Rendezte: Harry Winer
A film Mafab adatlapja: House Arrest (1995)
Mert a végén még lehet, hogy tetszett volna. Akkor. Sem biztos.
A történet pofonegyszerű pszichológiai kísérlet, melyet egy Disney film ostoba kliséi köré húztak fel. Gregory (Kyle Howard) összeparázza magát, amikor úgy tűnik, szülei, Janet (Jamie Lee Curtis) és Ned (Kevin Pollak) különköltözik. Gyerekként tudjuk mit jelent ez: nagyjából válást, hiszen a környezetünkben tapasztaljuk, utána már nem nagyon jön össze anyu és apu. Nálunk sem így történt, bár, nekünk nem volt ennyire jó ötletünk, hogy ismét egymásra hangoljuk őket, lévén, panellakásba szorultunk. Nekünk maradt a párnába zokogás, a remegő gyomor és az ágyba vizelés, azután apa lelépett, hogy kiteljesedjen egy fiatalabb nőben, majd néha küldjön gyerektartást, anyánk meg önsajnálatba meneküljön.
Gregory nem kíváncsi azonban erre és húgát is félti tőle, ezért kitalálja az évszázad legnagyobb ötletét: Bezárja az ősöket a pincébe és majd ott szépen visszatalálnak egymáshoz. A terv persze hamar elszabadul, miután Gregory egyik iskolai terrorizálója karakteridegen módon hirtelen tisztelni kezdi a srácban a harcos és felbuzdulva a lehetőségen, a családterápiát kiteljesíti még hármójuk szüleivel. Mert kell az a rengeteg elpocsékolt karakterszínész a pincébe, hogy azután senkinek ne jusson kellő mennyiségű játékidő, így a karakterfejlődés mehet a kukába, hogy átadja a helyét az ötlettelen helyzetkomikumnak.
A végeredmény egy roppant felejthető komédia, amiben egyetlen értékelhető poént találtam és amiről még Roger Ebert, Amerika rettegett kritikusa is lehúzta a keresztvizet valamikor egy 96-os filmeket boncolgató műsorban. Nem érdemtelenül.
A forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a karakterekkel. A gyerekek burleszk jelenetekben kaja-csatáznak és lakják le a házat, miközben hét remek karakterszínész irányítás nélkül igyekszik kihozni valamit abból, hogy csoportos párterápiának szánva össze vannak zárva.
A kilencvenes években Michael Hitchcock forgatókönyvíró elénk tett néhány szánalmasan gagyi művet, hogy azután beletenyereljen a tutiba a Glee című sorozatával. Legalább fejlődött. A "Lakat alatt" azonban egy ostoba mozi, amelyikben a gond szinte varázsütésre oldódik meg és amelyiknek legjobb jelenete, amikor a fiatalka Jennifer Love Hewitt a stáblistán táncikál 5 másodpercig.
Az olyan nevek, pedig, mint pl. Christopher McDonald vagy Jennifer Tilly, kihasználatlanok maradnak. Illetve, McDonald esetében ez is csak egy a száz hasonlóan apró vagy mellékes szerepéből. Az a pasi ezért él. Nem csoda, ha közel 200 címben találkozhatunk a nevével.
Aki még valamit ér intenzitásával a gyerekszereplők közül, az Herbert Russell, akinek ez volt az első komolyabb filmszerepe, de valahogy azóta sem futott be.
Tipikusan az a mozi, amire napok múlva te sem emlékszel és szerintem a készítői sem.
35%
Ha megnéznéd:
- Lakat alatt (1996)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: