Rendezte: Raymond De Felitta
A film Mafab adatlapja: City Island (2009)
A „City Island”-ban az a komoly pozitívum, hogy egy diszfunkcionális család mindennapjaiba úgy tekinthetünk bele, hogy gyorsan megkedveljük őket és ami a legjobb, a keserédes, drámai történések mellett végig olyan érzésem volt, hogy egy remek komédiát nézek.
És igen, mondhatnánk azt is, hogy ez egy hazug mozi, erőltetett hepienddel és félmegoldásokkal, ugyanakkor bármi, amit látunk benne, az összes rossz döntésével, egyfajta tükör számunkra, néha abszurd módon.
A film legfontosabb mondanivalója, hogy mindenkinek vannak titkai. Titkok, amelyek személy szerint nekünk valamiért annyira erősek, hogy nem merjük megosztani még a családunk tagjaival sem, mert szégyent érzünk miattuk. Azután leül mindenki az asztalhoz, hogy megvacsorázzon és ki fog borulni a jelképes bili. Egy biztos, néha saját feltételezésünket félre kell tenni és az elbírálást rá kell bíznunk azokra, akiknek véleményétől tartunk. Mert ha igazán szeretnek minket, el fogják azt fogadni, de minimum, megértik. A legtöbb embernek, ha van is csontváza a szekrényben, azt általában az idegenek elől szokta eldugni. De mi történik, ha egy család különböző tagjainak vannak saját csontvázai, amiket egymás elől is takargatnak? Vizuális típusként szinte látom is az átlag-amerikai család jellegtelen sorozat-gyártott gardrób szekrényét, amely aljába mindenki bedobálta a saját kis csontvázát. A film pedig felkészít minket rá, hogy a végén kitárjuk a szekrény ajtaját és minden kidőljön belőle...
Vince Rizzo (Andy Garcia) egész életében a City Islandon élt – kis megszakítással – és egész életében arról álmodozott, hogy egy nap színész lesz belőle. Persze helyette dolgozott, mint minden rendes ember, fegyőrként keresve a betevőt, mert ahhoz nem kellett magasabb iskolai végzettség, miközben a lánya egyetemre jár...
Felesége nap nap után az orra alá is dörgöli, hogy mennyi lehetőséget szalasztottak el mindketten azzal, hogy az iskolát feladták, a...
...egészen pontosan mi miatt is?
Ja, hát anyu, Joyce (Julianna Margulies) például az első gyermekük születése miatt, akitől azt várja, hogy a családban – messzire visszamenőleg – végül diplomát szerez. (Mi tudjuk, hogy azonban hova vezet, ha a szülői álmokat a gyermekeinkre erőszakolnánk rá.)
Szeme fényének azonban komoly titka, hogy egyetlen füves cigaretta miatt elvették az ösztöndíját – ez a név is (ösztöndíj) milyen baromság?
Díjazzuk az „ösztönt”?
Nem a természetes tudásvágyat és a jó eredményeket honoráljuk? De igen? Akkor csak kellene egy megfelelőbb névvel illetni, hiszen az ösztön egy megfoghatatlan valami.
A család tehát egyetlen diploma várományosa, Vivian (Dominik Garcia) jelenleg vetkőzős lány egy férfiaknak fenntartott szórakozó helyen, mivel az iskola kifizetésére csak itt tud viszonylag rövid idő alatt elegendő pénzt összegyűjteni.
A család legkisebb tagja, Vince junior (Ezra Miller) pedig szexuális vágyat érez testes nők etetése iránt. Valójában nagyon ritka szexuális – mi is ez pontosan – leágazás, azonban ez az egyetlen dolog, amikor hétköznapiként és visszafogottan tud viselkedni.
Anyu pedig mostanra kicsit beleunt a kedves anya szerepbe és mivel meggyőződése, hogy Vince mellék utakon jár, maga is afelé hajlik, hogy esetleg más karjaiban keressen vigaszt, mindezt anélkül persze, hogy inkább leülnének és megbeszéljék amit meg lehetne és kellene is.
A sorsfordítás végül megérkezik két ember alakjában: az egyik Vince igazi titka; egy korábbi kapcsolatából született fia, Tony (Steven Strait)! Tony pedig, ha nem is velejéig gonosz, ettől függetlenül egy börtönviselt fiatalember, míg a másik pedig Vince fakultás partnere, Molly (Emily Mortimer) és aki megadja a középkorú férfi számára azt a lökést, ami ahhoz kell, hogy Vince beteljesítse álmait. Mindezt úgy, hogy ebben a balkézről érkező fiának is komoly szerepe van, annak tudta nélkül.
Szóval minden adott egy igazi tévedések vígjátékához és nagyjából a befejezés is borítékolható, még akkor is, ha nem minden szál kap méltó lezárást. Ami felróható a mozinak, hogy tényleg olyan kézenfekvően egyenes a lezárás, ahogyan a valóságban sosem lenne az, és mint egy rendes mesében: Boldogan élnek, míg meg nem halnak!
Talán pont erre van néha szükségünk, hogy kicsit rendben legyünk önmagunkkal.: - Előbb legyünk rendbe másokkal is! Azokkal, akik legközelebb állnak hozzánk!
Magam részéről persze könnyen beszélek, hiszen nincsen, aki előtt titkolóznék és ilyen titkaim sincsenek, hiszen mint kívülálló, a felhozott történeti forrpontokat nem tekintem olyan nagy titkoknak – leszámítva a balkézről gyermeket, mert az tényleg necces – amelyiket meg tekinteném, azt a forgatókönyv egyszerűen túl – giccsesen – kedvelhetővé teszi, még egy nyilvánvalóan családon belüli íncenzus közeli jelenet ellenére is.
Mert az egész Rizzo család pont olyan, mintha itt élnének a szomszédban. Reggelente rájuk köszönsz, néha még beszélgetsz is velük pár szót és úgy látod, megtestesítik az átlagos amerikai kispolgári családot. Meg is, mint te!
Mert senki sem átlagos és mindenkinek lehetnek titkai. Kicsiknek és nagyoknak! Kicsik és nagyok!
Apró érdekesség, hogy a filmbeli Vivian-t alakító Dominik Garcia a valóságban is Andy Garcia lánya és az anya szerepére egy ideig esélyes volt Michelle Pfeiffer, akivel Garcia korábban már játszott házaspárt, de végül egyeztetési problémák miatt a színésznő az utolsó pillanatokban kiszállt.
75%
