Prédák - Haunt (2019)

Prédák - Haunt (2019)

Rendezte: Scott Beck és Bryan Woods

A film Mafab adatlapja: Haunt (2019)

Megtekintés: Ahogy öregszem, egyre kevesebb a türelmem a horrorfilmekhez, pedig azt gondolom, hogy a kedvenc filmes műfajom. Ez a darab korrekt, de az írók miatt úgy érzem, így ez kevés.

Beck és Woods szerintem, bár nem találták ugyan fel a spanyolviaszt, egy nagyon erős franchise-t indítottak útnak a "Hang nélküllel - A Quiet Place (2018). Persze vannak egyébb és 2023-ban friss munkájuk is, egyelőre mégsem jegyeztem meg a nevüket. A "Prédák" pedig nem az a film, ami miatt emlékezni kellene rájuk. Szégyen, de lehet, hogy ezt a "Hang nélkülnél" már meg kellett volna tennem? Egyszerűen fogy a türelmem és érdeklődésem és nem gondolom, hogy ez jobb lesz idővel.

Ez egy slasher horror. Semmi több. Ez azonban néha bőven elég a műfaj szerelmeseinek, ha a történet vagy bármi kiemelkedő a filmben. Pl. a helyszínek. Vagy a színészi játék. Vagy a vágás, stb. Annyi minden tehet emlékezetessé egy ilyen mozit. A "Prédák" is ilyen lehet, ám részben. Maga a film, mint írtam, erős közepes, de néhány gore jelenetnek köszönhetően azért megmaradt a fejemben. Ezért is néztem végül meg. Korábban beletekertem és az egyik karakter meggyilkolása kifejezetten igényesnek nézett ki. Arra nem volt elég, hogy frissiben lezavarjam az élményt, azonban néhány év pihentetés után, úgy tűnik itt volt az ideje. Annyiban nem jellemző rám, hogy eddig pihentettem, hogy azért közben szerintem legalább fél tucat ilyen témájú filmet néztem meg, amikre mostanra nem emlékszem. Igaz, erre sem fogok.

A "Prédák" ismét egy film, ami valamilyen össznépi szórakozást tesz meg kiinduló pontnak. Nem ez az első film - az elmúlt évben legalább egy jött ki évente - amelyikben a szórakoztató ipar egyik legprolibb szegmensét teszik meg főszereplőnek. Talán, mert amerikában kifejezetten kedvelt szabadidős borzongás bemenni egy lepukkant épületbe és ott összeszarni magunkat jelmezbe öltözött emberektől. A film pedig elemel innen-onnan, pont úgy, ahogy majd ebből is fognak meríteni mások.

Egy csapat fiatal, akik közül a lányok kb. jelentéktelenek, a srácok meg kevesen vannak, elautózik a világ végére, hogy véletlenül rátaláljanak egy ilyen épületkomplexumra, ahol lehet borzongani, hogy majd később menőzhessünk egymásnak a pizsomapartin, saját magunknak, hisz, a pizsomapartin is valszeg csak azok vesznek részt, akikkel elmegyünk egy ilyen horror-kalandparkba. A telefonokat le kell adni, ami necces, attól függ, honnan nézzük. Egyrészt, mert ha levideózol mindent és kikerül a világhálóra, erősen megcsappanhat az érdeklődők száma, hisz virtuálisan már megismerhették az élmény. Ugyanakkor meg, a mai társadalom egy lépést nem tesz a mobil nélkül, arról nem is beszélve, hogy unalmas életünkben bármilyen apró eltérés, érdekesség, kis színes jó lehet arra, hogy megosztva mások érdeklődésére tartsunk számot.

Ha van főszereplő, akkor az biztosan Harper (Katie Stevens), az enyhén introvertált lány, aki csak rászánja magát a mini-kalandra, hogy jó eséllyel, ha túléli az eseményeket, soha többet ne akarjon hasonlón részt venni. Harper most van túl, vagy épp nem túl egy kellemetlen szakításon, ami még nem teljesen lezárt, mivel expasija úgy érzi, a lányt nem kellene csak úgy elengednie. Néhány barátot vesz maga mellé a lány és belép ott, ahova mi persze sosem lépnénk be. Ahogy várható, színes és mocskos helyszíneken keresztül aprózódik el a társaság, hogy azután néhány kegyetlen ember (?) martaléka legyen, néha olyan logikátlan szituációkban, hogy rendesen kezdtem felpaprikázódni. Válaszokat, ha lenne kérdés, sokat nem kapunk, izgulni lehet azért. Ugyanakkor itt is előkerül egy olyan karakter, akinek megjelenése pont annyira volt releváns, mint Hallorann befutása a Panoráma Hotelbe, az "A ragyogás" végén. Ha láttad a klasszikust, tudod,miről karattyolok.

