Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Ezt a filmet nem láttam jönni. Ettől függetlenül adtam neki egy esélyt, hiszen Gerard Butler azért egyelőre nem B listás.
Azután kiderült, hogy valóban lehet Butler A-listás színész úgy is, hogy becsúszott közben ez a B mozi. És nincs ezzel semmi baj, csak éppen a puszta másfél órás szórakoztatáson kívül nem is nagyon jó másra.
Nem tudom, van-e neve annak az alműfajnak, amikor a főszereplő környezetéből hirtelen eltűnik valaki, akinek rejtélyes eltűnésének a kinyomozása lesz a cselekmény a továbbiakban, de ez az a szubzsáner. Vannak remek és kevésbé jó filmek ebben a témában és "A nyoma vesztett" inkább az utóbbi tábort erősíti. Nem tudom, melyik lehet az első ilyen mozi, ami erről szól és, hogy pontosan milyen témák férnek bele, de maradjunk akkor azon a cselekményvázon belül, hogy az eltűnés többé-kevésbé rejtély és az eltűnt személyt kell felkutatni, legyen akár szimplán egy túszdráma, zsarolás vagy földönkívüli szituáció. Úgy veszem, hogy az összes ilyen film alapja Hitchcock "Londoni randevúja" (The Lady Vanished (1938)). Ezt a mozit akkor is érdemes megnézned, ha nem szereted a régi filmeket, mert Hitchcock, európai rendezőként, sokkal figyelmesebb a történetmesélésben, mint az amerikai direktorok és forgatókönyvírók. Mire gondolok? Arra, hogy azon kívül, hogy a cselekmény nagyon ügyesen van felépítve, mellette eleget foglalkozunk a mellékszereplőkkel is, ahhoz, hogy aikor szükséges, tudjunk nekik szurkolni. A film lényegében egy kémfilm, melynek középpontjában egy vonatutazás áll, ami alatt egy fiatal amerikai lány friss ismerőse, egy idős hölgy, egyik percről a másikra nyomtalanul eltűnik, miközben a vonat nem állt meg. A fiatal nő pedig kiegészülve egy kotnyeles zenetörténésszel igyekszik előkeríteni az idős hölgyet, bár, kezdetben minden jel arra mutat, hogy a fpőszereplőmőnk lehet, hogy csak képzelte a találkozást.
Szerintem, ebből építkezik fel nagyjából az összes hasonló alapú mozi, legyen bár sci-fi, amelyben valami kísérlet a ludas az eltűnésekben, (Felejtés - The Forgotten (2004)) vagy egy bűnszervezet igyekszik pénz zsarolni (A félelem országútján - Breakdown (1997)) vagy egy pszichopata gyilkos rabolja el a szívünk hölgyét, esetleg a gyerekünket (Nyom nélkül - The Vanishing (1993), Fogságban - Prisoners (2013) és a többi. Szegről végről ide erőszakolhatnám az "Elrabolvát" (Taken (2008)) vagy akár Schwarzenegger "Kommandóját" (Commando (1985)) de ezeknél a műveknél nincs vagy szinte nincs rejtély, csak a hős útja, amíg visszaszerzi azt, akit elraboltak tőle, míg a jelen tárgyalt film az akció mellett némi rejtélyt is megenged magának, ám valójában valahol az arany középúton halad. És teszi mindezt nagyon kiszámíthatóan és egyenletes tempóban, néha nem is túl logikusan. Marc Frydman forgatókönyve klisés és bár a táma korábban elég izgalmas volt a felsorolt filmekhez, itt alig tartja fenn az érdeklődést, hiába igyekszik néhány flashback-kel és egy időben korábban mutatott jelenettel fenntartani az érdeklődést. A mellékszereplőkről alig tudunk meg valamit, a szülők karaktere eszméletlenül ostoba, a férjet pedig olyan módon támogatja a helyi seriff, ami csak akciófilmekben lehetséges. Nem derül ki, hogy Butler karaktere pontosan milyen múlttal rendelkezik, de, olyan pontosan halad előre a felkutatásban és annyira szerencsés, hogy nagyon izgulni sem tudtm érte. Valahogy az egész mozi olyan átlagosan tévéfilmes. Erre mondod azt, hogy egynek jó. Butler persze most is jó, de a többiek közepesnek érződnek és a forgatókönyv azt sem nagyon részletezi, hogy a barátnője miért is olyan, amilyen, így csak tippelhetsz, hogy talán a depresszióját valamilyen született álapot, pl. borderline befolyásolja.
