Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Az eredeti Footloose-t még akkor láttam, amikor "kellett". Gyerekkoromban, amikor kifejezetten fogékony voltam az amerikai életérzésre és a zenésfilmek is tetszettek. (Mondjuk, érdekes, hogy azokat mennyire eklektikusan kedvelem.)
Az amerikai kisvárosba érkező nagyvárosi ficsur, aki fenekestül felforgatja a helyiek életét, mondanám, hogy egy izgalmas történet, de inkább az lehetett az oka, hogy megnéztem a filmet, hogy Kevin Bacon szimpatikus volt és a korszak zenei betétei - beleértve a nekem nagyon tetsző főcímet - az ízlésembe illettek. Mert a történet, bevallom, nem túl érdekes. Tehát, érkezik egy lázadó srác, Ren (Kevin Bacon) Bomont-ba, ahol a lelkész lányát szemeli ki magának. Annak a lelkésznek a lányát, aki történetesen egy korábbi tragédia miatt kvázi egy bigott közösségé formálja a városkát, hogy többé ne történhessen olyan baleset, amiben fiatalok halhatnak meg. Ez persze kivitelezhetetlen anélkül, hogy visszafejlődjünk szociálisan és a renitens, lázadó ifjúság nem is tud partner lenni ebben. Ron felkavarja az állóvizet, ami nem egy nagy feladat és mikor végül megküzd a bürokráciával és a vaskalapos felnőttekkel, már elbukná kereszteshadjáratát, de a lelkész felülvizsgálja az állaspontját és a korábban hozott és alkalmatlan rendeleteket úgy vágják ki az ablakon, mintha meg sem történtek volna. Közben pedig Ren is kicsit konszolidálódik, mert a kisvárosi életen ahogyan ő nyomot hagy, az szintin hatással van az idegenre is. Hiszen, közös a jövőjük.
Nem bonyolult történet, de ha jobban belegondolok, kevés musical vagy táncos film mondhatja el magáról, hogy egy szalvétára írt pár sornál több a szinopszisa. Kevin Bacon itt már túl volt egy horrorfilmen, amit utána közel negyven évig igyekezett elfelejteni és egy generációs mozin, az "Étkezde - Diner (1982), ami miatt kitárult előtte Hollywood (Ha a Péntek 13 - Friday 13th első része nem lett volna erre elég.) Bacon felfelé kezdett lépdelni, de a női főszereplő, az Ariel alakító Lori Singer valamikor a kilencvenes években megfeneklett, hiába játszott olyan remek mozikban, mint a Warlock (1989) vagy a Rövidre vágva - Short Cuts (1993).
Amikor meghallottam, hogy Remake készül a filmből, nem igazán tudott érdekelni. Egyrészt, mert mint írtam, a zenés filmek nem a gyengéim és nem is hittem, hogy az eredetit képes megugorni egy új feldolgozás, mert valahogy az egész alapötlet szerintem jobban működik a 80-as években, mint a 2010-esben. És igazam volt. Az új Gumiláb, ha engem kérdezel, tökéletesen felesleges és talán két dolog miatt lehet érdekes: Dennis Quaid-nek így egyel több filmje van és Miles Tellert is előrébb hozta talán a sztár ranglétrán. Igaz, Teller nem a főszerepre jelentkezik be, hanem a korábban Chris Penn által alakított, táncolásból gyengus karakterre. Tellert amúgy a Whiplash óta kedvelem, ám az a film akkor még nem készült el. Az eredeti egy hangulat. Egy korszak felett tör pálcát. A friss feldolgozás valahogy már nem olyan átütő és mintha a karakterek is picit súlytalanabbak lennének. A főszereplő, Kenny Wormald távolról sem olyan karizmatikus, mint Bacon volt és az elmúlt 12 évben kiderült, hogy talán a szakmai haladása sem lesz olyan sikeres. Arra nem emlékszem már, hogy Lori singer milyen Ariel volt, de a mostani karakter, talán, mert megöregedtem, valahogy nem lett számomra szimpatikus, ezzel a ledér hozzáállásával, azonban feltételezem, a figura ugyanezt tette 1984-ben is. Én azonban nem kedvelem az olyan női figurákat, akik járnak valakival, majd ha jön egy új arc, hirtelen félredobnak mindent, mert... Miért? Értem én, hogy kurva izgalmas egy városi fiú, meg apunak is oda kell dörgölni, hogy mi mennyire lázadunk, de ettől még nem fogom a lányt megkedvelni, sőt, amikor tánc közben, kismajomként egyik ágról (pasiról) átugrik a másik ágra (pasira) kifejezetten viszolyogtam tőle. Az, meg, hogy ezek után apu becsicskítja és hazarendeli, jól mutatja, mennyire álomvilágban él ez a csaj. Ettől függetlenül az Ariel bőrébe bújó Julianne Hough ha nem is kápráztatott el, azt mondhatom, hogy csinos, de nem ebből a filmből tudom meg, mennyire jó színésznő.
A lelkész feleségét pedig Andie MacDowell játszhatta el, és nyúlfarknyi szerepe jól mutatja, milyen mostohán tud bánni a filmes világ a korábban körülrajongott sztárokkal, annyira nem mondható, hogy ez a pici szerep méltó lenne.
Ami még tetszett, hogy az eredeti főcímzenét nem csak átdolgozva használták fel és Teller tánctanulási montázsi is sokat merített a Chris Penn féle eredetiből.
Eredeti 70% + Remake 50%
Ja, és bármilyen hihetetlen, a történet részben megtörtént eseménykre alapozva lett megírva!
Megtekintés: Ezt, ha kb. negyvenes vagy, már láttad a nyolcvanas években, frissen, narrátorosan. Ha nem nézted meg eddig, nem biztos, hogy mostanra érdemes elővenned, mert ami akkor nagy szám volt, az mostanra nem kezdi ki az ingerküszöbödet.
Nem tudnám megmondani, - kevés hozzá a filmes ismeretem - hogy a hasonló stílusú, kissé trash felé hajló bosszúfilmek mikor kezdtek el tér-hódítani a mozivásznakon, de ha már egy fontosat meg kell neveznem a műfajban, akkor legyen az a "Bosszúvágy - Death Wish (1974)" a hetvenes évekből. Akkor még egy ilyen egyszerű bűnfilm (bosszúfilm) elég volt, hogy az embereket sokkolja, főleg, hogy egy neves művész, Charles Bronson adta hozzá a nevét. Alig tíz évvel később, amikor a videó szépen beszivárgott a háztartásokba - Amerikában persze korábban, de Európában valamikor ilyentájt - már nem volt elég, néhány jó produkció, mert annyira felduzzadt a kereslet, hogy boldog boldogtalan gyártotta az olcsó, egyszerű témákra épülő erőszakfilmeket. Néhánynak még azt is sikerült elérnie, hogy az explicit jelenetek miatt kb. annyira csonkolva kerüljenek bemutatásra hivatalos helyeken, mint egyik másik szereplő, aki mondjuk nem járt jól a film története során. Mert ami jellemző volt ezekre a filmekre, az erőszak, dekadencia, elnyomás, kizsákmányolás és végül, a leszámolás, amikor a főszereplő visszavágott, bizonyítva, hogy ő sem jobb azoknál, akik korábban terrorban tartották. Kezdetben erre volt ott Charles Bronson, Lee Marvin és társaik, később azonban már bárki lehetett a bosszúálló szürke tartomány hőse, akár egy törékeny nő is, mint jelen filmünkben. Korábban a hasonló történetek főleg műfajilag a western filmekben jelentek meg, de a nyolcvanas évekre kialakult egy új, fiatal generáció, akik szükségszerűen lenézték a múltat, kultúrát, nem tiszteltek senki. Ők a háború, Vietnam utáni generáció, akik megcsömörlöttek (ne kérdezd miben, ha sokan el sem jutottak a seregbe) és haragudtak a világra. Új divatot vezettek be, új tánc és zenei stílust, új életérzést. Ekkor kezdett a bosszúfilmben teret hódítani a punk, a kábítószer terjesztés, az iskolai erőszak. Megváltoztak a színek, a dalok szövege, stb. Egy frissebb, ugyanakkor maníros, talmi világ született, amelyik több tucatnyi hasonló filmet termelt ki magából, egyszerű mondanivalóval, főleg az erőszak ábrázolásának bemutatására.
