Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Ismét egy képregény a filmvásznon, ezúttal a 2015-ben megjelent The Coldest City című kémtörténet megfilmesített változatához van szerencsénk.
A sztori 1989-ben játszódik, a rendszerváltás idején, Berlinben. Ez a mezei amerikai nézőknek persze nem sokat mond, mi jobban érezhettük a saját bőrünkön, esetleg ha túl fiatalok vagyunk, akkor hallhattunk róla szüleinktől. Megnyugtató, hogy ma is felfedezhetjük magunknak a híres-hírhedt Kelet-Berlint, hiszen az ott zajló jelenetek többségét Budapesten forgatták. Azonban a történelmi háttér kicsit el van mismásolva, ennél azért lehetett volna keményebb és realisztikusabb. Jobbára azt látjuk, hogy néhány kötött pulóveres és/vagy punk alak lepukkant graffitis falak tövében portyázik és pattannak, ha jönnek a zsaruk. Azonban a zenei aláfestés mégis sokat pótolt nekem a korszakból. Persze, hogy nosztalgikus volt Nena, George Michael vagy Falco dalait hallani, igaz feldolgozásként, de elég jól komponálva a jelenetekhez. Hol a dal igazi, hol pont az ellentétes érzelmi hatására építve.
Na ennyit a körítésről és az atmoszféráról.
Lássuk a sztorit. A főszereplő Lorraine Broughton (Charlize Theron), kvázi női James Bond, aki az MI6 ügynöke és azért küldik a Berlini fal közelébe, mert pont a forrongó kettéosztott német városban tűnt el egy fontos lista, amely nyugati ügynökök nevét tartalmazza, de sokan vadásznak rá a KGB-től a francia titkosrendőrségen keresztül a CIA-ig. Atomszőke ügynökünk kénytelen együttműködni a tenyérbemászó, de a terepet igencsak jól ismerő beépített ügynökkel, David Percivallal (James McAvoy), akivel kapcsolatban azonban nem látszik minden tisztának.
A film két idősíkon fut. Egyrészt egy londoni kihallgatószobában, ahol Broughton ügynök meséli a történetet főnökeinek (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman), itt magyarázza, kommenteli is a látottakat, ha valakinek nem lenne minden érthető. A másik idősík pedig maga a mesélt történet, amely a berlini fal egyik vagy másik oldalán játszódik.
Számomra a kihallgatás jelenetei kicsit unalmasnak hatottak, néha kifejezetten hatásvadász, de üres párbeszédekkel. Pedig a színészgárda azért nagyon ott volt ezekben is, de valahogy mindig vártam mikor lendülünk túl rajta és kezdünk ismét akciókba. A moziban ülő barátom szerint olyanok a párbeszédek, mint a Johnny Mnemonicban: tele atmoszférateremtő, de teljesen érdektelen blablával. És hogy valami hatása tényleg lehetett az említett filmnek, arra példa a végén a gonosz kétszeri kiiktatása (amit különben már a Mnemonicban is utáltam).
Az akciójelenetekben kifejezetten tetszett, hogy a női ügynök nem férfiként harcol. Előkerül a magassarkú cipő is fegyverként és persze minden, amit a keze ügyébe tud kapni. Olyan, mint egy szexi, de kétségkívül veszélyes vadmacska. A lasszózós verekedése látványos, nem kíméli az ellenfeleket és nem átallja őket akár kitámasztóhorognak is használni. Ugyanakkor a női ügynökkel sem bánik kesztyűs kézzel a férfi ellenfelek garmadája, rendesen érvényesül az egyenjogúság: többször feltörlik vele is a padlót.
Az akciójelenetek persze egyrészt a rendező, David Leitch tehetségét dicsérik, aki maga is kaszkadőr volt annak idején, ez kifejezetten átjött a verekedések jól megkomponált koreográfiáján. Ugyanakkor lássuk be, ehhez kellett egy olyan színésznő is, mint Charlize Theron, aki így negyven felett is olyan csábító és veszélyes, hogy még a francia ügynököt játszó Sofia Boutella sem tud ellenállni neki és itt ismét egy James Bond-vonalnak megfelelő momentumot kapunk: ügynökünk bármilyen nőt megkaphat. Akkor is, ha történetesen ő maga is nő.
A film gyengesége a végére kifejezetten túlbonyolított többszörösen megcsavart szál, amely már a hiteltelenségbe sodorja a sztorit. Illetve hogy nem igazán lép ki az alaptörténet a szokásos kémfilmek soraiból.
A film erősségei a képregényhez méltóan rendesen megkomponált képek, a koreografált verekedések, Charlize Theron alakítása és hogy egy ízig-vérig női ügynököt sikerült neki és a rendezőnek vászonra vinnie.
Ugyanakkor azt mondom: a film egyszer nézhető, de többet vártam tőle. A bemutatók alapján minimum egy Nikitát. Szóval az Atomszőkéből az erősségei ellenére sem lesz kultfilm.
Kár érte, kiváló ügynök volt.
Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta. Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik. Az illető: Maggie
Megtekintés: Nem kihagyhatatlan dráma egy gyilkosságról, mely a múlt homályába vész.
Amikor először találkoztam a címmel és a borítóval, épp a filmzenét vadásztam le a világhálóról. Egy nő összegömbölyödve, vörös betűk; na ez egy horrorfilm lesz. Pont jó éjszakára.
Nagyon messze jártam az igazságtól. A film a dráma és thriller vonalán mozog, de nálam ez kimeríti a blöff kategóriát. Már a film megoldása és a történet.
Megnéztem és utána olvastam csak el, hogy a film a "Holtodiglan" nagy sikerű thriller írójának tollából született. Csak van egy nagy különbség: a rendező személye. Meg a történet.
A "Holtodiglan" is egy rejtély megoldásáról szólt, csak ott a rejtély nem zárult le a film végén sem igazán. Ebben a filmben viszont, Libby (Charlize Theron) ahogyan visszaköveti az eseményeket és kinyomozza, valójában mi történt a múltjában, azon a végzetes napon, amikor bátyja állítólag kiirtotta a családjuk többi tagját, azt két szálon követhetjük nyomon. Ezért is blöff a film, mert hiába helyezték egymás mellé a két szálat, ha valahogy nem logikus a két szál kapcsolódása. Viszont dramaturgiailag még így a legizgalmasabb.
Hol kezdjem:
A sötét helyek egyfajta pszichológiai megnevezés is. Ezek a tudatalatti legmélyét jelölik, ahova az alany a múlt nem kívánt emlékeit hosszú évek vagy egy pillanat alatt - traumafüggő - eltemeti és ha nem muszáj, soha többé nem is hozza elő. A főszereplő Libby Day elméjében is akad néhány foszlány, amelyet a kérdéses éjszakán magába zárt és elvileg soha nem is vett volna elő. Azután, teltek az évek és a véletlennek köszönheti Libby, hogy keresztezi egy gyilkossági nyomozásokat hobbi szinten megoldó társaság vezetőjének, Lyle-nak az útját. Azaz Lyle (Nicholas Hoult, egymás után ez a második közös filmje Theron-nal, a másik a sikeres akcióorgia a Mad Max: Fury Road)az övét, mert van egy teóriája az éjszakát illetően, amikor a vérengzés történt Libby-ék házában.
Libby totál le van égve, így némi aprópénzért vállalja, hogy utána megy az eseményeknek, beszél a börtönben senyvedő gyilkosnak kikiáltott bátyjával és segít összerakni Lyle csapatának a rejtélyes éjszaka mozaikdarabjait. Ez cseppet sem könnyű, viszont miután Libby megtette az első és legnehezebb lépéseket - szembe nézett testvérével és apjával, aki alkalmatlan volt a családfő szerepére - már elindul a lavina és a harmincas évei végét taposó elkeseredett nőt elkapja a gépszíj. Nyomozása pedig sok kis részletből áll össze egy egésszé, melyet talán sosem kellett volna felszínre küzdeni.
Hoult szerepe gyakorlatilag csak egy katalizátor és onnantól fölöslegessé is válik, hogy elindítja a nyomozás útján a főszereplőt.
A sötét helyek másrészt a szereplők elméjét is jelenthetik, hiszen ennyi beteg gondolkodású és erkölcsű embert még nem hordott hátán egy film sem.
Beteg az anya, aki pénzügyi problémáira egy nem éppen morálisan helyes megoldást választ.
Beteg a kislány, aki hagyja, hogy bátyja börtönbe kerüljön és nem mer hosszú évekig szembenézni a következményekkel illetve a történtekkel.
Beteg a bátyó, aki bár megtehetné, de inkább magával viszi a titkát a börtönbe.
Beteg a fiatalkorú barátnő, aki csak magára gondol és módszereiben fenevaddá lesz.
Beteg Lyle, hiszen hobbi tevékenysége a halálhoz és vérhez kötődik.
Betegek a mellékszereplők, mert van, akinek vaj van a füle mögött.
Beteg az egész közösség, amelyben élnek.
Az egyetlen kitörési mód, rövid időre, ha valakit erőszak ér. Azután ismét belesüppednek a szürke hétköznapokba, egy sötét helyen.
A sötét helyek valójában tehát maga a világ is és benne megannyi ember otthona, amelybe nem láthatunk be.
A Day család csak egyetlen a sok amerikai családból, akiknek nincs lehetősége a fényben élnie. Maradnak ezek a kis, sötét helyek.
A "Holtodiglan" teljesen másképpen közelít a történethez és egy remek, egyedülálló vizualitással rendelkező rendező (David Fincher) filmjéről van szó. Paquet-Brenner tehetsége nem ennyire szembeötlő. Korrekt, hangulatos filmet hozott össze, de be kell vallanom, hogy untam. Hosszú a játékidő és a történet, ahogy korábban írtam, egy blöff.
