A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kevin james. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kevin james. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 25., csütörtök

Becky - Becky (2020)

Becky - Becky (2020)


Rendezte: Cary Murnion, Jonathan Milott

A film Mafab adatlapja: Becky (2020)

Megtekintés: Mielőtt nekiültem a filmnek, két információt sikerült szereznem róla: 1. Egy kislány néhány náci beállítottságú börtöntöltelékkel játssza újra a „Reszkessetek, betörők!” című film dramaturgiáját és 2. A főnáci az a Kevin James, aki vásznon és képernyőn eddig még nem alakított negatív karaktert, most pedig azonnal kimaxolja a szerepkört, hiszen hirtelen kevés negatívabb figura jut eszembe, mint egy velejéig romlott, náci ideológiát valló sittes gyilkos.

A koncepcióban sokkal több volt a fantázia, mint a megvalósításban, ennek ellenére azt mondom, adható neki egy esély. Nem állítom, hogy mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, ám ha nem is marad más, ne felejtsük, hogy a férjek gyöngye itt most egy NÁCI! Vagy valami hasonló.

Becky (Lulu Wilson) tipikus tinilány, aki frissen veszítette el édesanyját és hát, a korosztálya talán a hormonok miatt egyébként is képes „megőrülni”. Ha édesanyjának tragédiája nem lenne elég, az apa, Jeff (Joel McHale), aki korábban már elhagyta anyut, éppen mostanában kezdi új kedvesével szorosabbá tenni a kapcsolatát. Azonban, mivel ő maradt egyedül Becky-nek, igyekszik elfogadtatni vele új kedvesét és a már említett hormonok miatt, ez nem túl egyszerű feladat. Saját tapasztalat, hogy szülők elvesztése nélkül is képes egy tini mindenben a drámát meglátni és kusza érzései miatt nem feltétlenül azt hibáztatja, akit kellene. Javítok: Eleve nem kellene senkit hibáztatnia, azonban az agyunk mintha ellentmondana minden logikus érvnek, pusztán érzelmi alapon működik, és abban sem feltétlenül túl jól. Azt nem merném állítani, hogy ezek a pszichológiai tényezők egy szerető családon belül is megjelennek, de, ha borul a családkép, az nem múlik el nyomtalanul egy gyerek lelke felett.

Becky pedig lázad, és kívülállóként igen nehéz elfogadnom azt, amit elvileg most átél. Apja azonban derekasan helyt áll és lesz, ami lesz alapon megszervez egy kis vakációt, korábban kedvelt nyaralójukba, ahová odaszervezi next-anyut és annak kisfiát is. Csoda, ha Becky bevágja a durcit?

Ha nem lenne elég ez egy családi drámához, dobjuk ki az intelligens filmkészítést és keverjünk bele egy új komponenst, hátha több érdeklődőt húzunk be ezzel a moziba. Ez az összetevő pedig Dominick (Kevin James) és bandája, akik frissen szöknek meg a börtönből, és akiket az amerikai végrehajtási rendszer, finoman szólva is elég felületesen kezel, így lehetséges az, hogy a film további részében egész szabadon garázdálkodhatnak egy kissé csendes környéken, hogy megszerezzenek valami nagyon fontos tárgyat, mielőtt végképp eltűnnének a balfenéken.

Ez a tárgy pedig valamiért éppen Becky birtokában van. Becky pedig nem adja.


Nos, nem állítom, hogy végig guvadt szemekkel néztem volna a képernyőt, így, ha volt is kielégítő magyarázat, hogy egy négy fős, kifejezetten erőszakos neonáci brigád miért pont egy átlagos polgári család birtokában rejtező kulcsot akar megszerezni, akár emberáldozatok árán is, akkor egészen biztos, hogy akkor éppen pislogtam. Bevallom, néha elkalandozik a figyelmem, ha olyan filmet nézek, amiben a logikát felváltja a nézőre gyakorolt puszta ráhatási szándék, ezért nem is tudom elszpojlerezni a filmnek ezt a részét. Igaz, egyszer, mintha Dominick belekezdene, hogy nagyon, nagyon, nagyon kell neki az a kulcs, ám a további szövegből valahogy nem sikerült kihámoznom, hogy az hogyan került Becky és Joel nyári lakjába. (Tudod, mit, majd újra nézem, bár, nem hiszem, hogy ez tényleg fontos.)

A kulcs tehát inkább egyfajta katalizátor, ami ahhoz kellett, hogy mozgásban maradjon a történet és a Dominick bandának legyen oka vegzálni a főszereplő kislányt és annak legyen egy indoka rá, hogy azt tegye, amit tesz.

A „Becky” nem egy okos film. A felütés egészen erős és hatásvadász képei ellenére is hangulatos. Felkeltette az érdeklődésemet. Ami kicsit zavaró, hogy az indulást egy szinte tévéfilmes megvalósítás követi, kihagyott ziccerekkel és csak a vásznon hihető fordulatokkal.
Hogyan ne szpojlerezzek?

Először is: A filmet Kevin James miatt feltétlenül nézd meg. Nem! Nem azért, mert negatív karakterként élete alakítását hozza. Dehogy. Pusztán azért, mert korrektül hozza a figurát és a sok nyálaskodó, vicces pasas után már ideje volt ezt az oldalát is látnunk, hiszen ha már színész valaki, ne csak egyféle figura bőrében tetszelegjen élete végéig. Nem azért, mert arra nem lehet karriert építeni – lásd Bud Spencer, Terence Hill páros filmjeit, vagy Jackie Chan-t – hanem mert már maga a tudat szórakoztató, hogy egy olyan színészt láthatunk a skatulyán kívül, akit talán elképzelni sem tudtunk korábban ilyen szerepben. Én mindig kedveltem, amikor beskatulyázott színészek lépnek ki a komfortzónából, akkor is, ha nem feltétlenül alkotnak maradandót.

A film zenéje - Nima Fakhrara munkája - szintén hozzátesz a produkcióhoz, bár, erre nem lehet feltétlenül építeni. A zene csak ritkán viszi el hátán a produkciót. (Nálam ilyen a Macskák volt! Muháhá)


A vágás korrekt, a fényképezést gyengébbnek éreztem, a forgatókönyv, meg egyenesen buta.
Amire kifejezetten kíváncsi voltam, hogy hogyan adja be nekem a mozi, hogy egy 13 év körüli kislány vagy fiatal hölgy, ha úgy jobban tetszik, ugyan mi módon fog meglett férfiakat kiiktatni. Olyan férfiakat, akik erőszakos bűncselekményekért ültek börtönben és indulásból fél tucat emberrel végeznek. Hát, azt kell mondjam, ebből a szempontból eléggé lazázik a forgatókönyv. Nem emelnék ki részleteket, hiszen akkor nem sok maradna, amiért érdemes egyszer megnézned a mozit, de számomra nem volt túl kielégítő, ahogyan megoldották ezt. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten zavaró volt egy-egy karakter viselkedése, illogikus lépése, amely erősen kizökkentett, hogy komolyan vehessem a történetet, pedig, annak humortalansága, pont ezt követelte volna meg tőlem.

Csak egy példa, pl. a mostohaanyu (Amanda Brugel) karaktere, aki miután kiszabadítja magát és gyermekét a fogságból, semmilyen módon nem avatkozik bele a cselekménybe, pedig szegről-végről, két gyermek élete is múlhatna rajta. (Bár, egy rövid párbeszédből azért kiderül, hogy valójában hamar rádöbben, hogy a bűnözőknek komolyabb okuk van félni Becky-től, mint fordatva...) De semmilyen módon. Totál passzívan várja ki a végét, pedig bármelyik másik moziban anyatigrisként igyekezne szabadulni, védve gyermekét, még úgy is, hogy saját életét veszélyezteti, itt azonban nincs ilyesmi. A forgatókönyv lustán eljut odáig, hogy megszabadul kötelékétől, szerezve egy hatalmas kést, amelynek azután semmi szerepe nem lesz. Sőt, mintha a lezárásig meg is feledkeznének róla, hogy képletesen "képben van".

Értem én, hogy ez a show Becky-é, de ha már akció és még a figura is „szerepben” van, nem illenék adni neki valami mozgásteret, a passzív vánszorgáson kívül?

