Prédák - Haunt (2019)

Prédák - Haunt (2019)

Rendezte: Scott Beck és Bryan Woods

A film Mafab adatlapja: Haunt (2019)

Megtekintés: Ahogy öregszem, egyre kevesebb a türelmem a horrorfilmekhez, pedig azt gondolom, hogy a kedvenc filmes műfajom. Ez a darab korrekt, de az írók miatt úgy érzem, így ez kevés.

Beck és Woods szerintem, bár nem találták ugyan fel a spanyolviaszt, egy nagyon erős franchise-t indítottak útnak a "Hang nélküllel - A Quiet Place (2018). Persze vannak egyébb és 2023-ban friss munkájuk is, egyelőre mégsem jegyeztem meg a nevüket. A "Prédák" pedig nem az a film, ami miatt emlékezni kellene rájuk. Szégyen, de lehet, hogy ezt a "Hang nélkülnél" már meg kellett volna tennem? Egyszerűen fogy a türelmem és érdeklődésem és nem gondolom, hogy ez jobb lesz idővel.

Ez egy slasher horror. Semmi több. Ez azonban néha bőven elég a műfaj szerelmeseinek, ha a történet vagy bármi kiemelkedő a filmben. Pl. a helyszínek. Vagy a színészi játék. Vagy a vágás, stb. Annyi minden tehet emlékezetessé egy ilyen mozit. A "Prédák" is ilyen lehet, ám részben. Maga a film, mint írtam, erős közepes, de néhány gore jelenetnek köszönhetően azért megmaradt a fejemben. Ezért is néztem végül meg. Korábban beletekertem és az egyik karakter meggyilkolása kifejezetten igényesnek nézett ki. Arra nem volt elég, hogy frissiben lezavarjam az élményt, azonban néhány év pihentetés után, úgy tűnik itt volt az ideje. Annyiban nem jellemző rám, hogy eddig pihentettem, hogy azért közben szerintem legalább fél tucat ilyen témájú filmet néztem meg, amikre mostanra nem emlékszem. Igaz, erre sem fogok.

A "Prédák" ismét egy film, ami valamilyen össznépi szórakozást tesz meg kiinduló pontnak. Nem ez az első film - az elmúlt évben legalább egy jött ki évente - amelyikben a szórakoztató ipar egyik legprolibb szegmensét teszik meg főszereplőnek. Talán, mert amerikában kifejezetten kedvelt szabadidős borzongás bemenni egy lepukkant épületbe és ott összeszarni magunkat jelmezbe öltözött emberektől. A film pedig elemel innen-onnan, pont úgy, ahogy majd ebből is fognak meríteni mások.

Egy csapat fiatal, akik közül a lányok kb. jelentéktelenek, a srácok meg kevesen vannak, elautózik a világ végére, hogy véletlenül rátaláljanak egy ilyen épületkomplexumra, ahol lehet borzongani, hogy majd később menőzhessünk egymásnak a pizsomapartin, saját magunknak, hisz, a pizsomapartin is valszeg csak azok vesznek részt, akikkel elmegyünk egy ilyen horror-kalandparkba. A telefonokat le kell adni, ami necces, attól függ, honnan nézzük. Egyrészt, mert ha levideózol mindent és kikerül a világhálóra, erősen megcsappanhat az érdeklődők száma, hisz virtuálisan már megismerhették az élmény. Ugyanakkor meg, a mai társadalom egy lépést nem tesz a mobil nélkül, arról nem is beszélve, hogy unalmas életünkben bármilyen apró eltérés, érdekesség, kis színes jó lehet arra, hogy megosztva mások érdeklődésére tartsunk számot.

Ha van főszereplő, akkor az biztosan Harper (Katie Stevens), az enyhén introvertált lány, aki csak rászánja magát a mini-kalandra, hogy jó eséllyel, ha túléli az eseményeket, soha többet ne akarjon hasonlón részt venni. Harper most van túl, vagy épp nem túl egy kellemetlen szakításon, ami még nem teljesen lezárt, mivel expasija úgy érzi, a lányt nem kellene csak úgy elengednie. Néhány barátot vesz maga mellé a lány és belép ott, ahova mi persze sosem lépnénk be. Ahogy várható, színes és mocskos helyszíneken keresztül aprózódik el a társaság, hogy azután néhány kegyetlen ember (?) martaléka legyen, néha olyan logikátlan szituációkban, hogy rendesen kezdtem felpaprikázódni. Válaszokat, ha lenne kérdés, sokat nem kapunk, izgulni lehet azért. Ugyanakkor itt is előkerül egy olyan karakter, akinek megjelenése pont annyira volt releváns, mint Hallorann befutása a Panoráma Hotelbe, az "A ragyogás" végén. Ha láttad a klasszikust, tudod,miről karattyolok.

