Sorozat: Orvlövész - Shooter (2016-2018)

Orvlövész - Shooter (2016-2018)

Felelős: John Hlavin

Főszereplők: Ryan Phillippe, Shantel VanSanten, Omar Epps

Meglepetés vagy érdekesebb nevek: Josh Stewart, Tom Sizemore, Beverly DeAngelo, Desmond Harrington, Rhea Perlman, Nestor Serrano, Tony Plana, William Fichtner, Dee Wallace, Corin Nemec

A sorozat MAFAB adatlapja: Orvlövész (2016-2018)

Ajánló: Nem jellemző rám, hogy sorozatokat ajánlok, ami szerintem a lustaságomból ered. Oda kell figyelni rájuk és mégsem 100-200 percről van szó. Aztán az is előfordul, hogy a szinkronos soratok egy részét nem a képrenyőnek feszülve nézem meg, hanem leginkább evés közben, vagy háttérben hallgatom, fél füllel és néha bizony, epizódikus felépítésű krimi sorik esetében, simán be is alszom és nem mindig ragaszkodom hozzá, hogy ébredés után visszaugorja a kimaradt részekre. Ezért néha teleklyukak alakulnak ki bennem és nem érzem szükségét betömni ezeknek. Ez egyébként szerintem a legrosszabb sorozat darálási módszer.

Az Orvlövész azonban nem is volt hosszú a három évaddal, érdekelt is és mivel a rohadék stream gazdi baszott leszinkronálni, a felirat miatt kénytelen voiltam odafigyelni. Ezt sokkal nehezebben teszem meg 6-8 évadok mellett, mert hacsak nem tényleg nagyon erős munkáról van szó, simán elveszítem az érdeklődésem. A harmadik évad végére már éreztem is, hogy figyelmem lankad, ezért örültem, hogy nem húzták tovább és ezért Ryan Phillippe-től elnézést kérek. (De Ryan, azért nem te vagy a kedvencem, azt bevallom.)

Hölgyeim, semmi extra problémám nincs vele, egyszerűen nem érzem elég karizmatikusnak ahhoz, hogy miatta megnézzek egy hosszabb sorozatot. Ryan Phillippe a legenyhébben sem hiszem, hogy kiemelkedő színész lenne, mondom ezt minden sértés nélkül.

Az Orvlövész sorozat Stephen Hunter könyvsorozatából készült és már 2007-ben kapott egy mozifilmes feldolgozást a "Point of Impact" kötet, Antoine Fuqua rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével. Ajánlott darab és évente legalább egyszer újranézős akciófilm. Talán Fuqua egyik legjobban megrendezett filmje. Tudom, hogy nem ezzel ért a csúcsra, akkor is így gondolom. Mark Wahlbergnek meg annyira tetszett a regény, hogy producerként beszállt a sorozatba, csak a főszerepet hagyta meg kollégájának. 

Ha valahová sorolnom kellene a sorozatot, akkor leginkább Jack Reacher mellé tenném. Bob Lee Swegger talán nem olyan erősen maszkulin terminátor, mint Reacher, de pont úgy végigviszi a harcait, mint papírhős kollégája.

Az első évad erősen a "Point of Impact" kötetre épít, de néhány dolgot megváltoztat benne, a korábbi mozifilmhez képest. A könyveket nem ismerem, így ahhoz nincs viszonyítási alapom. A történet szerint Swagger egy veterán katona, aki leszerelt, feleségével és kislányával él és felajánl neki korábbi katonatársa egy feladatot, amit Bob Lee a kisujjából kiráz. Ahogy sejthető, a munka egy összeesküvés része és Swagger bepalizására szolgál, mert szükség volt egy balekra, akire rákenhető a balhé. Az exkatona kénytelen néhány kormányember bevonásával kinyomozni, kik álltak a kusza ügy mögött és bizonyítania ártatlanságát. Szerintem ezer ilyet láttunk már. Amiben ez más, hogy mostanra már eljutott arra a szintre az amerikai sorozatgyártás, hogy szinte moziminőséget kapunk, feszes tempóval. Ha tippelnem kellene, mindhárom évad befejezését úgy készítették el, hogy a kasza lehetősége a fejük felett lebegett, mert bár hoztak be bizonyos fokú rejtélyeket, azért úgy érzem, a lezárásokat nem spilázták túl és az adott évadok lezárása, azért nagyjából korrektül sikerült, ha esetleg nem néznéd tovább.

Évadonként hoznak be fontos ellenfeleket, akik valahogy kapcsolódnak a főhős múltjához és nem minden esetben csak a katonaihoz. Kapunk néhány érdekes mellékkaraktert, akik Swagger mellé csapódnak és segítenek neki, hogy legyen kiért izgulni és a tipikus szereplőket is megkapjuk, akiket egy-egy epizódban csak kb. azért mutatnak be, hogy el is köszönjünk tőlük. Itt is hullanak az emberek, mint a legyek, mert az amerikai sorozatok, előszeretettel ölnek meg karaktereket részenként akát 3-4 esetben is. Főleg olyanokat, akik lekicsinylik a főpszereplőt. Ők rendre elhullanak nagyképűségük okán.

Valamennyi családi drámát is kapunk harcosunk mellél, hiszen, amíg ő a "kertek alatt" futkározik az igazáért, néha az otthonmaradottakra is rájár ezért a rúd. Persze itt is kapunk sajnálni való epizódistákat, de akad olyan szereplő is, aki annak ellenére, hogy a hátán egy hatalmas lapra ráírták, hogy "Ide lőjjetek!" valahogy mégis végigbukdácsolja a sorozatot, már-már vicces karikatúraként.

És most, ha már kiemeltem néhány nevet a szereposztásból, akikre jól vagy rosszul emlékszem korábbi filmes karriejükből, megemlíteném őket egy-egy mondat erejéig.:

Josh Stewart - A kifejezetten szomorú szemű és nagyjából mosolyképtelen Stewart a Collection és Collector című horrorből ismerős, mint aki végül felül kerekedik egy brutális sorozat- és tömeggyilkoson, de rövid jelenése volt Nolan több filmjében is, néha csak valaminek a hangjaként!

Tom Sizemore - Annyit mondok Horvath őrmester. Ha nem segített, akkor nézd meg a Ryan (Nem Phillippe) közlegény megmentése című Spielberg mozit, amiben Sizemore a toppon volt. A sorozat forgatása közben azonban történtek körülötte kellemetlen dolgok, ami miatt végül kurtán-furcsán kiírták. 

Beverly De'Angelo - számomra a "Vakáció" filmekből ismert, hiszen Chevy Chase mellett ő volt a feleség és Bukowski szerelmét alakította a Hair musicalban. És a bulvárnak is adjunk egyet: Ikmreket szült Al Pacinonak, akihez sosem ment hozzá.

Desmond Harrington - Először a Halálos kitérőben láttam főszerepben, azután felbukkant itt-ott, míg egy időben ő alakította Debra Morgan lehetséges pasiját a Dexter sorozatban.

Rhea Perlman - Leginkább komikai szerepeiről ismert apró, de annál impulzívabb színésznő. Talán azért, mert csak így tudja felvenni a tempót Danny De Vitoval, aki 1982 óta a férje!

Nestor Serrano - Ha a neve nem is mond semmit, biztos, hogy tucatnyi filmben láttad rosszfiút vagy rendőrt alakítani a kilencvenes-kétezres években. Véletlen, a napokban nézem a Mentalista sorozatot és abban is benne volt egy epizódban. Azután kinyírták, képen kívül. (Ami nem teljesen igaz, mert a bűneset visszaídézésénél már láthatjuk mi történt vele. Csak néhány cím, amiben láthattad: Halálos fegyver 2. (Na, itt zsaru volt!) A zűr bajjal jár; Bad Boys; Daylights; Nincs alku; X-Akták; Az ítélet eladó; Holnapután; 24; Alias; CSI; Gyilkos elmék; Esküdt ellenségek, stb.

Tony Plana - Akárcsak Serrano, ő is eljátszott mindenféle kétes alakot, míg megöregedve lett egy komoly üzletember vibe-ja és a sittesek után elkezdett "normális" figurákat játszani. Pl. T. J. Hooker; A három Amigo; Ápolandó ápolók; Miami Vice;21 Jump Street; Bizánci tűz (A meleg besugó, Benjy Klopzik); A zöldfülű; JFK - A nyitott dosszié; Vészhelyzet, Gyilkos sorok, A legbelső félelem;Az elnök emberei; Monk, stb.

William Fichtner - A 2010-es években nagyon ment Fichtner szekere és ebbe fontosabb és epizódszerepek is belefértek. Néhány alakítása: Szemtől szemben; Kapcsolat, Armageddon; Viharzóna, Pearl Harbor - Égi háború; A sólyom végveszélyben; A sötét lovag, Féktelen harag, stb.

Dee Wallace - Ne őrjíts meg, hogy nem tudod: Ő volt Elliot anyukája az E.T.-ben!!! Mellesleg benne volt a Törjön ki a frászban is!

Corin Nemec - A neve és fura feje miatt emlékszem rá, hiszen ő volt Parker Lewis, aki sohasem veszített és Stephen King Végígtélet minisorozatában (Nem ebben az új szarban, hanem a régiben) ő volt Harold Lauder, aki talán az egyik legtragikusabb alakja volt a regénynek)

A sorozatot inkább ajánlom, mint nem. Nem ez lesz életed sorozata, de azért le lehet darálni. Elnézést kérek azoktól, akiket kihagytam, mint pl. az FBI nyomozónőjét, de mivel a nevét a sorozat megnézése közben sem tudtam megjegyezni, várnom kell vele, hogy majd később foglalkozzam vele. Páran még így jártak, mint pl. a fekete seriff vagy az összeesküvés szervezőit alakító színészek, akik között akadt ismert arc is.