A család két kutyájának megjelenése is bárhol máshol hangsúlyosabb lenne, itt azonban szinte csak cameo erejéig bírták beépíteni őket a dramaturgiába, pedig volt egy jelenet, - amikor Becky az első gonosztevő elől bebújik a kerti házikójába – amikor egyenesen borítékoltam volna, hogy ha kicsit is beleszövik az állatot a cselekménybe, az akkor esik meg, de hiába vártam. Ehelyett szinte semmi szerepük nincs a filmben, egyetlen apróságot leszámítva, ami viszont legalább jó ötlet volt. (Miután egyik kutyus lelövik, lehetséges mostoha anyu csípőből ráfogja, hogy ő volt Becky. A filmből kiderül, mire gondolok.)

A befejezés is kissé összecsapottnak tűnt számomra, egészen a gonosztevők végzetéig és a lezárásig. Egyszerűen olyan érzésem volt, hogy ez a film abban akar lubickolni, milyen tökös már, amikor egy tizenhárom éves kiscsaj henteli le a férfiakat, azonban néhány ötlete ellenére is maradt hiányérzetem, mert nem éreztem, hogy a végére fejlődött vagy formálódott volna a főszereplő karakter személyisége.


Mostanában mintha gyarapodtak volna a gyerek főszereplőkre épülő véres mozik, amiből korábban is készült egy-két évente pár darab, azonban mintha az elmúlt öt-tíz évben növekedne a tendencia. Ezzel nekem semmi bajom nincs, hiszen feszült darabok is kerülnek ki az alműfajból, ám jócskán adnak a középszernek is.
Korábban írtam pár ilyen filmről és a hatvanas-hetvenes években értelemszerűen hiányzott az a fajta brutalitás, amit viszont mindenek felett tolnak az arcunkba. Tulajdonképpen minden mást beáldoztak ebben a filmben. Okosabbak azonban pont nem lettek, lásd még a "A csodagyerek" című rettenetet, amelyről szintén hamarosan írni fogok pár sort.

Lulu Wilson persze cuki hatalmas kék szemeivel, azonban, hogy ketten is rendezték ezt a mozit, az sem mentette meg attól, hogy üres ígéret maradjon. Egy agyeldobós horrort vártam és egy közepes bosszúfilmet kaptam. A színésznő karrierjének remélhetőleg jót fog tenni és azon sem lepődnék meg, ha kiizzadnának valamikor egy folytatást is. Azonban az, hogy a forgatókönyvet hárman írták és csak ennyire futotta, az sajnálatos. A két tucatnyi szponzorok őszinte sajnálatára.

Tegyél vele te is egy próbát és meséld el, neked mi tetszett benne és mi nem?

Ja, és figyelmetlenségem miatt nekem kimaradt a kulcs fontosságának oka. Mi volt az és miért került Beckyék villájába?


40%

2015. november 11., szerda

Pöttöm - Little Boy (2015)

Pöttöm - Little Boy (2015)


Rendezte: Alejandro Monteverde


Megtekintés: Pontosan az ilyen filmek miatt kell leülnünk és hagyni, hogy elragadjon minket a varázslat.

Monteverde nevét meg fogom jegyezni. Az a rendező, aki képes úgy elmesélni egy történetet, hogy belelássak a karakterek világába. Képes rá, hogy néhány gesztussal megfessen komplett háttértörténetet. Van benne Jean-Pierre Jeunet gondoskodásából, mégsem annyira túlspilázott. Ez a film is kényes egyensúlyon libeg keresztül, a melódramatikus és a közönségfilmes Hallmark érzés között. Végül nem lesz sem sok, sem kevés, hanem egy kellemes emlék, amire fogok emlékezni. Talán idővel megfakul majd az emléke, de állítom, hogy a kis Pöttöm története beépül az emberbe.