A befejezés hasonlít olyan filmekére, mint a "The collector", a "Fantom az éjszakában" vagy a "Cult of Chucky", bár az utolsó címnél már lehet, hogy keverem a sorozat egy másik részével.

Egyszer nézős, korrekt, de nem kiemelkedő. Eli Roth, mint producer, valamiért kedveli ezt a vonalat. 

Húzónevet nem találtam a szereposztásban, pedig az lehet, hogy felhúzta volna néhány százalékkal a megítélésemet.

60% 

Valaki van a házadban - There's Someone Inside Your House (2021)

Valaki van a házadban - There's Someone Inside Your House (2021)

Rendezte: Patrick Brice

A film Mafab adatlapja: There's Someone Inside Your House (2021)

Megtekintés: Horrorrajongónak nem is kérdés, hiszen már a cím is a tipikus klisét vezeti fel, amikor a gyilkos az áldozattal egy házban tartózkodik. Azután kiderül, hogy a cím csak hányaveti módon kapcsolódik a filmhez és legalább egy tucat filmet láttál az elmúlt 3-4 évben, amelyik közelebb állna hozzá.

Patrick Brice vonzódik a horror műfajához, de ez nem jelenti azt, hogy ötösre visszamondja a leckét. Utolsó filmje, amit 2 éve bemutattak a mozik, egyáltalán nem volt meggyőző számomra, sőt, 2019 talán egyik legnagyobb csalódása volt számomra. a "Hivatali eltávozás (2019)" Az a film horrorkomédia lehetett volna, de sem a humor, sem a horror nem működött benne, így nem csodálkoztam, amikor a filmet forgalmazó vállalat FB posztja alatt elszabadult a nézők kommentáradata és sok jót nem mondtak a moziról. Egyébként tényleg azt hittem, hogy írtam a filmről, ám úgy tűnik, csupán álmodhattam ezt és ezek szerint komment-szekciókban osztottam meg róla a véleményem. Sebaj.

Brice mozija tökéletes tinihorror lehetne, ha egy pöttyet ötletesebb és jobban mozgatja a karaktereket. Az áldozatai maszkját viselő gyilkos nem rossz ötlet, de a maszkok minősége túl jónak tűnik ahhoz képest, hogy komoly maszkmestereknek is szükségük van a kiváló végeredményhez az arc gazdájára. Itt természetesen gyilkosunk senkiről nem vesz gipszmintát, a végeredmény mégis kifejezetten korrekt, amikor felhúzza a következő áldozata "arcát". (Szőrszálhasogatás!)

A karaktereket el lehet viselni, és bár teljesen klisések azok is, áldozat final girl, sötét múlttal, csini barátnő, meleg sportoló, gazdag vicces, gender-semleges, stb. az egész csapat valahogy kicsit kilúgozott, színtelen és szagtalan. Elég fura, hogy még a legszimpatikusabb karakternek azt a lányt éreztem, akinek nemi identitását egyedül a szinkron teszi egyértelművé. Igen, a beszuszakolt gender-semleges fiatal. Tehát a film igyekszik minden sztereotípiát beemelni, hiszen a többi szereplő között van latinó és afroamerikai leányzó is. Sőt, ha tudjuk már, ki a gyilkos, akkor a film egyenesen csontig benyal mindenkinek, akiknek olyan divatos mostanában.

A gyilkos indítékait még a főszereplő is röhögve kérdőjelezi meg. Én is, csak nem röhögtem. De hát az ilyen filmeknél nem feltétlenül számít az, hogy logikus legyen minden tett, hanem, hogy legyen min körmöt rágni és a gore jelenetek hozzák a kötelezőt. A gore pedig hozza is a kötelezőt, csak sajnos spórolósan. A történetben érzek néhány logikai bakit is, de hát azokra rá se rántunk már, nem igaz? Pl. a film felénél a házibuli közben gyakorlatilag a tömegből kimazsolázott latin-amerikai első napos szerelmes srác leölése számomra totál wtf jelenetsor, onnan indulva, hogy a házban, a tömeg közepén megjelenik a gyilkos, majd mindenki elmenekül a világába, egyedül a srác marad a ház mellett, hiszen a forgatókönyv szerint ő következik. Oké... nyeltem egyet. Mégsem lehet haragudni nagyon a filmre, hiszen, pici hangulata is van, a fényképezés, vágás és zene legalább korrekt. Persze meglepődnék, ha ez lenne a NETFLIX következő slasher sikere.

