Rendezte: David Leitch
Ismét egy képregény a filmvásznon, ezúttal a 2015-ben megjelent The Coldest City című kémtörténet megfilmesített változatához van szerencsénk.
A sztori 1989-ben játszódik, a rendszerváltás idején, Berlinben. Ez a mezei amerikai nézőknek persze nem sokat mond, mi jobban érezhettük a saját bőrünkön, esetleg ha túl fiatalok vagyunk, akkor hallhattunk róla szüleinktől. Megnyugtató, hogy ma is felfedezhetjük magunknak a híres-hírhedt Kelet-Berlint, hiszen az ott zajló jelenetek többségét Budapesten forgatták. Azonban a történelmi háttér kicsit el van mismásolva, ennél azért lehetett volna keményebb és realisztikusabb. Jobbára azt látjuk, hogy néhány kötött pulóveres és/vagy punk alak lepukkant graffitis falak tövében portyázik és pattannak, ha jönnek a zsaruk. Azonban a zenei aláfestés mégis sokat pótolt nekem a korszakból. Persze, hogy nosztalgikus volt Nena, George Michael vagy Falco dalait hallani, igaz feldolgozásként, de elég jól komponálva a jelenetekhez. Hol a dal igazi, hol pont az ellentétes érzelmi hatására építve.
Na ennyit a körítésről és az atmoszféráról.
Lássuk a sztorit. A főszereplő Lorraine Broughton (Charlize Theron), kvázi női James Bond, aki az MI6 ügynöke és azért küldik a Berlini fal közelébe, mert pont a forrongó kettéosztott német városban tűnt el egy fontos lista, amely nyugati ügynökök nevét tartalmazza, de sokan vadásznak rá a KGB-től a francia titkosrendőrségen keresztül a CIA-ig. Atomszőke ügynökünk kénytelen együttműködni a tenyérbemászó, de a terepet igencsak jól ismerő beépített ügynökkel, David Percivallal (James McAvoy), akivel kapcsolatban azonban nem látszik minden tisztának.
A film két idősíkon fut. Egyrészt egy londoni kihallgatószobában, ahol Broughton ügynök meséli a történetet főnökeinek (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman), itt magyarázza, kommenteli is a látottakat, ha valakinek nem lenne minden érthető. A másik idősík pedig maga a mesélt történet, amely a berlini fal egyik vagy másik oldalán játszódik.
Számomra a kihallgatás jelenetei kicsit unalmasnak hatottak, néha kifejezetten hatásvadász, de üres párbeszédekkel. Pedig a színészgárda azért nagyon ott volt ezekben is, de valahogy mindig vártam mikor lendülünk túl rajta és kezdünk ismét akciókba. A moziban ülő barátom szerint olyanok a párbeszédek, mint a Johnny Mnemonicban: tele atmoszférateremtő, de teljesen érdektelen blablával. És hogy valami hatása tényleg lehetett az említett filmnek, arra példa a végén a gonosz kétszeri kiiktatása (amit különben már a Mnemonicban is utáltam).
Az akciójelenetekben kifejezetten tetszett, hogy a női ügynök nem férfiként harcol. Előkerül a magassarkú cipő is fegyverként és persze minden, amit a keze ügyébe tud kapni. Olyan, mint egy szexi, de kétségkívül veszélyes vadmacska. A lasszózós verekedése látványos, nem kíméli az ellenfeleket és nem átallja őket akár kitámasztóhorognak is használni. Ugyanakkor a női ügynökkel sem bánik kesztyűs kézzel a férfi ellenfelek garmadája, rendesen érvényesül az egyenjogúság: többször feltörlik vele is a padlót.
Az akciójelenetek persze egyrészt a rendező, David Leitch tehetségét dicsérik, aki maga is kaszkadőr volt annak idején, ez kifejezetten átjött a verekedések jól megkomponált koreográfiáján. Ugyanakkor lássuk be, ehhez kellett egy olyan színésznő is, mint Charlize Theron, aki így negyven felett is olyan csábító és veszélyes, hogy még a francia ügynököt játszó Sofia Boutella sem tud ellenállni neki és itt ismét egy James Bond-vonalnak megfelelő momentumot kapunk: ügynökünk bármilyen nőt megkaphat. Akkor is, ha történetesen ő maga is nő.
A film gyengesége a végére kifejezetten túlbonyolított többszörösen megcsavart szál, amely már a hiteltelenségbe sodorja a sztorit. Illetve hogy nem igazán lép ki az alaptörténet a szokásos kémfilmek soraiból.
A film erősségei a képregényhez méltóan rendesen megkomponált képek, a koreografált verekedések, Charlize Theron alakítása és hogy egy ízig-vérig női ügynököt sikerült neki és a rendezőnek vászonra vinnie.
Ugyanakkor azt mondom: a film egyszer nézhető, de többet vártam tőle. A bemutatók alapján minimum egy Nikitát. Szóval az Atomszőkéből az erősségei ellenére sem lesz kultfilm.
Kár érte, kiváló ügynök volt.
Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie