The Doorman - Több, mint portás - The Doorman (2020)

The Doorman - Több, mint portás - The Doorman (2020)

Rendezte: Ryûhei Kitamura

A film Mafab adatlapja: The Doorman (2020)

Megtekintés: Az a baj ezzel a filmmel, hogy egyszerűen nem képes rendesen egy középszert sem hozni, ami akciófilmnél, manapság, hátrány. A műfajban már készültek női főhőst bemutató produkciók, amik lehet, hogy mai szemmel kifejezetten viccesek lehetnek, de szerintem nagyon sokat nyom a latban, hogy a hősnő kedvelhető és hiteles legyen. Nem tudom, te, hogy vagy vele, de nekem Jolie Lara Croftja sem volt az. Ha nem hiszem el egy nőről, hogy egy jobb-horoggal padlóra küld egy maszkos kommandóst, megette a fene az egészet.

A másik, ami nem esett jól, hogy a kilencvenes években készült nem egy ilyen mozi, amik jobban tetszettek. Pl. Shannon Tweed főszereplésével a Drágán add a halálod, aminek az első része egy hatalmas blődli, tele ostobaságokkal és mégis szórakoztatóbb volt, excentrikus bűnözőivel, akciósztárként nehezen hihető női főszereplővel, bugyuta túsztörténettel. Azt hiszem, újra kell néznem, már csak "Ford Fairlane" miatt is.

Tisztázzuk előre: Ez nem egy Kitamura mozi. Tudom, az ő nevét olvashatjuk az adatlapon, stáblistán, de Kitamura stílusa fényévekre van ettől a finomkodó, műfaji akciófilmtől. Egészen biztos vagyok abban, hogy a végeredményért nem ő a felelős. Sőt, ha szabad kezet kapott volna, a film kislány szereplője ha nem papíron, akkor a vásznon az első fél órában elvérzik... szó szerint.

Nem, a "The Doorman" semmilyen ponton nem idézi meg Kitamura korábbi filmjeinek néha öncélú erőszakosságát. Ez a film szinte már finomkodó. Amit Kitamurától elvárok, az a brutális és kiszámíthatatlan gore, amely két filmjét is kiemelte az alsó kategóriából - bár a közepesnél nem lettek jobbak így sem. Az egyik az "Éjféli etetés", amely az írójának személye miatt is érdekes, vagy a "Defekt", ami meg egy rendkívül durva alaphelyzetből hozza ki, amit csak lehet, egy borzalmas lezárással. Mégis, mindkét filmben volt valami, ami miatt nem feltétlenül sorolnám egyszer nézhető darabok közé. (Főleg, mivel már mindkettőt legalább kétszer láttam.) 

És ki ne felejtsem a legjobbat az amerikai filmjei közül: Nincs túlélő - No One Lives, 2012-ből, amit valamiért Fordul a kocka címmel találunk meg az imdb-n, tehát ez lett a magyar címe, igaz, csak felirattal láttam. Na, az még egy kifejezetten erős túlélő horror. Kifejezetten megtekintendő darab! - Nincs túlélő kritika helye!

Mindhárom film könyörtelen volt a hőseivel és néha kíméletlenül átlépett olyan határokat, amiket sokan nem szoktak. (pl. a kislány agyonlövése a Defektben) Ennél fogva, ha Kitamura nevét meglátom egy filmmel kapcsolatban, már dörzsölöm a tenyeremet, hogy milyen durvaságokkal fog meglepni.

Hát, most meglepett!

Ennél unalmasabb, klisésebb akciófilmet nem nagyon láttam. Mostanában hasonló csalódás volt "A természet ereje", amiben Mel Gibson is szerepelt és előre vetítette, hogy karrierje utolsó kb. húsz évében milyen irányba tarthat a színész. Lefelé.

A "The Doorman" egészen olyan filmnek tűnik, mintha Luc Besson bábáskodott volna felette: Pergő események, tehetséges színészek a negatív szerepekben, kifejezetten törékeny nők a hősnő szerepében, néhány apró csavar, végül hősnő győz.

Persze, minősége után nem gondoltam, hogy maga Besson rendezte, de, hogy ott ült, mikor visszanézték a musztert, az nem volt kérdéses. Erre kiderül, hogy egy ázsiai, kvázi szerzői filmes direktor kapott lehetőséget - ha ezt annak nevezhetjük - hogy karrierjének elkészítse a leggyengébb filmjét, amit úgy merek leírni, hogy volt, amit nem is láttam tőle. (Az Azumi és Versus megvolt és annak ellenére kedveltem, hogy a baaadmovies többször is lerántotta a keresztvizet a Versusról) 

Kitamura remélem soha többet nem fog a producerektől függeni, mert ez a film inkább a stúdió döntnökeik stílusát mutatja, mint Kitamuráét.

A filmmel az is baj, hogy végig érezni, hogy olcsó. Pedig kevésből is lehet jó filmet csinálni, ha a karakterek érdekesek, a párbeszédek logikusak és az akciók, ha nem is kerültek sokba, de legalább ötletesek vagy/és annak tűnnek.

A "The Doorman" azonban azoknak az általam támasztott követelményeknek nem felelnek meg, ami miatt azt gondolnám, hogy egyszer újranézném a filmet. Miért van az, hogy egy Die Hardot inkább megnézek 10x, mint ezt még egyszer?

Jean Reno mindig is emeli egy film ázsióját, pusztán a kisugárzásával. Aksel Hennie, norvég aktor meg pont az a színész, akinek a feje legalább nem tucat-amerikai arc, hanem hoz magával valami Európaiságot. Nem véletlen, hogy mindkettőjüket rendre alkalmazzák USA mozikban. 

Itt azonban Reno halovány, mert figuráját nem tudták elég erősre megírni. Elmondja a remek kis mondatait, de nem érzed benne a pluszt, ami miatt egy félelmetes ellenfélként kellene rá tekinteni. Csak megemlítem John Lithgow-t, aki egy perc szereplés alatt meggyőzött róla a Cliffhanger-ben, hogy egy pszicho- vagy szociopata. Vagy Rickman a Die Hardban, hogy egy könyörtelen terr... rabló. Reno igyekszik, azonban nem érzem, hogy tud mit kezdeni a karakterével. Hennie sokkal szerencsésebb, mivel Borz figurája sokkal érdekesebbnek tűnik, még akkor is, ha egy egyszerű és hidegvérű samesznek állították be.

A film egyetlen pozitívuma, Aksel Hennie, Borz szerepében.

Női akciófilmeknél a legfontosabb összetevő, hogy a NŐ, megfeleljen egy olyan akció-heroika képnek, akit szívesen nézek másfél órán keresztül, iszom szavait, felcsigázza a szexualitásom, és bájával elkápráztat. Ha ezek hiányoznak, akkor a tehetségével. Hogy vagy jó színész, vagy remek harcművész. Ruby Rose most nagyon futott a "Batwoman" és a börtönös "Narancs az új fekete" sorozatokkal, azonban én sokkal tradicionálisabb, kispolgáribb fogyasztó vagyok. Nincs bajom a mássággal, de ha a művészetben kiemelkedőbb szerepet kap a szexuális orientáció, mint maga a tehetség, nekem az nem tetszik. Ráadásul, maradi is vagyok, ezért a széttetovált nők nekem nem azt közvetítik, amit egy nőben keresek, igaz, ez meg engem minősít, de ettől, hogy ezt tudom, még nem kedvelem meg jobban.

Lehet, hogy Ruby Rose akciósztárnak és színésznek sem rossz, azonban, ebben a filmben ezt nem sikerült megmutatnia számomra. (Tudom, lehet meg kell néznem az említett két sorozatban.) Egyszerűen, nekem nem elég nőies. Pedig nekem még Cynthia Rothrock is nőies volt! Felnyírt hajjal is!!! (Basszus, hatvan elmúlt ő is)

Még egyszer: Lehet, hogy Ruby Rose egy végtelenül kedves hölgy, azonban, mint ahogy a nőknek is fontos az első benyomás egy pasiról és ha az megvolt, onnan nehéz tovább lépni, úgy nekem, pasinak is fontos az első benyomás. Márpedig, nekem ő túl macskaszerű, felvállaltan leszbikus művész, ami miatt kevés a közös metszéspontunk: inkább kutyás vagyok és szexualitása miatt nincs közös témánk.

Csoda, ha ezek után inkább néztem volna meg bárki mással a filmet. Akár Katie Holmes-szal, mert állítólag ő is lehetséges Ali volt a produkcióban, de végül fiatalabb színésznőt kerestek.

Az első kb. 10 perc egészen jól indult. Persze alap, hogy megmutatjuk a főhősünket egy akció szituációban, megágyazva a figurának, a múltján keresztül előre vetítve a jövőjét. Itt is lefut egy remek kis ambush, hogy miután a jelenbe kerüljünk, gyakorlatilag a film semmilyen formában ne utaljon rá vissza - egy apró álom szekvenciát leszámítva - pedig, lett volna lehetőség rá, hogy értsük, miért őrlődik Ali figurája annyit. Ehelyett bekerül egy családi tragédia, amit ki sem fejt a mozi rendesen, így a végéig nehéz összerakni a kapcsolati hálót, mert kimaradnak a mindenre rávilágító vallomások, amiket félmondatokkal helyettesítenek. Ezekből kell apránként felépítenünk, hogy Ali és néhai nővérének férje, Jon (Rupert Evans) között kialakult valami, amit valójában Ali nem is akart, mert az fájdalmat okozna a nővérének és elment háborúba, ugyanakkor, miután igyekezett a köteléket elvágni a pasitól, mintha mégis ő neheztelne valamiért a férfira... Ja, és úgy kerüli őket, mintha a kislánynak legalábbis nem a nagynénje, hanem a szomszédja lenne és bár egy időben kavartak Jon-nal, meg közös fotójuk is van, sőt, Ali nővére még sokat mesélt is a gyerekeknek, vagy legalábbis a kislánynak, a két gyerek mégsem ismeri fel őt a lakás ajtajában állva. Szóval, erre rágyúrhattak volna a forgatókönyvben, mert likacsos ez, mint állat.

Ali sikeresen túszul ejti az egyik gonosztevőt. Találd ki, mi lesz a pasas sorsa! - Igen, eggyel kevesebb felé kell osztani a zsákmányt.

