Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Az eredeti Footloose-t még akkor láttam, amikor "kellett". Gyerekkoromban, amikor kifejezetten fogékony voltam az amerikai életérzésre és a zenésfilmek is tetszettek. (Mondjuk, érdekes, hogy azokat mennyire eklektikusan kedvelem.)
Az amerikai kisvárosba érkező nagyvárosi ficsur, aki fenekestül felforgatja a helyiek életét, mondanám, hogy egy izgalmas történet, de inkább az lehetett az oka, hogy megnéztem a filmet, hogy Kevin Bacon szimpatikus volt és a korszak zenei betétei - beleértve a nekem nagyon tetsző főcímet - az ízlésembe illettek. Mert a történet, bevallom, nem túl érdekes. Tehát, érkezik egy lázadó srác, Ren (Kevin Bacon) Bomont-ba, ahol a lelkész lányát szemeli ki magának. Annak a lelkésznek a lányát, aki történetesen egy korábbi tragédia miatt kvázi egy bigott közösségé formálja a városkát, hogy többé ne történhessen olyan baleset, amiben fiatalok halhatnak meg. Ez persze kivitelezhetetlen anélkül, hogy visszafejlődjünk szociálisan és a renitens, lázadó ifjúság nem is tud partner lenni ebben. Ron felkavarja az állóvizet, ami nem egy nagy feladat és mikor végül megküzd a bürokráciával és a vaskalapos felnőttekkel, már elbukná kereszteshadjáratát, de a lelkész felülvizsgálja az állaspontját és a korábban hozott és alkalmatlan rendeleteket úgy vágják ki az ablakon, mintha meg sem történtek volna. Közben pedig Ren is kicsit konszolidálódik, mert a kisvárosi életen ahogyan ő nyomot hagy, az szintin hatással van az idegenre is. Hiszen, közös a jövőjük.
Nem bonyolult történet, de ha jobban belegondolok, kevés musical vagy táncos film mondhatja el magáról, hogy egy szalvétára írt pár sornál több a szinopszisa. Kevin Bacon itt már túl volt egy horrorfilmen, amit utána közel negyven évig igyekezett elfelejteni és egy generációs mozin, az "Étkezde - Diner (1982), ami miatt kitárult előtte Hollywood (Ha a Péntek 13 - Friday 13th első része nem lett volna erre elég.) Bacon felfelé kezdett lépdelni, de a női főszereplő, az Ariel alakító Lori Singer valamikor a kilencvenes években megfeneklett, hiába játszott olyan remek mozikban, mint a Warlock (1989) vagy a Rövidre vágva - Short Cuts (1993).
Amikor meghallottam, hogy Remake készül a filmből, nem igazán tudott érdekelni. Egyrészt, mert mint írtam, a zenés filmek nem a gyengéim és nem is hittem, hogy az eredetit képes megugorni egy új feldolgozás, mert valahogy az egész alapötlet szerintem jobban működik a 80-as években, mint a 2010-esben. És igazam volt. Az új Gumiláb, ha engem kérdezel, tökéletesen felesleges és talán két dolog miatt lehet érdekes: Dennis Quaid-nek így egyel több filmje van és Miles Tellert is előrébb hozta talán a sztár ranglétrán. Igaz, Teller nem a főszerepre jelentkezik be, hanem a korábban Chris Penn által alakított, táncolásból gyengus karakterre. Tellert amúgy a Whiplash óta kedvelem, ám az a film akkor még nem készült el. Az eredeti egy hangulat. Egy korszak felett tör pálcát. A friss feldolgozás valahogy már nem olyan átütő és mintha a karakterek is picit súlytalanabbak lennének. A főszereplő, Kenny Wormald távolról sem olyan karizmatikus, mint Bacon volt és az elmúlt 12 évben kiderült, hogy talán a szakmai haladása sem lesz olyan sikeres. Arra nem emlékszem már, hogy Lori singer milyen Ariel volt, de a mostani karakter, talán, mert megöregedtem, valahogy nem lett számomra szimpatikus, ezzel a ledér hozzáállásával, azonban feltételezem, a figura ugyanezt tette 1984-ben is. Én azonban nem kedvelem az olyan női figurákat, akik járnak valakival, majd ha jön egy új arc, hirtelen félredobnak mindent, mert... Miért? Értem én, hogy kurva izgalmas egy városi fiú, meg apunak is oda kell dörgölni, hogy mi mennyire lázadunk, de ettől még nem fogom a lányt megkedvelni, sőt, amikor tánc közben, kismajomként egyik ágról (pasiról) átugrik a másik ágra (pasira) kifejezetten viszolyogtam tőle. Az, meg, hogy ezek után apu becsicskítja és hazarendeli, jól mutatja, mennyire álomvilágban él ez a csaj. Ettől függetlenül az Ariel bőrébe bújó Julianne Hough ha nem is kápráztatott el, azt mondhatom, hogy csinos, de nem ebből a filmből tudom meg, mennyire jó színésznő.
A lelkész feleségét pedig Andie MacDowell játszhatta el, és nyúlfarknyi szerepe jól mutatja, milyen mostohán tud bánni a filmes világ a korábban körülrajongott sztárokkal, annyira nem mondható, hogy ez a pici szerep méltó lenne.
Ami még tetszett, hogy az eredeti főcímzenét nem csak átdolgozva használták fel és Teller tánctanulási montázsi is sokat merített a Chris Penn féle eredetiből.
Eredeti 70% + Remake 50%
Ja, és bármilyen hihetetlen, a történet részben megtörtént eseménykre alapozva lett megírva!
Megtekintés: Mindenképpen! Ez olyan szar, hogy már... látnod kellett volna!
Nem véletlenül teszem egy film címe elé a "fika" jelzőt. Azok a művek szokták kiérdemelni tőlem - attól függetlenül, hogy lehet, hogy neked meg tetszenek - amelyek már első percekben olyan hülyeségeket vonultatnak fel, amelyekkel erőszakkal kirángatnak a film élvezetéből és folyamatosan a pofámba vágják: "Te marha, ez egy trash-nek is kevés, alapjaiban élvezhetetlen, filmes próbálkozás, amit valószínűleg maga a készítők sem élveztek, de mivel elkészítették, kénytelenek voltak kiküldeni a világba, hogy ne már csak ők kapjanak tőle agyfaszt!"
Ha viszont így állunk hozzá ehhez a darabhoz, akkor kifejezetten szórakoztató másfél óra elé nézünk. Azt azért érdemes tudni, hogy ez az amerikai fos egy japán horrorfilm újrája. Az eredeti alig öt évvel korábban, 2007-ben került bemutatásra és azért ennél jobb volt a visszhangja. Amerika egy időben megőrült a j-horror remake hullám áradata alatt, amit a "Kőr"-rel sikerült kiengedni a gát mögül. A gát azonban átszakadt és mostanra az összes vágott szemű kísértethistóriát igyekeznek átültetni az USA filmpiacába, aminek azért sincs értelme, mivel teljesen más a két nemzet szellemisége. A japán kultúra fontos része a halott lelkek hatása a világunkra, a szellemi lét és élők kapcsolata, míg Amerikában még a kísértettörténeteknek is van egy popcorn mellékíze.
A női főszereplő húga az összes lehetséges idegesítő filmes klisét eldurrantja, amikor beköltözik az új lakásába - ezzel őszintén meglepve édesanyját és elindítva a film cselekményét. Már nála a kulcs, ingatlanossal nincs közös témája, mikor megérkezik a házhoz. Annak ellenére, hogy valószínűleg nem először van itt, hiszen az ember nem ugrik bele egy albérletbe, anélkül, hogy látta volna, hova is költözik, már az épületbe lépés előtt látszik a fiatal lány arcán egyfajta félelem, hogy ebbe a házba kell bemennie. - Akkor minek itt vettél ki lakást???
Janet (Julianne Michelle) míg felmegy a lifttel, már levág egy komplett remegőtáncot, az apró fülkében, pedig csupán egy kislány nem köszönt neki vissza az előtérben, a liftbe lépés előtt. A folyosón a korábban látott néma lány várja, ami nem rossz húzás, ellenben az egyik legolcsóbb filmes trükkel támogatják meg a figura jelenlétét; zenei effekt, hogy felriadj, ha már a hetedik percben bóbiskolnál. Utálom az ijesztős hangot, mert a valóságban, ha nincs ott ilyen hang, akkor engem ne azzal akarjanak felébreszteni.
