A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andy serkis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andy serkis. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 21., szerda

Fekete Párduc - Black Panther (2018)

Fekete Párduc - Black Panther (2018)


Rendezte: Ryan Coogler

A film Mafab adatlapja: Fekete Párduc - Black Panther (2018)

Megtekintés: Nem állítom, hogy nem csalódtam kicsit ebben a filmben.

Valójában a "Fekete Párduc"-nak már ez előzetesei sem győztek meg nagyon arról, hogy ezt a filmet meg kell néznem. Hiába a Marvel univerzum és a képregény világ hátszele, eredetileg úgy gondoltam, hogy egy feketékről szóló mozi Amerikában nem lesz nagy siker. A bemutató utáni adatok azonban bőven rácáfoltak a véleményemre, sőt, rengeteg filmes oldal az egekig magasztalta a filmet, én viszont, igaz, el nem aludtam rajta, de ki merem jelenteni, hogy különösebben nem is szórakoztam rajta.
Számomra egy korrekt, de nem több mozi és ha már hasonlítanám, akkor, több összetétele miatt is leginkább egy James Bond mozihoz hasonlítanám, amelyben a királynőt - itt Wakandát - védi a legjobb ügynökük - itt királyuk - miközben megjelenik egy antagonista akivel le kell számolni, mert a világ sorsa a tét.
És nem több!

Félre kell tennem a képregényes múltat. Arra vannak mások, hogy kielemezgessék, mi került bele a füzetekből a filmbe és mi maradt ki. Én bár imádom a képregény műfaját, mire igazán nekiállhattam volna a gyűjtésüknek, már sem anyagilag, sem tárolás szempontjából nem tudtam bevállalni ezt a költséges hobbit.
Ennél fogva rendkívül hiányos a képzettségem képregény-hősökből, de ez már akkor kiderülhetett számodra, amikor a trailerről írtam és rám tett szinte semmilyen hatásáról. Illetve kicsit talán mégis hatott rám: Soknak éreztem. Sok szín, karakter, mozgás, akció.
Azután a film rám cáfolt.
Színes, szagos, néha már-már pszichedelikus és mindezek ellenére sem nem túl érdekes, sem nem túl akció-dús.

A rendező, Coogler korábbi filmjeit sokan dicsérték, ahol belebotlottam, ám úgy vélem, ez a munkája talán kicsit kirángatta a komfort zónájából. Ez mondjuk nem csoda, hiszen vannak franchise darabok, amelyek egyszerűen nem azt a filmes világot képviselik, mint amivel egy átlagos, nevet még nem feltétlenül szerző direktor könnyen tudna kezdeni valamit. Ilyenek pl. a képregény filmek, James Bond, a Star Trek vagy Star Wars univerzum filmjei, stb.
Egy Marvel film is pontosan ezért komoly szakmai kihívás, amit vagy megugrik az a direktor, akinek bizalmat szavazott a stúdió, vagy készül egy korrekt és azzal annyi mozi. Ez néha még olyan művészeknek is sikerülhet, akik korábban komoly hírnevet szereztek valamilyen területen Hollywood-ban, hogy azután egy képregény-filmbe beletörjön, vagy minimum kicsorbuljon a bicskájuk. Ezt a sort nálam gyarapítja pl. Kenneth Brannagh királydrámába oltott Thor (2011) mozija, ami persze nem unalmas és élvezhetetlen, mégis kissé alatta maradt az elvárásaimnak. A termet mégsem hagytuk el, hiszen azért a látványvilág, egyes színészek, események szórakoztatóak annyira, hogy első megtekintés alatt ne fészkelődjünk a fotelben. Hogy többször nézős darab lesz e számomra, mint mondjuk a Galaxis őrzői vagy a Thor: Ragnarök, azt meg majd az idő dönti el.


