Boldog halálnapot! - Happy Death Day (2017)

Boldog halálnapot! - Happy Death Day (2017)

Rendezte: Christopher Landon

A film Mafab adatlapja: Happy Death Day (2017)

Megtekintés: Az alapötlet bár nem új, de hálás. Nem a horroros részre gondolok.

Havonta jönnek ki a vígjátékba hajló horrorfilmek, néha elég gyenguska eresztésként és az ismétlődő időhurok témája sem teljesen ismeretlen már előttünk, évente frissítik a témát. Nagyjából.
A kettőt eddig nem nagyon vegyítették - igaz, azért a horroros időhurok is előfordult már - és most slasher köntösbe bújtatták az Idétlen időkig koncepcióját. Vagy az Idétlen időkig köntösébe egy slashert.

Azért, bár a film gerincét kiadó ismétlődő napok, amelyek egy gyilkosság kinyomozásával telnek, lehettek volna sokkal ötletesebben is összerántva. Ettől a film nem lesz persze rossz, sőt, van benne valami enyhe nyolcvanas évekre emlékeztető báj, ám mégis kihagyott lehetőség, ami a slasher részt és a humort illeti.
Mert mindkettő kevéske.
Mintha, forgatókönyvírónk, Scott Lobdell, nem merte volna szabadjára engedni a fantáziáját, pedig aki X-Men rajzfilmekhez ír történeteket, annak lenne miről mesélnie.
A rendező Landon neve homályos emlékeket idézett fel bennem, amiknek utána nézve rádöbbentem, hogy a "Farm, ahol élünk" préri sorozat főszerepét alakító és bizony már több, mint 25 éve lehalálozott Charles Ingalls-t alakító Michael Landon fiáról van szó! Mondjuk, sosem értettem, hogy nálunk miért változtatták meg a címet a "Kis ház a prérin-ről", miközben ha a sorozat más filmekben szóba került, többnyire az angol címét hűen fordították le. Ehh...

Tree (Jessica Rothe) a suli hülye picsa állományának oszlopos tagja. Mutatós, de nem elképesztően szép. Viselkedése leereszkedő, pökhendi. Apjától elhidegült és egy szomorú családi esemény hatására még a születésnapját sem szereti megünnepelni. (Mondjuk ezzel nincs egyedül...) Tree mindaz, amit az amerikai filmekben utálunk a koleszos csajokban. Ők azok, mindenki felett állnak és ha véletlenül, évek múlva azt hallod róluk, hogy a férjük egy alkoholista Pista, az egykor filigrán csajszi meg felszedett plusz negyven kilót, érzel belül valami sötét elégtételt, amiről persze nem beszélsz senkinek. Kivétel talán egy másik, egykori koleszost, aki szintén nem kedvelte azt, akinek kárán somolyogsz.

- Na, látod, az ott a rendező, meg a sminkesem oldalt... Tegnap ugyanott voltak...

Tree napja nem indul túl jól, aminek részben ő is az oka, elidegenítő magatartásával. Hogy azonban legyen kellő motiváció a továbbiakban, Tree-t valaki az este folyamán agyonszúrja. Más filmekben innen indul a történet és a szőke színésznő vérébe fulladva kiíródik a moziból. Itt azonban Tree ismét az ominózus kinyírós napon ébred és első alkalommal nem is igazán érti, mi történik vele. (Szerintem első visszatérése nem is lett kellően intenzíven bemutatva. Azért Bill Murray a Mormota-napon jobban előadta az első napi meglepetés érzését.)

Azután eltelik a Déja Vu nap, épp csak Tree meggyilkolása lesz másmilyen kimenetelű, hogy azután ismét az egy nappal korábban elcsábított Carter (Israel Broussard) ágyában ébredve elgondolkodjon rajta, hogy vajon mi ez az egész?
A film eseményei pedig innentől tényleg tipikusan az "Idétlen időkig" dramaturgiáját követik, olyannyira, hogy még a címét is megemlítik a filmben. Sok másik hasonló művét pedig nem, holott a "Lé meg a lolán" keresztül "A holnap határán-ig" sok mozit fel lehetne hozni követendő példának.
Azért Tree személyisége folyamatosan fejlődik a visszatérések során és mintha ezek a visszatérések is misztikusabbá lettek volna kicsit téve azzal, hogy Tree állapota mintha folyamatosan romlana nekik köszönhetően. Szerencsére a karaktert nem csupán hasra-ütés szerűen kell megkedvelnünk, mivel nagyon helyesen igyekeznek megmagyarázni a lány hideg stílusát.

Sajnos Landon mozija eléggé biztonsági játékot játszik. A poénok nem eléggé viccesek, a karakterek sem eléggé szerethetőek és a vér mennyisége sem említésre méltó, pedig az alaptörténet egy slasher lenne, vagy mi. Oké, annak idején a Halloween sem a kiömlő vértől lett sikeres, hanem mert egy ikonikus sorozatgyilkost adott a filmművészetnek. Itt azonban a gyilkos kiléte a leggyengébb láncszem. A film nem képes elrugaszkodni a tinifilmek kliséitől. Van jump scare, a zene szinte mindenhol elárulja, hogy történni fog valami és a rendőr elgázolós jelenetben már megint a néző által látott képi világhoz igazították az ijesztést és nem a filmben belül helyszínhez és karakterekhez: Az autó olyan hirtelen bassza el a zsarut, aki Tree mellett áll, a rendőrkocsin kívül, hogy lehetetlennek tartom, hogy a rendőr éber őre nem vette észre a néma éjszakában, viszonylag jól kivilágított helyszínen az érkező veszélyforrást. Mindegy, csak a néző fossa le a bokáját. Pedig ezt a fajta ijesztést - autó képen kívülről gázol - már vagy száz filmben elsütötték és egyre jobban fáraszt.

A befejezés pedig, mikor végül Tree leszámol ellenségével és szerelmével élvezi az estét, olyannyira hiteltelen, hogy kirángatott a film világából. Nem lehetünk azért ennyire ostobán logikátlanok. Miután Tree elintézi, akit el kell, az biztos, hogy több napos, talán hetes vizsgálati fogság néz ki neki a böriben, míg tisztázhatja magát, nem pedig az elsütött poén, amit kapunk, hogy megszívatja kicsit Carter. De emelkedjünk ez fölé udvariasan.

Jessica Rothe-nak biztosan remek reklám volt ez a főszerep, azonban azért nem teljesen az a tipus, aki tökéletesen megfelelő egy ilyen filmet elvinni a hátán. Ez nagyjából elmondható minden karakterre. Ám a számok a filmet igazolják. Az alacsony költségvetés és a hiányos forgatókönyv ellenére a film nagyon jól teljesít a mozipénztáraknál, és, mert alapjában véve nem rossz kis mozi - egynek legalábbis bőven elmegy - nagy sikert fog bejárni majd a televíziók csatornáin, közönségbarát kiállításával.
Jóval többet vártam tőle, mert ez így csak olyan, mint ha a kötelezőt hozná.
Bár az öngyilkosos rész az tényleg jól elé lett találva a dramaturgia szempontjából.

60%

Ha megnéznéd:
- Boldog halálnapot! (2017)

Már megint majdnem találtak egy remek álarcot, amire akár franchise is építhető lenne. De reméljük, nem esnek a második rész hibájába.