City Island - City Island (2009)

City Island - City Island (2009)

Rendezte: Raymond De Felitta

A film Mafab adatlapja: City Island (2009)

Megtekintés: Pofám leszakad, hogy ilyen filmeket tíz év csúszással tudok megnézni!

A „City Island”-ban az a komoly pozitívum, hogy egy diszfunkcionális család mindennapjaiba úgy tekinthetünk bele, hogy gyorsan megkedveljük őket és ami a legjobb, a keserédes, drámai történések mellett végig olyan érzésem volt, hogy egy remek komédiát nézek.

És igen, mondhatnánk azt is, hogy ez egy hazug mozi, erőltetett hepienddel és félmegoldásokkal, ugyanakkor bármi, amit látunk benne, az összes rossz döntésével, egyfajta tükör számunkra, néha abszurd módon.

A film legfontosabb mondanivalója, hogy mindenkinek vannak titkai. Titkok, amelyek személy szerint nekünk valamiért annyira erősek, hogy nem merjük megosztani még a családunk tagjaival sem, mert szégyent érzünk miattuk. Azután leül mindenki az asztalhoz, hogy megvacsorázzon és ki fog borulni a jelképes bili. Egy biztos, néha saját feltételezésünket félre kell tenni és az elbírálást rá kell bíznunk azokra, akiknek véleményétől tartunk. Mert ha igazán szeretnek minket, el fogják azt fogadni, de minimum, megértik. A legtöbb embernek, ha van is csontváza a szekrényben, azt általában az idegenek elől szokta eldugni. De mi történik, ha egy család különböző tagjainak vannak saját csontvázai, amiket egymás elől is takargatnak? Vizuális típusként szinte látom is az átlag-amerikai család jellegtelen sorozat-gyártott gardrób szekrényét, amely aljába mindenki bedobálta a saját kis csontvázát. A film pedig felkészít minket rá, hogy a végén kitárjuk a szekrény ajtaját és minden kidőljön belőle...

Vince Rizzo (Andy Garcia) egész életében a City Islandon élt – kis megszakítással – és egész életében arról álmodozott, hogy egy nap színész lesz belőle. Persze helyette dolgozott, mint minden rendes ember, fegyőrként keresve a betevőt, mert ahhoz nem kellett magasabb iskolai végzettség, miközben a lánya egyetemre jár...
Felesége nap nap után az orra alá is dörgöli, hogy mennyi lehetőséget szalasztottak el mindketten azzal, hogy az iskolát feladták, a...

...egészen pontosan mi miatt is?

Ja, hát anyu, Joyce (Julianna Margulies) például az első gyermekük születése miatt, akitől azt várja, hogy a családban – messzire visszamenőleg – végül diplomát szerez. (Mi tudjuk, hogy azonban hova vezet, ha a szülői álmokat a gyermekeinkre erőszakolnánk rá.)
Szeme fényének azonban komoly titka, hogy egyetlen füves cigaretta miatt elvették az ösztöndíját – ez a név is (ösztöndíj) milyen baromság?
Díjazzuk az „ösztönt”?
Nem a természetes tudásvágyat és a jó eredményeket honoráljuk? De igen? Akkor csak kellene egy megfelelőbb névvel illetni, hiszen az ösztön egy megfoghatatlan valami.

A család tehát egyetlen diploma várományosa, Vivian (Dominik Garcia) jelenleg vetkőzős lány egy férfiaknak fenntartott szórakozó helyen, mivel az iskola kifizetésére csak itt tud viszonylag rövid idő alatt elegendő pénzt összegyűjteni.

A család legkisebb tagja, Vince junior (Ezra Miller) pedig szexuális vágyat érez testes nők etetése iránt. Valójában nagyon ritka szexuális – mi is ez pontosan – leágazás, azonban ez az egyetlen dolog, amikor hétköznapiként és visszafogottan tud viselkedni.
 Anyu pedig mostanra kicsit beleunt a kedves anya szerepbe és mivel meggyőződése, hogy Vince mellék utakon jár, maga is afelé hajlik, hogy esetleg más karjaiban keressen vigaszt, mindezt anélkül persze, hogy inkább leülnének és megbeszéljék amit meg lehetne és kellene is.

