Rendezte: Jon Favreau
Jon Favreau, akinek fizimiskája és filmes kisugárzása rengeteg néző ellenszenvét vívta ki ismeretlenül is - Miló nem csípi... - készített egy filmet, melyben saját buksáiját simogathatja elégedetten: Jó vagy fiam! A film nem egy rendezőről szól, aki kis színészként kezdi, majd mainstream mozik rendezésével ér el hatalmas sikereket. Az túl egoista megközelítés lett volna, még tőle is. Inkább készített egy hangulatos kis filmet, amely az Internetes marketing világába vezet és bár nem állítom, hogy elmélyíti konyhai ismereteinket, de étvágyat kaphatunk tőle, annyi finomságot kell végignéznünk a másfél órás játékidőben. Gyakorlatilag amit látunk egy másfél órás "El Jefe" road movie, amely körbeutaztat minket az amerikai-spanyol gasztronómiában. Nagy vonalakban sajnos, mégis, az a kevés, amit látunk, kellemese a szemnek. (A gyomor meg hoppon marad.)
Dustin Hoffman egy seggfej lesz, Oliver Platt pedig seggfejből kedves és joviális befektetővé avanzsál. Közben egy elvált házaspár ideális kapcsolatát is megismerhetjük, melyben fontos szerepet játszik a séf kiskölyke, akinek alkalmazkodóképessége teszi a főszereplőt jobb apává. Ugyanis ha Percy (Emjay Anthony) nem szeretné annyira az apját és nem lenne alkalmazkodó képessége, kompromisszumra való hajlama, akkor nézhetnénk, ahogy apa és fia lassan eltávolodik egymástól, hiszen aki a kapcsolat oroszlánrészéért megtesz mindent, az Percy a kölyök. Apu ugyan tudja, hogy változtatnia kellene, hogy jobb apuka legyen, mégsem igazán képes erre: annyira az ételek és azok készítésének büvöletében él, hogy ha Percy nem lenne ilyen képlékeny, biztosan alig látják egymást. Szóval állítom, hogy ebben a családi háromszögben az anyuka és a kölyök az igazán jó fej. Valójában, a filmet végignézve, nem is nagyon értem, hogy Inez (Sofia Vergara) miért vált el Carl-tol (Jon Favreau), ha ennyire kedves és alkalmazkodó tudott maradni hozzá. Egyáltalán nem ezt szoktuk meg az átlagos amerikai független filmektől. abban az elvált házastárs többnyire átveszi a föld összes gonosz mostohájának a jellemvonását, még akkor is, ha a filmbeli gyermek lelkét is roncsolja ezzel apró rozsdás gubaccsá. Itt valahogy nem így van. Carl-t a közvetlen környezete nagyon kedveli, haragudni, hibái ellenére is kevesen tudnak rá. A főnöke jelen esetben nem számít, hiszen a Dustin Hoffman által játszott munkaadó, Riva, talán a leggyengébb karaktere a kész műnek. Klisés és logikátlan a húzása is, amikor az ételkritikus megjelenésének ellenére - aminek folyománya egy olyan rossz netes blog-kritika, melybe kicsit Carl is beleroppan - újfent azt az ételsort teszi elé az asztalra, amit az már egyszer szellemtelennek és lelketlennek titulált.
De ez legyen a legnagyobb bajom a filmmel.
 |
| Bár a rendőr bácsi elkéri a papírokat, azért tudja, hogy egy celebbel, hogy illik bánni. |
Favreau filmjében tanúi lehetünk, hogy kellő technikai háttér tudással egyetlen gyerek is lehet egyszemélyes marketing manager, akinek kellő helyre pöttyentett reklámmorzsái akár egy jövedelmező vállalkozást is az égbe emelhetnek. Csoda, ha én is használom a facebook-ot?
A való életben persze semmi sem megy ilyen gördülékenyen és a film nem tér ki arra sem, hogy milyen engedélyek illetve jogszabályokat kell betartani mozgó árusként, illetve a könyvelést, mint szükséges rosszat, említés szintjén sem érinti a film, így egy kicsit olyan, mintha megint egy ragacsos amerikai álmot kellene lenyelnie az Európai, sok kellemetlenséghez szokott nézőnek. (Hasonlóan az olyan amerikai tini filmekhez, amelyekben a kiscsajok egész nap vásárolgatnak a plázában, nem gondolva olyasmire, mint hitelkártya keret és hasonlók, pedig tudjuk, hogy azért ott sem minden kolbász és mazsolás kalács.
 |
| Kedves éhező étkezőink, a napi menü a busz oldalán. Lehet sorban állni. |
Favreau, akit én amúgy kedvelek, nem rossz színész. Talán nem is akkora ász, mint munkássága illetve a film sugallja, de szórakoztató figura. Általában bunkó mellékszereplőket szokott alakítani, valamilyen fóbiával, beidegződéssel. Itt csak egy pasas, akinek az élete a konyha és a vendégek. akkor van elemében, ha ételeket párosít össze, hogy végül a katyvasz egy gyümölcsöző szimbiózisban tűnjön el az éhes sereg gyomrában. Ez más világ. Ez nem a menza konyhák, titokban bagózó, lelakott mámijainak tevékenysége. Nem az egoista, magukat valóságos istennek, királynak képzelő, sznob "művészek" világa, akik szemrevaló, de fogra már inkább nem elég kompoziciókkal kápráztatják el a tányért és a vendéget, aki azután éhesebben távozik, hiszen a Gidding Food jellemzője a látvány és nem a mennyiség.
Carl elveszít egy csatát, így jól felszerelt konyháját elhagyva a fapadosabb minibuszra cseréli. Ez azonban kevés ahhoz, hogy ne tudjon remek és elég ételt adni az embereknek. Legjobb barátja és jobbkeze, Martin (John Leguizamo) vele tart a kereszteshadjáratban, melynek lényege valójában az, hogy kicsit helyre rakja Carl megtépázott egoját. A feladat sikerül és apa-fia is jobban összeszokik.
A séf igazi családi film, amennyiben a családot egy elvált apa és kisfia jelentik. Olyan, mint egy kicsit gejl desszert.
Nem olyan, mint a bélszín vagy steak, amit üdvözült mosollyal falatoznak egy eldugott tornác hátsó traktusában.
Ha a filmben nyomokban tetten érhető a jellemfejlődés, akkor abban a legerősebb Percy, Carl fia és a kaja-kritikus, Ramsey (Oliver Platt).
 |
| Amikor a fiú sokkal alkalmazkodóbb, mint az apuka. Ilyen gyerek egyszerűen nincs is! |
Egyszer látnod kell, de jó tanács, ne akkor nézd, amikor épp üres a hűtőd.
Scarlett Johansson pedig csupán azért szerepel benne, mert Favreau egy szemétláda és pontosan tudja, hogy egy szakácsos film megtekintésébe csak így tudja belerángatni a hetero férfi nézőket.
(Ami persze nem jelenti azt, hogy aki magától nézi meg a filmet, az szükségszerűen meleg, de...)
65%
Tudni akarod milyen egy rossz szakács? Görgess lejjebb!
