A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chloë Grace Moretz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chloë Grace Moretz. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 12., szerda

Anya kontra androidok - Mother / Android (2021)

 Anya kontra androidok - Mother / Android (2021)


Rendezte: Mattson Tomlin

A film Mafab adatlapja: Mother / Android (2021)

Megtekintés: Kezd olyan érzésem lenni, hogy a Netflix presztízst csinál abból, hogy B filmeket vásároljon össze, csak, hogy idővel elmondhassák, a legtöbb sci-fi náluk van a mozi-tárban. Bár, jelen esetben ezt a filmet a Hulu követte el.

A rendező, Mattson Tomlin saját forgatókönyvéből készítette el ezt a sci-finek álcázott filmdrámát, egy anyáról, akinek le kell mondania elsőszülött gyermekéről, ha azt szeretné, a kicsi élete jobb legyen, mint amit nyújtani tudhat. A film pedig egészen jó is lehetett volna, ha Tomlin megtalálja a kényes egyensúlyt az akció és a drámázás között, de úgy látszik, valamiért az utóbbi érdekelte jobban és ezért a filmje végül egy be nem váltott ígéret lett.

Pedig milyen jól indul. Nem láttam mostanában minden filmet és sorozatot, amely az ember és androidok sorsára fókuszál és a Westworld-ot is elengedtem a harmadik évad környékén, ennek ellenére, kedvelem a műfajt, amelynek pl. a Terminátort vagy a Feltámad a vadnyugatot köszönhetjük. Itt a háztartásban használt, szolgáknak tartott műemberek lázadnak fel - ahogy megszokhattuk - és megkerülve a robotika törvényét, melyet egyetlen hasonló film sem kerül ki, legalább említés szintjén, szinte lenullázzák Amerika lakosságát. A túlélők kisebb, aránylag védhető csoportokra szakadva igyekeznek még ellenállni az öntudatra, vagy inkább csak mészárlás programozódott gépeknek, de nehéz harcolni egy olyan ellenséggel, amelyik sosem alszik vagy fárad el.

Amikor kitör az apokalipszis, Georgia (Chloë Grace Moretz) épp megtudja, hogy állapotos, pedig abban sem biztos, hogy megtartaná barátja, Sam (Algee Smith) gyermekét. Pillanatok alatt felfordul a világ és a két fiatal biztonságot keresve elmenekül a kisvárosból, ahol éltek. Hónapokkal később, mikor Georgia már minden órás, elhatározzák, hogy hallgatva a kósza hírekre, amik eljutottak hozzájuk, felkerekednek és megkísérelnek áthatolni egy senki földje területen, hogy eljutva az óceán partján várakozó egyik menekítő hajóval elmenekülhessenek a biztonságosnak kikiáltott Dél-Koreába.

A szinopszis teljesen felizgatott. Moretz-et eleve kedvelem, a fellázadó robotok meg egyébként is hálás téma, amennyiben szeretjük, hogy gépemberek gyilkolásznak le embereket. Fel is készültem egy kellemes mészárlós mozira és az egyetlen előzetes, amibe belefutottam, erősen rá is játszott erre, mivel olyan szépen vágták össze, hogy azt hittem, kemény adok-kapok várható. Azonban Tomlin, aki eddig rövidfilmeket készített, egyáltalán nem kelti azt az elsőfilmes és általam megszokott benyomást, hogy nagyjátékfilmes készítők sorába lépve igyekezne elkápráztatni és megmutatni, hogy mennyire jó is tud lenni. Nem. Filmje jó ötlet vet fel, de az olcsóbb utat választja, ráadásul, az akciók, amik a trailerben még érdekeseknek tűntek, a filmben már unalmasabbnak hatnak és nagyjából, be is kell annyival érnünk, amit láttunk a reklámban, mert Tomlin nem érzi az akciót, mint műfajt és amit meg készít, az feledhető, cseppet sem izgalmas.

Pl. a film elején, amikor elkezdődik a mészárlás, még rendben van, hogy a főszereplők nem azonnal kerülnek bele, hanem miután elkezdődik a sikoltozás, belesétálnak a már megkezdett durvulásba - lásd, Georgia épp a fürdőszobában lelkizik és a sikoltozásra megy vissza a többiekhez, hogy megnézze, miért szabadult el a buli. Majd kimenekülés az utcára, ahol olyan moziknál, mint a "Holtak hajnala", szépen megmutatja a rendező, hogyan szabadul el az örület és menekül meg hősnőnk. Tomlinnál azonban egy percet áldoz arra, hogy Sam és Georgia menekülni kezd és be kell érnünk a madártávlattal, hogy rögtön utána ugorjunk az időben. Ember! Hát azt akartam látni, ahogyan az androidok szétdobálják az embereket!



Oké, majd később... De később is csak némi futkározást kapunk, egy osonást és egy olyan, a haditámaszpont elleni lerohanást, ahol Georgia popsijába mászva egy röhejes EMP löket elintéz mindent, miközben ami érdekes lenne, off screen történik. Nagyjából minden off screen történik, ha már itt tartunk.

A két fiatal néha drámázik egy sort, és az egyetlen lépés, amiben tökös a forgatókönyv, az Sam sorsának alakulása, habár, lezárása szintén off screen, ami annak tudatában, hogy ha már dráma, akkor szép jelenet lehetett volna a végső búcsú, meghagyták a képzeletnek.

Egyszerűen a film nem is működik sem sci-fi, sem akció szinten. Az egyetlen ok, hogy nem aludtam be rajta, hogy végig lebegteti a bármi történhet a következő pillanatban érzést. A kb. egyetlen csavar pedig meg sem lepett, mert nem túl jó arányérzékkel építették fel.

Hogy mégsem rinyálom tele a párnámat, annak az az oka, hogy Moretz nagyon kellemes színésznő és valamiért tetszik, hogy a Netflix igyekszik annyi sci-fi műfajú mozi összeharácsolni, amennyit nem szégyell. Igaz, ez nem emeli ennek a mozinak a minőségét, amely végeredményben inkább felel meg a tévéfilmes kereteknek, annyira nem grandiózus. A végén pedig, a Dél-Koreai kapcsolat, azzal a 4-5 statisztával a mólón, valahogy alá is húzta, hogy a költségvetés nem nagyon szabadult el. Értem ez alatt, hogyha tényleg egy ilyen hajó jelentheti a túlélést, akkor miért csak Georgia alkudozik azzal az alig pár emberrel, hogy feljuthasson rá és miért nem több tucatnyi kétségbeesett ember szeretne átvergődni mindenen, hogy elhagyhassa a veszélyes amerikai földeket? 

Mégis, a mélypont az EMP válaszcsapásos jelenet, amelyben el kell hinnem, hogy egyetlen lány, aki több hónap nélkülözés és egy pár órás szülésen van túl, képes lábbal egy egyébként sem túl masszív kerítést megtartani, miközben egy tucat droid igyekszik áttörni rajta. De Moretz lába kitart, már-már sikerül megtörni, de... de nem! Hú, de kemény! De hol volt közben mindenki más? És ha az EMP jelenti a túlélést, amikor megszólalnak a szirénák, miért nem rohan oda egy tucat, állig felfegyverzett katona, hogy megvédjék vagy még jobbat mondok, megnyomják a gombot? Méretéből ítélve, elég nagy kell, hogy legyen a hatósugara, szóval, azt nem veszem be, hogy nem nyomkodják meg, csak ha az ellenség már rálépett a farkukra. Azt gondolnám, hogy amint betörnek a bázisra és felvijjog a kürt, legalább egy kommandós fogja magát és odarohan, hiszen, ettől függ az életük. Ehelyett az a kishölgy lesz a megmentő, aki ráadásul eleve nem is tudhatja, hogy a készülék létezik-e, hol van, vagy hogyan kell működtetni.

Csak úgy agyalgatok: Abba is csak felületesen gondolok bele, hogy miért készítene bárki olyan androidokat, amiket utána alig lehet hatástalanítani és milyen társadalom az, ahol olyan sok az android, hogy lázadás esetén kb. kiirtják az embereket. Ez már az "Én, a robotban" is egy igen furcsa problémát vetett fel nekem, hogy milyen az a világ, ahol egy ilyen bonyolult gépezet, mint a robotok, akár egy kisnyugdíjasnak is hozzáférhető technika. Vajon, melyik az a cég, amelyik olyan komoly bevételeket tud produkálni egy olyan termékből, amit bárki meg tud vásárolni és nyilván, nem mehet tönkre havonta... Itt ugyan egy félmondatot mintha tennének rá, hogy úri huncutság az android szolga, de ha egyet szét tudtak csapni a baseball ütővel, akkor az amerikai hadsereg mennyire nem lehetett toppon, hogy a film szerint, az történt velük, amit látunk: Nem lövik halomra az androidokat - amikből nyilván nem lehet végtelen emnnyiség használatban - hanem kis csoportokban próbálnak túlélni. Lesz valaha olyan társadalom a közeli jövőben, amelynek tagjai, akik ennyire sokféleképpen gondolkoznak, képesek annyi gépet a közösségre szabadítani, ami átveheti felette a hatalmat? Legalábbis egy annyira közeli jövőben, mint a filmben ábrázolt Amerika?

Ettől függetlenül persze még mindig azt gondolom, hogy igen izgalmas a történet felütése, és kár, hogy a megvalósítása ennyire olcsóra sikerült.

Tomlin tehát mint forgatókönyvíró, még fejlődésképes. Azt mondjuk aláírom, hogy a korábbi, lopakodós jelent az android táborban, egészen feszültre sikerült, és a kiabáló fogoly pluszban hozzátett. Mindentől eltekintve, végeredményben egy közepes. Nem a túl erős fajtából.

Moretznek ez már nem az első mozija, amiben a gyermekéért mindent igyekszik megtenni és karistolja a sci-fi határait. Az "Árny a felhők között" hasonlóan drámás agymenés volt, amiben valahogy a férfiak mellett Moretznek kellett megoldani a problémákat.

50%



2015. augusztus 11., kedd

Sötét helyek - Dark Places (2015)

Sötét helyek - Dark Places (2015)


Rendezte: Gilles Paquet-Brenner

A film Mafab adatlapja: Dark Places (2015)

Megtekintés: Nem kihagyhatatlan dráma egy gyilkosságról, mely a múlt homályába vész.

Amikor először találkoztam a címmel és a borítóval, épp a filmzenét vadásztam le a világhálóról. Egy nő összegömbölyödve, vörös betűk; na ez egy horrorfilm lesz. Pont jó éjszakára.
Nagyon messze jártam az igazságtól. A film a dráma és thriller vonalán mozog, de nálam ez kimeríti a blöff kategóriát. Már a film megoldása és a történet.

Megnéztem és utána olvastam csak el, hogy a film a "Holtodiglan" nagy sikerű thriller írójának tollából született. Csak van egy nagy különbség: a rendező személye. Meg a történet.

A "Holtodiglan" is egy rejtély megoldásáról szólt, csak ott a rejtély nem zárult le a film végén sem igazán. Ebben a filmben viszont, Libby (Charlize Theron) ahogyan visszaköveti az eseményeket és kinyomozza, valójában mi történt a múltjában, azon a végzetes napon, amikor bátyja állítólag kiirtotta a családjuk többi tagját, azt két szálon követhetjük nyomon. Ezért is blöff a film, mert hiába helyezték egymás mellé a két szálat, ha valahogy nem logikus a két szál kapcsolódása. Viszont dramaturgiailag még így a legizgalmasabb.

Hol kezdjem:
A sötét helyek egyfajta pszichológiai megnevezés is. Ezek a tudatalatti legmélyét jelölik, ahova az alany a múlt nem kívánt emlékeit hosszú évek vagy egy pillanat alatt - traumafüggő - eltemeti és ha nem muszáj, soha többé nem is hozza elő. A főszereplő Libby Day elméjében is akad néhány foszlány, amelyet a kérdéses éjszakán magába zárt és elvileg soha nem is vett volna elő. Azután, teltek az évek és a véletlennek köszönheti Libby, hogy keresztezi egy gyilkossági nyomozásokat hobbi szinten megoldó társaság vezetőjének, Lyle-nak az útját. Azaz Lyle (Nicholas Hoult, egymás után ez a második közös filmje Theron-nal, a másik a sikeres akcióorgia a Mad Max: Fury Road)az övét, mert van egy teóriája az éjszakát illetően, amikor a vérengzés történt Libby-ék házában.

