Fekete Párduc - Black Panther (2018)

Fekete Párduc - Black Panther (2018)

Rendezte: Ryan Coogler

A film Mafab adatlapja: Fekete Párduc - Black Panther (2018)

Megtekintés: Nem állítom, hogy nem csalódtam kicsit ebben a filmben.

Valójában a "Fekete Párduc"-nak már ez előzetesei sem győztek meg nagyon arról, hogy ezt a filmet meg kell néznem. Hiába a Marvel univerzum és a képregény világ hátszele, eredetileg úgy gondoltam, hogy egy feketékről szóló mozi Amerikában nem lesz nagy siker. A bemutató utáni adatok azonban bőven rácáfoltak a véleményemre, sőt, rengeteg filmes oldal az egekig magasztalta a filmet, én viszont, igaz, el nem aludtam rajta, de ki merem jelenteni, hogy különösebben nem is szórakoztam rajta.
Számomra egy korrekt, de nem több mozi és ha már hasonlítanám, akkor, több összetétele miatt is leginkább egy James Bond mozihoz hasonlítanám, amelyben a királynőt - itt Wakandát - védi a legjobb ügynökük - itt királyuk - miközben megjelenik egy antagonista akivel le kell számolni, mert a világ sorsa a tét.
És nem több!

Félre kell tennem a képregényes múltat. Arra vannak mások, hogy kielemezgessék, mi került bele a füzetekből a filmbe és mi maradt ki. Én bár imádom a képregény műfaját, mire igazán nekiállhattam volna a gyűjtésüknek, már sem anyagilag, sem tárolás szempontjából nem tudtam bevállalni ezt a költséges hobbit.
Ennél fogva rendkívül hiányos a képzettségem képregény-hősökből, de ez már akkor kiderülhetett számodra, amikor a trailerről írtam és rám tett szinte semmilyen hatásáról. Illetve kicsit talán mégis hatott rám: Soknak éreztem. Sok szín, karakter, mozgás, akció.
Azután a film rám cáfolt.
Színes, szagos, néha már-már pszichedelikus és mindezek ellenére sem nem túl érdekes, sem nem túl akció-dús.

A rendező, Coogler korábbi filmjeit sokan dicsérték, ahol belebotlottam, ám úgy vélem, ez a munkája talán kicsit kirángatta a komfort zónájából. Ez mondjuk nem csoda, hiszen vannak franchise darabok, amelyek egyszerűen nem azt a filmes világot képviselik, mint amivel egy átlagos, nevet még nem feltétlenül szerző direktor könnyen tudna kezdeni valamit. Ilyenek pl. a képregény filmek, James Bond, a Star Trek vagy Star Wars univerzum filmjei, stb.
Egy Marvel film is pontosan ezért komoly szakmai kihívás, amit vagy megugrik az a direktor, akinek bizalmat szavazott a stúdió, vagy készül egy korrekt és azzal annyi mozi. Ez néha még olyan művészeknek is sikerülhet, akik korábban komoly hírnevet szereztek valamilyen területen Hollywood-ban, hogy azután egy képregény-filmbe beletörjön, vagy minimum kicsorbuljon a bicskájuk. Ezt a sort nálam gyarapítja pl. Kenneth Brannagh királydrámába oltott Thor (2011) mozija, ami persze nem unalmas és élvezhetetlen, mégis kissé alatta maradt az elvárásaimnak. A termet mégsem hagytuk el, hiszen azért a látványvilág, egyes színészek, események szórakoztatóak annyira, hogy első megtekintés alatt ne fészkelődjünk a fotelben. Hogy többször nézős darab lesz e számomra, mint mondjuk a Galaxis őrzői vagy a Thor: Ragnarök, azt meg majd az idő dönti el.

A történet sok évre nyúlik vissza, amikor egy Vibránium meteorit becsapódott Afrika egyik szegletébe, a Wakandai királyságba és ott eggyé olvadt a földdel és kicsit a faunával is. A Wakandai nép igen hamar rájött, hogy az idegen anyag mennyi pozitív hatást tud kifejteni az országra, minden területen. A fém segítségével a helyi király természetfeletti erőre tett szert és még a technikai fejlődésük is beelőzi - tiszta pol-korrekt - a világ többi részét. Wakanda uralkodói családi ágon váltják egymást. Az aktuális király T'Challa (Chadwick Boseman), akinek apját egy a Bosszúállók közeli esemény közben érte halálos merénylet. Fiának először a szokásjog miatt kell megmutatnia, hogy érdemes a trónra, később pedig egy homályos múltú, mégis rokonság közeli fiatalember, Eric Killmonger (Michael B. Jordan) trónkövetelési igényét kell semmissé tennie, hogy mind királysága, sőt, talán az egész bolygó békéjét megőrizhessék a továbbiakban.

T'Challát az is nyomasztja, hogy a hatalmas erő, amelynek birtokosa, talán az egész világ fejlődését elő tudná segíteni, ugyanakkor, ha nem dönt jól, apró ámde hatalmas királyságát is veszélybe sodorhatja, hiszen hiába tenne ő jót a világgal, ha a világ esetleg mohó és többet akarna. Kétségeit anyjával, testvérével, apjának szellemével és egyéb segítőivel is megosztja, plusz még apjának gyilkosa is a látóterébe kerül, ha esetleg hősünk kicsit unatkozna.
Lassan kibontakozik egy klisés királydráma, amely ismét bizonyítja, hogy ahol nincs demokrácia, mennyire talmi a hatalom. (Tényleg itt van egy ennyire gazdag ország, ilyen fejlesztésekkel, várossal, technikával és jöhet egy rokon, aki igényt tart a trónra és sima közelharcban eldőlhet, hogy az ország sorsát ki egyengeti tovább? Persze, láttunk sok Afrikai filmet, gyilkos csapatokról, amelyek néha saját, máskor a szomszéd népeket gyilkolják halomra, mégis meg kellett hagyni ezt a egyértelműen a térségre jellemző "hagyományt" ebben a képregény moziban is?) (Mit is beszélek, hiszen Shakespeare III. Richárdja is kb. ilyesmiről szól...)

A film egyik legrosszabb jelenete. Mintha két fűnyírógépember püffölné egymást.

A nagy öregek, mint királynő anyu, Ramonda (Angela Bassett) és a királyi jobb kéz és mágiaügyi miniszter, Zuri (Forest Whitaker) nem kapnak/kaphatnak elegendő és minőségi játékidőt. Hogy ne csak feketék szerepeljenek - és ezzel elveszítsenek sok fehér nézőt, ide sorolva az esetleges fajgyűlölő amerikai képregény kedvelőket is, akik nem is tudom, hogyan reagálhatnak arra, ha egy már bejáratott képregény univerzumban feltűnik egy fekete bőrű hős - komikus mellékszereplőnek, bár, a történet szempontjából kihagyható lenne, betették a mostanra már eléggé ismert - köszönd a Hobbitnak és a Sherlock sorozatnak - Martin Freeman-t, aki korábbi Marvel filmekből hozta Ross ügynök figuráját.
Ha ő nem lenne elég szerethető és vicces, akkor rásegít erre T'Challa hugicája, Shuri (Letitia Wright) akinek képességei vetekednek mind Tony Stark, mind Lucius Fox, mind Q technikusi szakértelmével. Azaz kisujjából ráz ki olyan fegyvereket és egyéb kütyüket, ami, már koránál fogva is a korábban említett három úr fölé helyezi a hölgyet. Mondjuk, hitelessége a karakternek legalább annyira komolyan vehető, mint a "Világ nem elégben" Denise Richards atomtudósa. Azon még ma is "sírok".
Ross ügynök és Shuri között legalább működik egyfajta kémia, pedig alig akad közös pontjuk.
Ezt a kémiát már sokkal jobban hiányoltam T'Challa és korábbi és egyben következő szerelme, Nakia (Lupita Nyong'o) kapcsolatából. Talán nem véletlen, hogy a film egyéb karakterei folyamatosan ezt erősítve utalnak rá, hogy béküljenek ki...
A végtelenségig a trónhoz lojális női amazon szerepe, Okoye (Danai Gurira) pedig jól jött az őt alakító színésznőnek, hiszen nem játszhatja a végtelenségig Michonne karakterét a "The Walking Dead"-be, ezért amikor épp a sorozat forgatási szünetben van, el kell vállalni ezt-azt mellette, a jövőre gondolva. Egy Marvel karakter pedig pont megfelelő erre. Hogy legyen kis dráma a jók oldalán, persze szembe állítják a szerelmével, hogy lássuk, milyen, amikor valaki nem az uralkodóra, hanem magára a trónra esküszik fel, miközben kedvese, W'Kabi (Daniel Kaluuya) ideológiai problémák miatt a harctéren lehet, hogy pont szembe kerül vele.
És a sok bába közt nem veszik el a fehér "holló", Andy Serkis! Az angol színész sikeresen kikapta magának a film egyik fontos negatív szerepét, még akkor is, ha olyan logikátlanul hullik végül a porba a végén. Addig viszont szórakoztató látni, hogy a színész mit művel, ha épp nem takarja ki a CGI.

Honnan ismerős?

Nem ez lesz a kedvenc filmem a Marveléktől, mert mind a humor kevés benne, mind a dráma nem nagyon fogott meg. Az akciót hiányoltam és azt sem nagyon értem, ha olyan szépen elgyakorolnak egy harci koreográfiát, ami hosszú másodpercekig tartóan is látványos a werk filmben, azt a moziba kerülő változatban mi a francért kell élvezhetetlenné vagdosni? Volt a film elején az a dzsungel harc, amikor komolyan elgondolkoztam rajta, hogyha ebben a szellemben fogják a film verekedéseit prezentálni, akkor inkább elhagyom a termet, annyira zavaró volt, hogy semmit nem tudtam követni az eseményekből a vászonhoz viszonylag közel ülve. (Barátnőm fogta a kezem, erősen... így nem bírtam felállni.) Ahogyan több kritikában utalnak rá, a film néhol közel kerül az "Oroszlánkirályhoz" is. A végső verekedésben pedig az egyik ugró-kapaszkodó jelenetsor pedig egyértelműen már vászonra lett festve az első X-Men filmben, amikor Farkast a szabadságszobor tetején eldobja Kardfog, és Farkas a levegőben átfordulva kapaszkodik a szobor fejét övező szent korona hét ágának egyikében. Itt T'Challa kerül azonos szituba és kapaszkodik egy elektromos gerendába.

A film sok jelenetében idéz meg korábbi mozikat, teljesen kiszámítható. Viszont a főgonosz már majdnem szimpatikus.

Töfi:
- Nevek, akik végül nem lettek T'Challa: Chiwetel Ejiofor, John Boyega, Wesley Snipes (Évekkel korábban szerette volna, de kiöregedett), Djimon Hounsou, Anthony Mackie, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Noel Clarke. Volt, aki egyeztetés miatt, volt, akit a stúdió utasított el, volt, aki már szerepelt más Marvel filmekben és volt, aki kiöregedett.
- T'Chaka szerepét egy apa-fia páros alakította, értelemszerűen, mikor, melyik kornak megfelelően.
- Michael B. Jordan a rosszul teljesítő "Fantasztikus Négyes" rebootban játszott már. A "fekete Párduc" karaktere egy "Fantasztikus Négyes" képregényben mutatkozott meg, a hatvanas években.
- Angela Bassett már játszott egy "Fekete Párduc" című filmben, amely fekete bőrű polgárjogi aktivistákról szólt, 1995-ben.

Esti Corvin program. 

70%

Ha megnéznéd:
- Fekete Párduc (2018) (Hamarosan)

Innen ismerős...

Az igazság ligája - Justice League (2017)

Az igazság ligája - Justice League (2017)

Rendezte: Zack Snyder

A film Mafab adatlapja: Justice League (2017)

Amúgy gyönyörű a poszter

Megtekintés: Persze, ha rajongó vagy, de most döbbentem rá, hogy engem a Marvel istálló jobban szórakoztat.

Mondjuk, nem tudom, mit vártam a filmtől, amikor a korábbi két etap - "Az acélember", "Batman Superman ellen" - sem lett a szívem csücske. Snyder rendkívül felkészült iparos, egyedi látásmóddal, ezt nem vitatom, ugyanakkor, szerintem, a mesélés vizualitása bőven rámegy a mese minden más területére, ezzel, szinte kiölve a lelket a moziból, nem hagyva mást, mint egy csillogó vázat, amelyből hiányzik az élet. Pedig érzem én, hogy igyekszik, elővesz jó karaktereket, mellékszereplőket, akik nem fontosak, mégis színesítik az összképet, humort is szuszakolna a történetbe, mégis, olyan izzadtságszagúnak, műterminek, sterilnek érzem a végeredményt.

Nehéz megmagyarázni. "Pókember: Hazatérés", "A Galaxis őrzői", vagy épp a DC-s Wonder Woman-nél nem éreztem ezt a színpadias, műtermi hatást, pedig a játékidő legalább ugyanakkor része készült CGI-jal. De azokat élőbbek éreztem. (Talán, mert maga a negatív hős is sokkal emberibb volt, nem egy motion capture technika mögé bújt bitparádé. Nem tudom.)
Egyszerűen másnak éreztem és szórakoztatott. Jobban vonzanak azok az ellenség képek, amelyek fel tudnak némi pszichológiai alapot mutatni, nem csupán a semmiből jött megtestesülései az ellenségnek.

Most azonban a szokásos rombolást kellett végigülnöm - majdnem elbóbiskoltam - és közben nem nagyon tudtam izgulni sem. Eleve kezdem unni ezeknek az akármilyen főgonoszok motivációit. Valahogy belebuzultak a leigázásba. A világok legyőzése, bekebelezése, az "elképzelt" ellenségek legyőzés, stb. Még csak egy olyan érthető lelki pluszt sem kaptam, hogy ez valamiféle bosszú hadjárat, vagy félreértésre épülő világlenullázás. Nem. Már megint jön egy olyan korábbi őserő, amely pusztított egy ideig, dacoltak és szembeszálltak vele, hogy azután hosszú időre - persze, hogy nem örökre - megszabaduljanak tőle, hogy az aktuális moziban újjá szülessen, materializálódjon, kiszabaduljon egy eddig megfelelő fogságból, vagy csak simán felébredjen, mert álmában, ki tudja, hol, lerúgta magáról a takarót és dideregni kezdett.
A válasza pedig, hogy elhozza a poklot, amit csupán a főhősök tudnak megakadályozni. Gyerekkoromban, hogy szerettem a képregényeket, pedig tényleg, alig szóltak a szuperhősös képkockák másról, minthogy jön egy antagonista, aki akar valamit, ezért erőszakos, a főszereplő hős meg letöri a szarvát, néha szó szerint...

Jelen gonoszunk pedig olyan hatalmas volt egykor, hogy egy egész csapatnak kell megfékeznie őt és torz seregét, amelyet korábbi jobb sorsra érdemes áldozataiból eszkábált össze. Mindezt két órában és végig keresem azt, amitől ez engem felvillanyozhatna.
Batman (Ben Affleck) és Alfréd (Jeremy Irons) például szokás szerint kegyetlenül hihető főszereplők. Batman, aki hús vér ember, belekeveredik egy közel isteni csatába és nem törik a gerincét, dehogy. Alfréd, meg az ötvenes komornyik, akinél nyugodtabb és jól-öltözöttebb embert még nem láttam képregény moziban, állítólag egymaga megtervez és létrehoz minden kütyüt, amit főnöke akciói közben használ, még néha olyanokat is, amit komplett fejlesztő csoportok is évek kemény munkájával hozhatnának létre. Persze én vagyok a gyökér, mert Cyborg esetében nem akadok fenn rajta, hogy egy ember félig elgépesedik, de egy gazdag playboytól elvárom, hogy ne kettesben építgessen erőgépeket egy komornyikkal...

Supermanért (Henry Cavill) egy percig nem izgultam. Tudtam, hogy visszatér. Most komolyan, elhiszem, hogy van olyan képregény, amelyikben legyőzetik, elpusztul, hallottam ilyenről, persze, de most tényleg elhitte bárki, hogy néhány mozi után temetik a fejőstehenet a franchise kiötlői? Hagyjál már. És néhány karaktertől eltekintve itt azért nem várok, nem is látok komoly karakterfejlődéseket. Nolan, na, ő tudott a témához még hozzátenni, de Snyder nem erős az ilyesmiben. Márpedig, ha egy ellenséggel Superman szembe kerül, akkor ott egyértelmű számomra az egész kimenetele. És ne,... nem érdekelnek a leágazások, amik kijöttek füzet formájában, amiben pl. Deadpool kiírt egy teljes képregény univerzumot, mert ez nem az a mozi.
Ez csak egy szokásos vizuális orgia a sorban, amelynek nagyot kellene durrannia, de mást sem látok benne, mint pixel tűzijátékot és néhány jelmezes színészt, akik röpködnek, esnek, kelnek.
Azért sem izgultam, mert megjelenését megerősítették a neten fellelhető szpojlerek. Fenn volt a neve az imdb-n, ami persze nem feltétlenül biztos, hiszen karaktere flashback-ben is előfordulhat, de azért a poszterre kitett apró piktogram illetve, hogy a trailerben Alfréd valakinek nagyon örül, hogy megjelent, ugyanakkor, még véletlenül sem mutatták a karaktert, egyértelműsítette számomra, hogy csakis Supi lehet az, akinek örülünk.

Cyborg (Ray Fisher) karakteréről sosem hallottam és ennek megfelelően egy percig sem érdekelt, hogy benne lesz a filmben. Életemben már annyi Cyborgos mozit és emberből géppé alakuló metamorfózist ültem végig, hogy egyelőre ez az újabb közönyösen pattant le rólam.

Aquaman is inkább tűnik számomra ember formájú környezetvédelemnek, mint akcióhősnek, tehát, hiába a Trónok harcás Jason Momoa karizmája, nem érdekel ő sem.

Flash (Ezra Miller) lett volna a film vicces karaktere, de hiába kagylóztam a sötét vetítő teremben, poénkodásai erőltetettnek hatottak és meg sem közelítették az új Pókember film bájos tinis megközelítését. Amit meg a karakterről tudni akartam, azt a tévésorozat elmesélte már, nem is rosszul. Amikor pedig tényleg odatehették volna magukat Flash-sel kapcsolatban a vizuális megközelítésben, akkor maradt a klisés villámlás és elmosódó háttér. Furcsálltam, hogy az X-Men-es jelenet nem idéződött meg akkor, mikor Flash kimenekíti az elrabolt embereket, vagy éppen megtolja a teherautót. Vagy nem akartak plagizálni, vagy nem volt elég kreatív a csoport, aki foglalkozott a karakterrel.

Akinek tényleg örültem, az a Wonder Woman, mert egyelőre Gal Gadot megjelenése elviszi a jeleneteit.
Persze, biztosan érdekesebbek lettek volna számomra a csapat többi tagjai, ha vagy van előéletük, vagy jobban kidolgozzák őket.

A sok bába között pedig elveszett Diane Lane, Amy Adams és J.K. Simmons. Amber Heard meg gyönyörű volt Mera szerepében, de rá nem jövök, hogy ő az, ha nem olvasok utána.

A filmzene most Danny Elfman munkája és nem túl erős score, bár a régi klasszikus motívumok másodpercekre visszaköszönnek. Halkan, ám felismerhetően, ami némi nosztalgiát tesz a filmhez.

A stáblista végét meg érdemes kivárni.

Különvélemény:
Nem értem, miért vonzódnak ezek a képregény-filmek ennyire a kockához, mint idomhoz? Miért pont kocka? Az van az Amerika kapitányban is, A Transformers egyik részében is, itt meg mindjárt három... A kocka, amely maga az erő, vagy ami magába zárja azt. És mikor tudjuk meg, hogy ezt a hatalmas erőt ki tette bele???
- Jaj, te buta, biztos ezzel együtt alakult ki, hogy a nagy képregény kedvelőket, akik hasonló felnőtt játékokban lelik örömüket, kockának hívják... Tuti, valahol ott kell keresgélni...
- Dehogy, csak vicceltem.

65%

Maggie-mondja: Atomszőke - Atomic Blonde (2017)

Maggie-mondja: Atomszőke - Atomic Blonde (2017)

Rendezte: David Leitch

Ismét egy képregény a filmvásznon, ezúttal a 2015-ben megjelent The Coldest City című kémtörténet megfilmesített változatához van szerencsénk.

A sztori 1989-ben játszódik, a rendszerváltás idején, Berlinben. Ez a mezei amerikai nézőknek persze nem sokat mond, mi jobban érezhettük a saját bőrünkön, esetleg ha túl fiatalok vagyunk, akkor hallhattunk róla szüleinktől. Megnyugtató, hogy ma is felfedezhetjük magunknak a híres-hírhedt Kelet-Berlint, hiszen az ott zajló jelenetek többségét Budapesten forgatták. Azonban a történelmi háttér kicsit el van mismásolva, ennél azért lehetett volna keményebb és realisztikusabb. Jobbára azt látjuk, hogy néhány kötött pulóveres és/vagy punk alak lepukkant graffitis falak tövében portyázik és pattannak, ha jönnek a zsaruk. Azonban a zenei aláfestés mégis sokat pótolt nekem a korszakból. Persze, hogy nosztalgikus volt Nena, George Michael vagy Falco dalait hallani, igaz feldolgozásként, de elég jól komponálva a jelenetekhez. Hol a dal igazi, hol pont az ellentétes érzelmi hatására építve.
Na ennyit a körítésről és az atmoszféráról.

Lássuk a sztorit. A főszereplő Lorraine Broughton (Charlize Theron), kvázi női James Bond, aki az MI6 ügynöke és azért küldik a Berlini fal közelébe, mert pont a forrongó kettéosztott német városban tűnt el egy fontos lista, amely nyugati ügynökök nevét tartalmazza, de sokan vadásznak rá a KGB-től a francia titkosrendőrségen keresztül a CIA-ig. Atomszőke ügynökünk kénytelen együttműködni a tenyérbemászó, de a terepet igencsak jól ismerő beépített ügynökkel, David Percivallal (James McAvoy), akivel kapcsolatban azonban nem látszik minden tisztának.

A film két idősíkon fut. Egyrészt egy londoni kihallgatószobában, ahol Broughton ügynök meséli a történetet főnökeinek (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman), itt magyarázza, kommenteli is a látottakat, ha valakinek nem lenne minden érthető. A másik idősík pedig maga a mesélt történet, amely a berlini fal egyik vagy másik oldalán játszódik.
Számomra a kihallgatás jelenetei kicsit unalmasnak hatottak, néha kifejezetten hatásvadász, de üres párbeszédekkel. Pedig a színészgárda azért nagyon ott volt ezekben is, de valahogy mindig vártam mikor lendülünk túl rajta és kezdünk ismét akciókba. A moziban ülő barátom szerint olyanok a párbeszédek, mint a Johnny Mnemonicban: tele atmoszférateremtő, de teljesen érdektelen blablával. És hogy valami hatása tényleg lehetett az említett filmnek, arra példa a végén a gonosz kétszeri kiiktatása (amit különben már a Mnemonicban is utáltam).

Az akciójelenetekben kifejezetten tetszett, hogy a női ügynök nem férfiként harcol. Előkerül a magassarkú cipő is fegyverként és persze minden, amit a keze ügyébe tud kapni. Olyan, mint egy szexi, de kétségkívül veszélyes vadmacska. A lasszózós verekedése látványos, nem kíméli az ellenfeleket és nem átallja őket akár kitámasztóhorognak is használni. Ugyanakkor a női ügynökkel sem bánik kesztyűs kézzel a férfi ellenfelek garmadája, rendesen érvényesül az egyenjogúság: többször feltörlik vele is a padlót.

Az akciójelenetek persze egyrészt a rendező, David Leitch tehetségét dicsérik, aki maga is kaszkadőr volt annak idején, ez kifejezetten átjött a verekedések jól megkomponált koreográfiáján. Ugyanakkor lássuk be, ehhez kellett egy olyan színésznő is, mint Charlize Theron, aki így negyven felett is olyan csábító és veszélyes, hogy még a francia ügynököt játszó Sofia Boutella sem tud ellenállni neki és itt ismét egy James Bond-vonalnak megfelelő momentumot kapunk: ügynökünk bármilyen nőt megkaphat. Akkor is, ha történetesen ő maga is nő.

A film gyengesége a végére kifejezetten túlbonyolított többszörösen megcsavart szál, amely már a hiteltelenségbe sodorja a sztorit. Illetve hogy nem igazán lép ki az alaptörténet a szokásos kémfilmek soraiból.

A film erősségei a képregényhez méltóan rendesen megkomponált képek, a koreografált verekedések, Charlize Theron alakítása és hogy egy ízig-vérig női ügynököt sikerült neki és a rendezőnek vászonra vinnie.

Ugyanakkor azt mondom: a film egyszer nézhető, de többet vártam tőle. A bemutatók alapján minimum egy Nikitát. Szóval az Atomszőkéből az erősségei ellenére sem lesz kultfilm.
Kár érte, kiváló ügynök volt.

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

Wonder Woman - Wonder Woman (2017)

Wonder Woman - Wonder Woman (2017)

Rendezte: Patty Jenkins

A film Mafab adatlapja: Wonder Woman (2017)

Megtekintés: Valamiért felüdülés volt a sok képregényfilm között, ami azért ambivalens kijelentés, mert az elmúlt 5 évben készült képregény-filmek nagyja kifejezetten szórakoztató darab volt.

Tényleg az lehet a film szerethetősége mögött, hogy nők hozták tető alá és a főszereplő egy modell testalkatú - nekem túl vékony néha, de a baba érkezése jót tett neki - csinos nőcske?
Elképzelhető. Talán a szexuális kisugárzása - ami főleg akciójelenetekben manifesztálódik - az, amely felvillanyozza az átlag férfi nézőt? (Ez a szexuális kisugárzás azonban lehetne talmi is, hiszen többnyire a szellős ruciknak köszönhető és Gadot arcszerkezetének, amely különösen alkalmas az összehúzott szemöldök bemutatására. Hát, még amikor dühösen fújtat...)
Azonban Gadot tényleg telitalálat és nőiessége megkérdőjelezhetetlen. Nem tudom, merre bujkált ez a csaj az elmúlt harminc évben, de ideje volt előbújnia. A Wonder Woman hacukáját egyenesen rá öntötték.
Persze, iránta a hirtelen támadt érdeklődésnek az is köze lehet, hogy szépségversenyt nyert és nincs tucatarca, mint a tévéfilmes szekció rengeteg tini lányának.
Szóval, Gadot van nekünk, hapsiknak.
És mi marad a női nézőknek? Chris Pine félmeztelensegge és az, hogy a többi seggeket egy szingli félistennő rugdossa szét.

Patty Jenkinsből sosem gondoltam volna, hogy az a rendezőnő lesz, aki tető alá hoz egy nyári blockbuster filmet, amelyben egy szerethető női főszereplőt - a szexi Gal Gadot - láthatunk. A korábbi, Oscar-díjas "A rém" című dráma után tényleg nem. Hosszú évekig nem hallottunk róla - én legalábbis biztosan nem követtem televíziós pályafutását - és ha meg is jelenik valamivel, én arra tippelek, hogy valami komoly témát feszegető filmdrámával fog ismét tarolni a díjkiosztókon, mert van érzéke a lélek sötét mélységeihez. Legalábbis, kell, hogy érzéke legyen, hiszen Charlize Theronból kihozta a maximumot. Addig sokan csak egy hasonló modell cicának néztük a szőke színésznőt, mint most Gal Gadot-ot, ám a sorozatgyilkos Aileen Wuernos megformálása után komolyan kellett őt vennünk/vennem. Addig, ha elemezgetném filmográfiáját, nem nagyon volt szerencséje abszolút főszerepet alakítani, azóta pedig tarolt.

De térjünk vissza a Wonder Womanhoz.

Mostanában agyalgattam azon, hogy a képregények hőseinek - ami a mostani DC-re és Marvel-re jellemző - miféle eredete is lehetséges.

Vannak ugye, az átlagos hősök, akik valójában nem nagyon rendelkeznek természetfeletti erővel, mutációval, stb., mégis lehetnek főhősei a rajzos történeteknek.
Pl. A Denevérember, aki szimplán gazdag és a pénze sokat lendít kalandjainak minőségén. Nem éjszakai busszal megy, hogy szétcsapjon a bűnözők között, hanem szépen beül a saját luxusautójába, azután fékcsikor.
Azután vannak a mutáció által lett hősök, akik valamilyen képességet szereznek azáltal, hogy hatás éri őket. Pókmarás, pókember, génmutáció, X-Men, stb.
Vannak a klasszikus irodalomból elszabadult képregényhősök, akik a viszonylagos közeli múltban születtek meg és lettek mumusok, mint pl. Dracula és a Múmia és a többiek, a Farkasembertől egészen Frankenstein teremtményéig.
Utána érkeznek az idegen lények, akik más univerzumokból, dimenziókból, féregjáratokból és bon-bonos dobozokból kerültek elő, egyenesen a szemünk elé, mint Thanos, Superman, stb.
Végül pedig a hiedelemvilág és a mitológia lényeinek csoportja lehetséges főszereplője egy képregényes univerzumnak, mint pl. Thor.

Wonder Woman pedig egyértelműen az utóbbi halmazt öregbíti, amely néha átérhet más halmazokba is. (Az irodalmi halmaz pl. erősen mitológia közeli, hiszen a mitológiát nem másból ismerhetjük, mint az irodalomból, írásos múltból, - oké, szóbeliből is - éppen csak, mivel keveredik az emberek hitével - még akkor is, ha a hitük ellenére bizonyos népek azóta kámforrá váltak a földön - így egy magasabb fokon kell vele foglalkoznunk és sokszor nem jelenthetjük ki, hogy egy adott személy agyszüleményei, hanem évszázadok, évezredek alatt kialakult hitrendszer vagy folklór részei ők.)
Mert kiről lehet kijelenteni egyértelműen, hogy megírta a bibliát? Vagy ki volt az első, aki azt állította, hogy a felhők fölött istenek élnek?
Biztos, hogy Homérosz?
Persze, ha te nagyon okos vagy, vitázhatsz azon, hogy szét kell e választani a vámpírokat és a félisteneket, mondák hőseit, ám nekem ahhoz most tényleg nincs kedvem. Nálam ők nem egy halmaz és kész! :)

Diana (Gal Gadot), Hippolyta, a harcos amazon (Connie Nielsen) kislánya és egy az emberektől eléggé slendriánul elzárt szigeten élik harcos mindennapjaikat, ami amúgy elég unalmas, hogy az ellenség látóteréből visszavonultak egy korábbi, isteni háborúnak köszönhetően. Persze azóta is csak az tölti ki a sziget teljes lakosságának a mindennapjait, hogy ha valaha visszatérne esküdt ellenségük, Árész, akkor megfelelően felvértezve felvegyék vele a harcot és megsemmisítsék.
Diana pedig az egyetlen, akinek inkább kislánynak kellene maradnia, hogy anyu nyugodt legyen. Csak ennek nincs értelme, azt leszámítva, hogy így legalább lehet némi feszkó Hippolyta és a főhadvezér, egyben hugica (Robin Wright) között, mert amúgy egyetlen logikus érv sincs amellett, hogy Diana miért ne tanulhassa meg megvédeni magát, miközben van érzéke, ahhoz, hogy bajba keveredjen.
Végül sok lúd disz... egy csinos milfet győz és Hippolyta beleegyezik abba, ami egyértelmű volt, az első perctől: Diana nem gyerek és meg kell majd egyszer védenie magát. Azaz, dehogy nem gyerek, ugyanakkor csak előfordulhat, hogy meg kell védenie magát.

