Valentin napi meglepetés - Obvious Child (2014)

Valentin napi meglepetés - Obvious Child (2014)

Rendezte: Gillian Robespierre

A film Mafab adatlapja: Obvious Child (2014)

Megtekintés: Rég láttam ennyire súlytalan filmet az Amerikában elvileg igen kényes témáról, az abortuszról.

Ez azért is érdekes, mert a film főszereplője és a történések elszenvedője egy Stand-Up komika, és ha valamit megtanulhattunk erről a szakmáról, akkor az az, hogy kendőzetlenül rágja át magát a legszélsőségesebb témákon is. Aztán itt ez a keserédes film, amelyben minden adott egy drámázáshoz, társadalomkritikához, ám végül a két legkérdésesebb karakter, akinek a reakciója tényleg adhatna némi plusz drámai löketet a dramaturgiában, inkább megadóan fejet hajt és együtt úszik a simulékony forgatókönyv okozta csendesen csordogáló csermelyben.

Ettől persze nem törik le a téma fontosságát, azonban úgy érzem, hogyha van egy ilyen történetünk és vesszük a fáradtságot is, hogy abból egy filmet – ha még oly rövidke is – összerántsunk, akkor érdemes megfűszerezni olyasmivel, mint pl. karakterfejlődés. Itt azonban mindenki kedves, ami miatt kissé idealizáltnak tűnik a mozi világa. Persze előfordul, hogy egy ember életében az egyetlen kellemetlen személy az exe, aki itt ráadásul nem egy féltékeny figura, hogy a legváratlanabb időpontokban megjelenjen, hogy emlékeztesse a főhőst, hogy volt egy korábbi élete. Semmi ilyesmi. Az egyetlen kellemetlen, amit felhoz a forgatókönyv vele kapcsolatban, hogy nincs túl jó szaga...

Szóval a Jenny Slate által eljátszott Donna egy romantikus álomvilágban él, ahol még az a srác is cuki, akinek egy fellépése alatt kell szembesülnie,több más nézővel együtt, hogy a nő, akiért vonzalmat érez, gyakorlatilag titokban végeztetne abortuszt magán, miközben a fiatalember neveltetése és habitusa pont egy családban teljesedne ki, ha a jövőbe tekint.
Bármelyik másik film, ami két órában boncolgatja a témát, hagyna időt a drámázásra, itt azonban ez kimerül néhány borozgatós párbeszédben és abban a hihetetlen szerencsében, hogy nincs egy ember, aki tényleg lekapná Donna karakterét a tíz körméről, és az arcába üvöltse, hogy azért van más is az átlébecolt nappalok és tíz perces fellépések között.

Összességében nem nézhetetlen mozi a „Obvious Child” és nem érezni, hogy sokat markolna, és talán pont ez az egyetlen igazi negatívuma. Olyan semmilyen. Egy olyan történet, amelyet romantikus lányregényekben olvashatunk esetleg. Nem valami több száz oldalas kötetben, hanem Romana vagy Tiffany magazinban. Ahol mindenki, minimum kedves, ahol nincs egy bekiabáló néző, aki kirángatná szereplőnket a „való világba”, hogy milyen gáz, amit csinál a színpadon.

Ha pozitívumokat keresnék, akkor megemlíteném, hogy talán most először döbbentem rá, hogy a Stand-Up műfaj bizonyos esetekben nem más, mint egy napló bejegyzés, amelyet nem papírra vetünk (illetve arra is nyilván, hogy azután csiszolgassuk, ha ilyen a munkametódusunk) , hogy azután lelakatolva eldugjuk a fiók mélyére, hanem inkább egy olyan önvallomás, amelyet spontán osztunk meg a többiekkel (már amennyire egy fellépés spontán) és az éppen minket erősen foglalkoztató belső érzelmi harcok terápiás kibeszélését célozhatja meg. Mintha ahelyett, hogy pszichiáternek mesélnénk el a bennünket bántó dolgokat, inkább az egészet egy kiskocsma vendégeire zúdítjuk, hogy meghallgassák, mi pedig fellélegezhessünk. Annyi a különbség az átlagos kocsmai beszélgetésekhez képest, hogy nem egy pult mellett ülve osztjuk meg nézeteinket a másikkal, hogy kialakulhasson a párbeszéd, hanem egy reflektorfényes, apró pódiumról, ahol a párbeszéd nagyjából elmarad – kivétel, ha egy vendég nem kezd perlekedni a fellépővel, amire sok filmben volt már amúgy példa – és a beszélgetés így inkább a monológ jóval szűkebb keretei között marad.

Jenny Slate kedves színésznő, itt azonban annyira „magát adja”, hogy nem érezni a drámaiság mélységét eléggé ahhoz, hogy kellő mód ráhangolódhassunk. A karaktertől már első fellépése eltávolítja az egyszeri nézőt, mert a kis életkép, ahol egy fingós nőt kell megismernünk, lehet, hogy őszinte, ám nem túl vicces. Sőt, értem én, hogy a Stand-Up lényege az is, hogy olyan témákkal foglalkozzon, amivel senki más, vagy csak nagyon jó barátok, rendesen bepiálva, azonban ha ennyire nem a drámán van egy filmnél a hangsúly, érdemesebb lett volna kevésbé provokatív mód bemutatni a főszereplőt. Pl. Úgy, hogy lead valami kevésbé bizarr előadást, hogy utána arról beszélgessen valamelyik kollégájával, hogy sokkal durvább anyagai is lennének, csak bizonytalan, hogy ezekkel lépjen fel ennyi ember előtt. Ehelyett rögtön a női bugyik egynapos tisztasági időkorlátját veszi górcső alá, amitől kevésbé erős gyomrú néző már kezdésből elveszíti érdeklődését.

Azért gondolom, hogy bőven elég lett volna egy finomabb oldalával kezdeni Donna bemutatását számunkra, mert bár az előadásában eléggé szabad szájú Donna figurája, a film egyéb részeiben egyáltalán nem érződik rajta, hogy ő egy vagány, tabukat döntögető személy lenne. Így a karakterről annyit tudtam meg, hogy valójában akkor tud igazán őszinte lenni, amikor vagy baráti körben iszik, vagy amikor a színpadon áll és idegenekhez szól. De, hogy miért alakult ki nála ez a fajta közlés kényszer, amivel mélyebben megismerhetném a figurát, az nem derül ki.

Gondolom, ha a film nem röpke nyolcvan perc, bátrabban is nyúlhatott volna ehhez az Amerikában amúgy, amennyire tudom, kényes témához. Bár, lehet, hogy az egy másik állam. Másrészt, talán nem volt a rendezőnőnek elég mondanivalója a témában, ugyanakkor az azonos című, 2009-es rövidfilmjének egész estés változatának elkészítéséhez ugyan talált szponzort, míg a történet megfelelő felduzzasztásához már nem. Ez viszont azért szomorú, mert már az alapot adó 23 perces alkotást is hárman jegyzik történetírásban, ami a filmhez további tagokkal bővült, a végeredmény mégis vérszegényke maradt.

Egyebek:
Sok év után véletlenül megint láttam egy filmet, amiben feltűnt számomra, hogy Gaby Hoffman, aki olyan kis helyes lánykát játszott a kilencvenes évek néhány mozijában – Akkor és most, Tűzhányó – mostanra egy kifejezetten nem szexi arcú nővé érett/öregedett. Az össze szereplő korrekt, mind alakítás terén, mind pedig a forgatókönyvön belül. Talán ezért sem érzem, hogy Donna karaktere változna különösebben a film végére, annak ellenére, hogy néhány jelenetben azért igyekszik dráma mélységet adni a döntésének. Csak valahogy habkönnyű marad az egész.
Egy megtekintést persze ez a film is megér, még akkor is, ha mind drámában, mind romantikában eléggé középszerű.

Gillian Robespierre még nem elég „tökös” filmrendezőnő. Vannak jó pillanatai, de közel sem olyan bevállalós, mint Donna a színpadon. Ami azt illeti, Donna is csak a színpadon bevállalós.
Jack Lacy-nek nem ez az első filmje, amiben a charme-os szomszéd fiút hozza, aki leginkább sodródik az árral. Kíváncsi vagyok, mikor fog meglepni először, mert eddig bármiben láttam, ugyanazt a karaktert hozta. Még a Rampage-ban is, pedig ott negatív figura volt.

Töfi:
- A címet az alábbi Paul Simon dal ihlette, amely a film soundtrackjába is felkerült:

- A forgatást 3 héten belül letudták.