65%

Rendőrügyelet - Dispatch - 911 Nightmare (2016)

Rendőrügyelet - Displatch - (911 Nightmare címen is) (2016)

Rendezte: Craig Moss

A film Mafab adatlapja: Displatch (2016)

Megtekintés: Ritkán ülök le tévéfilmes krimi elé, mert a végeredmény annyira... tévéfilmes. Még a nagy amerikai filmvilág is képes kifejezetten bugyuta filmeket gyártani házi megtekintésre és ez alól a "Rendőrügyelet" sem volt kivétel. Olyannyira nem, hogy nem tudom eldönteni, hogy vagy az igényeim emelkedtek meg jócskán, vagy a film tartozik a középszer alsóbb régióiba. 

Már az első néhány perc teljesen elveszített: Életemben nem láttam még olyan filmet, amiben egy család két tagja is egyszerre dolgozott volna rendőrként, egy helyen. Eleve feltételeztem, hogy erre jogilag és egyéb gyakorlati okokból nincsen mód, legalábbis egy olyan szervezetben, amely ennyire érintett lehet az erőszakban. Mert az első gondolatom, legyen bármilyen pesszimista, az volt, hogy anyunak milyen elcseszett hétvégéje lenne, ha hajnali kettőkor arra a hívásra ébredne a rendőrfőnöktől, amit egyébként a rendőr családok semmilyen napszakban nem fogadnának soha, ha lehetne: - Elnézést asszonyom (bár, a filmekben szinte mindig személyesen ismerik a hölgyet, névről is) szóval, újra...

- Bocsáss meg Christine, hogy ilyenkor zavarlak, de van egy rossz hírem. Egy járőrözés során lelőtték a férjed és a lányod is.

- Oké, akkor most elperelem a város jelképes gatyáját is, mert voltak olyan idióták, és lehetővé tették, hogy elveszítsem a teljes családom!

Nem. Ilyen csak tévés krimikben fordulhat elő. Ha a forgatókönyvíró lusta egy kicsit túlgondolni a szitut, amibe keverné a hősnőnket.

Azonban, az imdb oldalán található információ is megerősített, hogy a valóságban szinte teljesen lehetetlen, hogy hajnali kettőkor, veszélyes terepen, járőrözés közben apa és lánya kerüljön egy szolgálati járműbe. (Néha direkt, még az osztály vagy kerület sem egyforma, ha megoldható.)

Itt mégis ezzel indítunk és Christine (Fiona Gubelmann) egy további zöldfülű balfaszkodás miatt egyszerre sérül meg súlyosan és veszíti el apját is és állását. Pedig korábban még arról élcelődik vele az apja, hogy Christine sokkal célratörőbben halad a ranglétrán, mint az örege és hamarosan várható is, hogy apu felettese lesz a rendőrlányból.

Erre egy egyébként rutinfeladat során három élet változik meg gyökeresen. Illetve, háromból kettő lenullázódik...

Hónapokkal később Christine egy telefonos diszpécserként igyekszik az embereken segíteni a segélyhívás másik oldalán. Ha valameddig, akkor mostanra már picit kedvelnünk kellene a karaktert, de a forgatókönyv ebben nem segít és ahhoz, hogy a tulajdonképpeni történet elkezdődhessen, Christine-ből a film most ráadásul egy seggfejet kreál. Értsd ez alatt, hogy nemtörődöm viselkedése miatt valaki meghal - mondjuk, ha segít, akkor sem garantált, hogy a gyilkosságra nincs idő vagy eleve le sem zajlott a hívás ideje közben - azonban Christine nem csak járőrözés közben hoz rossz döntéseket, hanem most is, amikor az empátiájára és intuíciójára lenne hatalmas szükség. Csak félve jegyzem meg, hogy a mostanában általam látott hasonló tematikájú mozikban a főszereplők pont szöges ellentétei Christine helyzetkezelésének és ezzel rendre elnyerték a szimpátiámat. Nem tudom, mi volt a forgatókönyvíró terve, miért is kellene kedvelnem Christine McCullers-t, de amit eddig láttam belőle, az alapján teljesen érthető, hogy miért nézik le a kollégái és miért suttognak arról a folyosókon, ha épp nincs a közelben, hogy bár korábban még előléptetésről csevegett apjával, inkább tekintik őt a kollégái egy lúzernek, aki nem bizonyította, hogy rátermett a feladataikra.

És ismét nem sikerül!

Másnap Christine megkapja azt a telefonhívást, amit nem a rendőrök családtagjai, hanem a rendőrök utálnak: - Christine, legyen szíves jöjjön be az irodámba! - bármit is fog hallani, attól egyszer szorul majd össze gyomor és segglyuk.

Christine-nek visszajátsszák az esti konfliktuskezelését, amelyben kvázi leolt egy zavart kisgyereket és miközben hallgatjuk a felvétel, látjuk, ahogy Christine szája is összeszorul és érezzük, ahogy az említett gyomor és popsilyuk is ugyanezt teszi, kicsit lentebb a testén.

Rövid úton meg is válnak Christine-től, amíg a vizsgálat tart és mivel egyébként ráfér még némi szituációs gyakorlat, parkolópályára teszik. (Az, hogy ezek után a fegyvere nála marad, szintén egy olyan pontja a filmnek, ami a valóságban nem így működik.)

Christine pedig, és ezt nem fogod elhinni, de bizonyítani akar önmagának és a testületnek is, ezért, mi sem logikusabb és természetesebb, de nyomozni kezd abban az ügyben, ami személyes érintettsége miatt messzire kerülendő. 

Ne hidd, hogy ezzel van a bajom, hiszen a világ összes krimijének klisés húzása a letiltott nyomozó következetes parancsmegtagadása. Talán az első film, amiben ezzel találkoztam és tetszett, mert nem éreztem, mennyire nem ilyen az élet, az a "Beverly Hills-i zsaru" volt, Eddie Murphy-vel, amikor egyébként bűnöző cimborája gyilkosai után ered, egy számára idegen környezetben.

A bajom az, hogy ehhez a paranccsal szembemenő nyomozáshoz nem igazán ír fékező pontokat a forgatókönyv és nem erőlteti meg magát, hogy Christine keresztezze az ügyben nyomozó kollégáit. Azaz a filmben olyan természetességgel jut el egyik nyomozati ponttól a másikig, hogy egy bimbózó szerelmi ügyben érintett fiatal detektíven kívül senkinek nem tűnik fel, hogy a brutális és a sajtó miatt felkapott gyilkossági ügyben több kérdést tesz fel az érintetteknek egy ideiglenesen letiltott nyomozó, mint azok, akiket az ügyre állítottak, miközben a média is elvileg könyékig turkált Christine szemetes múltjában (Mert az apja halálához vezető egyszeri szakmaiatlanságát igyekeznek holmi pestises közjátékként bemutatni) és a jelenleg futó gyilkossági ügy hájpolt médiaharcában.

Igen. Annyira megúszós a forgatókönyv, hogy az alapján, amit látunk, kb. ez történik:

- Christine, maga fel van függesztve és nem foglalkozhat az üggyel. Már ráállítottam a két legjobb nyomozónkat.

- Értettem!

Néhány nap múlva.

- Főnök!

- Igen, Christine?

- Felgöngyölítettem az ügyet és tudom ki a gyilkos!

- Ügyes!

Nos, nem pont így, de kb. ez történik a filmben, aminek felénél már a néző is tudja, ki lesz a hunyó. Miért? Mert amikor megjelenik a figura, olyan klisésen viselkedik, ahogyan az ilyen tévés krimiknél megszoktuk, elvártuk és mostanra meg is untuk. 

Ez a film minden tekintetben egy olcsó és buta másfél óra. Valójában senkinek nem ajánlom, mert még egy rendes ivós játékot sem lehet ráépíteni, ami azt jelenti, hogy minden hibájával sem lett az a tipikus B, annyira rossz, hanem úgy lett rossz, hogy közben nem igazán szórakoztat.

A magyar szinkron meg egyáltalán nem segít rajta. Nagyon rég hallottam ennyire rossz választást egy elvileg szimpatikus hősnőbe szerelmes zsarunak kiválasztva. Bár, a forgatókönyv is eléggé emeli a srácnál (Drew Fuller) a seggfej faktort.

20%

Amerikai pasztorál - American Pastoral (2016)

Amerikai pasztorál - American Pastoral (2016)

Rendezte: Ewan McGregor

A film Mafab adatlapja: American Pastoral (2016)

Megtekintés: Kötelező azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, épp elveszítik a gyermeküket. De megoldást nem kínál.

Ewan McGregor első rendezése Philip Roth Pulitzer-díjas dráma-regényéből készült el, közel tíz év előkészület, jogi herce-húrca és egyéb gáncsoskodás után. Sajnos, a kész mű talán kicsit papírízű lett, de összességében nincs a rendező-színésznek miért szégyenkeznie. Roth pedig nem először nyúl tabu témához, mert visszatérő motívum nála a polgári életből valamilyen kilógó kisember drámája.
A pastoral szó jelentése a filmben inkább átértelmezett, mint direkt, és leginkább az emberben kialakuló hitről mesél. Két hit csap össze itt és megoldást, feloldozást nem kapunk egyiktől sem, véleményünk azonban lehet.

