A gyűlölet - La Haine (1995)

A gyűlölet - La Haine (1995)

Rendezte: Mathieu Kassovitz

A film Mafab adatlapja: La Haine (1995)

Megtekintés: Úgy vélem, annak ellenére, hogy iszonyúan nyomasztó és megterhelő mozi, egyszer mindenkinek látnia kell, aki elég érett a mondanivalóhoz.

Az 1967-es születésű, magyar felmenővel rendelkező Kassovitz egy zseniális mozit alkotott egy roppant nehéz témában. "A gyűlölet" azért zseniális szerintem, mert bár alapjában véve főhősei kallódó figurák egy koszos, repedt, szeméttel borított sakktáblán és nem történik velük semmi érdekes, mégis leköti a nézőt, ha megfelelően van hangolódva a zsigeri drámához. Persze nem gondolom, hogy Kassovitz eleve egy kult-filmnek szánta művét, egyszerűen csak a korral nemesedett és el kellett telnie húsz évnek, hogy még én is felfedezzem. Teszem hozzá, szükség volt erre a húsz évre, hiszen témája sosem volt ennyire zsigeri, ennyire mai, most, amikor a világ lassan forrong a terrortámadásoktól és amikor Magyarország politikája kirekeszti a (e)migránsokat, figyelmeztetve Európát egy lehetséges veszélyre, amely az idegen kultúrából, világlátásból és annak összességéből érhet minket. Sajnos, magam is hajlok az idegenek befogadása ellen, hiszen eddig senki nem tudott logikusan meggyőzni arról, hogy nekünk erre a változásra, ami velük jár, szükségünk lenne. Enélkül is van problémánk és már most is élnek olyan rasszok Európában, amelyek integritása nem megoldott.

A film annál erősebb, ha tudjuk, hogy pont egy olyan országban készült, ahol a nemzet keveredése már hosszú évtizedekre tekint vissza és ahol a legkülönfélébb rasszok találtak hazára.

"A gyűlölet" másik erőssége, hogy főszereplőinek pont három olyan fiatalembert tesz meg, akik maguk is céltáblái voltak eddig a világellenségességének, így görbe tükröt tart elénk - ugyanakkor, ha nem megfelelően dekódoljuk a látottakat, az ellenségesség elmélyülhet.

A három főszereplő:
Vinz (Vincent Cassel) egy zsidó fiatalember, aki ránézésre mégis inkább gy neonáci punkra hajaz és akiben olyan mélyről jövő ellenségesség összpontosult a világ felé, amiért sorsa eleve elrendeltetett, még akkor is, ha tudjuk, a rendező nem kíván pálcát törni felette, sőt, a történet végén egy fontos jelenetben még szimpatikussá is tudja tenni a karaktert, mintegy felülírva ezzel a jellemét és közelebb hozza lelkét a nézőhöz, akit egy egész órán keresztül sikerült elidegeníteni a figurától. Cassel játéka intenzív. Roppant erős, amivel bizonyítja, hogy a kortárs színészet egyik legnagyobb alakja. Ezt a hatást pedig csupán azzal éri el, ahogyan egy ütni való figurát, már-már karikatúra szerűen mutat meg. Vinz ugyanis egy pökhendi, arrogáns, szinte mindenkivel ellenséges alak, aki nem tisztel senkit, ugyanakkor mégis legnagyobb fájdalma, hogy őt sem tisztelik. Végül, amikor színt kellene valljon, kiderül, hogy vagy nincs mersze átlépni egy határt, de sokkal inkább érzem azt, hogy valójában harapós kutya effektusként, nem is kívánja átlépni azt, csupán felgyülemlett haragját és gyűlöletét kívánja kordában tartani fellengzős terveivel.
A terve pedig egyszerű: Egy környékbeli fiút - aki talán nem is a barátja, de jó indok a balhéra - a rendőrök addig vertek, míg kómába került. Vinz megfogadja, hogy ha a srác belehal a sérüléseibe, agyonlő egy rendőrt, egy az lázongó kerület aszfaltján véletlenül megtalált rendőrségi fegyverrel.

