Rendező: Guillermo Amoedo
A film Mafab adatlapja: El Habitante (2017)
 |
| www.imdb.com |
Kezd unalmas lenni, hogy valaki készít egy izgalmas filmet, amiben fiatalok betörnek egy házba, hogy kirámolják, aztán elszabadul a pokol és többnyire megfordulnak a szerepek és a betörők lesznek az üldözöttek. Valahogy kezd unalmas lenni a felállás, főleg, hogy néhány igazán remek mozi után kezd elsoványodni a történetek minősége.
Készült pár éve egy francia mozi, amelyben páran egy öreg kúriát pakolnának ki, de odabent egy gyilkos lény kezdi őket levadászni. Két éve mozikba került egy eszméletlenül feszült thriller-horror, amelyben hárman egy vak veterán házát pécézik ki, hogy anyagiakhoz jussanak? A Vaksötét nagyon erős műfaji film lett és mostanában pedzegetnek egy lehetséges folytatást. (Mondjuk nem érzem szükségét.)
Mivel az alapok párszor már működtek és a helyszínre sem kell nagy zsetont elkülöníteni, nem csodálom, hogy a kiindulópontot azóta több forgatókönyvíró tekinti közös kiindulási pontnak, hogy azután teljesen más legyen a cselekmény. Pár hete belebotlottam a „Monster Party” című moziba, amelynek felütése már-már plagizálva nyúlta le a „Vaksötét” kezdését és közben még megérkezett ez a darab is, amely szintén három betolakodót kísér figyelemmel, amikor azok egy családi házba betörve pénzt orroznának el, ehelyett azonban inkább rászabadítanak magukra és a világra egy ördögi démont.
Semmi bajom azzal, ha egy alapötletnek többféle variációja kerül vászonra. Ezért vannak a remake és reboot mozik, folytatások. Az sem baj, ha néha egy felütést már láttam máshol. Amit viszont nem szeretek, ha az alapötlet – amit már láttam – elviszi a filmet, hogy utána már ne érdekeljen a folytatás. Az „Ahol a gonosz lakik” meg nem csak innen lopott, hanem az ördögi megszállásos mozikból is, mint pl. „Az ördögűző”. A végeredmény viszont nem érdekes, nem is túl izgalmas és a gótikus fényezésnek köszönhetően még be is alszom rajta.
 |
| http://www.creepyshake.com |
Igen, a film egyik negatívuma, hogy mostanra meguntam, hogy családi házak sötét tapétával öreg bútorokkal és olyan lámpákkal vannak felszerelve, amelyek olyan kevés fényt adnak, hogy egy méterre sem látni el a díszletben. Unom már az olyan családi házakat, amelyeket a szereplők percekig járják be és még akkor is van új meg új szoba. Utálom, hogy családi házak akkora belső labirintusból állnak, amelyben az egyik elkiabálja magát a pincében, míg a másik a padláson ebből már semmit sem hal. Utálom, hogy az ilyen filmekben el kell hinnem, hogy egy átlagos család – legyen akár bróker, politikus, valamiféle királyi leszármazott – de akkora az otthonuk, amelyben egy komplett focicsapat is el tudna tévedni. Utálom, hogy a belső építész olyan helyszínt varázsol elém, ahol egy normális ember egy perc után kényelmetlenül érzi magát. Utálom, amikor a díszlet egyetlen részlete sem sugároz melegséget, barátságosságot. Semmit, ami egy igazi otthonra jellemző kellene legyen. Nekem meg el kell hinnem, hogy a film karakterei itt élnek, itt érzik magukat jól és ezt tekintik az otthonuknak? Hagyjatok már! Nem. Ezek a házak nem egy családnak készülnek, hanem a cselekménynek vannak alárendelve. Hát hol tudna eltévedni néhány ember egy kétszintes, négy szobás házban, amit beragyognak a fények? Ugye, hogy mennyire sehol?
Három testvér egyikük tartozása miatt kitalálja, hogy egy helyi híresség házába betörnek és némi sikkasztott pénzt magukhoz vesznek, hiszen ha ezt lopják el, elkerülhetik a rendőrségi feljelentést. Amit azonban nem tudnak, hogy a pénz egy része nincs a házban, helyette viszont a tulajdonosok a pincében tartják fogságban a sátán által megszállt kislányukat, aki így egy gyermek testébe bújt, két lábon járó rosszindulatú entitássá változott, akinek nincs egy szava, amellyel ne akarná a megszólítottak lelkét elkárhozásra bírni, vagy belehajszolni valamilyen borzalmas cselekedetbe, legyen az erőszak, gyilkosság vagy öngyilkosság.
A három tolvaj lány persze hamar elfelejti, hogy csupán lopni jöttek, mert a pincébe zárt kislány látványa felidéz néhány sötét emléket a múltjukból, amelyek persze visszhang-effektként kerülnek most a démon mézesmázos szavai mögé, így mindjárt lesz mivel egymás ellen hangolnia a fiatalokat. Persze a szülők előre figyelmeztették őket, hogy mindenkinek jobb lenne, ha békén hagynák őket és eltűnnének, de akkor miről szólna a film?
 |
| www.youtube.com |
Viszont miután a kislányt felhozzák a pincéből, egy kiszámítható és unalmas macska-egér harc kezdődik, amelyből egyedül a kislány alakja és az őt játszó kislány megnyilvánulásai hoznak némi érdekességet. Közben megérkezik egy Vatikáni bíboros is, aki az ördögöt hivatott a testből kiűzni, ám valamiért egyedül jön a tea-délutánra, amit már az „Ördögűzőnél” sem nagyon értettem: Miért vannak ilyen kevesen, ha úgy vélik, természetfeletti az ellenség? Tényleg elégnek vélik egy-két hithű pap imádkozását, hogy egy időtlen, túlvilági és megmagyarázhatatlan lényt kiüzzenek egy testből? Elég naiv hozzáállás. Nem is csoda, ha a filmekben ilyenkor mindig elromlik valami és a gonosz visz magával néhány lelket is. Ekkora pofátlan nagyzolás után ez a minimum. Néhány kis halandó ember tényleg azt hitte, hogy majd ők...? Komolyan?
Persze ki várhatná, hogy a három tolvaj első blikkre elhiggye a ház lakóinak hihetetlen meséjét a pincében fogva tartott kislány bőrbe bújt gonoszról?
Aztán meg sem lepődünk, hogy lassan a támadók lesznek az erőszak elszenvedői. Közben pedig a házon belüli sötétség, homály és minimális filmzene megteszi hatását és ellazulva süllyedtem alfába... Alig bírt ébren maradni a testem. (Másodszorra csak végig ültem.) Sajnos a film apró fordulatai ellenére sem elég izgalmas ahhoz, hogy az ember úgy emlékezzen rá, hogy megérte a másfél órát.
És a végén az a csavar! Az a fifikás befejezés! Na, az sem dobta meg...
40%
Itt megborzonghatsz, ha akarsz: Ihol ím gonosz helye
