Rendezték: François Simard, Anouk Whissell, Yoann-Karl Whissell
A film Mafab adatlapja: Turbo Kid (2015)
 |
| Mintha egy őskori ATARI videójáték kedvcsináló poszterét látnánk. |
Amikor először láttam meg a Turbógyerek (Nekem hangzásban sokkal jobban tetszik a Turbókölyök, így magánbeszélgetésben biztosan ösztönösen ezt fogom használni) trailerét, egészen az első gore jelenetig azt hittem, hogy valami csökevényes, szar Disney ifjúsági filmet fogok látni. Azután annyira megtetszett az a két perc, hogy alig vártam, hogy megszerezhessem a filmet és adjak neki egy esélyt. Esélyt, hogy jól fogok szórakozni rajta.
Minden adva volt ehhez: Hetvenes vagyok. A nyolcvanas évek végén már előkelő kazettagyűjteményünk volt. Akkor még nem nagyon kóstolgatták az emberek egymást fórumokon az eredettisztasággal kapcsolatban. Mindenki cserélt mindenkivel. Néha nem attól kaptad vissza a filmedet, akinek kölcsönadtad, stb.
Apám volt, hogy úgy vette meg valaki készülékét, hogy felvásárolta hozzá az adott illető filmjeit is. Olyankor persze volt a kölyköknek hétvégén mulatság. Golyóstollal, filccel írt vinyetták. Akkor nem volt lehetőség az imdb-be beírogatni a címet és a csillagok állása alapján eldönteni, hogy elkezdjük egyáltalán a filmet nézni, vagy töröljük le valami unásig látott Spencer-Hill ismétléssel.
Azokban az években, ahogy áradt át a hatalmas óceánon az a rengeteg tiltott gyümölcs, miknek nagy részét több éves csúszással láthattuk végre legálisan, rengeteg olyan művet is végignéztünk, amiket ha ma látunk, még csak meg sem remeg a nosztalgia mutatónk.
Pedig arra nagy szükségünk lesz a Turbógyerek nézése közben, mert azzal együtt, hogy elég hitelesen és viszonylag szórakoztatóan mesél el a legkisebb parasztlegény sárkány táncát, még a nosztalgia faktorra is igyekszik rájátszani.
Be kell látnom, nálam több-kevesebb sikerrel.
A film nem indul rosszul, hozza amit nyolcvanban szerettem, ám a lufi hamar kipukkad és a film második fele már inkább nyögve nyelős.
A fényképezés remek. A trükkök kellően gagyik, ahol kell és elég erősek, ahol gore.
A zene külön bűnös élvezet, meg is kell szereznem valahonnan. Volt jelenet, ahol egyértelműen megidézte pl. John Carpenter remekművét, a "Nagy zűr kis Kínában-t - Big Trouble in Little China (1986) mind kiállásban - rizsszedő kalapos figura - mind zenében.
Voltak ilyen baromságok már akkor is, fiatalokkal a középpontban, mint pl. Napgyermekek - Solarbabies (1986) - ami persze nem volt ennyire véres, és a főgonoszt alakító Michael Ironside-ot is láthattuk már ennél félelmetesebb figuraként, hasonló kulisszák között, pl. az "Űrvadászban - Spacehunter: Adventures in the Forbidden Zone (1983).
A rendező trió igyekezett a mai izlésre fazonírozni első nagyjátékfilmjét. Nem állítanám, hogy szégyent vallottak, ám kijelentem, hogy a legnagyobb rajongók is kissé fanyalogva fognak nyilatkozni róla, mert valami azért még hiányzott belőle, amitől tényleg elszáll a néző agya - sok szereplővel ellentétben...
Amit én hiányoltam részemről, nem tudom másképpen kifejezni, mint kaland-faktor. Van egy poszt-apokaliptikus világunk, amelyben a vizet emberekből nyerik ki - utalás Charlton Heston hetvenes években készült sci-fijére a "Zöld szójára - Soylent Green (1973), elvileg már nincs folyékony üzemanyag, így főleg emberi energia hajtja azt a keveset, ami maradt, így a kemény marcona harcosok kerékpárokon - amik viszont elég karbantartott állapotban vannak - róják a köves utakat. A felhő szürke katyvasz és néha csak egy kerékpértúra választja el az aránylag nyüzsgő tákolt várost egy bélkiontós putritól.
Élni egyikben sem életbiztosítás, mert persze akik megmaradtak, azok meg "Az utolsó emberig" tematikájú filmek szintjén mozogva harcolgatnak egymás ellen. Ahogy hullanak a népek, csoda, hogy maradt valaki, mire a főszereplő Turbógyerekünk felnőtt annyira, hogy megtehessük főszereplőnek.
Kaland-faktornak nevezem az olyan kitérőket egy filmben, mint amikor a szereplők csávába kerülnek, szinte mindentől függetlenül és ki kell menekülniük belőle, vagy amikor egy leszámolás része esetleg egy halálos labirintuson való átkecmergés, vagy sötét barlangból menekülés, esetleg kannibál törzs üldözése, stb.
A történet:
Turbógyerek (Munro Chambers) egy kerékpárútnyira mindenkitől, egyedül tengeti kis életét a pusztában. Kezdetleges térképen jelölgeti be határait és a szeméthegyekben kotorászik megtartható és eladható javak után. Valamikor, nagyon régen, voltak szülei is, akiket lemészárolt a gonosz helyi kisisten, Zeusz (Michael Ironside) és aki jelenleg is abban leli örömét, hogy a Mad Max filmek statisztáit gyűjti maga köré, a többieket meg válogatott módon lenullázza. Ez nem könnyű feladat, mivel még annyi év alatt sem végzett feladatával, míg kölykünk felnőtt annyira, hogy némi segítséggel, de felvegye ellene a harcot.
Még belép a történetbe egy bájos és enyhén kettyós ifjú hölgy, Apple (Laurence Leboeuf), aki kb. olyan erőszakosan csapódik hősünk mellé társnak, mint annak idején Molly Ringwald tette az "Űrvadászban" Peter Strauss-szal.
Az Apple gondolom rejtett utalás lehetett, vagy a számítógépekre, mint Apple cég - talán a "jövőben" 1997-ben ők készítik majd az első robotokat... A filmben következetesen (?) robotként emlegetnek olyan szereplőket, akik valójában androidok. Ha kedveled a sci-fit. tudod mi a különbség.
De az is lehet, hogy az Apple utalás magára a tiltott gyümölcsre, amely a tudás fáján terem és különben is, olyan unalmas már, hogy ha bibliai utalás van egy filmben, akkor vagy az Éva, vagy az Ádám nevet emelik ki belőle.
Vagy túldimenzionáltam az egész névválasztás témát.
Azért Zeusznál stimmel, hogy néha még villámokat is képes szórni.
Végül, Turbógyerek, miután kedvenc képregényének halott hősét is megtalálja és belebújik a "bőrébe", semmi sem állíthatja meg, hogy beteljesítse bosszúját, amelyet néhány flashback után borítékolhatunk.
 |
| A film kihagyja a ziccert: Amikor van egy filmünk, amiben a gonosz csatlósa módszeresen csak álarcban tűnik fel, akkor elvárható, hogy végül, amolyan filmes csavarként, kiderüljön, hogy az álarc kit is takar valójában. Vagy nem? (A Mad Max 2.-ben pl. nem látjuk Humungus arcát.) Más filmekben viszont előfordul, hogy az álarc ismerőst, barátot takar. Itt vajon mi fog történni? |
A filmet átszövi egy kicsit bárgyú humor, amely vaskosabb jelenetekben is elődugja vértől maszatos orcáját - pl. amikor a hugyozó szereplő, miközben szinte szétesik, a sárga vizeletsugarat még a vérével együtt felpermetezi az égig. Beteg...
Ez a humor azonban sajnos kevés.
A másik, meg, bár lehet, hogy a koncepcióhoz tartozik, de az egész film kb. tíz percre előre kitalálható. Milval néztük és állandóan olyasmiket kérdezett be, amik nem sokkal utána valóra váltak a vásznon. Tudjuk be ezt annak, hogy a film markáns része, hogy klisékkel dolgozik.
Viszont itt is megjelenik néha a filmzenével és a hangokkal való vágási játék, pl. a film eleji montázsban, amikor Turbógyerek, mielőtt turbó lenne, a vackai között élvezkedik.
Kissé csalódott vagyok, mert a trailer jobban felcsigázott, mint végül a kész mű kielégített. Azt várnám, ha hárman ötletelnek egy film forgatókönyvén, akkor az minimum egy ZAZ trió szintű agymenés lesz. Itt ehhez képest sok az üresjárat.
65%
Ha már megtekintés, akkor adj neki egy esélyt egyik kedvenc oldalamon keresztül: Turbókölyök!
A Le Matos formáció "No Tomorrow" dala egyértelműen jól hozza a nyolcvanas évek gyerekfilmjeinek főcímdal érzését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: