A lecsap csapat (Mennydörgő erő) - Thunder Force (2021)

A lecsap csapat (Mennydörgő erő) - Thunder Force (2021)

Rendezte: Ben Falcone

A film Mafab adatlapja: Thunder Force (2021)

Megtekintés: Alig pár hónapja (február közepe), hogy írtam egy friss Melissa McCarthy filmről és arról, hogy egy számomra meghatározhatatlan okból, feszesen - nagyjából - követem a színésznő munkásságát. A "Szuperagy" pedig kapott is tőlem kemény 40%-ot, mert bár volt kraft az alapötletben, a megvalósítás a szokásosan Ben Falconésan gagyi omlett lett. Falcone egyszerűen vagy nem tud rendezni - ezt azért nem hinném - vagy valami borzalmasan szarul sikerül kiválasztania feleségének a karrierépítő filmjeit. Falcone első mozija, az általam erősen kritizált "Tammy" volt. Azonban, ha arra 30%-ot, a "Szuperagyra" 40%-ot adtam, akkor Falcone rendezéseinek minősége emelkedő vonalat mutat, mert ez a komédia - már majdnem vígjáték - már karcolja a 45%-ot is, persze csak szerintem. Márpedig, ha így javul, akkor előfordulhat, hogy a jövőben látni fogok egy olyan McCarthy mozit tőle, amire ki merem jelenteni, hogy tetszett!

McCarthy rejtély számomra. Mint nő, sehol nincs az ingerküszöbömben. Elképzelhető, hogy az idén 51 éves komika egyszerűen megtestesíti nőben azt a karaktert, amit nekem nem sikerült. Azaz, hogy sikeres komikus színész lett, velem ellentétben és olyan B filmekben kap főszerepeket, amikben magam is szívesen játszanék... ...egy másik dimenzióban. A lényeg, hogy valamiért kedvelem ezt a kissé bumfordi nőt, még akkor is, ha filmjeinek a többsége értékelhetetlen számomra. Talán azért, mert pl. Owen Wilsonnal szemben kifejezetten jó színésznek tartom, bár, ha nem kezd el futószalagon független drámákban alakítani, nehezen fog kiderülni róla, hogy sokkal több van benne a seggre huppanó, trágár dumákat soroló, bizonytalan háziasszony formánál. Állítólag komoly fogyókúrába is kezdett, de ha annak van eredménye, akkor az azt jelenti, hogy ez a film régóta állt dobozban.

A film másik főszereplője, Octavia Spencer azon kevés fekete színésznők egyike, akivel ha tehetném, azonnal aláírnék egy filmszerepre. Nem azért, mert a hölgy Halle Berry, vagy hasonlóan csinos Afrika hercegnője típus (tudom, hogy mennyire rasszistának hangzik) hanem mert pont nem, de amit a külső nem ad, azt szerintem színészi teljesítményben bőven hozza. Pár éve, amikor fejben összeállítottam egy Top10 színésznőt, akikkel játszanék drámai szerepet, Spencer belekerült a csoportba és nagyjából ekkor jöttem rá, hogy feleségnek a szebbekből válogatnék, de ha egy filmdrámában szeretném megmutatni, hogy van bennem Olivier-i tehetség (Sir Laurence Olivier* - a szerző) akkor egészen biztos, hogy a csúnyácskább, vagy pol-korrektebb megfogalmazásban, a kevésbé vonzóak közül keresnék partnert.

McCarthy és Spencer szerintem képesek elvinni egy filmet a hátukon, ezt bizonyítja az is, hogy itt is sikerül nekik, pedig a forgatókönyv nem túl acélos. 

A múltban, vagy negyven éve, (legalább annyi kell legyen, hiába mond mást a film, a színésznők kora miatt...) egy különleges légköri jelenség miatt valamiféle kozmikus sugárzás éri a Földet és ennek folyományaként néhány ember génjei megváltozik, ami által különleges képességekre tesznek szert. Néhányuk a frissen kapott adottságot rossz dolgokra használja, és egyikük elpusztít egy metrószerelvény, amiben az akkor kisiskolás Emily (Octavia Spencer) szülei is utaztak és meghaltak. Emily pedig megfogadja, hogy a szüleitől örökölt intelligenciáját és kitartását abba fogja ölni, hogy kitaláljon valami mesterséges szuperhős szérumot, hogy majd utána összefogdossa a kártékony X-meneket. Azonban ehhez előbb túl kell élnie az iskolát, ami nem menne neki, ha az iskolai erőszakból nem mentené ki a későbbi legjobb barátnője, Lydia (Melissa McCarthy), aki viszont nagyjából mindenben az ellentéte az okos afroamerikai kislánynak. Barátságuk egy ideig megbonthatatlan, azonban Lydia olyannyira híján van a felelősségnek, hogy mikor figyelmetlensége miatt Emily majdnem elesik egy ösztöndíjtól, az öri-bariból öri-hari lesz.

Elrepülnek az évek és Lydia még ma is visszasírja legjobb barátnőjét jelképes elvesztését, így amikor kiderül, sulitalálkozó lesz, némi besörözéssel felvértezve elmegy Emily munkahelyére, mivel az ígéretével ellentétben, nem érkezett meg a buliba.

Ahogyan sejthető - igen, van klisé rendesen, de hát ha a Pókember filmekben ezt nem rovom fel a rádióaktív póknak, akkor itt sem fogom felróni a sörnek és a leginkább spa-fotelnek tűnő kísérleti-masinának - Lydia megint belekeveredik valami bénázásba és akaratán kívül részese lesz Emily mostanra beért kutatásainak. 

Mellesleg a film egyik legjobb poénja a két kezelés közötti különbség. Azon fel tudtam röhögni.

Szóval, a szuper-emberségi kísérlet egyik felét Lydia, a másikat Emily kapja, akiről az is kiderül közben, hogy anya lett az évek alatt, és van egy lánya, aki a Wakandai Suri amerikai középosztálybeli iskoláscsaj megfelelője.

A két asszonyka pedig, ahogyan a szuperhősfilmekben látta, járni kezdi a várost, hogy legyőzze a gonoszokat. A többit sejted?

A film humora nekem sokszor tűnt gyermetegnek. Nem tudom, hogyha van egy jó témájuk, amit jól megírt szövegekkel egy viszonylag komoly moziként is el lehetne adni, mi szükség van karikatúra szerű gonoszokra és az unásig ismert történeti klisékre? Egyszerűen ilyen a lusta forgatókönyv írás, vagy az amerikai humor nem képes túllépni egy 12 év körüli kissrác humorvilágán.

A színészek azonban ripacskodásukban is jók. Jason Bateman szokás szerint olyan, mint a szomszéd matektanár laza figurája - ez a pasi nagyjából olyan, mintha egyik filmjéből szünet nélkül, sétálna át a másikba - Bobby Cannavale (Te ezek nagyjából mind 69-70-esek???) pedig nem tudom mennyit alszik otthon, de mostanában szinte mindenben benne van. Itt épp negatív hős, mint a Jumanji újrában, pedig a Szuperagyban már egyenesen McCarthy pasija lehetett. Smároltak is egy sort, miközben Falcone dirigálta őket, aki mellesleg McCarthy férje. Melissa Leo nevét meg mostanra sikerült megjegyeznem, pedig a Támadás a Fehér Ház előtt is láttam már filmjeit. Laser szerepében meg az a Pom Klementieff látható, aki a Galaxis őrzőiben alakította Mantis-t. Erre mondjuk úgy jöttem rá, hogy elolvastam, ki ő, mivel Mantis arca annyira el lett maszkírozva, hogy sosem ismertem volna fel segítség nélkül.

A fényképezés szép. A zene nem túl erős. Konkrétan a zenei albumot meghallgatva egy jobb motívumot nem találtam benne. Pedig Fil Eisler nem kezdő a szakmában, mégis hiányzott az a plusz a zenei anyagból, ami miatt esetleg újra meghallgatnám. Ráadásul, a filmben nem is hallgathatjuk végig a The Cranberries Dreams című számát, bár, amikor elkezdődik, megdobbant a szívem. A trükkök, éppen elmennek, de volt egy olyan pillanat is, amikor felszisszentem, annyira gagyi volt valami megoldás.

Ben Falcone vagy egy lehetséges folytatásnak ágyazott meg, vagy még nem kiforrott forgatókönyvíró, de furcsálltam, hogy az Emily életcélját kiváltó ok, azaz a szülei meggyilkolása, nem kap kerek lezárást azzal, hogy a film végig esetleg elkapta volna a gyilkosukat. Laser sorsa pedig egy homályos mondatot kap, míg a társaság kihagyhatatlan árulóját is elfelejti a film a végére.

A kémia érezhető a két női főszereplő között, ami annak is köszönhető, hogy közel húsz éve nagyon jó barátnők.