A befejezés hasonlít olyan filmekére, mint a "The collector", a "Fantom az éjszakában" vagy a "Cult of Chucky", bár az utolsó címnél már lehet, hogy keverem a sorozat egy másik részével.

Egyszer nézős, korrekt, de nem kiemelkedő. Eli Roth, mint producer, valamiért kedveli ezt a vonalat. 

Húzónevet nem találtam a szereposztásban, pedig az lehet, hogy felhúzta volna néhány százalékkal a megítélésemet.

60% 

Halál-ranch - Death Ranch (2020)

Halál-ranch - Death Ranch (2020)

Rendezte: Charlie Steeds

A film Mafab adatlapja: Death Ranch (2021)

A poszter rájátszik a műfajra, mind a színvilágban,
mind a betűtípusban.

Megtekintés: Rendesen az volt az érzésem, hogy mivel erőltetik a kvótákat az amerikai filmgyártásban (több egyéb rassz szerepeljen vagy dolgozzon egy filmen, mint eddig, minimum 30%) így eljön az ideje az olyan moziknak, amelyben fekete szereplőket fognak fehér szereplők kínozni, ha már kötelezően szerepelniük kell(ene). A „Death Ranch” pedig nagyon jó példa lenne erre, ha a befejezés pesszimistább.

Brandon (Deiondre Teagle) megszökik a börtönből és segítséget kér idősebb testvéreitől, ahogy korábban megbeszélték. A nővére, Angela (Faith Monique) ötlete után a gyermekkori nyaralások színhelyére mennek vissza, ahol olyan boldogok voltak. Azonban mostanra a környéken elharapódzott a KKK tevékenysége és miután Brandon véletlenül szemtanúja lesz és beleavatkozik egy fekete nő feláldozásába, a fehér testvérek üldözni kezdik a fekete testvéreket. Hogy mi sül ki ebből? Másfél óra buta gore.

Ez a film nem jó. Ostoba, rossz színészek, ötlettelen forgatókönyv és random, egymásra pakolt akciójelenetek. Az egyetlen, ami miatt egyszer végig lehet szenvedni, az az, hogy az erőszakkal nem bánnak kesztyűs kézzel. A filmtörténet legkiheréltebb fehér redneck csapata nem képes leszámolni három néger emberrel. Ez történik, nem több.

Az egyetlen oka, hogy képes voltam végigülni, hogy a véres jelenetek egészen jó tempóban követték egymást, így, annak ellenére, hogy nem voltam meggyőződve róla, érdemes a film rá, sikerült végigülni. Valójában a cím elé dukál a fika jelző, és csak azért felületes az elemzésem, mert a megtekintés után két héttel kezdtem írni róla, de az az Isten nem született még meg, aki miatt újra nézném.

Inkább kiemelnék néhány apróságot, amik nélkül, vagy ezek átdolgozásával egy sokkal értékelhetőbb alkotás lenne ez a mozi.

Első körben, pozitívum a fényképezés és ennek köszönhetően a főcím is, ami kiválóan megidézi a hetvenes éveket – szerintem – amikor a történet játszódik, illetve, az akkor idők blaxploitation mozijait. Már csak annál is inkább, mert a történet abban az évben játszódik, (1971) amikor a fekete közösség a filmművészetben útjára indította azt a műfaji leágazást, aminek köszönhetően végre feketék lehettek a tökös akcióhősök, férfiak és nők vegyesen, hogy megmutassák magukat a szélesebb közönségnek, sok erőszakkal és szexszel, ami korábban nem volt jellemző. Akkoriban, a hatvanas évek végén, a feketéket nagyjából Sidney Poitier reprezentálta az amerikai moziban, de Poitier egész kisugárzása inkább arisztokratikusabbnak mutatta be a kora fekete férfiját, ami azonban összességében nem volt már akkor sem jellemző a fekete közösségre. Érkezik Melvin van Peebles, Richard Rountree, a női vonalon pl. Pam Grier, és felrúgtak komfortzónát és szabályokat. (Schreiber András cikke a filmvilág oldalán a témáról!!!)

A nővér karaktere a kedvesebb, a szerethető figura, míg a báty, Clarence (Travis Cutner) a problémásabb, aki a haragos karakter, de néhány odamondás után a szerepe kimerül abban, hogy funkció nélkül piázik magában a parasztházban, míg az öcsi és a neki húgi beszélgetnek is, ezáltal halvány mélységet adnak a karaktereknek.

