Café Society - Café Society (2016)

Café Society - Café Society (2016)

Rendezte: Woody Allen

A film Mafab adatlapja: Café Society (2016)

Megtekintés: A mesélőkedv még nem hagyta el a rendezőt, de a történet már nem fog új rajongókat szerezni neki.

Egészen biztos, ha pályája elején Allen ilyen filmekkel kezd a nagy vásznon, ma nem lenne az a kult-státuszú rendező, mint akinek ismerjük. Én egészen biztosan nem nagyon nézném a filmjeit. Szerencsére, én akkor találkoztam vele, amikor kölyökként még nagyon fogékony voltam melankolikus hangulatú komédiáira és drámáira. Mindjárt elsőnek a "Fogd a pénzt és fuss!" című klasszikust láttam és meg is tudtam kedvelni, habár, amikor mai szemmel már újra nézem, be kell látnom, hogy sok helyen beporosodott és felfeslett rajta a varrás.

Mondanivalója most is van a filmjének, ám nem vagyok benne biztos, hogy a gyönyörű képekből kicsomagolva pont azt értettem meg, amit a direktor közölni akart. Viszont a záróképsorok alkalmassá teszik a mozit, hogy így év végén pár sorban megemlékezzek róla és ha legközelebb belebotlom, legalább a cikk segít majd emlékezni rá, mert szentségtörésként hangozhat, de én nem nagyon fogok.

Méltatnom nem kell a rendezőt és ha a cikket olvasod, feltételezem, hogy te is ismered a nevét. Magam nagyon kedveltem őt, egészen addig, amíg el nem olvastam Mia Farrow "Ami szétesik" című önéletrajzi könyvét, amelyben sok egyéb mellett kitér a művésznő Woody Allen kisiklásaira, amelyek erősen pedofil gyanússá teszik a rendezőt - Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy korábbi nevelt lányát, Soon-Yi Previn-t vette feleségül? - és ezt számomra megerősíteni látszik az is, hogy a könyvben olvasottak megjelenhettek nyomtatásban, sőt, magyar nyelven is. Az, hogy Allen nem harcolt körmeszakadtáig annak megjelenése és valóságtartalma ellen, azt jelzi, hogy a leírtak nem egy csalódott élettárs rágalmai, hanem bizonyított tények. Persze, legyinthetnénk erre csupán azzal, hogy sok nagy művész - akiket még én is tisztelek - természetellenesen (?) módon vonzódik a fiatal lányokhoz, mint pl. Chaplin, akinek kedvesei között volt, aki alig tizenhat éves volt csupán, vagy Roman Polanski, aki Amerikai karrierjét tette tönkre egy rosszul sikerült privát bulival. Soon-Yi Previn azonban mostanra már bőven elmúlt negyven és jövő decemberben kerek húsz éve lesz, hogy Woody Allen felesége, ezért borítsunk fátylat rá...

Erre a filmre sem lesz nehéz. Érződik rajta, hogy kezd kifogyni az ötlet. Vannak még jó karakterek, mint Benny bácsi (Corey Stoll) - fel sem ismertem elsőre a színészt, pedig a "Non-Stop" című Liam Nesson film miatt nagyon kedvelem - vagy a zsidó prostituált, akinek jut egy pár perces jelenet, igaz, szerintem fénykorában Allen még pörgősebb és érdekesebb párbeszédet írt volna neki és a főszereplőnek, Bobby-nak, akit Jesse Eisenberg alakít. Eisenberg szerintem korunk egyik legtehetségesebb színésze, aki csípőből hozza az enervált, zavart figurákat, ha arra van szükség. Simán elhiszed róla, hogy akár Allen alteregója is lehetne. Valamilyen formában most is az, bár, a történet a fantázia szüleménye.
Bobby, mivel otthon, Bronx-ban nem érzi magát jól és munkára sincs kilátása, elutazik Hollywood-ba, mivel a nagybácsija, Phil (Steve Carell) sikeres ügynök és talán arra is van kilátás, hogy segítse a fiú karrierjét valamilyen formában. Carell ügyesen nyergelt át az abszurd komédiák világából a drámaibb területekre és ebben a szerepében is hiteles.
Phil a titkárnőjére, Vonnie-ra (Kristen Stewart) bízza, hogy istápolja a srácot, aki hamarosan beleszeret a fiatal lányba, aki mindeközben viszont Phil bácsival kavar. Végül eléggé "gold digger" módon zárul a történet és Bobby inkább hazatér a család mellé, hogy Bob tesó szórakozóhelyét vezetgesse.
Megismerkedik egy Veronica (Blake Lively) nevű csinos nővel, összeházasodnak és családot alapítanak, de a múlt néha keresztezi az útjukat és olyankor elmélázik az ember azon, hogy vajon mi történhetett volna.

A film tehát a beteljesületlen szerelemnek állít piedesztált.

Amit hiányoltam, hogy kevés volt benne az a sziporkázó humor, remek beszólások és kikacsintások, amik miatt egy film tipikusan Allen-es lesz. Ez a fajta szikárság inkább a drámáira jellemző: azokban szintén alig találni humort és egy teljesen másfajta egyéniséget fest meg nekünk, mint a vicces Woody Allen.

A karakterek sem túl szerethetőek, hiszen Bobby fárasztó lesz, hogy ahelyett, hogy boldog lenne az amúgy tökéletes életében, néha a múltba réved, nem engedi el azt. Vonnie is egy negatív karakter, ha a fiú szemszögéből nézzük, hiszen inkább az idős férfit választja a biztos egzisztenciával, ami nem túl hízelgő egy lány esetében, inkább számító lépés, ami azért is mélyíti a nézi un-szimpátiáját, mert korábban egy jelenetben Vonnie Phil bácsival beszélget és inkább Bobby felé húzna, majd mégis másképp dönt. Phil bácsi meg simán kapuzárási pánikban szenved.
A film végi elrévedés azonban azért felesleges számomra, mert úgy tűnik, mindhárom szereplő jól megvan a bőrében, aztán meg mégis, mintha keseregnének valamin.
Miért?

Ha már Woody Allen munkásságával ismerkedsz, inkább ne ezzel a középszerű alkotással kezd. Kereknek sem mondanám, hiányzik nekem belőle valami. Mintha nem lenne rendesen befejezve. Vagy tényleg azzal kell a nézőt útjára engedni, hogy két fiatal nem tud érzelmi életében megfelelő döntést hozni és a múlton kesereg?
Valójában szerintem a két szereplőn keresztül Allen csak bevezet minket egy harmincas évekbeli életérzésbe, hogy megmutassa, ő mit gondol a korai Hollywood-ról. Erre utalás a cím is, hiszen a "Café Society" kifejezést a "nagystílű és menő" társadalmi rétegre használták, akik drága házakban éltek, drága autókkal száguldoztak és drága helyeken szórakoztak, gondtalanul.

A zene azonban a szokásos és utánozhatatlan Jazz-es filmzene, ami annyira jellemző Allen-re.

55%

Ha megnéznéd:
- Café Society (201/)

Ha belehallgatnál a film dalaiba, itt összegyűjtve megtalálod: soundtracksandyou.blogspot.com: Café Society (2016)

Sötét helyek - Dark Places (2015)

Sötét helyek - Dark Places (2015)

Rendezte: Gilles Paquet-Brenner

A film Mafab adatlapja: Dark Places (2015)

Megtekintés: Nem kihagyhatatlan dráma egy gyilkosságról, mely a múlt homályába vész.

Amikor először találkoztam a címmel és a borítóval, épp a filmzenét vadásztam le a világhálóról. Egy nő összegömbölyödve, vörös betűk; na ez egy horrorfilm lesz. Pont jó éjszakára.
Nagyon messze jártam az igazságtól. A film a dráma és thriller vonalán mozog, de nálam ez kimeríti a blöff kategóriát. Már a film megoldása és a történet.

Megnéztem és utána olvastam csak el, hogy a film a "Holtodiglan" nagy sikerű thriller írójának tollából született. Csak van egy nagy különbség: a rendező személye. Meg a történet.

A "Holtodiglan" is egy rejtély megoldásáról szólt, csak ott a rejtély nem zárult le a film végén sem igazán. Ebben a filmben viszont, Libby (Charlize Theron) ahogyan visszaköveti az eseményeket és kinyomozza, valójában mi történt a múltjában, azon a végzetes napon, amikor bátyja állítólag kiirtotta a családjuk többi tagját, azt két szálon követhetjük nyomon. Ezért is blöff a film, mert hiába helyezték egymás mellé a két szálat, ha valahogy nem logikus a két szál kapcsolódása. Viszont dramaturgiailag még így a legizgalmasabb.