Visszatérő motívum: Vinz fegyvert imitál kezével.

Miközben Odüsszeiáját figyeljük, két társa tart vele.
Hubert (Hubert Koundé), a fekete fiú, aki bokszolóként keresi kenyerét és társaitól eltérően igyekszik keresni magának valami magasztosabb célt, ami nem a napi henyélésből és tengődésből áll. A másikuk pedig Saïd (Saïd Taghmaoui) aki a legkevésbé befolyásos cimboráira, de éhezi a figyelmet és bármilyen balhéba követi társait. Az egyébként valószínűtlenül eltérő három egyéniség között jól működik egyfajta se veled, se nélküled cimboraság, amelybe belefér az is, hogy együtt ugornak fejest a szarba, de akár az is, hogy faképnél hagyják egymást, ha úgy adódik.
Saïd Taghmaoui-t mostanra fedezte fel a filmvilág és magam is. Neve feltűnik a nagy sikerű rajzfilm és akciófigura G.I. Joe és a képregényfilm "Wonder Woman" stáblistáján is.
Vincent Cassel-t pedig felesleges méltatni, hiszen a nevét minden moziba járó ismeri. Már aki kicsit is kedveli a francia filmeket.

A film cselekménye - már ami van és egy adósság behajtásából áll - körülbelül 24 órát karol fel. A fiúk elindulnak otthonról, megjárják a poklot, miközben konfrontálódnak saját barátaikkal, a köznéppel, gazdagokkal és a rendért felelős hatalommal, hogy végül hazatérjenek, Vinz pálfordulásával. Azonban a lezárás kicsit hatásvadász és könyörtelen lett, amely végül a forgatókönyvet is jegyző rendező - aki egy fontosabb epizódszerepben maga is feltűnik filmjében - olvasatában mégis pálcát tör hőseink feje felett. A mozi alapját a rendező valóságban is átélt érzéseire építette fel, amikor egy barátját véletlenül rendőri túlkapás közben megölték.
Nem tudom, tudatos építése e a történetnek, hogy a végére a karakterekre ruházott szerepek felcserélődnek a végére. Vinz, aki végig az agresszor szerepében tetszeleg, végül áldozat lesz, míg Hubert, aki elítéli az erőszakot és a józanságot képviselte, a hirtelen ötlettől vezérelt bosszút választja. Egyedül Saïd az, aki sodródva az árral, végül kívülálló szemlélőként figyeli az eseményeket, hiszen ő alapjában sem tudta eldönteni, melyik oldalra álljon. Rá az események így kiszámíthatatlan hatással lesznek.

Habár az Oscar-ig nem jutott el a mozi, rendezője nevét bebetonozta a filmművészetben. Kassovitz 1995-ben elhozta a legjobb rendező díját Cannes-ból és még néhány egyéb filmes rendezvényen sikerült beváltania díjakra tehetségét.
A két és félmilliós, becsült költségeit világviszonylatban visszatermelte. Mostanra masszív rajongótábora lett underground körökben. A mondanivaló és néhány remek vizuális megoldás mellett - Vinz mosakodása a tükörben egy zseniálisan kivitelezett apró trükk, hogy ne lássuk mögötte a kamerát - pl. köszönhető lehet ez az atmoszféra teremtő fekete-fehér képi világnak is, amely így rásegít a nihilre, amelyben játszódik.
Kassovitz későbbi filmjei meg sem közelítették a film kritikai sikereit. Amerikában aprópénzre váltotta tehetségét, de előtte elkészített egy feszült és borzongató hangulatú thrillert, "Bíbor folyók" címmel. Várjuk tőle a következő igazi mozit!

Egy nagyon egyszerű vizuális trükk, amellyel a szereplő mögül érkezik a kamera, de nem látszik a képen: Két fürdőszobát láthatunk és egy dublőrt, aki hátulról megszólalásig hasonlít Casselre...
A film egy ideje benne tanyázik az imdb első 250-es listájában.

80%

Ha megnéznéd:
- A gyűlölet (1995)