Rendezte: Ryûhei Kitamura
A film Mafab adatlapja: The Doorman (2020)
A másik, ami nem esett jól, hogy a kilencvenes években készült nem egy ilyen mozi, amik jobban tetszettek. Pl. Shannon Tweed főszereplésével a Drágán add a halálod, aminek az első része egy hatalmas blődli, tele ostobaságokkal és mégis szórakoztatóbb volt, excentrikus bűnözőivel, akciósztárként nehezen hihető női főszereplővel, bugyuta túsztörténettel. Azt hiszem, újra kell néznem, már csak "Ford Fairlane" miatt is.
Tisztázzuk előre: Ez nem egy Kitamura mozi. Tudom, az ő nevét olvashatjuk az adatlapon, stáblistán, de Kitamura stílusa fényévekre van ettől a finomkodó, műfaji akciófilmtől. Egészen biztos vagyok abban, hogy a végeredményért nem ő a felelős. Sőt, ha szabad kezet kapott volna, a film kislány szereplője ha nem papíron, akkor a vásznon az első fél órában elvérzik... szó szerint.
Nem, a "The Doorman" semmilyen ponton nem idézi meg Kitamura korábbi filmjeinek néha öncélú erőszakosságát. Ez a film szinte már finomkodó. Amit Kitamurától elvárok, az a brutális és kiszámíthatatlan gore, amely két filmjét is kiemelte az alsó kategóriából - bár a közepesnél nem lettek jobbak így sem. Az egyik az "Éjféli etetés", amely az írójának személye miatt is érdekes, vagy a "Defekt", ami meg egy rendkívül durva alaphelyzetből hozza ki, amit csak lehet, egy borzalmas lezárással. Mégis, mindkét filmben volt valami, ami miatt nem feltétlenül sorolnám egyszer nézhető darabok közé. (Főleg, mivel már mindkettőt legalább kétszer láttam.)
És ki ne felejtsem a legjobbat az amerikai filmjei közül: Nincs túlélő - No One Lives, 2012-ből, amit valamiért Fordul a kocka címmel találunk meg az imdb-n, tehát ez lett a magyar címe, igaz, csak felirattal láttam. Na, az még egy kifejezetten erős túlélő horror. Kifejezetten megtekintendő darab! - Nincs túlélő kritika helye!
Mindhárom film könyörtelen volt a hőseivel és néha kíméletlenül átlépett olyan határokat, amiket sokan nem szoktak. (pl. a kislány agyonlövése a Defektben) Ennél fogva, ha Kitamura nevét meglátom egy filmmel kapcsolatban, már dörzsölöm a tenyeremet, hogy milyen durvaságokkal fog meglepni.
Hát, most meglepett!
Ennél unalmasabb, klisésebb akciófilmet nem nagyon láttam. Mostanában hasonló csalódás volt "A természet ereje", amiben Mel Gibson is szerepelt és előre vetítette, hogy karrierje utolsó kb. húsz évében milyen irányba tarthat a színész. Lefelé.
A "The Doorman" egészen olyan filmnek tűnik, mintha Luc Besson bábáskodott volna felette: Pergő események, tehetséges színészek a negatív szerepekben, kifejezetten törékeny nők a hősnő szerepében, néhány apró csavar, végül hősnő győz.
Persze, minősége után nem gondoltam, hogy maga Besson rendezte, de, hogy ott ült, mikor visszanézték a musztert, az nem volt kérdéses. Erre kiderül, hogy egy ázsiai, kvázi szerzői filmes direktor kapott lehetőséget - ha ezt annak nevezhetjük - hogy karrierjének elkészítse a leggyengébb filmjét, amit úgy merek leírni, hogy volt, amit nem is láttam tőle. (Az Azumi és Versus megvolt és annak ellenére kedveltem, hogy a baaadmovies többször is lerántotta a keresztvizet a Versusról)
Kitamura remélem soha többet nem fog a producerektől függeni, mert ez a film inkább a stúdió döntnökeik stílusát mutatja, mint Kitamuráét.
A filmmel az is baj, hogy végig érezni, hogy olcsó. Pedig kevésből is lehet jó filmet csinálni, ha a karakterek érdekesek, a párbeszédek logikusak és az akciók, ha nem is kerültek sokba, de legalább ötletesek vagy/és annak tűnnek.
A "The Doorman" azonban azoknak az általam támasztott követelményeknek nem felelnek meg, ami miatt azt gondolnám, hogy egyszer újranézném a filmet. Miért van az, hogy egy Die Hardot inkább megnézek 10x, mint ezt még egyszer?