A sorsfordítás végül megérkezik két ember alakjában: az egyik Vince igazi titka; egy korábbi kapcsolatából született fia, Tony (Steven Strait)! Tony pedig, ha nem is velejéig gonosz, ettől függetlenül egy börtönviselt fiatalember, míg a másik pedig Vince fakultás partnere, Molly (Emily Mortimer) és aki megadja a középkorú férfi számára azt a lökést, ami ahhoz kell, hogy Vince beteljesítse álmait. Mindezt úgy, hogy ebben a balkézről érkező fiának is komoly szerepe van, annak tudta nélkül.

Szóval minden adott egy igazi tévedések vígjátékához és nagyjából a befejezés is borítékolható, még akkor is, ha nem minden szál kap méltó lezárást. Ami felróható a mozinak, hogy tényleg olyan kézenfekvően egyenes a lezárás, ahogyan a valóságban sosem lenne az, és mint egy rendes mesében: Boldogan élnek, míg meg nem halnak!

Talán pont erre van néha szükségünk, hogy kicsit rendben legyünk önmagunkkal.: - Előbb legyünk rendbe másokkal is! Azokkal, akik legközelebb állnak hozzánk!

Magam részéről persze könnyen beszélek, hiszen nincsen, aki előtt titkolóznék és ilyen titkaim sincsenek, hiszen mint kívülálló, a felhozott történeti forrpontokat nem tekintem olyan nagy titkoknak – leszámítva a balkézről gyermeket, mert az tényleg necces – amelyiket meg tekinteném, azt a forgatókönyv egyszerűen túl – giccsesen – kedvelhetővé teszi, még egy nyilvánvalóan családon belüli íncenzus közeli jelenet ellenére is.

Mert az egész Rizzo család pont olyan, mintha itt élnének a szomszédban. Reggelente rájuk köszönsz, néha még beszélgetsz is velük pár szót és úgy látod, megtestesítik az átlagos amerikai kispolgári családot. Meg is, mint te!

Mert senki sem átlagos és mindenkinek lehetnek titkai. Kicsiknek és nagyoknak! Kicsik és nagyok!

Apró érdekesség, hogy a filmbeli Vivian-t alakító Dominik Garcia a valóságban is Andy Garcia lánya és az anya szerepére egy ideig esélyes volt Michelle Pfeiffer, akivel Garcia korábban már játszott házaspárt, de végül egyeztetési problémák miatt a színésznő az utolsó pillanatokban kiszállt.

75%

Űrvihar - Geostorm (2017)

Űrvihar - Geostorm (2017)

Rendezte: Dean Devlin

A film Mafab adatlapja: Geostorm (2017)

Csak nekem van olyan érzésem, mintha az Eredet poszter variációját látnám?

Megtekintés: Devlin kitanulta Roland Emmerich keze alatt és visszaböfögte tapasztalatait. Ha kedveled Emmerich munkásságát, akkor ez a te filmed.

Az "Űrvihar" minden tekintetben egy Emmerich film koppintás. Nem állítom, hogy Emmerich találta fel a spanyolviaszt, vagy, hogy ne lennének rendezők, akik hasonló témában már alkottak nagyot, de ha végignézed ezt a habkönnyű, sci-fibe oltott katasztrófafilmet, akkor ha mozikedvelő voltál a kilencvenes években, egyből a német származású direktor filmjei fognak az eszedbe jutni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Devlin, miután kiszínészkedte magát a nyolcvanas években és elsősorban produceri tevékenységet kezdett preferálni a kilencvenesektől, állandó tettestársa lett produceri szerepkőrben Emmerichnek, akkor már pontosan tudhatjuk, hogy az "Űrvihar" ennek a barátságnak egy átsörözött délutánján születhetett meg, miközben nagyban beszélgettek arról, hogy vajon milyen is egy esszenciális katasztrófa film, amelyikkel érdemes kitölteni a vásznat.

hogy végül ezt a nagy ötletet nem a híresebb rendező, hanem a legalább olyan ismert nevű producer-író hozta tető alá, az gondolom afféle mentor-tanítvány kapcsolatnak köszönhető, és bár Emmerich neve fel sem merült az "Űrvihar" stáblistáján, árnyéka teljes terjedelmében elhomályosítja a kész művet. Így végül a film pont olyan, mintha ő dirigálta volna le, csak kicsit "kisebb", kommerszebb, kivonatosabb.