Makani (Sydney Park) egy álmos Nebraskai városkában igyekszik elfelejteni a múltját, amelyben egy súlyos baleset következményei miatt a családja szétesett. Az alvajáró nagyival és maroknyi különös, az iskola diákjainak perifériáján mozgó tagjával körbevéve pedig lassan halad előre az úton, hogy talán maga mögött hagyjon mindent, mire emlékezni fájdalmas. Azonban a városkában van valaki, aki pont a diákok múltjában vájkálva érzi magát feljogosítva rá, hogy vélt és valós sötét foltokért véres elégtételt vegyen a fiatalokon. Makani és barátai is hamar érintettek lesznek a gyilkossági sorozatban és vészesen fogy az idejük, hogy kitalálják, ki a maszkos gyilkos, aki félelem nélkül mészárolja le a város bűnöseit. 

Mondanom sem kell, vannak elterelő információk, ám ezek ellenére is igen hamar ki lehet szaszerolni, kit rejthet a maszk. Én nem lepődtem meg, és aki úgy falja a horrort, mint én, az szintén nem fog. Kifejezetten fájó, hogy a karaktereket nem tudja jól mozgatni a forgatókönyv és a gyilkos illetve főszereplők között kicsit ad hoc jellegű a konfrontáció. Amiben lenne jó ötlet, pl. a gyilkos és a helyi látványosság védelmére kirendelt biztonsági erők esetleges találkozása, megoldódik egyetlen holttest mutatásában, pedig lett volna lehetőség benne, hogy néhány nagyképű menő csávót, aki életét a védelemre tette fel, képtelen lebirkózni egy vagy akár több maszkos gyilkost. A slasher filmekben mindig is külön élvezetes, amikor rendőrök, katonák és egyéb, "komoly" emberek esnek áldozatul a vérszomjnak. Hát, itt mikor már dörzsöltem a tenyerem, kiderült, kár volt. Még szerencse, hogy a film nem vállal sokat és alig másfél órát rabol az időnkből.

Szóval, bár vannak szerethető pillanatai a mozinak, ez így is csak egy közepesre futotta. A "Valaki van a házban" nem hiszem, hogy egy sokat idézet darab lesz később, mert eléggé elveszik a 2020 körüli horror dömpingben. 

Megjegyzem, sosem láttam még ilyen egyenletesen égő kukoricaföldet. Az utolsó jelenetben, amiben Makani és a gyilkos mögött pusztán egy sor kukoricát látni, mögötte meg a tűzfüggönyt, az kifejezetten egy szép háttér, épp csak valahogy nem úgy tűnik, hogy valódi tüzet látunk. De mondom, legalább szép!

50%

Horror Park (2018)

Horror Park (2018)

Rendezte: Gregory Plotkin

A film Mafab adatlapja: Hell Fest (2018)

hu.pinterest.com

Megtekintés: Hát, feladtam magamnak a leckét. Jó, hát, azért egyszer meglehet nézni.

A „Horror Park” pont az a slasher, amelyik nem kívánja meg tőlünk, hogy használjuk az agyunkat és kis ráfordítással, okosabb forgatókönyvvel, jobban alkalmazott filmes eszközökkel egy egészen kiváló alkotás is lehetett volna, már ha el tudjuk fogadni, hogy a rétegműfajon belül, ami a horrorban a slasher, lehet készíteni maradandó, erős alkotásokat. Persze, dumálhatok én róla, hogy mennyire erős valami, ha az átlagemberek nagy részét nem csigázza fel ez a műfaji leágazás. Sőt, a horror filmes univerzum sem. Szóval, mostanra azok vannak velünk, akik alapból szeretik a véres gyilkosságos mozikat.

Korábban már megemlítettem – ha jól emlékszem, néhány hasonló filmnél – hogy magam ezt jobban kedvelem, mint mondjuk a torture porn vagy az élőt kínzásos mozikat. Igen. Nem tudom mitől alakult ki bennem az, hogyha kinyírnak egy karaktert egy csapással, az számomra sokkal elfogadhatóbb, mintha ugyanazt a karaktert megvagdossák, ütik verik, gyalázzák, kínozzák, végül ölik meg, esetleg jó lassan. Az nem nekem való. Biztosan, mert nem szeretem a szenvedést, szenvedtetést látni. Még a „Passió”-tól is kirázott a hideg, pedig az meg nem pont a Biblia után készült szabadon?

Nem. Jobban kedvelem, ha a horrorban technikásabb a gyilok, ezért rám az van hatással, ha egy remek effekttel oldják meg a szereplő megölését. Nem feltétlenül kell látnom, - pl. Halloween, amelyik nem erőltette túl a vért – de azért nem fogom becsukni a szemem akkor sem, ha valaki torkán áttolnak egy nyílvesszőt.

A „Horror Park” pedig szinte mindenben klisés, még a helyszín sem teljesen új keletű, de legalább azon látszik, hogy elpepecseltek vele. Sokkal többet, mint a forgatókönyvvel.

Szokás szerint megérkezik a film elején a főhős, aki rég nem látott barátnőjéhez ment látogatóba, miután nem egy suliba járnak már. A barátnő mellett még megjelennek a kötelező karrakterek is, barátok, kevésbé barátok, lehetséges szexpartner, vicces fiú/lány stb. Persze, együtt fognak ellátogatni a horror tematikájú parkba és egyesével fogják megkapni a magukét. A történetek gerince lassan már nem tud változni. Ezért amin lehet variálni, az a színészek, halálnemek, helyszínek, plusz a körítés, mint operatőri munka, zene, rendezés, dramaturgia. Ha szerencsénk van, kifoghatunk néha egy fifikásabb forgatókönyv írót, akinél a dialógusok is rendben vannak, ám legtöbb esetben be kell érnünk unalmas egysorosokkal, logikátlan motivációkkal és a szokásos, semmire nem figyelünk igazán oda, főleg nem a főhősünk figyelmeztetéseire és az intő jelekre, amiket kifejezetten ostobán kell figyelmen kívül hagyni. Ha ezeket összedobod, a végeredmény egy pont ilyen film lesz, mint a „Horror Park”: míg a cím könnyen megjegyezhető, addig maga a mozi ugyanolyan gyorsan elfelejthető.

45%

http://halloweendailynews.com

Itt a mozi helye, ha szerencséd van: Horror Park

Chucky kultusza - Cult of Chucky (2017)

Chucky kultusza - Cult of Chucky (2017)

Rendezte: Don Mancini

A film Mafab adatlapja: Cult of Chucky (2017)

Megtekintés: Sosem volt a kedvencem a sorozat, de egynek jó.

Nem tudom, amúgy mit várok egy olyan horrorfilmtől, amelynek gyilkos hőse egy játékbaba. Valójában, már gyerekként sem volt a szívem csücske a történet és ha elalszom az olyan grandiózus mozikon, mint a robot-autós Transformers, akkor az életre kelt játékbaba biztosan nem fog felpezsdíteni.

Eleve a cím megtévesztett. Azt hittem, hogy végre egy remek kis dokumentum videót láthatók a filmről, átölelve a közel harminc évet, bemutatva a fontosabb közreműködőket, fellebbentve a fátylat a titkokról, érdekességekről. ehelyett egy folytatást kaptam, amely nagyjából az előző rész - "Chucky átka - Curse of Chucky (2013)" - után veszi fel a fonalat és fejti fel ismét, az unásig ismert dramaturgián keresztül. A helyszín most változott, az áldozatok száma nőtt, de a film semmivel nem kínál többet, mint amennyit feltétlenül muszáj. A film végi csavarnak szánt "csavarok", meg inkább koporsószögeknek tűnnek...

Pozitívum, hogy Andy (Alex Vincent) karaktere ismét csatasorba lett állítva, bár, a végén hasonló sorsa fog jutni, ha így folytatják, mint Jamie Lee Curtis a Halloween sorozatban - habár pedzegetik, hogy visszatér egy rebootban - és akkor ott ette meg a fene az egészet. Mert nálam a sorozat alfája, hogy a kisgyerek Andy testét el akarja bitorolni egy őrült és mágikus képességekkel felruházott sorozatgyilkos, Charles Lee Ray (Brad Dourif) és omegának pedig azt szeretném, ha végül, mindegy milyen módon, de párharcukból Andy kerüljön ki győztesként. Mert így érzem helyesnek.
Csak sajnos, bizonyos jelek arra utalnak, hogy a Chucky sorozat inkább olyan irányba kanyarodik el, amely már nem szórakoztató, pusztán önismétlő és fárasztó hentelés.