A hit és a remény édestestvérek, most már ezt is tudom. Hinni kell és reménykedni és többször tenni kell érte, mint nem, de a türelem rózsát terem... és csupa hasonló közhely ütközik az eleve közhelyes történetben.
Pöttöm (Jakob Salvati) bálványozza az apját, akinek mindig van ideje második gyermekére és szívesen követi, sőt, kalauzolja el gyermekét a fantázia világába. Azután Amerika belép a második világháborúba és O'Hare kisvárosának is be kell adnia amit tud. Pöttöm bátyja, London (David Henrie) menne harcolni, ám mivel alkalmatlan, helyette a kenyérkereső apukát, James-t (Michael Rapaport) viszik el. Pöttöm nagyon nehezen dolgozza fel, hogy az egyetlen ember, akivel biztonságban érezheti magát, a halál árnyékában táncol. Anyu (Emily Watson) és London együtt kevesek a családi autószerelő műhelyet fenntartani és a legutolsó hírek szerint, apu pedig fogolytáborba került, ahonnan visszatérése erősen kétséges.

Pöttöm minden haragját és frusztrációját a város egyetlen japán származású lakosára zúdítja, Hashimoto úrra (Cary-Hiroyuki Tagawa), aki negyven éve él Amerikában, viszont a háború folyományaként gyakorlatilag ellenségképet látnak benne a bumfordi kisvárosiak. Egyedül a helyi pap, Oliver atya (Tom Wilkinson) áll ki az öreg keleti úr mellett és miután Pöttöm és bátyja egy félresikerült lakástűz előidéző akcióban lebuktatják magukat, az atya a még formálható Pöttömöt veszi rá, hogy hinnie kell abban, hogy édesapja hazatért és a hit majd csodát tesz.


Mivel Pöttöm egy nyolc éves kisfiú és az átlagnál is kisebb, nem várható el tőle, hogy elég érett legyen felfogni mindazt, amit a pap akar neki tanítani, ezért kezdetben eléggé ostobán igyekszik megfeleli a papi tanítást segítő listájának. Később azonban, társra lel a feladatok végrehajtásában az öreg Hashimoto úr személyében és lassan kialakul közöttük egy szoros barátság, amelyet sem a testvére nem néz jó szemmel, sem a túlságosan patrióta beállítottságú helyi kemény legény, Sam (Ted Levine).

Közben, meg mintha nem lenne elég baja a Busbee családnak, a kisváros özvegy orvosa, Dr. Fox (Kevin James) kinézi magának anyut, akivel akár összeköthetné az életét. Ezt nagyon megnehezíti, hogy Mr. Fox egyetlen fiacskája (Matthew Scott Miller) gyűlöli Pöttömöt és ott rúg bele, ahol csak tud.

A történet itt is látható, mennyire kiszámítható és klisés és mégis, valahogy egységes tud lenni a végig és szórakoztató. Pöttöm hite átragad a városlakókra is és ha közvetve, de kiderül, hogy egy apró fiú is élhet hatalmas szívvel.

A fényképezés nagyon szép és a színvilág olyan, amilyennek a negyvenes évek Amerikáját képzelném el vidéken. Néhány flashback kapott szürkés árnyalatot és ezek töredezett vágása kissé esetlen, azonban a film rendben van. A zene kellemes, nem tolakodó, de kellemes. Várom Monteverde következő filmjét. Már ez sem volt egyszerű produkció tőle, hiszen nem kevés híres színészt tudott megnyernie magának. Hogy mennyire hittek a moziban, mi sem bizonyítja jobban, hogy Kevin James a pletykák szerint ingyen vállalta a szereplését, miután elolvasta a forgatókönyvet. James amúgy talán a film legkomikusabb figurája, ám még az ő szereplése sem rántotta le a filmet, hanem inkább hozzánőtt a végső összképhez.
Azért az vicces, hogy előző fiaskójából a Pláza ásza második részéből hárman is átigazoltak ehhez a filmhez és bár az egy értéktelen blődli, itt valódi színészi játékot látunk tőle is, meg a London-t játszó David Henrie-től. A harmadik ász Crispin atya szerepében Eduardo Verástegui, de ő nem kapott elég teret, hogy bizonyítson, de ezt már megszokhatta a Pláza ásza folytatásánál.


A film rengeteg ismert karakterszínésze mellett egyértelműen főszereplő a majdnem tökéletes Pöttömöt alakító Jakob Salvati, akinek arcjátéka nagyon meggyőző néhány jelenetben.
Ritka, amikor ennyire le tud kötni egy mozi, amiben nem ölik egymást az emberek.