Mire leteszi a harcos mestervizsgát, szigetükre vetődik egy angol fiatalember, Steve Trevor (Chris Pine), aki, mint kém, sikeresen a nyakukra szabadítja a fél német hadsereget, aminek köszönhetően az amazon állomány erősen megritkul és ahelyett, hogy ezért agyoncsapnák a srácot, még meg is köszönik, hogy az őt követő néhány nácit lepuffantotta.
Szóval, Trevor érkezése felébreszti az amazonokat a félálomból, és arra sarkallja, hogy húzzanak már el a védett szigetről, mert aki ellen folyamatosan gyakoroltak, elképzelhető, hogy visszatért a földre és káoszt hoz magával.
Az amazonok, pedig, mivel ezt a találkozást várták ezer éve, végül nem kerekednek fel, hanem elküldik a fiatalemberrel az egyetlen embert, akit elvileg sosem akart édesanyja aktiválni és alvó ügynökként képzelte el, míg világ a világ, azonban egy korábbi lekanterezett kardcsapásnak köszönhetően kiderült, hogy bug került a szigetlakók fejébe és már nem a széltől óvják Dianát, anyuci szeme fényét, hanem kíséret nélkül engedik a számukra ismeretlenbe, hátha Árész, ha létezik, agyoncsapja, oszt vége a filmnek.

Diana persze azért kíván Trevorral - vagy Steve-vel - tartani, mert az a történet, amit hallott, a gonoszról, amely harcol a világban, hite szerint csupán egyetlen entitás lehet: a száműzetésből/halálból visszatért Árész, aki erősebb, mint valhalla és most leszámolna az emberiséggel, akit Zeusz eddig annyira óvott.
Árész tehát visszatérhet, hogy balhézzon, Zeusz, aki pedig, mint tanultuk, elvileg még hatalmasabb, közben nem tudni, mivel tölti a szabadidejét.
Mivel ez Diana egyetlen tanult iskolai leckéje, amely nem erőt kívánt, hanem némi agymunkát, olyannyira magáévá tette a gondolatot, hogy ragaszkodik is hozzá, rendületlen; ha baj van a földön, annak oka Árész!

Nem mennék bele, mekkora blamázs lett volna Wonder Woman-nek, ha a forgatókönyv végül nem neki ad igazat, mert akkor, ugyan legyőzi az ellent - miért, kétségeid voltak? - ám arról kiderül, hogy holmi földi kis patkány. Azonban nem ez történik, hanem amit Diana végig szajkózott, vagyis Árész visszatért és álarcot öltve fertőzi az emberiséget.
Azonban ezek után képzeld csak el, hogy miután Diana legyőzi, és megint előkerül egy hatalmas ellenség, soha többé nem veheti elő az "Árész-kártyát", hiszen őt legyőzte, nem igaz?
Pedig a Superman kontra Demcsimen filmben nem volt olyan mondata, hogy: - Van egy ellenség, aki pusztulást hozna a földre? Hú, vazzeg, Árész megint visszatért? - ami tök logikus okfejtés lenne tőle, hiszen másik földi ellenséget korábban el sem tudott képzelni, csakis Zeusz és a többi isten nemezisét, a kegyetlen öldöklés és értelmetlen vérrontás istenét?
Kukacoskodom itt.

A főszereplőkön kívül fél tucat remek színészt láthatunk kisebb-nagyobb, emlékezetesebb, kevésbé érdekes szerepben.
Spanyolországból átkasztingolták az épp egyik aktuális színésznőcskét, aki közel sem biztos, hogy olyan emlékezetes karriert fog befutni Hollywood-ban, mint a hasonló módon beszipkázott Penelopé Cruz. Elena Anaya karaktere, Dr. Maru lehetett volna érdekes - majdnem elcsábul egy bálon, ám végül észhez téríti éleslátása... - ám ha túl sokat foglalkoznak vele, még megkedvelheti a néző a karaktert, aki eleve egyfajta szimpátiával indult nálam, köszönhetően arcsérülésének, amelyre mintha nem térne ki megfelelően a film, pont ugyanazon okból, amiért megtartják a távolságot tőle a játékidő egyéb ideje alatt: Ha megkedveli az átlagnéző a tragikus sorsú nőt, még nem fog drukkolni Dianának, hogy legyőzze.
Pont ezért kerül a képbe a német hadsereg egyik befolyásos és időközben önellátó, önjáró módba lépett tagja, Lunderröff, (Danny Huston), aki valamiért erős befolyással bír a tudós asszonyra, ezért egy disznó. Kihasználja saját céljaira az asszony szaktudását és egy idő után már nem lehet tudni, mikor lépi át a határt, onnan, hogy a német birodalom szolgalelkű csatlósa és aközött, hogy magának akar minden hatalmat.

A jók oldalán is találunk nagy neveket.
A borvirágos arcáról ismert brit színész, David Thewlis fontos szerepet kap Diana mellett, hiszen Sir Patrick-ként végig segíti hősnőnket, hogy szembetalálkozhasson ős-ellenségével, sőt, kicsit még tovább is lép. Thewlis fizimiskájával legelőször a "Sárkányszívben" "találkoztam" és azóta is úgy vélem, hogy angol nyelvterületű, főleg kosztümös filmben, nincs nála megfelelőbb arcú színész az intrikus vagy antagonista szerepkörre. Külön öröm azonban, ha véletlenül valami pozitív szerepet kap. (Szpojler off...)

Chris Pine-t nem kell bemutatnom. Ismerek valakit, ha meglátja, csak Kirk kapitányként tudja elképzelni. Nekem ilyen gondjaim nincsenek vele és úgy érzem, még a kémia is működött közte és Wonder Woman között.
Steve Trevorsnak segítői is vannak, mert kémként tevékenykedni, egyedül, nem kifizetődő. Bizonyíték? James Bond mögött áll az MI6, megold mindent. Donald Sutherland meg magányos kémként repült Angliába, a "Tű a szénakazalban" és nem kinyírta egy helyi amazon, ha már amazonoknál tartunk.
Saïd Taghmaoui francia színész a tipikus mellékszereplő karakter, amiről ő maga is elsüt egy elmés poénkodást a moziban. Színesebbé teszi a filmet és sokkal jobb poénokat kap, mint Ewen Bremner, aki a mesterlövészt alakítja a kis kommandóból és amennyire emlékszem, megkérdőjeleződik létjogosultsága is egy ponton a filmben. Arra nem emlékszem, hogy később egyensúlyba hozza e lelkét a feladattal, de ha egy hónap múlva is úgy érzem, kicsit kilógott a csapatból akkor az nem lehet véletlen.
És akkor legyünk már polkorrektek azzal, hogy egy indián származású színészt is behelyezünk az Európai fronton játszódó moziba. (A fekete biztos nagyon kilógott volna, nem igaz?) A Trevor baráti kőrt ugyanis még Eugene Brave Rock erősíti, mint összekötő és anyagbeszerző. Diana és az írók humorát erősíti, hogy felmerül a kérdés is, mit keres emberünk az isten háta mögött. A válasz pedig még hihető is...

Dianával karöltve vonulnak be a frontra, ahol kapunk egy az "Álomháborúra" kissé emlékeztető akciót - mondjuk akcióból nem kényeztetnek el minket, mégis szórakoztató a mozi - majd némi drámaiskodás után, miután a gonoszok nagyja elhullott, még egy utolsó összecsapást is, mert úgy illik, ha szuperhősös-képregény mozi.

A filmzene a képek alatt megfelelő és kellemes, ám viccesek a készítők, mert a korábbi Szupcsi vs. Batmancs moziban hallhatott erős és kifejezetten szerethető Wonder Woman motívumot nem koptatják el az első órában.

A film számomra egy nagyon kellemes moziélmény volt, legalább annyira, mint az új Pók-ember film.
80%
Ja, van az annyi.

Ha megnéznéd:
- Wonder Woman (2017)

Maggie-mondja: Valerian és az ezer bolygó városa (2017)

Maggie-mondja: Valerian és az ezer bolygó városa - Valerian and the City of a Thousand Planets (2017)

Rendezte: Luc Besson

Kicsit vegyes érzéseim vannak, amikor a Valerian című filmről írok. Egyrészt mert nagyon-nagyon vártam, másrészt mert imádom Luc Bessont, harmadrészt mert ehhez képest azért némiképp csalódtam.

A bemutatók nekem egy Ötödik elem szintű filmet sugalltak. Habár az is lehetséges, hogy csak az elvárásaim generálták ezt a képzetet. Az Ötödik elemnél Luc Besson elég sokat merített Moebius képregényvilágából, úgy hittem, hogy egy képregényadaptációnál végre ki is élheti ezt a fajta ambícióját.

A Valerian és Laureline egy méltán népszerű francia képregény, amely két temporális ügynök kalandjairól szól. 1967-ben jelent meg először, amit még 39 további rész követett. A sztorikat Pierre Christin írta és Jean-Claude Méziéres rajzolta (aki egyébként az emlegetett Ötödik elem koncepciótervezője is volt). A képregényből 2007-ben francia-japán koprodukciós anime-sorozat is készült, amely magyarul Űrzavar címen futott a tévében.

Nos, a film nyitójelenetei az orosz-amerikai űrrandevútól a változatos idegen fajok kontra emberek kapcsolatfelvételéig kifejezetten tetszett. Mondjuk vicces, hogy minden fajt rászoktatnak a kézfogásra, de ezt egy poénnal ütik el a végén, szóval aranyos. Tetszik, hogy míg végigvezetnek a találkozókon az idő múlását az emberei egyenruhák változásával is jelzik.
Elég látványos a bolygó, ahonnan a történet indul és amelynek lakói láttán erős deja vu-érzés fog el az Avatar és a nav'ik irányában, de ettől eltekintve szép, és magával ragadó a tengerparti paradicsom, amelyben élnek. Komolyan ámul az ember a látványvilágtól és itt még határozottan reménykedik, hogy ez az a film, amire várt.

Aztán megjelenik a vásznon Valerian a tejfelesszájú Dane DeHaan alakításában és hiába próbálják meg az első perctől lenyomni a torkomon, hogy ő egy skalpvadász szívtipró, valahogy nem tudom elhinni. Erre valami sármosabb színészt kellett volna találni, mert a történet szerint Valerian minimum egy fiatal Harrison Ford a Csillagok háborúja idejéből, akire azt tudnám mondani, hogy oké. Laureline (Cara Delevingne) rendben van, bár a súlytalan Valerian mellett azért ő sem tudott igazán kiteljesedni, ahogyan mondani szokás: „nem volt meg köztük a kémia”.
Sajnos ez az ami az egész filmet tönkre vágja, mert a szereplők közti civódások sem jönnek át, így aztán az élcelődéseken sem igazán tudunk nevetni. Megint csak azt kérdezem, hogy hol van az Ötödik elem kiváló humora? És a humor hiánya nem is volna akkora baj, hiszen nem kell minden filmnek humorosnak lennie, de valahogy a történet is lassan áll össze, ezért nem igazán tudunk izgulni rajta, hiszen nem tudjuk, ki miért tesz mit és mi a motivációja. Körülbelül a film háromnegyedénél kezd összeállni annyira a kép, hogy végre megértsük, hogy mire megy ki az egész  és rájöjjünk mi a célja az idegeneknek, a föderációnak és milyen szerep jut ebben a két ügynöknek. De mivel nehezen jutunk el eddig a pontig, nem izgulunk eléggé a szereplőkért, a kémia hiánya miatt meg nem izgulunk azon sem, hogy összejön-e Valerian és Laureline, mert abszolút érdektelen.

Azonban Alpha, az ezer bolygó városa megint csak gyönyörű látvány és a különböző lények is nagyon oda vannak téve. Ezért megéri vásznon nézni, de a 3D is hagyott némi hiányérzetet. Jómagam nem szeretem, hogyha a szemembe dobálnak különböző tárgyakat csak úgy viccből az összes 3D-s filmben, de hogy a nyitójelenet kivételével egyszerűen nem is használják ki a térbeliség nyújtotta lehetőségeket, azt nem értem. Szép, amikor a kamera lebukik a város épületei közé vagy amikor a különböző világokon ugrálunk keresztül Valeriannal és van egy jó pár nagyon ötletes 3D megoldás a piac bemutatásában is, de nagyjából ennyi.
Ami viszont melengette a szívemet, az Rutger Hauer cameoja föderációs elnökként, Ethan Hawke karaktere, aki szerepelhetett volna többet is, mert legalább megfoghatóan élő volt, akárcsak Rihanna aki hol emberi, hol CGI-szereplőként tűnik fel, ezért kicsit vicces, ha azt mondom, hogy így is a leginkább hús-vér karakter. Mindenesetre jutalomjátékot kapott színpadi alakváltós táncának bemutatásával. Ő is lehetett volna hosszabban a történetben.

Na meg a „kacsacsőrű” lények, akik ugyan nem voltak szimpatikusak, de legalább valamiféle vicces mellékszereplőkként funkcionáltak. Az sosem árt egy hős mellé. Bár itt szerencsére Laureline mellett jelennek meg, azért jobban is működnek a figurák.
A kis konverter lényt is hadd említsem meg, akiért az egész csata folyik és aki persze a cuki kategóriát képviseli a történetben. Igazából ezen kívül nem is tudunk meg sokat róla. De tuti kell a merchandise-termékek eladásához. Jó lett volna többet megtudni, hogy miért termel gyöngyöt és miért tudja Laureline azonnal, hogy jobban lesz az urántól, ha soha nem láttak hozzá hasonlót. Bár ő a gyöngyökről is tudott. Talán ismert róluk valami legendát? Ezek nekem valahogy rejtélyek maradnak...

Egyszer talán majd újranézem. Kevesebb elvárással és előtte rendesen áttanulmányozva a képregényt, hátha ott lapulnak még plusz információk a légiesen könnyed, de éppen ezért súlytalanul lebegő, ugyanakkor drágán csillogó látványvilágú történetben.

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

Logan - Logan (2017)

Logan - Logan (2017)

Rendezte: James Mangold

A film Mafab adatlapja: Logan (2017)

Megtekintés: Rajongóknak kötelező, mert végre felnőtt a Farkas.

Újra kell néznem Mangold korábbi filmjeit, mert eddig nem tudtam, hogy ennyire korrekt rendező. Pedig, úgy néz ki, hogy miután a Deadpool-nak köszönhetően végre eléggé felnőttfilmes is lehet egy képregényfilm - nem mintha korábban egyik-másik feldolgozásban ne lettek volna durvább részek, megoldások, mégis, ez a mostani Farkas mozi erősen megközelíti a horror műfaját is, ha csak a megcsonkított, átszúrt testű áldozatok számát nézzük. Mert végre, pont olyan lett egy Wolverine közelharc, amilyennek egy Wolverine közelharcnak lennie kell.
Már az első, 2000-ben készült X-Men mozinál is erősen nehezményeztem, hogy ha farkas fegyvere kezenként három szuper penge, akkor ha bárkivel összecsap, miért nem látványosabb a leszakadó testrészek és felfröccsenő vércseppek száma?
Tudom, botorság ez miatt izgulni, de tényleg nehezen fogadtam el, hogy egy ilyen veszélyes fickó képes családbarát módon harcolni.
Később persze megszokja az ember és már akkor is meglepődtem, amikor végre a második részben egy kommandós átszúrása után bemeneti nyílást láttam a hűtőszekrényen is - igaz, vért még akkor sem.

Mangold, miután a Deadpool mozi, erőszakossága miatt jól szerepelt - oké, biztos nem pont azért - a mozipénztáraknál, úgy vélte, hogy ha már lassan úgyis búcsúzni kell a karakterektől - nem is értem, miért ilyen korán, hiszen alig 17 éve jött ki az első X-Men film, a képregény meg 1963 óta van a polcokon - akkor azt méltósággal tegye, olyan stílusban, mint ahogy az elvárható.
Ebből kifolyólag a Logan elég pesszimista és erőszakos lezárása lett - legalábbis erősen olyan érzés a befejezés - egy sokkal nagyobb univerzumot felvonultató kezdeményezésnek, ami szerintem még közel sem forrta ki magát. Ettől függetlenül egyelőre fogadjuk el, hogy belátható időn belül nincs több X-Men, vagy ha lesz is, azok a részek időben inkább flashback történeteknek fognak megfelelni, hiszen volt róla szó, hogy lesz Magneto és Raven előzményfilm is. Én várom azokat, de közben szomorú vagyok, mert úgy tűnik, hogy egy olyan karaktertől és a hozzá nőtt színésztől kell elköszönnöm, akiből sokkal többet kívántam volna még látni.
Mert Farkas/Rozsomák karaktere és amennyire a képregényekben láttam - gyerekkoromban bele tudtam botlani néhány svéd vagy talán finn feliratú változatba, hol a sárga-kék testhez álló ruhás farkas az elmaradhatatlan szivarjával és szűrös ábrázatával még a számomra idegen nyelven szóló történetekben is inkább az először üt, azután kérdez karakternek tűnt.

Mangold nem minden filmjét láttam és amiket láttam, azok alapján sem tudnám a rendezői stílusjegyeit felsorolni, annyi azonban biztos, hogy nem rossz rendező és ha elengedi magát, akkor egészen jó akciójeleneteket képes összehozni. Most pedig különösen ütősek lettek, mert a korhatár besorolás nem szabott gátat sem vérnek, sem kreativitásnak. Az "Azonosság" című thrillere kifejezetten kedvencem volt, titokzatosságával, amit csak a csattanó leleplezése tudott kicsit legyilkolni, hogy a második megtekintésre sokat veszítsen a film az erejéből. A "Kéjjel-nappal" pedig kifejezetten remek kis akció móka Tom Cruise-tól, ski gyakorlatilag kifigurázta és reklámot csinált Ethan Hunt karakterének a Mission: Impossible sorozatból, meg a később készült Jack Reacher filmnek is, azaz egy olyan Tom Cruise akcióhőst mutatott be, aki nem csak pengeélen táncol, hanem maga a penge és menekülései, akció kimerítik a "Na, ilyen nincs!" kategóriát, mégis remekül szórakoztam rajta.
Az egyik legjobb Mangold Cruise jelenet, amikor egy teljes repülőgépnyi ügynökkel csap össze a főszereplő a "Kéjjel-nappal" elején, ami megelőlegezte Logan karmos csapkodásait a kommandós zsoldosokkal, akiket, néha már megsajnáltam, olyan csúnyán elbánik velük a főhős.

A Logan - nem titok, ezer oldal és kritika foglalkozott vele - elköszön Wolverin-től és a színész Hugh Jackman-től is, aki mostanra, 17 évvel az első Logan-t bemutató film megjelenése után, nem érzi már magát teljesen tökéletesnek a szerepre, hiszen, kár szépíteni, eljár(t) felette az idő. Amúgy még nem teljesen, de minek kivárni, hogy olyan önparódia legyen belőle, mint Liam Neeson-ből az Elrabolva 3. részében, amelyik egy épkézláb akciót sem bírt felmutatni, csak vágások kusza gubancát.

2029-ben járunk, a világ elszürkült. A mutánsokat nagyrészt kiirtották vagy nem hozzáférhető helyeken tárolják. Ami viszont még durvább, hogy a korábban Xavier professzor ténymegállapítása is felülírásra került, hiszen az emberiség fejlődése, amely a mutánsok születésében lépett volna egy új evolúciós szintet, úgy tűnik, visszafordult és ezért természetes úton nem születnek többé x-menek. Ha ez nem lenne elég, az a kevés, aki még életben maradt, szintén kezdi elveszíteni korábbi isteni adottságát, így Xavier (Patrick Stewart) agyával ugyanúgy problémák lépnek fel, mint Logan öngyógyító képességeivel. Mintha a föld ki akarná vetni magából ezt az oldalhajtást, amit mi mutánsokként ismertünk meg. Ennél fogva, akinek korábban tetszettek ezek a mozik, végtelenül pesszimistának fogja ezt a filmet érezni, amihez hozzátesz az is, hogy milyen keveset ér benn az emberélet, ezért már rögtön az elején egy akció során Logan lefelez egy tolvaj bandát és később is hullanak a népek, mind a mutáns kislányt kísérő Gabriela (Elizabeth Rodriguez) személyében, vagy a Logant segítők közül, illetve a zsoldosokat tekintve. (Mondjuk, Eriq La Salle családjának drámája nekem eléggé copy gyanús volt az első Farkas filmből, és le is szűrtem a konzekvenciát, hogy menekülő mutánsnak nem segítünk, mert ráfaragunk.)

Logan belekeveredik egy gyermekelhelyezési üldözésbe és mivel rövid úton kiderül, hogy történetesen az ő gyerekéről van szó, kihátráló magatartását egy idő után felváltja a beletörődő, tűzön-vízen át érzés. Lánya, (Dafne Keen) - akiről azért sejteni lehet erősen, hogy egy Frankenstein (Richard E. Grant) doktor által kreált lombikbébi, kezdetben szótlanul fogadja az apai felügyeletet, de hamar kiderül, hogy a kislány, bár egyelőre méretei miatt visszafogottabb, ám hamar túlnőhet apja árnyékán. Logan-nek utolsó feladata végül az lesz, hogy a kislányt és annak hasonló sorsú társait kijuttassa az országból, hogy elbujdosva egy szabad életet élhessenek, egy a mutánsok védelmére létrehozott mikróközösségben, az ellenség látókörén és befolyásán kívül.

Mivel mostanában egy fiatalabb generációval feltunningolták az X-men univerzumot, még erősebb és fájóbb a kontraszt, a most már a hetvenes éveinek végén járó Patrick Stewart-tal és a ráncosodó Jackman-nel. Rossz nézni, hogy 2000 óta ennyi idő eltelt és ennyire beleöregedtek karaktereikbe.
A film legnagyobb felfedezése Dafne Keen, akinek hörgései és egész megjelenése nagyon jól el lett találva.

A történet sem túl bonyolult, felhasználnak régebbi megoldásokat is, és az ellenségek sem túl markánsak, vagy a leszámolás velük nem túl grandiózus. Ettől függetlenül egy izgalmas két órás kalandozás egy lepusztult világban, amelyben már nincs hely hősöknek.

70%

Ha megnéznéd:
- Logan (2017)

Fiam (xdarkvideos) és egy barátom (filmbook - Scal) Filmélmény videója:

Deadpool - Deadpool (2016)

Deadpool - Deadpool (2016)

Rendezte: Tim Miller

A film Mafab adatlapja: Deadpool (2016)

Megtekintés: Ajánlott. Nem átlagos szuperhős film.

Amikor először megnéztem, csak azért nem írtam róla, mert hirtelen tele lett cikkekkel és kritikákkal az Internet és egyébként sem ismertem a figura képregényes előtörténetét, így nem nagyon volt olyasmi, amit szívesen írtam volna róla. Mostanra, második megtekintésre sem változott a véleményem, hogy a Deadpool egy szerethető akciófilm, de szuperhős mozinak eléggé lebutított. Biztos, mert igazán nagy szuperhősöket nem szuszakoltak bele -  a büdzsé is közrejátszhatott - így főleg olyan arcokat kapunk, akik verekedésben jártasok a két X-Men meg nem maxolja ki a mutáns skálát meg keveset is szerepelnek, így inkább úgy tekintettem rájuk, mint kicsit hosszabb cameo.

A Deadpool egyértelműen egy szimpla bosszútörténet és mindez egy olyan magyarázattal van felvértezve, amely elvérzik az első elemzés után.

Adva van egy Wade (Ryan Reynolds) nevű ex-katona, aki piti befenyítésekből - kb. mint kezdetben Rocky Balboa - tartja el magát és szabadidejében szívesen ejtőzik egy lepukkant alvilági lebujban, hogy unalmas életét kiprovokált verekedésekkel tegye színesebbé. A bár tulaja barát, akihez akkor is mehet, mikor a többiek előtt bezárt a bazár. Wade ezek mellett nem veti meg a női nemet, szigorúan egy bizonyos kor felett. Bele is fut, majd habarodik Vanessába (Morena Baccarin) aki elsőre hivatásosnak tűnik, ám később erre nem látunk több utalást, csupán azt, hogy a szexualitásban nem nagyon van számára tabu. Most vagy csak tényleg szeretett úgy kinézni, mint egy hajtós ribanc, vagy Wade keresett annyit össze, hogy simán kivette a melóból - a szokásos strici felhajtás nélkül - vagy a lány egyébként is szakmai váltásra készült és Wade ebben kapóra jött. Mindenesetre szépen összejönnek, összebútoroznak és telnek a hónapok, ahogy egy montázsból és Vanessa hajkoronájának hosszából kiderül.
Túl szép is lenne, ha nem jönne közbe valami.

Azután egy rosszullét utáni vizsgálat romba dönti álmaikat, mivel Wade-ről kiderül, hogy elég komoly áttétes rákkal küzd/fertőződött meg a szervezete. Mivel elvileg gyógymód nincs és Wade a csodában meg nem bízik annyira, mint a kedvese, kitalálja a legostobább lépést, amit ilyenkor szerelmes tehet: igyekszik eltűnni a képből és amikor kap egy ajánlatot, amelytől ismét teljes életet élhetnek, azt még véletlenül sem osztja meg a kedvesével, így teljesen kirekeszti őt a közös életükből.
Oké, Wade így védi szerelmét, fogadjuk el.
Egy sötét alak megcsillantja előtte a reményt, hogy kísérleti nyúlként vesse alá magát Wade valami nem túl biztató metódusnak. Mivel Wade a csodákban nem hisz, viszont élni akar, rááll a legjobb esetben is minimum zavaros háttértörténettel rendelkező csoport ajánlatára és az sem risztja végül el, hogy nem egy titkos, csírátlanított laboratóriumban szállásolják el, hanem egy málladozó gyárkomplexumban.

Ennek ellenére a kísérlet sikerül, csak van egy picurka mellékhatása: Wade teljes bőrfelülete égésnyomokat produkál, így miközben a mutáns génjei erőre kapva legyőzik egyszerre a rákos sejteket és megajándékozzák a gyors regeneráció képességével, egyedül a felső bőrrétege az, amivel nem tud a mutáns génje megbirkózni, ezért a továbbiakban enyhe Freddy Krueger külsőt kell hordania magán. Mit tesz ilyenkor emberünk?
Undorodva magától nem mer szerelme elé járulni.
Miért is? Mert ő nincs kibékülve saját külsejével, így esélyt sem ad a korábbi partnerének, hogy eldönthesse, kíváncsi e korábbi fiújára.
Ez a Deadpool elég kicsavartan gondolkodik. Még a Fantasztikus Négyesben kőember is adott egy esélyt barátnőjének, hogy szembesüljön az átváltozással, igaz, a hölgy elmenekült. Még a Darkman is megkereste Julie-t, hogy azután szégyen szemre elinaljon a sikoltozó barátnő elől, de legalább bevállalta. (A Deadpool története jobban belegondolva teljesen Darkman, csupán grandiózusabb.)
Wade, a legtökösebb motherfucker pedig simán berosál és inkább visszavonul.
Hát, barátom.

Azután, mivel Wade kissé másképpen tölti ki agyában a logikai ok-okozati lépéseket, kitalálja, hogy előkeríti teremtőjét, aki Ajax-nak (Ed Skrein) hívatja magát, pedig csak egy Frankenstein Jr., és vagy a külsejét pofoztatja ki vele, vagy lenyisszantja a fejét.
A hála sosem volt a karakter erőssége - szegény dolgozó kisember taxist kétszer is beszopatja ingyen fuvarra - és azzal, hogy a gyávaságát - nem mer Vanessával szembesülni (korábban szerintem a montázs alatt pedig megvolt, csak nem úgy...) - inkább meggyilkolná azt az embert, akinek életét és erősségét köszönheti.
Mit mondjak, sikerült eléggé ambivalens érzéseket kiváltania belőlem a filmnek, főleg tudván, hogy utána milyen erőszakos hajtóvadászatot hirdet az alvilág ellen, amelynek biztos lehetünk benne, vétlen áldozatai is vannak. (Igen, szerintem egy testőr, akit Deadpool - közben felvette e nevet - pusztán azért gyilkol le, mert az illető a munkáját, azaz testőrködést végez, az nálam kimeríti, a gyilkosság fogalmát, főleg, hogy itt a.) Deadpool kezdeményezi a balhét b.) képességei révén sérthetetlen a halandókkal szemben.) Nehéz ezek után nyitott szívvel drukkolnom a figura sikerének, még akkor is, ha egy kedves csóka Ryan Reynolds arca mögé bújt is.

Bár, mintha olvastam volna valahol, hogy pont az Deadpool erőssége, hogy inkorrekt a lehető legtöbb módon.

A hab a tortán, hogy maga mellé vesz egy vak szobatársat, és állandóan szopatja. Igaz, az ő kapcsolatuk tűnik talán a bajtársiasabbnak a film során, mert igazi buddie párosként átkozzák egymást. A vak nő egyébként egész biztosan mutáns, hiszen hogyan tudna már elsőre tanácsot adni a vér és fehér ruha közötti koherens ellentétre? Vagy hogyan olvashatta Deadpool hirdetését, amire jelentkezett? Meg ha már vak, miért megy bele olyasmibe, hogy svéd bútorokat rakosgat össze unalmában? Ez nem klappol, de vicces.

A vicc pedig fontos része a filmnek, kezdve a filmes kikacsintásokkal és a szöveges benyögésekkel. Sajnos, a film igyekszik gyakorlatilag minden fejlövés mellé betenni egy humoros egysorost, ami következtében a végére már soknak éreztem a pofázást és néha bizony cikinek. pl. "A béna Deadpool!" - fejlövés - "Ügyes Deadpool!" beköpés már a Pókember szájából is gyerekesnek tűnne, pedig az egy tini fiú. Deadpool elvileg harcedzett katona, aki megjárta a poklot, így elvárnám, hogy inkább férfiasan vicces legyen, ne infantilis-mód.

A segítők is érdekes figurák. Először erőszakkal is magukkal vonszolnák a gyilkos vöröst, majd később, miután segítenek neki legyilkolni egy csapatnyi kommandóst, másrészt embert, az orosz Kolosszus otthagyja, nem beváltva rajta Deadpool korábbi ígéretét, csak simán legyintve egyet, hogy majd jössz és közénk állsz, ha gondolod.
Srácok, az X-Men-ek mikor jutottak el morálisan arra a szintre, hogy zöld számon hívható bérgyilkosok legyenek?
Oké, főleg Deadpool aprítja az ellent, de ez...

Azt hiszed, panaszkodom?
Igen.
Azért panaszkodom, mert mindezek és egyéb logikai bakik, karakter errorok és hiányosságok ellenére a film egy végig szórakoztató és lebilincselő akció mozi, egy bűnös élvezet, amelyben talán több a hype, mint az igazi művészet és tartalom.

Deadpool-t muszáj szeretni, mert annyira más, mint a korábbi képregényhősök. Gyakorlatilag ő a vegytiszta ellentét. És ez a "muszáj", ami kissé zavar.

70%

Ha szeretnéd látni: D E A D P O O L

Töfi:
- A szereposztás után Deadpool visszatér a fürdőszobából, köntösben és elzavarja a nézőket, ami egyértelmű főhajtás Matthew Broderick "Meglógtam a Ferrarival" című vígjátéka előtt.
- Hugh Jackman szerepét, mint Rozsomák, végül kiírták a forgatókönyvből, így ez az első olyan X-Men film, amiben nem szerepel a karakter, ennek ellenére a színészt sikerült két apró jelenetben behozni a filmbe, fotó formájában.
- Stan Lee tűnik fel a sztriptízbárban DJ-ként.
- A végső összecsapás során Deadpool egy Bob nevű kommandóst nem öl meg, mivel van közös emlékük. A figura visszatérő szereplője a képregénynek.
- A Darkman kapcsolódást az imdb is megemlíti. Francba, azt hittem, nekem jutott először eszembe. :)
- Deadpool a képregényhős 1991-ben jelent meg. Ryan Reynolds 1991-ben készítette első filmes munkáját.

Amerika kapitány: Az első bosszúálló - Captain America: The First Avenger (2011)

Amerika kapitány: Az első bosszúálló - Captain America: The First Avenger (2011)

Rendezte: Joe Johnston

A film Mafab adatlapja: Captain America: The First Avenger (2011)

Megtekintés: Képregényfilm. Ha szereted a műfajt, evidens. Ez még függetlenül is szórakoztató.

A Captain America képregényfilm. Ennek most nagy a respektje.
Az első kalandja egy füzet részeként jelnt meg, 1940-ben. Nem véletlen az időpont, hiszen már amerika is belépett a háborúba: szükségessé vált egy hazafi, aki kicsit elterelheti a harcoló amerikai ifjak figyelmét a háború pokláról. Joe Simon és Jack Kirby megalkotta a szerintem minden idők legpatriótább szuperhős képregényfiguráját; Captain Americát, aki címeres pajzsával és nemzeti lobogóból varrt hacukájában aprítja az ellent, anélkül, hogy gyilkológéppé válna.
A karakter neve Steve Rogers, aki eredetileg egy csenevész fiatalember és testi adottságai miatt - elméje vág mint a beretva - folyamatosan elutasítják a sorozóbizottságok, pedig próbál a hadsereg szerves része lenni.
Miután felfigyel rá egy kutató, megcsillogtatnak előtte egy lehetőséget: kísérleti patkányt játszhat és ha sikeres a projekt, része lehet a haza védelmének.
A többi történelem.

Amerika kapitány jelenleg hetven éves múltra tekint vissza. Számtalan magazin és sorozat szereplője lett, szövetkezve más szuperhősökkel. Az évek alatt Rogers végigküzdötte a világ összes lehetséges problémáját, kezdve a náciktól a mai terrorizmusig bezárólag!
A képregény a hatvanas években érte el sikerei csúcsát és a hatalmas szakmai név, Stan Lee is dolgozott rajta.

Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Amerika_Kapitany

A film és a cselekmény:
Steve Rogers (Chris Evans - A fantasztikus négyes, Mobil) amerikai jófiú. Átlag alatti fizikummal, ami miatt hiába buzog benne a tettvágy és segíteni akarás, elutasítják a katonai sorozáson, mint Buster Keaton-t a "Generálisban", igaz, más okból.
Rogers egyetlen barátja már rég a fronton harcol, amikor egy titkos katonai kísérleteket folytató társaság belső embere, Dr. Abraham Erskine (Stanley Tucci - A mag, Komfortos mennyország), aki már Németországban elkezdte a kutatásait, ám Hitler fajelméleti ideológiájával nem értvén egyet, áttelepült az Egyesült Államokba, ahol tárt karokkal várták.
Rogers kap a lehetőségen és hamar bizonyítja is belső rátermettségét. A külső adottságait meg a kísérlet teszi hozzá, hogy emberfeletti erejével a fiú az országa becsületére váljon. Kiképző tisztje, Chester Phillips tábornok (Tommy Lee Jones - Az ügyfél, A szökevény, Úszó erőd) kezdetben nem örül a fiú érkezésének, ám ahogyan az lenni szokott, a dörmögő medve szíve belül arany.
Rogers, jelmezben és táncos revüjével a határokon belül népszerűsíti a honvédőket, majd, mikor tapasztalja, hogy azok, akiket éltet, nem hisznek igazán benne, a gyakorlatban is kamatoztatná tehetségét.

Rogers az Európai frontot járja, amikor rövid úton bizonyíthat. Él az alkalommal és rögvest hőssé avanzsál, miután szinte veszteségek nélkül kimenekít közel 400 katonát a hadifogságból.
Amerika kapitány ettől fogva nem haknikkal varázsolja el a reménykedőket, hanem a frontvonalon bizonyít. Egy akcióban elveszíti egyetlen igaz barátját, Bucky-t (Sebastian Stan - Fekete hattyú) ami arra sarkalja, hogy személyesen fogja el a németek hasonló képességekkel rendelkező katonáját, az okkult tudományokkal is foglalkozó Johann Schmidt-et, alias a Vörös koponyát (Hugo Weaving - Mátrix trilógia, Gyűrűk ura trilógia).
A romantikus szál miatt hősünkért végig izgul egy dögös szőke, aki nem mellesleg legalább annyira tökös, mint Rogers, azaz zsák és a foltja; Peggy Carter, a katonai informátor (Hayley Atwell - Kasszandra álma, A katedrális - minisorozat).

Összkép:
Az Amerika kapitánya elég erős képregényfilm. A trükkök egészen jók, de a pálmát Rogers nyeszlett teste viszi. (Lásd fentebb)
A karakterek nagy része szerethető. Kiemelném Dr. Amim Zola szerepében Toby Jones-t (A köd, A hírhedt, Király!).
Érdemes figyelni, milyen ötletesen használják a filmben többször is a pajzs motívumot.
A zene erős közepes, Alan Silvestri munkája. Hol vannak már azok a fantasztikus muzsikák, mint a Predator idején, vagy a Forest Gumpban? Oké, a film alatt jól szól, anélkül azonban semmi maradandó.
A fényképezés szép.
A színészek rendben vannak.
Neal McDonough végre pozitív szerepben!

70%

Nálam még mindig az X-men a csúcs képregény film, ettől függetlenül ez is egy eléggé szerethető darab.

A cikk 2011-es és a jerrycomovie.com oldalról lett átmentve, ami szponzorálási nehézségek miatt megszűnt.

Ezt a filmet érdemes megnézned: A M E R I K A  K A P I T Á N Y

Fantasztikus négyes - Fantastic Four (2015)

Fantasztikus négyes - Fantastic Four (2015)

Rendezte: Josh Trank

A film Mafab adatlapja: Fantastic Four (2015)

Jamie Bell nem járt jól ezzel a szereppel...
hiszen nem is látszik a legtöbb promóciós anyagon.

Megtekintés: Ha láttad a korábbi két részt - amelyet igyekeztek függetleníteni ettől a balsorsú darabtól - akkor semmi újat nem tud neked mutatni ez a film

Eddig nem írtam erről a képregényfilmről, pedig, ha a bemutató környékére időzítettem volna egy cikkecskét, biztos rengeteg plusz olvasóm lehetett volna. Lusta is voltam és egyébként is rengeteg remek cikk jelent meg a filmről akkoriban - és fog még ezután is.

Azt nem akarom boncolgatni, hogy a rendező és a stúdió közötti viszony mennyire mérgesedett el, sem azt, milyen sokan kritizálták a filmet előttem. A saját meglátásaimat szeretném csupán hozzáfűzni a filmhez, ami szerintem, ha tájékozódtál a világhálóról az eddigi kritikákról, akkor nem lesz nagy újdonság.

Először is, a film - még akkor is, ha nem nagyon ismerem a képregényt, bár pár epizódot elolvastam - nem jeleskedik a karakterépítésben. Hiába kezdünk hét évvel korábban, ha a forgatókönyvnek csupán két szereplőt sikerül a gyerekkortól bemutatnia és azt sem túl szellemesen. Persze, mondhatnád, hogy a 2005-ös epizód még erre sem vette a fáradtságot, én meg azt állítom, hogy bár ott gyermekkor nuku, ettől függetlenül, pár gesztus és mondat is képes volt jobban árnyalni a karakterek közötti kapcsolatrendszert és ami ezzel jár.
Ha egy forgatókönyv nagyot markol, akkor legyen bevállalós. Mennyivel több lett volna, ha megtudjuk, hogy Susan (Kate Mara) végül hogyan került a Storm családba és Johnny (Michael B. Jordan) miért olyan kívülálló? És ehhez sem kellett volna túl sok ötlet, csupán pár perc. (Pl. Susan simán lehetett volna egy hasonló kvalitású tudós - akár Dr. Franklin Storm (Reg E. Cathey) korábbi munkatársa - egyetlen gyermeke és egy rosszul sikerült kísérlet után gyakorlatilag a tudós társ vette volna gyámság alá, aki akár titkon még lelkiismeret furdalást is érezhetett, amiért balul sült el a kísérlet.
Johnny, meg azt érezte volna, hogy apja inkább a kislányra koncentrál a baleset óta és amíg nem világosodik meg, hogy apja felelősnek érzi magát a tragédiáért, addig nem lenne igazán jó mostohatestvér, egészen addig, amíg, míg rá nem döbben, mekkora teher ez az apjának és onnantól, mint értelmes fiú, teljesen újraértékeli a kapcsolatát a lánnyal és apjával. (Szép jelenet lehetett volna mondjuk egy olyan, amiben Franklin a meghalt tudós fényképét nézegeti sírva - aki akár nő is lehetett volna, nem igaz? - és motyogva bocsánatot kér a hibájáért, amiből Johnny rádöbben, mi is történt. Majd Johnny besétál Sue hálószobájába és nézi az alvó lányt és betakarja. Ne mondd, hogy nem lett volna drámai és karakterépítő!)

