A következő címkéjű bejegyzések mutatása: stephen king. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: stephen king. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. május 17., kedd

Tűzgyújtó - Firestarter (2022)

 Tűzgyújtó - Firestarter (2022)


Rendezte: Keith Thomas

A film Mafab adatlapja: Firestarter (2022)

Megtekintés: Ha fanatikus King rajongó vagy, akkor mindenképpen... illetve... talán pont, hogy akkor nem?

Erről a filmről egyetlen jó cikket nem olvastam. Megtekintés előtt egyet sem, de láttam a címeket amikben mind rendre visszatért, hogy ez egy égés. Azonban, Zac Efron, Stephen King és mert a könyv egyszerűsége ellenére is tetszett annyira, hogy legalább háromszor elolvassam - és mostanra megint alig emlékezzem rá - így nem volt kérdés, hogy adok egy esélyt az újrázásnak. A Remake kifejezés mondjuk annyira nem illik rá, mivel számomra fontos történetszálakat kompletten átírtak. A befejezés pedig pont annyira lett eltolva, mint sokak szerint az új "Kedvencek temetőjének" a vége. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Talán, mert nem akarnak egy korábbi koncepciót szolgai hűséggel másolni, vagy a stúdiók igénylik, mert félnek, hogy előkerül a nézőktől az "ezt már láttuk" toposz. De a legvalószínűbb, és ebben kicsit rosszindulatúnak tűnhetek, hogy néhány forgatókönyvíró ahhoz nem elég eredeti, hogy saját kútfőből emeljen elő egy történetet, így jó alap King, de ugyanakkor igényük van rá, hogy megmutassák, hogy igenis remek saját gondolataik vannak. Azután elkészül egy anyag, amit leforgatnak, amit mi megnézünk és ami nekünk elvileg nem tetszik. Még akkor is, ha majd akad egy-egy rajongó, akinek az új lesz a jó film, a régi meg a nem jó. Mindig akad egy-kettő belőlük. 

A történet röviden: Andy McGee (Zac Efron) és egy Vicky (Sydney Lemmon) nevű csinos lány is részt vesz egy kísérletsorozatban. Ennek egyetlen egy jó következménye, hogy megismerik és megszeretik egymást. Minden egyéb, amit a kísérlettől kapnak, átokként élhető meg számukra, beleértve a kislányukat is, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) aki a szülőkbe oltott anyagnak köszönhetően mutálódik és veszélyes képességeket örököl. A többes szám pedig jogos, mert egyrészt, nem tudjuk, hogy Charlie a pirokinézisen kívül hány egyéb képesség birtokába jut, azonban egyértelmű, hogy akad ott még más is, amik persze összefüggenek a tűzcsiholással, ugyanakkor már átlógnak másféle latin szóval leírható tudományokba, mert pl. mintha tárgyakat is tudna mozgatni. A kísérletet végző titkos kormányzati vagy az felett álló "Műhely" pedig miután megtudja, hogy a McGee család hol bujkál előlük, megjelenik, hogy betakarítsák azt, amit elvetetettek és mostanra kikelt. Ehhez a betakarításhoz egy titokzatos, hasonlóan képességes indián férfit, Rainbird-öt (Michael Greyeyes) használnak fel, aki igyekszik betakarítani a kislányt, akit a férfi nem teljesen ugyanazon a lencsén keresztül figyel, mint a munkáltatói.

A történet cselekménye nagyjából követi az eredeti regényt, azonban úgy érzem, voltak benne behozott és megváltoztatott részletek, amik teljesen átírták a szereplők közötti dinamikát és kapcsolatrendszert. Innentől szpojleresen...

Az, hogy mostanra mindent leuralt szinte a képregényfilm és szuperhős mozik, nem újdonság. Oké, nagy szavak, hiszen ezeken kívül azért ugyanúgy jelennek meg egyéb műfaji filmek is, de azért azt filmszeretőként látjuk, hogy most épp ez a műfajkategória hasít a filmezés világában. Ebből az új Tűzgyújtó sem akart kimaradni, ezért néhányszor megemlítik a szereplők száján keresztül, hogy Charlie McGee egy mutáns, egy szuperhős. Indokolatlanul sokszor. Úgy, hogy King, annak ellenére, hogy ismeri a műfajt és maga is olvassa, nem erőltette ezt bele a regénybe, nem utal rá. Itt azonban nem hagyják, hogy a néző maga hozza meg ezt a következtetést: Charlie McGee kvázi egy X-Men, akinek Xavier professzor mellett lenne a helye.

A másik, amit teljesen átírtak és szerintem elvett a történetből, hogy míg az eredetiben Charlie kifejezetten ragaszkodik a szüleihez és csak az motiválja, itt lerontották a szülő-gyerek viszonyt, nyilván azért, hogy a befejezés logikátlansága vagy erőltetettsége elfogadhatóbb legyen. Az új Charlie McGee is szereti a szüleit, de sokkal erősebben van benne az az érzés, hogy hibáztassa őket az állapotáért, mint korábban, így végül nem érződik az, hogy a kislány foggal-körömmel ragaszkodna az apjáért, hiszen benne látja sorsának egyik okozóját.

És erre azért volt szükség, hogy a megbízott bérgyilkos és problémamegoldó Rainbird karaktere máshogy ugyan, mint az eredetiben, de végül közelebb kerülhessen a kislányhoz, Ráadásul ezt megúszósan teszi, szinte ad hoc jelleggel. Mert az eredeti Rainbird a gyermek naivitását kihasználva igyekszik a gyermek barátságába férkőzni, itt azonban ezt kihagyták, mert talán nem volt kedvük húsz percnyi gyermekpszichológiát beletenni a filmbe, amiben a nagydarab gyilkos takarítóként odadörgölődzik Charlie-hoz, hogy a gyermek lassan megkedvelje és bízzon benne. Dehogy. Itt már viszonylag korán lelepleződik a férfi a kislány előtt és végül, valami kifacsart módon mégis olyan közel kerül hozzá, hogy azt nem is értem. Persze erre is lenne valamiféle pszichológiai magyarázat, mert mindenre is van, csak ez így nem elegáns. Profán. Egyszerű. 


És unalmas.

A film másik komoly hibája az ostobán átírt karakterviszonyok után, hogy szürke, sötét és unalmas. A párbeszédek épp csak annyira gyorsak, hogy a tej ne aludjon meg az ember szájában. A világítás legyen bármennyi lámpa felkapcsolva egy szobában, ahhoz elég, hogy a körülötte látható 30-40 centit bevilágítsa. Az akciók lassúak, ötlettelenek. A legtöbb karakter lebutított, érdektelen, míg az idős farmer, akivel apa és lánya összefut, meg már fárasztóan túltolt és a befejezést tekintve meg teljesen felesleges.

Megnéztem a filmet és pont az jutott eszembe, ami az "Állattemető" újra után. Sötét és felesleges Remake, amiben pont olyan pontokat változtattak meg, amikhez nem kellett volna nyúlni. Csak az Állattemető picit még tetszett is. Ez a film azonban nem hozott lángba. 

Akkor inkább ajánlom a régebbit, 1984-es változatot, ami szintén nem lett egy erős mozi, sőt, szerintem kifejezetten van benne valami tévéfilmes érzés, talán a kamerakezelés miatt, nem tudom, de abban valahogy sokkal mélyebbnek éreztem a karakterek bemutatását és egymáshoz való viszonyát, és az akciójelenetek sem voltak rosszabbak, mint a mostani filmben, ami viszont nagy szó. Csak ott, hogy a korrekt látványvilágot visszaadják, nem tudtak CGI-t használni, bár, a végeredményt látva, talán jobb is. Ennyit számít, hogy Mark L. Lester kicsit otthonosan mozgott az akciófilmek világában. Meg a szereposztás is ismertebb nevekből állt, hiszen Rainbird szerepében az Oscar-díjas George C. Scott jelent meg és még a mellékszereplők is ismertebb neveknek számítottak pl. Martin Sheen, aki a film másik fő antagonistája. 

A régi Tűzgyújtó tehát inkább tűnik mai szemmel egy drámát és akciót vegyítő mozinak, míg ez az új inkább a horror felé kapaszkodik.

A film zenéje néhány ponton kellemes és ebben John Carpenternek is volt része. Ez filmvilági szempontból csak azért érdekes, mert ő lett volna a rendezője az 1984-es mozinak, csak utolsó pillanatban a stúdió leváltotta, mert épp akkor bukott meg a mozikban "A dolog". Szerintem senki nem állítja, hogy ez jó döntés volt, hiszen az idő a rendezőt igazolta és a sci-fi-horror műfajon belül "A dolog" igen előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére 1983-ban Carpenter már sikeresen megoldott egy King adaptációt, mert elkészítette a Christine-t és szerintem az talán épp felér egy Top10-be. Hozzáteszem, ha odafigyelsz az első Tűzgyújtóra, bár Lester neve alatt fut a film, ha ezt nem tudod, azért érezni rajta egyfajta Carpenteri jelleget.

Szomorú tény, hogy a producer Martha De Laurentis filmográfiáját foglalta ez a történet keretbe, mert az első munkája az 1984-es változat volt, az utolsó pedig a Remake. Martha, akinek filmes körökben nem szabad meghalnia - jujj - 4 King filmhez adta nevét és benne volt néhány Hannibal Lecter filmben és egy titkos kedvencben, a Felejthetetlenben is, többek között. 

Állítólag King nem rajongott a régebbi változatért, bár, akkoriban szinte egyik feldolgozás sem nyerte el a tetszését. Hát, el nem tudom képzelni, hogy mi lehet akkor erről az új változatról a véleménye.

35%

- Elég sok szar kritikát fogunk kapni, de anyának egy szót se. - És King bácsinak se! - Pláne!


2021. február 18., csütörtök

Pár sor a The Stand-ről/ról (1994, 2020-2021)

Pár sor a The Stand-ről/ról (1994, 2020-2021)

Ha van néhány nagyobb vállalása Kingnek, akkor azok közül az egyik egészen biztos a "The Stand", nálunk a keresztségben Végítélet címmel megjelent poszt-apokaliptikus fantasy dráma. Ennél nagyobbak a Setét Torony sorozat vagy az "AZ". Ráadásul, amennyire tudom, a Végítélet két különböző kiadást is megért, amiből az egyiket mostanában olvastam ki újra. Nem tudom, hogy ez melyik volt, de jobban belegondolva, nem is olyan nagy trúváj a könyv, mint ahogy emlékeztem.

A történetnek enyhe aktualitása van, a Covid miatt. Ha King ezt kb. 100 éve a spanyol nátha idején írta volna meg, egészen biztos, hogy levadássza a feldühödött tömeg, azt gondolván jövőbe látó boszorkány. Amerikában elszabadul egy katonai kísérlet által léttre hozott szuper influenza vírus, melynek a halálozási rátája majdnem 100%. Pár hónap alatt kiírtja a Föld lakosságát alig maroknyi túlélőt hagyva diadalútja után. Azonban, ha ez nem lenne elég, a túlélőket ezoterikus vallási fantasztikum rendereli két táborra, melynek egyik vezetője Isteni sugallatra igyekszik terelgetni a nyájat, míg a másik a megtestesült gonosz, ki arra használja fel erejét, hogy lehetőség szerint a maradék emberiséget is lenulázza.

A könyv eszméletlenül erős szórakozás volt számomra, nem véletlen, hogy kétszer is elolvastam. (Másodjára azonban nem ütött akkorát, ellentétben pl. a Dolores-szel, vagy a Holtsávval, amik eddig minden olvasásnál hozták a szintet.)

Egyelőre két feldolgozása készült és mindkettő mini-sorozat, hiszen a téma, a szövevényes cselekmény és rengeteg karakter miatt nem hiszem, hogy egész estés mozi változatban egyáltalán érdemes lenne-e belekezdeni. Azonban a sorozatok közül, annak ellenére, hogy a mostani technikailag tényleg eszméletlenül szép a képernyőn, mégis a régebbi változatot választanám, ha az élvezeti értéket nézem. 

A régi számomra sokkal jobban kezelte a karaktereit és mintha a színészek is jobban meg lettek volna válogatva a karakterekhez. Az új változat igyekszik politikailag korrekt lenni és mintha kicsit fiatalított volna a karaktereken is, összességében azonban jóval a régi, 1994-es sorozat szintje alatt maradt, legalábbis számomra. 
Nem emlékszem, hogy Frannie Goldsmith különösebben szép nő lenne a könyvben, de hogy Odessa Young egészen más, mint gondolnék róla, az biztos. 
Lloyd Henreid figuráját is kiherélték, mert 94-ben Miguel Ferrernél éreztem, hogy a korábban mindenre alkalmatlan fickó Flagg keze alatt egy megbízható segítő lett, míg az új filmben, Nat Wolff egy irritáló ripacsként hozza a figurát. Állítólag King egyik kedvenc figurája Henreid a könyvből. Szerintem egészen biztosan nem a 2020-as Henreid-re gondolt.

Trash, avagy a szemétláda ember szerepe is erősen le lett csupaszítva és Ezra Miller olyan szintre emeli benne a fullba nyomott kretént, hogy nekem kellemetlen.

Greg Kinnear, aki Glen Bateman vagy Henry Zaga, mint Nick Andros, totál mellékkarakterekké avanzsáltak, miközben a regényben Andros haláláig majdnem kulcsfigura. 

A mini sorozat pedig hiába több műsoridőben, ha pl. olyan apró, de szerintem fontos részleteket kihagy, mint a rádiós Rae Flowers (Kathy Bates) kiiktatása, vagy amikor a túlélők egy vakbéllel igyekeznek megküzdeni a vándorlásaik során. Azt gondolná az ember, hogy a közel dupla játékidő miatt sokkal alaposabban lesz idő kiemelni karaktereket, azonban végül nem éreztem így.

Mindezek ellenére szerintem érdemes egyszer megnézni ezt is, hiszen aki kedveli Kinget, az beissza vízióit, akár a homok, ám, ha a kettő közül egynek akarsz esélyt adni, akkor az 1994-es sorozatot ajánlanám!

A sorozat befejezése egyébként mindkét esetben kb. az, mint a könyvben és frissen nézve és olvasva, kicsit olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mintha King hirtelen nem tudta, mit is csináljon a New Vegasba érkezőkkel és szerette volna gyorsan lezavarni az egészet, mielőtt eljutna oda, hogy Flagg karaktere megtámadhassa a túlélőket, mert az már tényleg nem tett volna hozzá a történethez. Így azonban, ez a kurtán-furcsa lezárás, Trash jóvoltából, valójában nem is feltétlenül rossz, még akkor sem, ha legelőször mindenre számítottam volna, csak erre nem.

2020-ban azonban valamiért úgy gondolták, hogy valamit még hozzá kell tenni a gonosz sorsához, ezért beleszőttek egy számomra teljesen értékelhetetlen lezárást is. 
Biztos vagyok benne, hogy a nosztalgia miatt kedvelem a régebbi változatot, ezen azonban nem hiszem, hogy érdemes rágódnom. 
Azért érdekelne olyanok véleménye, akik most látják esetleg mindkettőt,

Végítélet, 1994: 70%
Végítélet, 2020: 50%


2016. július 11., hétfő

Cell - Cell (2016)

Cell - Cell (2016)


Rendezte: Tod Williams

A film Mafab adatlapja: Cell (2016)

Megtekintés: John Cusack és Samuel L. Jackson már játszottak együtt korábban egy Stephen King adaptációban, amelyik kapott hideget és meleget, de összességében az író sikerültebb filmes feldolgozásai között tartják számon az 1408-at. Ezt nem fogják.

Nem tudom, mi volt a célja azzal King-nek, hogy megírta a Cell című (Várom a magyarítást, mert a "cell" szónak többletjelentése van és azt King bele is építette a könyvbe, megjelenik a filmben is, így egy az egyben átfordítani magyarra nem egyszerű, hiszen valami kis információ vagy utalás biztosan el fog veszni.) agymenést. A mű egyértelműen hajaz kissé Romero zombie-s filmjeire és ha a dühvírust kicserélem a 28 nappal később-ben, akkor az is erősen emlékeztet erre a horror zsáneren belüli darabra. A felütésre nem lehet panaszom, az egészen jól sikerült. Nem itt, hanem a könyvben. Főhősünk, aki mobiltelefon nélkül létezik a világban, egyszerre egy apokalipszis közepén találja magát és csak pislog körbe.
Itt Clay (John Cusack) mobilja lemerül és annyi a szerencséje, hogy analóg vonalon hívja fel az asszonyt, majd másodpercekkel korábban teszi le a készüléket, minthogy elszabadul a pokol.
Az történik, hogy valami homályos külső erő hatására a telefonok egy olyan szignált juttatnak a használóik agyába, amely felülírja az ego-t és dühöngő őrültté változtat mindenkit, megspékelve egyfajta kaptárszellemmel.
Clay jobbnak látja elmenekülni a repülőtérről és miközben a metrón keresztül menekül lakásába, hogy összeszedje a gondolatait, mellé csapódik Tom McCourt (Samuel L. Jackson) egy idős metróvezető - akit bárki eljátszhatott volna, annyira nincs "benne szerepe" Jacksonnak.
Közben másokkal is találkoznak, akiket a műfajnak megfelelően - egy rész katasztrófafilm, egy rész horror - elveszítenek, mert áldozatokká vállnak ebben az erőszakos környezetben.

Clay, habár a józan ész az diktálná, hogy a családja, akitől egy fél világ választja el, már régen halott, mégis utánuk indul, főleg, mivel a fiát lassan egy éve nem látta kézközelből, lévén, hogy bizonytalan, apákra jellemző okokból lelécelt anyuka mellől. Tom persze végig mellette marad és követi az öngyilkos küldetésre.

Ezt is már láttuk...

A film elkészítéséről legalább öt éve cikkeznek. A youtube rajongók már 2010 körül elkezdték fake/hamis trailerekkel feltölteni a világhálót. Lassan alakult ki a film végső változata, néha plusz forgatást kellett tartani, máskor a bemutatót halogatták a vágás variálása és egyéb okok miatt. A film végül moziba került és nem mondható el róla, hogy sikerült darab. A World War Z után erős visszaesés A listás színészekkel ilyen mozit összecsapni.

Negatívumok:
- Már a főcím sem győzött meg. A képbe beúszó fekete háttérbe írt szereposztás állandóan kizökkentett a filmből, mert a háttér olyasmiket is kitakart, amit megfigyeltem volna. A tucatnyi executive és egyéb producer szintén riadalomra adott okot. Amiben ennyien vesznek részt, az elvileg egy jó munkának kellene lennie, de csak vessünk egy pillantást azokra a futószalag slágerekre, amelyeknek szövege kimerül három sorban és hasonlóan sok művész áll az elkészülésük mögött és igazi fércmunkákat fogunk találni. Hogy Stephen King nevét nem tolják az arcunkba hatalmas betűkkel, az is arra engedett következtetni, hogy a szerző azért nem állt ki mellszélességgel a project mellett, Cusack ide vagy oda. Az imdb 5 csillag alatti jelenlegi kritikai megbélyegzése sem túl biztató.
- Az akciójelenetek túl gyorsra lettek vágva és néhány eset kivételével követhetetlenül zavarosak. A kamera szinte sosincs a megfelelő helyekre rakva. Hol nem a lényeget mutatja, máskor meg olyannyira belemászik az eseményekbe, hogy a sok sötét jelenetnek köszönhetően semmit sem értesz.
- Míg a könyvben van némi idő a karakterekre, itt a rossz arányérzék miatt néha túl gyorsak az események és elvileg érdekesebb karakterek ágyútöltelékként funkcionálnak. (Lásd pl. a fiúiskolánál az igazgató rövid szerepét játszó Stacy Keach-et. Az ő esetében mondjuk már annak is örül az ember, hogy filmben látja.)
A padlástéren lezavart verekedés kivételesen kritikán alulira sikerült fényképezésben.
- A befejezés. Nem írnék konkrétumot, mert ennél a filmnél a szpojler megöli azt a kis érdeklődést is, amit érdemel, de a könyv megváltoztatása egyértelmű jele annak, hogy nem kívántak a történet mélyére ásni - már amennyire King megtette a könyvben, pedig rá sem jellemző, hogy jó abban, ha meg kell magyarázni a rejtélyes események kiindulópontját, de a Mobil című könyvben azért valamelyeset sikerült neki a komplexitást hozni - és csak a felszínt sikerült a forgatókönyv írójának karcolgatnia. Mintha az lett volna a lényeg, hogy gondolkodni nem kell, csak nézni az eseményeket. Így persze a befejezés - amely szerintem kb. olyan hangulatú lett, mint mondjuk a "Sorvadj el! esetében - olcsó és hatásvadász lett, mint pl. a Fekete ruhás hölgy esetében. Csak hát ezt a "poént" mintha mostanában már túl sokan lőtték volna el, túl sok moziban.
- Az egész történet a levegőben lóg, nem túl koherens. A könyvet olvasva már erősen éreztem, hogy King mesélőkéje kezd felhígulni és olyasmiket is elmesél, amelyeket előtte már mások és jobban elmeséltek. A Mobil volt az egyik első King könyv, amelynek elolvasása után már éreztem azt, hogy ha most kezdenék és az új könyveivel ismerkedni King-nek, nem ő lett volna a kedvenc szerzőm.

Jelenet, ami ebben a formában nincs is a filmben.

Pozitívumok:
- A filmzene szerintem egyértelműen a sikerültebbek közé tartozik. A főcím elején már megvan a hangulat a borzongáshoz és abban a jelenetben, amikor a sejt az iskola udvarán álmodik és újraindul, Eduard Anatolyevich Khil előadásában az erősen letompított "I Am Glad, Cause I'm Finally Returning Back Home" nagyon hátborzongató és nyomasztó. Ha megnézzük hozzá a videóklippet, akkor az is segít a film szörnyeinek "megértésében", hiszen Khil dala a boldogságról szól, a hazaúton és a Cell agy-mosott fertőzöttjei hasonlóan üresen vonulnak nem ismert céljaik felé. Igaz, náluk mint érzelem nem az öröm dominál.
- A misztikus szál meglebegtetése Clay a képregénykészítő és az álmokban látott "vezető" között, amely azt sugallja, hogy Clay lehet egy megoldása az eseményeknek. De sajnos ez a vonal itt ki is merül, szóval zsákutca lesz.


- Hirtelen más nem jut eszembe.

Erősen egyszer nézős kategória. Ilyen nevektől az ember azt várná, hogy olyan filmekben bukkannak fel, amelyek elgondolkodtatnak és érdekesek lesznek. A Cell azonban több kérdést vet fel, mint amire válaszol, de mire vége lesz, nem fog minket érdekelni, hogy megvilágosodjunk. Elfelejtjük pár nap alatt, mint ahogy az áldozatok agya törlődik.

Ha szeretnéd látni: C E L L

40%

2015. október 5., hétfő

Stephen King: Joyland - regény

A magyar kiadás borítója
Stephen King: Joyland - regény

Ha ezzel a kötettel kezdtem volna ismerkedni King munkásságával, egészen biztos vagyok benne, hogy ma nem lennék ilyen nagy rajongója. Szerencsére, kölyökkoromban az első könyve, amit kezembe vettem és nem tudtam, mit várhatok tőle, az "A ragyogás" volt és másodiknak a sárga albatrosz, első kiadású "A holtsáv". Amennyire emlékszem. A szerző azóta rendesen végigkísérte utamat és közben csupán annyi változott, hogy már nincs annyi pénzem új kiadásokra, mint régen, ezért antikváriumból vagy születésnapi kívánságból kell megszereznem az aktuális megjelenéseket.


A Joylandot még valamikor tavaly olvastam és nem voltam tőle annyira elragadtatva. Mostanra nagyjából el is felejtettem, miről szól, mi a főszereplő neve, csupán halvány emlékek maradtak meg bennem. Jack Torrance, Jimmy Smith, Charlie McGee, Carrie White. Ezek a nevek megmaradtak bennem.
A tavaly olvasott kísértetes-krimi főszereplőjéről mára annyira emlékszem, hogy a mesélt történet idején egyetemistaként - vagy középiskolásként - a nyári szünetben úgy igyekezett megkeresni a tanulásra való nagy részét, hogy elszegődött egy igazi, hamisítatlan vurstliba, ahol volt tükörterem, óriáskerék és pattogatott kukorica rogyásig. Miközben lassan teltek napjai, megismerkedett a tengerparton egy helybéli fiatal anyukával, aki tizenéves fiával éppen egy kellemetlen családi perpatvart igyekezett kiheverni.


Az orosz kiadás borítója
A könyvből két momentumra emlékszem még ma is.

Az egyik a bőr. (A történetben bőrnek nevezik azt az emberre felhúzható kutyajelmezt, amivel néha a gyerekeket kell elszórakoztatni a park területén)
King érzékletesen írja le annak a kutyajelmeznek a viselését és az azzal járó megpróbáltatásokat, amit az ilyen vidámparkokban nap, mint nap átélnek azok a beugrós melósok, akik kénytelenek viselni azt. Soha korábban eszembe nem jutott volna, hogy Goofy kutyaként vagy Mickey egérként, babaarcra fagyott mosollyal integetni a lurkók között, bele a kamerába, ennyire embert próbáló feladat lehetett valamikor, sőt, akár mostanság is. Nem gondoltam, hogy aki magára ölti gyermekek barátjának álcáját, gyakorlatilag a hőgutát és gutaütést kockáztatja meg, miközben százak arcára csal mosolyt. Ez a visszás tevékenység elgondolkodtatott arról, hogy a "show-biznisz" milyen banális veszélyekkel járhat.
A fura, hogy sokkal korábban már láttam olyan filmet, amiben jelmezes emberek virgonckodtak - pl. Szerepcsere, Valami Amerika - de eddig ennyire nem gondoltam bele, milyen gáz is lehet jópofának lenni.
Ahol tetten értem King zsenijét, az egészen biztos ez az apró információ, amit szépen beleépített a regényébe.


Stephen King ezen regénye 2013-ban íródott és mindjárt, a megjelenés évében része lett egy amerikai könyvsorozatnak, a "Hard Crime Case"-nek. A sorozat darabjai 2004 óta látnak folyamatosan napvilágot, általában két kötet egyszerre, kb. három havonta, de eléggé összevissza. Több nálunk is ismert szerző regényei kerültek már bele, pl. Lawrence Block, Ed McBain, Robert Bloch, Donald E. Westlake, vagy Robert Silverberg. Stephen King két regénnyel képviselteti eddig magát a szériában - a másik "A Coloradói kölyök" - és ő azon szerzők egyike, akinek friss írásai jelentek meg a sorozatban a sok korábban már megjelent történet mellett.

Illusztráció az amerikai grafikus kiadásból.


A másik, amire még emlékszem, a befejezés, legalábbis a meggyilkolt lány kísértetének és a gyilkosnak a vonala. Persze nem kristálytisztán emlékszem, sajnos, annyira nem fogott meg a történet, hanem inkább szemrehányóan, hiszen a "megoldás" pofátlanul profán és megvezeti a nézőt, aki, ugye, csupán olvassa a sorokat, nem láthatja a figurákat, holott, a regényből egyértelműen kiderül, hogy ha látnánk is a felrajzolt szereplőket, egészen biztos, hamarabb lelepleződne számunkra a könyv végi csavar.
Így erre építeni a befejezést - már, hogy az olvasó elegánsan az író nyomában kullog - kissé elveszi a kedvet az igazi élvezettől, még akkor is, ha természetesen, ezen kívül, minden leírt sor hangulatos és kellemes Stephen King varázslat.

Mindettől függetlenül, egy év távlatából, ki merem jelenteni, hogy a Joyland a kevésbé sikerült King regények sorát gyarapítja és inkább egy kisregény, mint igazi könyv.

50%

2015. április 7., kedd

Remake: A kukorica gyermekei - Children of the Corn (1984, 2009)

Remake: A kukorica gyermekei - Children of the Corn (1984, 2009)


Kukorica gyermekei, 1984, rendezte: Fritz Kiersch
Kukorica gyermekei, 2009, rendezte: Donald P. Borchers

Megtekintés: Az eredetit inkább. Talán annak kicsit jobb a hangulata és érdekesebb a vége.

Stephen King novelláját már 1983-ban feldolgozta egy kisfilm, még más címmel: Night of the Crow. (Ami majdnem corn, de mégse...)
A történet szerint, egy fiatal pár, esküvő után nem sokkal, egymás vérét szívva eljut egy kihalt kisvárosba, melyben a gyerekek az urak és fura vallási dogmákat követve lemészárolták a felnőtteket. Alig egy évvel később egész estés mozivá turbózták a filmet. Nem sikerült maradéktalanul, érezni a filmen, hogy kevés volt az ötlet. Borchers már akkor részt vett a project-ben, így nem csoda, ha a Remake elkészítése után személyes szívügyének tekintem a vérengző kölykökről szóló mesét.

1984-ben Kiersch első filmesként elkészítette a felduzzasztott novella első egész estés változatát. Kiersch neve nem cseng túl jól filmes berkekben, mivel nem termékeny és egyedi rendező, viszont a VICO filmes korszak egyik gyöngyszemét a Gor-t neki köszönhetjük. Emlékszik még rá valaki? (A filmre én sem, csak a címére, meg a borítóra.)

A 84-es változat egyetlen pozitívuma a Terminátoros Linda Hamilton, még akkor is, ha nem színészi játéka miatt nézős a film, hanem mert Sarah Connort gyerekek vegzálják. Burt szerepében Peter Horton, aki közben nem lett híresebb. Korrekt tévéfilm lett a vége, még akkor is, ha moziba tervezték bemutatni. Két apróság miatt maradt meg az emlékezetemben: Az Isaac-.ot játszó színész, John Franklin pofija és a főcímdal miatt, ami egészen hátborzongató. Hogy lényegében tudjam véleményezni, újra kéne néznem, amit kihagyok. Inkább jóleső szentimentalizmussal emlékezem rá, hogy annak idején többször megnéztem és tetszett. Ma nem így lenne. Szóval inkább maradjanak az emlékek.

A 2009-es verziót Borchers már nem csak producerként jegyzi, hanem beleült a rendezői székbe. Minőségi változás nem nagyon érezhető - kb. ugyanazt a tévéfilmes érzést hozza - viszont több lett a gore (véres jelenet, bár abból a finomabb) és a góré: egyrészt néhány jelenetben főszereplőnk, Burt, gyerekeket öl meg, ami sok nézőnél nem fog piros pontot kapni, másrészt a film közel egyharmada futkározás a kukoricásban, ami már majdnem unalmas lesz, mikor végre kapunk némi, Burt múltjára reflektáló Vietnam-i flashback-et és víziót, illetve néhány kisgyerek elég közel jut hozzá, hogy őket gyorsan és viszonylag véresen ártalmatlanná tegye.

Nem emlékszem nagyon, de azt hiszem, 1984-ben a két főszereplő között annyiban működött a kémia, hogy nem oltották egymást folyamatosan. A 2009-es változatban már az első percekben látható, hogy Burt (David Anders) és Vicky (Kandyse McClure) között valami végérvényesen megromlott. Lehet, hogy a veterán vietnami hős és egykori bál szépe korábban szenvedélyesen szerették egymást, de mire erre az autóútra sor került, addigra már éppen csak elviselik egymást. A történet szerint kb. 1975-ben járunk és az ifjú pár, egymást kóstolgatva, halad A-ból, B-be. Közben - ahogy lenni szokott - Burt egy pillanatra nem figyel és sikeresen maga alá gyűr a kocsival egy kisfiút. Tüzetesebb vizsgálat és kb. 5 perces vita után kiderül, hogy nem egyértelműen a férfi a hibás a gyermek halálában, azért magukkal viszik a holttestet és be kívánják vinni a legközelebbi városba. (Ami a beszélgetés tanulsága szerint gyalog igen derék túra, a srácok elvileg mégis gyalog tették meg a távot.)


A legközelebbi városka Gatlin és valami nagyon nincs rendben a kiürült utcákkal. Vicky menekülne, Burt pedig, teljesen logikusan (?), ha már veterán katona, személyesen akar a dolgok végére járni. Teszem hozzá, Vicky-vel értek egyet. Meg sem állni, míg nem találok olyan várost, ahol a populáció nagyságát csak egy tábla feliratból tudom felmérni. Abban a pillanatban, hogy a főutca fodrászüzletében három tata ül, ott kezdek a fékre lépni. Persze miről szólna a film, ha szereplőink logikusan és okosan cselekednének? Kb. nyolc percig...
A további egy órában pedig Burt kálváriáját ismerjük meg és végül a gyerekek győzelmét. Az első változat misztikus lezárása itt sajnos csak tényleg nyomokban van jelen, kellő magyarázat nélkül: Burt lábára rácsavarodik a kukoricaszár, ezzel lassítva menekülését, ám választ az eseményre nem kapunk a 2009-es verzióban, így elkönyvelhetjük a felfokozott idegi állapot okozta képzelgésének is.

A filmet Iowa-ban forgatták, Tipton-ban. Kerüld el!

50%

Pozitívumok:
- A két főszereplő. A csaj csinos, Anders-et meg a hősök sorozat óta kedvelem.
- Azért nem finomkodnak, ha már erőszakról van szó.
- A fényképezés korrekt, de semmi kiemelkedő.
- A főcímzene az eredeti változatból lett átemelve. Ami működik azon nem szabad változtatni és Jonathan Elias eredeti muzsikája telitalálat volt már akkor is!
- őőő


Negatívumok:
- Semmit nem tesz hozzá az eredeti filmhez.
- Néhány kérdést felvet a kialakult hierarchia, amire nem kapunk választ.
- Túl sok a menekülés a kukoricásban. Szinte már unalmas, hogy a film egyharmada ezt mutatja.
- Pesszimista befejezés.

Ha ez tetszett:
- Volt egy spanyol vagy milyen horrorfilm, amelyben szintén gyerekek gyilkolásznak és az még King novellája előtt készült, így lehet, hogy az író onnan vette kölcsön az ötleteit: Ki képes megölni egy gyereket? - ¿Quién puede matar a un niño? (1976) (Stephen King munkássága valamikor ekkor indult a Carrie című regénnyel, így simán lehet, hogy látta a filmet és utána írt erről egy novellát. A spanyol film a horror műfajon belül kultikus rangra emelkedett az elmúlt harminc évben és 2012-ben Remake-je is készült: Aki bújt... - Come Out and Play
Ha érdekel a téma, itt ajánlom egyik kedvenc oldalamat a HORROR-MIRROR-t, mely foglalkozott a horrorfilm-kölykökkel: TOP10 filmes kis rohadék!