Sosem rajongtam az ilyen lineáris nyomozósdiért, amikor valaki lépésenként halad egy olyan bűnügy megoldásában, amit egy másik szereplő - itt a fiú testvér - egy perc alatt kibogozhatott volna a hősnő szeme előtt, csak az úgy könnyű. Nem vagyok meggyőzve róla, hogy egy ilyen testvérre bármikor számíthatok a jövőben, ha egy ilyen titkot inkább vinne a sírba, mint megosztana velem.
Ha esetleg a tesó nem tudott volna semmit, még azt mondom, oké, szükséges a lassú haladás, de így, csak idegesít a végeredmény.
A nyomozás sem szórakoztató. A-ból, B-be, onnan C-be. A végén nagyjából azért áll össze a kép, mert a gyilkos elárulja magát pánikjában. Ugyan már. Túl egyszerű ez és a nyakláncos szál sem tette izgalmasabbá.
Libby is érdekes karakter. Hosszú évekig eltemet magában mindent, majd mikor nincs pénz, csak elkezdi felgöngyölíteni a szálakat. Nem annyira a lelkiismeret a tudásszomja miatt, hanem kell a pénz. Elég hülye motiváció egy családi drámában.
Számomra egy mondvacsinált szituáció volt, unalmas köntösben és ezen a remek színészek sem segítettek.
A tesó szerepében Corey Stoll, akit mintha mostanában mindenhol látnék... Hangya, Non-Stop, A kór sorozat...
Megtekintés: Ne kérdezz hülyeséget csak ülj be rá és élvezd!
"Élek! Halok! Újra élek!"
A Mad Max trilógia a túlélésről és főleg a bosszúról szólt. Nagyjából. És nem ebben a sorrendben. Max karaktere pedig fokozatosan és koherensen teljesen háttérbe szorult, míg az új filmben, mely megvalósításában olyan friss, hogy nem érződik, hogy rendezője egy hetvenes öregúr, Max gyakorlatilag egy fontos mellékszereplővé lett visszaminősítve. Ez valójában nem baj, mert a főszereplőnk is elég erős karakter és még a történet szempontjából sem mellőzött körülmény, hogy Mad Max simán csak alásegít a jó oldalnak, félretéve saját egoját és törekvéseit. Ezért lett végül a film egy feminista kiáltvány, amely férfi nézőknek is éppen olyan szórakoztató, mintha csupa férfi harcolna egymás ellen, holott gyakorlatilag a nők harcolnak a férfiak ellen és ebben kis segítséget kapnak két férfitól. Egyikük kívülálló, aki gyakorlatilag melléjük áll törekvéseikben, talán a benne dolgozó lelkiismerete miatt, míg a másik (A harcifiú szerepében a mostanában nagyon felkapott Nicholas Hoult) simán megvilágosodik és ezért érzi kötelességének, hogy a nőket segítse.
Hogy mennyire feminista a film?
Elég annyit tudnunk, hogy Miller a Vagina monológok köztudottan harcos amazon íróját, Eve Ensler-t is felkérte némi diszpozícióra, hogy kerekebb legyen a történet női oldala.
Ezen a poszteren egyértelműsítik, ki a film igazi főszereplője.
A film elég lassan készült el. Gyakorlatilag azóta foglalkozott vele George Miller, mióta a harmadik résznél elengedte a gyeplőt. Rengeteg filmes fordult meg a tervek körül és még arról is szó volt, hogy animációs film - rajzfilm - készül a történetből, mint pl. a Pitch Black esetében. Végül harminc évvel a harmadik rész után Miller végre tető alá hozta a filmet, sőt, vannak elképzelések, hogy talán egy sorozat ismét van a karakterben.
A karakter:
Azért mostanra az eredeti Max, Mel Gibson rendesen megöregedett. Volt róla szó, hogy cameózik a filmben, arról is, hogy többek között Heath Ledger lesz a befutó, végül Tom Hardy játszhatta el az utópia magányos lovasát. Ez azért már nem feltétlenül ugyanaz a Max, akit megismertünk az első három filmben és aki kezdetben a törvény őréből avanzsált a bosszú angyalává, hogy végül egy magányos, kiégett pária legyen belőle, aki főleg saját érdekeit tekintve harcol a sötét oldal ellen, amolyan mindentől távol álló kívülállóként. Ez a Max kezdetben szinte jelen sincs. Az események nélküle kezdődnek el és mintegy mellékesen keveredik bele. Azért a film kezdő képsoraiban megismerhetjük őt, hiszen ha nem így lenne, nem tudnánk, hogy egy Mad Max filmet nézünk, annyira mellékes az ex-zsaru figurája.
Egyes fórumokon még azt is felvetették, hogy valójában amit látunk, az a valódi Max "után" történik és a karakter nem más, mint a második filmben megismert kisfiú, a Feral kölyök, aki miután felnőtt, átvette a magányos hős igazságot kereső és osztó szerepét, belebújva az egyetlen, általa csodált férfi bőrébe, aki, ha rövid időre is, de amolyan apafiguraként jelent meg életében.
Ha történetesen így lenne, akkor sem érezném magam becsapva, hiszen a Mad Max filozófiájába simán belefér ez a fajta felépítés, hiszen az egész olyan, akár egy képregényfilm, ott meg, ugye, simán előfordulhat, hogy egy karakter több személyen keresztül épít maga köré legendát. (Lásd a Fantomot, vagy a Zorro-t, amelyben az idősebb átadta a fiatalabbnak a staféta botot. (Totál semmihez nincs köze, de mindként megemlített filmben szerepel Catherine Zeta-Jones!) :)
Szóval, ha Max az a bizonyos Feral kölyök, akkor már tudjuk, honnan ered az a szűkszavúság, ami a filmben jellemzi.
Miller azonban nem erősített rá eddig erre a teóriára.
Az ellenség:
A futurisztikus moziknál elvárható, hogy a főhős ellenpontja legalább olyan karizmatikus legyen. Ezt nem mindig sikerül hozni. Hol a főhős túl markáns, máskor a gonosz játszik le mindenkit a vászonról. Itt viszonylag erős az ellenfél oldala is, hiszen, a vezéren kívül több karakter harcol hőseink ellen, sőt, megtámogatták a sötéteket egy magánhadsereggel, illetve a címszereplő mivel nem elég hangsúlyos a szerepében, így az ellenségének sincs nehéz dolga legalább annyira jelen lenni, mint főszereplőnknek. (Aki, mint írtam, inkább mellékszereplő!) Haltatlan Joe (Nem halhatatlan) szerepében az első film bütyökvágója jelenik meg, azaz Toecutter, aki közben szépen hozzáöregedett a bandavezérséghez. Amolyan törzsi király ő, akinek hosszú élete egyfajta mitikus színezetet ad hozzá pluszban figurájához. Hugh Keays-Byrne-nel azonban kicsit mostohán bánik el a rendező, mert végig olyan testmaszkokat kell viselni, amelyek felismerhetetlenné teszik a színészt, így megkérdőjeleződik, hogy valóban szükség volt e rá, hogy ismét Max filmben játszhasson. Arcát például félig egy olyan maszk takarja el, amelyet pont Hardy viselt korábban a Nolan féle Batman filmsorozat utolsó fejezetében, Blaine-ként. (A karakter nevét elírtam, de Horváth Ákos, aki valszeg az egyetlen, aki elolvasta a cikket, jelezte, ezért javítok: Bane a karakter neve! Látszik, hogy nem vagyok nagy Batman-es) Ijesztővé teszi a karaktert, viszont eltakarja a színészt.
Az mellékes, hogy az első közel negyven percben maga Max is egy vasból kovácsolt álarcot kénytelen viselni, hiszen legjobban ezzel tudják elkülöníteni a foglyot a többiektől.
Ha Haltatlan Joe nem lenne elég, még megjelenik a filmben néhány igazi féreg, akik egyéb kolóniák vezetői. Egyikük eléggé emlékeztet a rothadó Harkonnen báróra a Dűne filmből. Rájuk talán csak azért volt szükség, hogy ne legyen túl monoton végig a fehérre meszelt harci fiúk ellen harcolgatni. Kellett némi változatosság. Ahogy megszokhattuk, az ellenség egyre ijesztőbb vagy/és extrémebb külsőt kapott. A negyedik Max filmben mindkettőre akad példa.
Valójában az ellenség nem más, mint egy sok tagból álló, organikus massza, amely igyekszik megállítani hőseinket. Hogy egyenként is egyéniségek, azt főleg azzal igyekeznek megmutatni, hogy a legtöbb korábbi Max filmmel ellentétben, ahol a bandatagok alig szólaltak meg, itt azért viszonylag sok a párbeszéd a támadók között.
A segítők:
Egyértelműen Max az...
Meg a harci fiú, akinek a béranyák felnyitják a szemét, hogy mennyire tévedésben élt eddig. A fiú persze nem tehet erről, hiszen ebbe született és ebbe nőtt bele. Ha úgy vesszük, karaktere erősen vallásos, majd megkérdőjelezi hitét és elfordul tőle.
A Vuvalini-k csoportja, a Valkűr (Megan Gale) és a magok őrzője (Melissa Jaffer).
A főhős:
A nők.
A három csoportba osztható nők.