50%

It Follows - Valami követ - Különvélemény (2014)

Néha előfordul, hogy ha tetszett egy-egy film, azt újranézem, hátha további részleteket fedezek fel a moziban, még több gondolkodásra késztetve magamat. Mostanában sikerült megint megnéznem a pár éve már látott és igen kedvelt "Valami követ" című horrorfilmet, amelyről már itt írtam korábban:
 - Valami követ - It Follows (2014)
Még négy év után is csak elismerően tudok erről a filmről nyilatkozni és közben észrevettem valamit, ami ciki, hogy annyira nem tűnt fel korábban. Erről írok néhány gondolatot most le nektek.

bloody-disgusting.com

Különvélemény:

It Follows – Valaki követ – Különvélemény

Korábban már írtam erről a remek horrorfilmről, mert sikerült bennem olyan érzéseket kiváltania, amit kevés filmnek sikerül: egyfajta zsigeri félelmet.
Ez késztetett arra, hogy gyakorlatilag egy idő után azt vettem észre, hogy a főszereplőnél is paranoiásabb módon böngészem a háttérben zajló eseményeket, „a valamit” keresve tekintetemmel. Aztán elgondolkodhatunk azon is, jót tesz-e a filmnek, ha az ember ennyire figyelni kezdi a legapróbb jeleket, mert az kicsit agyoncsapja a hirtelen megrémülést, hiszen feszült módon figyeljük mi folyik a szereplők észlelésén túl, ám azt kell mondjam, a film egészen jól megbirkózik ezzel és amennyire emlékszem, a jump scare illékony hatására alig támaszkodik. Nem is nagyon tud, hiszen a film ereje és „szörnyének” mitikussága eleve abból ered, hogy mennyire lassú és ugyanakkor megállíthatatlan benne a gonosz „valami”.

Azt hiszem, most a harmadik megtekintés volt az, amikor észrevettem, hogy a rendező mennyire beleépítette a víz metaforáját a forgatókönyvbe. És mennyire figyelmetlen voltam korábban. Pedig egészen biztos, hogy David Robert Mitchell (író és rendező) szánt szándékkal építette a vizet, mint motívumot a filmjébe.
Az első áldozat, - akit mi látunk legalábbis – Annie (Bailey Spry) miután belenyugszik sorsába, a tengerparton leli halálát.
A főszereplőt, Jay-t is (Maika Monroe) úgy ismerjük meg, hogy az első jelenetben megmártózik a házuk mögötti medencében – egyedül, miközben barátai a házban ejtőznek – és a szomszéd srácok meglesik, amivel jelzik a néző számára, hogy Jay szexuálisan már kivívja a másik nem érdeklődését, kész felnőni.

A film során, miután „megfertőződik” a szex vírussal, látjuk, hogy a lányék medencéje megsérült, a víz elfolyt belőle, de addigra már késő, mert Jay egy sokkal nagyobb felületen veszíti el gyermeki ártatlanságát: magában a tengerben. Nem, az első aktusa egy autóban történik meg, mint fiatal tinilány, úgy veszíti el. Azonban, miután tudatosul benne, hogy a démoni erő ellen egyedül a még több szex segíthet, a lány tovább lép és mindjárt három fiúval létesít szexet egy kis csónakban, a tengeren, amivel egyúttal elveszíti egy kislány báját és felnőtt nő lesz, aki természetesen nem az élvezetért szeretkezik, hanem puszta érdekből, a túlélés miatt. (Nem sokban különbözik azoktól a nőktől, akik miután felismerik a testük adottságaiban rejlő lehetőséget, végül magával a testükkel keresik a kenyerüket, ami sarkítva megfelel Jay céljainak is, hogy túléljen.)
Azért a démoni erő is mennyire önmagába forduló átok, hiszen a szex miatt jön létre és, hogyha védekezni akarsz ellene, akkor pont, hogy még többet kell szexelned, ezáltal belehajszol valamibe, ami eredendően lehet, hogy nem a te életfilozófiád.

www.denofgeek.com

Végül, mikor Jay a barátaival együtt töltött tengerparti ejtőzés közben már a bőrén érzi a démoni erő gyilkos érintését, elmenekül, hogy másnap erőt vegyen magán, és idegenekkel szexeljen a túlélés miatt, lerombolva ezzel a szexualitás misztikumát, ami egy fiatal esetében tényleg nehezen behatárolható. Mikor egy fiatal végül a szexualitáshoz fordul, mikor lesz az ártatlan szerelmes, szeretkező emberből egy olyan személy, aki a szexet puszta élvezetként, pragmatikusan értékelő emberré válik?

hu.pinterest.com

A tengerparti idill után tehát Jay elveszíti ártatlanságát. Azért beszédes, hogy mikor a tengerparton vannak a fiatalok, csupán egyikük lubickol a habokban – talán csak nem maga is arra készül, hogy Jay nyomában végül engedjen valaki csábításának és szexuális életet éljen? – de, tegyük hozzá, ő is úszógumival teszi mindezt.
Jay, az ominózus tengeri hancúr előtt önző okokból a szomszéd, kicsit problémás sráccal is alkalmi kapcsolatra lép, hogy ezzel is időt nyerjen. Később Jay annak is tanúja lesz, ahogyan a démoni erő meggyilkolja a szomszéd fiút és ez szakítja át nála a gátat, amellyel ösztönösen az életét védve, ám gyakorlatias szemszögből egy kis „ribanc” lesz és meglépi a csónakos többes szexet az ismeretlen fiúkkal. A fiút végül a démon az anyja képében gyilkolja meg, közben öléből vizet pumpálva a halott fiatalember testére. (A víz motívum tehát egyértelműen a koncepció része kell, hogy legyen!)
Ezek után hazaér és látjuk, hogy a medencéjük, amit csak ő használt korábban, össze van zúzva, a víz elfolyt belőle, ami jelentheti azt is, hogy Jay mostanra tökéletesen elveszítette az ártatlan lányt önmagából, aki volt és felnőtt nő lett, aki előtt a világ nyílt ki.
A barátai tanácsára a végső harcot, hogy legyőzik a démoni erőt, egy kezdődő vihar közben, egy uszodában akarják megtenni és majdnem sikerül is magát az entitást a vízbe ölni. Vagy mégsem?
Nem.

Jay végül gyermekkori barátjának adja magát, annak határozott kérésére, ám ezzel gyakorlatilag megölte a fiút, szóval nehéz nem úgy tekinteni Jay lépésére, hogy amikor szexel a fiúval az nem pusztán egy önző cselekedet. De ez már az új Jay, aki nem ártatlan, hanem egyenesen szexuális ragadozó...? (Ráadásul odakint vastag cseppekben esik az a fránya jelképes eső!)

Nászút - Honeymoon (2014)

Nászút - Honeymoon (2014)

Rendezte: Leigh Janiak

A film Mafab adatlapja: Honeymoon (2014)

Megtekintés: Nyomasztó, kötelező darab.

2014-ben Janiak első filmjével elkészített egy igen nyomasztó, már-már Lovecraft közeli kamara drámát, amely lassan adagolta a horrort, ám végül abban a műfajban teljesedett be. Azóta is várom, hogy készítsen valamit, mert vannak rendezők, akiknek látásmódja, stílusa azért létezik, hogy remek filmekkel ajándékozzon meg minket.
Janiak ráadásul nő.
Talán pont ezért tudta ennyire szépen megkoreografálni ezt a drámai misztikus mesét, amely egy fiatal házaspár első nászútjáról meséli el nekünk, hogy mennyire nem ismerjük néha a másikat.
Nos, ha filmimádó vagy, igyekezz, hogy lecsapj egy ilyen rendezőnőre, írónőre, vagy művészre, aki ennyire tudatosan képes használni a tehetségét.
Janiak esetében mondjuk pont elkéstél... Férjhez ment Ross Duffer-hez, aki szintén egy igen sikeres kortárs filmes és akinek pl. a mostanában hihetetlenül népszerű Stranger Things című sorozatot köszönhetjük.

A "Nászút" Phil Graziadei és Janiak közös szerelemgyereke volt. Körülbelül 1 millió dollárt gereblyéztek össze hozzá, néhány hét alatt leforgatták és végül elmaradt a nagy bemutató. Valamiért inkább fesztiválokra engedték rá, talán attól félve, hogy a főszerepre megnyert két megnyerő színész nem képes elvinni a hátán a bemutató környéki marketing gépezetet. Egy biztos: a filmnek végül sajnálatos módon nem lett túl nagy visszhangja, pedig bőven megérdemelte volna, hiszen a sok, futószalagon gyártott, értéktelen bóvli között ez egy kiemelkedő darab, még akkor is, ha nem túl eredeti a forgatókönyve. (Ugyanebben az évben egy nagyon hasonló történet is hasonlóan rossz marketing rendszer miatt alig jutott el a nézőkhöz: Újjászületés - Spring (2014)

Viszonylag sokáig pihentettem a történetet, és ezért eléggé késve írok erről a filmről. Pedig többet érdemel.
Bea (Rose Leslie - Trónok harca Ygritte) és friss férje, Paul (Harry Treadaway) a lány gyermekkorának egyik fontos helyszínére utaznak nászútra. Semmi különös, inkább csak egy csendes tavacska, néhány magányos házzal. Azonban az érkezésük után Bea viselkedésében változás áll be. A korábban kedves és belevaló lány visszahúzódó és elérhetetlen lesz. Paul pedig nyomozni kezd, hogy vajon mi váltotta ki a lány hirtelen viselkedésbeli eltorzulását. Lassan a jelekből és félinformációkból Paul szörnyű titkokat fedez fel, amelyek könnyen az életükbe is kerülhetnek.

Lassan az idill átevez borzalomba...

A film nagyon lassan, de tűpontosan építi fel az iszonyatot és a befejezés sem hoz megváltást a nézőnek. Rengeteg kérdést teszünk fel utána, amelyekre nyugtalanítóak lehetnek a válaszok. Ennek ellenére legalább egyszer ajánlott darab. A történet elfilozofálgat azon, hogy képesek vagyunk e kiismerni maradéktalanul a másikat és, hogy jogunk van e a múltban gyökerező rejtélyekben, titkokban vájkálni. Pont az a félelmetes a misztikus drámában, hogy a horror pont abból a személyből építkezik, akit elvileg már ismerünk, szeretünk. Ezért is olyan nyugtalanító a befejezés, hiszen nem lehetünk benne tökéletesen biztosak, hogy Bea nem tényleg féltésből teszi azt, amit tesz és nem pusztán egy gyilkos szörnyeteg, amelyik elvarrja a szálakat, miután kiderülnek titkai.

De tényleg kiderülnek?

Rose Leslie a vad amazon Ygritte után egy sokkal femininebb, mégis legalább olyan veszélyes karaktert személyesít meg, mint a Trónok harca sorozatban. Jó lenne, ha a színésznő ezen a vonalon maradna és nem olyan fércművekhez adná a nevét, mint pl. a Morgan című horrorfilm, melynek kevés pozitívuma közül az egyik, hogy remek a szereposztása.
Harry Treadway remekül végszavazik a színésznőnek.

80%

Ha megnéznéd:
- Nászút (2014)

Drága Elza! (2014)

Drága Elza! (2014)

Rendezte: Füle Zoltán

A film Mafab adatlapja: Drága Elza! (2014)


Megtekintés: Ha van rá mód, kihagyhatatlan mozi!

A "Drága Elza!" a maga módján egy hiánypótló alkotás. Pusztán azért, mert a háborús dráma nem országunk kedvenc filmes műfaja, nem is készül belőle túl sok és ha mégis ilyesmire vetemedünk, az általában egy művészeti pénznyelő, mert sokba kerül - a pufogtatás az, ha láttad már pl. az élménylövészetek árait - és közel sem biztos, hogy megtalálja nálunk a közönségét. No, nem azért, mert nem szeretjük a háború poklát bemutató filmeket, csak ódzkodunk attól, hogy azt olcsó, vásári mulatságként kelljen élveznünk, így természetes, ha nem sok bizodalmunk van egy hazai alkotásban. Gondoltam eddig.
Azután megnéztem a filmet és a véleményem elég sokat változott.

A "Drága Elza!" abban a tekintetben is újító szellemben készült, hogy alkotói, miután a filmet kitették "jó indulatú rajongók", a világhálóra, ezzel megtorpedózva annak a lehetőségét, hogy a mozit érdemes legyen kiadni lakossági forgalmazásra, hogy esetleg a belefektetett energia és művészi értek kamatozhasson, inkább léptek egy merészet és filmjüket saját maguk tették végül elérhetővé, teljesen ingyen.
Mondanám, hogy ez a követendő út és le a kalappal Füle úr és Grátz Márk (A társ forgatókönyvíró) társasága előtt a gesztusért, de ugyanakkor sajnálom, hogy ilyesmire szükség van.
Igen, aki ismer, tudja, hogy részemről azzal próbálom a magyar filmművészet erejét támogatni, hogy mindenkit buzdítok arra, hogy alkotásainkat lehetőleg moziban tekintse meg, ha van rá mód illetve, ha tényleg tetszett a nézőnek az adott mű, akkor ne kalózmásolatokat gyűjtögessen, hanem adjon ki rá pár forintot, ezzel is támogatva művészeinket, alkotóinkat.

Füle Zoltán és Grátz Márk tehát részemről megérdemli a tiszteletet, a már előbb említett okból és abból is, hogy egy igen erős és ügyes filmet készített, igyekezve nem beleesni abba a hibába, hogy klisésen mesélje el. Engem a "Drága Elza!" végig szórakoztatott, már, ha egy háborús dráma esetében beszélhetek ilyesmiről. Füléék forgatókönyve talán nem elég feszes, lehetett volna sűríteni, azonban jó ütemérzékkel, mikor figyelmem elkalandozott volna, igyekezett visszarántani a nézőt valami érdekes pillanattal, erős karakterrel, apró fordulattal a székbe.

Lombos Misi (Makray Gábor) a vonat mellett vár az eltávra, hogy kiheverje a második világháború ráeső poklát, ám a menetlevelét figyelmen kívül hagyják, sőt, majdnem rásütik, hogy hamisította, ezért a karácsony környéki ideiglenes szabadság elúszik, mint sikoly a szélben. Felettese ferde szemmel néz a fiúra, egészen a következő támadásokig, amikor a magyar haderőt felmorzsolják az oroszok és Misiből hadifogoly lesz, aki csupán annak köszönheti, hogy nem lövik egy gödörbe, társai után, hogy a magyar, német és orosz nyelv mellett beszél olaszul is és így már egészen jó tolmács adottságokkal rendelkezik. Persze, hazajutásának helyzete ettől még végtelenül kilátástalan, amit viszont a fiú nem képes elfogadni. Egy rabtársa tartja benne a lelket és mintha valami fura baráti kapcsolat szövődne közte és az orosz csapat vezetője között, annak ellenére, hogy mennyire talmi kötelék is ez.
A háborúban azonban semmi sem az, aminek látszik és néha pont azok ugranak a torkunknak, akiktől legkevésbé várnánk. A biztonság pedig puszta illúzió.
Misi kálváriája az utolsó képsorok után sem biztos, hogy megnyugtató lezárást tudott elérni, habár, erre erősen utalnak. Mégis, olyan érzéssel álltam fel a film mellől, hogy Lombos úr kalandjai még nem értek véget, hiszen nem az a szerencsés - vagy mégis, mert nézőpont kérdése - fajta.

A film fényképezése egészen pazar (Grátz Márk). A kezdő képsorok megtekintése után - amiben azért a film egyik legnagyobb petárdáját máris ellövik - pedig megemelem a kalapom. A főcím zenéje és stílusa, együtt a gyönyörűen kivitelezett és korábban filmjeinkre nem oly jellemző technikai megoldások után azt kívánom Füle Zolinak, hogy kapjon egy telefont egyenesen Hollywood-ból és lökjék be a szekerét, mert alig némi rásegítés kell a fiúnak, hogy világsikerű rendező legyen, hisz a lovak már megvannak neki hozzá, a kisujjában. Márknak szintén hasonlókat!
Antal Nimród is kapott lehetőséget és ez úgy vélem, Füle Zoltánnak is kijár. Persze, nem kizárt, hogy ha bekopog ajtaján a kecsegtető ajánlat, direktorunk kicsit elkurvul - Nimródnál is voltak rá jelek, ettől eltekintve élvezem amerikai munkáit, mert stílusából elég sok megmaradt a vásznon - ám ezt a fajta prostituálást nekem elbírja a gyomrom.
Sőt, örülök annak, ha hazám tehetségei lehetőséget kapnak a világban és viszonylag ritka esetben fanyalgok.
Még kiemelném Kozow szerepében Bodor Gézát, aki bár előttem munkássága nem ismert, összességében egy elég jó kis színész. Talán, mert kicsit emlékeztetett a fiatal Jeffrey Combs-ra, akit nagyon kedvelek.
Makray Gábor talán nem olyan erős színészi jelenléttel bír, mint amit elvárhatnánk egy főszereplőtől, viszont ez a bizonytalan érzés nem tartott ki nálam a film végéig.

A film többsége a párbeszédekre és Lombos Mihály karakterének monológjaira épül. Bár, egy háborús akciófilm költsége egyáltalán nem pénztárcabarát, Füle forgatókönyve jó érzékkel lavírozgat az akciójelenetek és a kamaradrámai jelleg között, becsempészve a képsorokba némi humort is.
A film persze óhatatlanul megidézett néhány klasszikus darabot megoldásaival, de ez annak tudható be, hogy túl sok filmet nézek, így néha ott is kapcsolódást látok, ahol esetleg erre szándék nem volt.
A katonatársak lefestése az aknamezőn kicsit Jeunet, a legjobb cimbora mellékszál meg talán egy kis "Fight Club".