Szóval, akad pozitívum, de a jó szuperhős-komédia nem ez.

45%

Szuperagy - Superintelligence (2020)

Szuperagy - Superintelligence (2020)

Rendezte: Ben Falcone

A film Mafab adatlapja: Superintelligence (2020)

Megtekintés: Adtam neki egy esélyt. Pár nap és elfelejtem...

Nem állítanám, hogy nagy rajongója vagyok Melissa McCarthy-nak, bár volt filmje, ami kifejezetten jól sikerül (A kém), és olyan is, ami kb. a trágya fogalmát meríti ki (Tammy). McCarthy egyébként szerintem egy jó komika, annak ellenére, hogy alapból nem vagyok túl jó befogadója a női humornak. Nem állítom, hogy nincs olyan, de ritka,az a nő, akinek a szarkasztikus vénájában olyan vér kering, mint bennem. (Ez de szar volt!)

Itt az alapötlet - Steve Mallory tollából - egy szuperintelligánciát szabadít az átlag amerikai nő nyakára, a feladattal, hogy győzze meg a "felsőbb hatalmat", hogy megéri életben hagyni a Föld teljes lakosságát. Egyrészt érdekes ötlet, másrészt nem vagyok rá túl fogékony. Részemről, egy igazán szuper intelligencia pontosan tudja, mi a jó neki és nem kér a segítségből. De ez egy vígjáték és abban meg alapötletnek egynek jó. És nagyjából itt ki is merült. Még az első 20-30 percet érdekesnek is találtam, ám onnan lassan besüppedtem a takaró alá és eluntam magam. Valahogy nem tudott feldobni a mozi, mert nem éreztem, hogy eléggé át lett volna rágva a koncepció. Igen, ha jobban belegondolok, ebben a sztoriban egy kb. 45 percnyi műsoridő van, azaz lehetett volna egy Dark Mirror epizód is akár.

Azonban Ben Falcone mindent megtesz, hogy asszonykáját a mozis világon belül tarthassa. Sorra rendezi neki a mozikat, igyekezve egy közepes minőséget szállítani, azonban nem érzem túl szerencsésnek őket a forgatókönyvek kiválasztásában. Biztos lennének igazán remek történetek női főszereplővel, ám mintha a főleg rendező és neje valahogy nem akar beletenyerelni a tutiba.

Pár hónapja láttam már egy hasonló mozit, amelyben egy okostelefon avatkozik hasonlóan durván egy fiatalember életébe és azon kívül, hogy tudom ki volt a főszereplő - és a neve nem ugrik be, csak, hogy valami Adam vagy ki - de még a címe sem ugrik be hirtelen. Pont, ahogy a filmből is csak a golyszi selfie maradt meg, meg az, hogy a női főszereplő érdekesebb volt, mint a férfi.

Itt azonban semmi sem klappol igazán. Lagymatag az egész és a film szívtiprója, az egyébként igazán remek Bobby Cannavale elég lúzer figuraként igyekszik némi szimpátiát kicsikarni karaktere felé. Részemről ez azért volt nehéz, mert a figurában eléggé magamra ismertem. (Muháhá) Át is kell gondolnom kicsit a hozzáállásomat a nőügyeimhez, mert ha továbbra is ezt a szintet hozom, mint ő a filmben, maradnak számomra a Melissa McCarthy-k. (Úgy értem... Illetve... Mindegy!)

Hihetetlen, hogy még mindig van, aki azt hiszi, vicces, hogyha a főszereplőt totál lehetetlen ruhákba öltöztetjük, mielőtt kiválasztunk neki egy tényleg csinosat. Ráadásul a filmben Carol saját maga veszi fel a göncöket, a stylistek ugyanis a függöny másik oldaláról drukkolnak neki, így teljesen minimális az interakció a szereplők között. Sokkal dinamikusabb lett volna a jelenet, ha körülötte sürögve lábatlankodnak.

James Corden hangja a filmben nekem átjött így, hogy az állandó magyar hangján szólal meg, de ugye, nekünk így pont annyira releváns karakter, mint amikor egy rajzfilmet bereklámoznak nálunk a mozik, hogy a karakter hangja nem más, mint az Isteni The Rock, azután szinkronosan nézhetjük, Galambos Péter orgánumával! Azután még bejön pár mondat erejéig Octavia Spencer is, de mondanom sem kell, hogy fordítás közben ő is elveszik.

Néhány apró poén azért még előfordul, bár, nekem azért volt pl. az vicces, amikor az egyik ügynök a feleségével való rossz viszonyáról mesél, mert történetesen tudom, hogy a szereplő az a Falcone, aki rendezte a filmet és McCarthy a felesége. Így amikor azért szurkol, hogy Carol (McCarthy) és George (Cannavale) jót szexeljen, az nekem így vicces volt. Másnak meg semmit nem fog jelenteni nyilván. Azt egyébként nem tudom, hogy találták ki ezt a párost, mert szerintem egy csepp kémia nincs köztük.

A film utolsó etapja meg egyenesen unalmas és a végén, amikor megmagyarázza a szuperagy, hogy miért is Carol, az meg nekem kínos. Sajnos a forgatókönyv nem lett olyan intelligens, mint amiről szól. Teszem hozzá, hogy szerintem pont Mallory a felelős McCarthy legszarabb filmjeinek forgatókönyvéért, ezért nem hiszem, hogy meg kell lepődnöm azon, mennyire nem kezdtek semmit a történettel. 

Nem ragozom: 40%

Valaki úgy gondolta, hogy hihető szerelmespár lesznek. No. No. Nooooooo.

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Rendezte: Paul Feig

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters (2016)

Megtekintés: Nem állítom, hogy vártam rá, mint egy falat kenyérre, de annak ellenére, hogy nem egy maradandó darab, egyszer nézhető.

A problémám egyes újrahasznosított ötletekkel, hogy az eredetiség minimalizálása miatt nem nagyon vágyom többször megnézni az adott filmet. Emlékszem a régi Szellemirtókra. Talán, mert sokszor láttam és nagyon kedveltem az egész show-t. Közben felnőttem, öregedtem és az életem sem úgy alakult, hogy egyetlen örömöm a filmek megnézése legyen, talán ezért sem vágyom rá, hogy a 2016-os változatot rongyosra nézzem és ez nem egyértelműen a csajok hibája, akik játszanak benne, bár tény, nem érzem őket annyira hangsúlyosan jó karakternek, mint az első két rész, vagy eredeti mozik férfi karaktereit. Valahogy az a kémia, ami megvolt a férfibarátságban az első részekben, nekem itt kissé hiányzik és olyan szedett-vetett az egész produkció. A közellenség (Neil Casey) motivációja sincs rendesen a számba rágva, pedig érdekelt volna, hogy mitől lett az, aki és, hogyan volt képes arra, amit véghezvisz, bár, igyekeztek a karaktert felépíteni, néhány perc azonban erre nem volt szerintem elég. (Mondjuk amikor besétál a koncertre vagy az étteremben ülve látjuk, azért ott viszonylag sokat megtudhatunk róla.)

A film két legemlékezetesebb karaktere számomra a Thor srác (Chris Hemsworth) és az enyhén leszbikus beütésű technikus bébi (Kate McKinnon). Pedig a főszereplők pont nem ők. Ez azért gáz.

A Szellemirtóknak már a kilencvenes években be volt tervezve egy folytatása, csak Dan Aykroyd ötlete annyiba került volna már akkor, amennyit most sem költöttek rá a harmadik illetve inkább Reboot epizódra, pedig az sem volt kevés. Engem érdekelt is volna egy harmadik etap, hiszen az elsőt nagyon kedveltem és a második is viszonylag szerethető lett, plusz érdekelt volna, hogy a karakterek sorsa merre halad tovább, mondjuk tíz évvel az első rész után. Mennyire lett volna rutin feladat egy szellem befogása, kivel jön össze Louis Tully (Rick Moranis) karaktere és Dana gyermeke, ha már kissrác, látja e a halott embereket. A tervek azonban túl impozánsak voltak - vagyis kurva sokba kerültek volna - és a brigád lassan letett a harmadik részről.

Közben eltelt közel harminc év és akadt producer, aki úgy vélte, ha beleöl valamennyit a filmbe, az megtérül és hozhat is valamit a konyhára. Mivel már férfiak harcoltak a szellemekkel, a koncepció azt lett, hogy most csajszikat kéne a plazma köpő rémségek után küldeni, de nem voltak elég bátrak, mert, hogy a női nézőknek ne csak cickókat meg seggeket kelljen röhögve bámulni, betettek egy félisten férfiszínészt, hogy az elviccelje saját tehetségét és mutasson valamit a gyengébb nemnek. Nem véletlen az a fotó a szaxofonnal...

Ha a négy bige nem lenne elég - és bevallom, férfi nézőként tényleg nem azok, hiszen egyik sem testesíti meg a szexi tünci, ágyba rángatásra alkalmas eye-candy-t - a csinos csajok mellett, ami a férfi nézőket megmozgatja, az vagy a menő kocsik vagy a szentimentális múltba révedés. Mivel a filmben sok kocsit nem használnak - nem indokolt - de volt korábban két rész, még a jelenlegi negyvenesek gyerekkorából, marad a szentimentális visszatekintés. Hát akkor ha lehetséges, hozzuk be egy-egy cameo és mellékszerep erejéig az első két rész fontosabb színészeit. Mivel rebootról van szó, egyértelmű, hogy utalást nem lehetett tenni arra, hogy korábban már volt néhány szellemeket vadászó pacák, ezért a régi aktorok most teljesen új figurák bőrébe bújhattak. Nagyjából mindenkinek lehetőséget adtak egy esetleges folytatásban való megjelenésre is (Ernie Hudson simán visszatérhet, mivel rokoni szál fűzi a kvartett legnagyobb testű tagjához, míg Bill Murray szerintem direkt vállalta, hogy már az első újrában pórul jár, bár karaktere nem hal meg, csak sokáig élvezi a kórház vendégszeretetét, de talán így nem kell ismét megjelennie a történetben. Teszem hozzá, ha jobban megnézitek az első két részt, Murray már abban sem rajongott azokért a taknyokért, amiket a nyakukba zúdítottak a forgatás alatt, nem véletlen, hogy az első rész végén alig lett habos - a többiek rá is kérdeznek, hogy csinálta - és a második részben inkább elmegy randizni Dana-val (Sigourney Weaver), ahelyett, hogy a társaival a metró szerelvények sínjei alatt csordogáló ektoplazmikus üledékbe ugrana fejest.) Sajnos a szemüveges tudóst megformáló Harold Ramis 2014-ben maga is átsétált a fénybe, így ő már nem vehetett részt ebben a moziban és Rick Moranis is eléggé visszavonult a filmvilágtól, miután felesége elhunyt és nem kapott kellő támogatást a környezetétől. 1997 óta csak hangként jelenik meg produkciókban, vagy esetleg dokumentumfilmben szólal meg és ehhez annyira tartja magát, hogy a harmadik/remake/reboot részhez sem sikerült elcsábítani, ami viszont szerintem nettó hülyeség a részéről, de tiszteletben tartom.
Sigoruney Weavert is sikerült bedobni, de rá egészen a stáblistáig kell várni, viszont ő is visszahozható karakter. A stáblista másik finomsága a női nézőknek kedvez, mert Chris Hemsworth végigtáncikálja, hogy nedves legyen a bugyi.
Dan Aykroyd mint sokat látott taxis ugrott be egy percre, hogy monológjába beépítse az eredeti főcímdal szellemekre vonatkozó sorát és a blazírt egykori titkárnő és telefonos kisasszony, Annie Potts is tiszteletét teszi egy szálloda recepciós minőségben. Aykroyd mondjuk sosem távolodott el a produkciótól teljesen: most is benne volt, mint executive producer.
Az egyetlen, akit hiányoltam, az állandó seggfej és kellemetlen ember karakterében brillírozó William Atherton, aki az első részben igyekszik megkeseríteni hőseink életét. Sebaj, helyette behozták rövid időre Charles Dance-ot, és Ed Begley Jr.-t de mindkettőnek fájóan alulírt szerep jutott. Dance mintha mostanában a mennyiséget preferálná minőség helyett.
Andy Garcia pedig számomra WTF, hogy mit keres ebben a moziban. Oké, öregszik és nem jönnek a szerepek (Ami meg nem igaz), de ez neki méreten aluli megmérettetés, mint enyhén pöcs polgármester. A jobbkezét alakító Cecily Strong meg összeteheti a kezét, mert a többi mellékszereplőhöz képest kifejezetten hálás szerepet kapott.

Melissa McCarthy ugyanazt tette hozzá, mint eddigi filmjeihez és kezd olyan lenni számomra, mint egy női Adam Sandler. Az egyértelmű főszereplő pedig Kristen Wiig, aki elég jól táncol és kedvelem is. McKinnon a titkos favoritom, mint már írtam, Leslie Jones, a negyedik tag volt a legkevésbé szimpatikus, mert a figurája az a tipikus hollywoodi klisés negga drabális csajszi, aki állandóan pofázik, mindentől rovázik és bármi baj éri, előkerül, hogy ő fekete. Lassan a filmekben a korrektség jegyében a feketéket le lehetne cseréni vágott szeműekre.