Éjjel valaki segítségért kiabál az erdőből. Annak ellenére, hogy Brandon épp szökésben van és ezért nem kellene nagyon pörögnie az arcán, anélkül, hogy a tesókat felébresztené (ez is milyen logikus lépés tőle... az írótól), utána jár a hang forrásának és sikeresen belebotlik egy tisztáson egy csapat KKK tagba, akik egy fekete nővel igyekeznek végezni, némi teátrális máglyaégetés megejtése közben. Sejthető, hogy Brandon, mint a börtönből szökött jó fiú (oximoronnak tűnik), ezt igyekszik megakadályozni és innen a testvér trió kalandjai kerülnek fókuszba, akiket egy csapat Klu Klux klán tag szeretne megkínozni, majd meggyilkolni. Ha ez nem lenne elég, hamar kiderül, hogy fehéreink még kannibálok is, mert a fekete hús ízletes – ki lehetett a társaságukból első gyökér, aki úgy gondolta, hogy kulináris élvezetként profitál a környéken fellelhető néger lakosságból? – és nem csak kínzás utáni gyilkolásban lelik örömüket, hanem a barbeque szakszerű elkészítésében is. A film végéig pedig azt élvezhetjük, ahogyan Brandon igyekszik meggyőzni a siserahadat, hogy van jobb dolguk is, mint szegény fekete fiatalokat szívatni. Ez pedig azt jelenti, hogy elvileg az erőszakhoz szokott, elvileg, vadászatban is jeleskedő csoport nem képes szakszerűen megbirkózni a főszereplőkkel.

A fényképezésnek a pocsék mellett vannak jó pillanatai is.

Amit a film második felében látunk, az élő példája annak, amikor a forgatókönyv nyomokban sem található meg a forgatás helyszínén és koherens történetvezetést sem sikerül jobban prezentálni, mint amikor két tizenéves asztalhoz ül és kiöntve a fröccsöntött katonáit, igyekszik kerek történetben elmesélni, miért is hal meg a játék végére szinten minden figura.

Teljesen logikátlan az egész és a filmtörténet leggyávább és legidiótább KKK bagázsát sikerült megidézni a film kedvéért. Egyszerűen lehetetlen komolyan venni mindazt, ami történik, kezdve a zacskós, pörkölt mogyoró látványát, amitől legalább harminc centire van az égő Zippo öngyújtó, mégis sikerül, karamellizálnia a golyszikat, egészen a végső lövöldözésig, ami úgy röhejes, ahogy van. A fő-gonosz lehetne tényleg félelmetes, de akik körülveszik, teljesen elveszik a belőle áradó fenyegetés erejét.

Az erdőben a távolságok pont úgy rendeződnek át, ahogyan a szereplőknek szükséges. Ha kell, a sérült karakter is képes egy egészségeset utolérni, ha a történet megkívánja, még akkor is, ha a sérült legalább 2-3 perccel később indul, miközben a helyinek elvileg még terepismerete is kellene, hogy legyen. Sebaj, nem is a logika a film lényege, hanem, hogy Brandon rendet vágjon a suttyók között. Mivel így írták meg a filmet, ezt annak ellenére is sikerül megtennie, hogy előbb a zacsiját pörkölik véresre – máig nem tudom, ezt, hogyan sikerült a bemutatott módon véghezvinni – vagy egy baltát basznak a mellkasába.

Ha a rendező ezek után csak jobb mozikat fog csinálni, szódával el fog menni a munkássága, azonban ez téka, alsó polc kategória.

35%

Még úgy is tökösebbek az ellenségnél, hogy egyiküknek nincs, a másiknak meg megpirítják.

Az eltemetett - Laid to Rest (2009)

Az eltemetett - Laid to Rest (2009)

Rendezte: Robert Hall

A film Mafab adatlapja: Laid to Rest (2009)

Megtekintés: Horror-fanatikusoknak kihagyhatatlan. Nem a minősége miatt.

Pont annyi is a lényege. A film első része kellően titokzatos, némi értelmet és mitológiát a második résszel kezdtek felépíteni. Hogy miről szól, teljességgel mellős, hiszen a vak is látja, hogy valójában nem a mondanivaló itt a lényeg, hanem a filmhez megnyert emberanyag funkciótlan, ám annál látványosabb legyilkolászása.
Nagy vonalakban van egy maszkos gyilkosunk, aki nem elég, hogy egy krómálarc mögé rejtőzik végig - ami megtartja a titokzatosságát, ellenben a hangulatos, de titokzatosságban elvérzett Hush című mozival - de még egy kamerát is hordoz magával, főleg az álarc mellé erősítve, hogy később, nem tudni pontosan milyen célokra, felhasználja a felvételeket.
A másik szál, amivel egybefolyik az eseménysor, pedig egy csinos lány (Bobbi Sue Luther) menekülése a gyilkos elől. A lány közben belebotlik egyéb karakterekbe, ám mivel a gyilkos Michael Myers és Jason Voorhees állhatatosságával és szívósságával rendelkezik, végig a nyomában marad és aki útjukba kerül, azokat könyörtelenül legyilkolja. Ez persze profánul hangzik és elhiheted, a filmben is az...

