrest Gump-nak is dicsőségére vált volna, hiszen Banning iroda ablakából látjuk, hogy az események, kissé arrébb kezdődnek. Ettől függetlenül még idejében odaér, hogy a falat berobbantó terroristákat végül leelőzze és eltűnjön a Fehér Ház bejárati ajtaja mögött.
De ez egy film.

Ha már támadás a Fehér Ház ellen, kell bele egy robbanás, ami után lesz munkája az ácsnak.

Majd elfelejtettem: A forgatókönyv azért vigyáz rá, hogy ne észak-Korea legyen az egyértelmű ellenség, hiszen a terrorista vezérről kiderül, hogy nem a kormánynak dolgozik, hanem szabadúszó.

70%

Fuqua, csak így tovább. Kevesebb komor fény szűrést.

Ha tetszett:
- Die Hard első két része
- Az elnök végveszélyben (Mely ráadásul egyszerre készült ezzel a filmmel.) - White House Down
- Az elnök különgépe - Air Force One