A történet nem bonyolultabb, mint az első kettő. a humor kiszámítható - poénosnak szánt blőd szövegek, esés, kelés, rombolás. Már most alig emlékszem valamire a filmből.
Azért, nem csak a színészek terén igyekeznek rájátszani a nosztalgiára:
Előkerül a híressé vált logó, kicsit kreatívabb formában kitalálva. Megkapjuk az ikonikus autót, bejutunk a védjeggyé vált épületbe. A zöld zabagép is visszatér, ám nem erőltetik túl jelenlétét és még az egykori Stay Puff habcsókember is tiszteletét teszi, bár a bicskanyitogató pusztulása számomra érthetetlen forgatókönyvi húzás, amelyet beáldoztak egy olcsó svájci bicskás poén miatt, igaz, itt nem habcsókként találkozunk vele, hanem hatalmas balonként, de gondolom, ha már szellem, ugyanúgy trutyivá robban, ha viszont meg az a finom, vastag anyag, amiből egy ilyen hatalmas balon készül, az nem szakad atomjaira, ha megszúrják egy bicskával. Nem tudom, mi ez a svájci bicska mánia ott az USA-ban, de most jött ki egy egész film, amely egy holttest svájci bicskaként való felhasználásról mesél, és az egykori Harry Potter a főszereplője: Az ember, aki mindent tudott - Swiss Army Man (2016).
A stáblista után pedig - amit te azért nem tudsz, mert olyankor már kimenekültél, hogy feléleszd elült seggedet - még Zuul-ra is marad egy másodpercnyi idő, hogy legyen egy magkezdeménye a folytatásnak.

Nos, most várok egy prequelt, amelyben gyerekek - fiú gyerekek - mesélik el az eredeti szellemirtók gyermekkorát és rajongását a kísértetekhez. Mert miért ne, ha a Stranger Things olyan ügyesen megidézte a témát.

50%

Ha megnéznéd: G H O S T B U S T E R S  (2016)

Töfi:
- Kristen Wiig már játszott együtt sci-fiben Weaver-rel: Paul - Paul (2011)
- Charles Dance már játszott együtt Weaver-rel, A végső megoldás a halálban - Alien 3 (1992) és ott volt közös jelenetük. Viszont mindkét film egyfajta harmadik rész.
- Chris Hemsworth már játszott együtt Weaver-rel a "Ház az erdő mélyén - The Cabin in the Woods (2012) című filmben, bár közös jelenetük nem volt.
- A hang amelyik főgonoszunkat felzavarja, hogy a fürdőszobában tegyen rendet, a rendezőé.
- Kate McKinnon, a négyes legtökösebb tagja abban az évben született, amikor a mozikban bemutatták a legelső részt!!! Atyaisten, de öreg vagyok!
- Kristin Wiig filmbeli nevét - Erin Gilbert - két korábbi Julia Roberts karakterből vonták össze: Erin Brockovich, Eat, Prey, Love
- A filmben töménytelen utalás van a háttérben a korábbi részekre vagy barátokra, színészekre.
- ghostsfromourpast.com

A főnök - The Boss (2016)

A főnök - The Boss (2016)

Rendezte: Ben Falcone

A film Mafab adatlapja: The Boss (2016)

A poszter is csúsztat: A filmben Renault
(Peter Dinklage) tart kutyákat.

Megtekintés: Alapból megnézem Melissa McCarthy filmjeit, amint kijönnek, pedig kb. azon a szinten mozog, mint Adam Sandler...

A magyar előzetes csúsztat, mivel Michelle Darnell (Melissa McCarthy) nem állítja, hogy ő lenne a leggazdagabb nő Amerikában. Valahol közelebb van az ötvenedikhez.

Az egész film annyira eredeti, akár a címe. A főnök. Semmi szójáték, elvontság, csak egy szimpla szó. Ráadásul, ha már itt tartunk, a cím nem is feltétlenül a filmről szól, mert bár McCarthy a film elején valóban vasmarkú és könyörtelen üzleti vezető, a továbbiakban ez már nem lesz annyira releváns, hogy a címmel jól jellemezzük a filmet is.
Ha ez a film húsz éve készül, akkor tuti, hogy John Candy kapja a főszerepet - valójában nem, mert bár hihetetlen, de a hasas komikus már 1994-ben itt hagyta földünket - , hiszen a történet szerint "hősünk" kezdetben magasan fenn csücsül, hatalommal a kezében, majd hatalmasat esik, hogy ismét talpra álljon, plusz, kiderül az is, hogy mi oka van annak, hogy a pénzt hajszolja, míg az emberi kapcsolatokat kerüli. John Candy nem azért kapta volna meg a szerepet, mert tipikusan olyan figura, aki jól adja a gazdag szemétládát, hanem mert szimplán kövér és ha érzelmesnek kell lenni, akkor abban is jó. Mivel a remek kövér férfiszínészekből híján vagyunk, ezeket a karaktereket most felmarkolja McCarthy és hát azt hozza ki belőlük, amit ki tud. Jelen esetben nem sokat.

Ez vastagon a színésznő-producer hibája is, hiszen benne van a keze a forgatókönyvben, akárcsak párjáé, a rendező Falcone-é. Plusz egy fő. Hárman sem képesek egy végig érdekes mozit összehozni és a humort is apránként csepegtetik bele, azt is a profánabb fajtából. Lassított verekedés, csetlés-botlás, és vulgarizmus. Nagyjából itt ki is merül a film humorbázisa. Felröhögtem magam is, mert amikor a sütiárus lányok egymásnak esnek, abban van potenciál, de sajnos, ahogyan az egész filmből, ebből a jelenetből is csak a minimumot tudják kihúzni.

McCarthy viszont legalább szerethető, ellentétben a korábbi, Tammy című fiaskó után, amiből mostanra annyira emlékszem, hogy nem tetszett. Itt McCarthy egy árvaházban felnőtt, problémás személyt alakít, Michelle Darnell-t, aki később, miután csírájában kiégeti magából a szeretetet, hogy ne érje érzelmileg több sérülés, egyetlen dologra koncentrál és ez az üzleti életben való megmérettetés és siker. Megy is minden, akár a karikacsapás, míg végül némi fehér nyakkendős bűnözés miatt simán kap fél év letöltendőt, amely után nehezen megy a talpra állás. Szerencsére, korábban a keze alatt dolgozott egy eltökélt titkárnő, Claire (Kristen Bell) aki ki tudja miért, lelkiismeretétől hajtva befogadja kis lakásába, amíg az egykori milliomos ismét összeszedi magát. Persze, ahogyan elvárható - Disney mélységű családi filmek formuláját követve - kezdetben egymás agyára mennek, majd lassan közelednek a lelkek egymáshoz, míg barátokká nemesedik kapcsolatuk, hogy végül, egy egymásnak feszülés után, némi sértődést és balhét követően, kiderüljön, hogy megbonthatatlan kapocs alakult ki közöttük, amely felér egy családi közösséggel. Ennyire egyszerű a történet. Az már csak hab a tortán, hogy sikerült egy tök fölösleges és elripacskodott szerepre beleszuszakolni mindenki kedvenc Tyrionját, Peter Dinklage-t, hogy eljátsszon egy halovány intrikust.

Három percig szájpecekkel hülyéskedni két perc után nem vicces.

A női szereplők egy része még nem játszott korábban filmben. A langaléta Crystal-t megformáló Eva Peterson kifejezetten kellemes az energikus balhés lány szerepében. Remélem, vele találkozom még, mert van benne potenciál.

Sajnos, jó szívvel nehéz a filmet ajánlani, hiszen a legjobb poénok, amiket sikerült beleszuszakolni a műbe, vagy erőszakosak, vagy homoszexuális felhanggal rendelkeznek. Persze nem olyan alpári, mint Sacha Baron Cohen vagy olyan bugyuta, mint sok Adam Sandler poén... ja, de van annyira bugyuta. Egyszer, ha unatkozol és láttad a Tammy-t, akkor ennek is adhatsz esélyt. Ha a Tammy tetszett, akkor ez is fog. Nem éri el a Kém színvonalát, de ez a mellékszereplők ismertségi foka miatt érthető.

Ha szeretnéd látni: T H E  B O S S (2016)

50%

Falcone nagyon beleszeretett kis dundi feleségének csülkeibe.

Tammy - Tammy (2014)

Tammy - Tammy (2014)

Rendezte: Ben Falcone

Ben Falcone három tucat vígjáték és komédia szerep után úgy vélte, képes megrendezni egy egész estés szórakoztató filmet. Elsőre mindjárt egy kifejezetten nők számára írt, nőkről szóló keserédest hozott össze. Férfiként nehezen tudtam élvezni.