Az első az egyetlen tagot számláló Imperator Furiosa (Charlize Theron). Pár elejtett mondatból áll össze a karaktere. Valamikor a gonosz keze alá került, megsérült, felépített egy komoly karriert, mint a gonosz egyik jobbkeze, ami nem lehetett könnyű a férfiak világában. Végül, mikor adódott egy lehetőség, megragadta azt és igyekezett a gonosz markából kimenekíteni néhány ágyasát, hogy ne úgy nőjenek fel, mint azok gyermekei. Céljait akár egyedül is eléri, ha kell, de azért mint kiderül, az sem baj, ha kap némi segítséget. Az igazi női akcióhős, aki úgy nőies, hogy közben nem a szexualitásra építik a karaktert, hanem egyenrangú félként a férfiak világában. Hogy történetesen nő, az csupán állapot. Furiosa olyannyira elfogadtatta személyét a többiekkel, hogy viszonylag sokáig nem is gyanakodnak rá a társai, hogy amikor letér a főútról, akkor valójában szökik HaltatlanJoe elől és így ellenséggé vált.
A második csoport az ágyasok, akik fiatalok, szülni képes egyedek és halvány fingom sincs, hogyan kerültek Haltatlan Joe karmai közé. Mindenesetre mind különböző karakter és mintha lengedezne körülöttük némi misztikus erő is.
Valójában nem is értem, mi motiválja őket abban, hogy csapot-papot hátra hagyjanak és a bizonytalanba kövessék Furiosa karakterét.
Talán, mert így lázadnak egy patriarchális társadalom ellen.
Míg Furiosa esetében megértem, hogy végül szökni kényszerül, hiszen neki vannak halvány emlékei a múltjáról, az ágyasok már valószínűleg ebbe születtek, így biztos kellett valami plusz motivációjuk, ami talán majd akkor áll össze bennem, ha még párszor megnézem a filmet. Pirítós a tudó (Zoé Kravitz), Angharad a kedvenc (Rosie Huntington-Whiteley), Képes (Riley Keough), Az Albínó (Abbey Lee) és a Törékeny (Courtney Eaton).
A harmadik csoport pedig a Furiosa gyermekkorából visszamaradt öreg harcos amazonok. Ők a múlt őrei. A sok anyák. Egy letűnt világ írmagjait hordozzák magukban. Azonnal a lányok mellé állnak egy utolsó harcban. Gondolom, őket már direkt annak jegyében keltette életre a rendező, hogy koherens maradjon a filmben a nőkkel szemben. Más okát nem tudom elképzelni, hogy létezik ebben a világban egy csapat öregasszony, akik motoroznak és fegyvereket használnak, hiszen, amit a többi poszt-apokaliptikus filmben már megtanultunk, hogy a nők csupán erotikus díszítőelemek vagy a történetet mozgató kulcsfigurák, akiket meg kell menteni. Viszonylag ritka, hogy egyetlen, jól működő közösségben életben tudjanak maradni. Általában megerőszakolásra és legyilkolásra használják őket a férfiak ebben az amúgy férfias tematikájú műfajban. (Persze néha akadnak kivételek is, hiszen a Gwendoline című amerikai-francia akciófilmben egy egész falkányi amazon éli világát a sivatag közepén, férfi nélkül. De az a ritkább.)
A történet:
Ha eddig nem derült ki, akkor röviden, A-ból B-be szöknének szereplőink, kevés közjátékkal, gyakorlatilag egy road movie, amelyben a karakterfejlődést két látványos kaszkadőrtrükk közi rejtik el. Így akár unalmas is lehetne a film, hiszen a vizuális orgiákat már kimaxolták olyan filmek, mint a 2012 vagy a Transformers sorozat, viszont Miller old school filmesként nem a CGI-t erősíti, inkább a klasszikus kaszkadőr munkát vegyíti tökéletese operatőri munkával. A film épp ezért lett egy vizuális orgia. Tele olyan finomságokkal, mint a Max-et a barlangban üldöző harcifiúk hömpölygő áradata, az akciók belassításai vagy a járművek szépsége. Ezt a filmet még azok is élvezhetik, akik nem rajonganak a kocsis filmekért. Olyan ötletek vannak benne, amitől simán leesett az állam. Pl. Amikor égni kezd a kocsi, Furiosa meg egy egyszerű módszerrel oltani kezdi. Vagy a támadók kreatív megoldásai, hogyan jussanak egy idegen járműre.
Ezért a film inkább a látvánnyal operál. Viszont ez nem lesz sem unalmas, sem önismétlő. Mindezt viszonylag kevés vérrel, mégis, olyan érzésünk lesz, hogy komoly hírigeket látunk.
A fényképezés csodás, csak pár apró jelenetben lett olcsó a megoldás.
A zene bár nem emlékeztet egyik korábbi Max filmre sem, - sajnos mind Brian May, (Nem a Queen együttes tagja, bár sokáig ebben a tévedésben éltem) mind Maurice Jarre zeneszerzők elhunytak már - itt teljesen jól teljesít a képek alatt. Külön meghallgatni már sokkal embert próbálóbb feladat.
