A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családi. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 16., kedd

Igen nap - Yes Day (2021)

Igen nap - Yes Day (2021)



Rendezte: Miguel Arteta

A film Mafab adatlapja: Yes Day (2021)


Megtekintés: Bár nem szívem csücske Jennifer Garner, már úgy vártam az új filmjét, mint egy falat kenyeret. Némi túlzással.

Az utolsó film, amit Ben Affleck ex-nejétől legutóbb láttam, még moziban, a v. e. (vírus előtt), a Peppermint című, nem túl jól sikerült akciófilm volt. Szóval, vagy 3 éve. Közben azt hiszem szét is mentek, bár, ez nem tartozik ide.

A Peppermint nem igazán tetszett, mert pontosan tudom, hogy megfelelő kezekben Garner kifejezetten ütős akciókra is képes, (Nézd csak meg Peter Berg rendezését, A királyság-ot) ebben a filmben viszont az akció egyszerűen túl halovány volt. Az ötlet meg a szokásos. Pont hihető…

Erre itt ez az új mozi, amit igyekeztem gyorsan letudni. Nem számítottam rá, hogy ezzel visszatér a színésznő a csúcsra. Az alaptörténet már megint egy tipikusan amerikai filmes téma: Az Igen nap, amikor a szülők egész nap azt teszik, amit a gyerekek szeretnének. Az amerikai filmkultúra egyik erős szelete, hogy olyan filmeket készítenek, amik egy adott ünneppel, ünnepnappal, vagy szimplán a buli fogalmával hozhatók összefüggésbe. Igen, ha most belegondolok, egy elég nagy halmaz, amelyben elférnek a karácsonyi, hálaadási mozik, mellette a horrorfilmes al-műfajú Halloween és Péntek 13 filmek, vagy pl. az esküvő kérdéskörbe tartozó komédiák a Koszorúslányoktól az Agglegénypartiig, vagy az iskolai szüneti filmek, melyekben elszabadulnak a fiatalok vagy egy egész család, mint a Vakáció mozik, vagy a Házibulis marhaságok. Kezded érzékelni, hogy azért ez egy szép nagy halmaz, igaz?

Az Igen Nap pedig szépen megkapta a maga kis alsó polcát, ahol osztozhat az olyan filmekkel, mint az X-A buli elszabadul és hasonló mókák.

A koncepció tehát egy ismert vagy kitalált közösségi program, ami lehet ünnep vagy kreált indok, és megtapasztalhatjuk, hogy ennek ideje alatt mi történik. Amerikai filmben, főleg, ha családi filmről van szó, leginkább előkerül némi kapcsolati probléma, hogy a végén kiderüljön, mindenki nagyon szereti a másikat.

Upsz, sajnos ennél többet azt hiszem nem is lehet erről mondani, hiszen, minek írogassak erről, ha elemezni fölösleges, annyira habkönnyű? Ha már hab, annak is lesz benne szerepe. Alig nyolcvan perc, ami szintén azt mutatja, hogy a kedves alapötlet mellett túl sok mindennel nem duzzasztották fel. Valójában totál csinált az egész balhé, ami a kis család kalandjait kiváltja és már az első percekben, hogy elkezdődik az Igen nap, arra gondoltam, hogy ahogyan aput és anyut bemutatják az első percekben, nekik alapból később is ilyen lenne minden napjuk, el sem jutottak volna addig a pontig, amit a film bemutat. Ilyen anyukával soha.

Oké, jól megmagyarázzák, mekkora felelősség szülőnek lenni és előkerül a tipikus rossz zsaru-jó zsaru hasonlat, de egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra, hogy a bevállalós anyu egy percig ne élvezze a gyermekeivel töltött időt, találjanak ki a kölykök akármekkora őrültséget. Bár, ennek ellenére jót mosolyogtam a home videón, amelyet a gyermek összedobott, mert totál bele tudtam élni magam és szerintem, gyerekkoromban nekem is összejött volna belőle pár perc - fakanál tört, de van másiiiiik - annak ellenére, hogy imádtam anyámat.