A "Svéd" Levov (Ewan McGregor) a suli egykor közkedvelt foci sztárja, elvette középiskolai szerelmét, a szépségverseny győztes Dawn-t (Jennifer Connelly), hogy szépen behelyezkedjenek az Amerikai álom által diktál középkategóriás kispolgári életbe, életérzésbe. Nagy autó, jó munka - lehetőleg valami családi örökség - nagy föld vagy megbecsült kertvárosi környezet, hétvégén hússütés, sörözés, néha rácsapunk a titkárnő fenekére, máskor pedig kikérjük a lelkipásztor(ál) tanácsait, megjelenő lelki válságaink legyőzésében, ha esetleg elfelejtenénk, hogy mi is a szerepünk az USA gazdasági és politikai körforgásának gyűrűjében. Azután egy napon gyermekünk, aki már korábban is jelét adta másként gondolkozásának, olyan kérdéseket tesz fel, vagy olyasmit kér tőlünk, amely a komfortzónánkon kívül esik, ezért érdemben nem tudunk neki válaszolni, ami miatt bizalmát részben el is veszítjük. Azután a kérdések lelki válsággá terebélyesednek és azt vesszük szre, hogy egy idegennel osztozkodunk a fedél alatt. Merry (Dakota Fanning) pontosan ilyen körülmények között távolodik el szüleitől, hogy azután az átlagpolgár felmenők számára teljesen elidegenítő véleményét végül egy robbantásos merénylettel súlyosbítsa.

A szülei teljesen összetörnek. Dawn-on az őrület jelei jelentkeznek, de Seymour sem jár jobban, mivel megszállottan igyekszik felkutatni a fiatal lányt, aki valamikor a lánya volt. Az FBI nem könnyíti meg a dolgukat,ugyanakkor ha valaki el akar tűnni  a szülei elől, azt a hetvenes években könnyen megtehette, hiszen ez a Vietnam körüli korszak zavargásos időszak volt, amely rendesen megdolgoztatta a hatóságokat. Merry pedig miután még egy robbantásban részt vesz, eltűnik a világ szeme elől, kérdéseket hagyva maga után, amelyekre Seymour tovább keresi a válaszokat.

A film eléggé biztonsági játékot játszik, nem is érzem, hogy kellőképpen körbejárná a témát.
Először is, nem sokat tudunk meg arról, hogy Merry vallási és ideológiai meggyőződése vajon miből táplálkozik, ha otthon a családja nem vall semmilyen szélsőséges nézetet. Sajnos a film - nem tudom, a könyv vállalkozik e ilyesmire - nem mutatja be érthetően - talán senki sem tudná elmagyarázni ezt - hogy egy átlagos amerikai lány mitől érez késztetést aziránt, hogy szembeforduljon egy rendszerrel, hogy mindenféle erkölcsi fölényre hivatkozva végül kioltsa ártatlan emberek életét. Merry is meghasonlik az eseménysor végére, mint kiderül, mégis szükségét érezném, hogy egy ilyen dráma ne csupán a szülők kétségbeesésére korlátozódjon, hanem engedjen bepillantást abba is, hogy a gyermek miért, mikor, milyen körülmények között lép le a helyes útról, hogy végül - bár eredetileg humanista szándékok vezérlik - egyszerű népellenség váljon belőle. Nincs idő a film játékideje alatt, hogy megfelelően bemutassák Merry pszichológiai leépülésének stációit, pedig talán érdekesebb lenne, mint maga a szülői dráma, amit látunk.

A szülői részt sem érzem kiforrottnak, hiszen Levov-ék szinte izoláltak maradnak a tragikus esemény után. A meggyilkolt benzinkutas özvegye gyakorlatilag felmenti őket és a városka többi lakója sem érzi kötelességének, hogy Levovék portájára hányjanak, pedig, ha van amit megszoktunk hasonló filmekből, hogy a hozzátartozók állandó atrocitásnak vannak kitéve, ha egy családtag valami közösség elleneset tesz.

Merry önmagából kifordulása nálam kb. Anakin Sith pálfordulására emlékeztet, ami egyszerűen nem logikus, ezért úgy gondolom, a válaszokat az elme feltérképezésében kell keresni. Mert bármit is gondoljunk, aki háború ellenes tüntetőként benzinkutat robbant fel, az nem normális. Jó példa arra, mennyire nem logikus az elméje a lánynak, amikor apját pocskondiázza, amiért nem áll a feketék oldalára a zavargások idején:
- De hiszen a nálunk dolgozó emberek 80%-a fekete! - válaszolja az apja kétségbeesetten, hiszen mi sem természetesebb, hogy így a közösség rengeteg fekete tagjának biztosít megélhetést.
Merry pedig, egyáltalán nem logikai úton, pusztán mert lázad, lefitymálva jegyzi meg erre: - Akkor te egy hős vagy!
Vagyis, tehet az ember bármit, a lány elméje már nem gondolkodik reálisan és te csak a rossz lehetsz, miközben amit ő gondol, az a tökéletes igazság.
Mintha nem lenne fekete és fehér között átmenet.
Márpedig ez a fajta gondolkodás roppant veszélyes.

Végül Merry (Dakota Fanning)vezeklése is hiábavaló és ostoba, hiszen miután meghasonlik igazságkeresése közben és megölt három rendőrt egy pokolgéppel, vállalja az önkéntes száműzetést. De annak mi értelme van? Semmi...
Először is nem nézel szembe a felelősséggel, amivel több ember halálát okoztad. Gyáva hozzáállás.
Másodszor, azzal, hogy visszavonultan élsz, egy állatgondozóban molyolva, azzal nem törlesztesz a társadalomnak. Természetesen az sem törlesztés, hogy a börtönben rohadsz meg, de azzal legalább bizonyítod, hogy a konvenciók felett nem állsz és elfogadod a társadalom rád rótt büntetését, ha már ennek a társadalomnak akartál példát mutatni korábbi szélsőséges tetteiddel.

Elhiszem, hogy nem csupán Merry felelőssége az események láncolata. Elhiszem, hogy olyan szereplők is benne voltak, akik a fiatal lány naivitását kihasználták és szektás módszerekkel irányították őt. Elhiszem, hogy tiniként bizonyos otthoni viselkedésmintákat látva azt negatívumként élte meg, hiszen a tinik "élete" a lázadásról szól.
Elhiszem, hogy az otthoni fegyelem legkisebb jelét is személyes támadásnak érzékelte, mert éreztem ezt korábban magam is.
Sok mindent elhiszek.
Ám azt nem, hogy a kallódó tiniket fel kellene menteni, ha elsodorja őket valami hasonló eseménysor. Nem. Azok  a tinik, amikor először nemet mondanak apunak, vagy anyunak, hogy azután egy idegen karjaiba meneküljenek, aki esetleg karizmatikus kisugárzásával a világból, otthonból, családból képes ellenségképet kreálni, éppen olyan hibásak, mint maguk az imposztorok.
A tini, aki lázad a világ ellen és elveszik ebben a lázadásban, maga is hibás, mert hagyta, hogy az ostoba érzelmek legyőzzék a racionális gondolkodását. Márpedig racionalitás nélkül nincs rendszer és rendszer nélkül nincs, csak káosz.
Káoszt okozni, direkt, pedig bűn, mivel társadalom ellen való.
Márpedig a társadalom része vagyunk mi is, nem állunk felette.
Merry pedig ezt felejti el, amiért később vezekelnie kell.
Ha valamit otthonról magával kellett volna vinnie az útra, az az, hogy a káosz nem jó. Ha erre sem volt képes, akkor mentálhigiénés problémái vannak, amelyek kordában tartásáért nagy részben ő  a felelős.
Egy biztos, hogy az ilyen mentalitású fiatalokat ki kell szűrni és segíteni kell helyes irányba terelni őket.

A film befejezése szikár, szinte már összecsapott. Egyértelmű , hogy nem érdemelt hőseink életútja hepiendet, mégis úgy vélem, A "Svéd" mint családapa, nem érdemelte ezt a sorsot.
Persze, ilyen események után mi lehetne megnyugtató befejezés számunkra?

Színészeink remekek, a dramaturgia kissé hézagos, a motivációk pedig legalább annyira ziláltak, mint a valóságban is előfordulnak. Ez az egy oka van, hogy nem érezhetem negatívumnak Merry karakterének felépítését, hiszen pont olyan, mint bármelyik hasonló fiatal, aki elveszíti a logikusságát.

A fényképezés remek, de kissé tévéfilmes. McGregornak még van mit tanulnia a rendezésről.
Jennifer Connelly kaphatott volna több szerepet is, habár legalább az apósjelölttel (Peter Reigert) való vitája egy remek jelenet.
David Strathairn pedig sokkal jobb színész, hogy ilyesmire pocsékolják el.

65%

Ha megnéznéd:
- Amerikai pasztorál (2016)

Folytatjuk - We Go On (2016)

Folytatjuk - We Go On (2016)

Rendezte: Jesse Holland, Andy Mitton

A film Mafab adatlapja: We Go On (2016)

Megtekintés: Nem mondom, hogy zárkózz el a filmtől, de nem akkora truváj a misztikus, szellemes mozik sora között.

A rendező páros egyik korábbi filmje kijelölte az útjukat. Ketten dolgoznak egy mozi elkészítésén, mégsem érzem, hogy lenne bármi markáns a filmjeik képi világában, megvalósításában, ezért többet nem is lehet írni róla, mint, hogy korrekt. De egy misztikus mozinál nem ezt akarjuk hallani, mert ami ilyenkor korrekt, azon bealszunk.
A 2010-es "Sárgatéglásút-tal - YellowBrickRoad (2010)" is az volt a legnagyobb problémám, hogy bár a történetben volt potenciál, a végeredmény nem lépett ki a hasonló filmek komfortzónájából és a végeredmény így átlagos horrorfilm lett.