Pár cikkel korábban említés szinten szóba került egy a témát tökéletesen bemutató film, a Class of 1984. Hogy mégis inkább erről, a szintén a nyolcvanas évek első felében készült filmről írok többet, az köszönhető annak, hogy ezt videót többször láttam - nem mintha sok mindenre emlékeznék belőle, kissé durvább, mint a másik mozi, és a főszereplő, a hős, egy nő, ami eleve felerősíti kicsit a trash vonalat. A punk srácok, akik az erőszakot hozzák a moziba, nem jobbak, nem rosszabbak a hasonló filmekben látott figuráknál, viszont, ha egy vágatlan változatot sikerült kifognunk a filmből, akkor viszont érthető, hogy a film végül miért torkollik esztelen erőszakba, amely már a horrorfilmek határát súrolja.
A lányok bandája.
Az első negyedórában még nem is tűnnek olyan veszélyesnek Jake (Robert Dryer) és bandájának takarékos ámokfutása. Tipikus nagyvárosi hőzöngők, akik részegen autókáznak a városban, beszólnak akárkinek, hogy amikor majdnem elütik a süket lányt, szinte meghunyászkodjanak a szitokáradat alatt, amit az iskola jó csajaitól kapnak. Ha itt abbamarad a konfrontáció, semmiről nem szólna a film, de erőszak, ostoba erőszakot szül. Ha úgy vesszük, a lányok csapata kiprovokálja, hogy a srácok, sértett férfiasságukban megtoroljanak egy diákcsínyt, amelynek kárértéke valójában semmi, ugyanakkor lehet rajta rugózni. Brenda (Linda Blair) és holdudvara, nem tudni miért, de úgy gondolják, jó móka lesz elkötni egy körre a mini gengszterek cabrióját és ha az nem lenne elég, hogy elhasználják a tank benzint, még néhány szemeteskuka tartalmát is beleöntik az amúgy gyönyörű járgányba. Okos cselekedet? Nem az. Halál jár érte?
Nos, egy olyan világban, amelyet úgy mutatnak be a tucatnyi filmben, hogy az iskola folyosóján úgymond kakaskodásba torkollik a beszélgetés a tanár és diák között és a legtöbb vitát olyan mondat zárja, hogy: "- Hívjam a zsarukat?" - simán elképzelhető, hogy pár siheder vérszemet kap egy az autót ért sértés után és egyedül vérrel tudja tisztára mosni azt.
Itt is így történik. A kvartett - érdekes módon, a Class of 1984-ben szintén négyen vannak a főkolomposok, és sok hasonló filmben hasonló nagyságú az álomcsapat - első körben megerőszakolja egyikük süketnéma kishúgát, mert az alap, azután egy másik lányt az esküvője előtt dobnak át egy híd korlátján. Gondolom, dramaturgiailag fontos, hogy valami nagy esemény legyen a közelében az áldozatnak, hogy a traumatikus eseménynek még mélyebb legyen a hatása a főszereplőkre. Bár Brendáék kezdték a dominók felborításának sorát, hamar elszabadulnak az indulatok, amikor egy ejnye-bejnye nem elég a konfliktuskezelésre.
Amikor az üldözöttből lesz az üldöző.
Persze, a négyes karakterei kellően visszataszítóak, mind külsőben, mind viselkedésben. Gyakorlatilag belekötnek az élő fába, függőségi viszonyt alakítanak ki esetleges vásárlóikkal, zsarolnak, erőszakoskodnak és még egymás zrikálását sem hagyják, ki, hogy teljes legyen a kórkép, amelyből rögtön kiderül, hogy amikor rájuk süti a forgatókönyv, hogy kiszámíthatatlanok és senkit sem tisztelnek, az még egymás közötti kapcsolat és viszonyrendszerükben is folyamatosan jelen van. Ezért általában van köztük egy alfa hím, egy izmos srác, aki az erőszak oroszlánrészét vállalja magára, egy vicces, meg egy nyámnyila, akit lehet hergelni és végül belehajszolni a hülyeségbe, amolyan férfivá érlelő rítus részeként. Mert valami okból ezek a leginkább állatok stílusjegyeit magukra aggató bandák úgy vélik, csak mások kárára lehet valakiből férfi. Nem igazi bátorságpróbákat találnak ki egymás számára - amit lehet, hogy pont az alfa hím sosem tett meg, mert nem volt senki, aki rákényszerítse - hanem valamilyen bűn, legtöbbször erőszakos tettbe hajszolás lesz a leggyengébb láncszem jussa. Ez persze nem menti fel a karaktert az alól, hogy később, amikor a bosszú, mint konklúzió, létrejön, ne kapja meg méltó büntetését ugyanúgy, mint aki teli szájjal röhögve ugrott fejest az erőszak mocsarába. (A Mad Max Johnny-ja volt hasonló figura pl. korábban. Magától nem nagyon volt képes a direkt erőszakra - a Goose életét megnyomorító egyetlen szál gyufát sem magától dobja a benzintől csöpögő autóra, hanem vezetője és mentora hatására - ettől függetlenül, amikor végül oda kerül a sor, a főhős neki sem kegyelmez.)