Azután Janet megszólítja a kiscsajt, hogy ugyan már, válaszolna egy kérdésre, (Hogyan jutottál hamarabb fel ide, mint én a lifttel?) mire az ismét egy zenei effektre Janet felé fordul és már most tele a tököd azzal, hogy vajon mennyire olcsó ötletekkel is fog a továbbiakban operálni még ez a mozi. Mellesleg Janet kifejezetten egy mutatós fiatal nő. A kislány azonban nem szeret beszélgetni - vagy még ekkor nem volt megírva a szövege - ezért némán bevonul a legközelebbi lakásba és magára bassza a bejárati ajtót. Ha én lettem volna, aki elől így elvonul a szomszéd lány, még megértem, de így, ebben a környezetben, ezzel az új lakóval szemben, kissé túltolt dramaturgiának érződik. Mondjuk, ha az életben találkozom egy hasonló mentalitású kölyökkel, biztos utána rúgok párat a bejáratba, hogy érezze a törődést.
Janet belép új otthonába és minden filmek legelfuseráltabb ön-párbeszédében, lépésenként felkonferálja az összes ostoba gondolatát. Rendesen fárasztó hallgatni, ahogyan a színésznő igyekszik a néma jelentbe életet lehelni. Sosem éreztem még ennyire tolakodó megoldásnak azt, hogy a karakter mintegy magának mondja ki hangosan a gondolatait, ezzel beavatva a nézőt, mert ezeknek a kimondott gondolatoknak igazából nincs információtartalma.
Elmegy az áram, megjelenik a házibácsi, aki nem sokat szarozik és élből felajánlja a csinos lánynak, hogy lehet természetben is fizetni, ha esetleg elmaradna egy-egy albérlet részlettel, mire Janet már remegő ajkakkal és kisírt szemmel lép vissza a konyhába, pedig másodpercekkel korábban kiabálva zavarta el a töpszli pasast. Szerinted, minek költözik el otthonról egy olyan alig felnőtt nő, aki egy estét sem bír ki az új lakásában anélkül, hogy pár diszfunkciósszomszéd és néhány áramkimaradás után azonnal szájszélremegést kap?
Ha valaki ennyire fostos, minek akar egyedül élni???
Amit utána a már varázslatosan kinyílt borosüveggel csinál, bontás és töltés címén, az tényleg horror... pedig nem vagyok egy képzett pincér.
Itt azért csak ránéztem az imdb oldalára, hiszen a tizenötödik percben vagyunk én meg már ütném a falat. Tudni kell, hogy a filmet évekkel korábban mentettem egy külső adathordózóra, amikor még nagyban érdekelt a horrorfilmek gyűjtése. (Közben elszállt egy vinyóm, nem kevés filmes ritkasággal, ezért ragaszkodásom erősen megcsappant a filmek megőrzésének irányába.) Akkor az imdb-n a film 3.0-nál állt. Ezt azért tudom, mert akkoriban minden film címe és dátuma mellé behelyeztem az átnevezésnél azt is, hogy épp mennyit adott rá az imdb közönsége/közössége, azaz mi, a nézők. Most, miután belepillantottam az adatlapba, ez a szám leesett egészen a 2.6-ig, ami sokkal inkább közelebb állhat a film valós "filmes eszmei" értékéhez. Ezen az sem tudott változtatni, hogy játszik benne Rebecca De Mornay, akit ha be kell mutatnom, szégyelld magad és Mischa Barton is, aki mostanra egy drogfelszívó fekete lyukként ténykedik a világban. (Röhejes infó, de De Mornay jelen állás szerint közel fél tucat filmes munkával kevesebbet tud felmutatni, mint a harmad annyi idős kolléganője.)
A negyvenedik percre komolyan elég megterhelő nézni ezt a baromságot és ezen az sem változtat, hogy mielőtt Janet-et kiiktatja a forgatókönyv - egy rém bugyuta jelenetben, eszméletlenül teátrális szövegekkel megtűzdelve - még megnézhetjük, hogy a szexjelenetben mennyire természetesen, felszabadultan tudja hozni a színésznő a figurát. Eléggé horrorfilmesen sztereotip, hogy egy női karakter még egy nyikorgástól is összeszarja magát, de amikor dugni kell, akkor aztán beleadnak apait-anyait, meg "Gyalázz meg" és "Büntess ketté". Aztán, miután megvolt a gyógyszex, jön a következő jelenet és Janet ugyanúgy összerezzen, mint akibe Bambi reinkarnálódott. A rendőr barátja idejekorán megy el - nem szex közben persze - így nem lesz tanúja annak, hogy Janetet egy büdi szellem vonszolja keresztül a szobán, majd kibassza az erkélyről, talán a lány korábbi idegesítő viselkedése miatt. Az egyetlen jelenet, amiben értelme lenne a 3D-nek, hogy Janet ejtőernyő nélkül hajt végre egy bázisugrást. Mikor földet ér, a barátja, a rendőrsrác, legalább olyan érdeklődést mutat a haláleset iránt, mint szex előtt a lány zúzódásos arcával kapcsolatban tette. Ritka erős idege van.
Szívesen lejattolnék a stábbal, mert erre a valamire pénzt szerezni, úgy, hogy állítólag van 3D változat is - mondanom sem kell, hogy totál feleslegesen - és azután rászabadítani a világra, azért az nem kis bátorság.
A film második felét már nincs kedvem elemezgetni, felhánytorgatni, meghagyom neked. Én azért végig fogom nézni, mert tartozom azzal magamnak, hogy ha már eddig nem töröltem le és megnéztem a felét, akkor ...
...nem találtam rá észérvet.
A három női főszereplő közül pont azt sikerült kinyírni, akinek az alakjában volt egy kis fantázia.
Taverna borzalmasan rossz rendező. Először is nem képes vezetni a színészeit. Kifejtem: Egyik jelenetben a nővér előtt megjelenik Janet szelleme a fürdőszobában, mire Lara (Mischa Barton) lefossa a bokáját, de a következő jelentben már halál nyugodtan megy a nagyszobába, miközben hajtogatja a kezében tartott leggings-szet. Ezek után benéz a gardrób szekrénybe, ahol megpillant egy másik szellemet, ha a halott húg nem lett volna elég és ismét összeszarja magát, amire végre a rendőr srác is előkerül, hogy lenyugtassa, azzal a tipikus dumával, hogy ma még maradjanak és aludja ki magát az összezavarodott lány, de majd holnap jól elköltöznek. Közben Lara az ágyra fekszik és vonaglik, meg nyöszörög, stb. Kérdésem: Ki az a barom, aki ennyi szar után a lakásban marad egyetlen napra is? (Hozzáteszem, a forgatókönyv igyekezett kizárni a lehetőségét annak, hogy Lara simán leléphessen, mivel a rendőr srác nem egyedül él, az anyja épp távolságtartó végzést kért ellene és a pincérnői állása meg nem hoz annyit a konyhára, hogy simán letiplizzen. De nincs lehetetlen, csak tehetetlen...
A másik, amiben Taverna pocsék, az a hangulat fokozása. Ezt is kifejtem: A film utolsó harmadában Lara, miközben még a lakásban van a rendőr sráccal, aki a pongyolás húgát dédelgette - elég pongyola módon - megjegyzi, hogy ismét erősen érezni a szagot. Erre Tavern bevág egy képet egy hálóágyszerű készségben himbálódzó erősen oszlásnak indult tetemről, csak úgy random, majd visszavált a szereplőkre. Nem derül ki, hogy az a szellem most flashback e a múltra reflektálva, vagy hirtelen megjelent a lakás egy pontján, amit ők nem látnak, de azt sem tudjuk, hogy ez most egy szellem holttest vagy igazi. Egyszerűen nincs így helye a történésben, csupán kizökkenti a nézőt.
A vágás ritmustalan, a kamera beállítások sokszor nem is a megfelelő szögből mutatják a jelenetet. Erre példa a 67. percben a lakásban illegálisan megjelenő háziúr, akit sikerül szinte végig úgy mutatni, hogy színészi játéka csupán a hátából álljon.
Logikai baki pl. Hogy a háziúr seggét nem rúgatja szét Lara, azok után, hogy a törvénnyel szembemenve a férfi hívatlanul beállított az apartmanba és ott egyértelmű szexuális ajánlatot tett a lánynak a lakbér fizetésével kapcsolatban, miközben tudjuk, hogy az első hónap még bőven ki van fizetve. Lara nem hívja a nyomozót, aki a húga gyilkossági ügyében nyomoz, pedig biztos érdekes lenne, ahogy a kis, kövér háziúr elmagyarázza, miért sétálgat ki-be fürdő lányok bérleményébe. Janet ideiglenes rendőr pasiját sem avatja be annyira, hogy az befenyítse a kis gnómot.
