Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Jó rendezőnek tartom Nolant. Egészen kiváló filmeket rendezett korábban. A Batman trilógia mondjuk, nem volt a kedvencem, (Kivétel Heath Ledger bohóca, bár kilógott a lóláb nekem, amikor meggyőzte Kétarcot, hogy az ne lője pofán.) viszont a "Mementó - Memento (2000)" komoly hatással volt rám a "Tökéletes trükkről - The Prestige (2006)" meg már nem is beszélek, mert az egy igazi reveláció volt számomra,Teslástul, csavarostul. Az "Eredet" is komoly mozi, azonban itt már kezdtem érezni, hogy mintha már nem feltétlenül a szórakoztatásomon lenne a hangsúly, hanem, hogy elszédítsenek. Az a pörgő kis bisz-basz.
A "Dunkirk" esetében kezdtem sejteni, hogy ez nem fog teljesen jól működni számomra. Mert mit lehet egy háborús filmmel kezdeni, ami ráadásul felhasználja a történelmet? Hol lesz ebben a Nolan féle katarzis?
Az első trailer sem győzött meg. Sok katona, majd kezdenek megfordulni. Mert jön a fenyegetés. Na, majd le lesztek mészárolva, mint az Ellenség a kapuknál első tíz percében.
Tényleg nem tudom mire számítottam, amikor megvettem a jegyet a filmre.
Vártam a szokásosat. Hogy le legyek taglózva. Hogy a fotelbe legyek szegezve.
Az első percek még vittek is magukkal, mert volt benne valami horror szerű, amikor a kiskatonáink menekülnek a csendesnek hitt utcácskában, majd levadássza őket a direkt arctalanná tett ellenség. Nem tudtam eldönteni, hol kezdődik a hatásvadász rész és hol a zsenialitás.
Azután Tommy (Fionn Withehead) kimenekül a kelepcéből és egy csapat franciát hagy maga mögött, akik vadul tüzelnek a korábbi üldözőkre és azok viszonozzák a tüzet. Ezzel a korábbi láthatatlan ellenség pedig átment viccesbe. A tucatnyi angolt még könnyűszerrel levadászták, de a barikád mögötti franciák már kemény dió? Tommy pedig hátrahagy mindent, hogy eljusson a partra, Dunkirk partját, hogy majd felvergődhessen egy hajóra vagy úszó deszkalapra, amelyen átevezhet hazájába, mert történetesen a doveri szoroson átkelve, kb. hatvan kilométerre már hazájának parti homokját csókolhatja.
Mi a jó:
A hangulat jó. A színészek rendben vannak.
A zene, amely végig egy vonóhúzás, egészen kiváló munka, ha hangulatfestésről van szó. A zenei albumot megszereztem és valamikor neki is ülök Hans Zimmer munkájának, aki úgy érzem, kapott instrukciókat, hogy zenéje - zörejei? - emlékeztessenek Nolan korábbi zenei tettestársának eszköztárára, mert azt hittem, ismét egy remek David Julyan score-t hallok, oszt nem is.
Ami nem tetszett:
Nem tudtam a filmen szórakozni.
Száraz volt. Üres volt. Mint a tegnapi kenyér. (Értem én, hogy élelem, de hiányzik róla a felvágott, mellőle a folyadék.)
Nem tudta érdekessé tenni számomra a karaktereket és ráadásul a legtöbb színész még hasonlóan is nézett ki, így nem mindig tudtam, kit látok pontosan.
Lehet, hogy a "Dunkirk" végtelenül realisztikus légi-harcokat tud felmutatni. Lehet, hogy a valóságban is ennyire "egyszerű" volt kimenteni azt a sok katonát, "viszonylag kis" véráldozattal. Lehet, hogy tényleg kb. az történt ott a parton és a mentésükre érkező hajókon, amit láthatunk, ám ettől még nem kötött le a film.
Lehet, hogy nem volt a kész mű "filmszerű"?
Talán én vagyok képes jól dekódolni Nolan által a filmbe erőltetett nem lineáris időrendet?
Talán nem én vagyok a célközönsége egy olyan történetnek, amelyik nem szól másról - számomra, mint a várakozásról.
talán nem találtam egy olyan pontot a filmben, amelyre úgy tudnék gondolni, mint valamire való történés.
Hasonló bajom volt a szintén valóságos eseményeket feldolgozó "A sólyom végveszélyben" című háborús drámával, mert egyszerűen nem tudott egy percig sem szórakoztatni az alaptörténet, amely lehet, hogy egy suttyó összegzés tőlem, de kimerült nálam abban, hogy egy fekák lakta kisvárosból egy szakasz amerikai katona igyekszik kimenekülni, mert a fekák átmentek gyors-zombi üzemmódba és agyoncsapják az összes fehéret, akit elérnek.
Nem... kötött... le.
Az sem segített, hogy bekerült egy mellékszereplő is, akire azt hittem, főszereplő lesz, azután kiderül, hogy inkább csak egy lelkiismeret furdalást okozó esemény végterméke. Szerepe persze hozott némi filozofálgatásra okot adó gondolatot így, Cillian Murphy elég halovány teljesítménye mellé, és ezzel kifújt. A fiatal angol fiú (Barry Keoghan) karakterének története sehova nem tart. Ennél még a "Hideghegyben - Cold Mountain (2003)"-ben nyújtott nyúlfarknyi szerepében is több életet láttam.
Tom Hardy szerintem egy troll. Csak az lehet, mert máskülönben nincs az a színész, akinek az egyik kedvenc elfoglaltsága az lenne, hogy a filmjeiben igyekszik maszkot erőltetni az arcára. A Batman harmadik után a Mad Max reboot felét húzta le egy vasból készült készségben, itt meg az egész filmet sikerül egy pilóta oxigénpalackjába bújva átküzdenie. Van még két hasonló filmes trollunk. Az egyik a kiváló Mads Mikkelsen, akinek a kedvence a sérült szemű karakterek abszolválása, míg Patrick Stewart a lábproblémát szokta előnyben részesíteni.
Kenneth Branagh katonájának esetében meg elgondolkodtam azon, hogy ez a szikár katona alvás nélkül végigállta a mentést a mólón?
Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy megnéztem volna a katonáinkat, amikor nem a mólón várnak, hanem mondjuk sátrakban igyekeznek aludni, vagy egyéb módon megismerhetem a mindennapjaikat. Ha a németek helyére földönkívülieket képzelek el, akkor ez egy filler epizódja is lehetett volna mondjuk a Falling Skies sorozatnak.
Tiszta olyan, mintha utálnám ezt a mozit, pedig nem. Egyszerűen nem értem a hype-ot körülötte, mert lehet, hogy van hangulata, lehet, hogy kb. ez történt akkor, ott, Dunkirk partjainál, de ha ennyit tudott Nolan ebből a témából kihozni, akkor inkább hagyja ezt egyedül a picsába és szövetkezzen ismét a tesójával, mert úgy látszik, a közös munkában "van a kutya elásva".
Nem lennék meglepve, hogy pszichológiailag az ütött volna vissza a film nézése közben, hogy annyira személytelenné tették a német ellenséget - nem jelenik meg fizikailag, csak repülőgépek képében -, hogy ezzel vágták volna tönkre a filmet, hiszen nincs megfelelően realizálva az ellenség, aki elől menekül a hatalmas angol és francia sereg, így viszont sokkal nehezebb érzelmileg azonosulni a menekülőkkel. Szerintem.
Megtekintés: Azt hittem, embert próbáló feladat a bő három órás élő festményt végignézni, ám ha pihenten ül neki az ember, elég gyorsan elrepül az a közel három óra.
Amikor az első kedvcsináló bemutatók felkerültek az Internetre, már akkor sokan felpörögtek a témába vágó fórumokon. Iñárritu filmje eseményszámba megy már a két perces trailer alatt is. Csodálatos beállítások, izgalmas jelenetek, monumentális képsorok, közeliek a színészekről, havas táj, akció, vágás, hangok... A film pedig ugyanez az intenzitás, csak elnyújtva Tarr Béla magasságokig. Bár, az igazat megvallva, amikor már kezdett volna egyik-másik jelenet kínosan hosszúra nyúlni és rásüthettem volna, hogy na ez olyan "Tarr Bélás", hirtelen egy vágásnak köszönhetően máshol találtuk magunkat.
Az egész film lassan halad a befejezésig, néha felpörögve, máskor lelassítva. Egyszerűen és hihetően mutatják be a pionír életmódot és egészen addig azt hittem, hogy egy fikciós kalandfilmet nézek, míg utána nem olvastam Hugh Glass történetének, akiről nevével ellentétben kiderül, hogy közel sem olyan törékeny.
Az eredeti legendákat elég nehéz kis országunkból fellelni, hiszen a megfelelő oldalakat fel kellene kutatni és megfelelően magyarítani, hogy összeálljon, amit a filmben látunk. Mindenesetre, amit hirtelen találtam, abban volt némi ellentmondás, így maradjunk annyiban, hogy Glass kálváriája nagy vonalakban és nagy vonalúan lett filmvászonra álmodva.
Glass (Leonardo DiCaprio) és egy csapatnyi prémvadász - akik közül néhányan név szerint is megtalálhatóak az amerikai történelemkönyvekben, mint korai betelepülők és szerencsevadászok - hatalmas zsákmányt kénytelenek kimenekíteni a zord időjárás és harcias indián törzs karmai közül, hogy megélhetésüket biztosítsák. Menekülés közben elhullik a csapat nagyja és a visszavonulás után Glass-t egy súlyos medvetámadás éri, amely után kérdésessé válik életben maradása és megoldhatatlanná a szállítása. A csapat vezetője hátrahagyja a haldoklót és rá vigyázó három társát, hogy addig a többiek biztonságban visszatérhessenek a közeli helyőrségbe - a valóságban legalább kétszáz mérföldes utat jár be Glass, miután magához tér - és majd visszatérjenek a biztonságba helyezett állatbőrökért.
A wikipédián nem sokat találni Glass-ról, de mivel az angol nyelvű oldalon nem emelik ki, úgy kell vennem, hogy Glass fia azért kerülhetett bele a filmbe, hogy elmélyítse a bosszú vonalat a filmben, hogy legyen kiért azok után menni, akik hátrahagyták meghalni a főszereplőnket. A valóságban is igyekezett revánsot venni azokon, akik sorsára hagyták, de a hiányos forrásom szerint végül nem ölte meg John Fitzgerald-ot (Tom Hardy).
DiCaprio megint az Oscar-díj közelébe kerülhet ezzel a filmmel és még akár Tom Hardy is, aki szerintem sokkal jobban átszellemült ebben a szerepben, mint a modorosabb gengszter Kray fivérekében a korábbi cikkben ajánlott "Legenda" című moziban. DiCaprio csuklóból kirázza Hugh szerepét és borítékolható, hogy ismét ott fog ülni a jelöltek között és bár nem akarom lekicsinyelni azt, amit ebben a filmben látunk tőle, szerint a Wall Street farkasában kicsit jobb. (Még akkor is, ha a köztudottan vegetáriánus DiCaprio az egyik jelenetben némi állati belsőséget - bölénymáj - fogyaszt el kínlódva.)
Eredeti nyelven eszméletlen hallgatni a Hardy által használt angol nyelvet. Ha az ember nem olvas utána, talán nem is jön rá, hogy az őrült tekintet és ápolatlan szakáll mögött Hardy rejtőzik. Az, hogy részt vett a filmben, főleg DiCaprionak köszönhető, aki könyörgött neki, hogy olvassa el a forgatókönyvet. Igaz, hogy rengeteg nézeteltérésük volt a nehéz természetű és hirtelen haragú rendezővel, de kitartottak a produkció mellett, ami sok más stábtagról már nem mondható el.
Meg kell említeni még az angol Henry kapitányt (Domhnall Gleeson), aki miután megtudja, hogy Glass-t milyen helyzetbe hozták, igyekszik maga igazságot szolgáltatni Fitzgerald felett Gleeson feje benőtt, arcra már nem az a szerethető fiatalember, mint a korábbi időutazós romantikus filmben, az "Időről időre" címűben. Tényleg, még megjelenik az új Csillagok háborúja moziban és mintha nem is ugyanaz a színész lenne. (Vagy őt felületesen figyeltem Rachel McAdams mellett...)
A másik fontos szereplő Will Poulter, aki kiáll Glass mellett, csak Fitzgerlad csalárd módon ráveszi, hogy hátrahagyják a haldoklót. Poulter részt vett Narnia moziban, az Útvesztő első részében és a Családi üzelmekben is.
A zene és fényképezés kiváló. Hihetetlen látványvilág és varázslatos totál képek, mindezt úgy, hogy állítólag nem használtak mesterséges fényforrásokat a forgatás alatt. Ezért olyan éteri sok jelenetben a látott kép.
A Birdman rendezője most nem vállalkozott arra a bravúrra, hogy filmjét egyetlen vágás nélkül vegye fel - vagy legalábbis úgy tűnjön - ezért "A visszatérő" egy sokkal hagyományosabb képi nyelven meséli el a valóságból táplálkozó drámai eseményeket. Azért még így is van néhány, a rendezőre stílusára jellemző hosszabb snitt.
Megtekintés: Tom Hardy többnyire jó filmekben játszik, jól, ezért ezt is elnézem neki.
Brian Helgeland maffia története - valós események alapuló, enyhén életrajzi filmdráma - sajnos nem olyan szórakoztató, mint a szereposztás és az alapanyag indokolná. Eleve meghasonlik az átlagnéző, hiszen akiknek a filmben drukkolnunk kellene vagy minimum azonosulni, azok köpni való gazemberek. A hatvanas évek végére a Londoni Kray ikrek vették át a hatalom nagy részét a város éjszakai élete felett. Az utolsó olyan gazember hullám tagjai voltak ők, akik nyilvánosságra, celeb életre vágytak, politikusokkal, művészekkel vették körbe magukat és igyekeztek maguk is elhinni, hogy üzletemberek és szeretik őket. Közben fordult a világ, kiderült, hogy aki gyilkos, a barátai ellenére sem lehet örökké szerencsés, ezért szép lassan a Kray fivérekre jellemző bűnözői réteg kikopott az életből és aki befolyásos akar lenni az éjszakában, az inkább nem akar annyira szem előtt lenni. Bár, kivételek akadnak és a suttogás sem védi az embert, hiszen előbb-utóbb híre megy, ha valaki erre az útra lép.
A Kray fiúk még nagy lábon, a figyelem középpontjában éltek, amihez hozzá tett az is, hogy szerettek szó szerint is reflektorfénybe kerülni. Végül azonban kiderült, hogy ez talmi csillogás és az olyan szélsőséges bűnöktől, mint a gyilkosság, ők sincsenek védve. Nem is baj.
Tíz, tizenöt éve készültek olyan nagy volumenű darabok, amelyek képesek voltak az árnyoldaluk mellett úgy mozgatni a szereplőket, hogy kedvelhetőek legyenek. Pl. Nagymenők, Keresztapa és társaik. Ezekben a filmekben is csupa szocio és pszicho pata terrorizált, gyilkolt embereket, de valahogy a kollektív tudat valahol morálisan igyekezett megtisztítani a figurákat, hogy elfogadjuk őket. Ebben talán az is közrejátszott, hogy néhányuk megkapta a filmben a büntetését és ezért tragikus hősökké avanzsáltak.
A Legendában a végén persze a fülszövegből megtudjuk, hogy mind Roland és mind Reginald Kray (Tom Hardy kettős szerepben) végül megtért az örök vadászmezőkre és továbbiakban ott szedik a rosszfiúktól a sápot a pokolba való bejutásért, mégis, a film alatt alig lehet megkedvelni a testvéreket. Az 1933-ban született ikerpár szerencsésen megúszta az Angliai bombázásokat. Édesanyjukat rajongásik szerették és nagyon fiatalon, tizenhat évesen már elég fenyegető duót alkottak. Előbb bokszoltak, majd miután kiderült, hogy testi erejük és gátlástalan brutalitásuk más szakmában jobban kiteljesedhet, átnyergeltek a sötét oldalra. Kezdetben kicsiben ügyködtek, majd gyakorlatilag egy időben szinte már popsztár minőségben róttá az éjszakai utcákat.
Lehetett volna ebből egy viszonylag pörgős filmet készíteni, akár szerethető karakterekkel. Amennyit átírt a valóságból Helgeland, akár ezt is megléphette volna. Ha az lett volna a terve viszont, hogy hitelesen idézze meg a fiúk diadalmenetét és bukását, akkor viszont benne kellett volna hagynia olyan eseményeket, amik meghatározták a Kray-ek világát. De ezekből elég keveset kapunk.
Szóval, ott tartunk, hogy életrajzinak nem elég hiteles, drámainak nem elég drámai, humorosnak és akciósnak sem elég. Két óra, lassan gördülő élettörténet, amely már-már unalomba fullad és ezen nem segít Tom Hardy alakítása sem. Számomra meg csak Ronnie alakjában volt élvezetes, amit csinált, mert Reggie-ként modorosnak éreztem, de lehet, hogy a valódi Reggie Kray is egész életét olyan pofával élte le, mintha székrekedése lenne, de harcol is ellene, mert korábban rengeteg jalapeno paprikát evett két pofára. Nekem az alsó protézist beillesztő, nyáladzó, szemforgató interpretáció nem tetszett.
Frances Shea (Emily Browning) tragikus hősnő, akinek tetszik a csillogás, igen mond a férfinek, akiben megbízik, akire fel tud nézni, azután kiderül, hogy minden, amit szeret benne, az terrorra és mások szenvedésére épül. Csoda, ha később meghasonlik ebben a kapcsolatban. Browning érdekes arca valamiért nekem nagyon szexi, még a kicsi, görbe lábaival együtt is. Törékeny, sebezhető és bár megértem, hogy futóhomokba lépett, mégis, úgy vélem, valahol magának kereste a bajt.
Szóval, a negatívumok nagyjából megvoltak.
Egy maffiafilmhez képest kevés az igazi akció, csavaros fordulat, ugyanakkor vannak nyomasztó jelenetek, mint például az ügyvédi irodás, amikor az első nagymenő klubjukat magukra iratják. Sajnos, hasonló működik a világon mindenhol. Emberek munkáját arra nem érdemesek élvezik. Nekünk nézőnek meg annyi marad, hogy végül örülünk a bukásuknak.
A fényképezés az nagyon adja, gyönyörű beállítások, színek, nagytotálok. Az egésznek van hangulata és tényleg visszalépünk az időben. A zene is tetszett a fúvósokkal és bár vissza nem tudom dúdolni, kedvelhető score-nak vélem. Helgeland ettől függetlenül szerintem kicsit sokat markolt és kissé felszínesen kezelte karaktereit. Kicsit lebutított változat ez a rendezőtől, sokkal erősebb és realistább is lehetett volna. Ha már úgy is megutáljuk a végére a szereplőket, legalább az igazsághoz hűbben kellett volna őket ábrázolni, hiszen az hamar kiderül bárki számára, a Kray fiúknak nem volt rosszfiú-romantikája.
60%
Ha szeretnéd megtekinteni a filmet: L E G E N D A
Ha többet tudnál meg a Kray fiúkról, itt egy remek cikk: Mesél az East End
Teszem hozzá, az azonos című Ridley Scott fantasy sem volt túl sikeres a nyolcvanas években. Talán ez a címválasztás kicsit nagyzoló... bár, ott mást jelent, mint itt.
Megtekintés: Ne kérdezz hülyeséget csak ülj be rá és élvezd!
"Élek! Halok! Újra élek!"
A Mad Max trilógia a túlélésről és főleg a bosszúról szólt. Nagyjából. És nem ebben a sorrendben. Max karaktere pedig fokozatosan és koherensen teljesen háttérbe szorult, míg az új filmben, mely megvalósításában olyan friss, hogy nem érződik, hogy rendezője egy hetvenes öregúr, Max gyakorlatilag egy fontos mellékszereplővé lett visszaminősítve. Ez valójában nem baj, mert a főszereplőnk is elég erős karakter és még a történet szempontjából sem mellőzött körülmény, hogy Mad Max simán csak alásegít a jó oldalnak, félretéve saját egoját és törekvéseit. Ezért lett végül a film egy feminista kiáltvány, amely férfi nézőknek is éppen olyan szórakoztató, mintha csupa férfi harcolna egymás ellen, holott gyakorlatilag a nők harcolnak a férfiak ellen és ebben kis segítséget kapnak két férfitól. Egyikük kívülálló, aki gyakorlatilag melléjük áll törekvéseikben, talán a benne dolgozó lelkiismerete miatt, míg a másik (A harcifiú szerepében a mostanában nagyon felkapott Nicholas Hoult) simán megvilágosodik és ezért érzi kötelességének, hogy a nőket segítse.
Hogy mennyire feminista a film?
Elég annyit tudnunk, hogy Miller a Vagina monológok köztudottan harcos amazon íróját, Eve Ensler-t is felkérte némi diszpozícióra, hogy kerekebb legyen a történet női oldala.
Ezen a poszteren egyértelműsítik, ki a film igazi főszereplője.
A film elég lassan készült el. Gyakorlatilag azóta foglalkozott vele George Miller, mióta a harmadik résznél elengedte a gyeplőt. Rengeteg filmes fordult meg a tervek körül és még arról is szó volt, hogy animációs film - rajzfilm - készül a történetből, mint pl. a Pitch Black esetében. Végül harminc évvel a harmadik rész után Miller végre tető alá hozta a filmet, sőt, vannak elképzelések, hogy talán egy sorozat ismét van a karakterben.
A karakter:
Azért mostanra az eredeti Max, Mel Gibson rendesen megöregedett. Volt róla szó, hogy cameózik a filmben, arról is, hogy többek között Heath Ledger lesz a befutó, végül Tom Hardy játszhatta el az utópia magányos lovasát. Ez azért már nem feltétlenül ugyanaz a Max, akit megismertünk az első három filmben és aki kezdetben a törvény őréből avanzsált a bosszú angyalává, hogy végül egy magányos, kiégett pária legyen belőle, aki főleg saját érdekeit tekintve harcol a sötét oldal ellen, amolyan mindentől távol álló kívülállóként. Ez a Max kezdetben szinte jelen sincs. Az események nélküle kezdődnek el és mintegy mellékesen keveredik bele. Azért a film kezdő képsoraiban megismerhetjük őt, hiszen ha nem így lenne, nem tudnánk, hogy egy Mad Max filmet nézünk, annyira mellékes az ex-zsaru figurája.
Egyes fórumokon még azt is felvetették, hogy valójában amit látunk, az a valódi Max "után" történik és a karakter nem más, mint a második filmben megismert kisfiú, a Feral kölyök, aki miután felnőtt, átvette a magányos hős igazságot kereső és osztó szerepét, belebújva az egyetlen, általa csodált férfi bőrébe, aki, ha rövid időre is, de amolyan apafiguraként jelent meg életében.
Ha történetesen így lenne, akkor sem érezném magam becsapva, hiszen a Mad Max filozófiájába simán belefér ez a fajta felépítés, hiszen az egész olyan, akár egy képregényfilm, ott meg, ugye, simán előfordulhat, hogy egy karakter több személyen keresztül épít maga köré legendát. (Lásd a Fantomot, vagy a Zorro-t, amelyben az idősebb átadta a fiatalabbnak a staféta botot. (Totál semmihez nincs köze, de mindként megemlített filmben szerepel Catherine Zeta-Jones!) :)
Szóval, ha Max az a bizonyos Feral kölyök, akkor már tudjuk, honnan ered az a szűkszavúság, ami a filmben jellemzi.
Miller azonban nem erősített rá eddig erre a teóriára.
Az ellenség:
A futurisztikus moziknál elvárható, hogy a főhős ellenpontja legalább olyan karizmatikus legyen. Ezt nem mindig sikerül hozni. Hol a főhős túl markáns, máskor a gonosz játszik le mindenkit a vászonról. Itt viszonylag erős az ellenfél oldala is, hiszen, a vezéren kívül több karakter harcol hőseink ellen, sőt, megtámogatták a sötéteket egy magánhadsereggel, illetve a címszereplő mivel nem elég hangsúlyos a szerepében, így az ellenségének sincs nehéz dolga legalább annyira jelen lenni, mint főszereplőnknek. (Aki, mint írtam, inkább mellékszereplő!) Haltatlan Joe (Nem halhatatlan) szerepében az első film bütyökvágója jelenik meg, azaz Toecutter, aki közben szépen hozzáöregedett a bandavezérséghez. Amolyan törzsi király ő, akinek hosszú élete egyfajta mitikus színezetet ad hozzá pluszban figurájához. Hugh Keays-Byrne-nel azonban kicsit mostohán bánik el a rendező, mert végig olyan testmaszkokat kell viselni, amelyek felismerhetetlenné teszik a színészt, így megkérdőjeleződik, hogy valóban szükség volt e rá, hogy ismét Max filmben játszhasson. Arcát például félig egy olyan maszk takarja el, amelyet pont Hardy viselt korábban a Nolan féle Batman filmsorozat utolsó fejezetében, Blaine-ként. (A karakter nevét elírtam, de Horváth Ákos, aki valszeg az egyetlen, aki elolvasta a cikket, jelezte, ezért javítok: Bane a karakter neve! Látszik, hogy nem vagyok nagy Batman-es) Ijesztővé teszi a karaktert, viszont eltakarja a színészt.
Az mellékes, hogy az első közel negyven percben maga Max is egy vasból kovácsolt álarcot kénytelen viselni, hiszen legjobban ezzel tudják elkülöníteni a foglyot a többiektől.
Ha Haltatlan Joe nem lenne elég, még megjelenik a filmben néhány igazi féreg, akik egyéb kolóniák vezetői. Egyikük eléggé emlékeztet a rothadó Harkonnen báróra a Dűne filmből. Rájuk talán csak azért volt szükség, hogy ne legyen túl monoton végig a fehérre meszelt harci fiúk ellen harcolgatni. Kellett némi változatosság. Ahogy megszokhattuk, az ellenség egyre ijesztőbb vagy/és extrémebb külsőt kapott. A negyedik Max filmben mindkettőre akad példa.
Valójában az ellenség nem más, mint egy sok tagból álló, organikus massza, amely igyekszik megállítani hőseinket. Hogy egyenként is egyéniségek, azt főleg azzal igyekeznek megmutatni, hogy a legtöbb korábbi Max filmmel ellentétben, ahol a bandatagok alig szólaltak meg, itt azért viszonylag sok a párbeszéd a támadók között.
A segítők:
Egyértelműen Max az...
Meg a harci fiú, akinek a béranyák felnyitják a szemét, hogy mennyire tévedésben élt eddig. A fiú persze nem tehet erről, hiszen ebbe született és ebbe nőtt bele. Ha úgy vesszük, karaktere erősen vallásos, majd megkérdőjelezi hitét és elfordul tőle.
A Vuvalini-k csoportja, a Valkűr (Megan Gale) és a magok őrzője (Melissa Jaffer).
A főhős:
A nők.
A három csoportba osztható nők.
Az első az egyetlen tagot számláló Imperator Furiosa (Charlize Theron). Pár elejtett mondatból áll össze a karaktere. Valamikor a gonosz keze alá került, megsérült, felépített egy komoly karriert, mint a gonosz egyik jobbkeze, ami nem lehetett könnyű a férfiak világában. Végül, mikor adódott egy lehetőség, megragadta azt és igyekezett a gonosz markából kimenekíteni néhány ágyasát, hogy ne úgy nőjenek fel, mint azok gyermekei. Céljait akár egyedül is eléri, ha kell, de azért mint kiderül, az sem baj, ha kap némi segítséget. Az igazi női akcióhős, aki úgy nőies, hogy közben nem a szexualitásra építik a karaktert, hanem egyenrangú félként a férfiak világában. Hogy történetesen nő, az csupán állapot. Furiosa olyannyira elfogadtatta személyét a többiekkel, hogy viszonylag sokáig nem is gyanakodnak rá a társai, hogy amikor letér a főútról, akkor valójában szökik HaltatlanJoe elől és így ellenséggé vált.
A második csoport az ágyasok, akik fiatalok, szülni képes egyedek és halvány fingom sincs, hogyan kerültek Haltatlan Joe karmai közé. Mindenesetre mind különböző karakter és mintha lengedezne körülöttük némi misztikus erő is.
Valójában nem is értem, mi motiválja őket abban, hogy csapot-papot hátra hagyjanak és a bizonytalanba kövessék Furiosa karakterét.
Talán, mert így lázadnak egy patriarchális társadalom ellen.
Míg Furiosa esetében megértem, hogy végül szökni kényszerül, hiszen neki vannak halvány emlékei a múltjáról, az ágyasok már valószínűleg ebbe születtek, így biztos kellett valami plusz motivációjuk, ami talán majd akkor áll össze bennem, ha még párszor megnézem a filmet. Pirítós a tudó (Zoé Kravitz), Angharad a kedvenc (Rosie Huntington-Whiteley), Képes (Riley Keough), Az Albínó (Abbey Lee) és a Törékeny (Courtney Eaton).
A harmadik csoport pedig a Furiosa gyermekkorából visszamaradt öreg harcos amazonok. Ők a múlt őrei. A sok anyák. Egy letűnt világ írmagjait hordozzák magukban. Azonnal a lányok mellé állnak egy utolsó harcban. Gondolom, őket már direkt annak jegyében keltette életre a rendező, hogy koherens maradjon a filmben a nőkkel szemben. Más okát nem tudom elképzelni, hogy létezik ebben a világban egy csapat öregasszony, akik motoroznak és fegyvereket használnak, hiszen, amit a többi poszt-apokaliptikus filmben már megtanultunk, hogy a nők csupán erotikus díszítőelemek vagy a történetet mozgató kulcsfigurák, akiket meg kell menteni. Viszonylag ritka, hogy egyetlen, jól működő közösségben életben tudjanak maradni. Általában megerőszakolásra és legyilkolásra használják őket a férfiak ebben az amúgy férfias tematikájú műfajban. (Persze néha akadnak kivételek is, hiszen a Gwendoline című amerikai-francia akciófilmben egy egész falkányi amazon éli világát a sivatag közepén, férfi nélkül. De az a ritkább.)
A történet:
Ha eddig nem derült ki, akkor röviden, A-ból B-be szöknének szereplőink, kevés közjátékkal, gyakorlatilag egy road movie, amelyben a karakterfejlődést két látványos kaszkadőrtrükk közi rejtik el. Így akár unalmas is lehetne a film, hiszen a vizuális orgiákat már kimaxolták olyan filmek, mint a 2012 vagy a Transformers sorozat, viszont Miller old school filmesként nem a CGI-t erősíti, inkább a klasszikus kaszkadőr munkát vegyíti tökéletese operatőri munkával. A film épp ezért lett egy vizuális orgia. Tele olyan finomságokkal, mint a Max-et a barlangban üldöző harcifiúk hömpölygő áradata, az akciók belassításai vagy a járművek szépsége. Ezt a filmet még azok is élvezhetik, akik nem rajonganak a kocsis filmekért. Olyan ötletek vannak benne, amitől simán leesett az állam. Pl. Amikor égni kezd a kocsi, Furiosa meg egy egyszerű módszerrel oltani kezdi. Vagy a támadók kreatív megoldásai, hogyan jussanak egy idegen járműre.