A történet sok évre nyúlik vissza, amikor egy Vibránium meteorit becsapódott Afrika egyik szegletébe, a Wakandai királyságba és ott eggyé olvadt a földdel és kicsit a faunával is. A Wakandai nép igen hamar rájött, hogy az idegen anyag mennyi pozitív hatást tud kifejteni az országra, minden területen. A fém segítségével a helyi király természetfeletti erőre tett szert és még a technikai fejlődésük is beelőzi - tiszta pol-korrekt - a világ többi részét. Wakanda uralkodói családi ágon váltják egymást. Az aktuális király T'Challa (Chadwick Boseman), akinek apját egy a Bosszúállók közeli esemény közben érte halálos merénylet. Fiának először a szokásjog miatt kell megmutatnia, hogy érdemes a trónra, később pedig egy homályos múltú, mégis rokonság közeli fiatalember, Eric Killmonger (Michael B. Jordan) trónkövetelési igényét kell semmissé tennie, hogy mind királysága, sőt, talán az egész bolygó békéjét megőrizhessék a továbbiakban.

T'Challát az is nyomasztja, hogy a hatalmas erő, amelynek birtokosa, talán az egész világ fejlődését elő tudná segíteni, ugyanakkor, ha nem dönt jól, apró ámde hatalmas királyságát is veszélybe sodorhatja, hiszen hiába tenne ő jót a világgal, ha a világ esetleg mohó és többet akarna. Kétségeit anyjával, testvérével, apjának szellemével és egyéb segítőivel is megosztja, plusz még apjának gyilkosa is a látóterébe kerül, ha esetleg hősünk kicsit unatkozna.
Lassan kibontakozik egy klisés királydráma, amely ismét bizonyítja, hogy ahol nincs demokrácia, mennyire talmi a hatalom. (Tényleg itt van egy ennyire gazdag ország, ilyen fejlesztésekkel, várossal, technikával és jöhet egy rokon, aki igényt tart a trónra és sima közelharcban eldőlhet, hogy az ország sorsát ki egyengeti tovább? Persze, láttunk sok Afrikai filmet, gyilkos csapatokról, amelyek néha saját, máskor a szomszéd népeket gyilkolják halomra, mégis meg kellett hagyni ezt a egyértelműen a térségre jellemző "hagyományt" ebben a képregény moziban is?) (Mit is beszélek, hiszen Shakespeare III. Richárdja is kb. ilyesmiről szól...)

A film egyik legrosszabb jelenete. Mintha két fűnyírógépember püffölné egymást.

A nagy öregek, mint királynő anyu, Ramonda (Angela Bassett) és a királyi jobb kéz és mágiaügyi miniszter, Zuri (Forest Whitaker) nem kapnak/kaphatnak elegendő és minőségi játékidőt. Hogy ne csak feketék szerepeljenek - és ezzel elveszítsenek sok fehér nézőt, ide sorolva az esetleges fajgyűlölő amerikai képregény kedvelőket is, akik nem is tudom, hogyan reagálhatnak arra, ha egy már bejáratott képregény univerzumban feltűnik egy fekete bőrű hős - komikus mellékszereplőnek, bár, a történet szempontjából kihagyható lenne, betették a mostanra már eléggé ismert - köszönd a Hobbitnak és a Sherlock sorozatnak - Martin Freeman-t, aki korábbi Marvel filmekből hozta Ross ügynök figuráját.
Ha ő nem lenne elég szerethető és vicces, akkor rásegít erre T'Challa hugicája, Shuri (Letitia Wright) akinek képességei vetekednek mind Tony Stark, mind Lucius Fox, mind Q technikusi szakértelmével. Azaz kisujjából ráz ki olyan fegyvereket és egyéb kütyüket, ami, már koránál fogva is a korábban említett három úr fölé helyezi a hölgyet. Mondjuk, hitelessége a karakternek legalább annyira komolyan vehető, mint a "Világ nem elégben" Denise Richards atomtudósa. Azon még ma is "sírok".
Ross ügynök és Shuri között legalább működik egyfajta kémia, pedig alig akad közös pontjuk.
Ezt a kémiát már sokkal jobban hiányoltam T'Challa és korábbi és egyben következő szerelme, Nakia (Lupita Nyong'o) kapcsolatából. Talán nem véletlen, hogy a film egyéb karakterei folyamatosan ezt erősítve utalnak rá, hogy béküljenek ki...
A végtelenségig a trónhoz lojális női amazon szerepe, Okoye (Danai Gurira) pedig jól jött az őt alakító színésznőnek, hiszen nem játszhatja a végtelenségig Michonne karakterét a "The Walking Dead"-be, ezért amikor épp a sorozat forgatási szünetben van, el kell vállalni ezt-azt mellette, a jövőre gondolva. Egy Marvel karakter pedig pont megfelelő erre. Hogy legyen kis dráma a jók oldalán, persze szembe állítják a szerelmével, hogy lássuk, milyen, amikor valaki nem az uralkodóra, hanem magára a trónra esküszik fel, miközben kedvese, W'Kabi (Daniel Kaluuya) ideológiai problémák miatt a harctéren lehet, hogy pont szembe kerül vele.
És a sok bába közt nem veszik el a fehér "holló", Andy Serkis! Az angol színész sikeresen kikapta magának a film egyik fontos negatív szerepét, még akkor is, ha olyan logikátlanul hullik végül a porba a végén. Addig viszont szórakoztató látni, hogy a színész mit művel, ha épp nem takarja ki a CGI.

Honnan ismerős?
Nem ez lesz a kedvenc filmem a Marveléktől, mert mind a humor kevés benne, mind a dráma nem nagyon fogott meg. Az akciót hiányoltam és azt sem nagyon értem, ha olyan szépen elgyakorolnak egy harci koreográfiát, ami hosszú másodpercekig tartóan is látványos a werk filmben, azt a moziba kerülő változatban mi a francért kell élvezhetetlenné vagdosni? Volt a film elején az a dzsungel harc, amikor komolyan elgondolkoztam rajta, hogyha ebben a szellemben fogják a film verekedéseit prezentálni, akkor inkább elhagyom a termet, annyira zavaró volt, hogy semmit nem tudtam követni az eseményekből a vászonhoz viszonylag közel ülve. (Barátnőm fogta a kezem, erősen... így nem bírtam felállni.) Ahogyan több kritikában utalnak rá, a film néhol közel kerül az "Oroszlánkirályhoz" is. A végső verekedésben pedig az egyik ugró-kapaszkodó jelenetsor pedig egyértelműen már vászonra lett festve az első X-Men filmben, amikor Farkast a szabadságszobor tetején eldobja Kardfog, és Farkas a levegőben átfordulva kapaszkodik a szobor fejét övező szent korona hét ágának egyikében. Itt T'Challa kerül azonos szituba és kapaszkodik egy elektromos gerendába.

A film sok jelenetében idéz meg korábbi mozikat, teljesen kiszámítható. Viszont a főgonosz már majdnem szimpatikus.

Töfi:
- Nevek, akik végül nem lettek T'Challa: Chiwetel Ejiofor, John Boyega, Wesley Snipes (Évekkel korábban szerette volna, de kiöregedett), Djimon Hounsou, Anthony Mackie, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Noel Clarke. Volt, aki egyeztetés miatt, volt, akit a stúdió utasított el, volt, aki már szerepelt más Marvel filmekben és volt, aki kiöregedett.
- T'Chaka szerepét egy apa-fia páros alakította, értelemszerűen, mikor, melyik kornak megfelelően.
- Michael B. Jordan a rosszul teljesítő "Fantasztikus Négyes" rebootban játszott már. A "fekete Párduc" karaktere egy "Fantasztikus Négyes" képregényben mutatkozott meg, a hatvanas években.
- Angela Bassett már játszott egy "Fekete Párduc" című filmben, amely fekete bőrű polgárjogi aktivistákról szólt, 1995-ben.

Esti Corvin program. 

70%

Ha megnéznéd:
- Fekete Párduc (2018) (Hamarosan)

Innen ismerős...