Lara reagálása azért is érthetetlen, hiszen korábban már akkor a 911-et tárcsázta, amikor egy láthatatlan erő a falhoz csapta, majd aludt rá egyet.
Ki érti a női logikát, bár, ebből kiindulva a filmet egy nőnek kellett volna írnia.
Annak sincs követhető rendszere, hogy a szellemeket mikor jelenítik meg és mikor látják azt a szereplők is.
Egyszer pl. Lara a folyosón beszélget a szomszéd kislánnyal, amikor, teljesen hangulatmentesen, megjelenik a női szellem és lassan sétál a szobában. Nos, a vágásnak köszönhetően nem nagyon derül ki, hogy a 1303-ason belül hol és az sem, miért, hiszen amit megtudtunk a szellemekről, hogy céllal használják az erejüket és nem arra, hogy csak úgy lakásokban sétálgassanak, amikor nincs otthon senki. Mit akar ijesztgetni? A fotókat a konyhapulton? (A fotók is hol előkerülnek, hol eltűnnek.)
Az is már a paródia határát súrolja, amikor a rendőr, Mark (Corey Sevier) a heverőn alszik, hogy őrizze Lara álmát és vagy ötször riad fel, mert elvileg hangokat lehet hallani, de egyszer sem kel ki az ágyból a pasi, csak igazít egyet a párnán és durmol tovább, míg végül a szellem lány, egy szintén buta vágássor után egészen a heverőig sétál, majd a férfit kezdi nézni, amit aztán ütemtelen vágás után céltalanul befejeznek.
Ilyen kevés érzékkel rendelkező kész terméket már rég láttam. Megvoltak a hozzávalók, csak a recept híján eklektikus lett az elkészítés.
Pl. a háziúr utolsó WTF megjelenése. Ő miért? Ki volt? Hogy került bele?
Megtekintés: Keanu Reeves miatt mindenképp. A csajok miatt mindenképp. Valahogy sántít az összkép.
Kedvelem Eli Roth munkásságát, talán mert bennem is van annyi abszurd és fekete humor, mint amennyit benne érzek. Roth szerintem egy perverz állat és cáfolj meg, hogy nincs igazam. Azonban most úgy érzem, kicsit mellé lőtt, mert a film bár lehetett volna egy erkölcsi tanmese is, sajnos a vége felé meglép egy olyan jelenetsort, amely felülír mindent, amit addig gondoltunk és gyakorlatilag a porba rántja az egész - elvileg - megtisztulási folyamatot.
Szpojleres kritika!
Csak akkor olvasd el, ha ennek ellenére megnézed a filmet vagy már láttad!!!
Ha megnéznéd, akkor itt a link és térj vissza utána, bár akkor már annyira nincs értelme. :) Kopp-kopp!
Igyekszem nem bő lére ereszteni:
Evan Webber (Keanu Reeves) otthon ülő építész, aki apák napját is inkább otthon szöszöli el, ahelyett, hogy feleségével és gyermekeivel elmenne egy hosszú hétvégére, kikapcsolódni. A fő indok, hogy dolgoznia kell egy tervezeten, ami határidős, ám sejtetni engedik a nézőnek, hogy talán Evan kissé szeretne gyerekzsivaj nélküli mini-szabadságot kivenni a családjától, hogy kissé kifújja magát két munka között. Alig halad a munkával és inkább régi DJ korából kedvelt középszerű dalokkal múlatja az időt, amikor az eső elől menekülve két igencsak attraktív fiatal nő bekopog hozzá az éjszakába. Szó szót követ - nem vitáznak persze, akkor még nem - és ahelyett, hogy útjára bocsájtaná a két fiatal csajszit, inkább ismét férfinak akarja érezni magát, mintha a kapuzárási pánik negyed óra alatt ugrott volna a hátára. Rendesen bezavarja a macit a málnásba csak az a szépséghibája a dolognak, hogy a két Piroska nem akar a szép szóra hallgatva hazamenni a nagymama házába. Evan számára Grimm és Hauff legrosszabb rémálom meséi elevenednek meg a forró éjszaka után. A lányok kezdeti bájos pimaszsága nagyon hamar erőszakos zsarolás felé veszi útját és mielőtt végképp elszabadulna a pokol, valahogy csak megszabadul tőlük és kiteszi őket otthon.
Evan azért sejti, hogy olyasmibe ugrott bele, amit bánni fog további életében és ha a gyomorgörcse nem lenne elég, a két kis boszorkány este visszatér, hogy birtokba vegyék a házat, az életét és őt magát.
Azután belecsöppenünk egy olyan terrorba, amely akár lehetett volna egy megtisztulós erkölcsi tanmese vagy akár egy csavaros válási procedúra első fejezete, ha nem lépünk át a sokkal profánabb horror világába.
Igen.
Kezdetben, sőt, már-már a film végéig azt lehet hinni, hogy a két lány, Genesis (Lorenza Izzo - nem mellesleg Roth felesége és nem tehetségtelen a csaj!) és Bel (Ana de Armas, karaktere neve talán a Szép és a szörnyetegből Belle neve lehetett az alapozás, igaz, a filmben inkább ő a szörnyeteg) csupán önszorgalomból keresnek fel családos apákat, hogy megkísértve őket, végül sajátos módszereikkel móresre tanítsák a férfiakat. Ez tökéletesen elég és működött volna, szerintem. Kaptunk utalást még külső segítségre is, amikor már elmentünk egy olyan irányba, ami újraírta a filmet.
Ugyanis Louis (Aaron Burns) a menedzser segéd halálával a két lány átlépett egy olyan képzeletbeli határt, ami a morálisan elfogadható érveiket simán letörölte a picsába és őket tette meg a film igazi szemétládájának. Persze, ettől még Evan félre lépett és sokak szemében elítélendő, amit tett, viszont a tízparancsolat nem csak a paráznaságot bünteti, hanem a gyilkosságot is, ezért bármilyen pozitívumot hordozott a két lány által hozott leckéztetés, nagyon hamar azt veszi észre a néző, hogy puszta kézzel akarja szarrá verni a két diliflepnist.
Louis után már nem kérdéses, hogy nem egy fifikás és pozitív tanulságokat felvonultató filmet látunk, hanem két tökéletesen őrült gyilkos magánszámát, amelynek levét egy hibázó kisember issza meg.
Pedig ennél még az is jobb lett volna, hogy a feleség a gyanúját beigazolandó csélcsap férjéről, lefizetett két profit, hogy a válást előkészítendő készítsenek terhelő bizonyítékot.
Sajnos azonban a film ennél sokkal butább és befejezése nem, hogy nem megnyugtatóan zárul, hanem még a nézőt is butának nézi.
Tényleg az volt a két nőstény célja, hogy végül Evan felvételével lehetetlenné tegyék az életét és beégessék a világhálón, hogy mennyire csapodár?
Vajon mennyi idő alatt mossa ki magát az asszony előtt Evan a mocsokból, ha kiderül, hogy a két angyalka, aki elvileg csak aput akarták helyes útra terelni, közben szétbarmolták az egész lakást és anyuci jobbkezét simán a halálba kergették, majd papírszobrot "faragtak" belőle?
Márpedig, így még egy bíró sem fogja Evan-t elítélni semmiért, sőt, ha kézre kerülnek kislányaink, alakíthatnak bármit a bíróság előtt őzike szemeikkel, rájuk fog rohadni a műanyag lakat.
Pedig volt a történetben potenciál.
Ami maradt egy üres horror mozi.
A másik, ami fájt, hogy Roth nem saját ötletet hozott, hanem egy Remake-t tett elénk, ami egyszerre idézi meg az 1977-es Death Game című thriller-t és Michael Haneke "Furcsa játékát - Funny Games (1997), aminek szintén készült már Remake-je!
Még rosszabb, hogy van, amit egy az egyben átvesz az eredetiből. Nincs meg benne a bátorság, hogy komolyabban átírja a filmet és az alaptörténetet sem fordít semmit. Talán a befejezés annyiban másabb, hogy a leckéztetést komolyabban vették a lányok, ám elég nehéz azzal kezdeni valamit, hogy a.) a megleckéztetett férfit végül életben hagyták, miközben a mellékszereplő fiatalembert simán leírták az "adóból". b.) Nincs erkölcsi tanítás és mélység, hiszen, a véget tekintve, gyakorlatilag a lányok erőszakolták ki a félrelépést, nem a főszereplő tette azt, saját akartból, ez pedig kb. annyira pofátlan húzás, mint amikor rád erőszakolja egy nő a telefonszámát, amiről később kiderül, hogy hamis volt.
A forgatókönyvön öten is dolgoztak - az eredeti írók mellé feljött Eli Roth és még ketten - és ennek ellenére sem lehet azt mondani, hogy a film logikus és jutott bele valami új az első változat után.
Aranyos húzás cameo szerepbe behozni Colleen Camp-et, aki a 77-esben az egyik imposztort alakíthatta.
A filmben van némi humor is:
A két lány simán lemossa Keanu Reeves-t a vászonról, pedig ő sem hozza rosszul a figurát, igaz, érezni, hogy takarék lángon ég. Lehet, hogy elveszített egy fogadást és így került a stáblistába.
Louis karaktere és ahova kifut a szerep, az is egy vicc.
Különvélemény: Amennyiben a film semmilyen erkölcsi tanítást nem akart bemutatni, csak két elmebeteg nőt, akik férfiak életét cseszik el, akkor majdnem tökéletes a vállalás, csupán azt nem értem, végül miért nem végeznek az áldozattal? :)
Az eredeti, 1977-es változat legalább vette arra a fáradtságot, hogy ha kissé hamisan is, mellékesen is, de úgy zárja le a filmet, hogy etikailag a családapát felmenti azzal, hogy a hölgyek halálát alátámasztja egy kisfurgonos gázolással.
Ezzel legalább a rendező ítéletet mondott "hősei" felett, irányítva a nézőket.
Roth ezt a kegyet megtagadja tőlünk, így miután Genesis és Bel lelép, csak reménykedhetünk abban, hogy vagy legközelebb emberükre akadnak, vagy a rendőrség vadássza le őket.
Bízom benne, hogy legközelebb Eli Roth valami személyesebbel és frissebbel jelentkezik.
55%
- Nézd, ide fogjuk írni a szöveget, így nem kell bemagolnod, viszont nem látszik a képen! - És mi lesz a szöveg? - Hagyjatok békén, ribancok!
Megtekintés: Az eredetit inkább. Talán annak kicsit jobb a hangulata és érdekesebb a vége.
Stephen King novelláját már 1983-ban feldolgozta egy kisfilm, még más címmel: Night of the Crow. (Ami majdnem corn, de mégse...)
A történet szerint, egy fiatal pár, esküvő után nem sokkal, egymás vérét szívva eljut egy kihalt kisvárosba, melyben a gyerekek az urak és fura vallási dogmákat követve lemészárolták a felnőtteket. Alig egy évvel később egész estés mozivá turbózták a filmet. Nem sikerült maradéktalanul, érezni a filmen, hogy kevés volt az ötlet. Borchers már akkor részt vett a project-ben, így nem csoda, ha a Remake elkészítése után személyes szívügyének tekintem a vérengző kölykökről szóló mesét.
1984-ben Kiersch első filmesként elkészítette a felduzzasztott novella első egész estés változatát. Kiersch neve nem cseng túl jól filmes berkekben, mivel nem termékeny és egyedi rendező, viszont a VICO filmes korszak egyik gyöngyszemét a Gor-t neki köszönhetjük. Emlékszik még rá valaki? (A filmre én sem, csak a címére, meg a borítóra.)
A 84-es változat egyetlen pozitívuma a Terminátoros Linda Hamilton, még akkor is, ha nem színészi játéka miatt nézős a film, hanem mert Sarah Connort gyerekek vegzálják. Burt szerepében Peter Horton, aki közben nem lett híresebb. Korrekt tévéfilm lett a vége, még akkor is, ha moziba tervezték bemutatni. Két apróság miatt maradt meg az emlékezetemben: Az Isaac-.ot játszó színész, John Franklin pofija és a főcímdal miatt, ami egészen hátborzongató. Hogy lényegében tudjam véleményezni, újra kéne néznem, amit kihagyok. Inkább jóleső szentimentalizmussal emlékezem rá, hogy annak idején többször megnéztem és tetszett. Ma nem így lenne. Szóval inkább maradjanak az emlékek.
A 2009-es verziót Borchers már nem csak producerként jegyzi, hanem beleült a rendezői székbe. Minőségi változás nem nagyon érezhető - kb. ugyanazt a tévéfilmes érzést hozza - viszont több lett a gore (véres jelenet, bár abból a finomabb) és a góré: egyrészt néhány jelenetben főszereplőnk, Burt, gyerekeket öl meg, ami sok nézőnél nem fog piros pontot kapni, másrészt a film közel egyharmada futkározás a kukoricásban, ami már majdnem unalmas lesz, mikor végre kapunk némi, Burt múltjára reflektáló Vietnam-i flashback-et és víziót, illetve néhány kisgyerek elég közel jut hozzá, hogy őket gyorsan és viszonylag véresen ártalmatlanná tegye.
Nem emlékszem nagyon, de azt hiszem, 1984-ben a két főszereplő között annyiban működött a kémia, hogy nem oltották egymást folyamatosan. A 2009-es változatban már az első percekben látható, hogy Burt (David Anders) és Vicky (Kandyse McClure) között valami végérvényesen megromlott. Lehet, hogy a veterán vietnami hős és egykori bál szépe korábban szenvedélyesen szerették egymást, de mire erre az autóútra sor került, addigra már éppen csak elviselik egymást. A történet szerint kb. 1975-ben járunk és az ifjú pár, egymást kóstolgatva, halad A-ból, B-be. Közben - ahogy lenni szokott - Burt egy pillanatra nem figyel és sikeresen maga alá gyűr a kocsival egy kisfiút. Tüzetesebb vizsgálat és kb. 5 perces vita után kiderül, hogy nem egyértelműen a férfi a hibás a gyermek halálában, azért magukkal viszik a holttestet és be kívánják vinni a legközelebbi városba. (Ami a beszélgetés tanulsága szerint gyalog igen derék túra, a srácok elvileg mégis gyalog tették meg a távot.)
A legközelebbi városka Gatlin és valami nagyon nincs rendben a kiürült utcákkal. Vicky menekülne, Burt pedig, teljesen logikusan (?), ha már veterán katona, személyesen akar a dolgok végére járni. Teszem hozzá, Vicky-vel értek egyet. Meg sem állni, míg nem találok olyan várost, ahol a populáció nagyságát csak egy tábla feliratból tudom felmérni. Abban a pillanatban, hogy a főutca fodrászüzletében három tata ül, ott kezdek a fékre lépni. Persze miről szólna a film, ha szereplőink logikusan és okosan cselekednének? Kb. nyolc percig...
A további egy órában pedig Burt kálváriáját ismerjük meg és végül a gyerekek győzelmét. Az első változat misztikus lezárása itt sajnos csak tényleg nyomokban van jelen, kellő magyarázat nélkül: Burt lábára rácsavarodik a kukoricaszár, ezzel lassítva menekülését, ám választ az eseményre nem kapunk a 2009-es verzióban, így elkönyvelhetjük a felfokozott idegi állapot okozta képzelgésének is.
A filmet Iowa-ban forgatták, Tipton-ban. Kerüld el!
50%
Pozitívumok:
- A két főszereplő. A csaj csinos, Anders-et meg a hősök sorozat óta kedvelem.
- Azért nem finomkodnak, ha már erőszakról van szó.
- A fényképezés korrekt, de semmi kiemelkedő.
- A főcímzene az eredeti változatból lett átemelve. Ami működik azon nem szabad változtatni és Jonathan Elias eredeti muzsikája telitalálat volt már akkor is!
- őőő
Negatívumok:
- Semmit nem tesz hozzá az eredeti filmhez.
- Néhány kérdést felvet a kialakult hierarchia, amire nem kapunk választ.
- Túl sok a menekülés a kukoricásban. Szinte már unalmas, hogy a film egyharmada ezt mutatja.
- Pesszimista befejezés.
Ha ez tetszett:
- Volt egy spanyol vagy milyen horrorfilm, amelyben szintén gyerekek gyilkolásznak és az még King novellája előtt készült, így lehet, hogy az író onnan vette kölcsön az ötleteit: Ki képes megölni egy gyereket? - ¿Quién puede matar a un niño? (1976) (Stephen King munkássága valamikor ekkor indult a Carrie című regénnyel, így simán lehet, hogy látta a filmet és utána írt erről egy novellát. A spanyol film a horror műfajon belül kultikus rangra emelkedett az elmúlt harminc évben és 2012-ben Remake-je is készült: Aki bújt... - Come Out and Play
Ha érdekel a téma, itt ajánlom egyik kedvenc oldalamat a HORROR-MIRROR-t, mely foglalkozott a horrorfilm-kölykökkel: TOP10 filmes kis rohadék!
A város ahová soha be nem teszem a lábam. (Hiába az 542 zenei csatorna...)
Nagy kedvencem John Wyndham története egy kisvárosról, melynek lakói egyszerre ájulnak el, majd miután fél napig kómáznak, végül egyszerre is ébrednek. Közben, valami földöntúli erő az összes asszonyt, aki képes szülni, állapotossá tette. Ebből a filmből is több változat készült.
a.) Elátkozottak faluja (1960) Village of the Damned
b.) Elátkozottak gyermekei (1964) Children of the Damned
c.) Elátkozottak faluja (1995) Village of the Damned (John Carpenter mozi)
Csak érdekességként említem meg, hogy a törökök, egy időben, jó filmes és csóró szokás szerint, a világ filmterméséből ollózták, lopkodták össze a saját anyagot. (Emlékszel még, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években milyen nagy számban magyarítottak világságereket kis országunkban, mintha nem lenne elég saját ötlet.)
A Seytan (1974) az egy évvel korábban készült Ördögűző gagyi és szinte szolgaian hű átirata. A pofátlanság netovábbja, hogy még Mike Oldfield világhírű Tubular Bells/Csöves harangok című munkáját is átemelték, amely az eredeti változatot is hátborzongatóvá tette.
A youtube csatornának köszönhetően bele nézhetsz ebbe a remek filmbe:
Több éve előkészületek folynak Stephen King kisvárosi múltidézős horrorjának a Remake-eléséért. Dan Lin (Lego kaland, Sherlock Holmes), a producer, aki azt ígérte, a film sokkal hűbben fogja követni a könyvet, mint az első - és mellesleg sikeresnek mondható - tévéfilmes változat.
Még egyelőre semmi sem biztos, de rendezőként már megnevezték Cary Fukunaga-t, aki eddig nem csinált nagy durranást.
Nem tudni, hogy a 1990-es változat ikonikus gonosz bohócának alakítója, Tim Curry részt vesz e bármilyen formában a projectben.
vannak a horrorfilm műfajnak papái, vagy pápái, Alfred Hitchcock mellett egészen biztos lenne helye William Castle-nak egy triumvirátusban. Ha mondjuk Top10 horrorrendezőt kellene összegyűjteni, Castle, munkásságának kora ellenére, benne kell, hogy szerepeljen. Castle 1914-ben született és majdnem, 1977-ben bekövetkezett haláláig aktív rendezői tevékenységet folytatott. Az ötvenes és hatvanas években élte fénykorát, amikor a filmes trükkök és az interaktív mozi előállításával kísérletezgetett. Keverte a nyersanyagokat, előállítva fekete-fehér és kontrasztban színes képeket, ijesztgette a nézőit az összes elképzelhető módon. Akár a székekbe is áramot vezettetett, a siker érdekében. A mai nézők bizonyára arról is lemaradtak, hogy néhány filmjét a kétezres években sokkal véresebb formában újra elkészítették, azaz Remake-elték. Egyik ilyen mozija a 13 szellem.
A film a közhiedelemmel ellentétben nem 3D-ben forgott, csupán egyes jelenetekhez szükség volt a kísértet hatás fokozása végett egy speciális szemüvegre, melyen piros és kék műanyagot ragasztottak. A film néhány pontján ez a készség fokozhatta a látott látványt. Nem nagy kunszt, de ne felejtsük el, ez a hatvanas évek. Castle néha sokkal érdekesebb ötleteket talált ki a borzalom faktor fokozására. Ez egy volt így csupán a vicces kísérletei közül. (Filmje elején még el is magyarázza a nézőnek a szemüveg használatát.)
A Zorba család (furcsa ez a görög név áthallás, miközben a család tagjai semmilyen formában nem emlékeztetnek a mediterrán emberekre.) sok év után hírt kap egy nagybácsi haláláról, akiről már eddig is úgy vélték, hogy alulról szagolja az ibolyát. A családfő és neje az ügyvédtől - aki túlságosan is bennfentes ebben az öröklési ügyben - tudja meg, hogy nem maradt más rájuk, mint egy nem kísértet járta, hanem egyenesen kísértet lakta ház, melyet ha nem laknak be, elveszíthetnek. Természetesen hiába elismert tanító egy múzeumban főhősünk, ha annyit nem keres, hogy eltartsa családját és a számlákat is idejében rendezze. Kapóra jön hát az ingyen lak és beköltöznek. A szellemekről hallott baljóslatú történeteket kinevetik, míg nem tapasztalják első kézből, hogy azért előfordul némi paranormális tevékenység az öreg épületben, mellyel ráadásul egy leginkább boszorkányra hajazó (Nem vicc, a színésznő, 21 évvel korábban a gonosz boszorkát alakította az "Óz, a nagy varázsló" című mese musicalben Margaret Hamilton) házvezetőnőt is megörökölnek.
Persze miután többször kitöri őket a frász készek lennének hátrahagyni az egészet, és ebben az elhatározásukban a túl bennfentes ügyvéd is megerősíti őket, igaz nem kevés önérdekkel, hiszen pontosan tudja, hogy valahol a házban rejtette el a néhai Dr. Zorba az összes pénzzé tett vagyonát.
Ki tudja miért, a szellemek inkább szimpatizálnak a családdal, mint nem és segítik őket, hogy ne a csaló ügyvéd lépjen a pénzzel. Igaz, előtte pl. apuka kezén egy szellem segítségével megjelenik a 13-as szám bőrbe égetett változata, amire később nem kapunk egyenes választ. Hiába, Robb White forgatókönyve nem próbál olyan fifikás és erőszakos lenni, mint a 2001-es változat.
A film nézhető még ma is, ám szigorúan otthon. A kamera végig statikus, érezhető a stúdió belső, a színészek elég hullámzó színvonalat hoznak és a vágás is döcögős.
Ha eltekintünk attól, hogy a film elmúlt fél évszázados, azért szórakoztató, csak a halálesetek hiányoznak belőle, hogy igazi horrorként tekinthessünk rá. Így inkább egy átverős thriller, kísértetekkel.
- Halott embereket látok...
Nem tudom, a hatvanas években milyen volt a szellem trend, mivel jómagam egyel sem találkoztam és főleg a kilencvenes, kétezres évek horrorfilmjein szocializálódtam, minden esetre mai szemmel félelmetes helyett inkább megmosolyogtató az oroszlán szellem és a hozzá tartozó fej nélküli idomár, illetve a forgó szélkakas kísértet, amely tök izgalmasan vonul be a képbe, hogy azután senkit se öljön meg. Másrészt egy idő után elég fárasztó a szellemek nyögéseit és ostoba hörgését hallgatni, hosszú perceken keresztül. A főcímben persze mind a tizenkettő kísértetet tisztességesen bemutatják, hogy egy kérdőjel mögé rejtsék a 13. címben szereplő szellemet, de aki öt perce nézi a filmet, annak elég hamar kiderül, ki is lesz az utolsó.
A Dark Castle Entertainment a "Ház a kísértet-hegyen" című, amúgy szintén William Castle Remake-kel kezdte meg áldásos tevékenységét, a Warner Brothers égisze alatt. Eredetileg horror filmekre szakosodtak, ám idővel egyéb témákba is belenyúltak, a sikert hajszolva. Filmjeiket többnyire legalább egy A-listás, vagy komoly színészre (értsd: Oscar-díj, szakmai elismerés) építették, aki mellé további, főleg televíziós sorozatokban már sikeres színészekkel vettek körbe, és fontos volt még, hogy a filmben legyen szellem és sok vér. Azután gyorsan változott a brand és készítettek csak szimplán horror remake-t, szellemek nélkül és eleveztek az akciófilmek felé is.
Steve Beck első nagyjátékfilmes lehetőségként kapta ezt a darabot és képi stílusára, hangulatteremtő vizualitására nem lehet panaszunk. Annyira végzett jó munkát, hogy eá egy évre megrendezhesse a Kísértethajó című, emlékezetes első öt perccel rendelkező horrorfilmet, majd egyszerűen kivonult a filmiparból. Nem tudni kinek léphetett a tyúkszemére. 2002 óta nincs róla és munkáiról adat az imdb oldalán. Ez azért furcsa, mert összes hibája ellenére a két rendezése sikeres volt. A maguk módján még emlékezetesek is. Nem azért, mert a két film jó, hanem mert inkább korrekt.
Matthew Lillard jól hozza, amit lehet. Kár, hogy a karakter maga ripacs.