A film majdnem lehetne egy remek akciófilm is, ha csak picit több a pénz és akció, így azonban, épp, csak nem érzed a végén kidobott időnek a megtekintését. Talán nem kellett volna két héten belül összecsapni és nem ártott volna több idő a kidolgozásra is.
Ja, azt nem is mondtam, miről szól! De szerintem, mostanra már te is tudod... Esetleg, a bejegyzésben megemlített filmek közül nézd meg bármelyiket, ez helyett.
Csak nekem van olyan érzésem, mintha az Eredet poszter variációját látnám?
Megtekintés: Devlin kitanulta Roland Emmerich keze alatt és visszaböfögte tapasztalatait. Ha kedveled Emmerich munkásságát, akkor ez a te filmed.
Az "Űrvihar" minden tekintetben egy Emmerich film koppintás. Nem állítom, hogy Emmerich találta fel a spanyolviaszt, vagy, hogy ne lennének rendezők, akik hasonló témában már alkottak nagyot, de ha végignézed ezt a habkönnyű, sci-fibe oltott katasztrófafilmet, akkor ha mozikedvelő voltál a kilencvenes években, egyből a német származású direktor filmjei fognak az eszedbe jutni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Devlin, miután kiszínészkedte magát a nyolcvanas években és elsősorban produceri tevékenységet kezdett preferálni a kilencvenesektől, állandó tettestársa lett produceri szerepkőrben Emmerichnek, akkor már pontosan tudhatjuk, hogy az "Űrvihar" ennek a barátságnak egy átsörözött délutánján születhetett meg, miközben nagyban beszélgettek arról, hogy vajon milyen is egy esszenciális katasztrófa film, amelyikkel érdemes kitölteni a vásznat.
hogy végül ezt a nagy ötletet nem a híresebb rendező, hanem a legalább olyan ismert nevű producer-író hozta tető alá, az gondolom afféle mentor-tanítvány kapcsolatnak köszönhető, és bár Emmerich neve fel sem merült az "Űrvihar" stáblistáján, árnyéka teljes terjedelmében elhomályosítja a kész művet. Így végül a film pont olyan, mintha ő dirigálta volna le, csak kicsit "kisebb", kommerszebb, kivonatosabb.
Már a trailer sem hagyott kétséget afelől, hogy a korábbi nagy dobásokat igyekeztek beleszuszakolni ebbe az alig két órás darabba, amely már játékidejével családbarátibb lett, mint a példakép két órát átlépő filmjei.
Amúgy megvan itt minden, amit korábban szerettünk - vagy megszoktunk - Emmerichtől.
Pátosz, önfeláldozás, keresztbe tevő háttér-kellemetlen karakter, az amerikai elnök, barátnő, aki ott van, ha baj van, egy kisgyerek, aki sírhat apuért, anyuért, több nemzet tudósai, akik összeteszik, ami van, városokat leromboló természeti katasztrófák, mellékszereplő, aki épp, hogy megmenekül egy ilyen katasztrófából, vagy épp nem, az okos főszereplő, aki személyesen is érdekelt vagy a problémák megjósolásában, van az elnökkel kapcsolatban, látványos menekülés, utolsó pillanatban klappolás, túlélés, összeborulás, zsepi.
Ennél több nincs is a moziban. Beülsz a 3D-s IMAX terembe, kapkodod a fejed, mert túl közel vagy, reméled, hogy a CGI jobban mutat majd, mint a youtubeon látott bemutatóban, amely nem volt meggyőző, kicsit sem. Amúgy jobb, ám néhány jelentnél kicsit zavarja a szemed.
A jövőben Jake Lawson (Gerald Butler) és egy nemzetközi kutató, mérnök, tudós csoport megépít egy földet körbeölelő védelmi rendszert, amely a szélsőséges időjárási viszonyokat hivatott kordában tartani. Jobb megoldás híján amit kb. tíz percben be lehetett volna mutatni okosan megírva, azt itt ledarálják egy kétperces, szájbarágós monológgal. Hogy ne kelljen a nézőnek összeraknia az előzményeket. Lawson azonban elég önfejű, ha a végtermékről van szó, ezért egy roppant hiteles vizsgálóbizottság megvonja további támogatottságát és eltávolítja az űrbázisról, ami eleve okos húzás, ha tudjuk, hogy maga Lawson volt az egész kitervelője, ezért eléggé hálátlan mentalitásnak érzem, hogy pont őt akarják onnan kiebrudalni, még akkor is, ha akadékoskodó és arrogáns fütyi. Ami viszont a slusszpoén, hogy a helyére pont az öccse, Max (Jim Sturgess) kerülhet, akinek viszont első utasítása felső helyekről érkezik és nem másból áll, hogy közölheti a bátyjával, hogy mehet a francba.