A jelmez, maszkok, kellékek mind tökéletesek. Ha az ember figyel, sok apró utalást vehet észre a korábbi filmekkel kapcsolatban. iustizmord-nak az utalásokról:
Furiosa a váltóban egy tört rejtett el. A Mad Max 3.-ban Max egy hasonló fegyvert rejtett el az ostorában, amellyel a tevéit irányította.
Az egyik autó összetörő jelenetben - amelyikbe CGI is került azért rendesen, - a szétforgácsolódó kocsiban ülő sofőr arca egészen a szemguvadásig bekerül a néző látóterébe, ami pillanatot már a korábbi epizódokban is elsütöttek párszor, amikor Max befosatót játszott az ellenségeivel.
Az egyik figura hasonló nyelvöltögetéssel riogat csata közben, amit már bütyökvágó is csinált az első részben.
Azt olvastam, hogy az egyik totemszobron feltűnik a pilóta bőr sapkája és szemüvege.
Pirítós az egyik jelenetben egy hasonló apró zenedobozzal játszik, mint amit Max talált a második részben és végül a Feral kölyöknek ajándékozott.
A meglepett Max a második részben szembesül vele, hogy a csurig töltött tartályban nincs más, mint homok. Itt a meglepett Max szembesül vele, hogy a tartály csurig van anyatejjel.
Max és Furiosa is meghekkelte a gépét, hogy ne tudja más használni és egyik kést rejtett mellé, míg a másik egy pisztolyt. Meg még vagy egy tucatot köré...
A pilóta, miután Max elkapta a második részben, hirtelen nagyon haverkodó lesz és bekínálja, hogy szerezzen benzint a kis túlélő csoporttól és az Maxnek jó lesz. Itt a harcifiú kezd bután alkudozni vele, hogy ha együtt visszaviszik Furiosát, jutalmat kapnak.
Ilyen kis apró finomságok, de ha jól odafigyelsz, biztos észreveszel te is valamit.
Érdekességek:
A leghosszabb epizód a sorozatból.
Az első, amelyben kiírják Max teljes nevét a főcímben.
A film teljesen elhagyta a narrátor szöveget és Max alig beszél, ellentétben az ellenséggel, akik viszont végig dumálnak.
A film nem is Remake, nem is egyértelmű folytatás. Inkább amolyan alternatív epizód. Ha Millert kérdezik, ő valahova az első rész és a második közé helyezné... Max az egész film alatt látomásokkal szembesül, melyek a múltjában meghalt emberek szemrehányásából áll. Olyan embereket lát, akiket az első három részhez nem lehet visszavezetni. Többek között egy kislányt és egy maori bennszülöttet, akik a korábbi epizódokban nem jelentek meg. Max-nek az első részben pl. fia volt, de még beszélni sem tudott, így a kislány nem lehet a lánya, pedig elég szemrehányóan viselkedik vele a kis szellem.
Viszont néha, mikor megjelenik, egyenesen az életét menti meg Max-nek. Miller koncepciója volt, hogy a film kissé túl színes legyen, hogy elüssön stílusban az egyébként elég szürkésre hangszerelt antiutópiáktól. Ennek ellenére úgy véli, hogy a képi világ és a megfestett jövő nihilizmusa legjobban fekete-fehérben érvényesül, ezért a megjelenés Blue-Ray-ben egy ilyen változat elérését is lehetővé teszi. Miller legerőszakosabb filmjei a Mad Max mozik. Ezeken kívül filmdrámát és főleg családi filmeket készített. Színes figura.
A film torzszülött látcsőfigyelője, Corpus Colossus (Quentin Kenihan) a valóságban megbecsült ausztrál humorista és többek között Russell Crowe jó barátja. Mel Gibson a bemutatón látta a filmet és Miller örült a reakciójának, mert Gibson állítólag élvezte a mozit. Ez a pozitív visszajelzés azért volt fontos az öreg rendezőnek, mert nem szerette volna, ha több évtizedes barátsága Gibsonnal rámegy arra, hogy nem őt hívta meg a főszerepre a filmbe, még akkor is, ha ebben a formában, Mel Gibson már nem lett volna hihető Max-ként.
Rövid szerepben feltűnik az egykori akciósztár is, Richard Norton, aki több filmben volt Jackie Chan ellenfele!
Miller igyekezett elkerülni a CGI-t, ezért a filmben látható akciójelenetek több, mint 80% realisztikus.
Ha érdekel a film, akkor egyik kedvenc oldalamon meg is nézheted: Mad Max Fury Road
Az "Amerikai fater" kiötlője rendezett egy macis filmet, ami telitalálat volt. Még nagyobb fejszébe vágta a fát, vagy át... mert megtette magát a főszereplőnek. Nem mondom, hogy tehetségtelen csepűrágó, csak sajnos főszerepre erőtlen. Itt. Máshol még remek lehet. Bár, ha a koncepció része, hogy főhősünk, a birkapásztor, Albert (Seth MacFarlane) teljesen kilógjon a miliőből, akkor célt értek, és mindent értek.