Egyedül, amin csiszolni kellene még, az a zenei aláfestés minősége és indokoltsága, mert egy komor dráma esetén néha a kevesebb több, bár, hangulatáért a készítő, Horváth Szilárd, figyelmet érdemel.
Várom a Füle stáb következő produkcióit és fiúk, az imdb oldal eléggé hiányos alkotói szempontból, így kéretik azt rendesen feltölteni, pl. a szereplők felsorolását! :)

Sajnos a film bemutatója körüli hercehurcára nem sok rálátásom volt, de az biztos, hogy érződött némi háborgás az "erőben". Már pár éve beszéltünk róla ismerősömmel, hogy jön ez a film és meg kell néznünk. (Belebotlottunk a trailerébe és felcsigázott minket.) Azután mintha marketing szempontjából nem teljesítettek volna elég jól a fiúk, mert szörfölgetés közben egyszerűen nem hallottam eleget a moziról utána vagy két évig, egészen addig, amikor véletlenül eszembe jutott - barangoltam egy filmes listán, hogy milyen jobb magyar filmek jöttek ki az elmúlt években és lemaradtam róluk - és akkor meg beírva a keresőbe, eljutottam egy indavideó linkhez, aminek egy részt örültem, mert legalább láthattam a filmet, másrészt, zavart, hogy alkotásaink milyen könnyen felkerülnek a világhálóra és így roppant kevés anyagi hasznot hoznak azoknak, akik kiérdemelték azt, hiszen, ha nincs bevétel, sokkal nehezebb egy következő filmet összedobni.
Amerikai filmek esetében nagyvonalúan (és képmutató módon) szemet hunyok az ilyesmi felett, de, ha úgy érzem, a film megérdemli, akkor hozzon annyi hasznot, amennyit csak lehet és az érdeklődő ne sajnáljon rá pár forintot.

80%
Remélem, ezt a magas osztályzatot később sem bánom meg és nem azért érzem ennyire jónak a filmet, mert ki voltam éhezve "tőlünk" egy ilyen produkcióra. Majd visszatérünk rá pár év múlva...

Ha szeretnéd látni és szerintem szeretnéd, akkor itt tedd meg, legalább a megtekintéssel támogasd a készítőinket!

Szabadesés - Free Fall (2014)

Szabadesés - Free Fall (2014)

Rendezte: Malek Akkad

A film Mafab adatlapja: Free Fall (2014)

Megtekintés: Várd ki, hogy esti műsorsávban leadják. Eleve csak ott fogsz találkozni vele. (Vagy letöltheted az egyik kedvenc oldalamról. Link a cikk végén!)

Malek Akkad nem feltétlenül örökölte producer apukájától a tehetségét, vagy legalábbis nem ebben a moziban fog ez kiderülni. Moustapha Akkad nevét a horrorkedvelőknek talán nem kell bemutatnom, hiszen a Halloween sorozat összenőtt a nevével. Ami fura, hogy a rendezésbe is belekóstolt és 1976 és 1981 között három filmet is rendezett, amelynek pontozásai elég magasan állnak jelenleg az imdb oldalán és még világsztárokat is megforgatott a kezei között, mint Anthony Quinn, Oliver Reed, Irene Papas, John Gielgud, Rod Steiger és ráadásul ezek a művek még kiállításukban is nevezhetők monumentálisnak. Ehhez képest a Halloween komoly visszaesés szerintem szakmailag, viszont legalább öregbítette az úr nevét, egészen egy elszenvedett bombamerényletig, amikor a robbantás után szívrohamot kapott és elhunyt 75 évesen, pedig még volt benne kraft. Malek a fia, gyakorlatilag a horrorszéria elkészülése közben nőtt fel és része is lett neki. A "Szabadesés" a második rendezése, de megelőlegezem, hogy direktori tehetsége nem nagyon fog édesapjához felnőni, mert jelen filmünk borzalmasan átlagos.

A "Szabadesés"-ben minden benne van, ami egy jó leleplezős krimihez kell, csak sokkal olcsóbban. Leleplezős = Van egy cég vagy egyéb fontos tárgy, esemény, személy, akivel kapcsolatban egy sokadik senki kiderít valamit, vagy csak véletlenül beletrafál egy cikk, jelentés, bármilyen nyilvános fellépés erejéig, hogy utána a leleplezett ellenlépést tegyen az illető ellen, legtöbbször az életét fenyegetve, máskor ellehetetlenítve a világ számára. Jelen filmben a legegyszerűbb módot és helyszínt választja a leleplezett; a főszereplőre a munkahelyén kezdenek vadászni, hogy megöljék, mielőtt nyomozásának eredménye kiszivárogna, hiszen kire másra lenne az a legterhelőbb, mint a jótékony vállalatigazgató képében tetszelgő milliomos mágnásra, aki nem mellesleg a főszereplőnk példaképe is?

Jane (Sarah Butler) reggel arra a hírre érkezik a munkahelyére, hogy az éjjel a mentora és barátja öngyilkosságot követett el az irodában. Megjelenik a cégvezető is a hírre és felkínál egy előléptetést a nőnek, amin Jane elgondolkodik. Közben talál egy pen-drive-ot az öngyilkos kolléga irodájában és olyan adatokat rajta, amelyek megkérdőjelezhető tranzakciókat tartalmaznak és sikkasztásra utaló jeleket. Jelenti is az iroda helyi vezetőjének (Ian Gomez), aki azonnal jelenti a főnökének az esetet, mivel pontosan tudja, hogy a nő által megtalált terhelő bizonyítékok az összes érintett bukásához vezethetnek, közöttük magához a cég tulajdonosához, Gault-hoz (Malcolm McDowell) is. Gault a legegyszerűbb módszert választja a probléma elhárításához, így a helyszínre küldi probléma megoldóját és bérgyilkosát, Frank-et (D. B. Sweeney), hogy tüntessen el bizonyítékot és szemtanút egyaránt. Amivel nem számolnak az az, hogy Jane szabadidejében előszeretettel hódol a harcművészeteknek és ha nem is profi, azért képes megvédeni magát.

Ha azt mondod, olcsó húzás és unásig ismert történet, igazad van. Sokan mesélték ezt már el, sokkal jobban. Csak kettőt említenék, ami évekkel korábban készült, de ennél jóval erősebb és érdekesebb darab volt: A pelikán ügyirat - The Pelican Brief (1993) és A Keselyű három napja - Three Days of the Condor (1975).
Ha láttad őket, tudod, hogy mindkét mozi roppant feszült dráma, tele feszültséggel. A "Szabadesés" ennél egyszerűbb és ötlettelenebb. Eleve nem jutunk ki a helyszínről, hiszen a leleplezés utáni órákra szorítkozik a történet. Dramaturgiailag persze ez olcsó húzás és benne van egy akár ügyes akciófilm vagy thriller lehetősége is, csak nem ebben a takarékos formában.
Mire gondolok?
Először is, a helyszínek eléggé korlátoltak és nem is túl érdekesen vannak kihasználva. A macska-egér harc szinte csak egy liftre korlátozódik és sem dramaturgiailag, sem képileg nem hoznak ki sokat a klausztrofób szituációból.
A szereplők száma is erősen korlátozott, pedig óvatos becslés szerint is legalább tucatnyi egyéb szereplőnek kellett volna az események sodrába keverednie a munkaidő után is. (Mert először is nem egyetlen személy szokott ilyen nagy irodaépületeket védeni a munkaidő lejárta után. Fontos cégek épületeit olykor fél tucat ember is biztosíthatja, hiszen gondoljunk bele, a pultnál ülő portár szívrohamot kap és reggelig elhordják a berendezést a szemfüles környékbeliek... De egyébként is van olyan őr, aki végigjárja az épület különböző pontjait és ellenőrzi őket majd csekkol egy speciális kulccsal, ami bizonyítja, hogy rendszeresen arra járt. Aztán ott van a takarító személyzet, akik általában ilyenkor végzik a dolgukat, ha nem is mindenhol, de szükségszerűen miután távozott az irodisták többsége. Plusz azok, akik túlóráznak és jóval később indulnak haza, amikor már elcsendesedett a város.)
Szóval, alig van fél tucatnyi szereplőnk, így eléggé szűkös az akciózás adta lehetőség. Akik meg vannak, azok nem igazán félelmetesek vagy akció sztárok. A felbérelt probléma megoldót alakító D. B. Sweeney-t kedvelem, de nem érzem ehhez a szerephez elégnek a karizmáját. Bár mindent megtesz, hogy jól hozza a félelmet nem ismerő, hidegvérű gyilkost, akkor is zavaró, hogy az arca pl. nem elég markáns a karakterhez, hanem sokkal inkább olyan valaki benyomását kelti, aki az elmúlt tíz évet komoly alkoholizálással töltötte vagy hajléktalanként. Erre van is egy beszólása a filmben, amelyben elhangzik, hogy egy éve nem volt munkája - a jelenetben van értelme a mondatnak - és mint néző egyből elmosolyodtam, hogy igen, biztos legalább egy évet masszív piálással töltött...

A női főszereplő elég kellemes - Sarah Butler - ám sajnos a film nem sokat tud kezdeni a szerepével, hiszen ide-oda ugrál a sebezhető riadt nő és a profi harcművész nő között, meg nem is annyira a drámai játékára van szükség, mint az akrobatikus testére az akció jelenetekben, amikor fut, mászik, verekszik. Viszont roppant kellemes a szemnek és érezhető, hogy ennél több is van benne. Éppen ezért, bár még nem láttam a "Köpök a sírodra" Remake-jét, de biztos, hogy meg fogom nézni, csak miatta.

Malcolm McDowell pedig Malcolm McDowell. Kora és kisugárzása miatt ha a neve feltűnik egy stáblistán, pontosan tudom, hogy a megszemélyesített karakterét hova fogom tudni helyezni a történetben. Itt sem lepett meg, hogy mit fog játszani. Tud valaki olyan filmet az elmúlt tizenöt évből, amelyben McDowell nem a genyót alakította? Nagyon régen, mintha játszott volna pozitív hőst is, de már nem is emlékszem...

Azt hiszem, eleget fanyalogtam.
A film nem a fifikás történetével fog rád hatni, hanem Sarah Butler kisugárzásával. Mert talán ő az egyetlen plusz ebben a butuska akció-thrillernek látszó videó alsó polcos, egy pálcás mozinál.
A címnek csupán közvetve van köze a filmhez. Utalhat az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságra vagy Frank sorsának beteljesülése, de ritka semmit mondó címválasztás, az biztos.

45%

Ha megtekintenéd: F R E E  F A L L

A kötelező feka (Coley Speaks) mellékszereplő, akivel nem tud mit kezdeni a film. Először tök jól felépítik a jelenetet, amely végén elvileg kiírhatták volna, ám kiderül, hogy mégsem, hogy végül egy sokkal profánabb és klisésebb módon végezzen vele a bérgyilkos Frank.

A lezárt szoba titka - The Keeping Room (2014)

A lezárt szoba titka - The Keeping Room (2014)

Rendezte: Daniel Barber

A film Mafab adatlapja: The Keeping Room (2014)

Megtekintés: Ugyan egy erős dráma, de lassú is. Nem biztos, hogy megéri az idődet.

A film egy háborús (western) filmbe csomagolt roppant szikár és erős filmdráma. Csak sajnos, valahogy nem bírtam teljesen ráhangolódni, ami az én hibám.
három déli nő - két fehér és egy afroamerikai - együtt tengetik napjaikat az Amerikai polgárháború vége felé. Férfi alig akad a földeken, azok is többnyire harcképtelenek. Augusta (Brit Marling) igyekszik embert/asszonyt faragni húgából, aki inkább lázadó szellem. Ennél fogva a film legütnivalóbb karaktere Louise (Hailee Steinfeld) lesz, a húgi, aki dolgozni nem akar, viszont állandóan sértegeti a harmadik lányt, Mad-et (Muna Otaru) aki korábban a család rabszolgája volt, mostanra viszont, mivel csak egymásra számíthatnak, szinte egyenrangú félként áll mellettük és igyekszik gondozni a földeket. Louise hozzáállása az életükhöz eléggé kívülálló, viszont mégis Augusta testvére, így el kell viselniük. Louise, ha már a földeken nem képes hasznosat tenni, megmaratja magát egy mosómedvével, hogy legalább legyen valami történés.
Augusta körbenyargal a vidéken és gyógymódot keresgél. Szerencsétlenségére a támadó hadsereg két megtévedt báránykája (Kyle Soller, Sam Worthington) épp a környéken folytat ámokfutást, legyilkolászva a délieket, akik útjukba kerülnek. A lány és a két katona útja keresztezi egymást, ezért a többit ki tudod találni.

Lassú film és nem is túl bonyolult. A színészek hozzák a kötelezőt, ám sokat nem segít nekik a forgatókönyv, mert végig megtörtek, fáradtak, leharcoltak, így szinte csak egyetlen arcukat ismerjük meg a játékidő alatt. A valóságtól legalább nincs túlságosan a cselekmény elrugaszkodva, bár lehetséges, hogy ha egy pergő akciófilmet hoznak össze a minimális szereplőgárdával, nagyobb figyelemre tartott volna számot a film, mint így, mert ez - a többség szórakozás iránti igényeit figyelembe véve - elég unalmas lehet.

Barber korrekt rendező, a képek szépek és jól meséli el a történetet. Ennyi és semmi több. Nincsenek érdekes képi megoldások, semmi átlagostól eltérő. Egyszeri megtekintésre merem csak ajánlani, Hailee Steinfeld kedvelőinek.
Sok csavart ne várj.
Sajnos a végeredmény erős közepes.
Ami sokat dob rajta, az az utolsó másodpercek, ahogyan a kamera az égő házat mutatja.
Nekem az élvezeti értékéből sokat levont, hogy teljes képernyős változatot láttam, mert a helyszínek, tájak igényelték volna a széles vásznat.

50%

Megtekintés, ha érdekel: T H E  K E E P I N G  R O O M

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Rendezte: Andrew Niccol

A film Mafab adatlapja: Good Kill (2014)

Megtekintés: Kicsit csalódás Niccol korábbi filmjeihez képest, de rajongóknak és akiket érdekel a téma, azoknak egyszer nézhető mozi.

Andrew Niccol szinte csodagyerekként robbant a film világába, mert első saját forgatókönyve és a belőle rendezett filmje kultikus státuszba emelkedett az évek során és a maximumot hozta ki olyan színészekből, mint Ethan Hawke, Uma Thurman és sztárrá tette - vagy ez is közre játszott benne - Jude Law-t. Ezek mellett, hogy hangulatosan van fényképezve, van mélyebb mondanivalója, csavar a végén - amennyire emlékszem - olyan jól sikerült megfestenie egy világot, ami akár létezhet is, hogy sikerült bekerülnie a rangos - nem véletlenül több szerkesztő munkája alapján állították össze - 101 Sci-Fi, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című műfajspecifikus kiadványba. Nem mondtam, én ökör. Ez volt a Gattaca!

Utána a SimOne egy érdekes alapötletre épült, csak nagyon unalmasra sikerült. A Fegyvernepper viszont megint egy sikerültebb munka és segített Nicholas Cage-nek, hogy színész maradjon a sok vacak mellett. A Lopott idő koncepciója érdekes, csak elvérzett megvalósítás közben, mert elég felületesen ültették át vászonra a történetet. A burok, meg szóra sem érdemes, hiszen sokkal inkább Meyer tini kalandfilm, mint Niccol munka.

A Good Kill alapötlete aktuális. Mostanra valósággá is vált. Amerikai katonák apró légi járművekkel, drónokkal behatolnak ellenséges területre, kifigyelik az ellenséget és megfelelő időben, optikailag megjelölik a célpontot, amit azután a térségben repülő vadászgépekről vagy akár sokkal messzebbi támaszpontokon rejtegetett kilövőállomások mélyéről indított rakétákkal elpusztítanak. Ha muszáj. A film azt mutatja be, hogy Thomas Egan őrnagy (Ethan Hawke) és csapata is csak ember, néha felszínre törő ellentétekkel, akik munkájukat igyekeznek helyesen és szenvtelenül végezni. De szól arról is, milyen érzés, ha a kezedben már-már isteni hatalom kerül, amelyet, akár használhatsz rossz célokra is, vagy csak olyasmire, amelynek jogosságát megkérdőjelezed. Vagy arról is szól, hogy mi történik a hadsereg színfalai mögött, ahova nincs rálátásunk és, hogy mennyire káros lehet, ha nem megfelelő parancsokat ráerőszakolnak nem megfelelő emberekre.

Ezért is érzem kicsit hamisnak a film egyik fontos cselekményszálát. Itt a CIA-s befolyásra gondolok, amely előtanulmányok/hatástanulmányok nélkül, nem tudni, milyen kvalitások alapján, ráerőszakolja magát egy szűk csoportra és felsőbb körökre hivatkozva olyan döntésekbe és lépésekbe kényszeríti az amerikai hadsereg néhány katonáját, ami törést okoz a csapaton belül és személyesen is demoralizálja az érintetteket. A valóságban, úgy vélem, ha a CIA olyan titkos akciókat kívánna lefolytatni, mint amit a filmben bemutatnak és ami ellen a csapat tagjai lassan "fellázadnak", azt fű alatt is úgy kivitelezné, hogy akiket bevon a végrehajtásba, azok ha nem is feltétlenül önkéntesek, de minden bizonnyal tökéletesen a CIA álláspontját teszik magukévá. Mert ma már elvileg így működik. Az amerikai külügy és a hadsereg, ha nem akarja, hogy a bili kiboruljon, etikailag megkérdőjelezhető programba nem fog olyan embereket belekényszeríteni, akiknél morális törés fordulhat elő. Vagy, mint a Vera Suarez (Zoë Kravitz) katona figurája, aki nem elég, hogy teljesen frissen érkezett is a csoportba, még érezhetően is egy olyan karakter, aki ki fog lógni a többiek közül.
És akkor a CIA titkos offenzívát kezdeményez és találomra megkörnyékezi az egyik drónokat használó csapatot, anélkül, hogy előtte a felettesek leültek volna, hogy kiválasszák azokat, akik nem fognak esetleg megtörni vagy kérdezni? Hát, legyen szó bármilyen titkos akcióról, a valóságba átültetve nem lenne túl életszerű döntés.

Ha ettől elvonatkoztatok a film még akkor is elég közepes, halovány munka. A színészek igyekeznek a drámaiságot jól kihozni a karakterekből a szituációkból, igaz, korlátozottak benne. Mondjuk eleve érthetetlen számomra, hogy ha ezek az emberek eleve úgy kerülnek oda, hogy rajtuk múlhat egy célpont megjelölése, ami utána a levegőbe röpül, akkor miért nem sokkal edzettebbek lelkileg. Oké, a mesterlövészek sem szívesen lőnek halomra gyerekeket, de ha igaz, amit az Amerikai mesterlövész című film nagyjából állít - illetve annak főszereplője - akkor lélek ide, lélek oda, ők kilövik a lehetséges merénylőket.

A Good Kill tehát végső soron a lelkiismeretről szól és, hogy meddig képes elviselni az ember a nyomást, ilyen szituációban. Mellesleg, úgy érzem, hogy a téma kezelése miatt ez a film eléggé "pongyolán" sikeredett, közel sem olyan izgalmasan lett feldolgozva, mint Niccol egyéb filmjei. És nem csak a helyszínek szűkössége miatt. Egyszerűen a film olcsó és hatásvadász.

A befejezés - szpojleres lehet - meg számomra érthetetlen. Egan őrnagy oké, hogy úgy érzi, meg kell védenie a tehetetlen asszonyt és ezért támadójának seggébe beleküld egy rakétát, de Egan őrnagy nem gondolt arra, hogy a nő maga is lehetséges katona és az erőszakos aktus egyfajta eljátszott szituáció, ami közben esetleg üzenetet cserélnek a felek? Tudom, kicsit paranoiás vagyok, de amikor a katona letiplizett először és a nő szedegette össze magát a földről, arra gondoltam, hogy milyen szép színjátékot nyomtak a figyelő szemeknek, miközben a fontos adatokat egy papírfecnin a nő elrejtette a szoknyája korcában... De csak túlreagáltam! :)
Mellesleg, most még drága talán a drón háború, de idővel simán el tudom képzelni, hogy kiengednek a térségbe ezer drónt, betáplálva a megfelelő paraméterekkel és azok felkutatják az áldozatokat és azok arca mellett robbannak.
Meg azt is el tudom képzelni, hogy egyetlen gombnyomásra elszabadul egy energiaimpulzus és a több ezer drón egyszerre zuhan a sivatagi homokba. Szóval, még bármi lehet.

Szóval, Niccol nem jó irányba halad, ha ebbe fog tartani.
Ethan Hawke nem rossz a szerepében, Kravitz cuki, January Jones öregszik. Helyesbítek, beérik.
Niccol kedveli Hawke-ot, ez már a sokadik közös munkájuk. Hawke pedig meghálálta a bizalmat.
Bruce Greenwood pedig ismét kellemes mellékszerepben. Csipázom a fickót és majdnem minden második jobb filmben elszipkáz valami jó kis karakterszerepet.

60%

Megtekintés az online letöltések első számú oldalán: G O O D  K I L L

A témában hamarosan mozikba kerül egy akciósabbnak tűnő, de hasonló témát feszegető mozi:

Eye in the Sky
Alan Rickman egyik utolsó szerepe.

Rossz ország - Bad Country (2014)

Rossz ország - Bad Country (2014)

Rendezte: Chris Binker

A film Mafab adatlapja: Bad Country (2014)

Megtekintés: Eszméletlen jó mozi is lehetett volna belőle, ha nem ennyire tévéfilmes a megvalósítás.

A "Testvérbosszú" és más bűnfilmek producere rendezésre adta a fejét. A végeredmény egy sokkal olcsóbbnak tűnő bosszúfilm, amely bőven elfér majd a kereskedelmi tévék esti műsorsávjába. Az akciók rövidek és ötlettelenek. Nem tudom, Binker annak idején a Testvérbosszú forgatása idején hol tartózkodott, de sok kreativitás nem szorult belé. Egyetlen pozitívuma a filmnek, a klisék tömege mellett, hogy ismert arcokat sikerült megnyernie a filmhez.

Elias végre revánsot vett Barnes-on. Miről beszélek? 1986-ban Tom Berenger és Willem Dafoe már játszottak együtt - pár évvel később pedig ismét a Született július 4.-án-ben is - Oliver Stone széthype-olt Vietnami háborús filmjében. Két őrmestert, akiknek személyes ellentéte annyira elmélyül az őrület közepén, hogy Barnes végül "feláldozza" Elias-t, miközben kimentik őket a pokolból. Az a film volt a "Szakasz - Platoon (1986)" A szituáció alig változott: Ismét Berenger a rosszfiú és Dafoe aki morálisan felette áll, de ezúttal a jó kerül ki győztesen a helyzetből, már amennyire ki lehet kerülni az ilyesmiből, mint amiről a film szól.

Bud Carter (Willem Dafoe) fedett nyomozó, aki végre kereskedőnek kiadva magát beépül egy drágakövekre szakosodott bűnbanda vevőkörébe. Mire végre megköthetné az üzletet és tovább léphetne a banda tagjainak ranglétráján, lelepleződik és kitör a balhé. Egyik elfogott kisstílű bűnöző Tommy Weiland (Christopher Denham), akinek bátyja, aki közben igyekszik jó útra térni, sokkal zsírosabb fogásnak bizonyul. hiába nem volt érintett az ékszerügyben, ha a lakása tele van engedély nélküli fegyverekkel. Jesse Weiland (Matt Dillon) rövid úton börtönbe kerül és családjával kezdik zsarolni, hogy feladja a felette álló fontos embereket. Jesse kezdetben ellen bír állni a rendőri nyomásnak, ám miután öccsét holtan találják a cellájában, feladja elveit és meghajol a nyomozó akarata előtt.

Nagyon veszélyes terepre tévednek, miközben az akcióba becsatlakozik az FBI is és még egy tucat egyéb osztály. Jesse szerepe egyre fontosabb és most már a felesége és újszülött gyermekének élete a tét. Végül elszabadulnak az indulatok, nem sikerül kordában tartani az információkat, Jesse pedig lelepleződik. Épp azon dolgozik Bud nyomozóval, hogy hogyan tovább, amikor hírt kapnak róla, hogy az FBI védelme alatt álló feleségét (Amy Smart) és gyermekét kegyetlen brutalitással megölik. Innentől kezdve csupán egyetlen dolog hajtja mind Jesse-t, mint Bud-ot, aki megígérte, hogy megvédi a fiatal nőt: a bosszú. Némi segítséggel pedig elindulnak New Orleans-ba, hogy leszámoljanak a gyilkosokkal.

A film története nem rossz, de mintha már láttunk volna már sok hasonlót. Legfrissebb hasonló filmélményem a napokban megtekintett Sicario volt, amiben az ex-kábítószer kereskedő (Benicio del Toro) szövetkezik a DEA-val és egyéb nyomozó hatóságokkal, hogy végül leszámolhasson azokkal, akik családja haláláért a felelősek.
A történet épp ezért, izgalmas, de unásig látott sablonokra épül. A rosszfiú meg lesz zsarolva, hogy vagy lerohad a sitten vagy segít elkapni egykori vagy aktuális főnökeit. A rendőrség megígér mindent, hogy sikeresen befolyásolják, végül valahol kisiklik a terv, bukta lesz, menekülés, leszámolás, bosszú. Ezeket a paneleket szokták variálni.
Itt is ez történik, ahogy megszokhattuk.
Sajnos, a kis költségvetés végi érződik a filmen. Olyan, mintha egy sorozat pilot filmjét néznénk. Moziban esélye sem lenne. Legalábbis nálunk.
A szereposztás remek, habár Tom Berengert nem ismertem fel, annyit öregedett az elmúlt pár évben. Dafoe meg semmit sem változott. Smart a szokásos kellemes bio-díszlet,
Korrekt film, ami többet érdemelt volna.

60%

Ha szeretnéd, tekintsd meg: B A D  C O U N T R Y

Az idegen - The Stranger (2014)

Az idegen - The Stranger (2014)

Rendezte: Guillermo Amoedo

A film Mafab adatlapja: The Stranger (2014)

Megtekintés: Érdekes film. Kissé lassú, kissé elrugaszkodott a valóságtól és mégis, egyszeri alkalomra elég erős vámpír mozi. Vagy valami hasonló.

Amoedo, filmográfiáját olvasva, közeli barátja Eli Roth-nak, hiszen forgatókönyvíróként több munkáját is jegyzi. Rendezőként még nem olyan ismert a neve, köszönhetően annak, hogy spanyol ajkú a szentem, ami Amerikában pár kivételtől eltekintve, még mindig kicsit kívülálló. Második mozifilmje nem rossz alkotás, de közel sem annyira egyedi és felülértékelt, mint a korábbi sci-fi drámája a "Visszatérés - Retorno (2010). De érdemes mostantól figyelni a munkásságát.

A film elsőre misztikus, majd átmegyünk egy vámpír történetbe - leginkább annak tűnik - amely bosszú történettel keveredik. A főszereplőnek fogunk drukkolni, annak ellenére, hogy valójában egy szörnyeteg, bár ezen erősen próbál finomítani a forgatókönyv. A fő szál, amire a film épül, szerintem erőltetett és megkockáztatom, erősen logikátlan. Szpojleres az írás, úgy olvasd.

Martin (Cristobal Tapia Montt) sok-sok év után hazatér a kisvárosba, ahol egykor elhagyta szerelmét. A hölgy már nincs közöttünk ezért Martin a sírjánál tesz látogatást, ahol beleköt néhány punk és megkéseli. Elvileg belehal a szúrásba, ezért az egyik kemény-legény, Caleb (Ariel Levy - kiszőkítve a szerep kedvéért) apját hívja segítségül, hogy eltüntessék a holttestet. Persze, hogy az apuka (Luis Gnecco - az egyik legerősebb alakítás az övé a filmben) a helyi rendőri erők oszlopos tagja, aki annak ellenére, hogy véletlenül sem jön ki a semmirekellő fiával, azért szereti annyira, hogy ezt a mocsokságot is megpróbálja helyrehozni, törvény felett álló módszerekkel. Ebbe pedig belekeveredik a helyi kissrác, aki graffiti festéssel és kábítószer használattal tölti szabadidejét. Lassan összeérnek a szálak, kibontakozik ami a háttérben lappang és kapunk egy leszámolást is. Végig kimérten, lassan adagolva. Talán ez is a mozi egyetlen baja: eszméletlenül lassú. Nem nehéz végigülni a kilencven percet, amikor ezt hetvenben is el lehetett volna mesélni. Nagyjából.
Ettől függetlenül merem ajánlani, főleg téli estékre, mert elég borongós a hangulata.

A filmesek weboldala, ahol több információt találhatsz: S O B R A S

A filmet itt találod, feliratosan: A Z  I D E G E N

Egy korábbi filmje a forgatókönyvnek, amiről itt írtam: K O P P  -  K O P P

65%

Kis tetvek - Cooties (2014)

Kis tetvek - Cooties (2014)

Rendezte: Jonathan Milott, Cary Murnion

A film Mafab adatlapja: Cooties (2014)

Megtekintés: Ki voltam valami hasonlóra éhezve. Sajnos, nem csillapította éhemet maradéktalanul.

Szóval, melyik az a film, amelyben van tanintézmény, elszaporodó halálesetek, bezombuló gyerekek és Elijah Wood. Nem. Nem az Invázium, habár, az is hasonló mozi, kicsit fordítva. A Cooties egy frisebb alkotás és hiába van két rendezője - persze totál kezdők - valahogy nincs a filmben elég kohézió és a humor is eléggé takaréklángon ég.
Pedig van benne jó helyszín, megfelelő gyereksereg, CGI vér, Elijah Wood, A Fűrész filmek atyja, egy meztelen dobos és még páran, mégsem állíthatnám, hogy olyan nagyon kitettek magukért. Amikor nézel egy filmet és a nevetésed inkább kínos feszengésnek köszönhető nem önfeledt kacagás, vagy amikor egy elvileg humornak szánt mondatot szinte húsz percenkét rágnak a szádba, akkor te érzed magad kínosan. És nem azért, mert gyerekeket vernek szarrá tűzoltó palackkal, mert azt roppant finoman vitték vászonra, akárcsak a babazabát. Viszont mintha a film leggyengébb láncszemei pont a színészek lettek volna. Talán nem mind, ám páran olyan irritálóak és egysíkúak, hogy nem azért izgulsz, hogy megmeneküljenek - horror film esetében nem is nagyon szoktál - hanem azért, hogy miért kell ilyen sokáig nézned őket.

Elijah Wood sosem volt nagy színész, amennyire én emlékszem. Ahogy Kevin Smith jellemezte, a legnagyobb sikerében, a Gyűrűk Ura sorozatban is inkább csak buzisan romantikusan nézett, vagy haragosan, vagy elájulva. Legyünk politikailag korrektek: A show-t ellopta Viggo Mortensen és egy görögös nevű csóka, aki CGI bőrbe bújt, hogy eljátssza a világ leghasadtabb elméjét. Wood, még az Inváziumban is jobb volt, mint ebben az új filmjében, ami szerintem visszafejlődés. Vagy kölyök képe miatt nehéz beleképzelni a karakterbe a formáját. Vagy szimplán unalmas, hogy a szerencsétlenkedőt alakítja.
Jó, fejezzük be, annyira nem is gáz. Nem ő a leggyengébb láncszem.
A filmben az összes karaktert láttuk már más filmekben és legtöbbjüket azonnal el fogjuk felejteni. Egyedül talán Rainn Wilson lesz emlékezetes, ami neki nem nehéz, hiszen csuklóból hozza az ilyen gyökszi figurákat. Ami sajnálatos, hogy itt még ő is csak halovány kliséhalmaz.

A film egy eszméletlen jó - kicsit pl. a Fegyvernepper kezdésére emlékeztető és ha jól emlékszem kísértetiesen hasonló volt kezdésben és linearitásban a Kabin-láz második része is - montázzsal kezd, amiben mintha mindjárt ki is maxolták volna a filmben rejlő kreativitást, mert a továbbiakban, néhány apróságot leszámítva, semmi olyasmit nem fogunk látni, ami érdekes lenne számunkra, ha láttunk már pár hasonló műfajú filmet.
Ez a baj a horror-komédiákkal; ha nincs megfelelő alapanyag, akkor a végeredmény unalmasnak fog tűnni.
A tenyérbemászó Wade (Rainn Wilson) mellett még talán kicsit érdekes lehet Doug (Leigh Whannell) figurája, igaz, rá sem áldoztak túl sok sort a forgatókönyvben. Whannell főleg horror-geek-eknek lehet érdekes, hiszen nem rendezőként híresült el, hanem íróként és munkásságának legnagyobb ékköve a Fűrész című horror-thriller, ami ha nem is volt hibátlan, hihetetlen gyorsan nőtte ki magát sorozattá és nagyjából mindig tudott fordítani valamit a történeten. (Illik hozzátenni, hogy Whannell a harmadik részig dolgozott íróként a project-en, utána elvesztette érdeklődését iránta és a gyártó sem erőltette annyira, hiszen eredetibb végeredményeket szerettek volna, mint amit még Whannell el tudott mesélni a témában.

A vágás erős közepes. Néhány jelenet tényleg jól sikerült - pl. kissrác lassítva szalad végig az iskola udvarán és fertő - és vannak olyan képsorok is, amiket simán kivehettek volna, mert alig tesznek hozzá a filmhez, mint pl. a Lost legkövérebb főszereplőjét erőszakkal beszuszakoló furgonból kinézegetős jelenetsorok. Jorge Garcia egyetlen igazán jó jelenete az első megjelenése. Utána akár ki is írhatták volna a filmből. Az, hogy az eseményeket begombázva nézegeti a műszerfal mögül és, hogy a néző ne felejtse el, állandóan elmondja, hogy ő bizony be van tépve, miközben alig mutatják, hogy mit is néz illetve azt meg egyáltalán nem, hogy a begombázásnak köszönhetően milyen "rémképei" vannak, így tökéletesen kihagyott feldobott labda.

Néhány gyerekszereplő még Elijah Wood-ot is lemossa a vászonról. Ciki.

A fertőzés terjedése legalább jópofán le lett zárva a kezdeti izgalmak után, ami legalábbis egyes karakterek immunitását elmagyarázta.
Az akció jelenetek kissé suták, kivétel, amikor a végén a menekülés közben egészen jó kaszkadőri munkát láthatunk a gyerekek segítségével.
A befejezés meg olyan, amilyen. Ötlet alig maradt, így be kell érnünk egy erősen Hitchcock-i lezárással, hiszen nagyjából ezt kaptuk a hírhedt "Madarak" című film végén is, csak míg ott ez zseniális lezárásnak felelt meg, ez addigra, köszönhetően az unásig látott megoldásoknak, egy elkoptatott, lebegtető befejezés maradt, ami azt sugallhatja, hogy akár lehetne folytatása hőseink kalandjainak, de ki merem jelenteni, hogy erre roppant kevés az esély, még akkor is, ha a Cooties visszatermeli a gyártási költséget és valamennyi profitot is termel.
Mert ebben ennyi volt, szerintem.

Jaj, hogy nem írtam le, miről szól a film? Ennyiből nem raktad még össze??? Akkor nézd meg, mert neked tetszeni fog ám, frissessége miatt.
Tapasztalt zombulós nézőknek csupán halovány utánérzés. Tényleg havonta jön már ki hasonló film.

Elég hatásos a felülről fényképezett zombi-koncolás. A The Walking Dead első része is tartalmazott hasonlóan ikonikus jelenetet.

Ha esetleg készül folytatás - amin erősen meglepődnék - előre kijelentem, hogy Elijah Wood és Rainn Wilson-t nem fogjuk benne látni, ugyanakkor megkockáztatom, hogy Doug karaktere, azaz Leigh Whannell visszatér benne, mint főszereplő. Mert van humora. :)

Ha szeretnéd megtekinteni a kis tetveket, csak klikkelj ide és lásd!: Cooties!

Megjegyzés: Attól még nem lesz vicces egy film, mert hülyék a szereplők és tele tömik filmes utalásokkal, hiszen az utalásnak egyértelműnek kell lennie és valamilyen formában az eredetit kell karikíroznia, hogy a néző megmosolyogja. Ha csak elpufogtatjuk
, ami eszünkbe jut, ám nem a megfelelő helyen, akkor kapunk egy humorosnak szánt marháskodást, amiből érezzük, hogy kimaradt valami.

45%

Utolsó műszak - Last Shift (2014)

Utolsó műszak - Last Shift (2014)

Rendezte: Anthony DiBlasi

A film Mafab adatlapja: Last Shift (2014)

Megtekintés: Egész kis pofás kísértetes horrorfilm.

Az alaptörténet úgy kezdődik, akár a John Carpenter klasszikus, a "13. rendőrőrs ostroma". Annyi a különbség, hogy itt zöldfülű rendőrünk (Juliana Harkavy) tényleg tök egyedül marad az állomáson és magányosan kell felvennie a harcot bármi ellen, ami ellenségesnek bizonyul. Pozitívumok, hogy egész jól épül fel a történet. Klisésségében is szórakoztató. A fényképezés nagyon szép, széles-vászon, ami sokat dob ezeken a B filmeken. A főszereplő tehetséges és csak néha tűnik logikátlannak amit látunk, de volt, hogy amire gondoltam, - pl. a rendőr fején a lyuk - simán bejött. Végig izgalmas a befejezés pedig nem rontja le a felépített másfél órát.
Negatívum, hogy néha az ijesztgetés öncélú, vagy túl direkt. Nem a szereplőnek szól, hanem a nézőnek. Pár kérdésre nem kapunk választ és hiányzik a megnyugtató lezárás.
Nem érzem a megtekintést elvesztegetett időnek, de azért, a lezárás miatt kicsit lerontja az eredetileg szánt pontszámot pár százalékkal.
A helyszínek jól vannak megválasztva, a trükkök elfogadhatóak. Van pár jól működő jelenet, ami meglepett. Amikor már azon agyaltam, miért nem ül ki a rendőrautóba,lám, pár másodperc múlva neki is eszébe jutott, és amikor rájöttem, hogy talán ott más lenne a film folytatása, tettek róla egy remek jelenetben, hogy mégse jusson ki. (Szerintem remekül lett megoldva az ajtóba lövés és a sérülés hiánya.)

Nem váltja meg a film a kísértetes műfajt, még véletlenül sem, viszont, amit tanult belőle, azzal jól kufárkodik. Hasonló filmeket, hasonló befejezéssel, láttunk már. Nem is kell nagyon messzire menni, hiszen 2012-ben hasonló alapra épült fel "A fekete ruhás nő - The Woman in Black" című remake vagy kicsit szélesebb környezetben a Silent Hill.
Amikor belebotlottam a trailerbe, tudtam, hogy ezt látni akarom. Azután megnéztem és nem kellett csalódnom, mert az elvárásaim sem voltak túl magasak. Viszont volt hangulata, ami nagyon fontos és a rendező és forgatókönyvírót dicséri, hogy végig feszes tempót diktáltak és jól használták ki a játékidőt és a helyszín adta lehetőségeket.

Jessica Loren (Juliana Harkavy) első estéjét tölti a bezárásra ítélt rendőrőrsön. Simán otthagyják egyedül, pedig a bizonyítékraktár kipakolása még hátravan. A lány nem nagyon izgatja magát, hogy egyedül kell végigülnie a következő órákat, egészen addig, míg az épület nem kezd bele egy pszichológiai hadviselésbe a lány ellen, mely kezdődik egy csöves érkezésével, majd fokozatosan durvul a helyzet. Hangok, titokzatos telefonhívások, mozgó tárgyak és emlékképek a múltból. Jessica félelmeit legyőzve próbál helyt állni és közben abban reménykedik, hogy egy éve meghalt apja halálával kapcsolatban is sikerül néhány választ kapnia, hiszen úgy tűnik, hogy a rendőr apuka halálával kapcsolatos események valahogy visszahatnak erre az éjszakára.

Harkavy korrekt választás és The Walking Dead rajongók ismerősként fognak vele találkozni, hiszen négy epizódban alakította Alisha karakterét.

A film innen letölthető: Last Shift 2014
Vagy innen: Utolsó műszak !

65%

CreepyShake véleménye: Last Shift

A Stonehearst Elmegyógyintézet - Eliza Graves (2014)

A Stonehearst Elmegyógyintézet - Eliza Graves (2014)

Rendezte: Brad Anderson

A film Mafab adatlapja: Eliza Graves (2014)

A magyar címbe szükséges volt beemelni az "elmegyógyintézet" szavacskát,
mert egy női névre a férfi nézők nem nagyon ugranának,
hacsak nem egy ismert celeb, vagy képregény-heroikáról van szó.

Megtekintés: Ha szereted a komor, gótikus történeteket, amelyben nyikorgó ajtók mögött elhal a halálsikoly, akkor tegyél vele próbát. Engem végtelenül untatott.

Két hete néztem meg, lássuk mi maradt meg bennem:

1. Kate Beckinsale inkább szép, mint jó színésznő. Éteri szépsége miatt folyamatosan kizökkentett. Egyszerűen, ha megláttam, többé nem éreztem, hogy az időben visszautaztam, hanem mintha egy színdarabot látnék, kosztümökben.

2. Az egész film számomra élvezhetetlenné volt effektezve. Olyan színekkel, füstgépekkel támogatták meg a látványvilágot, amely miatt nehezen tudtam elképzelni - igaz, nem tudhatom - hogy van élő ember, hogy olyan vidéken dolgozzon, ahol ezek a lehúzós, borongós, depressziót kicsikaró esték  mindennaposak lennének. Jó, egy őrültekházának mindegy, mert mi magunk is beleőrülnénk.

3. Annyi remek színész. Személyes kedvencem, David Thewlis, aki Mickey Finn-t alakítja, akinek egy névrokona olyan közel került a bűnözéshez, hogy neve mellé még definíció is került a lexikonokba.

4. A forgatókönyv nem túl ügyesen kufárkodik a személycserével, ápoltak és ápolók között, mert hamar lelepleződik, amit még lehetett volna lebegtetni.

5. A befejezés közel sem olyan meglepő, mint tíz éve lehetett volna, mégis szórakoztató.

6. Ben Kingsley belerohadt egy skatulyába, viszont ismét együtt játszhatott Michael Caine-nel, akivel egyszer komédiáztak, egy Sherlock Holmes nevével játszadozó vígjátékban: Sherlock és én - Without a Clue (1988)

7. Be kell vallanom magamnak, hogy valahogy nem rajongok Edgar Allan Poe filmjeiért.

8. Jason Flemyng megint eljátszhatott egy unszimpatikus karaktert, aki nem éri/éli meg a stáblistát. Csipázom ezt a krapekot és megnézném végre főszerepben, ahol szerethető a karaktere. Tud valaki valamit?

Szóval, hirtelen ennyi maradt meg.
Végig nem kedveltem a filmet, mert egyértelműen "Viharsziget" utánérzés, meg a főszereplő nyájas-nyálas karaktere sem jött be, igaz, ez a koncepció szilárd része, ami miatt a befejés után azért át kell értékelnem kissé a véleményem, nem igaz?
A film feszes, kissé zavaros és nagyon unalmas volt számomra. Sehogy nem bírt beszippantani a miliő. Jól indult, ám, miután megérkezünk az őrültek házába - amely annyira világvége helyen van és annyira taszító, hogy nem értem, ki gondolja, hogy ott bárki meggyógyulhat - onnantól a barnás árnyalat lesz domináns és elnyom minket az álom.

Persze, lehet, hogy csak velem van a baj és ez egy remek film. Biztos van, akit Poe világa beszippant. Ez a film egy 1844-es novelláján alapul és amikor végre összeáll a vége-főcím előtt a teljes történet, rá kell döbbennünk, hogy a dráma és horror mellett ez egy erősen romantikus darab is. Több információ a wikipédián: The System of Doctor Tarr and Professor fether.

Edward Newgate (Jim Sturgess) ifjú orvos rezidens, akinek választott szakterülete az őrület, az agy és minden, ami ezeken belül megtalálható. Ellátogat a Hollóvetenyő mögötti susnyáson keresztül vezető út végén elhelyezkedő komor Stonehearst elmegyógyintézetbe, ahol már nagyon várja Silas Lamb (Ben Kingsley) a főorvos és díszes kompániája. Edward-nak pillanatok alatt feltűnik, hogy vagy nagyon elrugaszkodott módszerekkel akarják értelembe hozni a betegeket, vagy valami baj van a színfalak mögött. A fiatal orvos különleges figyelmet biztosít egy feleségnek, akit agresszív viselkedése miatt zártak a falak közé, és ami viselkedésnek itt alig van nyoma. Eliza Graves (Kate Beckinsale) törékeny ifjú hölgy, akinek lehet, hogy nincs ki mind a négy kereke, de ebből külső megfigyelő vizsgálat nélkül semmit nem tud kideríteni. Edward arra hajlik, hogy a nő inkább fogoly itt a világvégén, semmint páciens, és erre irányuló nyomozása során egyre több és veszélyes titkot fedez fel. Kezdetben az igazság hajtja, míg utóbb már a túlélés a tét.

Ha szeretnéd megtekinteni a filmet, rajtam nem múlik: Stoneheart elmegyógyintézet!
Egyik kedvenc oldalamon egyéb izgalmas filmeket is megtalálsz!
Ha elolvasnád az eredeti novellát: The System of Doctor Tarr and Professor Fether.

60%