Tammy (Melissa McCarthy) egy igazi lúzer, de ami még rosszabb, nem az a szeretni való fajta, hanem az idegesítő, önsorsrontó, kihanemén féle. Egy gyorsétteremben dolgozik, ahonnan kirúgják, mivel megbízhatatlan munkatárs. Mikor hazaér, kiderül, hogy férje a szomszédasszonnyal csalja, aki fele akkora, mint Tammy. És a férje még főzött is neki valami finomat. A szemétláda.
Tammy hirtelen ötlet hatására kapja magát és hazamegy, hogy új életet kezdjen. Szerencsére, anyja csupán két háznyira lakik Tammy-ék házától, így pár perccel az arculcsapás után, a férje helyett már az anyjával veszekedhet a semmiről sem szóló életéről. Tammy kimenekülne hiábavaló életéből, ám nagyanyja nem engedi el egyedül. Ketten lázadnak és indulnak el az Amerika körüli turnéra, hogy Tammy végre embert faragjon magából és a nagyanyja láthassa végre a Niagara vízesést. Közben történnek velük vicces és kínos események; rendőrségi ügy, rablás, öregszex, leszbi buli és becsúszik egy mély barátság is.

Melissa McCarthy közepes formáját hozza. A szövegei közel sem olyan viccesek, mint a "Női szervek"-ben, és nem is olyan idegesítő a figurája, mint "A személyiségtolvajban". Tammy-t nehéz megkedvelni, hiszen nagy a szája, de nincs mire. Az a fajta ember, aki bemegy az étterembe, veri a palávert, végül 10 cent jattot sem hagy, mert nincs annyi sem a zsebében. Nem egy barátnak való ember.
Úgy érzem, jó színésznő, de valahogy beskatulyázták az idegesítő seggfej szerepébe és nem elég erős művész ahhoz, hogy elvigyen egy filmet a hátán. Még akkor sem, ha mellé olyan sok "húzónevet" pakolnak.
A Tammy viszont egyszemélyes shownak sem elég, olyannyira kevés benne a humor. Megismerünk egy kisvárosi lányt, aki elcseszte az életét és valószínűleg az életben nem lesz semmiben sikeres. Látni érdemes ezt? Egyáltalán nem.
És Susan Sarandon bedagadt lábát is ki bírtam volna hagyni, hiába 68 éves a színésznő és nem várható el tőle, hogy negyvenes pumákat alakítson a vásznon. Köszönöm, nem! Inkább maradjon kellemes emlékem róla a nyolcvanas-kilencvenes évekből.

- Te Susan! Leszek valaha olyan nagy színésznő, mint te? - Már most kétszer akkora vagy...!

A filmet igazából az menti meg a teljes érdektelenségtől, hogy remek karakterszínésznők szerepelnek a kövér komika mellett. Allison Janney, mint édesanya, aki már nagyon unja lánya viselt dolgait és belefásult a felesleges vitákba. Susan Sarandon a szókimondó és alkoholista nagymama. Bemutatni nem kell, mindenki ismeri a nevét, aki szereti a filmeket. A kikapós szomszéd lány szerepében Toni Collette nevetgél közel három percig, ami sértő egy ilyen színésznő kvalitásait tekintve. Kathy Bates, mint öreg leszbikus barátnő, kellemes emlékeztető, hogy él egy ilyen remek színésznő. Sandra Oh pedig szintén teljesen eltékozolt tehetség, annyi remek dráma és a Grace klinika után. Dan Aykroyd pedig szinte cameo.

A kisember kisboltot rabol? A "Nekem 8"-at lehetetlen felül múlni.

A Tammy sok elsőfilmes rendezői hibával rendelkezik. Nem elég érdekes, a karakterek nem feltétlenül szerethetőek, néhány forgatókönyvi húzás és jellemfejlődés logikátlan, nem követhető. A humor faktor teljesen esetleges és buta. Még McCarthy zsenialitása sem tud átütni a forgatókönyvi hiányosságokon és ötlettelenségen. El tudsz rajta mosolyodni, nevetni azonban nem biztos, hogy fogsz. Főleg nem, ha férfi vagy.
Mert nem neked szól.
Elvileg a nőknek szólna, nekik viszont idegesítő lehet, ahogyan megformálják benne őket. Egydimenziósan, nevetségesen.

30%