Albert egy töketlen srác, tele bizonytalansággal és félelemmel, sőt, barátnője is épp faképen hagyta. Albert baráti támogatást kap két lúzertől, kik szerelmesek, de nem szexelnek, mert egyik szűz a másik kurva, ami durva, meg egy femme fatale-tól, kinek férje áhít a vérre, bandita és gyilkos, és nem túl okos. Albert szemén keresztül közben megtapasztalhatjuk, milyen gyilkos is a vad nyugat, nyugtot nem hagy. Fröcsög a vér, ropog a tűz, pisztoly se kell a halálhoz, az házhoz jön. Közben Albert szerelmes lesz vagy csak beüt egy falat füves süti, mi kiüti. Indiánok és repülő birkák, cameó hegyek, hogy én is boldog legyek.
A film vicces, középen azonban leül és alig akar felállni. Charlize Theron egyenesen egy divatlapból lépett ki és a gonoszok is viszonylag skatulyából léptek elő. Nem elég mocskos a film egy westernhez, paródiának kevés az idézet, vígjátéknak pedig nem elég a poén, ami inkább az első fél órában tornyosodik fel, majd átmegyünk romantikusba. Vannak szarós, böfögős viccek, vagy annak leágazásai, utalások nagy westernekre - amiket európai néző szemünk nem fog felismerni. Vannak jó dumák, némi pisztolypárbaj, de ami a western lényege, az kicsit elsikkad.
A por, kosz, ördögszekér és verejték szinte teljesen kiirtva ebből a képeslap filmből. A konklúzió szájba rágós, a negatív figura nem elég hangsúlyosan köcsög - leszámítva az öreg aranyásót. Nem mondom, hogy csalódás a film, mégis, inkább többen nézzük, sörözgetve, akkor jobban ütnek a poénok. Egyedül eléggé láttam, egynek oké kategória.
A magyar címválasztás meg egyértelmű és erőltetett utalás a Tedre, csak felesleges, mert akik ismerik MacFarlane munkásságát, annak elég a poszterre egy "Az Amerikai fater" alkotójától. akik meg nem, azoknak teljesen értelmetlen. Szükségtelen az eredeti cím totális kiforgatása, habár Albert néha tényleg kissé öngyilkos módra ugrik bele a párbajba. Egybe.
Egy birka a sok bárány között...
A halálesetek emlékeztetnek a Zombieland random gyilkosságaira és néhány ismert arc behozása kellemes pillanatokat okozhat. A filmet amúgy nem viszik el a hátukon és bár Seth néha egészen jól szól a western korszak visszásságairól, nem elég, hogy végig ébren tartsa a figyelmünket.
A kamera mozgás is inkább tévéfilmes, mint széles vásznú, a zene viszont, igaz, nem tartogat nagy pillanatokat, ám a gonosz motívuma, rövidségében is jól eltalált, egy klasszikus trillát meg behoznak egy vicces cameo jelenetig.
A trailer túl sok poént süt el. Giovanni Ribisi nem kapott elég szerepet, belőle többet is szerettem volna látni.
Jason Reitman, ha emberi sorsokról, karakterekről van szó, sokkal érzékenyebb rendező, mint ismert apukája, Ivan Reitman. Talán a filmjeinek témái nem olyan "nagyívűek", legalábbis eddig, mint a papa világsikerű "Szellemirtója", vagy az "Ikrek", de ha karakterfestésről van szó, akkor Jason Reitman felveszi a versenyt a kortársaival. Charlize Theron meg pont az ilyen filmek miatt tehetséges színésznő. Mert ebben a filmben alakítani kell, és ő megtette.
Mavis Gary (Charlize Theron), elvileg sikeres lányregény író, a gyakorlatban pedig éppen befuccsol a sorozata, melyet szellemíróként jegyez és a kutya sem vásárolja. A kiadója ennek ellenére rendszeresen szívja a vérét, hiszen a szerződés még nem járt le és bár a sorozat további köteteit nem rendelték be, az utolsóval adós maradt. Éppen a kéziraton dolgozik - első sorok - amikor levelezését böngészve - mert egy nő több mindenre tud figyelni egyszerre - bababuliról kap értesítőt. A levél szerint szívesen látja egykori élettársa és annak új felesége a babájuk megünneplésére szervezett bulin. Mavis-nek kissé összefolyik unalmas élete és regényének szereplőjének álmodott kalandjai, ugyanakkor egyfajta furcsa dac is hajtja, amikor felkerekedik és visszautazik szülővárosába, Minnesotába.
Mavis beteg. Lelki bajai vannak. Érzi, hogy fut ki az időből, érzi, hogy a valamikori álomszép lány, akinek tervei voltak, lassan felőrlődik a testébe temetve. Még egy esélyt lát megmentenie magát; vissza kell szereznie az ifjú apukát, Buddy-t (Patrick Wilson).