Jelen mű is amolyan, se íze, se bűze. Clark Freeman egy jó svádájú negyvenes pasas, épp csak hiányzott belőle valami, hogy elvigye a filmet a hátán. Ha a rajongó Smallvillesek és az új "Az" mozi első változatának nézői nem ismernék fel a jócskán megöregedett Annette O'Toole és alakítása nem lenne szerethető, a véresszájú tyúkanyó anyuka szerepében, a film nem kötött volna le másfél órára. (Mondjuk O'Toole-lal első találkozásom már megesett a "48 óra - 48 Hrs. (1982)" megtekintése közben, mert az eredeti szinkronban nagyon érzékletesen küldte el a picsába a Cates nyomozót alakító Nick Nolte-t, aki a filmben a pasiját játszotta.)

Miles (Clark Freeman) örökségének tetemes részét - harminc ezer dollárt - felajánl annak, aki bebizonyítja neki bármilyen "kézzelfogható" módon a túlvilág, vagy szellemek létezését. Édesanyja, Charlotte (Annette O'Toole) miután kifejezte ellenérzését a pénzsósár ilyen ostoba módjának, beszáll a játékba, hogy együtt eredjen az örök titkok nyomába enyhén introvertált gyermekével.

Persze jelentkeznek is a kamu pénzvadászok a lehetőséget a tökénél megragadva, ám Miles nem teljesen hülye és hamar kirostálja azt, amiben nincs potenciál. A film sajnos kihagyja ezt a ziccert és néhány mondatban lerendezi ezeket a csalókat, alkalmatlan lehetőségeket, pedig jobban belegondolva, elég remek kis játékidőt lehetett volna szánni a kapott felvételek elemezgetésére, stb. Ezt a forgatókönyv túl gyorsan keni el, akár némi kutyagumit a cipőnk talpáról, hogy azután három megkeresésre fókuszáljon, amelyek kivitelezése nem sokkal több, mint maga a korábban felvázolt kamu jelentkezők. John Glover-t ritkán látni manapság - nekem legalábbis alig van emlékem tőle a Gremlins 2 óta... - a Batman és Robin pedig nem számít. Legalább a Smallvilles (A fiatal Charlotte-ot alakító és alig látszó/játszó Cassidy Freeman szintén játszott a sorozatban és nevéből kitalálható, hogy rokonságban áll a főszereplő Clark Freeman-nel!) vonalat ő is erősíti azzal a pár perces szereplésével, ami talán a film egyik csúcspontjának mondható, igaz, róla is kiderül, hogy sarlatán.

Végül Miles csak megkapja, amit akar és persze kiderül, hogy ezt nem akarta igazán. De már az "Egyenesen át" óta tudjuk, hogy aki a halállal szórakozik, ne nagyon számítson könnyű álomra. Igaz, Miles nem kereste a halált egy percig sem, bár, egy autóbaleset rásegített érdeklődési körének kitágítására.

A film befejezése számomra összecsapott, nem olyan szépen felépített, mint az eleje. Most írjam azt, hogy valójában nem értem tökéletesen, mit is akart a szerzőpáros közölni velem?
Majd valaki megfejti nekem Miles kálváriáját és akkor talán én is többre fogom értékelni egy karcsú 40%-nál.
Ha lenne bármilyen plusz a filmben, amit szívesen kiemelnék, akkor megtenném, de újragondolva sem jut eszembe mentőöv ennek a lapos, misztikus mozinak. Az első fele egészen kellemes, de a vége enyhén művészies lezárással már megfeküdte a gyomrom. Viszont a jump scream legalább nincs túltolva.

40%

Ha megtekintenéd:
- Folytatjuk (2016)

Teljesen idegenek - Perfetti sconosciuti - Perfect Strangers (2016)

Teljesen idegenek - Perfetti sconosciuti - Perfect Strangers (2016)

Rendezte: Paolo Genovese

A film Mafab adatlapja: Perfetti sconosciuti (2016)

Megtekintés: Néha, ha igazán jó filmet akarok látni, Európai mozik között kell keresgélnem.

Mert egyszerűen Hollywood-on kívül nem mindenki gondolkodik kifejezetten a pénzcsinálásban. Gondolom én. Tehát, Amerika, pénz-orientált, mindenki más, önkifejez.
Az Európai mozi szerintem eleve nem úgy indul neki a forgatásnak, hogy majd akkor a vásznon látható csoda milyen hatalmas összegekkel gyarapítja a producerek zsebeit. Inkább a történetekre gyúrnak rá, hogy a néző a pénzéért kapjon tartalmat. Már persze, ha nem valami gagyi komédiát rittyentenek össze - Lásd Jöttünk, láttunk 3. - aminek azután nem lesz komoly visszhangja.

Paolo Genovese, olasz direttore mozija klasszikus egy-helyszínes dráma, kamaradarab, amely tipikusan színházi darabként hathat a nézőre kiállításában. A történet egy izgalmas felvetés köré építi gondolatiságát, vagyis, hogy a barátok, közeli ismerősök valójában mennyi mindent tudnak egymásról, mennyire részei egymás életének. A forgatókönyv összetettségéhez a stáblista szerint öt (5!) forgatókönyvíróra volt szükség, ami nem kis szám egy alig pár szereplős történet esetében, azonban, ahogyan haladunk előre a játékidőben, egyre inkább olyan érzésem volt,hogy a forgatókönyv quintettje az egyes karakterszálakon - négy pár és egy magányos férfi karakter - külön-külön dolgozott, építette fel, majd szépen összemosták. Így mindenki csak a saját linearitására figyelt, hogy minél kevesebb legyen a törés.

De miről is van szó?

Egy baráti társaság, amelynek tagjai között az ügyvéd és orvos mellett jól megfér a szerencsevadász és állástalan tanár is, évente néhány alkalommal összegyűlnek egy kis vacsorára, hogy megbeszéljék az élet dolgait. Az aktuális vacsoránál a pszichiáter feleség, Carlotta (Anna Foglietta) ötletének nekibuzdulva kitalálják, hogy a mobiltelefonokat mindenki kiteszi az asztalra és a vacsora további részében ha bárki üzenetet vagy hívást kap, azt nyilvánossá teszik a többiek előtt, hogy megbizonyosodjanak egy gondolatjáték keretei között, hogy a barátok valóban elég jól ismerik e egymást.
A kezdetben komikus felvetést hamar kellemetlen közjátékok szakítják meg, amelyek a bonyolult kapcsolati hálókat boncolgatják és néha felül is írják. A lényeg, hogy takargatni valója szinte mindenkinek van.

A cselekmény természetesen nem túl pörgős, hiszen erősen be vagyunk zárva a négy fal közé, azonban a remek karaktereknek és ötletes szituációnak köszönhetően végig éreztem egy lappangó feszültséget, amellyel nagyon jól kufárkodik a forgatókönyv és néha teljesen átír korábbi kapcsolatokat, új irányba terelve a figurák érzéseit, döntéseit.
Néha nem is éreztem minden lépést túl logikusnak, máskor pedig már rég elejét vettem volna egy-egy leágazásnak a kielemzésének, de összességében remek maga a film felépítése. A dráma mellett jól megfér némi humor is és a befejezés is tartogat egy apró csavart, amely után ismét el lehet gondolkodni.

Egy biztos, mindenki sérül.

A film persze fikció és nagyon valószínű, hogy hasonló helyzetben egy baráti társaság nem járna úgy, mint ahogyan látjuk, bár ez köszönhető annak, hogy a film játékideje véges, fel kellett gyorsítani az eseményeket, ráadásul, hogy jól működjön a felvetés, el kell osztani a karakterek között a kellemetlenségeket a drámaiság fokozása érdekében. Így végül szinte nincs "tiszta" ember a film végére.

A színészi játék egészen kiváló és a film jól gyarapítja azoknak a moziknak a sorát, amelyben elvileg szürke kisemberek kerülnek kiélezett helyzetbe. (12 dühös ember, Az őslakos, Az erőszak istenei) talán az sem véletlen, hogy a legjobb Woody Allen drámák jutottak eszembe, miközben felépült a cselekmény.

Marco Giallini már az A.C.A.B.-ban is emlékezetes alakítást nyújtott számomra és ez, a korábbitól homlokegyenest eltérő figura ismét egy remek színészi munka.
Maga a mozi pedig az utóbbi hónapok egyik legmaradandóbb filmes élménye volt számomra.
Mi sem bizonyítja, hogy maga a történet érdemes arra, hogy foglalkozzanak vele, hogy már elkészült ugyanabban az évben egy török Remake, majd 2017-ben a spanyolok is elkészítették a saját változatukat, kissé humorosabb formában.

80%

Ha megtekintenéd:
- Teljesen idegenek (2016)

A Belko-kísérlet - The Belko Experiment (2016)

A Belko-kísérlet - The Belko Experiment (2016)

Rendezte: Greg McLean

A film Mafab adatlapja: The Belko Experiment (2016)

Megtekintés: Tetszett a Battle Royal és társai? Akkor ezen is elvagy amíg tart.

A Galaxis őrzőinek rendezője néha forgatókönyveket ír, amelyekben zűrös szituációkba kergeti szereplőit és Michel Rooker fejét szétverik...

Greg McLean berobbant 2005-ben a "Haláltúra" című torture horror drámájával és azóta már nem feltétlenül nulla forintos projektekhez kap lehetőséget. A "Belko-kísérlet" természetesen nem egy nagy költségvetésű darab, még akkor sem, ha néhány szerepre sikerült filmkedvelőknek ismert arcokat szerződtetni. A történet nagy kamu, megfelel az ókori gladiátorjátékok jelenidejű átiratának, mivel alapjában véve egy mindenki-mindenki ellen felállású mészárlásról mesél, amely tematikából évente készül két-három darab, néha egészen remek alapötlettel, mellékszereplőkkel vagy csattanóval.