2017. július 13., csütörtök

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)

Majmok bolygója: Háború - War for the Planet of the Apes (2017)


Rendezte: Matt Reeves

A film Mafab adatlapja: War for the Planet of the Apes (2017)

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy Pierre Boulle szatirikus regényéből valaha lehet épkézláb filmet forgatni. Sikerült!

Mondjuk hiányoltam Boulle nevét a stáblistáról, mert bár elkanyarodtunk az eredeti történetétől, ettől még egyértelmű, hogy az ő agyszüleményének gyermekét, sőt, unokáját láthatjuk. Ezt komoly tiszteletlenségnek érzem a stábtól. Lehet, hogy nem volt egy termékeny szerző, író, de Boulle két történetével is erősen gyarapította a filmművészetet - hogy irodalmi hatásáról már ne is beszéljek, habár kéne, hisz alapjában ő író - és már ez a két (alap)mű is elég a nevének halhatatlanságához: Híd a Kwai folyón, A majmok bolygója.
Alapjában véve, ha a gyökereit nézzük, e két mű között fel lehet azért ismerni némi egymásra utaló hasonlóságot. Mindkettőben van egy felsőbb hatalom, amelyik elnyomja a másikat, kihasználja azt. mindkét történetben van egy "hős", aki igyekszik ha nem is beilleszkedni, de valamilyen módon elfogadtatni magát a felette uralkodó hatalommal és amikor ez már nem elég, akkor végzetes döntést hozni, amely életére is komoly hatással lehet.
De ne merengjek Pierre Boulle munkásságán, ha már a film készítői sem tették.

Matt Reeves az 1996-os habkönnyű Julie DeMarco című romantikus komédiától komoly utat járt be. Ez tetőzött a Found Footage filmek hullámzó sikerét kiaknázó, Godzilla alaptörténetét Amerikába helyező Cloverfieldben, ami ezért majdnem olyan Remake, mint az utána készült "Engedj be!". Végül pedig, ha nem is Remake, de a Majmok bolygója filmek mindenképpen spin-offok, vagy előzményfilmek, ezért Reeves-t nem lehet eredetiséggel vádolni. Azonban a "Majmok..." trilógia harmadik és valószínűleg ebben a formában záró etapját már íróként is jegyzi és elég jó munkát végeztek.
Sosem gondoltam volna, hogy az első, eredeti 1968-as mozi után következő négy részben és Tim Burton buktája után még van mit mesélni erről a történetről. A trilógia azonban nagyon rám cáfolt. Az első két rész még nem is ragadott magával, de ez a harmadik rész már megfogta a kezem és vezetett magával, még akkor is, ha a címben szereplő ígéret a háborúra, gyakorlatilag nem is azt jelenti, amit sejteni lehetett. (De ez szpojler!)

Néhány évvel Koda árulása és az emberek és majmok összeugrasztására tett kísérletei után Cézárnak (Andy Serkis) szembesülnie kell vele, hogy a törékeny béke a maroknyi ember és faja között nem több puszta álomnál. Hiába húzódtak vissza az erdő rejtekébe az emberiség elől, ha az ismét megjelent, ezúttal az Ezredes (Woody Harrelson) és elitcsapata képében. Az Ezredes azonban nem feltétlenül biztos, hogy egy gonosz ember. Lehetséges, hogy minden lépése, amely elsőre arra utal, hogy egy velejéig rossz emberrel van dolgunk, visszavezethető egy kiindulópontra, amely felülírta a személyiségét. És igen, bár az Ezredes megbocsáthatatlan dolgokat tesz a főszereplő majom társadalommal, miután megértjük motivációit, még annak ellenére is nehéz teljesen elítélni őt, hogy a film egyértelműen a majmokat helyezi a pozitív, így azonosulásra alkalmas karaktereknek. De milyen már, hogy én, a néző, majd egy majom szemszögéből látva, elfogadjam annak motivációit?
Ezt csak úgy sikerül, ha az ellenséget démonízálom.


A forgatókönyv pedig végül kénytelen ezt tenni.
A film első harmadában találkozunk az Ezredessel, aki kivégzi Cézár családjának egy részét. Innentől pedig Cézár személyisége megváltozik és már nem is áll olyan messze a második rész intrikus Kodájától. Azonban ez a bosszú tökéletesen érthető motiváció, amely viszi előre a cselekményt. Nem véletlen, hogy más kritikusok már megszellőztették, hogy sok hasonlóság van e között a film és az Apokalipszis, Most! című háborús dráma között. Hogy ezzel egyet tudjak érteni, biztos újra kellene néznem a filmet, azonban arra emlékszem, hogy mint itt is, hősünk vándorolni kényszerül, hogy végül a célnál szemébe nézhessen a nemezisnek és legyőzze őt.

Azonban a befejezés nem lett ennyire profán. Lassan, Cézár vándorlásai során további szereplőket ismerünk meg, amelyeknek megjelenése mind jobban kiteljesíti és irányba állítja a trilógiát, hogy minél kevesebb hézag legyen a múlt - trilógia - és az elvileg várható jövő - az 1968-as változatban bemutatott lehetőség - között. Magyarázatot kapunk tehát az Ezredest hajtó dühre, megismerjük a vírus mutációjának az evolúcióra adott hatását és megismerjük az intelligens majmok következő generációját is.
Gyakorlatilag, amit az első rész lefestett és szóba került a másodikban, elkerülhetetlenül megjelenik a harmadik epizódban. A néma kislány, Nova (Amiah Miller) neve például egyértelmű utalás az 1968-as filmre, amiben az űrhajós (Charlton Heston) ezt a rabszolgaságba hajtott lányt igyekszik magával menekíteni.
Mondjuk, sosem gondoltam volna, hogy - a könyvet nem olvastam persze, így lehet, hogy abban történik rá utalás - Nova a nevét a Chevrolet azon autómárkájáról kapja, amelyet a spanyol ajkú Mexikóban azért nem tudtak menedzselni és árusítani, mert a "no va" jelentése annyit tesz: Nem megy.
A néma Novát ellensúlyozandó komikus elemként megjelenik Rossz majom (Steve Zahn), aki a drámai részeket hivatott enyhíteni. Persze, ő a többiekkel ellentétben, igazi szószátyár típus, ami azért is fura Cézárnak, mert eredetileg Rossz majom nem is az ő falkájának tagja volt, ezért az, hogy beszélni tud, egyértelmű jele annak, hogy az első részben elszabadult vírus már dolgozik a környezetben, hatása visszafordíthatatlan. Rossz majom megjelenítésével új szintre emelkedett a számítógépes animálás.


A fényképezés gyönyörű, néha már-már egy-egy jelenet művészien lett fotografálva. Ennek legjobb példája, mikor Cézár rajtakapja a gyilkos Ezredest a családjának megölése után a vízesés alatt. A zene, fényképezés és lassítás összessége egy felejthetetlen jelenetben csúcsosodik ki.
Nem biztos, hogy igazam van, de a filmzenét készítő Michael Giacchino visszanyúlkált volna az eredeti filmzene atmoszférájához, amit még Jerry Goldsmith komponált. Persze megjelent a filmben a modern hangzásvilág is, azonban néhány hangulatfestő filmzenerészlet számomra erősen emlékeztetett a '68-as sci-fi zeneiségére.

A történet pedig, annak ellenére, hogy elmesélve talán nem tűnik olyan nagyon eredetinek, végig ébren tudott tartani, lekötött. A CGI mostanra eljutott arra a szintre, hogy nem zavaró a szememnek a generált állatvilág. Persze, azért még nem tudja teljesen becsapni a látvány az érzékeimet, viszont nagyon közel áll ahhoz, hogy elhihessem a képen mozgó állatok létezését, ami egy ilyen filmnél elengedhetetlen.
A befejezésben pedig van egy kis kiszámíthatóság, ugyanakkor Cézár karakterét nem gyilkolták meg azzal, hogy döntése visszavonhatatlanul Koda oldalára álljon. Amikor végül szembe néz nemezisével, az Ezredessel, a lehető legkorrektebbül járnak el az "ősi" ellenségek.

90%