Ha némi hasonlóságot vélsz felfedezni ez között és a "Hosszú jegyesség" című Jeunet film között, az szerintem nem véletlen. Megkockáztatom, hogy Monteverde rajongója a francia filmesnek.

A film Mafab adatlapja: Pöttöm - Little Boy (2015)

75%

Ha szeretnéd megnézni, akkor ne habozz: P Ö T T Ö M

2015. szeptember 18., péntek

A pláza ásza Vegasban - Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

A pláza ásza Vegasban - Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)


Rendezte: Andy Fickman

A film Mafab adatlapja: Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

Megtekintés: Ne röhögtess!

Tudom, hogy amikor annak idején kijött, láttam az első részt. És nagyjából ez minden, amit fel tudtam idézni, miközben meló után, hajnalban nekiláttunk. Kilencven perc: mit veszíthetünk? Hát, azt a kilencven percet.

Megint meg ütköztem rajta, hogy az amerikai filmesek vajon az ilyen darabokat milyen célközönségnek lövik be? Ezeket a humorbon-bonokat, amiket kínos még nézni is, nemhogy reagálni rá arcmimikával, a nyolc és tizenöt év közötti fiatal fiúknak szánják? Mert garantált, hogy tisztességben megőszült, dolgozó ember ezen nem tud őszintén szórakozni. Lehetetlen. Ezt a fajta bárgyú humort mikor sikerül kiirtani a komédiákból?

Kevin James azért alakított már jobb filmekben is, ezért itt hiába ő a főszereplő, tiszta visszaesésnek érzem a pályája ezen pontján ezt a pontot. Pont itt. Persze, eddig nem nagyon bizonyította színészünk, hogy mackós teste mellé - amiből jócskán leadott és mintha a filmben is nagyrészt inkább mesterségesen lenne kipárnázva - örökölt szüleitől némi bárgyú arcberendezést, a hozzá applikált mimikával, ettől még nehéz elképzelnem, hogy színészként fogok tekinteni rá. Talán, egyszer kap egy drámai szerepet - ha kapott, bocsi, lemaradtam - amiben megmutatja, hogy igazi színész, addig nálam a hakni-ripacs kategória.

Hogy ezzel a kategóriával lehet élvezhető filmet csinálni? Lehet, hiszen "A maflás - Here Comes the Boom (2012)" már mutatott egy irányt. Csak mintha az ős Doug Heffernan (A férjek gyöngye szerethető maci karaktere) nem akarna kitakarodni a komfortzónájából. A pláza ásza kettő, pedig, mivel ráadásul már egy elsőre is bárgyú film folytatása, úgy vélem, ripacsunk még mélyebbre süllyedt.

A pofánkba tolt vicceskedő grimaszok elég hamar elvesztik hatásukat.

Néhány trehánysági bizonyíték:
Eleve utálom, amikor a szereplő viccesnek szánt, ámde szánalmas egysorosokkal igyekszik lereagálni szituációkat. A röhej, hogy Woody Allen és Hugh Grant esetében az ön-ironikus beszólások teljesen spontán röhögési ingert tudnak belőlem kiváltani, addig egy ilyen filmben, ha hősünk az égbe kiáltja, hogy "Még nincs itt az időm! Viszlát, kaszás!", azt nem fogom viccesnek tartani. Nem azért, mert a film kezdésén feltűnő Adam Sandler neve miatt eleve behúznám a mosolyfüggönyt, hanem mert egyszerűen nem vicces. Ez valamikor vicces volt, amikor Kevin (Nem James...) McCallister belekiabálta a kamerába, miután családja magára hagyta, hogy "Szabad vagyok! Szabad vagyok!" mert volt benne némi kulturális felhang, stb. de itt csak simán felesleges szócséplés.