A "Belko-kísérlet" azonban ezen a műfajon belül egy megbízhatóan átlagos mozidarab, amely nem feltétlenül lesz közönség kedvenc, mivel hiányzik belőle valami plusz. A "Battle Royale-ban" fiatal iskolás korú gyerekeket kényszerítettek öldöklésre és ez adta a film pikantériáját, meg az, hogy a psziché reakcióival is foglalkozott a történet, nem csupán az erőszakos gyilkosságokra koncentrált. A Schwarzenegger főszereplésével készült Richard Bachman könyvből összetákolt "A menekülő ember" pedig a hírneves osztrák tölgynek köszönhette sikerét, legalábbis underground videós körökben.

A "Belko-kísérlet" egy nem létező cég irodaházának falai között játszódik és egy olyan kísérletről mesél, amelynek a valóságban sok létjogosultsága nem lenne, lévén az eredmény túlságosan is szűk keretek között mozog, habár a film végén egy mondatban utalnak rá, hogy valójában mennyi, de mennyi információt tartalmazott a meggyilkolt hetvenkilenc irodista kálváriája. Azután apró képernyőkön láthatjuk, hogy a Bogotába települt irodakomplexumon kívül még számtalan hasonló helyszínen végezték el a gyilkolós hajszába torkolló kísérleteket és egyértelműen utalnak rá, hogy ez csupán az első fázis.

Honnan ismerős ez?
Biztosan több film foglalkozott ezzel és van olyan, ami most csak nekem is homályosan jutott eszembe, viszont kettőnek egészen biztos az volt a csattanója, hogy miután egyetlen túlélőnk életben maradt, jutalmul mehetett a következő szintre, azaz feltételezhetően ismét egy mészárszékben találhatta magát, hozzá hasonló túlélőkkel.
Az egyik a "Circle" a másik pedig "Az emberi faj".
Sokan azért szeretik ezt az alapötletet, mert valójában nem nagyon kell megerőltetnie magát az íróknak, hiszen a film derekát az erőszak, gyilkosság adja.
Lásd pl. Albert Pyun kifejezetten lusta moziját is, az "Öld, ahogy éred!"-et. Itt is egy zárt területen kell száz bűnözőnek lemészárolnia egymást, nem kísérleti jelleggel, csupán mert valakinek ez tetszik.
James Gunn forgatókönyve gyakorlatilag minden ötletét úgy lopkodta össze, más, hasonló témájú filmekből és ezt ötvözte egy pergős kis, gore-ban bővelkedő, szatirikus humort nyomokban felmutató horror-akció moziban. Sajnos, jellemrajza és a karakterek közötti kapcsolatok megfestésére már nem elég a vászon, a végeredmény kicsit összecsapott, elnagyolt.

Ha azonban neked tetszik ez a téma - és nem vagy vele egyedül, hiszen mindig jönnek ki újabb és újabb filmek, erre építve (Raze, Kocka, A megtisztulás éjszakája sorozat) és van közönsége - akkor bátran tegyél vele próbát.

A főszereplőnk John Gallagher Jr., akinek a közelmúltban több filmjével is találkoztatok az oldalon. (Cloverfield Lane 10, Hush) Hozza a szerethető harmincas srácot, aki a barátnője életéért jobban izgul, mint magáért, akinek helyén a szíve és az esze is, aki végül felülkerekedik az ellenségein.)

Másik fontos karakter a cég helyszínen tartózkodó első embere, az irodavezető-igazgató, aki azonban úgy tűnik, szintén feláldozható, hiszen neki is végig odabent kell tartózkodnia. Tony Goldwynt mióta rendez, ritkában látom filmekben, viszont a Ghost óta, mindig is kedveltem és remekül tudja hozni az intrikus, negatív karaktereket.

Rajtuk kívül több, főleg sorozatokban feltűnő színész kapott szerepet a filmben, emlékezeteset egyedül talán csak John C. McGinley tudott alakítani, habár, ezt inkább a forgatókönyvnek köszönheti, hiszen karaktere van ennyire megírva.
Miután kiderül, hogy kb. mire számítsunk a filmben, a meglepetés faktor erősen elveszik, hiszen tudjuk, mire számítsunk és ettől nem is nagyon lehet eltérni. A befejezés is felemás, nem tartogat elég izgalmat, annak ellenére, hogy főhősünk azért tud meglepetést okozni, ez végül mégsem lesz annyira fontos.

A film simán folytatható, de ahogyan hasonlóan elődeihez, nem valószínű, hogy valaha beleugranak egy második részbe, hiszen sokat nem lehet ehhez hozzátenni, szinte csak az emberek mészárlása lehet érdekes egy fanatikus vér után szomjazó nézőnek.
A lezárás mostanra már klisés.
Eleve visszásnak érzem, hogy a kísérlet során a.) egyetlen ember maradhat életben b.) ha nem gyilkolnak az irodisták kellő elánnal, akkor drasztikusan csökkentik a számukat manuálisan.) mert teljesen más eredményeket kapunk ha szakaszokra bontjuk a kísérletet. Nem mindegy, hogy tudom, ha megölök hat embert, akkor nem kell még többet megölnöm, azaz vége lesz az öldöklésnek és az sem mindegy, hogy mikor jövök rá, hogy amolyan hegylakósan, nem maradhat, csak egyetlenegy túlélő.
Nem is világos, hogy egy ilyen kísérlet mire lenne jó, ezért feltételezem, hogy nem végeztek el a valóságban ilyesmit.

50%

Ha szeretnéd látni:
- Belko-kísérlet (2016)

Itt, egyedül - Here Alone (2016)

Itt, egyedül - Here Alone (2016)

Rendezte: Rod Blackhurst

A film Mafab adatlapja: Here Alone (2016)

Megtekintés: Nagyon száraz, kőkemény dráma, amelynek a vége nem hoz feloldozást.

Blackhurst tucatnyi rövidfilm után elkészítette nagyjátékfilmjét, ami gyakorlatilag egy Walking Dead filler epizódnak felel meg, amelyben dráma az van, ellenben beleforgatott pénz kevésbé. Filler epizód az a töltelék rész, amely a karaktereket lehet, hogy jobban megrajzolja a nézők számára, ellenben lényegi történés - itt kifejezetten drága akciókra, pénzt kívánó eseményekre gondolunk - az minimális benne. Találomra belenéztem a direktor egy korábbi rövidfilmjébe. A cím hasonlósága miatt az "Alone Time"-ot választottam és teljesen véletlen lehet, hogy bizonyos részletek feltűntek a rövidfilmben - magányos női főszereplő, természet nagysága találkozik az apró emberrel - amiket első nagyjátékfilmjében ügyesen alkalmaz majd később. A "Here Alone" struktúrájában tökéletesen megfelelne a zombis sorozat egyik elmerengő epizódjának, ahol valamelyik karakterről tudnánk meg többet, akit azután, ahogy a sorozatban kezdjük megszokni, el is veszítenénk. Éppen ezért karakterdrámának a film tökéletes, ugyanakkor játékideje és sebessége próbára fogja tenni a nézőit.

Youtube - Alone Time:

A "Here Alone" egy nyomasztó világba kalauzol minket, amelyen végigsöpört egy halálos vírus, amelyre ellenszer nincs, ellenben néhány esetben előfordulhat természetes védettség ellene. Mikor még ki sem tört a járvány, a kórházban dolgozó Ann (Lucy Walters) férjével (Shane West) és csecsemőjével elhagyja a nagyvárost, hogy a férj gyermekkori kedvenc és oltalmat nyújtó erdős vidékén vészeljék át a lehetséges pusztítást, amíg helyre nem áll világ rendje.
A világ elbukik a gyógyulásért vívott harcban, ellenben mielőtt Ann férjét, Jasont is legyőzné a kór, mindenre megtanítja a nőt, amire annak szüksége lehet a túlélés érdekében. Azaz majdnem mindenre.
Ann egyedül azzal nem tud megbirkózni, hogy gyermeke is fertőződik a vírussal és végül egyedül marad.
A mindennapi unalmas rutinját végül felrúgja, hogy belebotlik egy lányba (Gina Piersanti) és annak nevelőapjába (Adam David Thompson) és miután kissé összekapja őket, elhatározzák, hogy hármasban kalandoznak tovább Kanada felé, bízva abban, hogy ott menedéket találnak, de előtte még szükségük van némi útravalóra, amelynek megszerzése drámai eseményekhez vezet.

A "Here Alone" nagyon kemény kamaradráma, amely amolyan jutalomjáték Lucy Waltersnek, aki a film legalább egyharmadában halvány női amazonként, Bear Grylls-ként igyekszik túlélni a természetben, bemutatva néhány apró praktikát is. (Mondjuk, hogy a horgászat rejtelmeibe nem lett korábban bevezetve, pedig alap lenne, hogy elkerüljük az éhezést e kies vidéken, az számomra kissé karakteridegen húzás.) Közben flashback formában apró töredékekből megismerjük Ann múltját, hogy miért is ragaszkodik az önkéntes száműzetéséhez, amiből az érkező kis család is csak igen nehezen tudja kirángatni. A múlt sötét árnyai még a harcedzett gyomrú drámakedvelőknek is egy nehéz jelenetsor lehet, ám ez a kulcsa annak, hogy végül egy szituációban Ann miért úgy dönt, ahogyan a befejezésből megtudhatjuk és amelyik döntésnek a jogosságát talán korábban megkérdőjeleztük volna. Ennek köszönhetően valamennyire beleláthatunk Ann női lelkébe.

Szpojleres magyarázat, bár jobb lenne ha előbb látnád a filmet!
- Ann-t igen nehéz helyzetbe hozza az élelemszerzés közben a fiatal lány, Olivia, mivel leüti a nőt és gyakorlatilag sorsára hagyja az élelemtől megfosztott házban. Ugyanis Olivia féltékeny az Ann és a nevelőapja, Chris között kialakult intim kapcsolatra. Ann azonban sikeresen megszökik az épületből és mire visszatér a táborhelyükre, pont beleszalad egy falkába, amelyik megtámadta a férfit és a lányt. Végül, miközben az életükért küzdenek, Ann a puskája fedezékéből segít levadászni a zombi szerű lényekké mutálódott embereket, azonban a végső pillanatokban választania kell, hogy egy golyót Olivia vagy Chris megsegítésére lőjön ki.
Oliviát választja, annak ellenére, hogy a lány majdnem megölte.
A magyarázat pedig a kényes lépésre a múltban rejtőzik, amikor Ann elveszítette Hailey-t - sőt, szó szerint a halálba segítette a gyermeket - és azóta penitenciaként gondolva rá, remeteként él az erdőben. Nem képes még egy gyereket a sorsára hagyni és ezért inkább a lány mellett dönt, hogy majd elviszi magával északra, hiszen a híradóban hallható töredékes szövegek szerint talán ott még vannak túlélők.

Blackhurst filmje szépen fényképezett tájakon játszódik, kellemes a szemnek. A film első felében remekül megismertetik velünk a főszereplőt, később pedig megfelelően adagolja a forgatókönyv mind a lényegi információkat, mind pedig az érkező család karaktereiről a tudni valókat.
Egyáltalán nem könnyű film - talán feszesebbre is vághatták volna, hiszen a rendező korábban egészen jó tempójú rövidfilmeket készített el - de drámakedvelőknek érdemes megnézni.
Ha már be kellene lőnöm valahová stílusában, akkor olyan mozik jutnak az eszembe, mint pl. "A fal - Die Wand (2012)" - amelyben egy nő kerül misztikus csapdába vidéken, miután egy láthatatlan fal ereszkedik le egy viszonylag nagy területre, ezzel elzárva őt a külvilágtól, amiből drámai túlélési verseny keletkezik vagy olyan dráma, mint a "Z, mint Zakariás (2015)" amelyben egy nő szintén valami pusztító betegség elől menekül a vidékre, ahol találkozik két férfivel, akik végül hatalmi harcot kezdenek folytatni a nő kegyeiért.

Shane West szerepeltetése számomra kicsit zavaró, mert volt idő, amikor a színészben sokkal több potenciált láttam, mint most, amikor ilyen viszonylag apró mellékszerepekkel szórakoztatja magát és rajongóit. A srác csak benne volt a kultikus magasságba emelkedő Vészhelyzet sorozatban, meg olyan akció-képregény feldolgozásokban, mint "A szövetség", amely egyben Sean Connery utolsó olyan szerepe, amelyben testben van jelen a vásznon. West ennek ellenére alig tett le olyan produkciót mostanában a deszkre (már aki oda menti...), amely miatt érdemes lenne követni karrierjét. (Nem, sajnos sem a Nikitát, sem a Salem-et nem követem figyelemmel.)

60%

Ha megnéznéd:
- Itt, egyedül (2016)

Ha van véleményed, oszd meg velünk!

Hidegrázós - Creepy - Kurîpî: Itsuwari no rinjin (2016)

Hidegrázós - Creepy - Kurîpî: Itsuwari no rinjin (2016)

Rendezte: Kiyoshi Kurosawa

A film Mafab adatlapja:  Kurîpî: Itsuwari no rinjin (2016)

Megtekintés: Keleti kultúra kedvelőinek kötelező thriller.

Valamiért kedvelem a keleti filmeket, annak ellenére, hogy homlokegyenest elütnek mindentől, amit európaiként megszoktam a filmezésben. A történeteik néha teljesen elborultak, kívül kerülnek az ingerküszöbömön. A színészi játék néha túl színházi, már-már ripacskodó számomra. A karakterek viselkedése néha teljesen idegenül hat, ha nem olvasunk kicsit utána ennek a másik világnak. Néha olyan, mintha egy sokkal tiszteletteljesebb világ lenne, máskor meg a magasabb rangú karakter akár tettlegesen lép fel egy alatta elhelyezkedő figurának. A nők egyszer akaratlan bábok, máskor erőszakos, félelmetes fúriák. A horror sokkal inkább összefonódik a szellemvilággal, mint bármelyik másik népcsoportnál és az ijesztgetések tényleg kiszámíthatatlanok, bárhonnan érkezhetnek.

A "Hidegrázós" eredeti japán címe is sokkal konkrétabb, mint az amerikai bemutatóé és talán azért van, mert japánban nincs szükség félrevezetni a közönséget, mert anélkül is kíváncsiak egy saját mozira, amelyikben remek színészek alakítanak. Ezért is kapott plusz alcímet a film: A hamis szomszéd. Amerika már ennél jóval érdektelenebb, ezért inkább az egyszavas, emberi érzéseket felpiszkáló címmel próbálkozott a forgalmazó, hogy berántsa azt a néhány nézőt, akinek érdeklődésére számíthat a film. Csak sajnálni tudom, hogy nem lesznek olyan sokan. Na, majd Shaymalan elkészíti a Remake-t és akkor talán. Michael Keaton boldogan vállalja majd a titokzatos szomszéd szerepét.

Néhány ismerősöm - nem sokan szerencsére - zsigeri ellenérzést táplál a keleti emberek felé. Volt olyan hölgy, aki még Jackie Chan-tól is erősen ódzkodott, mert a ferde szemű emberek megjelenése, karaktere és európaitól eltérő mentalitása teljesen befogadhatatlan volt számára. Ez azért nekem volt nehezen emészthető, mert tegyük fel, hogy nem kedvelem mondjuk a feketéket - ami nettó rasszizmus, de akár lehet rá okom is, amelynek gyökere gyermekkorban, egy esetleg kellemetlen emlék hatására alakult ki - ennek ellenére nagyon kedvelem több fekete művész munkásságát. Denzel Washington, Morgan Freeman, Halle Berry párducteste, stb. Mennyi remekműről maradnék le, ha kerülném meggyőződésemből ezeket a nációkat. A keletieknek azonban sokszor elébe megyek. Pont a kiszámíthatatlanságuk miatt, mert erősen pozitívan hatnak rám. Még ha igyekszem is kitalálni a mozi következő lépését, az képes meghökkenteni, hiszen annyira más aggyal gondolkoznak.

Yutaka Maekawa 1951-ben született író regénye friss munka, hiszen 2011-ben jelent meg és thriller kedvelők körében hamar ismert darab lett belőle, nem csoda, ha néhány éven belül elkészült a moziváltozata is, amely azonban több ponton és erősen eltér a regénytől. Bizonyos változtatások szükségesek voltak, hogy a film kényelmes tempójú játékideje ne lépje át a három órát, hiszen Maekawa regényének szereplői és a történet által felkarolt idősáv ami jó tíz év, nehezen bemutatható két órában és valószínűleg összecsapottnak hatott volna a végeredmény. Így viszont egy erősen lebutított változattal kell beérnünk, annak ellenére, hogy a feldolgozás gerince töretlen maradt és még így is bőven vannak a meglepő fordulatok.

Takakura (Hidetoshi Nishijima) rendőrként utolsó ügyébe majdnem belehal. Egy túsztárgyalási ügy kicsúszik a kezei közül és közben megsérül. Egy évvel később már visszavonulva találkozunk vele ismét, miközben feleségével, Yasukoval (Yûko Takeuchi) egy csöndesebb vidékre költözött, valahová a város szélére. Volt kollégája, a tapasztalatlanabb Nogami (Masahiro Higashide) egy nyolc évvel korábban lezárt és azóta is megoldatlan ügy miatt kéri a segítségét. Történetesen egy eltűnt családról és egyetlen megmaradt női tagjáról van szó. A kislány azóta fiatal nővé érett, de a múlt eseményeit képtelen felidézni és nem emlékszik rá, vajon mi történt testvérével és szüleivel. Közben Yasuko bemutatkozik a szomszédoknak és egyikük, Nishino (Teruyuki Kagawa) viselkedése végtelenül megrémiszti az asszonyt, majd ki tudja miért, hagyja, hogy a férfi hatalmat gyakoroljon felette. Takakura a nyomozás közben szörnyű titkokat fedez fel és házassága is komoly veszélybe kerül, amikor kiderül, hogy a lehetséges tettesnek természetfeletti képességei lehetnek.

A film tehát egy ponton kezd elrugaszkodni a valóságtól és szegről-végről vehetjük úgy is, hogy a történet gonoszának amolyan x-men képessége van, amely abból áll, hogy szuggesztióval képes akaratát a gyengébb mentalitású emberekre ráerőszakolni, amolyan bábjátékosként. Persze, ahogy az megszokhattuk, ezt a képességet nem ám pozitív módon, hanem életminőségének a javítására, más emberek rovására használja a karakter. Mellesleg, tudom, hogy profán kijelentés x-men moziként leírni a filmet, de ha az emberi képességek szerint egy al-műfajt alakítanánk ki, ami a mutációk és az azoknak köszönhető plusz képességek gyűjtője, akkor ez a történet bőven belefér, annak ellenére, hogy magára a képességre a film nem tér, nem hangsúlyozza ki. Egyszerű tényként kezeli a mozi, ezzel is mélyítve az idegenkedést a karaktertől, aki képes szavaival befolyásolni a józan gondolkodást.
A történet így arról is szól, hogy ha a munkánk rátelepedik az életünkre, akár elveszíthetjük azokat is, akik velünk élnek. Lassan elhidegülnek tőlünk és azt vesszük észre, hogy egy idegennel élünk együtt, aki más karjaiban keresi a boldogságot. Bár, ez kissé erőszakos metafora.

Aztán, hogy ex-rendőrünk végül alulmarad e ebben a kétszemélyessé zsugorodó mentális és később fizikai csatában, azt megtudod e remek drámai thrillerből, amely igyekszik nem átlépni a horror keretei közé, habár, arra is lett volna módja.
Nem hiszem, hogy tökéletes feldolgozása Maekawa regényének, gondolom, a szerzőnek is lehetett a csonkítások miatt hiányérzete, de arra mindenképp remek alkalom, hogy ha egy könyves standon belefutunk az író nevébe, akár olvassunk is tőle valamit.

A színészek remekek, a fényképezés szép, hangulatilag a film egységes.

75%

Ha megnéznéd:
- Hidegrázós (2016)

A boncolás - The Autopsy of Jane Doe (2016)

A boncolás - The Autopsy of Jane Doe (2016)

Rendezte: André Øvredal

A film Mafab adatlapja: The Autopsy of Jane Doe (2016)

Megtekintés: Az éves horrorfilm felhozatalban néha találunk gyöngyszemeket is. Nem épp hatalmas igazgyöngyöt kell elképzelned, de feltétlenül egy sikerültebb darabról van szó.

Mindig örülök, amikor sikerül belebotlanom egy olyan moziba, amelyik kicsit eltér a korábban látott, klisés, előre kitalálható befejezésű daraboktól. "A boncolás" már azzal kissé kitűnik az átlagból, hogy a norvég rendező jól választott főszereplőket, hiszen a komolyabb moziba járó múlttal rendelkező nézők számára mindkét főszereplő neve ismerősen fog csengeni. Egy horrorfilm esetében pedig nem árt, ha néha bizony megfelelő szakmai múlttal rendelkező színészek prezentálják a történetet. Főleg, ha a történet nagyjában egy helyszínen vagyunk, kamaradarabként, ezért fontos, hogy a színészek megfelelően vagy annál jobban közvetítsék a megformált karakterek érzéseit.

A cím eleve beszédes. Többé-kevésbé a film nagyját egy boncolás teszi ki, amit sikerült elég realisztikusan - már, amit az átlagnéző legalábbis annak képzel - megeleveníteni. Egy kisvárosi házban többszörös gyilkosság, de minimum megmagyarázhatatlan mészárlás történik. A seriff tökéletesen tanácstalan és ha a véres gyilkosság nyomai nem lennének elég kuszák, a ház pincéjében, félig a földből kimeredve - érted, meredve - találnak egy fiatal női holttestet, akinek jelenlétére nincs magyarázat és ezért a seriff, úgy gondolván, hogy a nyomozás szempontjából fontos lehet, a holttest a legközelebbi patológiai helyszínen végzi. Ez történetesen egy apa ás fia vállalkozás, ahol a tapasztalt apa, Tommy (Brian Cox) jobbkeze a városkát elhagyni készülő Austin (Emile Hirsch) lakja. A páros együtt kezd bele a boncolásba, hogy megfelelő válaszokat találjon az ismeretlen női holttesttel kapcsolatban, azonban minden egyes újabb lépésre további kérdések megjelenése rétegződik.

Lassan egy olyan titok közelébe sikerül bejutniuk az orvostudomány és szike segítségével, ahonnan talán nincs többé visszaút a saját, nyugodt életükbe.

A film röpke másfél óra, elég szépen fényképezett - több díjra is jelölték a kategóriában a világ fesztiváljain, ahol bemutatták - kellemes a zenéje és viszonylag erős forgatókönyv az alapja. Az külön öröm volt számomra, hogy amikor már - szpojler szerű - kezdtem vámpír jelenlétre gyanakodni, akkor a történet ezt nem erősítette meg, ezzel nem állva be a mostanában készült vérszívós történetek hosszú sorába, habár ebből a megközelítésből még az sem rontott volna a film megítélésén.

Cox és Hirsch duója eléggé hihetően hozza, ha nem is feltétlenül az apát és fiát, de a tudomány embereit mindenképp. A sminkesek, effektesek rendesen rásegítettek a holttest "élethű" megjelenítésével. Amúgy a hölgyet, aki a filmben végig halott, egy nagyon is élő színésznő, Olwen Kelly domborította a műtőasztalon.

Elájulnunk azért nem kell a filmtől, hiszen az nem állítható, hogy pörgős vagy meghökkentően kiemelkedő darab, azonban elég korrekt film, hangulatos és szórakoztató is. Később, a szakmai sikerek besöprése után megkockáztatom, hogy akár folytatás is készülhet hozzá, hiszen a karakteres filmes "szörnyek" többnyire elérik, hogy franchise kerekedjen köréjük. Ennek "A boncolás" bőven megfelel, hiszen annyi kérdés fogalmazódik meg bennünk a megtekintés közben, hogy néhányra azért megérdemelnénk kielégítő választ.

Brian Cox eléggé otthon van a szakmában. Először a színészre az "Utánunk a tűzözönben", az akció-komédiában figyeltem fel. Előtte is filmezett, hiszen több televíziós produkcióban feltűnik közreműködőként, azonban kb. ettől a mozitól datálnám a mozifilmes karrierjét, amelyben később felváltva alakított fontosabb karaktereket - Trója, X-Men 2., Red 1.-2. - és mellékszereplőket is, bőven.
Hirsch pedig igyekszik nem feltétlenül a szépfiú image-t elmélyíteni szerepvállalásaival, ezért a néhány A listás film közé jócskán beiktat a tehetségét inkább igénybe vevő filmet, amiben fontos a színészi játék. Lásd. pl. Út a vadonba.

70%

Megtekintés:
- A boncolás (2016)
vagy:
- Boncolás (2016)

A báb - The Void (2016)

A báb - The Void (2016)

Rendezte: Jeremy Gillespie, Steven Kostanski

A film Mafab adatlapja: The Void (2016)

Megtekintés: Ha kedvelted a nyolcvanas évek horror és Carpenter filmjeit, találsz ebben is kedvelni valót.

Gillespie és Kostanski rendező kisiparos - míg nem ugrottak egy magasabb ligába - igen kedvelhették a hetvenes-nyolcvanas évek trash, horror és sci-fi felhozatalát, amit eddigi munkásságuk fényesen bizonyít. Saját szakmájukon belül mindketten sikeresen nyomakodtak be A filmek forgatásaira és amennyiben ilyen stílusban és vehemenciával dolgoznak, fognak még meglepetést okozni látásmódjukkal. Erre 2016-os munkájuk is bizonyíték, hiszen a "A báb" tartalmaz egy rakat olyan klisét, vagy inkább finomabban fogalmazva, olyan dramaturgiai, forgatókönyvi elemet, amelyek korábbi, néha - nem csak számomra - kultikus filmekből lettek alárendelve ezen mozinak.

A kezdésben egy a forgalomtól teljesen kieső házból menekülnek emberek és mások levadásszák őket. Egy túlélő azonban végül megmenekül és belebotlik a főszereplő zsaruba, Danielbe (Aaron Poole), aki hirtelen ötlettől vezérelve a közelebbi kórházat választja a sérült leadására, amelyik egy tűzben annyira megsérült, hogy éppen az utolsó napjait éli a bezárás előtt. Ebből kifolyólag könnyű megmagyarázni, miért olyan csökkentett a beteg és dolgozói létszám. Azután néma, köpönyegbe burkolt emberek körbe állják az épületet, egy késeléssel bizonyítva (Daniel kap egy kis szurit), hogy aki odabent van, veszélynek van kitéve.
Ez nagyjából felidézte számomra Carpenter 1976-ban készült, ostrom témát feldolgozó "A 13-ik rendőrőrs ostromát". Ha azt nem láttad, pótold. Készült a filmnek 2005-ben egy Remake-je, egynek az is jó lehet. A felállás amúgy egy tipikus western történet, az 1959-es Rio Bravo átültetése jelenidőbe.
"A báb" első negyed órája ebbe az irányba indul el - megismerünk néhány pácienst, orvost, nővért, rendőrt is - majd nagyon hamar átnyergelünk egy másik, Carpenter által készített - igaz, az is Remake volt - horror sci-fibe, "A dolog"-ba.

Van persze némi Alien nyúlás is, de ezektől eltekintve szórakoztató film a végeredmény. Daniel egyszerre drámai és komikus karakter, persze a fekete humoron belül. Folyamatosan kapja a pofonokat és néhány mondatban az is kiderül, hogy az egyik nővérkével, Allison (Kathleen Munroe) korábban egy párt alkottak és egy elveszített gyermek azóta is fájó emlékként nehezedik közös múltjukra. Szóval, szívatja a forgatókönyv rendesen.

Közben előkerülnek a film elején látható gyilkosok, akikről kiderül, hogy talán nem is a rossz oldalon állnak. Maga a borzalom viszont, amely úrrá lesz a szereplőkön, számomra elég összecsapottnak tűnt. Szeretem, ha ki tudom következtetni, hogyan és miért kezdődik el az "akció", kiből, miért lesz vagy épp mikor elborult gyilkos, itt viszont elég gyorsan elkezdődik a mészárlás - rögtön egy nővér szemtelenít ollóval egy beteget - de nem sok támpontot kaptam, hogyan "fertőződött" meg a hölgy, miért a srácot választotta, stb. Mondjuk, legalább meglepő volt a történés és az is megzavart kicsit, hogy pont az első áldozatról nem gondoltam, hogy ilyen hamar kiesik.

A továbbiakban egy nagyjából kiszámítható túlélő horrort kapunk, házon - kórházon - belül, világtól elvágva. Ezzel nagyjából be is lőttük a lehetőségeket, sok újra ne számítsunk. A karakterek hullanak, a szörnyek erősödnek.
A vége felé az egész film kezd egyre abszurdabb lenni, míg a vége nagyon hasonló lett egy - meg se lepődj - ismét csak sikeres Carpenter mozi befejezésére: A sötétség fejedelmére.
Innen is konkrétan átemel nem kevés elemet, konkrétan pl. egy előkerülő fejszét, igaz, azt nem ebben a sorrendben használta Carpenter.

A szereposztás számomra eléggé semmitmondó volt, leszámítva a nagy öreg Kenneth Welsh-et, aki viszont több, mint 200 produkcióval eléggé megkerülhetetlen színész: Aviátor, Holnapután, Négy tesó, Államérdek, Rejtekhely.

A végére nem kaptam meg minden kérdésemre a választ, viszont legalább a cím értelmét sikerült kihámoznom. Egyszeri megtekintésre érdemes darab. Van hangulata és korrekt a fényképezés. A korábban említett felhasznált ötletek mellett sikerült néhány saját apróságot is belecsempészni.

60%

Ha megnéznéd:
- A báb - Az üresség (2016)

Az éjszaka törvénye - Live by Night (2016)

Az éjszaka törvénye - Live by Night (2016)

Rendezte: Ben Affleck

A film Mafab adatlapja: Live by Night (2016)

Megtekintés: Kicsit hosszú, kicsit lassú, ezért hangulatfüggő bűnügyi dráma.

"Nem az az erős, aki megszegi a szabályokat, hanem az, aki saját szabályokat hoz."

Dennis Lehane regényét forgatókönyvvé adaptálta maga Affleck. A szerző korábbi regényeihez mérten ez a darab sokkal profánabb és kiszámíthatóbb munka. Nincsenek benne nagy csavarok, a következő lépések borítékolhatóak, mégis, érdemes ráfordítani két órát, mert ha el tudunk merülni benne, akkor egy igen kellemes múltidéző drámával lesz dolgunk. Csak ne rakjunk be sülni valamit, mert sokat ront a film befogadásán, ha elvonják a figyelmünket.

Sok helyen botlottam olyan kritikákba, hogy Affleck rendezői ereje, mintha gyengülni látszana, de nem értek ezzel egyet. "Az éjszaka törvénye" ahol kell, kellően komoly, képes beszippantani a nézőjét, és bár lehet, hogy nem olyan szikár, mint a "Hideg nyomon" vagy a "Tolvajok városa", bőven van helye a húszas években játszódó maffia történetek között, igaz, Scorsese és Coppola mélységeit nem éri el, de azt a szintet, amennyire visszagondolok, nem is tudja senki se meglépni. Az azonban nem zárható ki, hogyha Affleck csak a rendezésre figyelt volna és nem maga alakítja a főszereplő ír Joe Goughlin-t, akkor egy sokkal sötétebb tónusú, komolyabb film is készülhetett volna az alapanyagból.

A történet szinopszisa hajaz az összes hasonló maffia családon belüli karriertörténetre, bár, ebben a filmben azért jócskán előkerülnek népmesei elemek is, aminek köszönhetően végül már nehéz a főszereplőért izgulni, mert érezhető, hogy a forgatókönyv az oldalán áll. Felemelkedése a filmben töretlenül egyszerűnek tűnik - mennyit számít egy jól megválasztott verőember! - és a befejezés sem jellemző a hasonló környezetben játszódó filmekre, amiért lehet néhány férfinézőnek némi hiányérzete. Néha a szereplők motivációi sem teljesen tiszták, a forgatókönyv történései is megkérdőjelezhetőek logikusságuk hiánya miatt, az összkép azonban egészen rendben van, bár, ha valaki szeretne elmerülni a filmben látható érában, annak inkább ajánlható a "Volt egyszer egy Amerika", a "Fékezhetetlen" vagy az HBO sorozata, a "Gengszterkorzó".

Háttal Matthew Maher, szemben Chris Messina, Ben Affleck.

"- Üljön fel arra a vonatra Gary L., különben alá kell fektetnünk!"

Színészek, akiket kiemelnék:
Matthew Maher és Ben Affleck között a szakmai kapcsolat egészen a Dogmáig nyúlik vissza, Ebben a szatírába csomagolt komédiában Affleck egy földre űzött angyalt alakított, míg Maher egy villanásnyi szerepben a csapost. Útjuk később is keresztezte egymást, azonban Maher fizimiskájának előnytelensége miatt sosem fog betörni az A ligába, viszont ha megbízhatóan ellenszenves figurát kell alakítani, rá lehet számítani. Lubickol RD Pruitt szerepében és nagyon kevés játékidővel sikerül elérni, hogy a néző a vérére szomjazzon.
Elle Fanning fiatal kora ellenére igyekszik kliséktől és cukisságtól mentes szerepeket elcsípni, mióta elhagyta a tinikort. Habár megjelenése főleg mesefilmek és tini vígjátékok főszerepeire kárhoztatná, Fanning rendszeresen átlépi a tőle elvárható komfortzónát és különlegesebb produkciókban is vállal szerepeket. Egyik utolsó és kellően zavarba ejtő mozija, amit sikerült látnom tőle a Neon Démon volt. (Bővebben róla itt!) Fanning tökéletesen hozza a lelkében megtépázott áldozati bárányt, aki vallási fanatizmusa mögé bújik védelemért. Loretta Figgis szerepe tipikus tragikai szerep: A fiatal lány a hírnév és csillogás ígéretével elutazik Hollywood-ba, hogy azután legközelebb akkor halljunk róla, mikor már kábítószerfüggőként a testét árulja. Hallottunk már ilyet. Ami viszont a szerep drámaiságát növeli, hogy a lány annak a seriffnek a lánya, akinek városába költözve Joe Goughlin igyekszik megvetni a lábát, ezért több esetben is keresztezi apa és lánya útját, aminek később tragikus következményei lesznek.
Figgis rendőrfőnök szerepét az Oscar-díjas Chris Cooper alakítja. A legtöbb kérdést az ő karaktere és szerepe vetette fel számomra - kezdve azzal, hogy miért engedi el egyetlen ártatlan lányát a nagyvilágba, hogy az szerencsét próbáljon, később miért érzi azt, hogy vezeklésképpen pont Joe a megfelelő ember, akin bosszút kell állnia, ha annyira korrumpálhatatlan, hogyan tud maffiózókkal "üzletelni", stb. - azonban a színészre nem lehet panaszunk. Cooper kellően képzett színész, hogy életet leheljen a figurába.
Az én szégyenem, hogy a filmben Affleck feleségét alakító Zoe Saldana-t rendesen összekevertem arcra Thandie Newtonnal. Én kérek elnézést. A szerep amúgy hálás, bár lehetne kidolgozottabb is értve ezalatt Graciela (Saldana) családi hátterét is, mert arról fivérén kívül alig tudunk meg valamit. (Pedig igényeltem volna, hogy a film jobban bemutassa Joe kapcsolatát a lány rokonságával, hiszen annak később fontos szerepe lesz a végjátéknál.)
Dion Bartolo szerepében Chris Messina sikeresen elhappolta a film legjobb karakterének szerepét. Az imdb fotóján egy jóképű fickó néz vissza ránk, Dion ezzel szemben egy köpcös kis digó dugó, amit nem tudom, hogyan sikerült megformálnia, annyira nem emlékeztet korábbi önmagára, vagy rondán öregszik a negyvenes aktor.

Zoe Saldana, Ben Affleck. Mennyire lehet idilli egy maffiaszerelem?

Még három nevet említenék meg, akik igen rövid szerepet kaptak a filmben, viszont öröm őket látni:
Brendan Gleeson Joe apjaként amolyan Dzsóker-kártya a karrierista maffiózó palántának. Szerepe nem túl hosszú, de megjelenése és tevékenysége erősen emeli Joe mesebeli karakterének kialakulását.
Joe első szerelmét Sienna Miller formálja meg. A karakternek egy hibáját rónám fel: Túlságosan eltér azoktól a női karakterektől cinizmusában, akiket hasonló filmekben eddig láttam. Utolsó megjelenése a filmben pl. hátborzongatóan modern hozzáállású nőt mutat be és a szereplő szinte lelép a vászonról realizmusával. Miller még sosem volt számomra ennyire unszimpatikus. Gesztusai sokáig kísérteni fognak nyúlfarknyi szerepe miatt.
A nyolcvanas években nagyon csíptem Anthony Michael Hall-t, aki gyerekszínészből lett érett férfi, mostanra pedig egy kora ötvenes, akinek bájos és kisfiús charme-ja tökéletesen felőrlődött felpuffadt arca mögött. Csúnyán öregszik és talán ez is az oka, hogy nem dobálják főszerepekkel. Sajnálom őt. Gary L. szerepében ő is meggyőző.

A film fényképezése szép, de semmi kiemelkedő. Talán nem volt cél, hogy elkápráztassák a nézőt vizuális orgiával, mert az elvonja a figyelmet a történetről. Azért igyekeztek megvilágítással és finom kameratrükkökkel Fanning karakterét éteribbé tenni, amennyire a forgatókönyv megkívánta. A film zenéje sem kiemelkedő, azonban jól működik a képek alatt.
Tény, hogy a film hangulatát el "kell kapni", ha ez sikerült, onnan figyelni fog a néző.

65%

Ha megnéznéd:
- Az éjszaka törvénye (2016)

Töfi:
- Egy időben szó volt róla, hogy Di Caprio alakítaná a főszerepet, végül producerként szállt be.
- A film nagyja Floridában játszódik. Amúgy Grúziában forgatták!
- Az első vágás átlépte a három órát.
- Dion Bartolo szerepére Jon Bernthal is esélyes volt.

A film végi lövöldözésnél nem voltam 100%-ig meggyőzve, hogy az Ben Affleck. Az arca még filmen is kicsit msának tűnt...

-