Persze a néző tudja, hogy Max ebben a kérdésben nem lehet hibás, valamiért mégis ez az egyetlen ok, ami képes a két testvér amúgy is nehézkesen vergődő kapcsolatába egy koporsószeget verni. Hiába, kellett valami forgatókönyvi feszültség kettejük közé, mert ha nincs ilyen, elmaradhat egy nagy összeborulás a végén.
Jake-nek persze van egy elhidegült felesége és egy remek kislánya, Hannah (Talitha Eliana Bateman) aki olyan, mintha egy kicsit az anyja lenne az apjának és érzelmileg amennyire kislány, ugyanakkor annyira érett is, hiszen felelősségtudatból erősebb, mint apja. Dramaturgiailag amúgy sok vizet nem zavar.
Bizonyíték, hogy eljutottam a moziba. Kicsit közel ültünk. Összességében elég lett volna a 3D, IMAX nélkül.
Fontos még Max ügynök barátnője, Sarah (Abbie Cornish) aki elvileg maga a megtestesült szabálykönyv, azután, amikor kell, a megfelelő időben korábbi gondolatiságának homlokegyenest eltérő módon reagál, mégis szimpatikus lesz, vagy épp ezért.
Képbe kerül az elnök is (Andy Garcia) aki kivételesen nem áldozza fel magát, mint a 2012-ben és tevőlegesen nem is tesz annyit bele a folyamatba, mint a Függetlenség napjában, de nem is annyira mellékes, mint a Holnaputánban. Garcia amúgy igazán kaphatna már egy említésre méltó, neki szóló szerepet is, mert ismét úgy érzem, hogy csak egy ismert nevű biodíszlet. Ed Harris pedig ha manapság feltűnik egy stáblistán, azonnal sejtem, hogy ő lesz a nem túl kedves fickó a moziban.
Végösszeg:
Úgy klisés, ahogy van, egynek azonban elmegy. A baj, hogy ismertebb elődjeihez nem képes felnőni, inkább csak halovány utánérzés, és ezen a pocok arcú Butler sem tud segíteni. A moziteremben, üdítővel, kukoricával azonban elrepül a közel két óra, ám pár nap múlva már csak halványan fogunk az egészre emlékezni.
Ha ez a cél, akkor azt elérte.
Alex Proyas, mikor kezdte, a szerencse istene mellé állt és első két széles körben bemutatott filmjével kiérdemelt egy helyet a komor világlátású, enyhén túlértékelt rendezők között. Ezt talán köszönhette annak is, hogy pont véletlenül az ő filmjének forgatása közben hunyt el Bruce Lee fiúgyermeke, Brandon Lee, amely már a híres apuka halálának összekapcsolásával egy komoly misztikus hátteret biztosított a film reklámkampányához. Szép dolog ez? Nem hinném. A film - A holló - The Crow (1994) - szerintem egy erősen túlértékelt film egy képregényből, amelyben gyakorlatilag egy a pokolból visszatérő és halhatatlan főhős áll bosszút korábbi gyilkosain. Még csak nagyon izgulni sem tudsz érte, hiszen már halott, így szinte sérthetetlen. (A Holló sorozattá terebélyesedett és igénytelenedett.)
Második nagyfilmje a "Dark City - Dark City (1998)" kultikus státuszba emelkedett a hosszú évek során, mivel korábban amerikai filmesek nem nagyon mosták össze a fantasztikumot és a dark noir-t egy ennyire több rétegű jelentéstartalommal bíró - másrészt innen-onnan "összelopkodott" - moziélménnyé. Egy biztos: amikor először megnéztem moziban, eléggé elvarázsolt ez a szürreális, kifordult világ. (Maga a sötét város kinézete meg mintha megelőlegezte volna jelen filmünk azon jelenetét, amikor Rá (Geoffrey Rush) éjszakába fordítja a nappalt a világon. Mert akkor még úgy képzelték, a föld lapos és leesünk a szélén...)