Mellette apu és munkahelyi problémái kifejezetten felületesen, mellékesen kerülnek megemlítésre, emiatt nem éreztem azt, hogy tényleg ennyire alá kellene rendelnie egy szombati napot is, mint itt sikerül neki majdnem. Azután a film végére el is felejtjük, hogy volt odabent némi gebasz, pedig megérdemelte volna, hogy korrektül lezárjuk azt a vonalat is, így a film elején bemutatott kollégák, akikből kinéztem volna még pár poént, nem lettek kihasználva.

Fura, hogy a film anyut negatívnak akarja beállítani, miközben látjuk, hogy a gyermekeinek pl. milyen magas szinten készíti össze a uzsitáskáit. Más filmben ilyenkor ez apára marad, mert anya elvesztette valahol a kapcsolatot a családdal. Úgy elhiszed, hogy két nagyobb gyermeke egyfajta hadvezért lát benne. Whatever.

Hiányoltam még a nagylány és barátnőjének a történeti lezárását, amiben kiderül, hogy rossz érzéseinek volt-e alapja, vagy nem, mert azzal mélyíthették volna a karaktert annyiban, hogy lássuk, anyu mégis csak jól nevelte fel a lányát, aki még tudat alatt is, belső sugallatra képes megfelelni a szülői elvárásnak és ha megszólal benne egy belső hang - ahogyan említi is, hogy rossz az érzése a srácok bulijával kapcsolatban - annak később van alapja, ami egy pár soros anya-lánya beszélgetésben megmutatta volna, hogy sokkal több bennük a közös, mint gondolnák, vagy, anyu egyszerűen a jelenlegi lázadozás ellenére is kifejezetten jó munkát végzett kislánya nevelésével.

Igen, ott csak kerekíthettek volna a bulizós srácok randinak a végére valami kis apró problémát, mondjuk, hogy előkerül egy füves cigi és akkor a rendőrünknek is lett volna plusz funkciója, amikor a srácokat fegyelmezni kell, ahelyett magában beszélve igyekszik hozni a comic relief figurát.

Szóval, a forgatókönyv szerintem a felszínt karcolgatta és inkább amolyan marketing-filmnek éreztem, ami pusztán igyekszik kedvet csinálni már megint egy amerikai őrületnek, ami majd jól körbejárja a világot, hogy pár év múlva a magyar női magazinokban is arról olvassak, hogy a bezzeg anyák hogyan teszik még személyesebbé ezeket a közös IGEN napokat.

A színészek rendben vannak. A legnagyobb lány, Jenna Ortega gyönyörű kis hölgy és valójában épp 19 éves, a kicsi, Everly Carganilla a szokásos cukiság, a fiú, Julian Lerner pedig, nem tudom miért, kb. olyan kis béna töki, mint majd’ az összes hasonló, családi moziban. Mintha a fiúk kapnák a leggyengébb karaktereket. (Lásd még a Instant család.)

Sajnos, ez a családi mozi sem lett túl erős. Mintha az amerikai nézők nem igényelnének mély karaktereket, ha családi filmet néznek, pusztán legyen mindenki csinos, kedves, színes.  Az biztos, hogy nem hiszem, fogom még látni ezt a filmet. Akkor inkább az Instant család.

Ha úgy vesszük, az ilyen bulis napos feldolgozások igazából nem rendelkeznek valódi ötlettel. Olyan, mintha végigkísérnénk egy család napját. Ezt lehetne sokkal szórakoztatóbban is csinálni. Itt valahogy kicsit minden súlytalan, a mellékszereplőkből meg az aki kicsit több figyelmet kap, az volt a legkevésbé érdekes számomra, ráadásul, itt és érezni kis hiányt, hiszen, kiderül, hogy hat gyerekes apa, azonban a filmben semmit nem tudunk meg a családjáról, holott, abban is lett volna akkor már lehetőség, hogy keveredjen a két család.

45%

Apu az állandó jó zsaru. Mikor végre árnyalhatnák a figurát a munkahelyével kapcsolatban, anyu finoman kipöccinti a témát parkolópályára. Végül persze megoldódik minden, csak nem éreztem a helyzet súlyosságát, pedig, arra ebben az esetben lehet, hogy szükség lett volna.



2018. december 14., péntek

Libabőr 2.: Hullajó Halloween - Goosebumps 2: Haunted Halloween (2018)

Libabőr 2.: Hullajó Halloween - Goosebumps 2: Haunted Halloween (2018)


Rendezte: Ari Sandel

A film Mafab adatlapja: Goosebumps 2: Haunted Halloween (2018)

www.imdb.com
Már az első rész sem lett a szívem csücske, sőt, a korábbi sorozat sem jutott el hozzám. Horror a gyerekeknek? Mekkora baromság már, de őszintén? A filmművészeten belül ez a második olyan műfaj, amelyet szerintem kifejezetten nem lehet gyermekeknek készíteni. Az első helyezett a pornó lenne...

Mégis vannak filmek, amelyeket gyerekek is kedvelnek és horrorelemek is vannak benne. Aztán, hogy a célközönséget mennyire éri el, azt az idő dönti el. L.R.Stine könyvei és az abból készült epizódok azonban számomra mindig is értékelhetetlen marhulások voltak és az első mozifilm mivel önreflexív módon közelítette meg az író munkásságát, egészen szórakoztató darabra sikerült. Még úgy is, hogy számomra nem volt olyan szórakoztató darab, mint mondjuk egy „Szörnyecskék” vagy „Kincsvadászok”. Jack Black humorát egyébként is elég nehéz átültetni fogyaszthatóvá számomra és a libabőr filmekre talán azért sem emlékszem nagyon, mert eredetiséget nem képesek felmutatni.
Most nekiültem a második résznek, hátha végre sikerült valamit kitalálniuk, de a filmnek vége, én meg röhögve görnyedek a klaviatúra felett, hogy mi volt ez?
De tényleg? (Például eleve utálom, amikor történik valami egyszerűen érthető esemény, amit a következő pillanatban szóban elismételnek, hogy még a tök hülye is értse, mit látott. Itt például végül a bábú zárómondata volt ez.)

A történet úgy klisés, ahogy van. Nővér (Madison Iseman) vigyáz öcsire (Jeremy Ray Taylor), aki dagi, hogy a periférián lődörögjön a sulin belül. A legjobb barátja (Caleel Harris) fekete, hogy az afroamerikai közösség nem füttyögjön a film végén. Van szokás szerint három seggfej sulis társ, akik dagi fiút szeretik szívatni. Anyu (Wendy McLendon-Covey) állandóan dolgozik, hogy ne haljanak éhen, ezért a nővérnek kell vigyáznia a fiúkra. A srácok, hogy legyen egy kis zsebpénz, munkát vállalnak. Takarítaniuk kell egy nagy házban. Persze találnak valamit, ami egyetlen horrorfilmben még nem lett pozitív kicsengésű fejlemény. Most épp egy könyvet találnak. Ilyet sem láttam még!  Ami aztán duplán még sosem volt pozitív az életben.  (Mellesleg nem tudom, hogy a diákmunka, hogyan működik Amerikában, de, hogy egyetlen felnőttet sem mutatnak, aki átadja nekik a kulcsot, elmagyarázza a teendőket, stb. hogy utána magára hagyja hőseinket, az azért szerintem megint a forgatókönyvírók lustasága.)

www.peninsulacinemas.com - Te, az ott nem Pennywise?

A könyvet elveszik tőlük a három köcsög srácok, mert dramaturgiailag csak így lehet majd még plusz 5 percet a filmbe szuszakolni. Természetesen felnőtt szereplő alig van a filmben és azt a három-négyet sem nagyon mutatják be számunkra, hiszen majd rájövünk tetteikből kik is ők.
Közben előkerül egy hasbeszélő báb is, amely Annabell és a Fűrész kerékpáros figurájának kistesója és hogy legyen feszültség a filmben, rövid jópofizás után kimutatja a foga fehérjét. Mert az ilyen babák mindig ezt teszik. Jönnek a süket dumával, hogy legyünk barátok, meg segítek nektek, aztán a segítség mindig valami olyasmit takar, amivel másoknak fájdalmat lehet okozni és már megint van egy gyerekjáték franchise, amit csak felnőttek tesznek majd a szobában a polcra, mert a kölykök csak összehugyoznák magukat.

Aztán ki ne maradjon az első rész egyik fontos szereplője, maga az író. Akinek megjelenése az utólag leforgatott pót-jelenetek kiváló iskolapéldája lehetne, olyannyira nincs hatással a történet cselekményére. Életemben nem nagyon láttam még ennyire felesleges mellékszerepet, mint amit itt ráerőltettek Jack Blackre. Olyan fölösleges volt a jelenléte, hogy eredetileg arra gondoltam, hogy csak azért tették bele emberi mivoltában, mert így vállalta el a baba hangját, erre nem kiderül, hogy még csak nem is ő a hasbeszélő báb eredeti hangja és Jack Black neve nem is szerepel a stáblistán. Valójában ekkor már keményen dolgozott a másik bukovári mesefilmjén, "A végzet óráján" és egyeztetési gondok voltak a szerepeltetésével. Inkább hagyták volna ki. Rajta kívül még három felnőtt volt, akik futottak még a kész filmben, de hozzátenniük nem nagyon sikerült:

tenor.com - Korábban sem rajongtam a gumimaciért.

Az egyikük a genya srác mamája, Nana, aki egyetlen jelenetben kerül el, amit a karakter végigalszik. Igen, jól olvastad. A színésznő nem nagyon tud a szerepnek mélységet adni, mert jelenléte kimerült abban, hogy agy díványon alszik, amíg főszereplőink betörnek hozzá a korábban ellopott könyvért.
A második hasonlóan beleerőszakolt karakter a szomszéd, akit a számomra nem túl kedvelt Ken Jeong alakít és gyakorlatilag a fura szomszéd szerepe kimerül abban, hogy az ő kertjének díszei fognak később életre kelni a filmben – nem csinálva túl sok mindent – és randalírozni a vásznon, illetve egy rövid jelenetben a főszereplőinkre jelmezeket aggat, hogy elvegyüljenek a szörnyek között. Köszönjük Ken Jeong. Ez nagyon kellett.

Az utolsó felnőtt – ha anyut kihagyom, mert ő talán tényleg jogosan volt a filmben – Walter (Chris Parnell), a boltos bácsi, aki szimpatizál anyuval, szörny lesz, kicsit ott van, visszaváltozik és randizik anyuval. De mindezt olyan súlytalanul teszi elénk a film, hogy nem érdekel egy cseppet sem.
A szörnyek elleni harc úgy vicc, ahogy van. Ha van könyv, akkor hajrá, ha meg épp nincs a gyerekek kezében, akkor sikítva menekülnek. A szörnyek amúgy tényleg roppant szimpatikusak. Ennél csúnyább gyalázást csináltak annak idején a Gremlinek egy amerikai kisvárosban, mert itt minden szörnyűségük kimerül abban, hogy az emberek között futkároznak és sivítanak, sikítanak, stb.
Ennyire gyerekfilmet, mint ez, még nem untam. Ennyire egyszerű, kalandmentes mozit, aminek fontos része lenne a varázslat és kaland és látvány és akció... aztán a könyv megold mindent. És még a végső összecsapás is annyira buta, erőtlen és ötlettelen. Mintha a CGI rémségeket nem nagyon akarták volna interaktívan a film részévé tenni, mert esetleg plusz összeg lett volna ha több közös jelenetük van az élő szereplőkkel?

newsbeezer.com

Egy biztos: Ezek után a harmadik rész simán lehetne reboot és valami igazán tökös rendezőt kell találni hozzá, mert Ari Sandel úgy kiherélte a sorozatot, mint előtte soha senki hasonló filmeknél. Pedig előző találkozásom a rendezővel nem volt ennyire kellemetlen. Vígjátéka, az enyhén időutazós "Amikor először találkoztunk" kifejezetten szórakoztató mozira sikeredett. Ellentétben ezzel az összecsapott valamivel...

És az a befejezés. Az a vicces beszólás. Az az édes babakacaj.
Tényleg, árulja már el valaki, hogy ezt a hülye szájmozgást nevetés alatt miért találták ki a filmesek? Már a Darkman-ban is idegesített, amikor Liam Neeson karaktere az égés után állkapocs mozgatva röhögött, miközben én ezerszer próbáltam utánozni ezt, de sosem sikerült. Mert röhögés közben nekem nem jár a rágóizmom vagy mim. De ez már csak egy apróság.
Az egész „Libabőr” mozi olyan, mintha egy gyereket rábíznál az idősebb testvérre, aki halkan gügyögve, ám biztos léptekkel belevezetné a tesókát a falba. Aztán elengedi a kezét és némán tovább sétál, te meg ott maradsz a gondolataiddal: - Ezt miért kellett???

30%

productplacementblog.com - Nesze neked Rémrom...

Töfi:
- Van utalás Stephen King "Valami"-jére, amikor Jack Black észreveszi a vörös lufit és megjegyzi, hogy ez az ő ötlete volt. - A film fiú főszereplője viszont játszott abban a filmben!
- Jack Black és Madison Iseman a Jumanjiban ugyanazt a szerepet alakították, kis ferdítéssel. Black volt Iseman avatarja a videójátékban.
- A gyerekek álcaruhája tisztelgés a bukott Halloween 3. előtt.

2017. november 13., hétfő

Lakat alatt - House Arrest (1996)

Lakat alatt - House Arrest (1996)


Rendezte: Harry Winer

A film Mafab adatlapja: House Arrest (1995)

Megtekintés: 1996-ban egészen biztos egy szórakoztató komédia volt ez gyerekeknek, de nem bánom, hogy gyerekként nem láttam...

Mert a végén még lehet, hogy tetszett volna. Akkor. Sem biztos.

A történet pofonegyszerű pszichológiai kísérlet, melyet egy Disney film ostoba kliséi köré húztak fel. Gregory (Kyle Howard) összeparázza magát, amikor úgy tűnik, szülei, Janet (Jamie Lee Curtis) és Ned (Kevin Pollak) különköltözik. Gyerekként tudjuk mit jelent ez: nagyjából válást, hiszen a környezetünkben tapasztaljuk, utána már nem nagyon jön össze anyu és apu. Nálunk sem így történt, bár, nekünk nem volt ennyire jó ötletünk, hogy ismét egymásra hangoljuk őket, lévén, panellakásba szorultunk. Nekünk maradt a párnába zokogás, a remegő gyomor és az ágyba vizelés, azután apa lelépett, hogy kiteljesedjen egy fiatalabb nőben, majd néha küldjön gyerektartást, anyánk meg önsajnálatba meneküljön.

Gregory nem kíváncsi azonban erre és húgát is félti tőle, ezért kitalálja az évszázad legnagyobb ötletét: Bezárja az ősöket a pincébe és majd ott szépen visszatalálnak egymáshoz. A terv persze hamar elszabadul, miután Gregory egyik iskolai terrorizálója karakteridegen módon hirtelen tisztelni kezdi a srácban a harcos és felbuzdulva a lehetőségen, a családterápiát kiteljesíti még hármójuk szüleivel. Mert kell az a rengeteg elpocsékolt karakterszínész a pincébe, hogy azután senkinek ne jusson kellő mennyiségű játékidő, így a karakterfejlődés mehet a kukába, hogy átadja a helyét az ötlettelen helyzetkomikumnak.
A végeredmény egy roppant felejthető komédia, amiben egyetlen értékelhető poént találtam és amiről még Roger Ebert, Amerika rettegett kritikusa is lehúzta a keresztvizet valamikor egy 96-os filmeket boncolgató műsorban. Nem érdemtelenül.
A forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a karakterekkel. A gyerekek burleszk jelenetekben kaja-csatáznak és lakják le a házat, miközben hét remek karakterszínész irányítás nélkül igyekszik kihozni valamit abból, hogy csoportos párterápiának szánva össze vannak zárva.

A kilencvenes években Michael Hitchcock forgatókönyvíró elénk tett néhány szánalmasan gagyi művet, hogy azután beletenyereljen a tutiba a Glee című sorozatával. Legalább fejlődött. A "Lakat alatt" azonban egy ostoba mozi, amelyikben a gond szinte varázsütésre oldódik meg és amelyiknek legjobb jelenete, amikor a fiatalka Jennifer Love Hewitt a stáblistán táncikál 5 másodpercig.
Az olyan nevek, pedig, mint pl. Christopher McDonald vagy Jennifer Tilly, kihasználatlanok maradnak. Illetve, McDonald esetében ez is csak egy a száz hasonlóan apró vagy mellékes szerepéből. Az a pasi ezért él. Nem csoda, ha közel 200 címben találkozhatunk a nevével.
Aki még valamit ér intenzitásával a gyerekszereplők közül, az Herbert Russell, akinek ez volt az első komolyabb filmszerepe, de valahogy azóta sem futott be.