Közben azért belebotlik egy volt iskolatársába, a visszahúzódó Matt-be (Patton Oswalt), akit annak idején Mavis rendre megalázott. Mavis idővel rádöbben, hogy Matt jó ember és ő az egyetlen, akire támaszkodhat, miután végérvényesen dugába dőlnek a tervei Buddy-val kapcsolatban.
Végül felébred a saját maga fingott rózsaszín ködből és visszamegy a nagyvárosba, készen, hogy új életet kezdjen.
Két perc alatt "kicsinálja" a motel recepciósát. - Nem nincs kutya a táskámban... (pedig mozog)
Mavis egy igazi ütni való karakter. Szar az élete, tudja is, de úgy akar változtatni rajta - már szinte mániákusan - hogy leszarja, ezzel másoknak mennyi kárt okozhat. Nem képes elengedni a múltat. Ennek ellenére, ahogyan feltárulnak az érzései a néző előtt, a kezdeti utálatot felváltja egyfajta szánakozó megértés.
És Theron nagyon jól néz ki levetkőzve. Még a mellpótló sem ront a látványon.
Mavis valójában még éretlen belül, gyerek. Sértett kölyök, aki magáról alig képes gondoskodni. Azért kutyust tart, mert az olyan szinglis, és trendis, de azért látszik, hogy nem egy gondoskodó alkat. Pontosan ezért fáj neki az a meghívó a babazsúrra. Persze végül elmeséli azt is, mi az igazi ok.
Mavis frusztrációjának egyik kiváltó oka a munkája. Ő a könyvkiadó zsargon szerint egy "néger", szebb szóval szellemíró. Egy befuttatott franchise neve alatt jelennek meg a történetei, ám a neve nem szerepelhet a borítón, csak a könyv belső oldalán, ha egyáltalán keresi az olvasó. Az olvasó azonban nem szokta keresni. Az olvasó leragad a borítónál és falja a tartalmat. Erre a frusztrációra pedig tökéletes példa, amikor Mavis a könyvesboltban - mert mint író, csak kíváncsi a könyveire, munkáinak utóéletére - felajánlja, hogy pár példányt dedikál a munkáiból, hogy azoknak több legyen az értéke. Az eladó válasza pedig valóságos hideg zuhany - de szpojler lenne kiírni! :)
Nagyon jók azok a jelenetek, amikor Mavis átlagemberekkel lép kapcsolatba. Tipikusan a kereskedelem dolgozóinak mumusa. Gizda, arrogáns, együttműködésre képtelen ember. Jól mutatja az is, ahogyan a kutyájával bánik, hogy valójában nem kész egy kapcsolatra, magának való némber... Nem ostoba, hiszen egyrészt tisztában van vele, merre tart, mit érez, másrészt ostoba, mert úgy épít kártyavárat a jövőre nézve, hogy abban helye Buddy-nak csak egy fontos statiszta szerep lenne. Annál nagyobb számára a pofon, amikor világossá válik, hogy Buddy nem gondol rá "úgy", sőt, a fontos eseményre sem ő hívta meg, hanem az aktuális feleség.
Egy utolsó támadás Buddy védelmi rendszere ellen. Talán ha elég dögös, vissza szerezheti a volt pasit.
Mavis ezért érzi magát feleslegesnek és kitaszítottnak. Visszamenekül Matt-hez, és miközben az érzéseiről beszél és arról, mit keres egy férfiban, rádöbben, hogy mindaz, amit keres, Matt-ben - még ha nem is egy álomlovag - megvannak.
Mavis és Matt kezdetben kóstolgatják egymást, hiszen a múltban sok borsot törtek egymás orra alá. Felnőttként már árnyaltabb a kapcsolatuk, ami hamarosan barátsággá szelídül.
Miután szeretkeznek, amire szükségük volt, hogy kicsit helyre billentsék a nézeteiket a világról és kinek hol a helye benne, Mavis kész arra, hogy teljesebb életet éljen.
Diablo Cody forgatókönyve egyszerű, hiteles. Nincsenek benne gyilkosságok, verekedések, felesleges látványelemek. Helyzetekre és párbeszédekre épül. Teret ad a játéknak. Talán Patton Oswalt egyik legjobb szerepét köszönheti neki, hiszen ágyba bújni Charlize Theron-nal...
Cody első forgatókönyve a kultikus rangra emelkedő Juno volt. Ha nem láttad, pótold!
75%
Ha tetszett, ajánlom bármelyik Jason Reitman filmet.
Finom pipihúsi.
Megjegyzés: A magyar címválasztás eszméletlenül félre viheti a nézőt. Én sokáig azért nem akartam megnézni a filmet, mert, azt hittem, holmi dilis picsáról szól a film. (Pedig arról szól, csak más árnyalattal.)