Hol kezdjem:
A sötét helyek egyfajta pszichológiai megnevezés is. Ezek a tudatalatti legmélyét jelölik, ahova az alany a múlt nem kívánt emlékeit hosszú évek vagy egy pillanat alatt - traumafüggő - eltemeti és ha nem muszáj, soha többé nem is hozza elő. A főszereplő Libby Day elméjében is akad néhány foszlány, amelyet a kérdéses éjszakán magába zárt és elvileg soha nem is vett volna elő. Azután, teltek az évek és a véletlennek köszönheti Libby, hogy keresztezi egy gyilkossági nyomozásokat hobbi szinten megoldó társaság vezetőjének, Lyle-nak az útját. Azaz Lyle (Nicholas Hoult, egymás után ez a második közös filmje Theron-nal, a másik a sikeres akcióorgia a Mad Max: Fury Road)az övét, mert van egy teóriája az éjszakát illetően, amikor a vérengzés történt Libby-ék házában.

Libby totál le van égve, így némi aprópénzért vállalja, hogy utána megy az eseményeknek, beszél a börtönben senyvedő gyilkosnak kikiáltott bátyjával és segít összerakni Lyle csapatának a rejtélyes éjszaka mozaikdarabjait. Ez cseppet sem könnyű, viszont miután Libby megtette az első és legnehezebb lépéseket - szembe nézett testvérével és apjával, aki alkalmatlan volt a családfő szerepére - már elindul a lavina és a harmincas évei végét taposó elkeseredett nőt elkapja a gépszíj. Nyomozása pedig sok kis részletből áll össze egy egésszé, melyet talán sosem kellett volna felszínre küzdeni.

Hoult szerepe gyakorlatilag csak egy katalizátor és onnantól fölöslegessé is válik, hogy elindítja a nyomozás útján a főszereplőt.

A sötét helyek másrészt a szereplők elméjét is jelenthetik, hiszen ennyi beteg gondolkodású és erkölcsű embert még nem hordott hátán egy film sem.
Beteg az anya, aki pénzügyi problémáira egy nem éppen morálisan helyes megoldást választ.
Beteg a kislány, aki hagyja, hogy bátyja börtönbe kerüljön és nem mer hosszú évekig szembenézni a következményekkel illetve a történtekkel.
Beteg a bátyó, aki bár megtehetné, de inkább magával viszi a titkát a börtönbe.
Beteg a fiatalkorú barátnő, aki csak magára gondol és módszereiben fenevaddá lesz.
Beteg Lyle, hiszen hobbi tevékenysége a halálhoz és vérhez kötődik.
Betegek a mellékszereplők, mert van, akinek vaj van a füle mögött.
Beteg az egész közösség, amelyben élnek.
Az egyetlen kitörési mód, rövid időre, ha valakit erőszak ér. Azután ismét belesüppednek a szürke hétköznapokba, egy sötét helyen.
A sötét helyek valójában tehát maga a világ is és benne megannyi ember otthona, amelybe nem láthatunk be.
A Day család csak egyetlen a sok amerikai családból, akiknek nincs lehetősége a fényben élnie. Maradnak ezek a kis, sötét helyek.

A "Holtodiglan" teljesen másképpen közelít a történethez és egy remek, egyedülálló vizualitással rendelkező rendező (David Fincher) filmjéről van szó. Paquet-Brenner tehetsége nem ennyire szembeötlő. Korrekt, hangulatos filmet hozott össze, de be kell vallanom, hogy untam. Hosszú a játékidő és a történet, ahogy korábban írtam, egy blöff.
Sosem rajongtam az ilyen lineáris nyomozósdiért, amikor valaki lépésenként halad egy olyan bűnügy megoldásában, amit egy másik szereplő - itt a fiú testvér - egy perc alatt kibogozhatott volna a hősnő szeme előtt, csak az úgy könnyű. Nem vagyok meggyőzve róla, hogy egy ilyen testvérre bármikor számíthatok a jövőben, ha egy ilyen titkot inkább vinne a sírba, mint megosztana velem.
Ha esetleg a tesó nem tudott volna semmit, még azt mondom, oké, szükséges a lassú haladás, de így, csak idegesít a végeredmény.
A nyomozás sem szórakoztató. A-ból, B-be, onnan C-be. A végén nagyjából azért áll össze a kép, mert a gyilkos elárulja magát pánikjában. Ugyan már. Túl egyszerű ez és a nyakláncos szál sem tette izgalmasabbá.

Chloë Grace Moretz eddigi talán legbetegebb szerepében.

Libby is érdekes karakter. Hosszú évekig eltemet magában mindent, majd mikor nincs pénz, csak elkezdi felgöngyölíteni a szálakat. Nem annyira a lelkiismeret a tudásszomja miatt, hanem kell a pénz. Elég hülye motiváció egy családi drámában.

Számomra egy mondvacsinált szituáció volt, unalmas köntösben és ezen a remek színészek sem segítettek.

A tesó szerepében Corey Stoll, akit mintha mostanában mindenhol látnék... Hangya, Non-Stop, A kór sorozat...

Ha te is el akarsz keveredni a sötét helyekre, kezd itt és nézd meg a filmet!

50%

A hangya - Ant-Man (2015)

A hangya - Ant-Man (2015)

Rendezte: Peyton Reed

A film Mafab adatlapja: Ant-Man (2015)

Megtekintés: A hangya szegről-végről az egyik legkevésbé kvalifikált képregény hős, akivel még én sem találkoztam, pedig gyerekkoromban forgattam képregényt csokitól ragacsos mancsaimban. Csoda, ha jó filmanyag lenne. A csoda megtörtént.

A hangya zűrös körülmények között született meg. Eredetileg Edgar Wright, a "Cornetto-trilógia " rendezője hozta volna tető alá, ám elképzelései nem mindenben találkoztak a Marvel fejeseinek terveivel, így végül menesztették és egy jóval alacsonyabban jegyzett rendezőt hoztak a képbe. A végeredmény? Még így is sokkal jobb, mint gondolnánk! Vagy gondoltam volna.

Peyton Reed kezdetben hollywoodi újrahasznosítóként ügyködött. Részt vett a kultikus "Vissza a jövőbe" rajzfilmsorozat változatának elkészítésében és régebbi Disney produkciók életre keltésében, mint a Kurt Russell féle "Komputer teniszcipőben" vagy "A kicsi kocsi újra a régi". Utána pedig nyálas romantikus filmek és átlagos komédiákban dirigálta a stábot. Senki nem gondolta volna - főleg a rajongók reakciói voltak elítélőek a világhálón - ,hogy Reed képes lesz ledirigálni megfelelően egy szuperhősös filmet. A végeredmény meg olyan lett, hogy az ember arra gondol, talán legközelebb is neki kellene a Hangya kalandjait levezényelnie, mert bár biztos, hogy Edgar Wright egyedi látásmódjával a film erősebb is lehetett volna, viszont Reed valahogy nagyon eltalálta az arányokat és egy szerethető képregényfilmet pakolt össze. Persze, nem vagyok úgy elájulva tőle, mint amilyen a hype lett körülötte, hiszen, sok képregényfilm hibája van - sematikus és súlytalan főgonosz, útból eltett ellenlábasok, kiképzés, a baráti társaság, akiket végül be kell vonni, stb. - ami így együtt egy közös és nagy marhuláshoz elég. A hangya, mondjunk róla bármit, egy mesefilm.

Van az öreg király, akinek van hatalma, ám nem akar visszaélni vele. Viszont háború készül és a király már öreg, viszont csatába nem küldheti a lányát, így kiszemel egy megfelelő fiatalembert, aki majd helyette levezényli a csatát. A legmegfelelőbb persze egy tolvaj lesz, akinek viszont hatalmas a szíve. A háborúnak vége, győznek a jók és a tolvaj fiú elnyeri a királylány kezét... csókolom. Ennyi a film nagy vonalakban és nem több.

További részekkel tudja szórakoztatni a film azokat a nézőit, akik tisztában vannak az eredettörténettel, hogy ki honnan érkezett. Ha úgy vesszük, mindjárt két szuperhőst is megismerünk a filmből, kicsit hézagosan ugyan, mert Dr. Hank Pym (Michael Douglas) kalandozásaira, ha érintőlegesen is, de tesz utalást a film. Viszont, az eredettörténet gavallérosan átugorja az első Hangya életét, hogy a második, elvileg kívülállóként a történetbe csöppent és talán szerethetőbb Hangyával ismerkedhessünk meg, Scott Lang-gel (Paul Rudd), az aranyszívű betörővel.
Nem tudom, Stan Lee figurái milyenek voltak, de a filmben felvázolt karakterek nálam bejöttek. Még a vicces haverokból álló brigád is, bár voltak némi Déja Vu érzéseim a fiúkkal kapcsolatban; lásd. X-akták sorozat kockái.

Futottak még a feltaláló géniusz jó helyre, az ellenség karmai közé beépített lánya - mondjuk én egy percig sem bíznék meg benne, de ennyi logikai baki belefér a filmbe. Hope Van Dyne (Evangeline Lilly) széles mosolyával nekem nem volt eléggé dögös karakter, akiért fülig epedeztem volna, de talán majd a folytatáshoz felnő. Dyne karaktere az, akinek szemén keresztül Hank Pym a mai napig felügyelheti, vajon milyen irányba tartanak kutatásai, mellyel sok mindezt kezdhetne a világ, egyedül háborúra nem szeretné, ha használnák. Viszont maga a találmány egyértelműen hadászati célokra alkalmas elsődlegesen (ha a gyógyászatot nem számítom, sem a logisztikát), ezért a mentor korábbi asszisztense, Pym távozása után maradt a laborban, és életét arra tette fel, hogy lenyűgözze és túlnője elődjét és mesterét, akit valahol fogadott apjának is tekint. Darren Cross (Corey Stoll) figurája a tipikus ellenségkép; felül akarja múlni a korábbi gondolkodókat, bárkit félreállít céljai elérése érdekében és még pénzért akár magát vagy találmányát is eladja. A legrosszabb antagonista.

A három jó barát pedig - bár Paul Rudd szerintem egyedül is elég lenne hozzá - plusz humor faktort csempészik a filmbe és természetes, hogy amikor kell, még segítségül is lehet őket hívni. Ilyen barát kell mindenkinek. :)

Luis (Michael Peña) egyértelműen a verőember. Különös szuper képessége, hogy jobb egyenese nagyjából bárkit leküld a padlóra! Scott Lang már a börtönéveiből megismerte a csupa-szív mexikói srácot, akivel együtt vészelték át a börtönévek nagyját. Egyértelműen az egyik legszerethetőbb karakter, akinek még arra is maradt gondja a film végén, hogy egyik általa kiütött testőrt kimenekítse az épületből, mielőtt az összedőlne. Apró, de fontos részlet, hogy jobban árnyalják a figurát.
Kurt (David Dastmalchian) akinek neve németes, akcentusa orosz, ujjai pedig aranyat érnek, ha egy számítógép billentyűzetről van szó. Dastmalchian arca ha ismerős neked, de nem tudod hova tenni; ő alakította Jóker egyik nem kicsit elmebeteg emberét a Nolan féle "A sötét lovagban". Már ott jól hozta az agybeteg karaktert. Ideje volt, hogy szerethetőbb irányba induljon el, ha nem akar örökre beleragadni a pszichopata mellékszereplő kategóriájába.
Dave (T.I.) pedig, ha szarkasztikus akarok lenni, akkor a kötelező fekete. Másrészt viszont a csapat fontos tagja, hiszen autók között maga a király. Ha vinni kell vagy szerelni vagy vezetni valamit, Dave a csúcs.
Fontosabb mellékkarakterek még Lang kislánya, aki egy tündér és a két rendőr, akik ott tesznek főhősünknek keresztbe, ahol tudnak. Kezdetben. Azután pedig, kialakul közöttük egy függőséget sem nélkülöző baráti kapcsolat, csak ehhez annyi kell, hogy Lang ex-feleségének élettársa, a rendőr, Paxton (Bobby Cannavale), ráeszméljen, hogy Scott nem is akkora seggfej, mint amekkorának elkönyvelte korábban. Igaz, ehhez kellett egy csata is a házukban, melynek során Thomas a gőzmozdony új értelmet adjon a vonatos terepasztal használatának.