Libby totál le van égve, így némi aprópénzért vállalja, hogy utána megy az eseményeknek, beszél a börtönben senyvedő gyilkosnak kikiáltott bátyjával és segít összerakni Lyle csapatának a rejtélyes éjszaka mozaikdarabjait. Ez cseppet sem könnyű, viszont miután Libby megtette az első és legnehezebb lépéseket - szembe nézett testvérével és apjával, aki alkalmatlan volt a családfő szerepére - már elindul a lavina és a harmincas évei végét taposó elkeseredett nőt elkapja a gépszíj. Nyomozása pedig sok kis részletből áll össze egy egésszé, melyet talán sosem kellett volna felszínre küzdeni.

Hoult szerepe gyakorlatilag csak egy katalizátor és onnantól fölöslegessé is válik, hogy elindítja a nyomozás útján a főszereplőt.

A sötét helyek másrészt a szereplők elméjét is jelenthetik, hiszen ennyi beteg gondolkodású és erkölcsű embert még nem hordott hátán egy film sem.
Beteg az anya, aki pénzügyi problémáira egy nem éppen morálisan helyes megoldást választ.
Beteg a kislány, aki hagyja, hogy bátyja börtönbe kerüljön és nem mer hosszú évekig szembenézni a következményekkel illetve a történtekkel.
Beteg a bátyó, aki bár megtehetné, de inkább magával viszi a titkát a börtönbe.
Beteg a fiatalkorú barátnő, aki csak magára gondol és módszereiben fenevaddá lesz.
Beteg Lyle, hiszen hobbi tevékenysége a halálhoz és vérhez kötődik.
Betegek a mellékszereplők, mert van, akinek vaj van a füle mögött.
Beteg az egész közösség, amelyben élnek.
Az egyetlen kitörési mód, rövid időre, ha valakit erőszak ér. Azután ismét belesüppednek a szürke hétköznapokba, egy sötét helyen.
A sötét helyek valójában tehát maga a világ is és benne megannyi ember otthona, amelybe nem láthatunk be.
A Day család csak egyetlen a sok amerikai családból, akiknek nincs lehetősége a fényben élnie. Maradnak ezek a kis, sötét helyek.

A "Holtodiglan" teljesen másképpen közelít a történethez és egy remek, egyedülálló vizualitással rendelkező rendező (David Fincher) filmjéről van szó. Paquet-Brenner tehetsége nem ennyire szembeötlő. Korrekt, hangulatos filmet hozott össze, de be kell vallanom, hogy untam. Hosszú a játékidő és a történet, ahogy korábban írtam, egy blöff.
Sosem rajongtam az ilyen lineáris nyomozósdiért, amikor valaki lépésenként halad egy olyan bűnügy megoldásában, amit egy másik szereplő - itt a fiú testvér - egy perc alatt kibogozhatott volna a hősnő szeme előtt, csak az úgy könnyű. Nem vagyok meggyőzve róla, hogy egy ilyen testvérre bármikor számíthatok a jövőben, ha egy ilyen titkot inkább vinne a sírba, mint megosztana velem.
Ha esetleg a tesó nem tudott volna semmit, még azt mondom, oké, szükséges a lassú haladás, de így, csak idegesít a végeredmény.
A nyomozás sem szórakoztató. A-ból, B-be, onnan C-be. A végén nagyjából azért áll össze a kép, mert a gyilkos elárulja magát pánikjában. Ugyan már. Túl egyszerű ez és a nyakláncos szál sem tette izgalmasabbá.

Chloë Grace Moretz eddigi talán legbetegebb szerepében.

Libby is érdekes karakter. Hosszú évekig eltemet magában mindent, majd mikor nincs pénz, csak elkezdi felgöngyölíteni a szálakat. Nem annyira a lelkiismeret a tudásszomja miatt, hanem kell a pénz. Elég hülye motiváció egy családi drámában.

Számomra egy mondvacsinált szituáció volt, unalmas köntösben és ezen a remek színészek sem segítettek.

A tesó szerepében Corey Stoll, akit mintha mostanában mindenhol látnék... Hangya, Non-Stop, A kór sorozat...

Ha te is el akarsz keveredni a sötét helyekre, kezd itt és nézd meg a filmet!

50%