A másik, pedig, amikor karakterünk vércukra lemegy "akció" közben és simán kidől, hogy egy perccel később egy kislány csöpögő fagyi tölcsére alá hengeredve feligya, ami arcába csöpög, így nyerve némi plusz manát a további harcokhoz. Oké, tök vicces 3-4 másodpercig a jelenet, de itt 16 másodpercig nyeli a ragacsot, ami érezhetően sok vágástechnikailag. Ugyanakkor, a karakter baromsága, hogyha tudja, hogy mi történik vele cukor leesés közben, akkor lenne nála mindig egy szelet csoki, amivel legalább ilyen vicces jelenetet lehetett volna összehozni, csak kevésbé erőltetett.
Ja, arról nem beszélve, hogy bár jól láthatóan már folyik a cucc lefelé a kis pracliból, azért rendőrünk egy makulátlan tisztaságú padlószeletre küzdi el magát, ahol egy petty fagyi sem foltozza a mozaikkockákat.

- Főnök, meddig leszünk a filmben? - Amíg felmarkoljuk a dohányt!

Vagy még a barna banán jelenet. Egyik öklendezik, másik meg halál unottan rágcsálja este a déli gyümölcsöt, mely már jócskán túl van gyümölcse delén, azt is indokolatlanul sokáig, arról nem is beszélve, hogy a film szempontjából egy teljesen felesleges jelenetsor betoldás, amire dramaturgiailag sincs szükség. Nem azt mondom, hogy nincs szükség spontán poénokra, de ez nem az. Ez erőltetett és fárasztó.

A női főszereplők közül a hotelportás karaktere meg trehányul van megírva, pedig jó a nő (Daniella Alonso) csak komolytalan az egész figura, főleg, mikor hirtelen, egy beszéd hatására - mintha az agyát mosták volna - átmegy vak szerelmesbe.

Pozitívumok:
A rossz embert alakító Neal McDonough már megjelenésével megdobja a mozi élvezetét, kár, hogy cselekedeteinek nagy része, végül logikátlanba csap át, pusztán azért, hogy a főszereplő megmutathassa, milyen tökös.

Szép a fényképezés.

Hú, mi volt még, ami tetszett..?
Volt két poén, amin felröhögtünk. Egyik esetben kínunkban.

Ja, és a végén, amikor a két brigád összecsap, a lassításokban feloldódó akciójelenetek egészen tetszetősek. Ellentétben Paul Bart korábbi és egyéb harcaival, amiket ebben a részben prezentál. Mert azok valahogy gagyik.
Van egy másik univerzum, ahol Kevin James áruházi ásza lehet, hogy ennyire blőd humorral operál, de az akciójelenetek szinte már megközelítik a Die Hard világát... Erre várok. Most nem jött be.

A teljesen felesleges és hiteltelen szerelmi szál szerűség, amelyiknél annyira kilóg a lóláb, hogy szinte szót sem érdemel... a filmben.

Érdemes még megemlíteni Raini Rodriguez nevét, aki kedves komika és jelenleg a főhősünk kislánya. Még óvatos távolságtartással sem lehetne csinoskának nevezni és ebből adódóan elég nehéz a mellékszálként behozott túszdrámájáért igazán izgulni, viszont annyiban legalább eredeti, hogy a filmekben ritkán látunk ennyire valódi kis bumfordi barnaságot. Kár, hogy alig tudnak mit kezdeni vele a forgatókönyvírók, hiszen a menjek, ne menjek frázist pufogtatják oda-vissza. Persze, hiszen a végén kell némi karakterfejlődés, hogy apu végül elengedhesse szeme fényének a kezét. Vagy fordítva.

Remélem, nem lesz második (Durva elírás, mert itt harmadik részt kellett volna írnom, viszont sajnálatos módon ezt senki nem tette szóvá, pedig majdnem 12 órára leléptem dolgozni. Hát nem is olvassátok amit írok? Forró könnyek marják orcámat...) :) rész, mert már most alig bírok felidézni egy jó dumát és hirtelen azt a két jelenetet sem, amin felröhögtem.
Andy Fickman "Gyerekjáték - The Game Plan (2007)" című vígjátéka sokkal jobban dolgozta fel az apa-lánya kapcsolatokat. Miért nem lehet ezen a vonalon haladni, direktor úr?
Kinek kell ez a blődség?

30%

Ha szeretnéd látni, és miért ne szeretnéd, nem igaz, akkor itt: A pláza ásza 2.
Látnod kell és írd meg, neked miért tetszett!