Ezért a film inkább a látvánnyal operál. Viszont ez nem lesz sem unalmas, sem önismétlő. Mindezt viszonylag kevés vérrel, mégis, olyan érzésünk lesz, hogy komoly hírigeket látunk.
A fényképezés csodás, csak pár apró jelenetben lett olcsó a megoldás.
A zene bár nem emlékeztet egyik korábbi Max filmre sem, - sajnos mind Brian May, (Nem a Queen együttes tagja, bár sokáig ebben a tévedésben éltem) mind Maurice Jarre zeneszerzők elhunytak már - itt teljesen jól teljesít a képek alatt. Külön meghallgatni már sokkal embert próbálóbb feladat.
A jelmez, maszkok, kellékek mind tökéletesek. Ha az ember figyel, sok apró utalást vehet észre a korábbi filmekkel kapcsolatban. iustizmord-nak az utalásokról:
Furiosa a váltóban egy tört rejtett el. A Mad Max 3.-ban Max egy hasonló fegyvert rejtett el az ostorában, amellyel a tevéit irányította.
Az egyik autó összetörő jelenetben - amelyikbe CGI is került azért rendesen, - a szétforgácsolódó kocsiban ülő sofőr arca egészen a szemguvadásig bekerül a néző látóterébe, ami pillanatot már a korábbi epizódokban is elsütöttek párszor, amikor Max befosatót játszott az ellenségeivel.
Az egyik figura hasonló nyelvöltögetéssel riogat csata közben, amit már bütyökvágó is csinált az első részben.
Azt olvastam, hogy az egyik totemszobron feltűnik a pilóta bőr sapkája és szemüvege.
Pirítós az egyik jelenetben egy hasonló apró zenedobozzal játszik, mint amit Max talált a második részben és végül a Feral kölyöknek ajándékozott.
A meglepett Max a második részben szembesül vele, hogy a csurig töltött tartályban nincs más, mint homok. Itt a meglepett Max szembesül vele, hogy a tartály csurig van anyatejjel.
Max és Furiosa is meghekkelte a gépét, hogy ne tudja más használni és egyik kést rejtett mellé, míg a másik egy pisztolyt. Meg még vagy egy tucatot köré...
A pilóta, miután Max elkapta a második részben, hirtelen nagyon haverkodó lesz és bekínálja, hogy szerezzen benzint a kis túlélő csoporttól és az Maxnek jó lesz. Itt a harcifiú kezd bután alkudozni vele, hogy ha együtt visszaviszik Furiosát, jutalmat kapnak.
Ilyen kis apró finomságok, de ha jól odafigyelsz, biztos észreveszel te is valamit.
Érdekességek:
A leghosszabb epizód a sorozatból.
Az első, amelyben kiírják Max teljes nevét a főcímben.
A film teljesen elhagyta a narrátor szöveget és Max alig beszél, ellentétben az ellenséggel, akik viszont végig dumálnak.
A film nem is Remake, nem is egyértelmű folytatás. Inkább amolyan alternatív epizód. Ha Millert kérdezik, ő valahova az első rész és a második közé helyezné... Max az egész film alatt látomásokkal szembesül, melyek a múltjában meghalt emberek szemrehányásából áll. Olyan embereket lát, akiket az első három részhez nem lehet visszavezetni. Többek között egy kislányt és egy maori bennszülöttet, akik a korábbi epizódokban nem jelentek meg. Max-nek az első részben pl. fia volt, de még beszélni sem tudott, így a kislány nem lehet a lánya, pedig elég szemrehányóan viselkedik vele a kis szellem.
Viszont néha, mikor megjelenik, egyenesen az életét menti meg Max-nek. Miller koncepciója volt, hogy a film kissé túl színes legyen, hogy elüssön stílusban az egyébként elég szürkésre hangszerelt antiutópiáktól. Ennek ellenére úgy véli, hogy a képi világ és a megfestett jövő nihilizmusa legjobban fekete-fehérben érvényesül, ezért a megjelenés Blue-Ray-ben egy ilyen változat elérését is lehetővé teszi. Miller legerőszakosabb filmjei a Mad Max mozik. Ezeken kívül filmdrámát és főleg családi filmeket készített. Színes figura.
A film torzszülött látcsőfigyelője, Corpus Colossus (Quentin Kenihan) a valóságban megbecsült ausztrál humorista és többek között Russell Crowe jó barátja. Mel Gibson a bemutatón látta a filmet és Miller örült a reakciójának, mert Gibson állítólag élvezte a mozit. Ez a pozitív visszajelzés azért volt fontos az öreg rendezőnek, mert nem szerette volna, ha több évtizedes barátsága Gibsonnal rámegy arra, hogy nem őt hívta meg a főszerepre a filmbe, még akkor is, ha ebben a formában, Mel Gibson már nem lett volna hihető Max-ként.
Rövid szerepben feltűnik az egykori akciósztár is, Richard Norton, aki több filmben volt Jackie Chan ellenfele!
Miller igyekezett elkerülni a CGI-t, ezért a filmben látható akciójelenetek több, mint 80% realisztikus.
Ha érdekel a film, akkor egyik kedvenc oldalamon meg is nézheted: Mad Max Fury Road
Steve Knight egyetlen autóban játszódó kamaradrámája szikár, akár egy éhező koldus. Semmi fényképezési túlkapás, zenei pátosz, sallang. Gyönyörűen fényképezett képek, finom second unit munka.