Az aktuális epizódban a korábbi rész áldozata, Nica (Fiona Dourif) akit, miután családját lemészárolta a baba, skizofrénnek nyilvánítják és elítélik. A mentális betegsége miatt azonban a börtönből egy elmegyógyintézetbe szállítják, amelyik már külsejével sem hiszem, hogy segíti a beteg felépülését, annyira sivár és steril, ráadásul, mint kiderül, az osztály vezető orvosa (Michael Therriault) kissé fura, bizarr szenvedéllyel viseltet Nica iránt.
Nica nem is sejti, hogy valaki igyekszik hozzá, hogy pontot tegyen Chucky ámokfutására: Andy Barclay (Alex Vincent) elszánja végül magát, hogy útra keljen és leszámoljon a gyilkos játékszerrel.
Közben az épületbe mind több Chucky jófiú baba kerül, hogy ez fokozza Nica őrületét és végül elszabaduljon a pokol, amely a hasonló slasher filmekben azt jelenti, hogy a szereplők nagyja egytől-egyig elhalálozik, lehetőleg vérben tocsogva. Néha ötletesen, máskor már valahol látott koreográfia szerint, miközben Chucky a rá jellemző egysoros poénokat gyakorolja a humorérzékünkön.
A varázs azonban már rég elszállt.

Fiona Dourif kiválasztása nagy mértékben biztos, hogy apukájának is köszönhető, hiszen az apuka, Brad Dourif szólaltatta meg eddig valamennyi részben a babát. Talán lassan őt is leváltják, mint Robert Englundot a "Rémálom az Elm utcában" reboot-ban, amely bukott is hatalmasat.
Fiona Dourif kisugárzása szerintem elég a főszerephez, legalábbis a korábbi részben még elég volt. Mostanra, mintha már kicsit visszafogottabb lenne.
Jennifer Tilly is benézett a forgatásra és két hét alatt leforgatták azt a néhány jelenetet, amelyben tovább szövik a Chucky hús-vér barátnőjének életét.

A rendező Don Mancini már a kezdetektől bábáskodik a sorozat felett, ezért elvileg az biztos kezekben van, de úgy érzem, nem feltétlenül jó irányba halad a sorozat, viszont legalább több stílust kipróbáltak benne. 2004 óta a rendezését is magára vállalta Mancini, ám ettől még nem lettek a részek jobbak. Hiába az első áldozat karakterének behozása, vagy a megjelenő női társak Chucky mellett, illetve a multiplex testfoglalás, valahogy megfáradt mostanra a gumibaba sorsát bemutató franchise.

A dolog jelenleg úgy áll, hogy tényleg jobban örültem volna egy átfogó dokumentumfilmnek a "Gyerekjáték" filmekről.

50%

Ha megtekintenéd:
- Chucky kultusza (2017)

Fényárban úszó ház - All Through the House (2015)

Fényár a házon - All Through the House (2015)

Rendezte: Todd Nunes

A film Mafab adatlapja: All Through the House (2015)

A poszter legalább hangulatos

Megtekintés: Csak kőkemény slasher kedvelőknek, mert azon kívül...

Todd Nunes családi erőszakkal belevitte feleségét, Ashley Mary Nunes-t a jóba és elhatározta, filmszínésznőt farag belőle, mint Rob Zombie Cherry Moon Zombie-ból. Csak az a különbség, hogy Cherry Moon Zombie tehetséges. Sosem gondoltam, hogy ezt le fogom írni. Már az is csoda, hogy második rövidfilmjében nem szerepeltette az asszonykáját, aki amúgy csinos kis fehérnép, épp csak színészi alakítást számon kérni tőle dőreség.

A "Fényárban úszó házon" ettől függetlenül ügyesen megidézi a nyolcvanas évek bugyuta slasher horrorfilmjeit. A klisés maszkos gyilkos, a kisvárosi környezet és családi ünnep megvan, a semmire való - irtásra született karakterek - mellékszereplők, az elég enyhén csavaros, titok kibogozásában kulmináló történet is pipa. Van pozitívum is: Néha a zene már-már - és magam is meglepődtem - alulról, de karistolta a Sikoly filmek zeneiségét, ami alatt a vinnyogó hegedűket értem. Kezdetben ugyan nem, de az utolsó húsz percre felébredt a zeneszerző.
Aztán a gore elég ötletes és annyira talán nem is gagyi. Persze, sokkal több vér folyik ki, mint amennyi egy emberben van, de oda se neki.

A tehetséges alakítások elhagyása teret enged a bűnös, pőre élvezetnek. gondolkodni nem kell, csak bambulni magunk elé. Aztán, van itt annyi logikai baki és épp ésszel fel nem fogható jelenetsor, ami miatt a forgatókönyv több sebből vérzik, mint az összes áldozat. Hogy egy példát mondjak, hogy lehet úgy megölni valakit egy ágy alól, késsel szurkálva felfelé, majd kinyúlni és berántani az áldozatot, hogy ebből a másik helyiségben éppen fürdőző leányzó semmit se halljon, úgy, hogy se a füle nincs bedugva, sem soundtrack nem üvölti le a fejünket? A nagymama kidobása az emeltről 2.0 szintén érdekes rendezői húzás, mert először gyilkosunk is meglepődik, hogy a terasz szélén nem jut a tolókocsi tovább, ennek ellenére végül letolja a nénit egy semmibe vezető rámpán a picsába, hogy E.T. kerékpártúrája is megirigyelhetné! Hát mi volt a funkciója annak a semmibe vezető útnak a házra építve??? Nem vágom.
Ebben a filmben is meg lettem győzve róla, hogy nincs az az isten, hogy kipróbáljam a lekötözős szexet.