A város ahová soha be nem teszem a lábam. (Hiába az 542 zenei csatorna...)

Nagy kedvencem John Wyndham története egy kisvárosról, melynek lakói egyszerre ájulnak el, majd miután fél napig kómáznak, végül egyszerre is ébrednek. Közben, valami földöntúli erő az összes asszonyt, aki képes szülni, állapotossá tette. Ebből a filmből is több változat készült.
a.) Elátkozottak faluja (1960) Village of the Damned
b.) Elátkozottak gyermekei (1964) Children of the Damned
c.) Elátkozottak faluja (1995) Village of the Damned (John Carpenter mozi)

2015. március 14., szombat

Stephen King's - A dagadt sofőr - The Big Driver (2014)

Stephen King's - A dagadt sofőr - The Big Driver (2014)


Rendezte: Mikael Salomon

Megtekintés: Maria Bello miatt mindenképpen. Szeressük.

Nagy szerencse, hogy sem Stephen Kinget és sem Mikael Salomon-t ennek a filmnek a révén ismerhettem meg. Ha így lett volna, egészen biztosan nem Stephen King ma a kedvenc íróm és úgy vélném, hogy Salomon sem egy jó rendező, pedig de. Ezt a véleményemet a nagyon korrekt Vízözön - Hard Rain című akciófilmre alapozom, amelyben a kezdetben bűnözőnek induló Morgan Freeman-t a film végére majdnem hőssé magasztosítják.
Salomon munkája vagy nagy csalódás volt, vagy a rendező érezte úgy, hogy soha többé mozi filmet, mert írd és mondd, azóta nem forgatott szélesvásznú produkciót, csak sorozatokban és televíziós filmek munkálataiban vett részt. Sajnos.

Stephen King legtöbb története nem túl bonyolult. Ami egyedivé és érdekessé teszi ezeket az amúgy többnyire egyszerű történetű ijesztő történeteket, az a karakterek elég jó felépítése és a megfogalmazás, amellyel az egészet tálalja. Nem lehet pl. azt állítani, hogy mind a Carrie vagy a Ragyogás olyan csavaros, agymegdolgozó darab lenne, de ahogyan a középiskolás lány belső monológjait vagy Jack Torrance lassan elhatalmasodó őrületeit King a papírra álmodja, az teszi hozzá a szükséges pluszt az élvezethez.
Ha "A dagadt sofőr" lenne King első munkája amivel találkozom, nem biztos, hogy ennyire megkedvelem őt, hiszen, eleve egy novelláról beszélünk, ami azért nem húzza be feltétlenül magába az olvasót egy regénnyel ellentétben, másrészt a majdnem meggyilkolt írónő bosszúja egy kissé aberrált családon első blikkre nem tűnik olyan fogós témának, mint az író kezdeti művei. Öregszik na. Néha még beletenyerel a tutiba egy-egy könyvvel, de be kell ismernem, olvasás közben erősen érzem, hogy fárad. Három utolsó könyve - amit volt szerencsém kezemben tartani és elolvasni - nem elégített ki teljesen maradéktalanul: Joyland, Mr. Mercedes és az Álomdoktor, amelynek alaptémája - országot járó lakókocsis közösség, egyfajta vámpírként, gyermekek életerejét szívja el - nem rossz, ám végül talán az író egyik legvértelenebb leszámolásával zárul. (Értsd, nem hullanak benne markánsan a főszereplők, mint ahogy megszoktam vagy elvárnám.) Szinte már paródia szintű befejezést produkált hozzá.

Akár kampánykép is lehetne egy családi erőszakról szóló reklámban.

A dagadt sofőr King 2010-ben megjelent novellás kötetének egynegyede. (Minden sötét, csillag sehol) Egy kissé visszavonult írónő, Tess (Maria Bello) története, aki ugyan nem él nagy társadalmi életet, ennek ellenére komoly olvasói tábora van. Egy kisvárosban, amolyan felolvasó estet tart, aláírással, eladással és teázással. Hazafelé kap egy tippet, hogyan tudja közel egy órával lerövidíteni az utat. (King már írt egy novellát egy megszállott autóvezető nőről, aki mindig a rövidebb utakat keresgéli - még a GPS ideje előtti a történet - és végül olyan világon vezet keresztül, amely talán nem is létezik...) A lerövidítés olyan jól sikerül, hogy a végén örülhet, hogy nem verték agyon. Bővebben: Az autója defektet kap. Kiderül, hogy szöget tettek az alig használt szakaszra. Érkezik egy akkora csávó kisteherrel, aki szinte maga a kisteher. Elsőre úgy tűnik, hogy segít lecserélni a kereket, ám végül inkább félholtra veri Tess-t, többször megerőszakolja és bevonszolja egy olyan csatornába, melyben több nő holteste oszladozik már. Tess azonban sokkal erősebb, ezért feléled a tetszhalott állapotból és hazavonszolja magát. Megrágva a lehetőségeit, saját kezébe veszi a bosszú véghezvitelét, hiszen a jogrendszer eléggé labilis lábakon áll és még a végén a nő kerülne ki belőle vesztesen. (A filmben ezt a részt gyorsan átvesszük. Felszínes magyarázatnak érzem, hogy végül a kifejezetten törékeny nő áll a két sarkára és lesz egyfajta női Charles Bronson, vagy amolyan Jodie Foster "A másik én"-ből.

Tess, mivel a krimi területén is bír némi ismerettel, szépen kikövetkezteti, hogyan tovább, fegyvert szerez, magánnyomozásba kezd és az összegyűjtött bizonyítékok birtokában saját kezébe veszi az ítélkezést. Szép, egyenletesen véghez vitt bosszúhadjárat, néhány apró meglepetéssel, ám semmi komoly. Tess karaktere túl szerencsés, túl okos, túl ügyes. A vége felé már nem is nagyon tudsz érte izgulni, annyira kisujjból oldja meg a szituációkat. Salomon filmje tökéletesen megfelel egy másfél órás filmnek. Rövid felvezetés, tárgyalás, bosszú. Sajnos, Maria Bello lábán kívül, sok plusz pontja nincs a filmnek, annyira nem kiemelkedő a végeredmény. Gyakorlatilag a már korábban bemutatott "Egy jó házasság" (A filmről itt már írtam!)testvérfilmje, hiszen hasonló témára épül és ennek is egy kezdetben gyengének tűnő nő a főszereplője. Ahogy az Joan Allen jutalomjátéka volt, ez a darab Maria Bello karrierjének egyik felejthető állomása. Kár érte, bár erősen úgy vélem, hogy ebből az alapötletből és kisregényből-novellából nem lehetett többet kihozni.

60%

Észrevétel:
- King ismét egy írót tett meg főszereplőnek. Tess érdekes figura és dögös.
- A színész, aki a dagadt sofőrt alakítja, - Will Harris - nem kicsi!
- Tess kicsit túl ügyesen rendezi le a dolgait. Egyfajta Agatha Christie reinkarnáció, aki attól sem riad vissza, hogy bemocskolja a kezét.
- Olympia Dukakis mellékszerepe igazából nem szükséges, de legalább így ismét láthatom a hölgyet filmszerepben.





Ha megnéznéd:
- A dagadt sofőr (2014)

2015. január 15., csütörtök

Hír: Mobil - Cell - Az utómunkálatoknál tart Stephen King világvége regényének megfilmesítése

King Mobil című könyve nem tartozik a legsikerültebb munkái közé: Röviden, egyfajta zombie szerű állapotba kerül bárki, egy rejtélyes, valamennyi telefont érintő hívás után. Akinek van mobilja és fogadja a hívást, enyhén meglittyen agyilag. Főszereplőnk, a könyvben illusztrátor, ha jól emlékszem, Clay (John Cusack) kénytelen menekülni a városból, mert nem használ telefont, viszont körülötte az emberek fékezhetetlen vérengzésbe kezdenek. Néhány túlélővel vándorolják keresztül a vidéket, miközben választ és megoldást keresnek az agybajra.
A rendezőnek, Tod Williams-nak talán ez lesz a legnagyobb megmérettetése. A filmben még olyan nevekkel találkozunk, mint Samuel L. Jackson és Stacy Keach.

Hír: Az - It előkészületben a Remake

Több éve előkészületek folynak Stephen King kisvárosi múltidézős horrorjának a Remake-eléséért.
Dan Lin (Lego kaland, Sherlock Holmes), a producer, aki azt ígérte, a film sokkal hűbben fogja követni a könyvet, mint az első - és mellesleg sikeresnek mondható - tévéfilmes változat.
Még egyelőre semmi sem biztos, de rendezőként már megnevezték Cary Fukunaga-t, aki eddig nem csinált nagy durranást.
Nem tudni, hogy a 1990-es változat ikonikus gonosz bohócának alakítója, Tim Curry részt vesz e bármilyen formában a projectben.

2014. november 19., szerda

Egy jó házasság - Stephen King's: A Good Marriage (2014)

Egy jó házasság - Stephen King's: A Good Marriage (2014)


Rendezte: Peter Askin


Stephen King folyamatosan ontja magából jobb és rosszabb történeteit, amelyek végül megfilmesítést kapnak, jobb vagy rosszabb kivitelben. Az "egy jó házasság" mind alapanyagként, mint végtermékként inkább a "rossz" felé tendál. Nem vállalhatatlan, viszont az alapanyag egyértelműen inkább rövidfilmre elég és nem másfél órára, mint amire elnyújtották. És még a vége sem meglepő. Sajnos.

King már régen bebizonyította, hogy nem egyértelműen horror író. Szinte minden műfajban írt történetet és azon kívül is sok mindenben kipróbálta magát: rendezett - amitől úgy elvették a kritikusok a kedvét, hogy soha többé nem tett ilyet - zenél egy zenekarban, forgatókönyveket ír és még a képregény bizniszbe is beszállt. Jelenleg két sorozata fut a tévében és rengeteg terve van a jövőre nézve. Kisebb történeteit pedig egészen olcsón le lehet opciózni, ha szimpatikus számára az, aki a történetet akarja feldolgozni. Egy dollárért. Talán ez az egyik oka, hogy annyi rövidfilmet készítenek a műveiből.

A film komoly hibája, hogy nem lehet tudni, hol ér véget a fantázia és lép életbe a valóság. Ezzel kihagy elég sok ziccert a kész darab.

Az "Egy jó házasság" is ilyen novellából lett kissé megnyújtva. Nincs sok értelme, ám így Joan Allen, a remek színésznő kapott egy testhez álló feladatot és szereplési lehetőséget.

Peter Askin húsz év alatt öt filmet rendezett, ráadásul egyik sem lett eddig igazán nagy siker. Hozzánk el sem jutottak, talán ha valamelyik tévécsatorna műsorra nem tűzte őket. Ötödik próbálkozása sem lesz szerintem nagy durranás, King neve ellenére sem.

A történet egészen egyszerű és gondolom, az író nagyon jól adja vissza a szereplő gondolati világát benne, amit viszont átteni a vászonra, nem mindig könnyű. Itt sajnos minimális erőlködést kapunk a forgatókönyvtől. A belső vívódás kimerül kéztördelésben és néhány hangosan kimondott gondolatban. A film ráadásul megtévesztő is: a feléig azt hihetnénk, hogy minden csupán a háziasszony fejében zajlik le, de bármilyen hihetetlen, nem. Amitől a legjobban félne, valóra válik... már az a rész, hogy a férje rájön, hogy tudja a kis titkát.
A film pedig egészen érdekes irányt venne, ha egy meghasadt nő szemén keresztül látnánk az eseményeket, ehelyett egyszer csak kiderül - és nem nagyon érezni a határvonalat - hogy amit látunk, nem puszta képzelgés, hanem valóság. Hoppá!

Darcy (Joan Allen) és Bob (Anthony LaPaglia) középkorú házaspár - sőt, abból lábalnak kifelé - akik egy jól menő érmekereskedésben érdekeltek, sőt, Bob ezek mellett ügyvéd is, sok sikeres üggyel a háta mögött. Kisvárosban élnek, két gyermekük felnőtt és kirepült a családi fészekből. Tiszta idill az egész, leszámítva, hogy Bob néha motelekben alszik, mert munkája elszólítja őt a városból. A nem otthon töltött időt is hasznosan tölti, mert hol egy érmevásárra látogat el, néhány ritkaság megszerzésének reményében vagy megöl egy fiatal nőt...

Mert Bob Anderson a kispolgári álca/álarc mögé rejtőzve egy Beadie nevezetű sorozatgyilkos, aki középkorú nőket gyilkolászik és incselkedik a rendőrséggel. Felesége, Darcy teljesen véletlenül jön a szörnyű titkokra rá, amikor férje vidéken tartózkodik. Természetesen végigzongorázza az összes lehetőséget, hogyan folytassa tovább az életét, mert így, egy rémisztő gyilkossal, ez lehetetlen. Hagyja a fenébe az egészet és őrizze meg a férje sötét titkát? Mi lesz akkor a lelkiismeretével? Ha szól a hatóság, hogyan fognak a gyerekek reagálni? Nem fogják elítélni az anyjukat is és az apjukat is? Mekkora lenne a szégyen? Hogyan éljen ezek után Darcy? Megáll vajon a lábán?

Ezer hasonló kérdés merülhet ilyenkor fel, amelyeket szerintem a novellában viszont láthatunk, itt azonban nem nagyon van rájuk idő. Talán egy összeszedettebb forgatókönyvvel működhetne. A film viszont kb. olyan lett, mint egy hasonlóan King novella rétestészta változata, "A golyó" című film. Sok filozófia, ami nem tud kibontakozni és ezért egy unalmas, érdektelen filmet eredményez.
Ráadásul az "Egy jó házasság" nagyon olcsón és ötlettelenül lett befejezve. Sem csavar, sem egy poén, sem egy igazi, Kingre jellemző ötlet, amitől kicsit megborzongunk.

Ami marad, az Joan Allen jutalomjátéka - bár meg sem közelíti pl. Kathy Bates alakítását a Tortúrában - és Anthony LaPaglia súlytalan karaktere. Egy vérszegény akció jelenet és egy beteg nyomozó, akit Stephen Lang kelt életre.

A szerző és a főhősnője.
Ez a film nem lesz nagy siker.
Viszont szépen beillik a King novelláiból készült több tucat darab közé.
Egyszer érdemes megnézni, ha rajongók vagyunk.

50%

Figyeld:
- Kristen Connolly szeme gyönyörű. Szeretném megint főszerepben látni! (Ház az erdő mélyén)

Ha megnéznéd:
- Egy jó házasság (2014)

2014. november 10., hétfő

Tortúra - Misery (1990)

Tortúra - Misery (1990)


Rendezte: Rob Reiner

Stephen King ezen művéért nem rajongok túlságosan. Magam sem tudom miért. Talán, ha tippelnem kellene, azt mondanám: a horror ebben a műben nem rugaszkodik el teljesen a lehetségestől. A könyv - és film is - kb. olyan lehet az íróknak, mint Spielberg Cápája a tengervíz mellett nyaralóknak. Bemutatja a sötét oldalát valaminek, ami akár, kicsi ugyan a valószínűsége, mégis előfordulhat.

Paul Sheldon (James Caan) sikeres romantikus regényfolyam írója. Nyolc kötetet adott ki egy Misery nevű hölgy múlt századi kalandjaiból, melyet főleg középkorú nő olvasói faltak, nem kevés pénzhez juttatva az írót. Viszont Sheldon már szeretne a kommerszből az értékesebb irodalom felé kacsintgatni, amely talán nem hoz pénzben annyit, amiért összeszorulna a kiadója szíve, viszont lehet, hogy kritikai körökben végre "írószámba" vennék.
Sheldon, babonás szokások miatt, valahova a Sziklás-hegységbe, egy csendes kis motelba vonul vissza, megírni élete új és talán fő művét, amely véletlenül sem pihegő mellű kisasszonyokról és párbajozó ficsúrokról szól. Az új mű elkészül és Paul elindul önkéntes száműzetéséből, vissza a világba. Viszont közben leesett a hó, csúsznak az utak és a megbokrosodott kocsit képtelen az úton tartani. Lecsúszik a mélybe és hatalmas szerencséjére egy nő, Annie Wilkes (Kathy Bates), képes kimenteni és saját házába szállítja, ahol megkezdi gyógyítását, a maga sajátos értelmezésében.

A "Tortúra" roppant nehéz mű, ha filmes adaptációra való átültetésről van szó.
Először is, mivel egy kamaradarabról van szó, kifejezetten jó színészeket kell találni a karakterek bőrébe. A film közel kilencven százaléka egy férfi és egy nő macska-egér játékáról szól. Rossz színészekkel lehetetlen a fojtó atmoszférát, a lelkileg megterhelő szituációt hitelesen visszaadni. James Caan előtt tucatnyi hollywoodi sztár dobta vissza Paul Sheldon szerepét; kinek ideje nem volt rá, ki nem érezte magát megfelelőnek, ki nem akart ilyen filmben részt venni, ki pedig imázsát féltette, hogy teljesen háttérbe szorul a női főszereplő mellett.
Ez mondjuk jogos feltételezés, mivel a film abszolút főszereplője egyértelműen a pszichopata nővér, aki az író első számú rajongója. Paul, az író, gyakorlatilag csak alájátszani tud az őrületnek, egészen a fináléig.