Van itt valahol némi erkölcsi tanítás? Talán annyi, hogy mindig tudd, hogy melyik a jó oldal és igyekezz oda állni.
Azután a film utolsó harmada - első, karakterek viszonya egymáshoz, megágyazás az erőszaknak, második, féktelen erőszak, megágyazás a bosszúnak - szimpla leszámolás, amely már sok újjat nem tud az embernek mutatni, leszámítva annak formáját. Western filmeknél ez többnyire egy hatalmas pisztolyos, puskás leszámolásban kulminált, a nyolcvanas években, amikor a horror műfajban pl. előtérbe került a slasher, a bosszú és leszámolás kreatívabb formákat öltött, mint holmi fegyveres csörte.
Előkerültek a kreatív kivégzési módszerek, aminek ebben a filmben meg is ágyaznak az első tíz percben egy kirakat nézegetős jelenetsorral. (Később ennek nagy szerepe lesz Brenda leszámolásában.) a kilencvenes években az érdekes csapdáknak és különleges halálmódoknak ajtót mutatnak és főleg puszta kezes küzdelmek és leszámolások kerülnek előtérbe. (Van Damme és Seagal. Seagal azért még megcsillant néhány megoldást, aminek a nyolcvanas években nagyon örültünk, ezért nem állíthatjuk, hogy ő lett volna az úttörő ebben. Teszem azt, amikor egyik támadójának a fejét belelöki egy kampóba vagy egy másiknak simán kitépi a torkát.)
Ezekbe a filmekbe jól elférnek a gore jelenetek, vagy legalábbis a kellően véres maszkok. (Mert magát az erőszakot nem mindig ábrázolták, csak a végeredményt.)
Linda Blair a nyolcvanas években még nem volt olyan ciki. Ő egy erősen megosztó horrorfilmmel lett igen ismert filmes berkekben, ám ezt a hírességet nem tudta jól felhasználni, ezért később ha kamera elé került, akkor önreflexív darabokban lehetett látni, amelyben kikacsintgatott a nézőire. Viszont, itt még szaladt a szekér és egyébként is jó kontraszt volt a marcona fiúk ellen egy dögös-bögyöst küldeni. Elég gyorsan eléri egy ilyen film a pult alatti kult státuszt. Eleve a bosszú motívum szórakoztató, azután meg az erotika és erőszak keveréke könnyen betalál a férfi nézők elevenébe. Azóta is készülnek hasonló témájú filmek, mert a férfiak szeretik, amikor a gyönge nő végül felveszi a harcot és győz. Nem nagyon hiszik, de élvezik. (Lásd: Most már elég - Enough (2002) Persze volt próbálkozás, hogy visszatérjen a bosszúfilm az eredeti műfaji elemek közé: Rosszlányok - Bad Girls (1994)
Ami 1984-ben Linda Blair volt - köszönhetően néhány börtönös és egyéb erotikus, akció filmnek, - az kicsit korábban Pam Grier volt a fekete mozikban vagy később Cynthia Rothrock a kilencvenes évek futószalag akciófilmjeiben.
Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy ezek a filmek egy kaptafára készültek és a főhős lassan, egyesével, lenullázta a rosszak csapatát. Külön alműfaj volt az iskolákban játszódó filmek tömege, amelyben egy diák, egy tanár, igazgató vagy fiú a szomszéd házból, vette fel a harcot azokkal, akikkel fel kell.
Ha ma nézed ezt a filmet, persze megmosolygod, amit látsz - maníros játék, túltolt karakterjegyek, ripacs mellékszereplők, olcsó és suta akciók, csöcsök, kocsik, röhejes vagánykodás, stb., ám amikor mi gyerekek voltunk, ezek a filmek ütöttek és félelmet keltettek.
Annyi szerencsénk van ezzel a filmmel, hogy amennyire emlékszem, ez egy időben hivatalosan is megjelent kölcsönzésre.
Ettől függetlenül a narrátoros változat terjedt el előbb. És az erősen vágott változat.
A film zenei anyaga:
A film zenei anyaga hivatalosan csak 2005-ben jelent meg.
A legteljesebb, vágatlan változatot megjelentették dvd-n 2011-ben, de egy raktártűznek köszönhetően mára elég ritka lett az a kiadás.
Miután kész lettem - közel két órán keresztül készült ez a cikk - gondoltam, körbenézek a magyar nyelvű blogokon, hátha valaki más is írt a filmről és összehasonlítom a kész munkákat, mert abból is tanulok. Egy remek cikket találtam erről a filmről és talán nem haragszik meg rám a készítője, ha ide rakom a linkjét. Érdemes beleolvasni: Darksidemovie Savage Streets kritikája!
1986-ban ezért a filmért Linda Blair-t jelölték az Arany Málnára. Fura, hogy 1986-ban, hiszen a filmet már 1984 októberében bemutatták. Megosztott díj volt, mert 1984-ben készített egy Éjszakai őrjárat című komédiát is és a két filmben való szereplésért együttesen jelölték.
Megnyerte!
Egy, a történet szempontjából tökéletesen szükségtelen meztelen jelenet, a montázs scénába importálva. Még a jelenetsor gyorsaságát is érezhetően megtöri. Viszont biztos a producerek ragaszkodtak hozzá.
Megtekintés: Nem igazán. Még akkor sem, ha Craven első számú rajongója vagy.
Miért?
Mert bármilyen középszerű is néhány korai munkája - ötlet, támogatás vagy pénzhiány miatt - ezen a filmen egyértelműen érzed, hogy valami nagyon nincs rendben vele, ha egy kicsit is van érzéked a mozihoz. Én éreztem valami hasonlót és ebben megerősített az is, hogy utána olvasva megtudtam, hogy maga Craven is elhatárolódott ettől a filmjétől.
A film a korai slasher horrorfilmek egyik fércmunkája, bugyuta történettel, logikátlan, erőltetett húzásokkal. Tényleg az a fajta mozi, amit miközben nézel, érzed, hogy nem méltó a "gazdájához". Ha ugyanabban az évben a Rémálom az elm utcában nem lett volna akkora siker. Craven nem kapott volna a gyártó stúdiótól elég pénzt, hogy befejezze a forgatást, pedig akkor már a film közel kétharmada dobozban volt, csak valahogy elveszett a kohézió...
Kb. nyolc évvel az első rész eseményei után vesszük fel a történet fonalát. Bobby (Robert Houston) alig élte túl a családját érintő mészárlást és azóta is pszichiáterhez jár, hogy megszabaduljon félelmeitől. Ruby (Janus Blythe) akinek a családja kannibálként élt a sivatagban, azonban miután segít Bobbynak elmenekülni a sivatagból, viszonylag könnyen beilleszkedik a városi életbe és egy baráti társasággal motorversenyre készül.
Nálam már itt elvérzett a történet, hiszen Ruby először is miért maradt Bobby közelében az eset után? A túlélők nyilván elmesélték menekülésük történetét az események után, mégis olyan, mintha ennek nem lenne nyoma a filmben. Eleve, a baráti társaság, akik elvileg Bobby cimborái, miért nem ismerik Ruby történetét? Ruby később a film alatt meséli el, hogy mi történ nyolc évvel korábban. Az egész olyan összecsapott. Mintha az lett volna a cél, hogy valami kierőszakolt okkal visszatérhessünk az első rész helyszínére, de valami ostoba erőltetett ok miatt, nem teljesen új történetet mutatunk be - lett volna rá mód - hanem az első rész szereplőit, eseményeit szuszakolnánk rá a nézőre, hogy lineárisan folytatódjon a történet. Erre mi szükség?
Főleg, ha később a Ruby szál olyan kurtán kerül lezárásra. Arról nem is beszélve, hogy az előkerülő új gyilkos szereplő semmilyen formában nem került említésre a korábbi részben, így ez is megtöri a folytonosságot.