Eddig is voltak ilyen paráim... de ismerve szexuális életemet, nekem kellene a nőket lekötöznöm... hogy ottmaradjanak. 

Mondtam már, hogy a színészi játékot nem nagyon találtam meg a filmben? Mondjuk az egyik főszereplő hölgy alakítása Oscar után kiált, Mrs. Nunes pedig egyetlen pillanattal győzött meg, hogy nincs minden veszve szerepjátszás terén: Mikor ájulásából felriadva az elaléltságból szinte azonnal menekülő üzemmódba vált. azt valahogy el tudtam hinni neki.
Az olyasmik miatt kellett többször megállítanom a mozit, mint a menekülő áldozat ahelyett, hogy végre eltűnve az éjszakában átszaladjon egy lehetőleg jobb forgatásba, inkább hanyatt bassza magát a gyilkos előtt és igyekszik beadni nekem, hogy pont akkor tört el a bokája, amikor már kiszállhatott volna a teljes filmes produkcióból.
Amiért nem tehetünk szemrehányást a stáb aktorainak, az az, hogy a legtöbben először álltak kamera elé. Fel is tűnt, hogy néhányan ugyanabba a gyerekbetegségbe esnek, mikor forogni kezd a kamera, mint én is szoktam; görcsösen próbálnak nem "szerepelni". Valakinél ez bejön, valakinél nagyon látszik, hogy küzd a karakterrel.

Szerencsére a játékidő nem veszi nagyon igénybe a szabadnapunkat, habár nekem közel négy óra volt, míg végigrágtam magam a képeken, hiszen mindig volt valami fontosabb, amikor megszólalt a FB üzenetjelző hangocskája. Meg egyébként sem kötött le nagyon a film.

Egyik kedvenc horrorfilmes klisém: Késes támadás az ágy alól. Csak tudnám, hogy egy húsz-harminc centis kést, hogyan tudnak alulról, merőlegesen átszúrni egy ágyon és/vagy matracon - ha mondjuk a fareteszek között szurkál - miközben a markolat sem kicsi és nincs hely, hogy erőt fejtsünk ki a döféshez, aminek segítségével a penge áthatoljon mindenen. Mindegy, azért pár évente egy-egy filmben elsütik ezt a poént.

Tehát, gyilkos maszk, nulla, gore ötös, történet, párbeszédek, nulla, film végi csavar, magyarázat, ötös, szereplők, nulla, rendezés, há..., nem, inkább kettes. Csöcsök, ke.. inkább hármas.
Melynda Kiring meg kezdetben nagyon modorosnak (Mondjuk ki, hogy irritált?) tűnt, de a végére egészen megszoktam, sőt, talán mondhatjuk, hogy a karakter szerves része a modorossága, ezért még az alakítása is elfogadható volt számomra.

Meg volt pár segg is.

40%

Ha szeretnéd látni:
- All Through the House (2015)

Az eltemetett - Laid to Rest (2009)

Az eltemetett - Laid to Rest (2009)

Rendezte: Robert Hall

A film Mafab adatlapja: Laid to Rest (2009)

Megtekintés: Horror-fanatikusoknak kihagyhatatlan. Nem a minősége miatt.

Pont annyi is a lényege. A film első része kellően titokzatos, némi értelmet és mitológiát a második résszel kezdtek felépíteni. Hogy miről szól, teljességgel mellős, hiszen a vak is látja, hogy valójában nem a mondanivaló itt a lényeg, hanem a filmhez megnyert emberanyag funkciótlan, ám annál látványosabb legyilkolászása.
Nagy vonalakban van egy maszkos gyilkosunk, aki nem elég, hogy egy krómálarc mögé rejtőzik végig - ami megtartja a titokzatosságát, ellenben a hangulatos, de titokzatosságban elvérzett Hush című mozival - de még egy kamerát is hordoz magával, főleg az álarc mellé erősítve, hogy később, nem tudni pontosan milyen célokra, felhasználja a felvételeket.
A másik szál, amivel egybefolyik az eseménysor, pedig egy csinos lány (Bobbi Sue Luther) menekülése a gyilkos elől. A lány közben belebotlik egyéb karakterekbe, ám mivel a gyilkos Michael Myers és Jason Voorhees állhatatosságával és szívósságával rendelkezik, végig a nyomában marad és aki útjukba kerül, azokat könyörtelenül legyilkolja. Ez persze profánul hangzik és elhiheted, a filmben is az...

Arra legalább jó, hogy jobb sorsa és szerepre érdemes karakter és sorozatszínészeket lehessen véresen lemészárolni a vásznon, amiben segít, hogy a rendező, Robert Hall mielőtt rendezni kezdett volna, kb. száz egyéb és néha A listás filmben tevékenykedett maszkmesterként, make-up készítőként, trükkmesterként. A végeredményben ez meglátszik, mivel a kés a fejbe jelenetek ijesztően naturálisra sikerültek és egyik-másik kifejezetten gyomorforgató. Az gondolnád, hogy egy ennyire szimpla vérengzős slasher-re elég nehéz megnyerni ismert neveket - volt aki akkor még tényleg csak ismerkedett a hírnévvel - Hall-nak mégis sikerült szereznie pár nevet, akik korábban horrorfilmes és független filmes vonalon lettek híresek, míg mások azóta kerültek jobb pozícióba.

A botos kripli, Kevin Gage főleg a Szemtől szemben krimiből lehet ismerős, de élettársa a filmben, akit egy ablakkeretben sikerül késélre hányni, az a Lena Headey, aki több kisebb szerep után eljátszhatta Sarah Connort egy Terminátoros sorozatban, majd 2011-től fontos tagja lett a Trónok harca című fantasy Sagának. A temetőben dolgozó preparátor nyúlfarknyi és buta szerepét a nyolcvanas években állandó negatív szerepeire kárhozott Richard Lynch kapta, életének utolsó szerepeinek egyikeként. Sean Whalen ebben a filmben viszont pont, hogy sokkal jobban járt, mint egyébként szokott, hiszen kerek mondatai vannak és közel negyven percet végigmenekül a játékidőből. Ismerős lehet pl. A kábelbarátból vagy a Twisterből is. Lucas Till ázsiója a film után egy évvel kezdett emelkedni - Kém a szomszédban, X-Men: Az első és pár folytatás - bár, még van mit fejlődnie. Itt elég volt neki kb. három perc, az ostobább figurákból. Az egyértelmű meglepetése a filmnek számomra Johnathon Schaech, aki hat évig volt Christina Applegate férje, független filmes vonalon láthattuk tucatnyi produkcióban és lehet, hogy fel sem ismertük és eljátszotta az Országúti diszkó második részében Patrick Swayze figurájának a fiát. Schaech annyira elvetemült, hogy bevállalta a második részt is, ahol egy ügynök szerepét alakítja. Ha valaki azonban fontosabb szereplője lehetett ennek a véres ámokfutásnak, akkor az Thomas Dekker, aki az utolsó félórában jelenik meg, majd karakterét tovább viszi a második etapra is, miközben a lány, akinek végig drukkolunk... de ezt majd egy másik kritikában. Dekker, Lena Headey-vel együtt ugrott bele a Sarah Connor krónikái sorozatba, mint anya és fia. A sorozatban viszont legalább volt közös jelenetük.

Ahogy elvárható, a gyilkosságok, azaz gore elég naturálisra sikerült a filmben, így aki ezt keresi egy horror moziban, nem fog csalódni. A zene már felejtős és a hangulattól sem voltam elragadtatva. A forgatókönyv elég szegény, azt a mészárlás igyekszik kompenzálni. Ezzel szemben az ide feltett youtube ajánló egy elég visszafogott trailer, amely a vér mennyiségét erősen csökkentette. Meglepően visszafogottra sikerült, de megtekintheted te magad is.

Sokat nem is lehet írni a filmről, mert amire készült, annak megfelel, mélységet keresni benne fölösleges, mert mélysége itt a húsba vágó sebeknek van csupán. Ha vannak kérdéseid a megtekintés után, ajánlható a második rész, ám annak megtekintése után sem lettem jobban felvilágosítva, viszont kicsit több vért kaptam, ami az első rész fényében nem elhanyagolható részlet.

55%

Ha megnéznéd: L A I D  T O  R E S T

Old 37 - Old 37 (2015)

Old 37 - Old 37 (2015)

Rendezte: Alan Smithee

A film Mafab adatlapja: Old 37 (2015)

Megtekintés: Elég nagy a dömping, amely közepén beúszik ez a film az érdeklődésünk körébe. Ha kihagyjuk sem vesszük észre.