Vagy vegyük Reed (Miles Teller) és Ben (Jamie Bell) kapcsolatát. Tényleg annyi történt, hogy az órán fura srácra felfigyel egy másik és amikor lehetőség van, lógni kezdenek együtt? Esküszöm, még az is megfordult a fejemben, hogy Ben kissé homokos karakter, akinek bejön a kissé lányosan cicás Reed. De, hogyan épül fel a barátságuk???
Van egy órai bemutatkozás, majd Ben családjának roncstelepén összefutnak és Ben érdeklődik Reed dolgai iránt. Ezt azért felvezethették volna némi plusz jelenettel, nem?
Pl. Ben néha lelép otthonról bátyja zaklatása elől és belefut Reed-be, aki mondjuk - hány amerikai filmben ellőtték már - rakétát tesztel valahol egy tisztáson. A rakéta kilövése akár sikerül, akár nem, a két gyerek tátott szájjal nézné és összehaverkodhatnak, mert van közös érdeklődés a kísérleteken kívül. (Még azt is eltudom képzelni, hogy Ben ad valami gyakorlati tanácsot Reed-nek, amit az kifelejtett a számításaiból, hogy a rakéta magasabbra menjen; pl. akár a külsejére kent festék állaga, ami repülés közben megváltoztatja az irányt és így legalább megtudnánk, hogy Ben nem teljesen hülye, csupán jobban szeret visszahúzódva figyelni az eseményekre.

Azután azt sem tudjuk meg, hogy Ben mitől is olyan nagy ász harcos, hogy ő legyen az erő a csapatból. Amennyire emlékszem, Ben Grimm, kevésbé volt okos, viszont annál tökösebb és bevállalósabb, ha bunyóról volt szó. Itt a filmben ez a bevállalósság semmilyen formában nem köszön vissza, egészen addig, míg meg nem kapja a képességét, holott, ha jobban belegondolunk, minden képesség valahol visszaköszön a karakterek viselkedésében.

Reed Richard igyekszik súrlódásmentesen élni napjait, és amikor készíti a kísérleteit, igyekszik egyszerre ott lenni minden pillanatnál, minden fázisnál. Hogy teheti ezt meg leginkább? Ha nyúlik, mint a gumi és innen elvesz egy fiolát, onnan elemel egy csavarkulcsot és mivel a szerelendő rész valahol öt méter magasban van, hirtelen ott van és összerakja az egészet. Milyen vidám is lenne neki így élnie és dolgoznia!

Ben, annak ellenére, hogy jó barátja Reed-nek, kicsit mufurc fiú, magának való. Nehéz megközelíteni őt érzelmileg, mert külsőleg olyan, mint egy szikla. Erős is, ha kell, átgázol mindenen, ha a barátjáról van szó, így, amikor megkapja a képességét, egy nagy halom kőtömb lesz belőle.

Susan, múltja miatt visszahúzódó, igyekszik nem kitűnni a többiek közül, még a szépségét sem hangsúlyozza kihívó ruházattal, feltűnő sminkkel. Érzelmileg ő is nehezen nyílik meg, ezért lett láthatatlan és ehhez mérten láthatatlan erő birtokosa.

Johnny pedig kirobbanó formában van és viselkedése is energikus, akár a tűzgolyóé, amivé változott.

Doom-ról (Toby Kebbell) nem is beszélve, hiszen egész életében sérelmeket gyűjtött magába, hogy végül önmaga legyen a pusztító pestis, amely elemészt minden élőt. A bőre pedig fémes, ami akár jelentheti azt is, hogy egy páncél, amely mögé még azok sem láthattak be, akik közelről ismerték a figurát.Legalább a száján keresztül sztorizhattak volna valamit a gondolatairól a film közben, pl. politikai hozzáállását a világhoz. Szülőországáról is mesélhetett volna valami rémtörténetet, hogy árnyalja a karakter hátterét.
De ez csak buta szócséplés tőlem, hiszen valójában a kínai mitológia öt eleméről beszélünk. (Tűz, fa, fém, víz, föld)

Ben karakterét is tudták volna árnyalni, ha bekerül egy jelenet a filmbe, amikor a tesó letámadja és pofozni kezdi, Ben pedig nem hagyja magát. Nem baj, ha először nem győzi le, de ha felökleli, az még jobb. Mindenesetre izgalmasabb, mint a jelenet, ami végén anyu védi be a kamu pofonokkal, amit rázúdít a bátyóra. Igazán belefért volna egy atyai/anyai saller, nem csak ezek a tologató mozdulatok.

A legkevesebbet Doom-ról tudjuk meg, így számomra hiteltelen, hogy a srácból a film végére a Sith lovagokat megszégyenítő módon váljon ellenséggé. Oké, ott ragadt egy évre és végig erre szívta fel magát, de azért voltak korábban érzelmei, még Susan iránt is valami. Legalább keveredett volna valami a gyilkos szándék mellé a puszta gyilkolási vágyon kívül. Esetleg sértettség, hogy magára hagyták, hogy Sue nem lett a babája, bármi.
Ha ekkora nagy pszicho volt a srác, az miért nem derült ki a hosszú évek folyamán, amíg együtt dolgozott a Storm családdal? Semmi pszichológiai tesztelés? Semmi családi beszélgetések, közös paint ball harc, sörözés?
Nem úgy beszéltek róla, mintha teljesen idegen lenne számukra, mégis, ezeket a közösségi morális és etikai béklyókat úgy rázta le magáról a film végére, mint a szart.
Az is érdekes csata volt: Mindenkinek lerobbantja a fejét vagy összeasszítja, kivétel annak a négy személynek nem, akik képesek megfékezni.
Meg is fékezik, kerek nyolc perc alatt, egy olyan semmilyen csatában, amilyet rég nem láttunk képregény filmtől.
Azért, néha egy ilyen főgonoszt beengednék egy árvaházba vagy iskolába, kiskölykök közé, hogy a fene nagy mészárlós kedve, amivel az egész földet porig alázná, vajon milyen formában materializálódna a gyerekek között. Mert oké, amikor minden filmes gonosz a föld pusztulásáért ágál, ám megint más, amikor győzedelmeskednének és a végén mi történik? Az egyetlen ősgonosz ott ül egy nagy halom lerombolt épület és holttest között. Hurrá! Volt értelme élnem! Semmi nem maradt! Akkor most mit is kéne csinálnom? Ő.... ő.... aha....

Nem tudom, mi volt a készítők szándéka, hiszen az első rész - már ha lesz folytatása ennek a mozinak - mitológiailag ugyan megalapozott a figuráknak, ám sok szórakoztató nem volt benne. Hiányzott belőle a képregényes humor, a meglepő fordulatok, a drámai színészi játék. Az egész olyan, mintha egy több órás kalandfilm elejét láttuk volna. Megismerhettük a szereplőket, viszont, hogy mi lesz velük, az várat magára.

Részemről akkor inkább a korábbi két változat, amelyben a színészek is kedvelhetőbbek voltak. Itt eleve nem értem, miért kellett az eredeti figurától merőben eltérő és silány külsőre változtatni a kőembert? Rendben, a kőember filmen egyértelműen gáz, de képregényről van szó, nem királydrámáról. (Egy másik szereplő meg nyúlik, mint a tészta... az sem vehető komolyan.)

Nem írom le a film történetét, mint ígértem és nem elemezgetném a rendező és a stúdió közötti feszültséget sem. Részemről csak néhány gondolatot villantottam meg - nem is mindent - ami eszembe jutott a film megtekintése közben.
Remélem, kicsit szórakoztató volt!

Ha nem és inkább megnéznéd a filmet, semmi akadálya:
F A N T A S T I C  F O U R

65%

Érdekességek, feleslegességek:

- A két jóbarát, Ben és Reed, mindketten játszottak már olyan művész karaktert, akiket tanulmányaik során az apjuk nem különösebben támogat. Reed, Miles Teller dobost alakított a "Whiplash - Whiplash-ben (2014), míg Ben, Jamie Bell táncost a "Billy Elliot - Billy Elliot-ban (2000)! (Ha csak az élőszereplős filmjeiket nézzük, akkor pont ez a két filmjük van elsőként kiemelve az imdb oldalán is.) Ezt az infot magamtól szaszeroltam ki, ám szerintem az imdb is megemlíti. Most utána is nézek! :)
- A rendező, Josh Trank és a stúdió között úgy elmérgesedett a kapcsolat, hogy Trank megígérte, többet nem forgat képregényfilmet és a végső változat, ami moziba került, azt nélküle fejezték be és vágták össze.
- Elképzelhető, hogy az összecsapott befejezés mögött az is állhatott, hogy a megfilmesítési jogok lejárata egy éven belül volt.
- A rendezői változat közel két és félórásra lett vágva.
- Az első film, amelyben a kőembert 100% CGI hozta létre.
- Lányok, akik nem lettek Susan Storm: Sasha Pieterse, Emmy Rossum, Margot Robbie, Saoirse Ronan, Allison Williams, Dakota Fanning, Samira Wiley, Alice Eve
- Fiúk, akik nem lettek Reed Richards: Anton Yelchin, Kit Harington, Jack O'Connell, Richard Madden, Jonathan Rhys Meyers, Adrien Brody
- Stan Lee cameo, se plusz jelenet a stáblista után.

Atyaisten!