Amerikába jöttem 2 - Coming 2 America (2021)

Amerikába jöttem 2 - Coming 2 America (2021)

Rendezte: Craig Brewer

A film Mafab adatlapja: Coming 2 America (2021)

Megtekintés: Nem vagyok benne biztos, hogy ez a film a pontos definíciója a "feel good" mozinak, azonban 30 évvel az első rész után végig bírtam egyfajta nosztalgikus, mosolygós hangulattal nézni ezt a laza kis komédiát.

Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy ettől ez egy remek film lenne, de egynek elmegy. Az mindenféleképpen dicséretes, hogy ilyen-olyan formában nagyjából mindenki tiszteletét tette az első részből és ha lehet, még tettek is rá egy kicsit. Persze ma már keresve sem fogjuk megtalálni azt a bájt, amit harminc éve éreztem, és ez köszönhető nekem is, aki megöregedtem, meg a filmkészítésnek is, ami szintén sokat változott és nem előnyére. Egyszerűen, az átlagos amerikai moziból hiányzik valami, ami olyan szerethetővé tette a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeit. A technika fejlődése egészen biztos nem egy ilyen összetevő. Azonban volt potenciál egy folytatásban és bár a forgatókönyv szerintem cseppet sem egy acélos munka, ha eltekintünk attól, hogy egy kerek, jól felépített filmet nézünk, akkor marad egy közepes bohóckodás, amihez nagyon sokat hozzá tesz, hogy keresünk benne valamit, amit lassan elhagytunk az eltelt évek alatt.

Pont úgy keresem benne a "valamit", mint Akeem - mostanra már - király is teszi, aki megtudja, hogy van egy fiú gyermeke. Talán ez volt a legnehezebb pontja a forgatókönyvnek, ám szerintem egészen hihetően hozták be a cselekménybe ezt a részt. Azzal tehát nincs nagyon gond, hogy megidézzék és összemossák a két film közötti távolságot. Percenként köszön be egy korábbi karakter vagy helyzet, néha kicsit kiszámíthatóan, néha kínosan, én mégis úgy éreztem, egyszer látnom kell ezt a filmet, hiszen, annak ellenére, hogy ezernyi mozit láttam, vannak filmek, amiket többször és mondhatom, hogy a gyermekkoromba is beépültek kicsit. Például Eddie Murphy filmes élete, akinek Beverly Hills-i zsaruját legalább annyiszor láttam, mint mondjuk a Die Hard-ot és nem igazán tudnám eldönteni, melyik a jobb. Az Amerikába jöttem pedig még bőven akkor készült, amikor nem volt ciki végignézni egy Murphy filmet és bár nem volt sem harsány, sem grandiózus - a Zamundás jeleneteket leszámítva - mégis volt benne elég humor és báj, ami kiemelte a tucat vígjátékok közül. Mondjuk ehhez egy olyan, akkor még megbecsült rendező is kellett, mint John Landis. Az a Landis, aki már tíz éve nem készített mozi filmet, ráadásul utolsó nagyfilmjét még ma sem láttam, pedig egyik kedvencem, Simon Pegg a főszereplője. Bevallom, ez nekem kellemetlen. Arsenio Hall meg már az első részben is a segédszerep volt, itt azonban, kicsit úgy éreztem, egészen mellékes figurává silányult és ez a szerepe mérföldekre van a korábbitól. Egyszerűen nem tudtak neki megfelelő teret biztosítani, így míg korábban tényleg érezhető volt Akeem és Semmi között egyfajta szoros barátság, itt ennek a nyomát sem éreztem.

Az biztos, hogy 1988-ban, amikor az első részt bemutatták, mindenki a csúcson volt, aki benne dolgozott. Akkor még úgy tűnt, Murphy karrierje csak felfelé képes törni. Már az első rész is egy afroamerikai színész tabló volt, ám ott ez fel sem tűnt, mert a történet vitt magával mindent. Most azonban megfejelték a mozit néhány zenei legendával és olyan színészekkel, akik saját maguk is elvittek korábban egy franchise-t. Morgan Freeman mint "tolmács" élvezetes néhány perc, egyértelműen az eredeti orgánuma miatt és Wesley Snipes is egy olyan oldalát mutatta meg, amit nem ismertem, de egészen tűrhetően mozog a felvett kabátban. Eriq La Salle kameóját kicsit hiányoltam, bár a színész a Logan óta nem forgatott. Nem kívánok több szereplőn most végigmenni.

Tehát, az alapötlet, hogy Akeem édesapja meghal és Akeem lett végül a törvényes király. Azonban Zamundában korábban mindig a fiú leszármazott örökli a trón, ám Akeem és Lisa történetesen három gyönyörű leánygyermeket nevelt fel, kisklampóra viszont már nem volt lehetőségük. Erre nem kiderül, a legtöbb amerikai sorozat tipikus rákfenéje? - Tudniillik, előkerül egy korábban nem említett rokoni szál, aki itt egy törvénytelen zabigyerek, aki fiú és mostanra 31 éves lett.

- Mi, hogy már több, mint harminc éve?

Ha ez egy másik sorozatban látom, már csak nevetek rajta, mert szinte nincs olyan tévés sorozat, ahol ne éltek volna ilyen húzással már, hogy berántanak valakit, akiről addig szó sem volt. Ez annyira megszokott lehet a filmiparban, hogy az "Aranyoskám" című Dustin Hoffman mozi, ami egyik kedvencem, a végén pont egy ilyen jelenetsorral zárja le a főszereplő karrierjét a mozin belül. Aki látta, tudja mire gondolok - Edward Kimberly - aki meg nem, nézze meg az egész filmet, mert kb. olyan szórakoztató, mint az Amerikába jöttem. Persze, mert egy jó korban készültek. Több lélek, levesebb CGI, kreatívabb ötletek. 

Szóval, Akeem megtudja, hogy van egy fia - egészen jól hozzák be a karaktert - és mivel mostanra Akeem is belegyepesedett Zamunda királyi életébe, igyekszik megfelelni a korábban szerinte is elavult törvényeiknek. Persze jócskán lesz ebből feszültség közte és királynője között, amin fogjuk rá, hogy felülemelkedik a forgatókönyv. Megismerünk néhány új szereplőt, már kezdünk azon gondolkodni, hogy milyen módon lesz ez az egész szétbogozva, hogy a végére senki ne kerüljön hátrányba, azaz a hepiend iránti igényünket maradéktalanul kielégítsék, amikor kicsit megtörik a logika és erőltetettebbnek tűnik a befejezés. Ha nem lenne ennyire reflektáló a nők szerepére a világban jelenleg, talán nem érezném egy pc mozinak, így azonban egy kicsit olyan, mintha lobbizna azért, hogy feltöltse a férfiak és nők közötti, eddig csak részben feltöltött képlete gödröt.

Mert ugye, még ma is elég patriarkális a társadalom és betokosodott nézeteinkhez ragaszkodunk. Apu dolgozik, anya főz...

Gondolom, sejted, hogy az összekuszált örökösi rendszert a végén igyekeznek megfelelően kezelni, hogy minden kecske és kápi megmaradjon és Izzy tábornok se akarja Akeem seggét szétrúgni, mert jó harminc éve faképnél hagyta húgát az oltár előtt. (Azt hiszem a húga volt a lány.)

Hogy jó film lett-e a végeredmény? - Nem állítom, de egyszer, a nosztalgia miatt, főleg annak, aki ismeri is kedvelte az első részt, nézhető lesz.

Nem biztos, hogy sokszor meg akarnám még nézni, mert azért annyira nem sikerült, így inkább nézném újra az első, ami talán nem ilyen színes, nem ennyire tökéletes, mint film - fényképezés, díszletek, színvilág, stb. - de kicsivel több benne a lélek.

55%

- Te, valaki szerint ez a folytatás, egy jó ötlet volt!

Mr. Church - Mr. Church (2016)

Mr. Church - Mr. Church (2016)

Rendezte: Bruce Beresford

A film Mafab adatlapja: Mr. Church (2015)

Megtekintés: Mindig látni kell, amikor Eddie Murphy színészkedik.

A Mr. Church egy olyan film, amely nem túl gondos kezekben egy végtelenül szentimentális és negédes nyálaskodás lehetett volna. Egy olyan randifilm, amiről a nők zokogva jönnek ki, mag a férfiak a büfében várják őket. Beresford sokkal jobb rendező, habár munkáján erősen érződik egy kifejezetten tévéfilmes hangulat, és a téma sem feltétlenül olyan, amiért el kellene sétálni a moziba. Ettől függetlenül merem a filmet ajánlani, még úgy is, hogy az alapötlet nem teljesen átgondolt és néha bizony kilóg a lóláb.