Erőltetett és buta.
Bobby tehát idegrohamot kap, így nem megy versenyre készülő barátaival, csak Ruby. A szereplők a tipikus klisés fiatalok. A vicces feka, az állandóan negatív csávó, a könnyű vérű lány, a sportos hősszerelmes és jelen esetben a vak szöszi, mint Final Girl. Aranyosak, hogy elviszik magukkal a motorversenyre, hiszen majd hallgathatja a motorok zúgását. Mindegy, a csapat többé-kevésbé össze van szokva. Nekem nagyon csak az állandóan negatívkodó gyerek lógott ki. Megszokhattuk, hogy mindig van a filmekben legalább egy ilyen karakter, akinek semmi sem jó, aki senkit nem kedvel, aki mindig beszól valamit, amivel elbassza a bulit, de ettől függetlenül, következetesen, majd' az összes hasonló és egyéb moziban, amiben több főt számláló csoport a főszereplő, egyszerűen kell egy ilyen "Janka néni" figura.
Ruby egészen szépen elvan a társasággal és egyáltalán nem látszik rajta, hogy korábban - igaz nyolc éve már (elmúltnyolcév) - de együtt élt egy kannibál törzzsel. Sőt, talán a vak lányt leszámítva ő a legkonszolidáltabb tagja a társaságnak.
A motorverseny természetesen nagyon messze is van, meg a nyolc fős brigád egyetlen tagja sem állította előre az óráját, így menet közben jönnek rá, hogy ha a spécin feltuningolt motorjaikkal szeretnének díjat és pénzt szerezni, kb. egy órányi utat kell levágniuk, na hol máshol...? A sivatagon keresztül!
Mondjuk ez még jópofa oknak mondható, csak erőltetett.
A kisbusz lefordul a sivatagos, köves útra a figyelmeztető táblák ellenére, a többit kiszámolhatod. Mondjuk, az is fura, hogy veszélyre figyelmeztető táblákon kívül semmi nyoma, hogy esetleg az amerikai nagybácsi bármilyen formában azon a környéken rendet tartana és védené adózó állampolgárait.
Egyáltalán nem logikus, hogy a két motoros fiú a vélhetően veszélyes gyilkos után vetik magukat a motorjaikkal. Ahogyan borítékolható, ez egy olcsó dramaturgiai fogás, hogy a csoport szét legyen széledve. Azért, amikor a kannibál gyilkos szinte leiskolázza a fiúkat terepmotorozásban, azért az erős.
Az első rész kopasz Plutója mellett (Michael Berryman) megjelenik a Kaszás (John Bloom) becenevű legnagyobb tesó és ők ketten röhejesen ötlettelenül és hiteltelenül elkezdik lemészárolni a szereplőket, beleértve Ruby-t is, aki viszont egy ideig derekasan állja a sarat és meglepően tökösen verekszik meg az egyik beltenyészet tesóval.
Az egész filmen érződik az olcsóság szag. Annak idején az első rész egészen jól muzsikált. Viszont olyannyira nem volt ötlet egy kerek történethez, hogy a játékidő elnyújtása miatt még az első részből is kellett pár perc flashback-et átemelni és többek között ez az oka, amiért Bobby figurája helyet kapott a film elején. Ha már az első részt vele zárták és a menekülésével, kénytelenek voltak belepakolni ide is, hogy a néző emlékezzen, mi volt korábban. Viszont a színész nem volt oda az ötletért, hogy ismét a sziklák között rohangáljon - mostoha körülmények a sivatagi forgatás során - ezért leszögezte, hogy a karaktere rövid úton kiszáll a meséből, így a pánikroham utáni búcsúzásban maradtak, mert annak leforgatása volt a legegyszerűbb. Mint korábban írtam, ha Freddy Krueger figurája nem elég nagy siker, ezt a filmet nem fejezik be. Utólag Craven sem nagyon értette, minek vágott bele a forgatásba.