A közel kétórás produkció nem tud az összes karakternek elég teret adni, hogy igazán megszerethessük őket, így a film két vesztese ebből a szempontból egyértelműen az ex-nejet alakító Judy Greer, aki valahogy mostanában mintha beleragadt volna az enyhén idegesítő feleség szerepkörébe; Jurassic World-ben is ő az alig szereplő anyuka és ott is megjelenik a drámai hatást fokozandó válás motívum...
A másik pedig, aki jobban érdekelt volna, Gale rendőr (Wood Harris). Harris-t utoljára kölyökként láttam az "Emlékezz a titánokra" című remek sportdrámában és őrültem, hogy felismertem, de annak nem, hogy kettőse Paxtonnal, szinte burleszkfilmes keretek között mozgott.
A film egyik legviccesebb akciójelenetében pedig cameo szintű szerephez jutott az egyik Bosszúálló is, de ez maradjon a film humorforrása és nézd meg.

Ha megnéznéd, akkor csak nézd meg itt a lehetőségeket: Egy picuri hangyaember itt van?

75%

Érdekességek, melyeket főleg az imdb-ről mazsoláztam:

- Paul Rudd hangyafarmot vett, hogy megfigyelhesse az apró állatok világát. Megtartotta!
- Ahogy feljebb írtam, Pym negatív karakterjegyei miatt választották a sokkal szerethetőbb második hangyát a főszereplőnek.
- Edgar Wright már 2003 óta lobbizott a Hangya filmért, mivel nagy rajongója a képregénynek, hogy végül csak forgatókönyvíró kreditet kaphasson.
- Michael Douglas ugyanúgy az unokái miatt vállalt szerepet a Marvel filmben, mint sok más kollégája, aki benne van a korba; hogy a gyerekek szóba álljanak vele továbbra is, mert manapság ciki színészként nem szerepelni vagy képregényfilmben vagy valami világsikerű könyvből készült produkcióban :) Ezért fogadta el John Rhys-Davies is Gimli szerepét "A gyűrűk urában"

- Douglas-nak tetszett a CGI, amellyel megfiatalították. Elképesztőnek találta, ahogy lenézett a vászonról önmaga, harminc évvel fiatalabban.
- Volt róla szó, hogy Steve Buscemi alakítja majd Hank Pym-et. Ütemezési gondok miatt nem vállalta. Rajta kívül szóba került még Pierce Brosnan, Sean Bean és Gary Oldman.
- Filmes poén, hogy Scott javasolja, hogy hívják segítségül a Bosszúállókat, miközben a képregényben eredetileg alapítótag.
- Míg Paul Rudd és kaszkadőre kapott Hangyajelmezt, addig szegény Corey Stoll-nak be kellett érnie agy Motion Capture gúnyával, mivel az ő testpáncélját nem tudták megfelelően megépíteni a film kedvéért.
- Akik nem kapták meg végül Scott Lang szerepét: Ewan McGregor, Adrien Brody, Joseph Gordon-Levitt.

Non-stop - Non-Stop (2014)

Non-stop - Non-Stop (2014)

Rendezte: Jaume Collet-Serra

Valójában nem tudom, mit akarhat jelenteni a film címe: Non-Stop.
Ez a cím sokkal inkább illett volna Liam Neeson korábbi, "Elrabolva" című akciófilmjéhez, mert ott az akció valóban folyamatos, szünet az náne...
Vagy az éjszakai repülő útra lenne utalás a Non-stop? Az sem igaz, hisze nem egy 24 órás útról beszélünk. De mindegy.

Liam Neeson szépen lassan bevánszorgott a hatvanasak táborába, hogy szikár és összetéveszthetetlen fizimiskájával végül akciósztárként érjen be. Ami nem baj, mert még így is hihetően hozza a karaktereket, amiket mostanában aggatnak rá. Elhiszem, hogy képes arra, amit a vásznon látok. Sokkal inkább elhiszem, mint Stallonéról vagy Schwarziról, akik ha nem is kétségbeesetten, de igyekeznek márkanévként létezni Hollywood-ban. (Sikerül nekik, hisz annyi rajongójuk öregedett hozzájuk.)
Neeson egy nagydarab, ír fickó, aki ha kell, tud eszméletlenül durva lenni, ha kell, leguggol egy kisfiúhoz és remeg a hangja. Talán nem ezek a szerepek mutatják meg színészi tehetségét, amiket mostanában sóznak a nyakára, de helyt áll ezekben a filmekben, az biztos. Az is igazolja, hogy komoly anyagi sikerek a filmjei, a mozit szórakozásként megélő nézők körében, akik inkább az egyszerűséget és akciót helyezik a minőség és művészies megoldások elé.