Tipikusan az a mozi, amire napok múlva te sem emlékszel és szerintem a készítői sem.

35%

Ha megnéznéd:
- Lakat alatt (1996)


2017. április 24., hétfő

Egy kutya négy élete - A Dog's Purpose (2017)

Egy kutya négy élete - A Dog's Purpose (2017)


Rendezte: Lasse Hallström

A film Mafab adatlapja: A Dog's Purpose (2017)

Megtekintés: Ezt a filmet, ha hajlamos vagy elérzékenyülni, egyedül nézd meg. Semmi esetre sem a barátnőd mellett. Úgy kevésbé ciki... amikor a zsebkendőért nyúlsz.

És még így sem maxolták ki a hollywoodi giccsfaktort. Mert teszem azt, a második etap - mivel nagyjából mondható, hogy egy szkeccsfilmről beszélünk, amelyik többé kevésbé öt epizódon keresztül ível át - lehetett volna kicsit nyálasabb, ha rendőrbácsinak is jut egy barátnő, de azért ne akarjunk már mindent, nem igaz?

Mit tudtunk erről a filmről? Én nagyjából annyit, amennyit a hírportálok megosztottak egy felvételről, amelyben egy idomár egy német juhász kutyát igyekszik beleerőszakolni egy zavaros és habzó medencébe. Az állatvédők persze azonnal epét hánytak, pedig ez a szoktatós jelenet még csak nem is számít durvább kandikamerás felvételnek. Látnák csak, hogy miket művelnek pl. egy rendőrkutyával - amit a szóban forgó eb véletlenül a filmben alakított - hogy milyen "tortúrákon" kell végigmenniük, amíg a feladatuk tökéletes ellátásához érnek. Meg ne legyünk már álszentek egy olyan világban, ahol naponta millió érző élőlény végzi a vágóhidakon, hogy azután az asztalra kerüljenek, illatos és omlós formában. Szóval, aláírom, hogy egy végtelenül humánus hozzáállású személynek bántó és sokkoló lehetett, amint szegény állat és gazdája huzavonáznak egy sort, ám később, hogy árnyalódjon a kép, olyan nyilatkozat is kiszivárgott, hogy a kutya amúgy erre volt kiképezve, csak zavaró körülmények miatt lett kissé indiszponált a felvétel idejére.

Egy biztos: Sok állatvédő társaság és médium - újságok, kritikusok, filmes geekek - szólította fel a nézőket a film teljes bojkottjára, amivel, a megtekintés után, úgy érzem, mellé lőttek, két okból is.: Egy, hogy az utóbbi évek egyik legszívbemarkolóbb - persze, tudjuk, hogy hatásvadász, de akkor is néha kell ilyen mozi - filmjét sikerült leforgatni, nekem meg megnézni, kettő, ha a filmet senki nem nézi meg, akkor tök hiábavaló volt szegény kutyus "kínzása", hogy sikerüljön a jelenet, ami a film egyik legizgalmasabb momentuma, ha átsiklunk az felett, hogy valójában a kerettörténet mellett eléggé eltörpül ez a szegmens és csupán csak azért nem lett felesleges száll, a többi töltelékvonallal együtt, mert maga a történet dramaturgiája igényelte azt, hogy valami mi még történjen kutya főhősünkkel a kezdet és befejezés között, ennélfogva, még kicsit öncélúnak is tekinthető a K9-es kutya akciója a vízbe ugrással.


Mert egész egyszerűen nagyon érezhető, hogy Ethan és Bailey történetéhez, hogy működjön, szükséges volt a töltelékre is. Így maga a fővonal tökéletesen lett prezentálva és a töltelék lett az, ami kissé kevés, kissé avas. (Lásd pl. a fiatal párt, aki Buddie-t hazaviszi, hogy azután két perccel később, anélkül, hogy a karajterekről bármit megtudnánk, megszabaduljanak a kutyától.Ez puszta időhúzás, hogy érezzük, mennyire kiszolgáltatott néha egy eb, viszont érzelmileg talán pont a legüresebb pillanatok, a hányavetiség miatt.)

Amúgy a film többi része is csupa állatos filmes klisé, első perctől az utolsóig, csak a szimpatikus főszereplők miatt sikerül a nézőnek jobban elmerülnie a mondanivalóban. A szimpatikusba azonban bőven beleférnek az emberi és állatszereplők, együtt. Lasse Hallström mindig is sikeresen játszott a nézői érzéseivel, itt, meg azért bőven segít a cukiságfaktor. az egyszeri emberek - már ha vallásuk nem tiltja a kutyák lelkének bármilyen "elfogadását", kifejezetten szeretik az egyik életből a másikba ruccanó történeteket, legyen szó akár egy kiskutyáról, mert azon kívül, hogy a szőrös kedvencek pavlovi reflexként váltják ki az emberből az egyfajta "anyai" ösztönt, bőven van bennünk fogékonyság a misztikus/m és az élet misztériuma iránt, amit akár azzal is jól lehet szemléltetni, ha csak egy kutyus lelkét és érzéseit követjük több kutyaöltőn keresztül. A filmben még akkor is megvan a báj, ha véletlenül a néző nem rajong az olyan mozikért, amelyek főszereplőinek szinte egész életét végigkövethetjük, hiszen a játékidő szabta határok miatt könnyen ránk telepedhet az érzés, hogy mennyire rövid is lehet egy emberélet...


Ethan (K.J. Apa) egy bezárt autóban megpillantja élete első szerelmét, a Yorkshire Golden Retriever kutyust, akit Bailey-nek (Josh Gad) nevez el. Ahogy Ethan cseperedik, úgy édesapja kezd eltávolodni a valóságtól, közben megérkezik a szerelem is, egy gyönyörű lány, Hannah (Britt Robertson) képében. A jövőjük nagyon fényesnek ígérkezik, még a közös suli is lehetséges, amikor egy rossz csínynek köszönhetően Ethan komolyan megsérül és ezzel elszállnak egyetemi tervei a sportösztöndíjról. Ahogy ilyenkor szokott, a fiú elmarja maga mellől a szerelmét és egyedül éli tovább életét, amiből Bailey is kiöregszik.
Amit azonban nem sejtettünk, hogy Bailey tudata továbbvándorol más kutyusokba, hogy sose felejtse el első gazdáját és amikor eljön a megfelelő idő és szerencse együttállása, végül ismét egymásra találhassanak, ráadásul persze az igaz szerelem, Hannah is előkerüljön. Mi ez, ha nem tömény nyál?
Persze, hogy az.
De néha fogom a műanyagpoharat, teletöltöm a szirupos ragaccsal és szívom magamba, száz percig. Egyedül csak azon morfondírozom, hogy az öt forgatókönyvíró, ha már úgyis kicsit belekontárkodott W. Bruce Cameron regényébe, akkor Carlos (John Ortiz) történetébe miért nem építettek bele valahogy egy szerelmi szálat, hogy az édes nyálra ezzel rászórjanak még egy csipetnyi csillámzselét.
Esküszöm, még épp elbírtam volna. Igazán olyan mindegy lett volna a következő afroamerikai fiatal pár szerelme mellett.
Nem mindegy már, ha a film alatt vagy négyszer kellett szemet törülgetnem?

Az idős Ethan-t alakító Dennis Quaid-et szeretem filmekben látni, bár az utolsó öt évben nem sok értékelhetőt láttam tőle, viszont szegény mintha borzalmasan megöregedett volna. Mondjuk, még mindig ő a húzónév a stáblistán. Mellé pedig apró meglepi volt Peggy Lipton az idős Hannah bőrében, hiszen őt legutóbb a Twin Peaks sorozatban láttam, közel harminc éve és talán ő volt emlékeim szerint a kevés pozitív karakter egyike. (Nem, te majom, hiszen nagy kedvencedben is feltűnt, "A jövő hírnökében", igaz, apró szerepben.)


A fényképezés nagyon szép, és ötletesen láthatjuk, néha a kutyusok szemén keresztül a világot. Mondjuk, ebből lehetett volna kicsit több is.
A zene Rachel Portman, és mint ilyen, szokás szerint minőségi munka, pedig csak egy habkönnyű családi filmről lenne szó... ha nem sírom ki a jobb szemem teljesen, meg kicsit a balt.

75%

Ha megnéznéd:
- Egy kutya négy élete (2017)