Robb White forgatókönyvébe ketten is belepiszkáltak és nem sok mindent hoztak át az eredeti történetből. A filmet eleve megpakolták felesleges mellékszereplőkkel és töménytelen brutalitással. A nyitó jelenet egy és egyben utolsó szükséges szellem levadászásával indul, amelynek tucatnyi áldozata van. A nevetséges szellem csalit, a vért fröcskölő kamiont már ez egyik szereplő is kikacsintva a nézőre, simán ostoba ötletnek tartja. Azután a szellem tisztességes rendet vág a vadászok között és a néző nem érti, hogyha ennek a rossz léleknek ekkora a vérszomja, miért is nem hagyta el a kihalt autótemető falait és kezdte tizedelni a városka lakosságát, hiszen innen elhurcolva, később is elég aktív, így tehát akár magától is elvándorolhatott volna. Mindegy.
A főgonosz professzorunk Cyrus Kritikos (F. Murray Abraham) végül megkapja amit akar, ám ez az életébe kerül. Emberei ennek ellenére - már amelyik még életben maradt - befejezik munkásságát és leszállítják a szállítmányt egy üvegből és fémből emelt háznak nevezett börtönbe, ahol mind a 12 kísértetet elhelyezik az alagsorba.
Közben a főszereplőnk, Arthur Kritikos (Tony Shalhoub, a későbbi Monk nyomozó) akinek végre nem csak a neve, hanem fizimiskája is elmegy görögnek, elveszíti feleségét egy lakástűzben és éppen kapóra jön neki és két csemetéjének, hogy a halott rokon után megöröklik az üvegbörtönt, így van hol új életet kezdeni. Annak ellenére, hogy aput nem veti fel a pénz, viszik magukkal a nagyjából használhatatlan gyerekcsőszt is, mert úgy szokás, hogy ha hat órányi útra költözünk a régi otthonunktól, akkor a kötelező fekete karakter is megy velünk. A filmből nem derül ki, hogy ez a ragaszkodás annak szól, hogy a fekete csaj egy igazi gyermek suttogó vagy apuka dugja. Suttogó azonban nem lehet, hiszen a film során bármikor akar a csemetére rápirítani, annak semmi foganatja sincs.
A Kriticos család legyen bármilyen kritikus az elhalálozott nagybácsival szemben, ettől függetlenül vidáman sétálnak be egy olyan házba, melynek üvegből vannak a falai, belátni az egészet - szinte - és a bejárati zárszerkezet simán benyeli a kulcsot, hogy azután bekebelezze őket. Kulcs a zárban? Sebaj. Bemegyünk és lesz valami.
Közben megkapjuk az irritáló mellékszereplőket, ha az au-pair nem lett volna elég. Egy hideg kék szemű ügyvédet és egy villanyszerelőt, aki persze nem villanyszerelő, hiszen a film elején ő az egyik szellemvadász. Ezen munkája abból áll, hogy megérinti a talajt, érzi a szellemet és sipákolni kezd, hogy menjenek onnan. És mivel 12 szellemet gyűjtöttek össze a film előtt, valószínű, hogy médiumunk eddig 12-szer adta elő ezt a magánszámot. (És nem tudta megszokni...)
Azon meg sem lepődünk, hogy a kezeslábast, amiben érkezik, a házban simán lecseréli öltönyre. A papa lánya azért rákérdez, hogy mi lett a másik cuccal, de apuka lehurrogja, mert nem zavarja, ha idegenek valószínűsíthetően a családi örökség egyik ruhásszekrényéből szolgálják ki magukat.
Azután, hogy a diliház teljes legyen, beérkezik egy szellem suttogó Indiana Jones, mellekkel, hogy magyarázata után még több kérdésünk legyen, elsőnek például mindjárt az, hogy hogy az anyjába tudott bejutni egy elvileg olyan hermetikusan lezárt épületbe, amelynek a kulcsa már beépült a falba és még plusz szellem védelemmel is el van látva.
Az is kérdés, hogy a rengeteg üvegfal ellenére, miért látjuk a kint remegő fa lombkoronákat, a szereplők viszont úgy elkeverednek egymástól, hogy nem látják a másikat, merre csámborog. Vagy a sok le nem mosott ablak olyan opálos, hogy...
Az ügyvéd sikeresen lelép a családfő elől, hogy felkutasson egy feltételezett bőröndöt, melyben feltételezhetően benne van egy kisebb vagyon. Sikerül a kutatás, csak ezzel egyidejűleg beindítja a szerkezetet, amely a ház maga. A szellemek egyesével kiszabadulnak az alagsorban kifejezetten nekik kialakított börtönükből és ha már kint vannak, gyilkolászni kezdenének... Ebben sok segítséget nem kapnak a forgatókönyv íróktól, hiszen az első áldozatot egy ablaktábla vágja ketté, egy másikat pedig az összenyomódó falak tesznek tönkre.
A nagylány pl. besétál egy csodálatos budoárba, melyben a meztelen nő szellem valamiért otthon érzi magát. (Holott egyértelműen nem itt fogták be.) A nagylány a haját rendezgeti, majd vizet enged, hogy megfürödjön. Közben a szellemnő kis ideig a válla felett nézegeti magát a tükörben, majd beül egy kád szellem vérbe és elvan. Csupán akkor igyekszik szellem kését a nagylány szívébe csempészni, amikor azért beront apukája, hogy takarodjanak a házból.
Egy másik jelenetben egy szellem elöl mentik apukát, akit a lábánál fogva rángatnak előre, miközben mögöttük hajrázik egy csúnya lélek. Végül mindenki feljebb mászik egy szintet és... elmúlik az aktuális veszély, mert a szellem nem tudja felhúzni magát a következő szintre. Vagy elnéztem valamit? Hiszen már nem fogja őket az ablakokba vésett védelem... Eh.
A párbeszédek ritka gyengék. Többnyire mindenki a másik szavába vág, félszavakkal dobálódzik, vagy azt mondja maradj itt, hogy a másik azután ne maradjon ott. Eszméletlen szellemes dialógusokat hallhatunk. Még egy átlagos, horrorbolond nézőnek is feltűnik, mennyire erőtlen a filmben a duma.
A szellemek amúgy ötletesek, a vágások látványosak, néha túl gyorsak is.
A film egyetlen pozitívuma igazából maga a ház, a díszlet. Ezek egy része CGI, egy része meg a berendezők műve. Azért elgondolkodtató, hogy bár a szellemek cellái egymás után nyílnak ki, ami egy idő után azt jelentené, hogy mind a 12 hőseink seggében kéne, hogy loholjon, a nagy és tömeges mészárlás elmarad.
Az eredeti történetet megfejelték egy sokkal bonyolultabb árulással, mint a 60-as eredeti mozi, igaz, hiteltelenebb az egész, túl csinált. Viszont itt legalább a szellemek tényleg rémisztőek és nincs köztük sem oroszlán, sem bádogember... A kísértetek emberek, akik köré élettörténetet és halálmódot kreáltak, igaz, ez magából a filmből nem tud kiderülni. (Ehhez meg kell nézni a dvd extráit!!!)
Az egyik szellem viszont ötletesen az elhunyt anya, ami viszont kifejezetten jó húzás a filmtől.
A nagylányt Shannon Elizabeth alakítja és az Amerikai pitével ellentétben, hiába ígér be egy kiadós fürdést, vetkőzésig nem jut el.
A végkifejlet meg kiszámítható és elég nyálas, hiszen még az idegesítő gyermekvigyázó ribit sem képesek igaziból kinyírni. Pedig milyen kihagyott ziccer...
A film hiába színesebb, nagyobb, pörgősebb, mint elődje, túl személytelen és üres. A puskapor nagyját ellövik az első fél órában.
Szeretem Carpenter munkásságát. Annak ellenére, hogy nem tartom különösebben jó rendezőnek. Néha sikerült belenyúlnia a tutiba, egy jól visszaadott hangulattal (A dolog), vagy egy önmaga paródiájába hajló őrülettel (Nagy zűr kis Kínában) esetleg izgalmas témát választott a videózás aranykorában, amivel az átlagnézőt meg tudta fogni (Menekülés New Yorkból). De sajnos a legremekebb munkái a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években készültek. Azóta bármit csinált, középszerű lett, átlagos. Nem ő lett rosszabb. Sőt. Carpenter egyszerűen semmit sem változott az évek folyamán, míg a nézői elvárások kinőtték őt és valahogy steril filmjeit. Mert Carpenter filmjei valahogyan sterilek. Nála még a kosz és a graffiti a falon is olyan... színházas.