Kezdetben az őrület csak nyomokban tör felszínre...

Annie Wilkes múltja sötét és haláltól terhes. Nem is tudunk meg eleget róla. Még a Paul által titokban átlapozott újságkivágásokat tartalmazó napló sem képes teljes képet festeni az Annie-ban élő lélekről. Néhány kiborulása és megnyilvánul csupán lazán árnyalja a nő hátterét, lelkivilágát, viszont nagyon kevés ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, honnan jutott el odáig, hogy végül az a beteg ember legyen, aki képes a külvilágtól elzárva, egyedül élni, választott börtönében, mégis elég kohézióval rendelkezzen, amikor adott egy lehetőség - a könyvben utalásra emlékszem, hogy talán ő a felelős a balesetért - megragadhassa azt.
Persze amit látunk, az ahhoz éppen elég, hogy a film végén ne az asszonynak szurkoljunk, mégis hiányzik valami kézzel fogható, amely magyarázatot ad tetteire. (Vagy csak én vagyok kíváncsibb a figurára)

Paul Sheldon kirakati bábú, amelyre a főszereplő ráerőlteti akaratát. Sheldon játékszer, melyen Annie kitöltheti beteges hajlamait. Egyetlen oka, hogy tovább tud életben maradni, hogy bár testileg rá van utalva a nőre, ez szellemi formában fordítva van, hiszen Sheldon agyában van valami - Misery lehetséges folytatása - amelyet viszont a nő akar megszerezni. A függőségi viszony erősen eltolódik, hiszen a nő bármikor képes akaratát a tehetetlen férfira erőszakolni. Szóval a határok kissé eltolódnak.

...hogy végül az író rádöbbenjen, csak úgy menekülhet meg...

Amiben a történet kicsit eltér a hasonló filmektől, regényektől, az az, hogy az alárendelt szerepében egy amúgy erős férfi kerül. Még ma is, ha erőszakról beszélünk, pl. családon belüli értelemben, az emberben elsőre az összevert nők képe jelenik meg, pedig, bármilyen hihetetlen, fordított példák is akadnak rendesen.
Itt ugyan nincs rokoni kapcsolat, ám ettől semmivel sem borzasztóbb a felvázolt eseménysor.
Vajon hány híresség karja kezdett lúdbőrözni King hatására, amikor az utcán, étterembe, esetleg könyv vagy lemezbemutatón odaszólt nekik egy ismeretlen a tömegből: - Én vagyok az ön első számú rajongója!

A filmben több félelmünk kel életre.
Félelem a hatalomtól, kiszolgáltatottságtól, bezártságtól, szabadság elvesztésétől, stb.
Sokat segít Barry Sonnenfeld kamerája a karakterek érzéseinek visszaadásában. Mivel a zárt szoba alapjában véve elég kicsi tér a beállításokkal való játékra, Sonnenfeld a nyomasztó hangulatot rengeteg arc közelivel és eseménysort mutató totál plánnal gerjeszti. Kathy Bates arcát, alakját többször fényképezik alulról, Paul szemszögéből, hogy kiemeljék ezzel a fenyegetettsét, amelyet sugároz magából. Egy bármikor kitörni kész vulkán.
Mivel a figurák sok mindent csinálnak a képen és ez nem lenne alapjában véve feltétlenül izgalmas vagy figyelemre méltó, Sonnenfeld azzal hangsúlyozza ki ezeket a tevékenységeket, hogy pluszban behelyezi a cselekvést a kép közepébe: pl. amikor Annie mintegy mellékesen locsolgatni kezdi a benzint Paul ágyára, láthatjuk a színésznőt, amint körbe sétál és beszéd közben a keze megrándul, locsol, majd közeli csak magát a kezet mutatja, miközben benzint spriccel a kis tartályból az ágyra.
Segít a nézőnek az apró részletekre fókuszálni.

...ha olyanná válik, mint Annie és ölni fog.

Hasonló képi világot és kidolgozást, hangulatban és vágásban még "A bárányok hallgatnak" című thrillerben véltem felfedezni. Pedig nem is ugyanazok dolgoztak a filmen.
Horrorfilmmel viszonylag ritkán nyernek színészek, de Kathy Bates teljesen jogosan érdemelte ki az Oscart.

A sztárok és rajongóik közötti konfliktusok hálás témái a hollywood-i filmeknek.


70%

2014. október 18., szombat

Szarvak - Horns (2013)

Szarvak - Horns (2013)


Rendezte: Alexandre Aja

Aja neve eddig számomra borítékolta a véres, ugyanakkor sterilen tiszta szórakozást, amely túl sokáig nem mozgatja meg az agyat. A "Magasfeszültség" előtt szinte senki nem ismerte a nevét - a horrorrajongók sem, hiszen korábban nem ebben a műfajban tevékenykedett - utána viszont könnyen megtanultuk, hogy Aja neve biztosíték a tocsogós gore és nem túl eredeti ötletek házasításának, mint pl. a két Remake, a Sziklák szeme és a Tükrök. A Piranha 3D-s marháskodás fiaskója után három évig nyalogatta a sebeit, hogy 2013-ban, újult erővel ugorjon bele egy thrillerbe és fantasy-ba oltott tini-drámába, a közben kisfiúból nagyfiúvá nőtt mindenki Harry Potterével, Daniel Radcliffe-fel.

A "Szarvak" története a legjobb istállóban fogant, hiszen az író, Joe Hill nem kisebb nevek testszüleménye, mint Stephen és Tabitha King. Gondolom, egy horrorkedvelőnek egyiküket sem kell bemutatni. Joe Hill története akár apu fejéből is kipattanhatott volna, karaktereivel, kígyóival, az indítékokkal és azok hiányosságaival. A "Szarvak" egy szórakoztató darab, nagyon kevés durvulással, nem kevés társadalomkritikával és a kisembert pofán baszó humorral. A film egyik erőssége, hogy a misztikus eseményt szinte természetesnek veszi a közösség, sőt. Hill regényéből Keith Bunin formált forgatókönyvet. A film hiányosságai inkább hozzá köthetők, mint Hill-hez, hiszen Bunin teljesen tapasztalatlanként került a projektbe. A végeredmény bőven vállalható. Talán kicsit kilóg Aja filmes nyomvonalából, bár tegyük hozzá, hogy a rendező nem csak horrorfilmeket forgatott, mielőtt neve ismert lett.

Hill második regénye 2010-ben jelent meg és a filmhez képet kisebb nagyobb eltérésekkel. A mű 2012-ben magyarul is hozzáférhető lett, Uram Tamás fordításának köszönhetően. Hill stílusában örökölte apja tehetségét, és már az első sorokban visszaköszön tőle egyfajta markáns humor, amit kifejezetten szeretek.

Veronica (Heather Graham) karaktere valójában teljesen felesleges, ha úgy vesszük, egyedül annyiban árnyalja az eseményeket, hogy rajta keresztül is láthatjuk, hogy a városka állítólagos jó polgárai, belül mennyire rothadnak és mennyivel rosszabbak, mint a gyilkosnak kikiáltott Ignatius.

Ig Perrish (Daniel Radcliffe), városkájának kikiáltott főellensége lett, miután gyermekkori barátnője és egyben leendő feleségének meggyalázott és holtra vert holttestét megtalálják a házuktól nem messze az erdőben. Ig tudja, hogy nem ő lehetett a tettes és mivel egyértelmű bizonyíték nincs ellene, szabadlábon védekezhet legjobb barátja, egy tehetséges ügyvédfiú hathatós segítségével, aki gyakorlatilag egyedül van meggyőződve róla, hogy Ig ártatlan. Ig azért nem emlékszik sok mindenre, mert a kérdéses éjszakán összeveszett a lánnyal és szó szerint eszméletlenre itta magát. A testről vett DNS minták elemzés alatt, előkerül egy szemtanú és, ha mindez nem lenne elég, reggelre Ig homlokán kinő két szarv is.
Ig hamar rájön, hogy a szarvak misztikus erővel ruházták fel, melynek hatására akikkel érintkezik, ellenállhatatlan késztetést éreznek rá, hogy legtitkosabb vágyaikat és titkaikat megosszák vele és a környezetükkel. Ig pedig ennek a képességnek a birtokában nyakába veszi a várost, hogy megtalálja az igazi tettest és elégtételt vegyen meggyilkolt szerelméért.

David Morse színészt mindig öröm, ha filmben látom, hiszen nagy kedvencem. Kár, hogy szerepe annyira kihasználatlan és tetteinek egy része logikátlan. (Amikor Ignek azt mondja, hogy ha tudja ki az igazi gyilkos, árulja el neki, hogy megölhesse, azért fura, mert Ig-et előtte hasonlóképpen fenyegette, egyenesen a mellének szegezve a puskacsövet, mégsem lőtte le. Talán tudat alatt nem volt teljesen meggyőződve a fiú bűnösségéről? Erre a filmből nem kapunk választ.)