Már a trailer sem hagyott kétséget afelől, hogy a korábbi nagy dobásokat igyekeztek beleszuszakolni ebbe az alig két órás darabba, amely már játékidejével családbarátibb lett, mint a példakép két órát átlépő filmjei.
Amúgy megvan itt minden, amit korábban szerettünk - vagy megszoktunk - Emmerichtől.
Pátosz, önfeláldozás, keresztbe tevő háttér-kellemetlen karakter, az amerikai elnök, barátnő, aki ott van, ha baj van, egy kisgyerek, aki sírhat apuért, anyuért, több nemzet tudósai, akik összeteszik, ami van, városokat leromboló természeti katasztrófák, mellékszereplő, aki épp, hogy megmenekül egy ilyen katasztrófából, vagy épp nem, az okos főszereplő, aki személyesen is érdekelt vagy a problémák megjósolásában, van az elnökkel kapcsolatban, látványos menekülés, utolsó pillanatban klappolás, túlélés, összeborulás, zsepi.

Ennél több nincs is a moziban. Beülsz a 3D-s IMAX terembe, kapkodod a fejed, mert túl közel vagy, reméled, hogy a CGI jobban mutat majd, mint a youtubeon látott bemutatóban, amely nem volt meggyőző, kicsit sem. Amúgy jobb, ám néhány jelentnél kicsit zavarja a szemed.

A jövőben Jake Lawson (Gerald Butler) és egy nemzetközi kutató, mérnök, tudós csoport megépít egy földet körbeölelő védelmi rendszert, amely a szélsőséges időjárási viszonyokat hivatott kordában tartani. Jobb megoldás híján amit kb. tíz percben be lehetett volna mutatni okosan megírva, azt itt ledarálják egy kétperces, szájbarágós monológgal. Hogy ne kelljen a nézőnek összeraknia az előzményeket. Lawson azonban elég önfejű, ha a végtermékről van szó, ezért egy roppant hiteles vizsgálóbizottság megvonja további támogatottságát és eltávolítja az űrbázisról, ami eleve okos húzás, ha tudjuk, hogy maga Lawson volt az egész kitervelője, ezért eléggé hálátlan mentalitásnak érzem, hogy pont őt akarják onnan kiebrudalni, még akkor is, ha akadékoskodó és arrogáns fütyi. Ami viszont a slusszpoén, hogy a helyére pont az öccse, Max (Jim Sturgess) kerülhet, akinek viszont első utasítása felső helyekről érkezik és nem másból áll, hogy közölheti a bátyjával, hogy mehet a francba.

Persze a néző tudja, hogy Max ebben a kérdésben nem lehet hibás, valamiért mégis ez az egyetlen ok, ami képes a két testvér amúgy is nehézkesen vergődő kapcsolatába egy koporsószeget verni. Hiába, kellett valami forgatókönyvi feszültség kettejük közé, mert ha nincs ilyen, elmaradhat egy nagy összeborulás a végén.
Jake-nek persze van egy elhidegült felesége és egy remek kislánya, Hannah (Talitha Eliana Bateman) aki olyan, mintha egy kicsit az anyja lenne az apjának és érzelmileg amennyire kislány, ugyanakkor annyira érett is, hiszen felelősségtudatból erősebb, mint apja. Dramaturgiailag amúgy sok vizet nem zavar.

Bizonyíték, hogy eljutottam a moziba. Kicsit közel ültünk. Összességében elég lett volna a 3D, IMAX nélkül.