Amikor Egyiptom történelméről olvasgattam önszorgalomból, nem így képzeltem el. Sőt, nekem már a Múmia filmek flashback-jei is sokszor idegenül hatottak azzal a rengeteg misztikummal és varázslattal, amire persze dramaturgiai szempontból szükség volt; hogy erősebb legyen a kalandfaktor. Proyas mozija még ennél is tovább megy és anakronizmust varázsolt a filmvászonra, amely számomra kb. a Will Smith féle történelemhamisító western sci-fivel egyenértékű, a Wild Wild West-tel. Szóval, kinőttem már ezekből a múltat meghamisító - amennyire utána néztem, még az Egyiptomi mítoszvilágnak is ellentmond néhány történés, így ha valaki ebből a filmből akarja megtanulni ennek a népnek a múltját, hiedelemvilágát, az inkább nyisson ki egy ismeretterjesztő-könyvet.
Ami marad, így egy az egyben egy fikciós fantasy mese, amely ráadásul, szerintem persze, alig fogja megugrani egy felnőtt néző ingerküszöbét. Az enyémet nem sikerült. Miért?
Mert korábban a témában már sokkal jobb filmeket készítettek illetve, mert ezt a fajta kalandfilmet, ha nem is feltétlenül ezzel a történelmi háttérrel, de olyan pár évvel korábbi filmekkel már bőven kimaxolták, mint a Titánok két része, vagy az olyan akció-marhaságok, mint a John Carter vagy a Perzsia hercege, vagy a Herkules filmek. Igaz, azoknak még kevesebb a valóságtartalma, de mind látványban, mind szinopszisban, mind igen közel áll a tárgyalt filmhez. És emlékszem bármelyikre is? Dehogy. Csak foszlányokban. Talán pár akció jelenetre... pillanatra.
Most akkor This is Sparta???
Az Egyiptom istenei is pontosan annyit ér, hogy beszopogatom a kólát, megeszem a zacskó kukoricát és napokon belül elfelejtem, amit láttam, mert a karakterek túl sablonosak, a karakterfejlődés hevenyészetten van kidolgozva - már aki fejlődik - a párbeszédek meg pont olyanok, mint a korábbi filmekben. Erőtlenek, közhelyesek.
Olyan az egész, mint a vattacukor, ami szép, színes, az illata fenséges és belemártod a vízbe és semmi sem marad belőle, csupán egy hurkapálcika, ami egyenes és használhatatlan. Ennél a filmnél a cukor a kiállítás, a zöld háttér nyújtotta lehetőségek, a CGI.
Azonban, ha leáztatjuk a felszínt, egy egyszerű buddie movie marad, amelyben egy halandó és egy isten egymást segítik a megdicsőülés felé. Az Egyiptomi történelem meg, mint háttér, csupán egy lecserélhető blöff.
A CGI meg egy ilyen drága film esetén indokolatlanul csúnya. Egyedül, amivel ki voltam békülve, hogy jól nézett ki, hogy az emberek és istenek között volt méretkülönbség. Azt szépen megoldották, míg gyakorlatilag szinte minden mást - leszámítva néhány kellemes háttérképet - akciókat, istenné válást, lovas menekülést, harc a vízesés szélén, elmaszatoltak. Néha, szó szerint.
B filmeket és a Transformerst idéző átalakulások. Röhej, hogy 2016-ban ennyire cikisen néz ki.
A történet szerint - amely nem felel meg a valóságnak - Set (Gerard Butler) miközben bátyja éppen fiát tenné meg Egyiptom urának, megjelenik a ceremónián és puccsot csinál. Unokaöccsét, Hóruszt (Nikolaj Coster-Waldau) megvakítja és száműzi, az egyéb isteneket meg vagy uralma alá hajtja, vagy megöli, hogy végül újra teremtse a világot, bármit is jelent az számára.
Közben az emberek, bár elvileg fejet hajtottak előtte, titkon sokan még Hóruszhoz imádkoznak, hogy segítsen megszabadulni a rabságból, amelyet nagybátyja hozott Egyiptom földjére.
A másik főszereplő a kölyökképű tolvaj, Bek (Brenton Thwaites), aki, hogy szerelmét elkápráztassa, betör Set kincseskamrájába és megszerzi Hórusz egyik ellopott szemét. De, míg Bek eszméletlenül szerencsés kisember, szerelme már nem annyira, így a menekülő párra egy építész-csatlós (Rufus Sewell) által kilőtt nyílvessző megöli.