Ali (Ruby Rose) pedig nem tudja hányadán is áll a legközelebbi rokonaival, azt sem tudja, akarja-e ezt tudni, és azt sem tudja, hogyha megjelenik az ajtajukban, az életükben, merre tovább, ennek ellenére egy közeli ismerős pont abban a házban intéz neki munkát, amelyikben az autó-balesetben elhunyt testvérének a férje, korábbi szeretője (?) lakik, két gyerekükkel, akikből a lány egészen biztos az unokahúga. Mi történt Ali és Jon között, ami a környezetükre nem volt hatással, de a katonalányban olyan érzéseket ébresztett, ami miatt nem akarta velük felvenni a kapcsolatot?

Pat (Philip Whitchurch) nagybácsi, aki szintén a nagy házban dolgozik, mint ezermester, milyen kapcsolatot ápol a két féllel és nem kavar be a melóba, hogy az egyik lakónak rokona?

Egyáltalán, most a házban akkor elitista felső kategóriás népek élnek, vagy középosztály? Ha középosztály, honnan van ennyi alkalmazottra pénze a háznak és mennyire világítják át őket, hogy nem kavart be, hogy gyakorlatilag két rokon is bekerült a melóba, akinek él rokona a házban. 

Tiszta kavar az egész, amit fel sem próbál a film fejteni.

Ez van, fogadd el.

Valójában nem is fontos, csak szőrözöm.

Az akciójelenetek épp elérik a kötelező szintet, ami, Kitamura ázsiai filmjeinek ismeretében meglepő. A rendező igenis tud valamiféle akciót rendezni. Oké, az amerikai filmjeiben nem emlékszem, hogy lettek volna komoly verekedős jelenetek, de ezek hiánya miatt legalább a jól alkalmazott véres jelenetek kárpótoltak korábban. Itt, azonban ezekből is a szemérmesebb változatokat kapjuk, igaz, van néhány mellékszereplő, aki kap némi csúnya fejlövést, vagy hasonlót, de a direktorra nem jellemző finomkodással. Komolyan, ha a film bevállalta volna, hogy felnőtteknek szól és Ali karaktere mint Xena aprítja az ellent, azt mondom, hogy megerőltették magukat. Ehelyett kapjuk, amit kapunk. Olyasmit, ami ma már nagyon kevés.

Azt hiszem, kiírtam mindent magamból a filmmel kapcsolatban és a végeredmény olyan 40 %-os lett számomra. Ruby Rose rajongóknak biztosan sokkal több. 

A kislány irritáló, a kapcsolati háló szellős, a terroristák nem elég karizmatikusak. Az egyetlen, akinek megjelenésén felvidultam, David Sakurai, aki a magyar filmek kedvelői a "Liza, a rókatündérből" ismerhetnek. Hát, ott sem pozitív karakter volt. :)

Különvélemény: - Azt gondolom, hogy a "Doorman" az nem portás, hanem inkább amolyan ajtónálló, aki kinyitja a lakók előtt a bejáratot, azonban, ha az, akkor megint az a kérdés, hogy az idős házaspár és Ali rokonai milyen társadalmi csoportba tartoznak, hogy olyan épületben laknak, ahol a kaput kinyitják előttük??? Persze, lehet, hogy a kiszolgáló személyzetek esetében a doorman a portásnak felel meg, azonban ezt kétlem. A portás bent ül egy pult mögött és átadja a leveleket, kulcsot, ha van, stb. Az ajtónálló meg viszi a csomagot, stb.

Whatever...

40%

Van valami Ruby Rose kisugárzásában, ami miatt nem hiszem, hogy meg fogom kedvelni.

Szuperagy - Superintelligence (2020)

Szuperagy - Superintelligence (2020)

Rendezte: Ben Falcone

A film Mafab adatlapja: Superintelligence (2020)

Megtekintés: Adtam neki egy esélyt. Pár nap és elfelejtem...

Nem állítanám, hogy nagy rajongója vagyok Melissa McCarthy-nak, bár volt filmje, ami kifejezetten jól sikerül (A kém), és olyan is, ami kb. a trágya fogalmát meríti ki (Tammy). McCarthy egyébként szerintem egy jó komika, annak ellenére, hogy alapból nem vagyok túl jó befogadója a női humornak. Nem állítom, hogy nincs olyan, de ritka,az a nő, akinek a szarkasztikus vénájában olyan vér kering, mint bennem. (Ez de szar volt!)

Itt az alapötlet - Steve Mallory tollából - egy szuperintelligánciát szabadít az átlag amerikai nő nyakára, a feladattal, hogy győzze meg a "felsőbb hatalmat", hogy megéri életben hagyni a Föld teljes lakosságát. Egyrészt érdekes ötlet, másrészt nem vagyok rá túl fogékony. Részemről, egy igazán szuper intelligencia pontosan tudja, mi a jó neki és nem kér a segítségből. De ez egy vígjáték és abban meg alapötletnek egynek jó. És nagyjából itt ki is merült. Még az első 20-30 percet érdekesnek is találtam, ám onnan lassan besüppedtem a takaró alá és eluntam magam. Valahogy nem tudott feldobni a mozi, mert nem éreztem, hogy eléggé át lett volna rágva a koncepció. Igen, ha jobban belegondolok, ebben a sztoriban egy kb. 45 percnyi műsoridő van, azaz lehetett volna egy Dark Mirror epizód is akár.

Azonban Ben Falcone mindent megtesz, hogy asszonykáját a mozis világon belül tarthassa. Sorra rendezi neki a mozikat, igyekezve egy közepes minőséget szállítani, azonban nem érzem túl szerencsésnek őket a forgatókönyvek kiválasztásában. Biztos lennének igazán remek történetek női főszereplővel, ám mintha a főleg rendező és neje valahogy nem akar beletenyerelni a tutiba.

Pár hónapja láttam már egy hasonló mozit, amelyben egy okostelefon avatkozik hasonlóan durván egy fiatalember életébe és azon kívül, hogy tudom ki volt a főszereplő - és a neve nem ugrik be, csak, hogy valami Adam vagy ki - de még a címe sem ugrik be hirtelen. Pont, ahogy a filmből is csak a golyszi selfie maradt meg, meg az, hogy a női főszereplő érdekesebb volt, mint a férfi.

Itt azonban semmi sem klappol igazán. Lagymatag az egész és a film szívtiprója, az egyébként igazán remek Bobby Cannavale elég lúzer figuraként igyekszik némi szimpátiát kicsikarni karaktere felé. Részemről ez azért volt nehéz, mert a figurában eléggé magamra ismertem. (Muháhá) Át is kell gondolnom kicsit a hozzáállásomat a nőügyeimhez, mert ha továbbra is ezt a szintet hozom, mint ő a filmben, maradnak számomra a Melissa McCarthy-k. (Úgy értem... Illetve... Mindegy!)

Hihetetlen, hogy még mindig van, aki azt hiszi, vicces, hogyha a főszereplőt totál lehetetlen ruhákba öltöztetjük, mielőtt kiválasztunk neki egy tényleg csinosat. Ráadásul a filmben Carol saját maga veszi fel a göncöket, a stylistek ugyanis a függöny másik oldaláról drukkolnak neki, így teljesen minimális az interakció a szereplők között. Sokkal dinamikusabb lett volna a jelenet, ha körülötte sürögve lábatlankodnak.

James Corden hangja a filmben nekem átjött így, hogy az állandó magyar hangján szólal meg, de ugye, nekünk így pont annyira releváns karakter, mint amikor egy rajzfilmet bereklámoznak nálunk a mozik, hogy a karakter hangja nem más, mint az Isteni The Rock, azután szinkronosan nézhetjük, Galambos Péter orgánumával! Azután még bejön pár mondat erejéig Octavia Spencer is, de mondanom sem kell, hogy fordítás közben ő is elveszik.

Néhány apró poén azért még előfordul, bár, nekem azért volt pl. az vicces, amikor az egyik ügynök a feleségével való rossz viszonyáról mesél, mert történetesen tudom, hogy a szereplő az a Falcone, aki rendezte a filmet és McCarthy a felesége. Így amikor azért szurkol, hogy Carol (McCarthy) és George (Cannavale) jót szexeljen, az nekem így vicces volt. Másnak meg semmit nem fog jelenteni nyilván. Azt egyébként nem tudom, hogy találták ki ezt a párost, mert szerintem egy csepp kémia nincs köztük.

A film utolsó etapja meg egyenesen unalmas és a végén, amikor megmagyarázza a szuperagy, hogy miért is Carol, az meg nekem kínos. Sajnos a forgatókönyv nem lett olyan intelligens, mint amiről szól. Teszem hozzá, hogy szerintem pont Mallory a felelős McCarthy legszarabb filmjeinek forgatókönyvéért, ezért nem hiszem, hogy meg kell lepődnöm azon, mennyire nem kezdtek semmit a történettel. 

Nem ragozom: 40%

Valaki úgy gondolta, hogy hihető szerelmespár lesznek. No. No. Nooooooo.

Kötelesség életre-halálra - Hajsza élő adásban - Line of Duty (2019)

Kötelesség életre-halálra - Hajsza élő adásban - Line of Duty (2019)

Rendezte: Steven C. Miller

A film Mafab adatlapja: Line of Duty (2019)

Megtekintés: Ez egy Nicholas Cage film, csak Cage épp nem ért rá.

Kitörő örömmel ültem le a film elé, mert Eckhart neve miatt azt képzeltem, hogy egy fantasztikus kis mozit fogok látni. Aaron Eckhart ugyanis (eddig) tudtommal nem az a színész, aki fizimiskájával minden atom-gyenge produkcióba igyekezne besétálni. Szegről-végről tényleg "fantasztikus" a mozi, hiszen a filmben látható események nagy része a valóságban még leheletnyire sem állná meg a helyét. Kezdve az alapkoncepcióval, amely legalább egy sebből vérzik.

Szpojlerek előfordulhatnak, a film megtekintése után javasolt elolvasni az írást!

Frank Penny (Aaron Eckhart) járőr kis haverjával uncsizik a flaszteron ülve és várja, hogy megoldódjon az életének legnagyobb problémája: lelkiismerete ne baszogassa azért, mert pár évvel korábban egy túszmentés közben véletlenül rosszul mérte fel a szituációt és ebbe belehalt egy gyermek. Más filmekben ilyenkor hősünk otthon alkoholizál, miközben társai nem restek fejéhez vagdosni azt, ami amúgy is szarrá marcangolja. Itt sincs ettől messze Frankie, de egyelőre szolgálhat és védhet, igaz, nem holmi flancos belvárosi poszton, hanem valahol, a kis-pálya szélén, hogy ne zavarjon be a lakosságnak a szomorúság az arcán. Haverkissrác mindent megtesz, hogy felvidítsa és aznapra már-már sikerül is, amikor a rendőrségi frekvencián keresztül becsókol a megváltás lehetősége Frank fülébe: egy fegyveres férfi, aki egy emberrablási ügy egyik lehetséges elkövetője, miután be- és kisétál egy neki állított hevenyészett rendőrségi csapdából, kilohol a forgalomból és kardio-edzése közben Frank mentési pontja felé veszi az irányt.

Frank, mivel inkább rendőr, mint nem, skippel a sarokról, ahol addig ücsörgött és szintén futással indítja be a operatőr stadycam programját. Szó szerint futnak egymásba, egészen szép vágástechnikának köszönhetően.

Unalmas lenne azonban egyetlen szálra fókuszálni, ezért az új időkre hallgatva, előkerül a média is egy roppant csinos és fiatal gerilla-streames  riporterlánynak köszönhetően, aki realtime-ban kezdi sugározni az eseményeket, nem elfelejtve kezdetben, hogy mindent a nézőkért. (Mintha elszaporodtak volna az angol kifejezések...)

A további események gondolom kiszámíthatóak számotokra is: Frank és Ava (Courtney Eaton) a pörgős, magát riporternek aposztrofáló, szemünkben túlbuzgó, kotnyeles kamerás kiscsaj a film további részében test közelből ismerkedik meg egymással is és az el-rablóval is, néhány apró, de nagyon kiszámítható csavarral, egészen a végkifejletig, amelyben a giccs kifacsart egy árva könnycseppet szemem sarkából, hogy azt elégedetten mutassa körbe a szobám falai között a nagy semminek.

Gratulálok forgatókönyv, legalább volt, ami működött, mert maga a történet, leírva sem hiszem, hogy acélos lehetett, de a vásznon látni olyan kérdéseket vet fel bennem, hogy Nicholas Cage tényleg másik filmet forgatott és nem ért rá erre, vagy olvasta a szinopszist és száját húzogatva végül nem fogadta el, mondván, itt akkora a hézag a hihető és a fantázia között, hogy ciki lenne a nevét adnia hozzá... ...majd elszaladt, hogy leforgassa a 211-et.

Aaron Eckhart szerintem, ha nem is kiváló színész – nem tudhatom, hiszen nem minden alakítását láttam még – mégis egy remek arc. Férfias – lyuk az állon, akár a Douglas klán tagjainál – jó a felépítése, elhiszed, hogy kemény is tud lenni és egyáltalán, kellemes a szemnek. Éppen ezért a filmjeit eddig nagy számban inkább kedveltem. Itt még egy erősebb szinkronhangot is kapott. Ő egyértelműen nem tehet arról a fiaskóról, amit a történet hordoz magában.

Eckhart-nak jól állnak egyébként az egyenruhás szerepek.

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy egy rendőr beleugrik egy éles akcióba, aki öt perccel korábban határozott parancsot kapott, hogy vegye ki az éves szabadságát?
– Ezt elhisszük, hiszen gyakorlatilag minden rendőrös mozi erre a kaptafára épül rá. Talán még a forgatókönyvíró suliban is külön fejezetet szentelnek neki: Akciófilmedben a rendőrt az elején felfüggesztik...

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy ezek után kvázi társává fogad egy civilt, aki ráadásul szakmáját tekintve „ősellensége” a rendőröknek, ha bármit megszimatolnak, amire haraphat a néző vagy olvasó? – Ezt ha nehezen is, de elfogadom, mert. (Nincs rá jobb indokom, mint, hogy megírták, tehát elfogadom!)

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy nem elég, hogy viszi magával a civilt egy homályos, de egyértelműen veszélyes nyomozásba, a riporterünk, kezdetben erősen szem előtt tartva a nézettségi számokat, élőben közvetít minden lépésükről a neten, sok száz, ezer, majd millió ember szeme láttára? – Nem, köszönöm, ezt már az én gyomrom sem bírja bevenni, ha akciófilmről beszélünk, így laza lábsöpréssel átpöccintettem a filmet a paródia műfajba, hogy ezzel kicsit csillapítsam gyomrom háborgását. Másképpen biztos „kiadom a sütit, amit bevettem” – Vincent Benedict mondását idézve.
Igen. Ez a film halál komolyan veszi magát, olyan történettel, amely egyetlen párhuzamos univerzumban sem lenne eladható ebben a formában. Csak nálunk, a Földön!

A történetről nem is írnék többet, hiszen ha ennyiből nem találtad ki, mire számíts, eleve nem olvasol ilyesmit, nem?
Mindezek ellenére még most is azt mondom, hogy nézd meg bátran a filmet, hiszen totál kikapcsolja az agyad – illetve van, akinél pont felpörgeti, hogy azt elemezgesse, mit nem hisz el abból, amit lát – és végig pörögnek az események, üresjárat nélkül.

Hogy nem írtam a cím elé, hogy „Fika”, ezzel jelezve, mennyire nézhetetlen a darab, az pusztán a további apróságoknak köszönhető:
Giancarlo Esposito mind a négy percében erős jelenléttel bír. Dina Meyer nagyon rég nézett ki ilyen jól – Csillagközi invézsön – igaz, szerepe abból áll, hogy hatszor mutatja a kamera, ahogyan nagyon meggyőzően képviseli a médián belül dolgozó nagyhal-műsorszerkesztő tipikus, csinos ruhás, mindenkit irányítok figuráját, pusztán azzal, hogy néz egy képernyőt és néha vakkant valakihez. Igen, arra akarok célozni, hogy ezt a mellékszerepet bárki nyakába sózhatták volna. Annak mondjuk örülök, hogy szegény „Dizzy” még ma is kap szerepet és igen, tényleg eszméletlen dögös.

Azután kapunk egy elég feszes vágást, kisebb folytonossági hibákkal, egy elég szép fényképezést és még a zene is inkább felfelé nyúlkál ujjaival a zaccos középszerből. A két főgonosz nem elég karizmatikus azonban és akció közben annyi baromságot – szerintem – tolnak le a torkunkon, hogy sör fogyasztása megtekintés közben erősen javallott. Sőt, ivós játék, ha felszisszensz egy-egy forgatókönyvi baromság láttán. Oh, de jó kis mozi lesz a végére!

Azonban nem akarom szétdicsérni a filmet, mert nem lehet. Kiszámítható, bugyuta és mintha az ötletek, amikre épült, nem lennének túl eredetiek sem, a fordulatnak szánt pillanatokról nem is beszélve.

Néhány baromság, ha már belementem és az eddigiek nem voltak elegek:
- Ava egy ház lépcsőjén ragad, mert robbanó csapdára lépett. Frank megkéri, hogy ne mozduljon, mert mindmeghalunk szitu, és majd ő megkeresi a zsinórt és kitalálja, hol vágja el.
Erre megérkezik a bűnöző és telibe veri a a lopott mentőautóval az egyébkét saját házának portáját, mit sem törődve azzal, hogy korábban azt ő pakolta tele robbanószerekkel. Hiszen minden mindegy, csak pusztuljon a zsaru. Erre pedig mi sem jobb, mint „Halálos fegyver” első részére emlékeztető módon behajtani az ingatlanba, lehetőleg úgy, hogy benne ülünk a kocsiban. Ez hülye? Oké, hogy le akar számolni a zsaruval és feltételezi, hogy a házban van, de tényleg a legjobb módja a bejutásnak, ha fejjel megyek a falnak??? Még egyszer, a ház tele robbanószerekkel, amit korábban magam telepítettem oda! Lehet, hogy behajtok a kocsival, felrobbanok a picsába, miközben a zsaru épp a ház mögött keresi a kulcsot a lábtörlőm alatt. Okos!

De erre még Frank is rátesz, mert amit jön az autó, mondja is Ava-nak, hogy mindegy, hogy milyen bombán tapos éppen csinos talpával, egyszerűen emelje le róla és fusson, habár korábban (kb. 2 perc telhetett el) még azon izgultak, vajon mekkorát robban a seggükbe, ha talpacska már nem blokkolja a kioldó szerkezetet. De semmi gond, mert mint kiderül, nem ám úgy lett elkészítve a csapda sem, ahogy evidens lenne egy tűzszerész esetében, hogy széttépje azt, aki rá-, majd lelép róla. Dehogy! Kicsit összekócolja Ava néhány hajszálát, de simán felfutnak a detonáció elől az emeletre.

Ja, a telecsapdázott házban meg mellesleg vagy egy tucat macska él és szaladgál. Abban a házban, amely tele van drótcsapdákkal. Cicafej magasságban. Alig látható drótokkal. Cica és drótok. Hát, bevallom, látva pár macskás videót, nem értem, hogyan sikerült az épületnek egyben maradnia a film végéig.

Itt is látunk olyan jelenetet is, amiben megint a nézőt verik át, mert nem látunk valamit, amit a filmen belül adott szereplőnek egyértelműen kellene, főleg azok után, hogy feltételezhető róla némi kommandós kiképzés a múltjából. Ezt úgy értem, hogyha emberünk fegyverével araszol egy nem túl belátható területen, figyelve minden rezdülésre, ne tudja már úgy oldalból lerohanni a másik szereplő, mint ahogyan a filmben történik.
Plusz, itt is előkerül a tipikus akciófilmes klisé: a rossz mindenkit azonnal eltalál, aki nem a főhős.

Ettől függetlenül egyszer ugorj neki!

Aaron Echart! Tudod!

40%

Becky - Becky (2020)

Becky - Becky (2020)

Rendezte: Cary Murnion, Jonathan Milott

A film Mafab adatlapja: Becky (2020)

Megtekintés: Mielőtt nekiültem a filmnek, két információt sikerült szereznem róla: 1. Egy kislány néhány náci beállítottságú börtöntöltelékkel játssza újra a „Reszkessetek, betörők!” című film dramaturgiáját és 2. A főnáci az a Kevin James, aki vásznon és képernyőn eddig még nem alakított negatív karaktert, most pedig azonnal kimaxolja a szerepkört, hiszen hirtelen kevés negatívabb figura jut eszembe, mint egy velejéig romlott, náci ideológiát valló sittes gyilkos.

