2018. szeptember 14., péntek

Fekete Róbert: Kutyafog kritika

KUTYAFOG (KYNODONTAS) – KRITIKA


Rendezte: Yorgos Lanthimos

Napjaink, kétség kívül talán legérdekesebb és legizgalmasabb filmrendezője Yorgos Lanthimos. Nem csak azért mert filmjei valami egészen egyedi, groteszk, abszurd atmoszférával bírnak, hanem azért is mert ezek a filmek, keményvonalas művészfilm létükre rendre sikereket érnek el a legrangosabb európai fesztiválokon és ami még meglepőbb még az Oscar-díjon is.  Legutóbbi filmjeit, az Egy szent szarvas meggyilkolását(2017) és A homárt(2015) is díjazták Cannesban. Előbbit a legjobb forgatókönyv kategóriában, utóbbi pedig a Zsűri-nagydíját hozta el, nem mellesleg számtalan jelölést kapott mindkét film más fesztiválokon is, A homárt például a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölték Oscar-díjra. Ennek ellenére mégsem ezek a filmek voltak amik beindították Lanthimos karrierjét és a világ filmközönségének figyelmét Görögországra terelték, hanem az ezen kritika témájául szolgáló Kutyafog című film.

A sztori Lanthimos filmjeiben mindig egy nagyon erős alapötletből táplálkozik. Jelen esetben sincs másképp. Adott egy család amely egy vastag sövénnyel körülvett, a külvilágtól szinte hermetikusan elzárt, csaknem erőddé alakított házban neveli már felnőtt gyerekeit. Mondhatnánk hogy kutyába se veszik őket, a helyzet azonban itt épp az ellenkező. A szülők pontosan ennek veszik őket. Ezek a „gyerekek” szinte minden egzisztenciájukat elvesztették és egy gondosan betanított kutyakölyök szintjén tendálnak, akinek a gazdija a saját apja és anyja. A családban egyébként van egy igazi kutya is, akiből nem a szülők csináltak háziállatot, hanem egész egyszerűen dobermannak született. Ő és a gyerekek szoros párhuzamba állnak, ugyanis a kutyát még nem engedték el a kutyakiképzőből, alkalmasint nem áll még készen. A gyerekek egy cipőben járnak a dobermannal, ugyanis még ők sem állnak készen arra hogy elhagyják a házat. Mindezt akkor tehetik meg ha kihull a szemfog, ami egészséges körülmények között, magától nem igazán szokott kihullani.

A ház falain belül egy totalitárius rendszer épült ki melyben az abszolút hatalmat a két szülő, közülük is leginkább az apa testesíti meg, a három gyerek(2 lány és egy fiú) pedig a hatalom kiszolgálói. A gyerekek csak a sövényen belüli, szülők által kreált világot ismerik igazán ahol a tenger karosszéket, a zombi egy különösen szép virágot jelent, a macska pedig vérszomjas bestia. Az egyetlen kapocs a külvilággal Christina, aki minden héten meglátogatja a családot, jó pénzért, egyfajta beszélő guminővé aljasodva a fiúgyermek számára. A hatalom célja a külvilág utáni vágy kiirtása és a gyerekek meggyőzése arról hogy a lehető legjobb hely az ahol élnek, mintha csak egy keleti-blokkbeli országban lennénk az 50-es években és a 3 gyerek lenne a Nyugat után ácsingózó pórnép, a párt és diktátor pedig egyszemélyben az apuka. Minden próbálkozás ellenére a külvilág mégis jeleket ad magáról a gyerekek számára pl. repülő formájában vagy később, a rendszer összeomlását okozó videókazetták képében amik a legidősebb lány kezében kötnek ki és általuk érintkezik először a „való világgal”, (már amennyire ez egy Stallone-film keretein belül lehetséges) és ő maradt az egyetlen ezáltal akiből még nem sikerült kiirtani a szabadság utáni vágyat, melynek megrázó metaforája a film végi táncjelenet.


folyt.
Egy másik görög filmzseni, Theo Angelopoulos méltán hasonlította Lanthimost a Kutyafog után Bunuelhez és Hanekéhez. Előbbihez a film szürrealizmusa, utóbbihoz pedig patikamérlegen kimért hideg precizitása miatt. A filmben mindössze 3 mozgóbeállítás található, az összes többi hajszálpontos statikus felvétel ami esélyt ad a színészi játékok érvényesülésére, amik ebben a filmben és , mint a többi Lanthimos filmben is, valami egészen kiválóak. Hihetetlen természetességgel és hitelességgel adják elő a legbizarrabb jelenetet is, gondolok itt a macska kibelezésére vagy a medencében úszkáló hal levadászására. A színészek közül külön kiemelendő Aggeliki Papoulia játéka aki a szabadságvágytól vezérelt legidősebb lányt játssza. Minden pillanata aranyat ér, nem is csoda hogy a görög fenegyerek majd minden filmjében van valami szerepe.

A 2009-es Oscar-gála egyik legnagyobb meglepetése volt a Kutyafog, amit a legjobb idegennyelvű film kategóriájában jelöltek az elismerésre és amire minden esélye meg volt is hogy nyerjen, ám mivel Oscarról legyen szó a győzelem elmaradt.

A Kutyafog egy egészen fantasztikus, sokkolóan vicces, tragikus és mindenek felett mélyen elgondolkodtató remekmű, amely forgatókönyvét groteszksége miatt akár egy posztmodern Örkény István is írhatta volna, de a film óta Lanthimos hű társa a forgatókönyvírásban Efthymis Filippou aki ettől kezdve kivétel nélkül társforgatókönyvírója volt minden filmjének. Ez a 2009-es mestermű tehát a világ filmrendezőinek elitjébe repítette Yorgos Lanthimost és talán sokak számára népszerűbbé tette a keményvonalas jelzővel ellátott európai művészfilmeket.