Fontos még Max ügynök barátnője, Sarah (Abbie Cornish) aki elvileg maga a megtestesült szabálykönyv, azután, amikor kell, a megfelelő időben korábbi gondolatiságának homlokegyenest eltérő módon reagál, mégis szimpatikus lesz, vagy épp ezért.
Képbe kerül az elnök is (Andy Garcia) aki kivételesen nem áldozza fel magát, mint a 2012-ben és tevőlegesen nem is tesz annyit bele a folyamatba, mint a Függetlenség napjában, de nem is annyira mellékes, mint a Holnaputánban. Garcia amúgy igazán kaphatna már egy említésre méltó, neki szóló szerepet is, mert ismét úgy érzem, hogy csak egy ismert nevű biodíszlet.
Ed Harris pedig ha manapság feltűnik egy stáblistán, azonnal sejtem, hogy ő lesz a nem túl kedves fickó a moziban.

Végösszeg:
Úgy klisés, ahogy van, egynek azonban elmegy. A baj, hogy ismertebb elődjeihez nem képes felnőni, inkább csak halovány utánérzés, és ezen a pocok arcú Butler sem tud segíteni. A moziteremben, üdítővel, kukoricával azonban elrepül a közel két óra, ám pár nap múlva már csak halványan fogunk az egészre emlékezni.
Ha ez a cél, akkor azt elérte.

60%

Ha megnéznéd:
- Űrvihar (2017)

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Rendezte: Paul Feig

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters (2016)

Megtekintés: Nem állítom, hogy vártam rá, mint egy falat kenyérre, de annak ellenére, hogy nem egy maradandó darab, egyszer nézhető.

A problémám egyes újrahasznosított ötletekkel, hogy az eredetiség minimalizálása miatt nem nagyon vágyom többször megnézni az adott filmet. Emlékszem a régi Szellemirtókra. Talán, mert sokszor láttam és nagyon kedveltem az egész show-t. Közben felnőttem, öregedtem és az életem sem úgy alakult, hogy egyetlen örömöm a filmek megnézése legyen, talán ezért sem vágyom rá, hogy a 2016-os változatot rongyosra nézzem és ez nem egyértelműen a csajok hibája, akik játszanak benne, bár tény, nem érzem őket annyira hangsúlyosan jó karakternek, mint az első két rész, vagy eredeti mozik férfi karaktereit. Valahogy az a kémia, ami megvolt a férfibarátságban az első részekben, nekem itt kissé hiányzik és olyan szedett-vetett az egész produkció. A közellenség (Neil Casey) motivációja sincs rendesen a számba rágva, pedig érdekelt volna, hogy mitől lett az, aki és, hogyan volt képes arra, amit véghezvisz, bár, igyekeztek a karaktert felépíteni, néhány perc azonban erre nem volt szerintem elég. (Mondjuk amikor besétál a koncertre vagy az étteremben ülve látjuk, azért ott viszonylag sokat megtudhatunk róla.)

A film két legemlékezetesebb karaktere számomra a Thor srác (Chris Hemsworth) és az enyhén leszbikus beütésű technikus bébi (Kate McKinnon). Pedig a főszereplők pont nem ők. Ez azért gáz.

A Szellemirtóknak már a kilencvenes években be volt tervezve egy folytatása, csak Dan Aykroyd ötlete annyiba került volna már akkor, amennyit most sem költöttek rá a harmadik illetve inkább Reboot epizódra, pedig az sem volt kevés. Engem érdekelt is volna egy harmadik etap, hiszen az elsőt nagyon kedveltem és a második is viszonylag szerethető lett, plusz érdekelt volna, hogy a karakterek sorsa merre halad tovább, mondjuk tíz évvel az első rész után. Mennyire lett volna rutin feladat egy szellem befogása, kivel jön össze Louis Tully (Rick Moranis) karaktere és Dana gyermeke, ha már kissrác, látja e a halott embereket. A tervek azonban túl impozánsak voltak - vagyis kurva sokba kerültek volna - és a brigád lassan letett a harmadik részről.

Közben eltelt közel harminc év és akadt producer, aki úgy vélte, ha beleöl valamennyit a filmbe, az megtérül és hozhat is valamit a konyhára. Mivel már férfiak harcoltak a szellemekkel, a koncepció azt lett, hogy most csajszikat kéne a plazma köpő rémségek után küldeni, de nem voltak elég bátrak, mert, hogy a női nézőknek ne csak cickókat meg seggeket kelljen röhögve bámulni, betettek egy félisten férfiszínészt, hogy az elviccelje saját tehetségét és mutasson valamit a gyengébb nemnek. Nem véletlen az a fotó a szaxofonnal...

Ha a négy bige nem lenne elég - és bevallom, férfi nézőként tényleg nem azok, hiszen egyik sem testesíti meg a szexi tünci, ágyba rángatásra alkalmas eye-candy-t - a csinos csajok mellett, ami a férfi nézőket megmozgatja, az vagy a menő kocsik vagy a szentimentális múltba révedés. Mivel a filmben sok kocsit nem használnak - nem indokolt - de volt korábban két rész, még a jelenlegi negyvenesek gyerekkorából, marad a szentimentális visszatekintés. Hát akkor ha lehetséges, hozzuk be egy-egy cameo és mellékszerep erejéig az első két rész fontosabb színészeit. Mivel rebootról van szó, egyértelmű, hogy utalást nem lehetett tenni arra, hogy korábban már volt néhány szellemeket vadászó pacák, ezért a régi aktorok most teljesen új figurák bőrébe bújhattak. Nagyjából mindenkinek lehetőséget adtak egy esetleges folytatásban való megjelenésre is (Ernie Hudson simán visszatérhet, mivel rokoni szál fűzi a kvartett legnagyobb testű tagjához, míg Bill Murray szerintem direkt vállalta, hogy már az első újrában pórul jár, bár karaktere nem hal meg, csak sokáig élvezi a kórház vendégszeretetét, de talán így nem kell ismét megjelennie a történetben. Teszem hozzá, ha jobban megnézitek az első két részt, Murray már abban sem rajongott azokért a taknyokért, amiket a nyakukba zúdítottak a forgatás alatt, nem véletlen, hogy az első rész végén alig lett habos - a többiek rá is kérdeznek, hogy csinálta - és a második részben inkább elmegy randizni Dana-val (Sigourney Weaver), ahelyett, hogy a társaival a metró szerelvények sínjei alatt csordogáló ektoplazmikus üledékbe ugrana fejest.) Sajnos a szemüveges tudóst megformáló Harold Ramis 2014-ben maga is átsétált a fénybe, így ő már nem vehetett részt ebben a moziban és Rick Moranis is eléggé visszavonult a filmvilágtól, miután felesége elhunyt és nem kapott kellő támogatást a környezetétől. 1997 óta csak hangként jelenik meg produkciókban, vagy esetleg dokumentumfilmben szólal meg és ehhez annyira tartja magát, hogy a harmadik/remake/reboot részhez sem sikerült elcsábítani, ami viszont szerintem nettó hülyeség a részéről, de tiszteletben tartom.
Sigoruney Weavert is sikerült bedobni, de rá egészen a stáblistáig kell várni, viszont ő is visszahozható karakter. A stáblista másik finomsága a női nézőknek kedvez, mert Chris Hemsworth végigtáncikálja, hogy nedves legyen a bugyi.
Dan Aykroyd mint sokat látott taxis ugrott be egy percre, hogy monológjába beépítse az eredeti főcímdal szellemekre vonatkozó sorát és a blazírt egykori titkárnő és telefonos kisasszony, Annie Potts is tiszteletét teszi egy szálloda recepciós minőségben. Aykroyd mondjuk sosem távolodott el a produkciótól teljesen: most is benne volt, mint executive producer.
Az egyetlen, akit hiányoltam, az állandó seggfej és kellemetlen ember karakterében brillírozó William Atherton, aki az első részben igyekszik megkeseríteni hőseink életét. Sebaj, helyette behozták rövid időre Charles Dance-ot, és Ed Begley Jr.-t de mindkettőnek fájóan alulírt szerep jutott. Dance mintha mostanában a mennyiséget preferálná minőség helyett.
Andy Garcia pedig számomra WTF, hogy mit keres ebben a moziban. Oké, öregszik és nem jönnek a szerepek (Ami meg nem igaz), de ez neki méreten aluli megmérettetés, mint enyhén pöcs polgármester. A jobbkezét alakító Cecily Strong meg összeteheti a kezét, mert a többi mellékszereplőhöz képest kifejezetten hálás szerepet kapott.

Melissa McCarthy ugyanazt tette hozzá, mint eddigi filmjeihez és kezd olyan lenni számomra, mint egy női Adam Sandler. Az egyértelmű főszereplő pedig Kristen Wiig, aki elég jól táncol és kedvelem is. McKinnon a titkos favoritom, mint már írtam, Leslie Jones, a negyedik tag volt a legkevésbé szimpatikus, mert a figurája az a tipikus hollywoodi klisés negga drabális csajszi, aki állandóan pofázik, mindentől rovázik és bármi baj éri, előkerül, hogy ő fekete. Lassan a filmekben a korrektség jegyében a feketéket le lehetne cseréni vágott szeműekre.

A történet nem bonyolultabb, mint az első kettő. a humor kiszámítható - poénosnak szánt blőd szövegek, esés, kelés, rombolás. Már most alig emlékszem valamire a filmből.
Azért, nem csak a színészek terén igyekeznek rájátszani a nosztalgiára:
Előkerül a híressé vált logó, kicsit kreatívabb formában kitalálva. Megkapjuk az ikonikus autót, bejutunk a védjeggyé vált épületbe. A zöld zabagép is visszatér, ám nem erőltetik túl jelenlétét és még az egykori Stay Puff habcsókember is tiszteletét teszi, bár a bicskanyitogató pusztulása számomra érthetetlen forgatókönyvi húzás, amelyet beáldoztak egy olcsó svájci bicskás poén miatt, igaz, itt nem habcsókként találkozunk vele, hanem hatalmas balonként, de gondolom, ha már szellem, ugyanúgy trutyivá robban, ha viszont meg az a finom, vastag anyag, amiből egy ilyen hatalmas balon készül, az nem szakad atomjaira, ha megszúrják egy bicskával. Nem tudom, mi ez a svájci bicska mánia ott az USA-ban, de most jött ki egy egész film, amely egy holttest svájci bicskaként való felhasználásról mesél, és az egykori Harry Potter a főszereplője: Az ember, aki mindent tudott - Swiss Army Man (2016).
A stáblista után pedig - amit te azért nem tudsz, mert olyankor már kimenekültél, hogy feléleszd elült seggedet - még Zuul-ra is marad egy másodpercnyi idő, hogy legyen egy magkezdeménye a folytatásnak.

Nos, most várok egy prequelt, amelyben gyerekek - fiú gyerekek - mesélik el az eredeti szellemirtók gyermekkorát és rajongását a kísértetekhez. Mert miért ne, ha a Stranger Things olyan ügyesen megidézte a témát.

50%

Ha megnéznéd: G H O S T B U S T E R S  (2016)

Töfi:
- Kristen Wiig már játszott együtt sci-fiben Weaver-rel: Paul - Paul (2011)
- Charles Dance már játszott együtt Weaver-rel, A végső megoldás a halálban - Alien 3 (1992) és ott volt közös jelenetük. Viszont mindkét film egyfajta harmadik rész.
- Chris Hemsworth már játszott együtt Weaver-rel a "Ház az erdő mélyén - The Cabin in the Woods (2012) című filmben, bár közös jelenetük nem volt.
- A hang amelyik főgonoszunkat felzavarja, hogy a fürdőszobában tegyen rendet, a rendezőé.
- Kate McKinnon, a négyes legtökösebb tagja abban az évben született, amikor a mozikban bemutatták a legelső részt!!! Atyaisten, de öreg vagyok!
- Kristin Wiig filmbeli nevét - Erin Gilbert - két korábbi Julia Roberts karakterből vonták össze: Erin Brockovich, Eat, Prey, Love
- A filmben töménytelen utalás van a háttérben a korábbi részekre vagy barátokra, színészekre.
- ghostsfromourpast.com