A koncepcióban sokkal több volt a fantázia, mint a megvalósításban, ennek ellenére azt mondom, adható neki egy esély. Nem állítom, hogy mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, ám ha nem is marad más, ne felejtsük, hogy a férjek gyöngye itt most egy NÁCI! Vagy valami hasonló.

Becky (Lulu Wilson) tipikus tinilány, aki frissen veszítette el édesanyját és hát, a korosztálya talán a hormonok miatt egyébként is képes „megőrülni”. Ha édesanyjának tragédiája nem lenne elég, az apa, Jeff (Joel McHale), aki korábban már elhagyta anyut, éppen mostanában kezdi új kedvesével szorosabbá tenni a kapcsolatát. Azonban, mivel ő maradt egyedül Becky-nek, igyekszik elfogadtatni vele új kedvesét és a már említett hormonok miatt, ez nem túl egyszerű feladat. Saját tapasztalat, hogy szülők elvesztése nélkül is képes egy tini mindenben a drámát meglátni és kusza érzései miatt nem feltétlenül azt hibáztatja, akit kellene. Javítok: Eleve nem kellene senkit hibáztatnia, azonban az agyunk mintha ellentmondana minden logikus érvnek, pusztán érzelmi alapon működik, és abban sem feltétlenül túl jól. Azt nem merném állítani, hogy ezek a pszichológiai tényezők egy szerető családon belül is megjelennek, de, ha borul a családkép, az nem múlik el nyomtalanul egy gyerek lelke felett.

Becky pedig lázad, és kívülállóként igen nehéz elfogadnom azt, amit elvileg most átél. Apja azonban derekasan helyt áll és lesz, ami lesz alapon megszervez egy kis vakációt, korábban kedvelt nyaralójukba, ahová odaszervezi next-anyut és annak kisfiát is. Csoda, ha Becky bevágja a durcit?

Ha nem lenne elég ez egy családi drámához, dobjuk ki az intelligens filmkészítést és keverjünk bele egy új komponenst, hátha több érdeklődőt húzunk be ezzel a moziba. Ez az összetevő pedig Dominick (Kevin James) és bandája, akik frissen szöknek meg a börtönből, és akiket az amerikai végrehajtási rendszer, finoman szólva is elég felületesen kezel, így lehetséges az, hogy a film további részében egész szabadon garázdálkodhatnak egy kissé csendes környéken, hogy megszerezzenek valami nagyon fontos tárgyat, mielőtt végképp eltűnnének a balfenéken.

Ez a tárgy pedig valamiért éppen Becky birtokában van. Becky pedig nem adja.

Nos, nem állítom, hogy végig guvadt szemekkel néztem volna a képernyőt, így, ha volt is kielégítő magyarázat, hogy egy négy fős, kifejezetten erőszakos neonáci brigád miért pont egy átlagos polgári család birtokában rejtező kulcsot akar megszerezni, akár emberáldozatok árán is, akkor egészen biztos, hogy akkor éppen pislogtam. Bevallom, néha elkalandozik a figyelmem, ha olyan filmet nézek, amiben a logikát felváltja a nézőre gyakorolt puszta ráhatási szándék, ezért nem is tudom elszpojlerezni a filmnek ezt a részét. Igaz, egyszer, mintha Dominick belekezdene, hogy nagyon, nagyon, nagyon kell neki az a kulcs, ám a további szövegből valahogy nem sikerült kihámoznom, hogy az hogyan került Becky és Joel nyári lakjába. (Tudod, mit, majd újra nézem, bár, nem hiszem, hogy ez tényleg fontos.)

A kulcs tehát inkább egyfajta katalizátor, ami ahhoz kellett, hogy mozgásban maradjon a történet és a Dominick bandának legyen oka vegzálni a főszereplő kislányt és annak legyen egy indoka rá, hogy azt tegye, amit tesz.

A „Becky” nem egy okos film. A felütés egészen erős és hatásvadász képei ellenére is hangulatos. Felkeltette az érdeklődésemet. Ami kicsit zavaró, hogy az indulást egy szinte tévéfilmes megvalósítás követi, kihagyott ziccerekkel és csak a vásznon hihető fordulatokkal.
Hogyan ne szpojlerezzek?

Először is: A filmet Kevin James miatt feltétlenül nézd meg. Nem! Nem azért, mert negatív karakterként élete alakítását hozza. Dehogy. Pusztán azért, mert korrektül hozza a figurát és a sok nyálaskodó, vicces pasas után már ideje volt ezt az oldalát is látnunk, hiszen ha már színész valaki, ne csak egyféle figura bőrében tetszelegjen élete végéig. Nem azért, mert arra nem lehet karriert építeni – lásd Bud Spencer, Terence Hill páros filmjeit, vagy Jackie Chan-t – hanem mert már maga a tudat szórakoztató, hogy egy olyan színészt láthatunk a skatulyán kívül, akit talán elképzelni sem tudtunk korábban ilyen szerepben. Én mindig kedveltem, amikor beskatulyázott színészek lépnek ki a komfortzónából, akkor is, ha nem feltétlenül alkotnak maradandót.

A film zenéje - Nima Fakhrara munkája - szintén hozzátesz a produkcióhoz, bár, erre nem lehet feltétlenül építeni. A zene csak ritkán viszi el hátán a produkciót. (Nálam ilyen a Macskák volt! Muháhá)

A vágás korrekt, a fényképezést gyengébbnek éreztem, a forgatókönyv, meg egyenesen buta.
Amire kifejezetten kíváncsi voltam, hogy hogyan adja be nekem a mozi, hogy egy 13 év körüli kislány vagy fiatal hölgy, ha úgy jobban tetszik, ugyan mi módon fog meglett férfiakat kiiktatni. Olyan férfiakat, akik erőszakos bűncselekményekért ültek börtönben és indulásból fél tucat emberrel végeznek. Hát, azt kell mondjam, ebből a szempontból eléggé lazázik a forgatókönyv. Nem emelnék ki részleteket, hiszen akkor nem sok maradna, amiért érdemes egyszer megnézned a mozit, de számomra nem volt túl kielégítő, ahogyan megoldották ezt. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten zavaró volt egy-egy karakter viselkedése, illogikus lépése, amely erősen kizökkentett, hogy komolyan vehessem a történetet, pedig, annak humortalansága, pont ezt követelte volna meg tőlem.

Csak egy példa, pl. a mostohaanyu (Amanda Brugel) karaktere, aki miután kiszabadítja magát és gyermekét a fogságból, semmilyen módon nem avatkozik bele a cselekménybe, pedig szegről-végről, két gyermek élete is múlhatna rajta. (Bár, egy rövid párbeszédből azért kiderül, hogy valójában hamar rádöbben, hogy a bűnözőknek komolyabb okuk van félni Becky-től, mint fordatva...) De semmilyen módon. Totál passzívan várja ki a végét, pedig bármelyik másik moziban anyatigrisként igyekezne szabadulni, védve gyermekét, még úgy is, hogy saját életét veszélyezteti, itt azonban nincs ilyesmi. A forgatókönyv lustán eljut odáig, hogy megszabadul kötelékétől, szerezve egy hatalmas kést, amelynek azután semmi szerepe nem lesz. Sőt, mintha a lezárásig meg is feledkeznének róla, hogy képletesen "képben van".

Értem én, hogy ez a show Becky-é, de ha már akció és még a figura is „szerepben” van, nem illenék adni neki valami mozgásteret, a passzív vánszorgáson kívül?

A család két kutyájának megjelenése is bárhol máshol hangsúlyosabb lenne, itt azonban szinte csak cameo erejéig bírták beépíteni őket a dramaturgiába, pedig volt egy jelenet, - amikor Becky az első gonosztevő elől bebújik a kerti házikójába – amikor egyenesen borítékoltam volna, hogy ha kicsit is beleszövik az állatot a cselekménybe, az akkor esik meg, de hiába vártam. Ehelyett szinte semmi szerepük nincs a filmben, egyetlen apróságot leszámítva, ami viszont legalább jó ötlet volt. (Miután egyik kutyus lelövik, lehetséges mostoha anyu csípőből ráfogja, hogy ő volt Becky. A filmből kiderül, mire gondolok.)

A befejezés is kissé összecsapottnak tűnt számomra, egészen a gonosztevők végzetéig és a lezárásig. Egyszerűen olyan érzésem volt, hogy ez a film abban akar lubickolni, milyen tökös már, amikor egy tizenhárom éves kiscsaj henteli le a férfiakat, azonban néhány ötlete ellenére is maradt hiányérzetem, mert nem éreztem, hogy a végére fejlődött vagy formálódott volna a főszereplő karakter személyisége.

Mostanában mintha gyarapodtak volna a gyerek főszereplőkre épülő véres mozik, amiből korábban is készült egy-két évente pár darab, azonban mintha az elmúlt öt-tíz évben növekedne a tendencia. Ezzel nekem semmi bajom nincs, hiszen feszült darabok is kerülnek ki az alműfajból, ám jócskán adnak a középszernek is.
Korábban írtam pár ilyen filmről és a hatvanas-hetvenes években értelemszerűen hiányzott az a fajta brutalitás, amit viszont mindenek felett tolnak az arcunkba. Tulajdonképpen minden mást beáldoztak ebben a filmben. Okosabbak azonban pont nem lettek, lásd még a "A csodagyerek" című rettenetet, amelyről szintén hamarosan írni fogok pár sort.

Lulu Wilson persze cuki hatalmas kék szemeivel, azonban, hogy ketten is rendezték ezt a mozit, az sem mentette meg attól, hogy üres ígéret maradjon. Egy agyeldobós horrort vártam és egy közepes bosszúfilmet kaptam. A színésznő karrierjének remélhetőleg jót fog tenni és azon sem lepődnék meg, ha kiizzadnának valamikor egy folytatást is. Azonban az, hogy a forgatókönyvet hárman írták és csak ennyire futotta, az sajnálatos. A két tucatnyi szponzorok őszinte sajnálatára.

Tegyél vele te is egy próbát és meséld el, neked mi tetszett benne és mi nem?

Ja, és figyelmetlenségem miatt nekem kimaradt a kulcs fontosságának oka. Mi volt az és miért került Beckyék villájába?


40%

A belleville-i zsaru - Le flic de Belleville (2018)

 A belleville-i zsaru - Le flic de Belleville (2018)

Rendezte: Rachid Bouchareb

A film Mafab adatlapja: Le flic de Belleville (2018)

Megtekintés: Nekem kellemetlen ez az összecsapott, gyermeteg Beverly Hills-i (Még a város vagy negyed nevei is hasonlóak) zsaru koppintás.

Mert két héttel a megtekintés után, hogy rászántam magam pár sor megírására, egyszerűen nem jut jobb az eszembe a filmről, ráadásul, azt sem állítom, hogy maradandó emlék lesz számomra. Mert már most sem az. Ezért foglalkozom azzal, ami megmaradt.

Unalmas klisének tartom, hogy szinte valamennyi komédiában, vígjátékban vagy gyermekfilmben az anyukák általában ránőnek a fontos beosztású fiúcskáik fejére, gyakorlatilag terrorban tartva őket. Itt sincs másképpen. Omar Sy karakterét anyukája fogja vasmarokkal, úgy, hogy azt érezzük, bármit is csinál a „gyermek” az sosem lesz elég jó anyunak. Nem állítom, hogy ne lenne igaz a klisé, hogy egy személy az anyukájának mindig a gyereke marad, de... ezt már annak idején Sylvester Stallone sem tudta megfelelően átadni a közönségnek, így talán az „Állj, vagy lő a mamám!” lett az egyik leggyengébb filmje mozis karrierje alatt, ha nem számítjuk, amit hatvan felett kezdett letenni az asztalra, hiszen ahogyan öregszik, munkásságának minősége is egyre ráncosabb.

Oké, Sy roppant kelendő színész, mióta megmutatta, mennyire életrevaló, mégis úgy vélem, hogy a menedzsmentje kissé ügyesebben is választhatna számára mozit. Lenne potenciál a történetben és azt is elfogadom, hogy szükség van rendőrös haverkodós buddie mozikra, ám azt nem értem, hogy a humornak miért kell átmennie infantilisbe, ha úgy veszem, a célközönség nem a 12-15 éves fiúk. Ha jelen esetben mégis ők voltak, akkor elnézést kérek és ez a film remek szombati matiné.
Omar Sy tehát jó, az anyukáját alakító fehér matróna kiváló – bár ütném – a párosukban érezni némi kémiát, bár erre még gyúrhattak volna néhány apró gesztussal.

A másik főszereplő pedig egy titkos kedvencem, Luis Guzmán, aki esetében azonban megértem, hogy bármibe fejest ugrik, amiben a stáblistán rögtön a főszereplő mögött megjelenik a neve, még akkor is, ha jelen esetben ő az egyik főszereplő. Mert Guzmán már csak kiállása miatt is örök második helyre van kárhoztatva. (Tévéfilmes alakításait nem vettem figyelembe, pedig elképzelhető, hogy pont a kis-képernyőn már volt lehetősége brillírozni.) Guzmán remek karakterszínész, amit csupán azért nem biztos, hogy felismerünk, mert szinte soha nincs eleget a vásznon, hogy bizonyíthassa. Szerencsére több tucat kisebb szerepben találkoztam vele és enyhén crô-magnoni fizimiskájával, ezért is tudtam megjegyezni a becses nevét! Én kedvelem, de nem vagyok benne biztos, hogy szakmai képességei elegek arra, hogy a hátára tegyünk egy produkciót. Így a két főszereplővel persze kicsit elbukdácsol a mozi, azonban sajnálatos, hogy pont Guzmán karaktere az, ami megsínyli a forgatókönyvet és magára húzta a komikus mellékszereplő gúnyáját.

A film tényleg nagyjából követi a ismert Eddie Murphy mozi történetét.: Zsarunkat élőhelyén meglátogatja egy barátja, mert belebonyolódott valami komolyba. (ott egy kisstílű sittes figura, itt egy rendőrségen belül mozgó fontos ember) Mindkét filmben főszereplőnk nyomozni kezd, ami elvileg kizárt, ha bármilyen formában érintettek az ügyben – kerülendő az elfogultságot, önbíráskodást – mégis azt kell látnunk, hogy a forgatókönyv ezt kimagyarázza és elutaznak egy-egy lebilincselően gyönyörű helyre – kis nyaralás vajon befigyelt forgatás közben – ahol majd a lehetséges gonoszok körmére koppinthatnak, hiszen minden felső utasítás ellenére lassan belebonyolódnak a bűnügybe, megismerik a gyanúsítottakat, kellemetlen helyzetbe hozzák azt valahogy nyilvánosan, mert egyértelműen úgy lehet jól kinyomozni valakit, ha hatalmas táblákat aggatunk magunkra az „Elkaplak!” felirattal. Közben kapnak a nyakukba egy helyi erőt, aki persze közel sem akkora nagy penge, mert akkor hogyan hinnénk el, hogy a főhős olyan igazi tökös legény, aki végül meggyőzi ideiglenes társát is, hogy bizony érdemes arra a fajta baráti bizalomra, amely végén a frissen megismert kolléga is hajlik rá, hogy elhagyja a törvényes és járható utat, csakhogy segítsen elkapni a film negatív figuráit.

Csak ez Murphy esetében – talán a helyszín miatt is – sikerült stílusosan előadni. Volt benne valami elegancia. (Eleve a filmben mindenki elegáns volt, az egy Axel Foley-t leszámítva...) Itt viszont kicsit összecsapott és erőltetett, hogy az anyukákat is belekeverjük, hogy a főnökség mennyire keresztbe akar tenni – pedig nem is érdekük – és, hogy a helyi kemény kolléga milyen burleszk figurává silányul. Nagy szerencse, hogy az amúgy nem túl érdekes nyomozás végül sikerrel jár és a magát komolyan nem vevő film végén csak azt veszítjük el, akit egy mesefilmben sem siratnánk meg. Kár, hogy olyan butuska az egész. Felnőtteknek ezért könnyű szívvel nem is lehet ajánlani. Negyven év felett mind a bűnügyi, mind a vígjáték kategóriáktól többet vár az ember. Itt meg talán a legkomolyabb jelent már lezavarásra kerül a film elején, onnantól pedig egy kiszámítható limonádét kapunk.

Alig emlékszem rá, pedig most láttam pár hete.

De mintha Guzmán vízbe esne. Többször is. Nos, ennél több kell, hogy egy komédiát jónak nevezzünk! Ráadásul, mindezt közel kettő órában.

40%

Ahol a gonosz lakik - El Habitante (2017)

Ahol a gonosz lakik - El Habitante (2017)

Rendező: Guillermo Amoedo

A film Mafab adatlapja: El Habitante (2017)

www.imdb.com

Megtekintés: Csak masszív horrorrajongóknak. Ezeket szoktam tekerni...

Kezd unalmas lenni, hogy valaki készít egy izgalmas filmet, amiben fiatalok betörnek egy házba, hogy kirámolják, aztán elszabadul a pokol és többnyire megfordulnak a szerepek és a betörők lesznek az üldözöttek. Valahogy kezd unalmas lenni a felállás, főleg, hogy néhány igazán remek mozi után kezd elsoványodni a történetek minősége.

Készült pár éve egy francia mozi, amelyben páran egy öreg kúriát pakolnának ki, de odabent egy gyilkos lény kezdi őket levadászni. Két éve mozikba került egy eszméletlenül feszült thriller-horror, amelyben hárman egy vak veterán házát pécézik ki, hogy anyagiakhoz jussanak? A Vaksötét nagyon erős műfaji film lett és mostanában pedzegetnek egy lehetséges folytatást. (Mondjuk nem érzem szükségét.)

Mivel az alapok párszor már működtek és a helyszínre sem kell nagy zsetont elkülöníteni, nem csodálom, hogy a kiindulópontot azóta több forgatókönyvíró tekinti közös kiindulási pontnak, hogy azután teljesen más legyen a cselekmény. Pár hete belebotlottam a „Monster Party” című moziba, amelynek felütése már-már plagizálva nyúlta le a „Vaksötét” kezdését és közben még megérkezett ez a darab is, amely szintén három betolakodót kísér figyelemmel, amikor azok egy családi házba betörve pénzt orroznának el, ehelyett azonban inkább rászabadítanak magukra és a világra egy ördögi démont.

Semmi bajom azzal, ha egy alapötletnek többféle variációja kerül vászonra. Ezért vannak a remake és reboot mozik, folytatások. Az sem baj, ha néha egy felütést már láttam máshol. Amit viszont nem szeretek, ha az alapötlet – amit már láttam – elviszi a filmet, hogy utána már ne érdekeljen a folytatás. Az „Ahol a gonosz lakik” meg nem csak innen lopott, hanem az ördögi megszállásos mozikból is, mint pl. „Az ördögűző”. A végeredmény viszont nem érdekes, nem is túl izgalmas és a gótikus fényezésnek köszönhetően még be is alszom rajta.

http://www.creepyshake.com

Igen, a film egyik negatívuma, hogy mostanra meguntam, hogy családi házak sötét tapétával öreg bútorokkal és olyan lámpákkal vannak felszerelve, amelyek olyan kevés fényt adnak, hogy egy méterre sem látni el a díszletben. Unom már az olyan családi házakat, amelyeket a szereplők percekig járják be és még akkor is van új meg új szoba. Utálom, hogy családi házak akkora belső labirintusból állnak, amelyben az egyik elkiabálja magát a pincében, míg a másik a padláson ebből már semmit sem hal. Utálom, hogy az ilyen filmekben el kell hinnem, hogy egy átlagos család – legyen akár bróker, politikus, valamiféle királyi leszármazott – de akkora az otthonuk, amelyben egy komplett focicsapat is el tudna tévedni. Utálom, hogy a belső építész olyan helyszínt varázsol elém, ahol egy normális ember egy perc után kényelmetlenül érzi magát. Utálom, amikor a díszlet egyetlen részlete sem sugároz melegséget, barátságosságot. Semmit, ami egy igazi otthonra jellemző kellene legyen. Nekem meg el kell hinnem, hogy a film karakterei itt élnek, itt érzik magukat jól és ezt tekintik az otthonuknak? Hagyjatok már! Nem. Ezek a házak nem egy családnak készülnek, hanem a cselekménynek vannak alárendelve. Hát hol tudna eltévedni néhány ember egy kétszintes, négy szobás házban, amit beragyognak a fények? Ugye, hogy mennyire sehol?

Három testvér egyikük tartozása miatt kitalálja, hogy egy helyi híresség házába betörnek és némi sikkasztott pénzt magukhoz vesznek, hiszen ha ezt lopják el, elkerülhetik a rendőrségi feljelentést. Amit azonban nem tudnak, hogy a pénz egy része nincs a házban, helyette viszont a tulajdonosok a pincében tartják fogságban a sátán által megszállt kislányukat, aki így egy gyermek testébe bújt, két lábon járó rosszindulatú entitássá változott, akinek nincs egy szava, amellyel ne akarná a megszólítottak lelkét elkárhozásra bírni, vagy belehajszolni valamilyen borzalmas cselekedetbe, legyen az erőszak, gyilkosság vagy öngyilkosság.

A három tolvaj lány persze hamar elfelejti, hogy csupán lopni jöttek, mert a pincébe zárt kislány látványa felidéz néhány sötét emléket a múltjukból, amelyek persze visszhang-effektként kerülnek most a démon mézesmázos szavai mögé, így mindjárt lesz mivel egymás ellen hangolnia a fiatalokat. Persze a szülők előre figyelmeztették őket, hogy mindenkinek jobb lenne, ha békén hagynák őket és eltűnnének, de akkor miről szólna a film?

www.youtube.com

Viszont miután a kislányt felhozzák a pincéből, egy kiszámítható és unalmas macska-egér harc kezdődik, amelyből egyedül a kislány alakja és az őt játszó kislány megnyilvánulásai hoznak némi érdekességet. Közben megérkezik egy Vatikáni bíboros is, aki az ördögöt hivatott a testből kiűzni, ám valamiért egyedül jön a tea-délutánra, amit már az „Ördögűzőnél” sem nagyon értettem: Miért vannak ilyen kevesen, ha úgy vélik, természetfeletti az ellenség? Tényleg elégnek vélik egy-két hithű pap imádkozását, hogy egy időtlen, túlvilági és megmagyarázhatatlan lényt kiüzzenek egy testből? Elég naiv hozzáállás. Nem is csoda, ha a filmekben ilyenkor mindig elromlik valami és a gonosz visz magával néhány lelket is. Ekkora pofátlan nagyzolás után ez a minimum. Néhány kis halandó ember tényleg azt hitte, hogy majd ők...? Komolyan?

Persze ki várhatná, hogy a három tolvaj első blikkre elhiggye a ház lakóinak hihetetlen meséjét a pincében fogva tartott kislány bőrbe bújt gonoszról?

Aztán meg sem lepődünk, hogy lassan a támadók lesznek az erőszak elszenvedői. Közben pedig a házon belüli sötétség, homály és minimális filmzene megteszi hatását és ellazulva süllyedtem alfába... Alig bírt ébren maradni a testem. (Másodszorra csak végig ültem.) Sajnos a film apró fordulatai ellenére sem elég izgalmas ahhoz, hogy az ember úgy emlékezzen rá, hogy megérte a másfél órát.

És a végén az a csavar! Az a fifikás befejezés! Na, az sem dobta meg...

40%

Itt megborzonghatsz, ha akarsz: Ihol ím gonosz helye

Skybound - Skybound (2017)

Skybound - Skybound (2017)

Rendezte: Alex Tavakoli

A fényképeket szerzői jog védheti! - mafab.hu

Leszögezném, hogy nem a színészi játék volt az, ami a film megtekintésére ösztönzött. Szereplőink az első percekben egy rém kínos párbeszédet dobnak össze, hogy miután a többieket megismerjük, elgondolkodjunk azon, miért nem néma film a „Skybound”.
A feka srác letörölhetetlen mosolya kissé ijesztő, de...

Lisa (Skarlett Byrne), aki nem annyira aranyásó, mert erre szinte a film első perceiben korrekt utalásokat kapunk, viszonylag új barátjával készül egy szilvesztert tölteni négyesben, csak még fel kell venniük a többieket. A hétvégi ház azonban sokkal messzebb van, mint Matt (Rick Cosnett) előzőleg ígérte, ezért a fiatalok egy kis magán-repülőtérre hajtanak, ahol magángéppel mennek tovább a magán Malibu-i nyaralóba. A csapat másik fele egy fekete srác, Odin (Tyler Fayose), akit szülei egy viking istenről neveztek el, aki legalább olyan szöszi, mint Odin aktuális barátnője, a spanyol vérrel és aranyásásból jelesre vizsgázó diplomával megáldott Roxy (Carla Pimentel). A kvartett már menne is, csakhogy egy friss és jelenleg a városra kiterjesztett rendelet miatt, lehet bármilyen kicsi a gép, szükség van egy másodpilótára.

Történetesen Matt öccse, Kyle (Gavin Stenhouse) még a reptér közelében motorozott, hiszen a gépet pont ő hozta a helyszínre. A királydrámai történet igényei szerint Kyle és Lisa között korábban majdnem volt valami, csak Kyle aranyásónak nézte a lányt és inkább lepattintotta. Lisa hozzáállása a pénzhez pont ellentétes, mint egy aranyásótól elvárnánk, hiszen egy erőltetett párbeszéd alatt, míg a főszereplőink a reptérre tartottak, már kivesézték, hogy Lisa nem azért csípi fel a Parker fiúkat, mert azok roppant gazdagok. Azért itt reménykedtem benne, hogy később kiderül, ha a lány tényleg nem olyan golddigger, hogyan volt képes az öcsi fiaskó után valahogy összejönni a bratyóval?

A fényképet szerzői jog védheti - www.thatmomentin.com

A film főcíme egyszerre érezhetően olcsó és grandiózus koncepciójú a felhőkbe vetített betűkkel. Nem is lehet rendesen elolvasni ki kicsoda...
Az első jelenet fényképezése szép, de azután többnyire statikus kamerát kapunk.
A zene kellemesen B, a fényképezés azonban egészen ügyes a kis helyszín ellenére és a világítás is hangulatos az első húsz percre, amikor a történet kezd átténferegni szürreálisba.
Először elmegy a navigációs rendszer és az áram. Mikor ennek felét kiküszöbölik, előkerül a gép aljából egy titokzatos férfi, akinél hangtompítós fegyver van és elvileg csupán a várost igyekszik elhagyni, azonban a meséje egészen zavaros. Biztos, ami biztos, belelő Kyle-ba, mert kell a plusz feszültség, ha eddig nem lettél volna kíváncsi a történetre, sőt, miután Odin egy akcióhőst megszégyenítő pofozás után leszereli a pasast, akkor jön az igazán érdekes rész:
Odalent, mintha a világ megtébolyodott volna. Valamennyi gép amit hőseink a repülőjük ablakából megfigyelnek, rendellenesen viselkedik.

Innentől már csak elkezdtem figyelni... Pedig még csak fél órája megy a mozi.
A következő ötven percben csak úgy sorjáznak a WTF pillanatok.
Van golyó kiszedés, mielőtt fertőződne, majd három perccel később lemegy a láz. Pillanatok alatt beálló inzulinhiányos sokk, égő bölény és szöszi matekzseni. Egyszerűen lehetetlen komolyan venni amit a képernyőn látsz és már csak azért nézed, mert nem... hiszed... el...
Kár lenne lelőni a poénokat. Nem azért kell látnod, mert kihagyhatatlan darab, hanem, mert van benne valami sci-fi báj. Ilyen, amikor egy forgatókönyvet akkor írnak meg, amikor letüdőzték a füves cigit. Anélkül lehetetlen, hogy megszülessen egy ilyen remekmű.
Évente több tucat ilyen fércmű kerül fel a világhálóra és te néhányat megnézel, mert különben sosem néznél filmeket. A „Skybound” pont egy olyan darab, amelyik a futottak még sávban, délután hat körül, simán elfér egy mozis műsorsávban. Moziban sosem néznéd meg és a tévében is csak akkor, ha a műsorajánló átverve téged, elhiteti veled, hogy ez egy remek sci-fi.

Ér is vagy 40%-ot, mert néha meglepnek a következő lépések. Nem azért, mert azok jók. Csak váratlanok.

mafab oldal: Skybound (2017)

Jövővilág - Future World (2018)

Jövővilág - Future World (2018)

Rendezte: Bruce Thierry Cheung, James Franco

Megtekintés: Cheung és Franco összebratyiztak, hogy unaloműzőként összedobják a saját poszt-apokaliptikus Mad Max mozijukat és sajnos a remek fickóktól erre futotta.

Simán el tudom képzelni, hogy egy füves bandázás közben, fogadásból kelt életre a Jövővilág terve. Franconak beszólt valaki a bagázsból, hogy ember, hiába vagy akkora polihisztor és remek színész - már amikor - ha nem vagy képes összehozni egy igazi trash filmet, pedig elvileg az a legalja.
Franco felvette a kesztyűt és cimborájával szépen turmixoltak egy jövőben játszódó akció sci-fi katyvaszt, amely talán szívesen tetszelegne amolyan tiszteletadásnak a nyolcvanas évek olasz fantázia filmjei előtt, ha nem hagyták volna ki a filmből a lelket.
Mert hiába a remek zene, ami minőségileg a film fölé emelkedik, hiába a remek operatőr, aki néha dokumentarista jelleggel belemászik az akciók közepébe, ha valahogy az egész olyan olcsó és bazári, de nem a jó értelembe vetten, hanem összecsapottan.

Eleve milyen az a jövőkép, amelyikben úgy nőnek fel generációs csoportok, hogy az egyik gyermekeket is öl, a másik pedig képtelen megvédeni magát és fejvesztve menekül, ha jő az ellen? Tényleg ezzel a hozzáállással maradtak életben? Tényleg megmaradt az "áldott gyermekiség" néhány kolóniában?
Mindjárt a nyitó képsor mutatja ezt a kontrasztot, mikor Warlord (James Franco) bandája lerohan egy telepet és mindenkit felkoncol, beleértve a gyerekeket is.Értem én, hogy fel kell a nézőnek vázolni, mennyire is gonosz Warlord, de tényleg hihető, hogy találomra kimennek a motorjaikon, ki tudja hány évvel a világégés után és belebotlanak egy önmagát megvédeni képtelen kolóniába? Hát azok meg, hogyan maradtak eddig életben, ha tudjuk, hogy az életben maradásra csak a legerősebbeknek van lehetősége? Könyörgöm, legalább valami ellenállást lássunk már!
A másik, meg amit sosem értettem az ilyen filmeknél, hogy a banda, hogyan toboroz tagokat, ha támadás közben még a védekezésre képtelen gyerekeket sem szándékozik elvinni rabszolgának? Mondhatod, hogy éhes szájat nem etetnek, de akkor akik a jelenlegi tagjai a bandának, azok vannak és azzal kész? Kihalással kerülnek be új tagok?
Egyszerűen induláskor voltak mondjuk százan és azóta nem toboroztak senkit be, mert akivel keresztezi egymást az útjuk, azokat gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül végeznek? Hát nem lett volna jó az a gyerek rabszolgának? Akármilyen területen?

Oké, Warlordék nem barátkoznak idegenekkel, csak ölik őket, fogadjuk el. Az új tagok meg csak úgy teremnek, ha esetleg megfogyatkoztak volna, Rendben.

Mi a helyzet Oázissal?
Az egy másik kolónia, amelyik megéri a pénzét. Hevenyészett falak egy maréknyi erdő körül, csupa nő, gyermek, öreg és egy pár harcos. De ami érdekes, háborítatlanul éldegélnek ők is ebben a nihilben és mikor a Hercegnek útra kell kelnie, hogy a királynőnek gyógyszert szerezzen, elég homályos elképzelésük van annak mikéntjéről. Elindulok, azt majd lesz valami, ha már a tábortűz körüli mesék kecsegtettek némi információval.
A nem erőszakos csoportnak legalább van fegyvere, igaz, pont olyan helyen élnek, ahol sokkal kevesebb erre a lehetőség, mint Warlordéknak, akik meg eleve állandóan beszerző kőrúton vannak, hogy legyen mivel gyakorolni a hatalmat. Milyen szerencse, hogy eddig nem futottak egymásba.

Ezek a logikátlanságok pedig egyszerűen a lustaság számlájára írhatóak. Az is milyen dolog már, hogy az elvileg trónörökös Herceg (Jeffrey Wahlberg) egy nyálas kis hülye-gyerek, aki nem izmainak és eszének köszönheti, hogy megéli a film végét, hanem mert világ szerencsése.
De tényleg elengedné egy szem fiát anyu a semmi közepébe egyedül, ha tudja, hogy halála esetén, bármilyen nevetséges, de a fiú fogja örökölni a nem létező trónust. Azért örülhetünk, hogy két legjobb barátja és embere önként vele tart az úton, még akkor is, ha a népmesei tradícióknak köszönhetően borítékolható, hogy a stáblistát nem élik meg. Mennyivel nagyobb poén lett volna, ha a Herceg nyuvad ki legelőször és a legtökösebb viszi a hátán a medicina projectet.

Meg mi ez az androidlány?
Mi a funkciója azon kívül, hogy Warlord pont akkor kelti életre szintetikus feleségnek, amikor a kalandok elkezdődnek. Meg mi az a baromság, hogy bármiféle előjel - villámcsapás, program vírus, fejlövés - ellenére az android lány morálisan lojálisabb lesz, mint bárki Warlord brigádjából?
Azt a poént hányadik slukknál találták ki, hogy ne a Herceg szexpartnere legyen végül, hanem menjen át leszbikus szerelembe a sorsa? Arra legalább jó volt, hogy arra nem nagyon számítottam. Igaz arra sem, hogy Ash (Suki Waterhouse) gondol egyet és átáll a jó oldalra. Most tényleg, miért? Mi történt ezzel a droiddal, amikor a távirányítója meg egyenesen hozzánőtt Warlord kezéhez. Miért érezte úgy a droid, hogy a Herceg elfogadja a segítségét és nem lövi fejbe az első adandó alkalommal, amikor a szeme láttára lőtte le a barátait?
Tényleg azért írták bele a forgatókönyvbe, hogy kicsit eljátszhassunk a gondolattal, hogy a jövőben a szexpartner fogalma ennyire megváltozik és pont egy gépért - hiszen mi más lenne - folyik majd a nagy harc emberek között, mert valamiért mindenki egy szintetikus csiklót szeretne nyalogatni?
Ráadásul, ha már android akkor a képességeit is ki lehetett volna jobban aknázni.
És miért egy hangár közepén áll, hogy végül valaki beizzítsa? Miért nem
a helyén várja "hercegét" az ébresztő csókkal, ahol eredetileg kellene lennie és ahol Warlord megtalálja az irányító szerkezetet? Volt ezzel bármi céljuk? Később nem derül ki...

Aztán ott van az a Love Town. A szexváros.
Elvileg ez kellene, hogy legyen az új világrend kereskedelmi központja, ahol a fáradt vándorok megpihennek, üzletelnek, szexelnek, majd tovább mennek.
De hogyan, ha Warlordék megismert szokásukhoz híven, aki a közelben él és mozog, azt nappal levadásszák?
Vagy este gyilkolási stoppot vezettek be?
Arról nem beszélve, hogy Love Lord (Snoop Dogg) vendégeibe Warlord emberei simán belekötnek. Miért?
Ez a hely nem amolyan türelmi zóna? Fegyver szünet terület?
Ha Warlordék egyébként minden idegent meggyilkolnak, mondva csinált okokkal, Love Lord milyen kondíciókkal fizet nekik a bérleti szerződésben megállapítottak szerint?
Mondjuk úgy nem lesz bevétel, ha a vendégek egyik fele kinyírja a másik felét. És gondolom, nem a fizetős fele marad meg...

Aztán ott van gyógyváros kérdése is.
Ezek meg mit tökölnek a Herceggel és a droid lánnyal? Értem én, hogy Drug Lord egy szociopata bandavezér, mert az őt alakító Milla Jovovich mindent megtesz, hogy bemutasson egy ilyen figurát. Az egyetlen, ami zavaró ebben, hogy lejön a vászonról, hogy ez egy szerep, minden manírjával.
De legalább össze lehet hozni egy élethalál játékot a főszereplővel, hogy legyen több az izgalom. De annak idején mennyivel jobban sikerült ezeket a páros harcokat megcsinálni a Mad Max háromban, vagy a Menekülés New Yorkból-ban?
Ott hihető és életszagú volt az egész. Jó ritmusban.
Itt sufni-tunning.
Tudod, hogy a Herceg fog győzni, csak minek? Hogyan?
Ja, úgy, ahogy végül látjuk?
Hát ez roppant izgi volt...

Végül megérkeznek Warlordék is és legyakják Gyógyvárost, annak ellenére, hogy korábban még Warlord emberei is úgy nyilatkoztak róla, hogy igazi pokol. Ennek ellenére jönnek, látnak és elég gyorsan győznek, mert úgy látszik, Drug Lord emberei semmivel sem életre valóbbak, mint a film elején a legyilkolt kolónia.
Végül Ash, az android lány elunja magát és nemes egyszerűséggel lezárja a vitát.
Herceg most már hazaviheti a gyógyszert, mert bár nincs rá utalás, hogy Drug Lord képesített gyógyszerészekkel dolgoztatna, mégis volt néhány kapszulája a királynő (Lucy Liu) végzetes betegségére. Mekkora mázli már!

Rendben van, hogy James Franco szeretné mindenféle szerepben kipróbálni magát és ezért eljött az ideje egy kifejezetten véres - nem az - trash mozinak, mert olyat eddig nem csinált.
De ne lenne olyan unalmas!
A képi világ még csak-csak. A vizuális megoldások szintén kellemesek néha, ahogyan egy háborús tudósító szemén keresztül szaladgál a kamera a főhős körül - Drug Lord letámadási jelenet.
Mégis, sehol nincs például az a szép szerkesztés, amit egy Mad Max film üldözési jelenetében látunk. Több pénz kellett volna?
Több ötlet?
Több kaszkadőr?
Egy kritikus jól fogalmazta meg, hogy a végtermék erősen hajaz a Mad Max mozikra, azonban kiállása sem főhajtásként, sem paródiaként nem állja meg a helyét. Pedig ha kettő közül az egyiket sikerül beépíteni...

Be kell érnünk azzal, hogy legalább próbálkoztak a fiúk.
De legalább lett volna a filmben az a fajta gore, amivel a Turbo Kid néhány éve "kasszát robbantott". (Úgy értem, sikerült jó néhány rajongót szerezniük. Francoék azonban nem ilyen bevállalósak.
Gondolom, az sem túl jó jel, hogy a film forgatását befejezték már 2016 nyarán és most került bemutatásra. Sosem jó jel, ha egy filmet dobozban tárolnak. Ez nem jó bor, ami nemesedik.
Vagdosták, rendezgették a képkockákat, tologatták a bemutatót, végül elunták a dolgot és kiküldték a moziba.
Nem sikerült.
Legközelebb...
Remélem.

40%

A film Mafab adatlapja: Future World (2018)

Ha megnéznéd:
- Future World (2018)

10x10 - 10x10 (2018)

10x10 - 10x10 (2018)

Rendezte: Suzi Ewing

Megtekintés: Majdnem pszicho-thriller, két jobb sorsra érdemes színésszel.

Azt veszem észre, hogy Luke Evans a nagyobb mozifilmek mellett néha bevállal sokkal kisebb produkciókat is, gondolom, amolyan poénból, a stresszt levezetendő, hiszen elvileg egy kis költségvetésű mozik nem járnak annyi forgatási gonddal, jobb esetben.
Itt van pl. Suzi Ewing kamaradrámája, amely több műfajba is bele tudna kotnyeleskedni, hogy végül felemás érzéssel álljunk fel  a székből. Mert nem elég bevállalós.

A felütés, amely egy emberrablásban teljesedik ki, kísértetiesen megidézte számomra Evans egy korábbi filmjét, a szintén nagy mozifilmeket és büdzsét kerülő "Nincs túlélő - No One Lives (2012)" című slasher horrort.
Abban Evans karaktere elrabolt egy lányt, de erről csak azután lesz fogalmunk, miután egy rablással és gyilkossággal foglalkozó banda beléjük köt. Itt Evans kifigyel az étteremben egy hölgyet, hogy azután a parkolóban, nem túl szervezetten, ám annál szerencsésebben, elrabolja, majd hazaszállítva elrejtse a címben említett 10x10-es méretű titkos szobában.
Persze hamar kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik és bár Noel Clarke forgatókönyve egyáltalán nem egy erős darab, azért döcögősen végig bírjuk nézni a filmet, amely igyekszik fifikás pszicho-thriller jegyeket felmutatni.
Clarke több forgatókönyvet engedett már ki a kezéből, ám úgy érzem, talán a színészi karrierjét kellene szem előtt tartania. Ez a darab néhol kicsit megbicsaklik, a motivációk sem jönnek át tökéletesen és a befejezés is kicsit "vicces", erőtlen lezárással. Több volt ebben a történetben, hogy ilyen nyámnyila módon összecsapják.

Evans mellé, a női főszerepre szerződtették a külsejében inkább szende nyuszi karakterre emlékeztető Kelly Reilly-t, akinek ezt az arcát korábban nem ismertem. A kettejük macska-egér harca bontakozik ki az alig másfél órás filmben, egyetlen helyszínen belül. Szerencsére, még kiszámíthatóságában is akad néhány kisebb csavar a filmben, így moziban ugyan nem, de esti tévés produkcióként még nézhető. Az, hogy a végeredmény olyan, amilyen, középszerű hangulatot árasztva, annak talán a rendezőnő tapasztalatlansága az oka. Feszültségkeltésből van még mit tanulnia.

A film pozitívuma, hogy két ilyen nevet is megnyert magának, de ebben inkább Clarke lehet a ludas. A helyszínként szolgáló épület pedig korábban egy sikeres házépítős műsorban debütált.

A film Mafab adatlapja: 10x10 (2018)

40%

Ha megnéznéd:
- 10x10 (2018)

Kívánság - Wish Upon (2017)

Kívánság - Wish Upon (2017)

Rendezte: John R. Leonetti

A film Mafab adatlapja: Wish Upon (2017)

Megtekintés: Lagymatag másfél órácska, sekélyes megoldásokkal.

Még mindig a választott műfajom - amit kedvelek és talán ha vinyón vinnék egy lakatlan szigetre, akkor az ez lenne - a horror. Vannak a műfajon belül kiemelkedő alkotások és van a középszer/szar. (Meg van a trash és fos kategória, amely viszont műfajilag értékelhetetlen, sörfogyasztással kombinálva azonban szórakoztató lehet.)

A "Kívánság" a tökéletes középszer. A témaválasztás sem eredeti. Az emberiség-ember azon vágya, hogy varázsütésre megoldódjanak a problémái/nk egészen az ősidőkig nyúlik vissza, amikor az első barlangi harcosok mágus praktikák hatására indultak vadászni a jobb és nagyobb zsákmány reményében. Maga a "szokás", lassan finomodott az évezredek alatt, azonban nem tűnt el, csupán formájában változott. Manapság lottószelvényre bízzuk a jövőnket, varázsgyertyákat gyújtunk vagy éppen a dzsinn lámpását simogatjuk, akár egy erogén zónát és közben reménykedünk abban, hogy történik valami, ami elhozza a boldogság illúzióját.

Ebből a témából rengeteg filmet sikerült már kihozni, klasszikusokat (Aladdin), meséket, és olcsó komédiákat (16 kívánság), jelen esetben pedig egy horror szerű képződményt. Van, hogy a szereplő egyet, máskor többet kívánhat és ezekre a kívánságokra, vagy azok kifordítására épül a történet váza, amelynek a legtöbbször a lényege, hogy a kívánságok és azok hatásának köszönhetően a szereplő, főszereplő karaktere változik, leginkább fejlődik.

A horror műfaj pedig szereti mindezeket megfejelni valamilyen átok tematikával, amely a kívánságokkal kombinálva legtöbbször visszahat magára a kívánóra, természetesen a leginkább negatív módon. A "Kívánság" pontosan ezt a formulát követi, azonban nagyon gyermeki, klisés és olcsó módon. Ha ez nem lenne elég, akkor még azt is kijelenthetjük, hogy mindehhez eléggé gyáva is.
Kifejtem:
A film főszereplője Clare (Joey King), aki gyermekkorában szemtanúja édesanyja halálának, majd apja neveli fel, aki meglepi születésnapjára egy varászlatos japán (vagy kínai?) kívánságdobozzal, mivel nem tudja, hogy az mekkora veszélyt rejt magában, ráadásul korábban már keresztezte a család útját, öngyilkosságba hajszolva korábbi gazdáját, Clare édesanyját. (Van némi Hellraiser áthallása a történetnek...)

Na, most, arra akarok kilyukadni, hogy: Clare, miután kívánni kezd a doboztól, vérrel fizet, ami annyit tesz, hogy a környezetében élők veszélyben vannak - még csak nem is feltétlenül olyanok, akiket egyértelműen kedvelne, vagy ismerne, ami az "átok beteljesül" tematikában kissé kihagyott ziccer. Másrészt, ha korábban Clare édesanyja már használta ezt az eszközt - a film utal rá, hogy valószínűleg mind a hét kívánságot elhasználta, majd saját vérével fizetett a ládikó "gesztusáért", ami felveti számomra azt a kérdést, hogy a ládikó vajon kiket ölt meg a család környezetében, ha a film elején, kezdésből, mindjárt három fontos családtag is életben van még: Clare, az apukája és a kiskutyájuk.
Szóval, azon merengek, hogy a forgatókönyvíró mennyire gyáván vezeti fel a ládát, ami miatt később izgulnunk kellene, hiszen már Clare édesanyja esetében is eléggé visszafogottan gyilkolászta az embereket, azután, mikor már Clare is ettől a csodaládikótól várja a szerencséjét, szintén a halálba ránt olyan személyeket, akikhez csak minimálisan van köze, vagy elvesztésük nem fájdalmas pontja az életének. (Külön kiemelve a gazdag rokont, aki le sem szarja őket, illetve a fordító lányt, akivel semmi több kapcsolata nincs, mint, hogy segít neki a ládikán látható szöveg fordításában.)
A láda, ahelyett, hogy a család kutyája után levadászná apukát és Clare legjobb barátnőit illetve fiú barátját, igen takarékos módon a környezetéből a beáldozható karaktereket törölgeti ki szép sorjában. Csodálkozom, hogy Clare nem ránt az egészre vállat...

A forgatókönyv ezek után felszínesen érinti az átok kialakulását is, illetve néhány mondatot szán a lelkizésnek, hogy vajon a főszereplő kis hölgy mennyiben felelős az eseményekért. (Teljesen, ez egyértelmű, nem is kérdés.)

A másik, ami a forgatókönyv szándékos túltolása, hogy nem elég, hogy a varázsdoboz a hét kívánsággal hét közeli és feltehetően az átkot öröklőnek kedves személyeket pusztít el, hanem a hetedik kívánság után még a saját farkába harap is a kígyó, megölve magát az aktuális gazdát is, mint a film elején Clare nyuszi anyukáját. Hát ez milyen szemétség már. Persze, csak így van miért izgulni a hősünkért, meg agyalni, hogyan is legyünk túl az átok okozta veszteségeken, de akkor is szemétség. (Meg klisés is, hogy végül az érintett is halálos veszélybe kerül.)

Azért mennyivel kedvesebb mondjuk egy Zoltar nevű vurstlis masina, hogy ha hirtelen felnőttségek kívánunk (Segítség, felnőttem! - Big), nem veszi el a kishúgunk életét, míg ez a kívánság doboz, nem elég, hogy mind a hét óhaj-sóhajjal elragad valakit tőlünk, ám végül még nekünk is izzadnunk kell a halál jeges szorításában. (Hideg verejték, az is izzadás, csak szólok!)

Szóval, végig zavart ez a pofátlan átokhalmozás a filmben, amit ráadásul, mint írtam, nem is mernek maximálisan kihasználni.
A befejezés sem akkor nagy csoda, hiszen hasonló vázlatú történetek nyúltak már ehhez a kettős lezáráshoz.

Joel King nagyon cuki kislány és miután már sikerült neki olyan Blockbusterekben is szerepelnie, mint "Az elnök végveszélyben", "Függetlenség napja 2." vagy a "Démonok között", színészi tehetségét igyekszik az erre leginkább alkalmas műfajban kamatoztatni és fejleszteni, ami nem más, mint a horrorfilm! Mert nem nagyon van Hollywoodban olyan húsz év körüli, ismert filmes név, aki legalább egy horrorfilmben ne sikoltozott volna. (Eszméletlenül nehéz a félelmet visszaadni a vásznon, ezért ha egy horrorfilmhez gyenge vagy, hamar kikerülsz a filmezés véráramából, tök jogosan.) Joel King, szerintem, kedves középszer és egyelőre jelét sem látom, hogy a nyomába érhet egy Dakota Fanningnek,  Chloë Grace Moretznek vagy Abigail Breslinnek, habár, pont Breslin, mintha mostanában aprópénzre váltaná tehetségét, pont elhibázott horrorfilmek választásának köszönhetően (Final Girl, Fear Inc.). Kingnek tehát van bőven filmes tapasztalata, de még nem érzem benne a zsigeri talentumot.

Az apukát alakító Ryan Phillippe számomra igazi mozis rejtély. Egyszerűen nem tudom, hogy a karrierjének alakulása az egy teljesen normális, átlagos állapot, vagy ő külön törekszik rá, hogy elbassza... A srác persze közel sem tűnik számomra akkora aktor-géniusznak, mert inkább jőképű, mint őstehetség, de ettől függetlenül, korábban szaladt vele a szekér és közel sem öregedett még meg annyira, hogy ezeket a rissz-rossz mellékszerepeket kelljen megkapnia, vagy olyan főszerepeket, olyan filmekben, amikre csak homályosan fogok emlékezni pár hónap múlva. Mintha türekedne rá, hogy a nézőket elkerülő alkotásokat vállaljon be.

A többiek csak asszisztálnak a mozihoz, az egykori szexszimbólum Sherilyn Fenn meg karrier szempontból meg inkább van lenn, mint Fenn. Szegény nő, ha nem Twin Peaks, akkor már kutyába sem veszik, Mostanában horrorfilmekben láttam és azokban rendre el is halálozik. Régebben túlélte ezeket a filmeket...

John R. Leonetti sosem volt rám nagy hatással, de ha választanom kellene, sokkal jobb operatőrnek, mint rendezőnek. Már az is kisebb csoda számomra, hogy egy olyan minősíthetetlen első film után, mint amit ő hozott tető alá Mortal Kombat 2. cím alatt, még kap munkát az álomgyárban. Mondjuk, a további munkáinak minősége mind jobb volt a bemutatkozásánál.

40%

Ha megnéznéd:
- Wish Upon (2017)