Az egyetlen, aki a holtak földjéről elvileg visszahozhatja a hölgyet, maga Hórusz, ezért közte és a tolvajfiú között érdekszövetség alakul ki, amely lassan átalakult mélyebb barátsággá és függőségi viszonnyá.
Ez tök jól hangzik, csak ötlettelenül van megoldva. Vannak filmek, ahol a karakterek összecsiszolását a jól megírt dialógusok magyarázzák meg. Nem feltétlenül odavetett akció utáni poénok, vagy vicces beszólások, hanem párbeszéd, amely mindkét szereplő gondolataiba enged betekintést. Itt ez alig van meg, inkább csak arról beszélnek, mi a következő feladat. Így viszont nehezen győzik meg a nézőt, hogy érzelmi kötődés alakul ki Bek és Hórusz között, pedig pont ez a bajtársi kémia ami eladhatná a fejlődéstörténetüket.
Jó, ettől még van pár jópofa akció - pl. kígyó bérgyilkosok - amibe szorult némi humor is vicces.
Viszont összességében az egész filmből hiányzik valami, amire végül rámondhatnád, hogy "Ez igen!".
A szereplők közötti méretkülönbséget viszont szépen oldották meg.
Geoffrey Rush istenfigurája nem fontos és Rufus Sewell - aki állandóan az intrikust alakítja - sosem volt még ennyire semmilyen, de nem rajta múlik, mert még abban a pár percben is megcsillogtatja tehetségét és a humorhoz való érzékenységét. Tényleg kár, hogy ennyire nem tudtak mit kezdeni az építész karakterével.
Aztán van még a tudás istene, aki fekete is és mintha meleg színekben játszana. Biztos volt ilyen isten, csak vásznon látni ezt a figurát hitelteleníti amit a film az istenekről korábban felépített. Humoros szereplőnek elmegy.
Azért, amikor elgondolkodnak a Szfinx találós kérdésén, az elég gagyinak tűnt, annak függvényében, hogy egyikük elvileg minden kérdésre tudja a választ. Mellesleg a megfejtés, a holnap, sokkal profánabb megfogalmazás, mint a jövő szó, ami szerintem helyes válasz.: "Sohasem voltam, mindig csak leszek, nem látott még senki, hisz nem ismerhet, mégis bennem bízik mind aki csak a földön él. Mi vagyok?"
Végezetül, álljon itt egy Internetező hölgy véleménye a filmről, amelyet, miután a filmet megnéztem és beleolvastam két cikkbe, mindkettőnél megtaláltam. Rögtön utána tudatosan keresni kezdtem a hölgy véleményét a filmről, mert annyira feldicsérte, hogy azt hittem, lesz olyan kritikus, aki válaszolni fog neki, de abban a tíz cikkben, ami alatt megjelent Kósa Ildikó, ott nem reagáltak rá. Én megkönnyítem a dolgát, ideillesztem egyik nyilvános véleményét és te döntsd el, megtekintés után, kinek adsz igazat a filmmel kapcsolatban.
Nem csalás, nem ámítás, nagyjából ugyanezt az "üzenetet" a hölgy legalább tíz filmes oldalhoz bemásolta. Vagy tényleg ennyire tetszett neki a film, vagy fizettek neki, hogy védje a produkciót - mivel sok kritika erősen lehúzta a filmet, szerintem jogosan.
Pozitívum:
- Jó színészek.
- A zene ugyan erősen Múmia koppintásnak tűnt néhányszor, egészen kellemes ott, ahol erőszakosságával felhívja magára a figyelmet.
- Díszletek és kosztümök, ami nem CGI.
Töfi:
- Talán nem hiszed, de az Egyiptom istenei és a Mad Max: Fury Road stábjának közel kétszáz tagja ugyanaz a személy. És mégis, mekkora különbség...
- Az egyik kritika, ami érte a filmet a történelemhamisításon kívül, hogy egyetlen egyiptomi színész sem játszik a filmben. Ezért később a filmkészítők elnézést kértek nyilvános platformokon.
- Proyas szülei egyiptomiak.
- Hórusznak az egyiptomi mitológiában csupán az egyik szemét tépik ki.
- A filmre 140 milliót költöttek el és tervezték, hogy több részes lesz. Szerintem mindkettő fölösleges.