Arra legalább jó, hogy jobb sorsa és szerepre érdemes karakter és sorozatszínészeket lehessen véresen lemészárolni a vásznon, amiben segít, hogy a rendező, Robert Hall mielőtt rendezni kezdett volna, kb. száz egyéb és néha A listás filmben tevékenykedett maszkmesterként, make-up készítőként, trükkmesterként. A végeredményben ez meglátszik, mivel a kés a fejbe jelenetek ijesztően naturálisra sikerültek és egyik-másik kifejezetten gyomorforgató. Az gondolnád, hogy egy ennyire szimpla vérengzős slasher-re elég nehéz megnyerni ismert neveket - volt aki akkor még tényleg csak ismerkedett a hírnévvel - Hall-nak mégis sikerült szereznie pár nevet, akik korábban horrorfilmes és független filmes vonalon lettek híresek, míg mások azóta kerültek jobb pozícióba.

A botos kripli, Kevin Gage főleg a Szemtől szemben krimiből lehet ismerős, de élettársa a filmben, akit egy ablakkeretben sikerül késélre hányni, az a Lena Headey, aki több kisebb szerep után eljátszhatta Sarah Connort egy Terminátoros sorozatban, majd 2011-től fontos tagja lett a Trónok harca című fantasy Sagának. A temetőben dolgozó preparátor nyúlfarknyi és buta szerepét a nyolcvanas években állandó negatív szerepeire kárhozott Richard Lynch kapta, életének utolsó szerepeinek egyikeként. Sean Whalen ebben a filmben viszont pont, hogy sokkal jobban járt, mint egyébként szokott, hiszen kerek mondatai vannak és közel negyven percet végigmenekül a játékidőből. Ismerős lehet pl. A kábelbarátból vagy a Twisterből is. Lucas Till ázsiója a film után egy évvel kezdett emelkedni - Kém a szomszédban, X-Men: Az első és pár folytatás - bár, még van mit fejlődnie. Itt elég volt neki kb. három perc, az ostobább figurákból. Az egyértelmű meglepetése a filmnek számomra Johnathon Schaech, aki hat évig volt Christina Applegate férje, független filmes vonalon láthattuk tucatnyi produkcióban és lehet, hogy fel sem ismertük és eljátszotta az Országúti diszkó második részében Patrick Swayze figurájának a fiát. Schaech annyira elvetemült, hogy bevállalta a második részt is, ahol egy ügynök szerepét alakítja. Ha valaki azonban fontosabb szereplője lehetett ennek a véres ámokfutásnak, akkor az Thomas Dekker, aki az utolsó félórában jelenik meg, majd karakterét tovább viszi a második etapra is, miközben a lány, akinek végig drukkolunk... de ezt majd egy másik kritikában. Dekker, Lena Headey-vel együtt ugrott bele a Sarah Connor krónikái sorozatba, mint anya és fia. A sorozatban viszont legalább volt közös jelenetük.

Ahogy elvárható, a gyilkosságok, azaz gore elég naturálisra sikerült a filmben, így aki ezt keresi egy horror moziban, nem fog csalódni. A zene már felejtős és a hangulattól sem voltam elragadtatva. A forgatókönyv elég szegény, azt a mészárlás igyekszik kompenzálni. Ezzel szemben az ide feltett youtube ajánló egy elég visszafogott trailer, amely a vér mennyiségét erősen csökkentette. Meglepően visszafogottra sikerült, de megtekintheted te magad is.

Sokat nem is lehet írni a filmről, mert amire készült, annak megfelel, mélységet keresni benne fölösleges, mert mélysége itt a húsba vágó sebeknek van csupán. Ha vannak kérdéseid a megtekintés után, ajánlható a második rész, ám annak megtekintése után sem lettem jobban felvilágosítva, viszont kicsit több vért kaptam, ami az első rész fényében nem elhanyagolható részlet.

55%

Ha megnéznéd: L A I D  T O  R E S T

Turbógyerek - Turbo Kid (2015)

Turbógyerek - Turbo Kid (2015)

Rendezték: François Simard, Anouk Whissell, Yoann-Karl Whissell

A film Mafab adatlapja: Turbo Kid (2015)

Mintha egy őskori ATARI videójáték kedvcsináló poszterét látnánk.

Megjegyzés: Emlékszel a videókazettás nyolcvanas évekre, amikor minden szart összenéztél, ami pult alól jött? Élvezted? Akkor ez is tetszeni fog.

Amikor először láttam meg a Turbógyerek (Nekem hangzásban sokkal jobban tetszik a Turbókölyök, így magánbeszélgetésben biztosan ösztönösen ezt fogom használni) trailerét, egészen az első gore jelenetig azt hittem, hogy valami csökevényes, szar Disney ifjúsági filmet fogok látni. Azután annyira megtetszett az a két perc, hogy alig vártam, hogy megszerezhessem a filmet és adjak neki egy esélyt. Esélyt, hogy jól fogok szórakozni rajta.
Minden adva volt ehhez: Hetvenes vagyok. A nyolcvanas évek végén már előkelő kazettagyűjteményünk volt. Akkor még nem nagyon kóstolgatták az emberek egymást fórumokon az eredettisztasággal kapcsolatban. Mindenki cserélt mindenkivel. Néha nem attól kaptad vissza a filmedet, akinek kölcsönadtad, stb.
Apám volt, hogy úgy vette meg valaki készülékét, hogy felvásárolta hozzá az adott illető filmjeit is. Olyankor persze volt a kölyköknek hétvégén mulatság. Golyóstollal, filccel írt vinyetták. Akkor nem volt lehetőség az imdb-be beírogatni a címet és a csillagok állása alapján eldönteni, hogy elkezdjük egyáltalán a filmet nézni, vagy töröljük le valami unásig látott Spencer-Hill ismétléssel.
Azokban az években, ahogy áradt át a hatalmas óceánon az a rengeteg tiltott gyümölcs, miknek nagy részét több éves csúszással láthattuk végre legálisan, rengeteg olyan művet is végignéztünk, amiket ha ma látunk, még csak meg sem remeg a nosztalgia mutatónk.
Pedig arra nagy szükségünk lesz a Turbógyerek nézése közben, mert azzal együtt, hogy elég hitelesen és viszonylag szórakoztatóan mesél el a legkisebb parasztlegény sárkány táncát, még a nosztalgia faktorra is igyekszik rájátszani.
Be kell látnom, nálam több-kevesebb sikerrel.

A film nem indul rosszul, hozza amit nyolcvanban szerettem, ám a lufi hamar kipukkad és a film második fele már inkább nyögve nyelős.
A fényképezés remek. A trükkök kellően gagyik, ahol kell és elég erősek, ahol gore.
A zene külön bűnös élvezet, meg is kell szereznem valahonnan. Volt jelenet, ahol egyértelműen megidézte pl. John Carpenter remekművét, a "Nagy zűr kis Kínában-t - Big Trouble in Little China (1986) mind kiállásban - rizsszedő kalapos figura - mind zenében.
Voltak ilyen baromságok már akkor is, fiatalokkal a középpontban, mint pl. Napgyermekek - Solarbabies (1986) - ami persze nem volt ennyire véres, és a főgonoszt alakító Michael Ironside-ot is láthattuk már ennél félelmetesebb figuraként, hasonló kulisszák között, pl. az "Űrvadászban - Spacehunter: Adventures in the Forbidden Zone (1983).

A rendező trió igyekezett a mai izlésre fazonírozni első nagyjátékfilmjét. Nem állítanám, hogy szégyent vallottak, ám kijelentem, hogy a legnagyobb rajongók is kissé fanyalogva fognak nyilatkozni róla, mert valami azért még hiányzott belőle, amitől tényleg elszáll a néző agya - sok szereplővel ellentétben...
Amit én hiányoltam részemről, nem tudom másképpen kifejezni, mint kaland-faktor. Van egy poszt-apokaliptikus világunk, amelyben a vizet emberekből nyerik ki - utalás Charlton Heston hetvenes években készült sci-fijére a "Zöld szójára - Soylent Green (1973), elvileg már nincs folyékony üzemanyag, így főleg emberi energia hajtja azt a keveset, ami maradt, így a kemény marcona harcosok kerékpárokon - amik viszont elég karbantartott állapotban vannak - róják a köves utakat. A felhő szürke katyvasz és néha csak egy kerékpértúra választja el az aránylag nyüzsgő tákolt várost egy bélkiontós putritól.
Élni egyikben sem életbiztosítás, mert persze akik megmaradtak, azok meg "Az utolsó emberig" tematikájú filmek szintjén mozogva harcolgatnak egymás ellen. Ahogy hullanak a népek, csoda, hogy maradt valaki, mire a főszereplő Turbógyerekünk felnőtt annyira, hogy megtehessük főszereplőnek.
Kaland-faktornak nevezem az olyan kitérőket egy filmben, mint amikor a szereplők csávába kerülnek, szinte mindentől függetlenül és ki kell menekülniük belőle, vagy amikor egy leszámolás része esetleg egy halálos labirintuson való átkecmergés, vagy sötét barlangból menekülés, esetleg kannibál törzs üldözése, stb.

A történet:
Turbógyerek (Munro Chambers) egy kerékpárútnyira mindenkitől, egyedül tengeti kis életét a pusztában. Kezdetleges térképen jelölgeti be határait és a szeméthegyekben kotorászik megtartható és eladható javak után. Valamikor, nagyon régen, voltak szülei is, akiket lemészárolt a gonosz helyi kisisten, Zeusz (Michael Ironside) és aki jelenleg is abban leli örömét, hogy a Mad Max filmek statisztáit gyűjti maga köré, a többieket meg válogatott módon lenullázza. Ez nem könnyű feladat, mivel még annyi év alatt sem végzett feladatával, míg kölykünk felnőtt annyira, hogy némi segítséggel, de felvegye ellene a harcot.
Még belép a történetbe egy bájos és enyhén kettyós ifjú hölgy, Apple (Laurence Leboeuf), aki kb. olyan erőszakosan csapódik hősünk mellé társnak, mint annak idején Molly Ringwald tette az "Űrvadászban" Peter Strauss-szal.
Az Apple gondolom rejtett utalás lehetett, vagy a számítógépekre, mint Apple cég - talán a "jövőben" 1997-ben ők készítik majd az első robotokat... A filmben következetesen (?) robotként emlegetnek olyan szereplőket, akik valójában androidok. Ha kedveled a sci-fit. tudod mi a különbség.
De az is lehet, hogy az Apple utalás magára a tiltott gyümölcsre, amely a tudás fáján terem és különben is, olyan unalmas már, hogy ha bibliai utalás van egy filmben, akkor vagy az Éva, vagy az Ádám nevet emelik ki belőle.
Vagy túldimenzionáltam az egész névválasztás témát.
Azért Zeusznál stimmel, hogy néha még villámokat is képes szórni.
Végül, Turbógyerek, miután kedvenc képregényének halott hősét is megtalálja és belebújik a "bőrébe", semmi sem állíthatja meg, hogy beteljesítse bosszúját, amelyet néhány flashback után borítékolhatunk.

A film kihagyja a ziccert: Amikor van egy filmünk, amiben a gonosz csatlósa módszeresen csak álarcban tűnik fel, akkor elvárható, hogy végül, amolyan filmes csavarként, kiderüljön, hogy az álarc kit is takar valójában. Vagy nem? (A Mad Max 2.-ben pl. nem látjuk Humungus arcát.) Más filmekben viszont előfordul, hogy az álarc ismerőst, barátot takar. Itt vajon mi fog történni?

A filmet átszövi egy kicsit bárgyú humor, amely vaskosabb jelenetekben is elődugja vértől maszatos orcáját - pl. amikor a hugyozó szereplő, miközben szinte szétesik, a sárga vizeletsugarat még a vérével együtt felpermetezi az égig. Beteg...
Ez a humor azonban sajnos kevés.
A másik, meg, bár lehet, hogy a koncepcióhoz tartozik, de az egész film kb. tíz percre előre kitalálható. Milval néztük és állandóan olyasmiket kérdezett be, amik nem sokkal utána valóra váltak a vásznon. Tudjuk be ezt annak, hogy a film markáns része, hogy klisékkel dolgozik.
Viszont itt is megjelenik néha a filmzenével és a hangokkal való vágási játék, pl. a film eleji montázsban, amikor Turbógyerek, mielőtt turbó lenne, a vackai között élvezkedik.

Kissé csalódott vagyok, mert a trailer jobban felcsigázott, mint végül a kész mű kielégített. Azt várnám, ha hárman ötletelnek egy film forgatókönyvén, akkor az minimum egy ZAZ trió szintű agymenés lesz. Itt ehhez képest sok az üresjárat.

65%

Ha már megtekintés, akkor adj neki egy esélyt egyik kedvenc oldalamon keresztül: Turbókölyök!

A Le Matos formáció "No Tomorrow" dala egyértelműen jól hozza a nyolcvanas évek gyerekfilmjeinek főcímdal érzését.

Áruházi robotok - Chopping Mall (1986)

2009 január 31. | Szerző: Tyll Alien-spiegel ? (Ki a faszom az a Tyll Alien-Spiegel? (Tyll Eulenspiegel szójáték, ennyit vágok én is!)

Áruházi robotok (videó kazettás fordítás) - Chopping Mall (1986) 

Rendezte: Jim Wynorski

 Megtekintés: Ha szereted a horrorfilmeket, inkább ezzel próbálkozz, mint Wynorski mostani munkáival!

A "Chopping Mall" akkor volt nagy film, amikor… Sosem volt az. A nyolcvanhatos horrorkomédia szerűség a Robotzsaru és a Rövidzárlat környékén került moziba. Nem nálunk, mert a rendszerváltás után vagyunk pár évvel és még lassú a filmek bemutatási rendszere, meg fenemód cenzúrázott, mi került legálisan a vászonra.

Pontosabban ez a robotos, gyilkolós szösszenet egy évvel a "Rövidzárlat" után és egy évvel a Murphy rendőrt felváltó "Robotzsaru" előtt készült el.

Hozzánk a kalózvideózás révén kerülhetett videólejátszó közelbe és aki “szerencsés” annak bele is került. Jómagam tizen-pár lehettem, mikor a markáns szinti-zenével megspékelt horrorkomédiát először láttam egy agyonnézett kazettán. A narrátor minden második mondatot fordított le, ha gyorsabb párbeszéd volt, csak minden harmadikat magyarított. De ez sem vette el a kedvünket, hogy élvezzük, hiszen nem a szövegen volt a hangsúly.

Tucatszor láttam, de azután elkallódott a kaceta és vele együtt ez a szösszenet.

A szereplők főleg tiniszínészek (ami azt jelenti, hogy inkább a harminc felé kacsintgatnak, mint a húszhoz), ahogyan egy jó slasherben, kell. Vagy miben… Igazi Gore effekt nem sok(k) volt benne emlékeim szerint, de egy fejlövés elég emlékezetesre sikerült. Egy hölgy buráját telibe kapja egy sugárnyaláb (hiába, technika volt a javából) és ez olyan jól sikerült effekt lett, hogy még a szereposztásba is bevágták. Amikor a színésznő nevét kiírják, ez a képkocka – robbanás közbeni – merevedik ki a filmen.

  Talán már látszik is az érkező lézersugarat imitáló fényeffekt. (Javítás: Ezt nem is értem, miért írtam, hiszen a képen a főszereplő látszik és az ő fejét senki nem lőtte szét. Egy teljesen másik szöszi koponyája repült szerte-szana.)

Igazából három arcot ismertem meg a filmben, ebből kettő nálunk teljesen ismeretlen, míg a takarítóbácsi nyúlfarknyi szerepében John Landis rendező (Mostanra teljesen kikopott a mozifilmek világából és televíziós produkciókkal égeti magát)kedvenc színésze, Dick Miller szerepel”. Millerről azt érdemes tudni, hogy olyan filmekben játszik masszív mellékszereplőt, amiket a legnagyobb rendezők készítettek. Néhány filmje: Terminátor (A boltos, akit Arnie lelő a fegyverekért), Szörnyecskék (A szomszéd, akihez a mogwai hordák hókotróval mennek háztűznézőbe), A Vérbeli hajsza (taxisofőr). Mellékes, de szerepelt a Ponyvaregényben is, mint “Szörny Joe”, de jelenetét kivágták. Talán majd egy rendezői rendezői változatban láthatjuk majd…

Visszatérve a fimre, a tartalom pár mondatban: Egy igen jól menő plazában újítják a belső védelmi rendszert – magyarul, néhány hadsereg által fejlesztett robotgépet helyeznek üzembe, hogy zárás után felügyeljenek a rendre. A melósok, nem emlékszem jól, nem kapnak teljes körű felvilágosítást, illetve a takarító személyzet egyetlen tagja megpróbálkozik a ruhájára szerelt személyzeti kártyával igazolni magát, feleslegesen. Miután mindenki hazatért, és bezárt a bazár sor, néhány fiatal eladó visszamegy egy kis etye-petyére. Tipikus…

A takarítószemélyzet szintén gyanútlanul takarítja a követ.

A robottokból egy villámcsapás miatt (annyi filmben elég egy villámcsapás, pl. a már említett Rövidzárlatban is) megtébolyodik a gépek irányítórendszere és szisztematikusan mészárolni kezdik az üzletközpontban tartózkodó embereket.

Annak idején ez a film elég igényesen sikerült. Ma valószínűleg, hiába a pénz és CGI technika, biztosan csak elbarmolnák. Az ilyen B filmek miatt sírom vissza a nyolcvanas éveket!!! Legalábbis ami a filmművészetet jelenti.

Jim Wynorski, a mai napon kerek 100 filmmel büszkélkedhet - de inkább nem - mint rendező az imdb oldalán. Sajnos, a kétezres években, az elvileg olcsó, ugyanakkor igénytelen CGI trükköknek köszönhetően, csupa élvezhetetlen holmit pakolászott az asztalra. A Chopping Mall egy hangulatos, feszes horrorfilm, amilyet akkor nagyon tudtak csinálni. Ma már nem sikerülne ilyen élvezetesre, ezt ki merem jelenteni.

Ha nincs kedved nyolcvan percig nézni a filmet, az alábbi videóban benne van a lényeg! :)

70%

Undorváros - Taeter City (2012)

Undorváros - Taeter City (2012)

Rendezte: Giulio De Santi

Megtekintés? - Ha szereted az ilyesmit, akkor kötelező.

Az Adam Chaplin (Ha nem láttad, pótold, vagy mégse) alkotóinak egyik agymenése. Írhatnám, hogy filmje, ha az lenne, de ez inkább hetven perc celluloid rettenet. Másrészt, ha valaki kifejezetten élvezi a minőségi Trash-t, akkor pár sörrel felfegyverkezve szórakoztató darab. Eltelt pár nap a megtekintése óta, ezért már a tartalmát is elég hiányosan tudom felidézni.

Taeter Cityben - valamikor a jövő - a nem kívánt elemek életére könnyen pontot tesznek. Egy speciális rádióhullámot sugároznak naphosszat, amely képes a gyilkosokat "kiválogatni", hiszen azokban van egy gén, amely kapcsolatba lépve a hullámmal, a gyilkos hajlamú egyedet öngyilkosságba hajszolja. (Már-már az Esemény babérjai törő alapkoncepció) Persze a találmánynak van egy ritka mellékhatása; ha véletlenül valamiért nem lesz öngyilkos a gyilkos, akkor mérhetetlen plusz düh és erőszakosság tör belőle felszínre. Hát inkább hagyták volna a fenébe az egészet.

Biztos, ami biztos, a város utcáit egy álarcos motoros banda, csapat, horda járja, akik viszont levadásszák az összes szabadon kószáló bűnöző egyedet. Tehát, ha egy gyilkos hajlamú öngyilkosságot kísérelne meg és nem elég gyors, lehet, hogy a motorosok közül levadássza valaki. Persze a motorosokra nem hat a rádióhullám, holott a legnagyobb gyilkosok ők. Egye fene.

A levadászott emberek szerves része pedig szerves részét teszi ki a táplálék-láncnak, hiszen visszapörgetnek mindenkit a Franchise-ba, ha kell vérturmixként. Ezért olyan undorító a város. Meg a sok gore miatt, melyek a kevés pénz ellenére eléggé pofásak.

Monica Muñoz Penge szerepében.

A film fő cselekményszála pedig Trevor (Giulio De Santi), aki gyilkos hajlamú és felerősödik a rádióhullámtól, meg a motoros fejvadászok, akik a nyomába erednek.

Negatívum:
- Kevés eredeti ötlet.
- Ebből kifolyólag karcsú játékidő.
- Nulla színészi játék, vagy afelé tendál. Ez leginkább a női főszereplőn látszik. Mindenki maszkot visel, de ő néha leveszi, hogy lássuk, mennyire dögös, ám mire beszélni kellene, visszakerül a fejére, így főleg az utószinkront kell hallgatnunk.
- Gyakorlatilag folyamatos mészárszék.
- Agyon szűrözés, képremegtetés, ami idegesítő.

Pozitívum:
- A kevés pénz miatt elég ötletes képi megoldások, trükkök.
- Szép gore effektek.
- Nem olyan elborult, mint az Adam Chaplin.
- Ha nem tetszik, semmilyen formában, akkor legalább vigasztal, hogy rövid.
- A motoros akcióknál érdemes odafigyelni, hogyan lehet három játék modellből viszonylag ütős motoros jelenetet összehozni. Ha jól játszol a perspektívákkal, szinte elhiszed, hogy igazi motorokat látsz a képen.
- A reklám blokkok és rajzfilmes betétek hozzá tesznek.

A testek táplálékként való visszaszármaztatása kicsit a "Zöld szója - Soylet Green (1973)" klasszikus sci-fit idézi meg.

Különvélemény:
Nem tudom, lehet e olyasmit mondani, hogy a filmnek van művészi értéke. (Trash műfajnál ez eleve nem szokott felvetődni), de itt érezni, hogy a készítők erőlködnek, hogy valami pluszt szuszakoljanak bele a mészárlások közötti átvezetésbe. Csak nem nagyon van mit.
Még ha nem is hányod el magad a sok véres jelenet miatt, akkor is felvetődik a kérdés, hogy miért készülnek ezek a darabok.
Néha olyan, mintha egy gore készítő stúdió reklámfilmjét látnánk, annyira öncélúnak tűnik a sok pusztítás.
Viszont műfajon belül egészen jól működik - réteg műfaj, mint állat.

40%
Kifinomult néző esetén nézhetetlen.