Nem túl bonyolult történet. A film nem is erőlködik a miértek megválaszolásával, sem a képességekről, sem a megjelenő kígyókról, sem, ami még kérdés lenne. Ennek ellenére a film érdekes, vicces, és kellemes esti szórakozás. Talán nem egyértelműen egy randi film - a kevés gore vagy a szexualitást érintő jelenetek miatt - ám egy szerethető mesefilm, fiatal felnőtteknek. A végső magyarázat nem meglepő. Rutinosabb nézők - fenét, szinte bárki, aki látott már hasonló felépítésű thrillert - percek alatt rájön, hogy ki volt a gyilkos. Ennek ellenére is ajánlható darabról van szó.

A film leggyengébb pontja számomra még mindig a kisfiús, nehezen komolyan vehető Radcliffe. Nem feltétlenül az ő hibája. Ettől függetlenül a szerelmét játszó Juno Temple, vagy a testvére illetve barátja mind sokkal erősebb kvalitású színészek. Soha rosszabbat.

Vasvilla, bőrdzseki és sportautó. Az ördög már nem az a patás, palástos valaki, hanem egy 26 éves, modern srác.

Juno Temple pedig fiatalsága ellenére nagyon komoly művészi karriert tud máris magának és ebbe jól illeszkedik ez a szerepe is.

Bár a film első perceiben belecsöppenünk egy kis szexi hancúrba, valahogy nem éreztem a kémiát a két főszereplő között. Ellenben, amikor beszélgetnek, ott Temple nagyon jól működik
és Radcliffe sem teljesen gyenge.

65%

Figyeld:
- A dráma mellett a szarvak rendelkezik nem kevés humor faktorral.
- Aja nem bírta kihagyni, hogy a rá jellemző hentelésből megmutasson néhány másodpercet.
- Heather Graham még mindig jó nő.


2014. július 24., csütörtök

Halálsoron - The Green Mile (1999)

Halálsoron - The Green Mile (1999)


Rendezte: Frank Darabont

Vannak rendezők, akik vissza-visszatérnek Stephen King munkásságához. Közülük a legtehetségesebb adaptáló, a magyar származású, Franciaországban született Frank Árpád Darabont. (Egyetlen oka, hogy nem itthon született, hogy szülei az 56-os forradalom alatt elmenekültek hazánkból. Darabont annyiban nem felejtette el a gyökereit, hogy filmjeiben néha visszaköszön a magyar vonatkozása, ilyen-olyan formában.)

A "Halálsoron" King azon művei közé tartozik, amely kifejezetten nem sorolható a horror kategóriába. Akik pusztán azért nem néznek King filmeket és nem olvassák könyveit, mert elkönyvelték őt a "Horror mesterének", komoly drámai művektől vonják meg magukat. Talán az sem véletlen, hogy az imdb szerint a legkedveltebb film, jelen állás szerint, a "Keresztapával" egymást előzgető "A remény rabjai", szintén King művéből készült, szintén Darabont rendezése és szintén nem horrorfilm, hanem egy csodálatos dráma a férfibarátságról.

A "Halálsoron" egy fantasy-dráma. Szegről végről, ha úgy vesszük, egy X-men Spin Off, ami egy hatalmas néger férfiről, John Coffey-ról (Michael Clarke Duncan - 2012-ben hunyt el a művész, 54 évesen!) szól, akinek különleges képessége, hogy a betegséget és néha a halált képes "eltávolítani" az emberből. (Mi ez, ha nem egy x-men történet.)

Másrészt a film Paul Edgecomb (Tom Hanks) börtönőr és büntetés-végrehajtó drámája, aki közelébe kerül egy isteni csodának és valamilyen formában elátkozottá válik, azáltal, hogy nem tud mindent megtenni a csoda birtokosáért. Isten akarata? Nem tudjuk meg.

Michael Jeter és Csengettyű úr

Darabont, aki a rendezés mellett sokszor a forgatókönyvírást is magára vállalja, elég hűen adaptálta át a magyarul hat, vékony kötetben megjelent kisregényt. Egyedül talán Edgecomb Coffey utáni nyomozását nem emelte át elég részletesen a filmbe a rendező, de ez nyilván gyakorlati okokra vezethető vissza: míg könyvben könnyen elmagyarázható, mit nyomoz ki a börtönőr, addig a filmben ez felesleges zsákutca, tudván, hogy végül nem kérnek per-újrafelvételt. Talán azért maradt ki a csavaros oknyomozás a filmből, hogy az egyszeri mozinéző ne érezze úgy, hogy a szereplők nem tettek meg mindent a halálraítélt férfiért, azután, hogy kiderült, semmi köze a kislányok haláláért. Másrészt, ha szigorúan vesszük, John Coffey végül mégis csak gyilkol, még akkor is, ha a gyilkos eszközzé egy Percy Wetmore (Doug Hutchison) nevű, végtelenségig unszimpatikus börtönőrt használt fel. Másrészt, mikor megöleti Vad Bill-t (Sam Rockwell), csak kezébe vette az isteni igazságszolgáltatást. (Amihez, gondolom, emberi jogvédők szerint, még ennek az adománynak a birtokában sem volt joga.)

Michael Clarke Duncan

A karakterek közül, bármilyen furcsa, szerintem a negatív szereplők vitték el a képzeletbeli pálmát. Mind Hutchison, mind Rockwell a színészetük legjavát tették bele a figurákba. A sok arc közeli felvétel engedi, hogy a legapróbb rezdüléseiket is lássuk. Kár, hogy Hutchison ennek ellenére sem lett elég ismert név a szakmában és tenyérbemászó arca miatt főleg negatív szereplőként láthatjuk. Talán ő a legjobb a filmben.
A többiek, a börtönőrök és egyéb rabok, szépen asszisztálnak a drámai játéka alá.
Tom Hanks, mint főszereplő, kissé háttérbe szorul, de mivel az ő szemén keresztül látjuk a történteket, sokunknak ő fog megmaradni.

Sam Rockwell

A film keretes. Edgecomb meséli el történetét egyik idős hölgytársának az öregek otthonában, rajta keresztül pedig a nézőnek - mivel a hölgy még a történet befejezése előtt elhalálozik. Edgecomb, Coffey adottsága révén roppant hosszú életet élt meg. Közben látta gyermekeit és feleségét is meghalni. Gyakorlatilag így az isteni adottság átokként ütött vissza rá, talán azért, mert nem tesz meg mindent, hogy Coffey-t kiszabadítsa. Erre kapunk pár érzelgős választ a film vége felé, mivel Coffey menti fel, arra hivatkozva, hogy belefáradt a csodatevésbe és világba, amely még a csodáit is megmérgezi.

Doug Hutchison

Kiket láthatunk:
Brutál szerepében - mivel ő a halálsor legnagyobb őre - David Morse, aki karakterszínész és már játszott King filmben: A Langolierek - az idő fogságában és Az Atlantisz gyermekeiben.
Bonnie Hunt, aki Edgecomb feleségét játssza. A Jumanji-ból lehet ismerős.
Darabont egyik kedvenc színésze szintén börtönőr, Jeffrey DeMunn. Ő már csak a Darabont melletti munkakapcsolat miatt is több King filmben volt látható, hol kisebb (A remény rabjai), hol komolyabb (A köd) szerepben.
A börtönigazgató fontos szerepében, James Cromwell, aki öregségére rengeteg moziban kapott, főleg negatív szerepet. Neki 2004-ben csúszott be King film, egy televíziós munka: Borzalmak városa, ami ha egy korábbi adaptációt veszünk, akkor Remake...
Eduard Delacroix, a cajun fogoly szerepében az eszméletlenül jó Michael Jeter tesz hozzá a filmhez. Szegény, már ő sincs velünk. 2003-ban halt meg, 50 évesen. Hihetetlen tehetségét sok b filmben aprózta el, sajnos.
Barry Pepper szintén egy börtönőr szerepében látható. Mesterlövészt alakított Speilberg "Ryan közlegény megmentésében". Pepper-t már csak azért is kedvelem, mert egyáltalán nem szépfiús alkat a szabájtalan arcával, hangsúlyos szájával. Ő is igyekszik az imázsát valahol a karakterszínészek szintjén tartani, különös szerepvállalásaival. A csúcs a borzalmas "Háború a földön".

A zene pedig Thomas Newman, aki ugyan nem a kedvencem, de nagyon érzéki score-t tud komponálni.


80%


A könyvváltozat nálunk először hat hónapon keresztül, hat kötetben jelent meg. A teljes történet hat részre osztva.