A Bobby-t alakító színész, Robert Houston, sokak meglepetésére - kivétel aki látta őt játszani - valójában nem volt képzett aktor és inkább a rendezés felé kacsintgatott. Már 1980-ban elkészítette élete fő művét, egy szamurájos akciófilmet, japán színészekkel, majd egyre rosszabb produkciókat adott ki a keze közül, míg végül átnyergelt rövid dokumentumfilmek készítésére. Közel tizenkét éve nem nagyon van jelen filmes vonalon, igaz, utolsó ismert munkája elnyerte kategóriájában az Oscar-díjat! (Mighty Times: The Children's March (2004))
Janus Blythe 1974-től, 1991-ig, tizenöt év alatt elkészített 22 produkciót, majd a csinos és energikus lány visszavonult a filmes szakmától, pedig, színészi kvalitása gyorsan fejlődött.
A vak lányt, Cass-t alakító Tamara Stafford sem sokáig volt jelen Hollywoodban. Négy munkája közül az utolsó volt jelen filmünk. Hozzáment Steve Stafford rendezőhöz, szült egy színészpalántát, de ő maga nem erőltette annyira, hogy "képben" legyen. Viszont férje révén, aki hivatásos pilóta, közeli ismerősei Harrison Fordnak és férjének édesanyja meg Sir Arthur Conan Doyle keresztlánya volt!
A film befejezése, a tűzgyűrűvel, kimeríti a röhejes fogalmát. Az abból való menekülés pedig még rá tudott tenni egy lapáttal. Nem tudom, ki gondolta komolyan ezt a befejezést és a vak lány akcióit?
Megtekintés: Az eredetit inkább. Talán annak kicsit jobb a hangulata és érdekesebb a vége.
Stephen King novelláját már 1983-ban feldolgozta egy kisfilm, még más címmel: Night of the Crow. (Ami majdnem corn, de mégse...)
A történet szerint, egy fiatal pár, esküvő után nem sokkal, egymás vérét szívva eljut egy kihalt kisvárosba, melyben a gyerekek az urak és fura vallási dogmákat követve lemészárolták a felnőtteket. Alig egy évvel később egész estés mozivá turbózták a filmet. Nem sikerült maradéktalanul, érezni a filmen, hogy kevés volt az ötlet. Borchers már akkor részt vett a project-ben, így nem csoda, ha a Remake elkészítése után személyes szívügyének tekintem a vérengző kölykökről szóló mesét.
1984-ben Kiersch első filmesként elkészítette a felduzzasztott novella első egész estés változatát. Kiersch neve nem cseng túl jól filmes berkekben, mivel nem termékeny és egyedi rendező, viszont a VICO filmes korszak egyik gyöngyszemét a Gor-t neki köszönhetjük. Emlékszik még rá valaki? (A filmre én sem, csak a címére, meg a borítóra.)
A 84-es változat egyetlen pozitívuma a Terminátoros Linda Hamilton, még akkor is, ha nem színészi játéka miatt nézős a film, hanem mert Sarah Connort gyerekek vegzálják. Burt szerepében Peter Horton, aki közben nem lett híresebb. Korrekt tévéfilm lett a vége, még akkor is, ha moziba tervezték bemutatni. Két apróság miatt maradt meg az emlékezetemben: Az Isaac-.ot játszó színész, John Franklin pofija és a főcímdal miatt, ami egészen hátborzongató. Hogy lényegében tudjam véleményezni, újra kéne néznem, amit kihagyok. Inkább jóleső szentimentalizmussal emlékezem rá, hogy annak idején többször megnéztem és tetszett. Ma nem így lenne. Szóval inkább maradjanak az emlékek.
A 2009-es verziót Borchers már nem csak producerként jegyzi, hanem beleült a rendezői székbe. Minőségi változás nem nagyon érezhető - kb. ugyanazt a tévéfilmes érzést hozza - viszont több lett a gore (véres jelenet, bár abból a finomabb) és a góré: egyrészt néhány jelenetben főszereplőnk, Burt, gyerekeket öl meg, ami sok nézőnél nem fog piros pontot kapni, másrészt a film közel egyharmada futkározás a kukoricásban, ami már majdnem unalmas lesz, mikor végre kapunk némi, Burt múltjára reflektáló Vietnam-i flashback-et és víziót, illetve néhány kisgyerek elég közel jut hozzá, hogy őket gyorsan és viszonylag véresen ártalmatlanná tegye.
Nem emlékszem nagyon, de azt hiszem, 1984-ben a két főszereplő között annyiban működött a kémia, hogy nem oltották egymást folyamatosan. A 2009-es változatban már az első percekben látható, hogy Burt (David Anders) és Vicky (Kandyse McClure) között valami végérvényesen megromlott. Lehet, hogy a veterán vietnami hős és egykori bál szépe korábban szenvedélyesen szerették egymást, de mire erre az autóútra sor került, addigra már éppen csak elviselik egymást. A történet szerint kb. 1975-ben járunk és az ifjú pár, egymást kóstolgatva, halad A-ból, B-be. Közben - ahogy lenni szokott - Burt egy pillanatra nem figyel és sikeresen maga alá gyűr a kocsival egy kisfiút. Tüzetesebb vizsgálat és kb. 5 perces vita után kiderül, hogy nem egyértelműen a férfi a hibás a gyermek halálában, azért magukkal viszik a holttestet és be kívánják vinni a legközelebbi városba. (Ami a beszélgetés tanulsága szerint gyalog igen derék túra, a srácok elvileg mégis gyalog tették meg a távot.)
A legközelebbi városka Gatlin és valami nagyon nincs rendben a kiürült utcákkal. Vicky menekülne, Burt pedig, teljesen logikusan (?), ha már veterán katona, személyesen akar a dolgok végére járni. Teszem hozzá, Vicky-vel értek egyet. Meg sem állni, míg nem találok olyan várost, ahol a populáció nagyságát csak egy tábla feliratból tudom felmérni. Abban a pillanatban, hogy a főutca fodrászüzletében három tata ül, ott kezdek a fékre lépni. Persze miről szólna a film, ha szereplőink logikusan és okosan cselekednének? Kb. nyolc percig...
A további egy órában pedig Burt kálváriáját ismerjük meg és végül a gyerekek győzelmét. Az első változat misztikus lezárása itt sajnos csak tényleg nyomokban van jelen, kellő magyarázat nélkül: Burt lábára rácsavarodik a kukoricaszár, ezzel lassítva menekülését, ám választ az eseményre nem kapunk a 2009-es verzióban, így elkönyvelhetjük a felfokozott idegi állapot okozta képzelgésének is.
A filmet Iowa-ban forgatták, Tipton-ban. Kerüld el!
50%
Pozitívumok:
- A két főszereplő. A csaj csinos, Anders-et meg a hősök sorozat óta kedvelem.
- Azért nem finomkodnak, ha már erőszakról van szó.
- A fényképezés korrekt, de semmi kiemelkedő.
- A főcímzene az eredeti változatból lett átemelve. Ami működik azon nem szabad változtatni és Jonathan Elias eredeti muzsikája telitalálat volt már akkor is!
- őőő
Negatívumok:
- Semmit nem tesz hozzá az eredeti filmhez.
- Néhány kérdést felvet a kialakult hierarchia, amire nem kapunk választ.
- Túl sok a menekülés a kukoricásban. Szinte már unalmas, hogy a film egyharmada ezt mutatja.
- Pesszimista befejezés.
Ha ez tetszett:
- Volt egy spanyol vagy milyen horrorfilm, amelyben szintén gyerekek gyilkolásznak és az még King novellája előtt készült, így lehet, hogy az író onnan vette kölcsön az ötleteit: Ki képes megölni egy gyereket? - ¿Quién puede matar a un niño? (1976) (Stephen King munkássága valamikor ekkor indult a Carrie című regénnyel, így simán lehet, hogy látta a filmet és utána írt erről egy novellát. A spanyol film a horror műfajon belül kultikus rangra emelkedett az elmúlt harminc évben és 2012-ben Remake-je is készült: Aki bújt... - Come Out and Play
Ha érdekel a téma, itt ajánlom egyik kedvenc oldalamat a HORROR-MIRROR-t, mely foglalkozott a horrorfilm-kölykökkel: TOP10 filmes kis rohadék!
A város ahová soha be nem teszem a lábam. (Hiába az 542 zenei csatorna...)
Nagy kedvencem John Wyndham története egy kisvárosról, melynek lakói egyszerre ájulnak el, majd miután fél napig kómáznak, végül egyszerre is ébrednek. Közben, valami földöntúli erő az összes asszonyt, aki képes szülni, állapotossá tette. Ebből a filmből is több változat készült.
a.) Elátkozottak faluja (1960) Village of the Damned
b.) Elátkozottak gyermekei (1964) Children of the Damned
c.) Elátkozottak faluja (1995) Village of the Damned (John Carpenter mozi)