Susan McMartin gondolt egy merészet és összeütött egy kellemes drámát. Ki merem jelenteni, hogy ha ilyen iramban fog továbbra is dolgozni a filmes szakmában, akkor bizony ez a film lesz a szakmai kiteljesedése; ami mondjuk azért nem rossz. McMartin ezer éve dolgozik a filmiparban, többnyire névtelenül dolgozik bele szkriptek javításába és munkássága egészen a Pauly Shore féle Kaszakőig nyúlik vissza, aminek ötletét McMartin pattintotta le egy kőbaltáról. (Ja, az a Kőbunkó lesz) Ezután mostanáig McMartin vicces témájú tévésorozatokhoz írt epizódokat, többek között a nálunk is sikeres Két pasi, meg egy kicsihez. Azután leült az íróasztalhoz és nem tudom, eredetileg kinek szánta, de Eddie Murphynek dobott össze egy jutalomjátékot. Murphy mostanában egyébként sem kényeztet el minket szereplésekkel, ezért ha valamivel kijön, azért azt érdemes megtekinteni. Az biztos, hogy rég nincs rászorulva, hogy bármilyen vackot leforgasson, ha elé teszik a forgatókönyvet. Ki merem jelenteni, hogy most jól választott.

Mindezt úgy, hogy a.) az alapötlet azért nem teljesen lett kidolgozva és b.) Murphy figurájában azért sokkal több volt, mint amit kaptunk. Nem tudom, hogy kellett e "húzni" a forgatókönyvből, azt azért nem érzem, de nekem lett volna néhány kérdésem még Church karakterével kapcsolatban és neked is lesz, ha végignézted a filmet.

Elsőnek ugorjunk neki a fekete levesnek. (Murphy azt is készít a filmben, bár nem kávét, hanem valami gulyás szerű ragut, aminek a látványától rendesen beindult a gyomrom.) A film alapötlete, amit majd két rövid mondatban akarnak beadni nekünk és a gyermek főszereplő Charlie-nak, azért erősen sántít. Adva van egy milliomos - színészt sem castingoltak a szerepre - aki viszonyt folytat egy egygyermekes anyukával, akiről történetes kiderült, hogy rákban szenved és fél éve van hátra. A milliomos ugyan elvenni nem tudja, mert házas, ahogy azt megszokhattuk, viszont gondoskodik a nőről: felbéreli Mr. Church-ot (Eddie Murphy), hogy a fél év alatt legyen az anyuka és a kislány szakácsa. amíg Marie (Natascha McElhone) meg nem hal.
Mi van?
Ez komoly? - kérdeztem én is.
Tehát, elvenni nem tudja, de ügyvédei vagy egy titkos paktum útján ráveszi a fekete férfit, hogy hat kerek hónapig életének felét alárendelje a csonka családnak? És ezt magától, Churchtől tudjuk meg, nem egy ügyvédtől, aki a háttérben mozgatott rengeteg pénzt kezeli. Sőt, a feleség sem jelenik meg, hogy esetleg pereskedjen, amiért a férje bal kézre szolgáltat némi kis vagyont. Ebből a szempontból konfliktus kiiktatva.
De kérdem én: Tényleg ezt tudta milliomosunk kitalálni ennek a nőnek, ha annyi pénze van, mint Church állítja? - állítólag, ha ledolgozza a fél évet, akkora summa üti a markát, hogy nem kell többet dolgoznia. (A kuponokon megspórolt egyetem azért elég necces darabja a filmnek, lássuk be!)
Akkor most nézzük, hogy valójában mire lehetett volna ezt a pénzt költeni: Marie-t a legjobb kórházba juttatni, lányának, Charlie-nak (Britt Robertson) minimum a legjobb egyetem, világ körüli út, egy új ház, jobb környezetben, stb. ami eszedbe jut és nekem most épp nem.
Ehelyett egy erősen homályos múltú néger férfit küld a nők nyakára, aki majd főz.
Szerinted is elképesztően bután hangzik?

Ha viszont nem foglalkozunk azzal az aprósággal, amit felvázoltam, akkor viszont kellemes száz percben láthatjuk, ahogyan Charlie emberré cseperedik, megszereti Mr. Church-öt és miután édesanyja a másvilágra költözik, a férfi és a lány egy családként kezd funkcionálni.

Tetszett ez a film. A mellékszereplőkkel együtt, akikről alig tudunk meg valamit, de hibáik ellenére is szerethetőek lesznek. Néha, a nehézségek ellenére is úgy érzem, hogy kicsit sok az optimizmus ebben a filmben. Talán pont azért, mert a pesszimista részekre - pl. Mr. Church homályos múltja - egyáltalán nem tér ki, csupán pár félmondat erejéig.
És ez az, amit végül hiányoltam a filmből.
Ha már Mr. Church - neve templom, amely védelmet nyújt a rászorulóknak és a film egy pontját Charlie pont ilyen formában veszi "szolgálatait" igénybe - akkor miért nem tudunk meg róla több fontos információt, amik segítenének megérteni, hogyan lett az az ember, aki. A film végén a "nagy titkot" leleplező két mondat, hogy harminc évig zongorázott egy bárban, csak, mert egyszer leült a zongorához és mindenkinek tetszett, az számomra kevés. Mitől lett olyan jó szakács? Honnan jön neki a mérhetetlen tudásvágy és filozofikus elmélkedésre való hajlam? És a legfontosabb, mi történt közte és az apja között, ami miatt hajnalban még néha felöntött a garatra és az öreget átkozta?
Szóval, a film adós marad néhány számomra releváns kérdés megválaszolásával és a befejezés is kicsit kuszán gyors, ennek ellenére nagyon merem ajánlani.

Eddie Murphy a nyolcvanas években szupersztár lett néhány jól megválasztott filmnek köszönhetően. A kilencvenes években már csak filmsztár és kétezerre átment ripacs üzemmódba, aminek köszönhetően egy egész stúdiót sikerült részben neki köszönhetően lehúzni a toaletten. Mostanra, a Dreamgirls után, végre teljes jogú színész lett belőle. szerencsére a forgatókönyv eszköztelensége levetkőztetett róla minden fölösleges manírt. Még talán sosem volt ennyire visszafogott az alakítása.
Beresford nem először állít filmdráma középpontjába egy fehér nő és fekete férfi közötti plátói barátságot: Miss. Daisy sofőrje - Driving Miss Daisy (1989)

A film érzelmi részével is tudtam azonosulni, amikor Charlie gyakorlatilag haragszik a haldokló anyjára, mert miért nem él vele örökké? Gyerekként néha bizony irreálisan látunk helyzeteket és ami felettünk áll, számunkra irányíthatatlan, az felé féktelen haragot vagyunk képesek táplálni. Charlie-nál ez abban csúcsosodik ki és ezt anyja is nagyon jól érzi, hogy Charlie csalódott a betegség miatt, ami a szeretett lényt el fogja tőle rabolni és mivel a betegség az anyjában ütötte fel a fejét, egyszerűbb az anyját okolni.
Aztán amikor pl. Charlie kórházba kerül és megjelenik Mr. Church, ott is éreztem némi "légből kapottságot", főleg, ahogy korábban elváltak, de ez legyen az én bajom.
Amúgy végig azt hittem, hogy önéletrajzi filmet látok és bár a nevek nem egyeznek és nem ismerem McMartin gyermekkorát, nem lepődnék meg, ha ez a film személyes élményeken alapulna.
Egyszerűen, mert hiányosságai ellenére is van benne kellő tapasztalat.

Többet nem is akarok most papolni a filmről. Nézd meg!

80%

Ha szeretnéd látni:
- Mr. Church (2016)

Tömörítve: Bumeráng - Boomerang (1992)

Tömörítve: Bumeráng - Boomerang (1992)

Rendezte: Reginald Hudlin

A film Mafab adatlapja: Boomerang (1992)

Eddie Murphy gazdag nőcsábász, de amikor végül emberére (nőjére) talál, kiderül, nem is olyan jó dolog, amikor akasztják a hóhért, pedig a fojtogatós szex...
Erre inkább összejön a gyermekkori barát lehetséges nőjével, mert az hirtelen könnyebb préda lesz.
Igaz, csak az utolsó ötven percben, mert addig alig volt köztük interakció. De sokkal jobb ez így Eddie-nek, mint álmai nője, aki viszont gyakorlatilag ő, csak női testben!
Egy kis félre kúrós közjáték és mindenki happy a végére.
Kis barátnő megbocsát, a gyermekkori barát megbocsát, pedig azért, a saját ráérős tempójában még az is lehet, hogy összejött volna a kis barátnővel.
A film végén pedig a feka lompos mester mindent visz.
Nekem pedig, mint egyszeri nézőnek, ezért kellene drukkolnom?
Kizárt.
Én a klasszikus befejezés híve vagyok. A nőcsábász elbukik, a két kedves mellékszereplő boldogan él.
Mivel nem így van, 50%.
Eddie Murphy egy alapból gyökszi karaktert igyekezett megkedveltetni velem és sajnos, nem sikerült. Majdnem, de nem.
Szép próbálkozás volt, de azok a srácok, akik nem elég bátrak csajozni és valaha egy csinosabb cimborájuk leütött nőt a kezükről, azoknak nem fog tetszeni a Bumeráng.
Nekem sem.