Rendezte: Zack Snyder
A film Mafab adatlapja: Justice League (2017)
 |
| Amúgy gyönyörű a poszter |
Mondjuk, nem tudom, mit vártam a filmtől, amikor a korábbi két etap - "Az acélember", "Batman Superman ellen" - sem lett a szívem csücske. Snyder rendkívül felkészült iparos, egyedi látásmóddal, ezt nem vitatom, ugyanakkor, szerintem, a mesélés vizualitása bőven rámegy a mese minden más területére, ezzel, szinte kiölve a lelket a moziból, nem hagyva mást, mint egy csillogó vázat, amelyből hiányzik az élet. Pedig érzem én, hogy igyekszik, elővesz jó karaktereket, mellékszereplőket, akik nem fontosak, mégis színesítik az összképet, humort is szuszakolna a történetbe, mégis, olyan izzadtságszagúnak, műterminek, sterilnek érzem a végeredményt.
Nehéz megmagyarázni. "Pókember: Hazatérés", "A Galaxis őrzői", vagy épp a DC-s Wonder Woman-nél nem éreztem ezt a színpadias, műtermi hatást, pedig a játékidő legalább ugyanakkor része készült CGI-jal. De azokat élőbbek éreztem. (Talán, mert maga a negatív hős is sokkal emberibb volt, nem egy motion capture technika mögé bújt bitparádé. Nem tudom.)
Egyszerűen másnak éreztem és szórakoztatott. Jobban vonzanak azok az ellenség képek, amelyek fel tudnak némi pszichológiai alapot mutatni, nem csupán a semmiből jött megtestesülései az ellenségnek.
Most azonban a szokásos rombolást kellett végigülnöm - majdnem elbóbiskoltam - és közben nem nagyon tudtam izgulni sem. Eleve kezdem unni ezeknek az akármilyen főgonoszok motivációit. Valahogy belebuzultak a leigázásba. A világok legyőzése, bekebelezése, az "elképzelt" ellenségek legyőzés, stb. Még csak egy olyan érthető lelki pluszt sem kaptam, hogy ez valamiféle bosszú hadjárat, vagy félreértésre épülő világlenullázás. Nem. Már megint jön egy olyan korábbi őserő, amely pusztított egy ideig, dacoltak és szembeszálltak vele, hogy azután hosszú időre - persze, hogy nem örökre - megszabaduljanak tőle, hogy az aktuális moziban újjá szülessen, materializálódjon, kiszabaduljon egy eddig megfelelő fogságból, vagy csak simán felébredjen, mert álmában, ki tudja, hol, lerúgta magáról a takarót és dideregni kezdett.
A válasza pedig, hogy elhozza a poklot, amit csupán a főhősök tudnak megakadályozni. Gyerekkoromban, hogy szerettem a képregényeket, pedig tényleg, alig szóltak a szuperhősös képkockák másról, minthogy jön egy antagonista, aki akar valamit, ezért erőszakos, a főszereplő hős meg letöri a szarvát, néha szó szerint...
Jelen gonoszunk pedig olyan hatalmas volt egykor, hogy egy egész csapatnak kell megfékeznie őt és torz seregét, amelyet korábbi jobb sorsra érdemes áldozataiból eszkábált össze. Mindezt két órában és végig keresem azt, amitől ez engem felvillanyozhatna.
Batman (Ben Affleck) és Alfréd (Jeremy Irons) például szokás szerint kegyetlenül hihető főszereplők. Batman, aki hús vér ember, belekeveredik egy közel isteni csatába és nem törik a gerincét, dehogy. Alfréd, meg az ötvenes komornyik, akinél nyugodtabb és jól-öltözöttebb embert még nem láttam képregény moziban, állítólag egymaga megtervez és létrehoz minden kütyüt, amit főnöke akciói közben használ, még néha olyanokat is, amit komplett fejlesztő csoportok is évek kemény munkájával hozhatnának létre. Persze én vagyok a gyökér, mert Cyborg esetében nem akadok fenn rajta, hogy egy ember félig elgépesedik, de egy gazdag playboytól elvárom, hogy ne kettesben építgessen erőgépeket egy komornyikkal...
Supermanért (Henry Cavill) egy percig nem izgultam. Tudtam, hogy visszatér. Most komolyan, elhiszem, hogy van olyan képregény, amelyikben legyőzetik, elpusztul, hallottam ilyenről, persze, de most tényleg elhitte bárki, hogy néhány mozi után temetik a fejőstehenet a franchise kiötlői? Hagyjál már. És néhány karaktertől eltekintve itt azért nem várok, nem is látok komoly karakterfejlődéseket. Nolan, na, ő tudott a témához még hozzátenni, de Snyder nem erős az ilyesmiben. Márpedig, ha egy ellenséggel Superman szembe kerül, akkor ott egyértelmű számomra az egész kimenetele. És ne,... nem érdekelnek a leágazások, amik kijöttek füzet formájában, amiben pl. Deadpool kiírt egy teljes képregény univerzumot, mert ez nem az a mozi.
Ez csak egy szokásos vizuális orgia a sorban, amelynek nagyot kellene durrannia, de mást sem látok benne, mint pixel tűzijátékot és néhány jelmezes színészt, akik röpködnek, esnek, kelnek.
Azért sem izgultam, mert megjelenését megerősítették a neten fellelhető szpojlerek. Fenn volt a neve az imdb-n, ami persze nem feltétlenül biztos, hiszen karaktere flashback-ben is előfordulhat, de azért a poszterre kitett apró piktogram illetve, hogy a trailerben Alfréd valakinek nagyon örül, hogy megjelent, ugyanakkor, még véletlenül sem mutatták a karaktert, egyértelműsítette számomra, hogy csakis Supi lehet az, akinek örülünk.
Cyborg (Ray Fisher) karakteréről sosem hallottam és ennek megfelelően egy percig sem érdekelt, hogy benne lesz a filmben. Életemben már annyi Cyborgos mozit és emberből géppé alakuló metamorfózist ültem végig, hogy egyelőre ez az újabb közönyösen pattant le rólam.
Aquaman is inkább tűnik számomra ember formájú környezetvédelemnek, mint akcióhősnek, tehát, hiába a Trónok harcás Jason Momoa karizmája, nem érdekel ő sem.
Flash (Ezra Miller) lett volna a film vicces karaktere, de hiába kagylóztam a sötét vetítő teremben, poénkodásai erőltetettnek hatottak és meg sem közelítették az új Pókember film bájos tinis megközelítését. Amit meg a karakterről tudni akartam, azt a tévésorozat elmesélte már, nem is rosszul. Amikor pedig tényleg odatehették volna magukat Flash-sel kapcsolatban a vizuális megközelítésben, akkor maradt a klisés villámlás és elmosódó háttér. Furcsálltam, hogy az X-Men-es jelenet nem idéződött meg akkor, mikor Flash kimenekíti az elrabolt embereket, vagy éppen megtolja a teherautót. Vagy nem akartak plagizálni, vagy nem volt elég kreatív a csoport, aki foglalkozott a karakterrel.
Akinek tényleg örültem, az a Wonder Woman, mert egyelőre Gal Gadot megjelenése elviszi a jeleneteit.
Persze, biztosan érdekesebbek lettek volna számomra a csapat többi tagjai, ha vagy van előéletük, vagy jobban kidolgozzák őket.
A sok bába között pedig elveszett Diane Lane, Amy Adams és J.K. Simmons. Amber Heard meg gyönyörű volt Mera szerepében, de rá nem jövök, hogy ő az, ha nem olvasok utána.
A filmzene most Danny Elfman munkája és nem túl erős score, bár a régi klasszikus motívumok másodpercekre visszaköszönnek. Halkan, ám felismerhetően, ami némi nosztalgiát tesz a filmhez.
A stáblista végét meg érdemes kivárni.
Különvélemény:
Nem értem, miért vonzódnak ezek a képregény-filmek ennyire a kockához, mint idomhoz? Miért pont kocka? Az van az Amerika kapitányban is, A Transformers egyik részében is, itt meg mindjárt három... A kocka, amely maga az erő, vagy ami magába zárja azt. És mikor tudjuk meg, hogy ezt a hatalmas erőt ki tette bele???
- Jaj, te buta, biztos ezzel együtt alakult ki, hogy a nagy képregény kedvelőket, akik hasonló felnőtt játékokban lelik örömüket, kockának hívják... Tuti, valahol ott kell keresgélni...
- Dehogy, csak vicceltem.
65%