Jean Reno mindig is emeli egy film ázsióját, pusztán a kisugárzásával. Aksel Hennie, norvég aktor meg pont az a színész, akinek a feje legalább nem tucat-amerikai arc, hanem hoz magával valami Európaiságot. Nem véletlen, hogy mindkettőjüket rendre alkalmazzák USA mozikban.
Itt azonban Reno halovány, mert figuráját nem tudták elég erősre megírni. Elmondja a remek kis mondatait, de nem érzed benne a pluszt, ami miatt egy félelmetes ellenfélként kellene rá tekinteni. Csak megemlítem John Lithgow-t, aki egy perc szereplés alatt meggyőzött róla a Cliffhanger-ben, hogy egy pszicho- vagy szociopata. Vagy Rickman a Die Hardban, hogy egy könyörtelen terr... rabló. Reno igyekszik, azonban nem érzem, hogy tud mit kezdeni a karakterével. Hennie sokkal szerencsésebb, mivel Borz figurája sokkal érdekesebbnek tűnik, még akkor is, ha egy egyszerű és hidegvérű samesznek állították be.
 |
| A film egyetlen pozitívuma, Aksel Hennie, Borz szerepében. |
Női akciófilmeknél a legfontosabb összetevő, hogy a NŐ, megfeleljen egy olyan akció-heroika képnek, akit szívesen nézek másfél órán keresztül, iszom szavait, felcsigázza a szexualitásom, és bájával elkápráztat. Ha ezek hiányoznak, akkor a tehetségével. Hogy vagy jó színész, vagy remek harcművész. Ruby Rose most nagyon futott a "Batwoman" és a börtönös "Narancs az új fekete" sorozatokkal, azonban én sokkal tradicionálisabb, kispolgáribb fogyasztó vagyok. Nincs bajom a mássággal, de ha a művészetben kiemelkedőbb szerepet kap a szexuális orientáció, mint maga a tehetség, nekem az nem tetszik. Ráadásul, maradi is vagyok, ezért a széttetovált nők nekem nem azt közvetítik, amit egy nőben keresek, igaz, ez meg engem minősít, de ettől, hogy ezt tudom, még nem kedvelem meg jobban.
Lehet, hogy Ruby Rose akciósztárnak és színésznek sem rossz, azonban, ebben a filmben ezt nem sikerült megmutatnia számomra. (Tudom, lehet meg kell néznem az említett két sorozatban.) Egyszerűen, nekem nem elég nőies. Pedig nekem még Cynthia Rothrock is nőies volt! Felnyírt hajjal is!!! (Basszus, hatvan elmúlt ő is)
Még egyszer: Lehet, hogy Ruby Rose egy végtelenül kedves hölgy, azonban, mint ahogy a nőknek is fontos az első benyomás egy pasiról és ha az megvolt, onnan nehéz tovább lépni, úgy nekem, pasinak is fontos az első benyomás. Márpedig, nekem ő túl macskaszerű, felvállaltan leszbikus művész, ami miatt kevés a közös metszéspontunk: inkább kutyás vagyok és szexualitása miatt nincs közös témánk.
Csoda, ha ezek után inkább néztem volna meg bárki mással a filmet. Akár Katie Holmes-szal, mert állítólag ő is lehetséges Ali volt a produkcióban, de végül fiatalabb színésznőt kerestek.
Az első kb. 10 perc egészen jól indult. Persze alap, hogy megmutatjuk a főhősünket egy akció szituációban, megágyazva a figurának, a múltján keresztül előre vetítve a jövőjét. Itt is lefut egy remek kis ambush, hogy miután a jelenbe kerüljünk, gyakorlatilag a film semmilyen formában ne utaljon rá vissza - egy apró álom szekvenciát leszámítva - pedig, lett volna lehetőség rá, hogy értsük, miért őrlődik Ali figurája annyit. Ehelyett bekerül egy családi tragédia, amit ki sem fejt a mozi rendesen, így a végéig nehéz összerakni a kapcsolati hálót, mert kimaradnak a mindenre rávilágító vallomások, amiket félmondatokkal helyettesítenek. Ezekből kell apránként felépítenünk, hogy Ali és néhai nővérének férje, Jon (Rupert Evans) között kialakult valami, amit valójában Ali nem is akart, mert az fájdalmat okozna a nővérének és elment háborúba, ugyanakkor, miután igyekezett a köteléket elvágni a pasitól, mintha mégis ő neheztelne valamiért a férfira... Ja, és úgy kerüli őket, mintha a kislánynak legalábbis nem a nagynénje, hanem a szomszédja lenne és bár egy időben kavartak Jon-nal, meg közös fotójuk is van, sőt, Ali nővére még sokat mesélt is a gyerekeknek, vagy legalábbis a kislánynak, a két gyerek mégsem ismeri fel őt a lakás ajtajában állva. Szóval, erre rágyúrhattak volna a forgatókönyvben, mert likacsos ez, mint állat.
 |
| Ali sikeresen túszul ejti az egyik gonosztevőt. Találd ki, mi lesz a pasas sorsa! - Igen, eggyel kevesebb felé kell osztani a zsákmányt. |
Ali (Ruby Rose) pedig nem tudja hányadán is áll a legközelebbi rokonaival, azt sem tudja, akarja-e ezt tudni, és azt sem tudja, hogyha megjelenik az ajtajukban, az életükben, merre tovább, ennek ellenére egy közeli ismerős pont abban a házban intéz neki munkát, amelyikben az autó-balesetben elhunyt testvérének a férje, korábbi szeretője (?) lakik, két gyerekükkel, akikből a lány egészen biztos az unokahúga. Mi történt Ali és Jon között, ami a környezetükre nem volt hatással, de a katonalányban olyan érzéseket ébresztett, ami miatt nem akarta velük felvenni a kapcsolatot?
Pat (Philip Whitchurch) nagybácsi, aki szintén a nagy házban dolgozik, mint ezermester, milyen kapcsolatot ápol a két féllel és nem kavar be a melóba, hogy az egyik lakónak rokona?
Egyáltalán, most a házban akkor elitista felső kategóriás népek élnek, vagy középosztály? Ha középosztály, honnan van ennyi alkalmazottra pénze a háznak és mennyire világítják át őket, hogy nem kavart be, hogy gyakorlatilag két rokon is bekerült a melóba, akinek él rokona a házban.
Tiszta kavar az egész, amit fel sem próbál a film fejteni.
Ez van, fogadd el.
Valójában nem is fontos, csak szőrözöm.
Az akciójelenetek épp elérik a kötelező szintet, ami, Kitamura ázsiai filmjeinek ismeretében meglepő. A rendező igenis tud valamiféle akciót rendezni. Oké, az amerikai filmjeiben nem emlékszem, hogy lettek volna komoly verekedős jelenetek, de ezek hiánya miatt legalább a jól alkalmazott véres jelenetek kárpótoltak korábban. Itt, azonban ezekből is a szemérmesebb változatokat kapjuk, igaz, van néhány mellékszereplő, aki kap némi csúnya fejlövést, vagy hasonlót, de a direktorra nem jellemző finomkodással. Komolyan, ha a film bevállalta volna, hogy felnőtteknek szól és Ali karaktere mint Xena aprítja az ellent, azt mondom, hogy megerőltették magukat. Ehelyett kapjuk, amit kapunk. Olyasmit, ami ma már nagyon kevés.
Azt hiszem, kiírtam mindent magamból a filmmel kapcsolatban és a végeredmény olyan 40 %-os lett számomra. Ruby Rose rajongóknak biztosan sokkal több.
A kislány irritáló, a kapcsolati háló szellős, a terroristák nem elég karizmatikusak. Az egyetlen, akinek megjelenésén felvidultam, David Sakurai, aki a magyar filmek kedvelői a "Liza, a rókatündérből" ismerhetnek. Hát, ott sem pozitív karakter volt. :)
Különvélemény: - Azt gondolom, hogy a "Doorman" az nem portás, hanem inkább amolyan ajtónálló, aki kinyitja a lakók előtt a bejáratot, azonban, ha az, akkor megint az a kérdés, hogy az idős házaspár és Ali rokonai milyen társadalmi csoportba tartoznak, hogy olyan épületben laknak, ahol a kaput kinyitják előttük??? Persze, lehet, hogy a kiszolgáló személyzetek esetében a doorman a portásnak felel meg, azonban ezt kétlem. A portás bent ül egy pult mögött és átadja a leveleket, kulcsot, ha van, stb. Az ajtónálló meg viszi a csomagot, stb.
Whatever...
40%
 |
| Van valami Ruby Rose kisugárzásában, ami miatt nem hiszem, hogy meg fogom kedvelni. |