Meg egy sors. Ez a film, ha rászánod az időt, gyomorba bokszol és mikor lehajoltál, könyökhajlatába szorítja a fejed és kicsit megráz.
Locke (Tom Hardy) megbízható építész, gondos családapa. Azután kap egy telefonhívást és élete gyökeresen megváltozik. (És valahol kb. ezt a szinopszist olvastam el a filmmel kapcsolatban. Hú, gondoltam valami jó kis thriller, egy pasasról, aki az autójába szorult és megzsarolják, vagy megfenyegetik, ha nem tesz meg valamit.)
Mekkorát tévedtem. Ezt úgy a negyvenedik percnél kezdtem sejteni, de addigra már beszívott Locke és közvetlen környezetének párbeszédes élete. Kő kemény dráma. Semmi mellébeszélés. Minden telefonhívásnak szerepe van.
Locke meggyőződése szerint igyekszik tenni, hogy jobb ember legyen, viszont ennek köszönhetően, megjárja a purgatóriumot és elveszít mindent, amit már felépített, elért. Vajon mennyire erős indítékai vannak, hogy így tegyen?
Locke egy egész Európában egyedülálló nagyságú projeckt-ben vesz részt, mint főépítész. Sok száz tonnányi betont akarnak alapként elhelyezni a kiásott és előkészített talapzatba. A munka reggel kezdődne, estére végeztek már. Locke is ledobja munkás bakancsát, beül az autójába, hogy hazaérve megnézze az aktuális meccset és aludjon pár órácskát, mielőtt előkészíti az 55 emelet magas épület legalját. Precíz munka, nem lehet spórolni az alapanyaggal, mert akkor repedések jelennek meg a betonban, ami idő előtti öregedéshez vezethet, sőt, az épület leomlásához. Ez lenne a terv.
Locke történetébe azonban in medias res léptünk bele, így már csak onnan látjuk a következő másfél óra eseményeit, hogy Locke biztosít egy Bethan (Olivia Colman) nevű nőt arról, hogy maximálisan mellette áll és éppen hozzá tart. Bethan egy volt munkatárs, aki nem véletlenül állapotos Locke gyermekével, illetve már a szülőszobában van. Csupán egyetlen alkalom volt, egy félrelépés, egy egy-éjszakás kaland. Locke viszont felelősséget akar vállalni, hiszen egykor apja pont ezt nem tette meg vele; lelépett, magukra hagyva anyját és gyermekét. Locke nem szereti a nőt. Locke csupán a gyermek felé érez valami erkölcsi kapcsot, mely olyan erősen buzergálja a férfi lelkiismeretét, hogy képes érte mindennek hátat fordítani.
Locke következő másfél óráját utazzuk vele végig, szinte mintha magunk is a kocsiban ülnénk. Valahol jobbra mögötte, és a válla felett nézzük, kit hív, ki hívja.
Locke döcögősen bevallja feleségének, hogy egy korábbi fontos munkájánál félrelépett. Egy kolléganővel. Akibe még csak nem is szerelmes.
Nem tudjuk meg, Katrina (Ruth Wilson) fel tudná ezt dolgozni, mert férje azt is közli, hogy a nő épp szül. Ez együtt sok(k).
Közben a közvetlen felettese, Gareth (Ben Daniels) is rászáll, amikor kiderül, hogy Locke nem kíván a reggeli feltöltésnél személyesen jelen lenni. Ez viszont, ennél a feladatnál, ennél a pontnál szinte lehetetlen. Túl sok ember, túl sok részlet, túl sok feladat. Hiába tartózkodik a helyszínen Locke jobbkeze, Donal (Andrew Scott) aki már szinte teljesen felkészült egy ekkora munka elvégzésére, a Chicagói felső vezetés nem így gondolja és hiába 10 makulátlanul leszolgált közös munkaviszony, Locke-nak mennie kell, hiszen a jelek szerint teljességgel megbízhatatlan. Locke viszont ígéretet tesz rá, hogy befejezi a munkát, igaz, csupán telefonon tud benne részt venni. Mert neki máshol van jelenése. Egy apró gyermek első tapasztalásait szeretné személyes megjelenésével megerősíteni, ha már ez neki egykor nem adatott meg.
Még a hallgatásnak is súlya van.
És miközben azon igyekszik, hogy ne legyen olyan, mint az apja - megfutamodni, hátra hagyni mindent - gyakorlatilag önkéntelenül is olyanná válik, hiszen amíg a gyermekre koncentrál, hátra hagyja mindenét, amit persze el is veszít: munka, otthon, család.
De Locke csak megy, mert menni kell...
80%
Mit lehet feladni, miért?
Szpojler alart, alant!!!
Tom Hardy hihetetlen fazon.
Nem vagyok erős angolból, de gondolom, a főszereplő neve is utal a történetre: Lock - zár.
Locke lezárja a múltját, egy új irányba indul.
A filmben egyszer elhangzik Samuel Beckett legismertebb színházi művére, a "Godot-ra várva"-ra egy utalás. A színmű enyhén emlékeztet a film felépítésére annyiban, hogy Bethan folyamatosan várja Locke-ot, aki a gyermek miatt nagyon fontos szereplője lett a nő életének, de Locke a játékidő során nem ér célba. A film elején már akkor látjuk először, amikor ő tudja, hogy "mennie kell" és a végén akkor válunk meg tőle, amikor még javában úton van.