Az "Elátkozottak faluja" már bőven a kilencvenes évek, amikor Carpenter képtelen volt frissülni stílusán. A film korrekt munka, ám közepes horror. Az alapötlet John Wyndham* elgondolkodtató regényéből készült, melyet a hatvanas években kétszer is feldolgoztak. Egy kisvárosban, a föld sok hasonló összetételű városával egyetemben, a teljes lakosság elájul, hosszú órákra. Nem elég, hogy az eset alatt sokan meghalnak, hamarosan kiderül, hogy a fogamzás képes nők, egytől-egyik terhesek lettek az ájulás ideje alatt. Magyarázat nincs az esetre, hiába érkezik egy orvos csoport többek között a helyszínre, csak mind rejtélyesebb esetek. A gyerekek gyorsabban fejlődnek a többi, normális kölyöknél, és különleges képességeik vannak. Ezek a képességek meg valahogy a többi ember halálát képesek okozni. Szóval, bármi is termékenyítette meg a hölgyeket, logikus, hogy nem barátságos.
Wyndham mindig valahol a paranoiás hangulatban érezte jól magát. Másik többször feldolgozott története a "Triffidek napja" enyhén hasonló cselekményvázra épül. Ott a föld majdnem teljes lakossága vakul meg egy meteorzivatar megtekintése után (vagy üstökös átvonulása - nem emlékszem pontosa, ha utánanéznék, az meg olyan lenne, mintha átvernélek, olvasó) és ha a vakság nem lenne elég probléma, még egy emberevő növény is kifejlődik a sugárzásnak köszönhetően, hogy a maradék 10 százalék populáció se érezhesse jól magát. Nyomokban jelen tárgyalt filmünkre emlékeztet...
Szóval a regényből film készült 1960-ban "Elátkozottak faluja" és mellesleg ez volt az első Wyndham regény megfilmesítés, majd alig négy évre rá, ki tudja milyen indíttatásból, már készült egy Remake vagy átdolgozás "Elátkozottak gyermekei" címmel, 1964-ben. Viszonylag ritka, hogy ugyanazt a történetet ilyen rövid idő után újra rendezik. Mellesleg valamiért Wyndham könyvének a címét egy esetben sem vették át a filmek készítői, holott keresve sem lehetne jobb választásuk, hogy azzal felidézzék a mondanivalót; The Midwich Cuckoos.
Azaz a Midwich-i kakukkfiókák. Ha tudjuk, milyen elven "neveli" fiókáját a kakukk, a címválasztás azonnal értelmet nyer. A slusszpoén, hogy a könyv magyarul "Szemünk fényei" címmel jelent meg. Nem értem, mi a baj az eredeti címmel... John Wyndhamról bővebbet a Galaktika oldalán itt olvashatsz: Wyndhamról.
Nagyot néznek!
Carpenter összeszedett pár nevet akik nem sokkal korábban még húzó névnek számítottak, ám a kilencvenes évekre ázsiójuk erősen csökkent: A főszerepben Christopher Reeve, aki Superman eljátszása után főleg tévéfilmekben kapott szerepeket, egészen tragikus balesetéig. Sosem tudjuk meg, milyen hírnevet szerezhetett volna magának a mozi történelmében, nekünk már csak örökre a Superman marad. (Négy epizódban röpködött kék-pirosban)
A másik ismert arc Kirstie Alley aki épp a csúcsról készült leesni (Nicsak ki beszél sorozat) erőteljes súlyproblémáinak köszönhetően. Ennek ellenére máig filmezik, főleg televíziós sorozatokban tűnik fel.
Bekerült még a stábba Linda Kozlowski, akinek a Krokodil Dundee című ausztrál-amerikai kalandfilmsorozaton kívül alig találunk értékelhető darabot a filmográfiájában. Nagyjából hasonló karriert futott be Alley-vel, szóval ő sem túl szerencsés.
Totálisan fölösleges a nyolcvanas évek szépfiúját, Michael Paré-t betenni (pedig Carpenter beletette) a szereposztásba, főleg, azzal a három perccel. Paré kb. itt már mindent elvállalt, hogy "képben" legyen, ami odáig fajult, hogy ő lett az antirendező, Uwe Boll egyik személyes kedvence.
Akit még megemlíthetünk, a Star Wars filmek által világhírű, majd egyéb munkái miatt mind komolytalanabb filmszínészi státuszt kivívó Mark Hamill. Sajnos, ez is csak egy olyan szerep volt számára, amivel annyit közvetített rajongói felé: még élek!!! (Akik néznek Batman rajzfilmeket, eredeti nyelven, viszonylag sokat találkozhatnak a hangjával. Hamill egy balesetben csúnyán összetörte az arcát, ami miatt Luke ikonikus szerepe is veszélybe került, talán ezért is nyergelt át a szinkronizálás műfajába.) Hamill filmográfiája a legtermékenyebb a stábból, igaz a 250 munkájának nagy része szinkron hang animációs filmekben. Elvileg ő is feltűnik majd a már nagyon várt új Star Wars mozikban.
A felnőttek eldobták magukat...
A gyerekek közül számomra egyedül Thomas Dekker neve ismerős, aki később eljátszotta John Connor szerepét egy nem túl sikeres sorozatban, a Sarah Connor krónikájában.
50%
Kicsit teátrális darab, kicsit döcögős.
Ha szereted Carpentert, ezt is megnézed, igaz, ez már a mester hanyatlásának idején készült.
* John Wyndham életrajzára mutató linkért köszönet a galaktikaboltnak, amely a cikk frissítésének idején részletesebbnek bizonyult, mint a magyar nyelvű wikipédia idevágó linkje. Köszönet RV-nek, és a fictionkult.hu-nak.
Peter Hyams nevét már ismerem a nyolcvanas évek óta, pedig sem azt nem lehet mondani rá, hogy termékeny, sem azt, hogy felismerhető stílusjegyei lennének. Kezdetben legalább volt némi mozis hatás a filmjeiben - széles vászon, szép fényképezés, jó vágások - később azonban ezeket feltette egy polcra és hanyagolható, felejthető B filmeket kezdett gyártani, annak ellenére, hogy többnyire sikerült ismert neveket megfűznie filmjeihez.
A legnézhetőbb filmjei '77-től '99-ig bezáróan lefutottak, azóta meg amit csinált, egyszerűen a közepes alatti kategóriába süllyedt.
Első mozija, amit a tévében láttam és kamasz fejjel elég komoly paranoiás hatással volt rám a "Földi űrutazás" volt, amelyben három űrhajóst rávesznek, hogy játsszák el a holdra szállást, megtévesztve ezzel amerikaiak, sőt a föld teljes lakosságának milliárdjait. Kezdetben hajlanak is a dologra - komoly ráhatással persze - de a projectet vezető cég a teljes titoktartás reményében eldönti, hogy kivégzi mindhárom pilótáját. A fiúk megszöknek és a halál töke sivatagában bolyongva igyekeznek élő embert találni, hogy leleplezzék a szemfényvesztést.
A német moziplakát
Azután bele-belebotlottam Hyams nevébe és a filmjei - videóskorszak - egészen kellemes másfél órákat nyújtottak.
Egyik "gyöngyszeme", amit néha megnézek és csak kommersz és olcsó kiállítása miatt nem tudom klasszikus névvel illetni, egy 81-es sci-fi, melyben az akkor csúcson lévő Sean Connery izmozik, mint kirendelt Marshall - seriff - egy Io nevű kisbolygó, ahol komoly kitermelés folyik és befigyel egy kicsi kábítószer használat.
Hyams egészen a western filmek egyik alapművéhez nyúl vissza, megbolondítva a történetet háttérrel, karakterekkel, akcióval.
A marshall, William T. O'Niel (Sean Connery) családjával vándormadárkodik. Ahol éppen feladat van, oda költöznek, azzal az ígérettel, hogy a következő munka ideiglenesen az utolsó és végre hazamehetnek a földre, mert mióta gyermekük megszületett, nem jártak az anyabolygón és a gyökértelen életmód szítja a családon belüli feszültséget. (Másrészt nem értem, hogy ha ebbe született a gyerek és amúgy a lakosság nagy része ebben a szituációban él, miért az a fene nagy honvágy, ami miatt a földre kell sietni...)
O'Niel-ről azt is tudni kell, hogy végletekig becsületes, a korrupciót akkor sem nézi el, ha logikus magyarázat van rá és egy nagyobb, egységes ügy részeként szükséges a jelenléte. Az Io-n O'Niel érkezése előtt megszaporodtak a megmagyarázhatatlan öngyilkosságok, dühkitörések, így ő már egy kész helyzetbe csöppen bele. Kezdetben sodródik az árral és igyekszik megfékezni a problémás bányászokat, ám hamar rájön, hogy a cellákba zárt dühöngő fickók felületi kezelés csupán, a szálakat a sötétből mozgatja valaki. A nyomozásban segíti egy idős és pikírt doktornő, Dr. Lazarus (Frances Sternhagen) akivel hamar megkedvelik egymást annak ellenére, hogy elsőre úgy tűnik, egymás agyára fognak menni. Sternhagentől ez az egyik kedvenc szerepem. Kötözködik, de amikor kell, kérdés nélkül nyomja a segítséget. A színésznő esetleg a "Vészhelyzet" kórház sorozatból lehet ismerős, ahol Carter doki nagymamáját alakította.
A filmnek készült képregényváltozata is.
Mivel az Io bolygón a populáció ötezer fő alatt van, azért elég komoly bajok származhatnak abból, ha havonta több bányász nyitja magára a zsilipet. (Gondoljunk csak a pletykára, ami azért hamar körbejárhat egy ilyen kicsi állomást) O'Niel jó nyomozó és az "ellenség" is hamar előkerül, némi lefizetéssel kecsegtetve. O'Niel hajthatatlan, ezért a telep vezetője, Mark Sheppard (Peter Boyle) végleges döntésre szánja el magát: a bányásztársaság segítségét kéri, hogy állítsák félre a lefizettethetetlen Marshall-t, mire a cég simán kiküld a terepre néhány bérgyilkost. O'Niel azonban kap információt a tervről és van ideje felkészülni rá, csupán egyetlen baj van: a helyi rendőri erőket is beleértve, senki sem akar az oldalára állni és az igazáért harcolni. (Ami meg azért furcsa, mert a filmből kiderül, hogy a drog, ami körül az egész balhé kavarog, kifejezetten veszélyes anyag. Nem értem, hogy a bányászoknak miért jó az, ha némi plusz termelési emelkedésért pár hónap múlva akár fejest ugorhatnak egy zúzógépbe, hiszen a drognak vannak ilyen pszichotikus mellékhatásai.)
A film nem hibátlan, ennek ellenére hangulatos szórakozás. A helyszínek szépen fel vannak építve, a zene pedig jól illeszkedik a környezetbe. Jerry Goldsmith munkája.
A fényképezést Stephen Goldblatt végezte, de állítólag a végső döntés kamera fronton Hyams privilégiuma volt. Goldblatt-ot gyakorlatilag csak azért alkalmazta a rendező, hogy ha esetleg nem végez képileg jó munkát, legyen kire ujjal mutogatni. Soha többet nem dolgoztak együtt!
Érdekesség: A filmben használtak először egy olyan technikát, melyben egyszer látható ember, hozzá viszonyított makett és vetített háttér.
Másrészt egy speciális hangtechnikát is kidolgoztak a film miatt, így amikor a filmet a filmszínházakba küldték, új hangfalakt kellett telepíteni, hogy az effektek és zörejek jobban átjöjjenek a nézőtéren.
A főcím emlékeztet az "Alien" főcímére. Nem véletlen.
Festett moziplakát.
60%
Ha tetszett:
- Hajszál híján - Narrow Margin
- Délidő - High Noon (Csak azért nem Remake, mert a film első fele teljesen másról szól, mint az 1952-es westernfilm.
Végre egy nem teljesen unalmas és érdektelen vígjáték Vince Vaughn főszereplésével, mely inkább a keserédes műfajra hajaz, és sok ziccert kihagy, mégis szórakoztató.
Különösebben nem rajongok Vince Vaughn-ért. Talán mert túl magas... túl laza... vagy mert nála is azt érzem, mint Owen Wilson-nál, hogy nem tud színészkedni, csak beleugrik a filmbe. Pedig ez nem teljesen igaz. Vaughn néha bevállal komolyabb filmeket, szerepeket, csak mire elhinné róla az ember, hogy jó színész, kijön valami olcsó, bazári portékával. De nem vészes.
Legújabb komédiájának a témája elgondolkodtató: Mi történik, ha az ember valamikori sperma-donorként megtudja, hogy túl sikeres volt és kb. félezer gyermek biológiai apukája, és a gyerekek negyede személyesen is nagyon kíváncsi az apukára?
A történet, értő kezekben, akár egy tévé sorozat alapjaihoz is elég lett volna, hiszen, kicsi elvontsággal, David Wozniak (Vince Vaughn) története majdnem egy szuperhős történet. Egy férfi, akinek hirtelen hatalmas felelősség szakad a nyakába és meg kell vele birkóznia. Közel 150 gyerek szeretné megtudni, ki ő, mivel foglalkozik, honnan jött. A gyermekek éntudata miatt, hiszen amíg nem tudják, ki az apjuk, magukkal sem biztos, hogy teljesen tisztában vannak. Nem mintha egy apa nélkül felnőtt ember ne lehetne tökéletes egyéniség, mégis, bent a fejben, randalírozhat egy kis manó, aki terelheti az embert bizonyos irányokba, mint például különleges vonzódás valamihez, hobbi, viselkedés, stb.
Szerencsére David nem egy tökéletes seggfej, csak valamikor pénzre volt szüksége és abból lett a bonyodalom. Jelenleg sem seggfej, csak rosszul mérte fel a lehetőségeit és kicsit elúszott anyagilag. Történetesen jókor jönne számára egy pereskedés a spermabankkal, hiszen kitöltötte a formanyomtatványt, amely szerint örök életére anonim fog maradni. Igen, de mi van, ha 150 fiatal felnőtt pedig tudni akarja, ki ő?
150 az 1 ellen.
Vannak felmerülő morális és etikai kérdések.
Azután David gondol egyet és mielőtt az ügynek komoly sajtó visszhangja lenne, elindul, hogy csokorba gyűjtse a kölykeit. Sajnos, a film játékideje nem nagyon ad lehetőséget rá, hogy a főszereplő remek fickó valamennyi magzatát megismerjük.
Másrészt érthetetlen számomra, hogy a gyerekek mitől olyan "normálisak". Oké, egy kis kábítószeres kilengés még belefér, meg egy túlzóan ragaszkodó enyhéd pszicho egyed, de többségében a kölykök csinosak, értelmesek és sikeresek. Kevés az igazi konfliktus. Az igazán drámai terület meg szinte a levegőban marad lógva. Ryan, a tolókocsis beteg fiúcska története pl. lehetett volna érdekesebb, teljesebb, ha bevállalósabb a forgatókönyv, de megjelenése túlságosan felületes.
Cobie Smulders nem illett bele a képbe... Robin Scherbatsky-nak oké az "Így jártam anyátokkal" című sitcom-ban, de itt valahogy kicsit kilógott számomra.
David (Vaughn) éppen a gyerekek papírjait rendezgeti a falon, akár egy
speciális adventi naptárat. Minden találkozás után egy újabb találkozás.
Másrészt hiányolom az anyukákat.
Hol vannak az anyukák?
Ezek a kölykök már mind leváltak a tojáshéjról? Sehol egy aggódó mama? Már eleve kizártnak tartom, hiszen a mesterséges megtermékenyítést vállaló nők pont mivel utolsó mentsváruk egy ismeretlen donor, nagyon tudnak ragaszkodni a gyermekeikhez. Ehhez képest a film nemhogy felületesen mutatja be őket - ne felejtsük el, a gyerekekkel anyuka is jár - hanem egyszerűen nem vesz róluk tudomást.
Mintha igazából csak az apuka lenne fontos.
Pedig azért megnéztünk volna egy csokrot azokról a karakterekről, akik a filmbeli gyerekeknek életet adtak. Bennük is lett volna lehetőség.
Azért David számára sikerült a filmbe beszuszakolni egy elég erőtlen szerelmi szálat. Végig azt éreztem, hogy túl erőltetett.
Mennyivel érdekesebb és feszültebb helyzeteket teremtett volna, ha valamelyik gyermekének az anyukájával hozza össze a sors. Akár még azelőtt, hogy kiderülne, ő az apa.
Talán, ha kicsit erősebb a forgatókönyv és beletesznek még húsz percet, jobban megismerjük a karaktereket. Pl. A Wozniak családot, akikről nem sokat tudunk meg. Kárpótlásul legalább David ügyvéd barátjának, Brett-nek (Chris Pratt) van pár jó jelenete.
A történetben sokkal több humor és dráma rejtőzött szerintem. Ken Scott és Martin Petit forgatókönyve inkább amolyan skicc, mint a kész festmény.
60 %
A film egyetlen hibája, hogy szögegyenes koppintása - Remake-je - egy Kanadai produkciónak, így sajnos nem eredeti ötlet. Ellenben egészen hűek maradtak az eredetihez.: Starbuck (2011)
Figyeld:
Oké, van amelyik pl. részegségig issza magát, de vele sincs gond.
- Taxi!!!
- A gyerekek túl "szépek".
- Vaughn magához képest visszafogott.