A Non-stop nem hibátlan alkotás, viszont végig izgalmas és szórakoztató, apróbb - számomra - logikátlanságainak ellenére. Érdemes egyszer megnézni, hiszen felidézi a Hicthcock-i thrillerek legjobb megoldásait, összefűzve a technika mögé bújt társadalommal, egy sivár, már-már kamaradarab jelleget közelítő helyszínen. A film végig egy repülőgépen játszódik és finoman játszik a nézővel, annak figyelmével. A kezdő percek pedig még némi jellemrajzot is felmutatnak, mikor a Neeson alakította légi Marshall körbepásztázza tekintetével a terminálban várakozó utasokat. Az első öt perc segít megismernünk a karaktert, hogy a film végéig ne bizonytalanodjuk el; vajon benne van?
Mert azért gyanús, az tuti.
A rendezőnk azonban nem lépi meg a pofátlant, ezért főszereplőnk végül erkölcsileg megtisztul és még egy lehetséges szebb jövő felé is kikacsint.

- Szépen mindenki leül a seggére a film végéig!

Collet-Serra már első filmjével - Viasztestek - megmutatta, hogy van tehetsége az izgalmas filmekhez, jól tudja adagolni a feszültséget. A Hilton lány halála meg az egyik kedvenc részem volt...
Rendezőnk stílusa folyamatosan csiszolódott, mostanra beért. Fémes színvilágával, színészvezetésével, eltalált beállításaival, vágásaival mostanra a középszerből lépeget kifelé, ezért további munkái várósak.

A történetről röviden:
Bill Marks (Liam Neeson) kissé megkopott, befelé forduló, megtört, stb.-stb. légi Marshall. Múltja nem annyira sötét, leszámítva lánya elvesztését, ami után már nem volt ugyanaz az ember. Ivott, magába fordult, feladatait nem látta el megfelelően. Seggét addig rugdosta egy barátja, míg végül elhelyezkedett egy repülőgép társaságnál, így egy lett a közel négyezer légi biztonsági erőből, akik szeptember 11. óta az amerikai gépek biztonságát óvják, általában titokban és névtelenül.
Marks ugyan már nem az az alkoholista, aki volt, mégis, sokan nem bíznak benne és, hogy helye van a gépen. Erre pedig ráerősít, hogy a felszállás után, valaki vagy valakik, megfenyegetik Marksot, hogy ha nincs pénz egy számlán, rövid időn belül, elszabadul a pokol a gépen.
A számlaszám viszont elvileg Marks nevén van.
Ezt és múltját tekintve, csoda, ha mind kevesebb segítséget kap a földről? Szinte egyedül marad a problémával, miközben az utasok fogyni kezdenek, akár egy jó krimiben.
A film felépítése emlékeztet Agatha Christie egyik legsikeresebb krimijére, a "Tíz kicsi néger" című kamaradarabra, melyben tíz szereplő és tíz áldozat van, akiket megöl V.A. Lucky... (Valaki?)
Néhány benne még megbízó személyen kívül egyedül kell helyt állnia a paranoiás környezetben.


100 perc izgalom, néha kevés üresjárattal.
De Non-Stopnak azért kevés.

70%

- Maga szerint ez mi lehet? - Egy mobiltelefon???

Corey Stoll az ír zsaru kap rendesen.

Szpojler:
Egyetlen bajom az indok.
Ennyi erővel lemehetek az utcára, lelőhetnék egy tucat embert és belekiálthatnám a levegőbe: Látjátok milyen veszélyes, ha van fegyverünk???
Túl csinált.

A mellékszereplő zsaru viszont, akinek Marks betöri az orrát, viszont nagyon jó figura, szerethető karakter. Egy esetleges folytatásban simán lenne helye!

Ja, és benne van Julianne Moore.