Azért az beszédes, hogyha egy filmet az egyezményes leplező rendezői kredit alatt engednek forgalomba. Ilyenkor, a direktor valamilyen okból - többnyire kreatívra hivatkozva - úgy érzi, nem akarja gyermekét a nevére venni. Talán mert szégyelli vagy a producerek olyan szinten legyeskedtek a nyoszolya körül, hogy félő, a megszületett gyermek/termék, sokkal inkább az ő művük, mint a rendezőé.
Az "Old 37" filmterve Paul Travers rémálmára épül és előmunkálatai a filmnek már 2011-ben elkezdődtek. A rendezést az azóta Sport EMMY díjas vágó, Christian Winters kezébe helyezték és valahol félrecsúszott a dolog, hiszen az előmunkálatoktól a bemutatóig négy év telt el és Winters végül levetette a nevét a stáblistáról. Winters dokumentumfilmért kapta Sport Emmy díját a mi a két bokszoló felkészüléséről és összecsapásáról ( PACQUIAO-RIOS) szólt. A dokumentumfilm lényege, hogy folyamatosan a sportolók seggében vannak, és ebből vágják össze a hasznos anyagot.
Winters tehát még 2011 végén rábólintott a filmrendezésre és 2015-ben bemutatták a filmet. Közben ami lehet, elszaródott.

Winters kezdetben örült, hogy két filmes legenda került a kezei alá. Az egyik a Jason Voorhees alakját talán leginkább ismerten megformáló Kane Hodder lett, aki azóta is ebből a szerepéből él és ahol lehet, megjelenik. A másik pedig Bill Moseley, aki legalább akkora név horrorfilm berkeken belül, nekem mégsem maradt annyira meg az emlékezetemben. Moseley 1982 óta színészkedik és második filmje a Texas-i láncfűrészes mészárlás egyik idiótája volt. Csoda, ha benne ragadt a szerepkőrben?
Winters és Moseley nehezen jöttek ki egymással és elég bonyolult lenne kevés angol nyelvtudásommal kibogarászni, az eset részleteit a világhálóról, így nem teszem.
Mondjuk, az furcsa, hogy Moseley volt a lázadó és végül Kane Hodder alakjával a borítón jelent meg a film kiadása. Szegény Hodder, megint kapott egy szerepet, amiben csak legyűrnie kell az embereket, beszélni nem.

A film végül kikerült a világhálóra is - az USA-ban szeptember végén volt hivatalos bemutató. A történet elsőre a teljesen szokásos horrorfilmek vonalán halad előre. Őrült férfi mentősnek adja ki magát és megöl egy nőt, aki segítségre szorulna. Két fia a mentőautóból nézi végig az esetet.

Azután vannak kis változtatások, amelyek logikailag kikezdték az agyam és talán ez volt a kreatív oldala a dolognak, amely miatt volt feszkó. Ugyanis a történet sok részén, flashback meséli el, hogy mi történt a múltban, kb. 37 éve - talán innen a cím is - és a jelenben gyilkoló két testvér emlékeiből rakjuk össze, miért is teszik azt, amit.
Persze ez nem elég, mert a film fiatal szereplői szintén sok emlék jelenetet kapnak, amiből az derül ki, ők hogyan kapcsolódnak az eseményekhez. Végül a leszámolásnál elvileg összeáll a kép, mégis kissé zavaros marad.

A film úgy slasher, hogy néha elfelejti, hogy ahhoz többet kellene mutatnia. A fényképezése ettől függetlenül szép. A zene szinte végig aláfest, nem tolakodóan és amennyire hallatszik, korrekt munka. A színészek a szokásosak. Van persze karakter, aki klisés mint állat. Sosem értettem, hogy az ilyen filmekben miért kell erőltetni az egy ellenség figurát, aki elvileg kilóg a csoportból hozzáállása miatt. Mindegy. Itt is kapunk egy lányt, akit puszta kézzel fojtanánk meg... dugás után.

A főszereplő karaktere (Caitlin Harris) meg egyenesen egy seggfej csaj. A film elején fikázik egy társaságot, amelynek egyik tagjával végül csak össze szeretne jönni, még annak ellenére is, hogy korábban, mikor megtudja, hogy a csoport közvetlenül felelős egy idős asszony halálért, simán faképnél hagyja a srácot, aki részt vett a balhéban. Erre, hazamegy, műcsöcsöket (Komolyan!!!) csináltat a kiscsaj, átfesti a haját, hogy végül tiszta olyan lesz, mint a srác korábbi és utált barátnője. Ezek után randizik a gyerekkel. Normális?
Aki ezt írta, az normális?

40%

Ha szeretnéd látni: O L D  37